Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-06 / 214. szám (213. szám)

2. NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 6., kedd

Grósz Károly beszéde a Politikai Főiskolán

(Folytatás az 1. oldalról)-A szocializmus: mozgalom

— állapította meg Grósz Károly.

— Történelmi küldetését a korábbi felfogásunkkal szemben csak hosszú idő alatt tudja teljesíteni. A mozgalom-jellegből az is következik, hogy a párt korszerűsége éppen a folytonos elevenségben gyökerezik. A párt az a tényező, ami teljessé és élővé teszi az eszme és a mozgalom dialektikáját. Akkor működik korszerűen, ha nem szab fölösleges korlátokat e dialektika érvényesülésének, miközben garantálja hozzá a szükséges kereteket. Eddigi gyakorlatunk kritikai felülvizsgálatára van szükség, az értékek megőrzése és tudatosítása érdekében éppúgy, mint az idejétmúlt, netán korábban méltatlanul értékként tisztelt kategóriák elvetése céljából. Nemcsak a választott érték az érték, de csakis a meglevő „készletből” választhatunk —jegyezte meg a főtitkár. — Szerencsére a választék igen gazdag. Ilyen érték a szocializmus, aminél tisztességesebb közügyet aligha lehet találni. Ilyen maga a párt, de ehhez rendeltetésének megfelelően kell felfognunk és működtetnünk, olyan gondolati rendszerben, hogy a párt nem cél, hanem a mozgalom eszköze, s egyik legértékesebb szervezeti kerete, a közösségi erkölcs érvényesítője. A mozgalom sem cél, hanem eszköz a szocializmus megvalósításához, s a szocializmus is ’’csak” eszköz, amely az emberi közösségek, személyiségek boldogulását, kiteljesedését szolgálja. A párttal kapcsolatos érték az, hogy egészségesen ötvöződik benne a szervezeti fegyelem és az önkéntesség elve. Nem előnyöket ad, hanem társadalmilag hasznos, értelmes, eredményes cselekvés lehetőségét biztosítja tagjainak. Összeköti hazánkat a világ legjelentősebb politikai, szellemi áramlataival. Legújabbkori történelmünkben hozzá fűződik a legtöbb új kezdeményezés. A nemzeti fejlődés teljes körű, korszerű, realista programjának a párt az egyetlen kidolgozója. Ezért van mindenekelőtt létjogosultsága a nemzet pártjának tekinteni — jelentette ki, majd így folytatta:

— Jogosnak és fontosnak tartom a munkásmozgalom és a nemzet története közötti szerves kapcsolat bemutatását, valamint azt, hogy az előbbiek hogyan kapcsolódnak a nemzetközihez, az egyetemeshez. Nem érhet bennünket az a vád, hogy például „a mozgalom békaperspektívájából” szemléljük nemzeti történelmünket, hiszen nem a látószög önmagában, hanem a meglátott eredmény minősít. Mert nemcsak a munkásmozgalom nemzeti szűkkeblűségére tudunk felhozni számtalan történelmi példát, hanem a provinciális ha- zafiságra is.

— A szocializmus lényege szerint nemzetközi. Ebben az összefüggésben értendő reális világ- történelmi esélye — hangsúlyozta Grósz Károly. — Ugyanakkor nemzeti keretek között épül, ilyen léptékben szemlélve válik

az emberek számára vonzó — vagy ha rosszul csináljuk, átmenetileg éppen ellenszenves — programmá. Mi azzal tudunk a szocializmus egyetemes érvényéhez érdemben hozzájárulni, ha saját dolgunkat a lehető legjobb színvonalon végezzük. Ez a mi nemzeti kötelességünk, amivel méltó módon megfelelünk legjobbjaink reménykedésének. Múlhatatlanul szükséges tehát nemzeti történelmünk értékeinek teljes birtokba vétele. Olyan adósságok törlesztése is előttünk áll, mint a polgári, paraszti és értelmiségi értékek egyesítése a Lmunkások által kialakított értékekkel, hogy feltárjuk a magyar munkásmozgalom egységes pártjának történelmi előzményeit, kialakulását, amely mind a szociáldemokrata, mind a kom-1 munista párt legjobb hagyományait egyesíti, nemzeti műveltségünk szerves részévé avatja. Hasonlóképpen fel kell dolgozni az 1956-hoz vezető út és azt követő időszak tanulságait. Ez hozzátartozik mind nemzeti, mind egyéni önbecsülésünkhöz.

— Az értékek megőrzésével egyidejűleg meg kell szabadítani a pártot a működését akadályozó, hozzá méltatlan lerakódásoktól — jelentette ki a főtitkár. Nem nyugodhatunk bele a párt megmerevedésébe, lelassulásába, új iránti fogékonyságának gyengülésébe. Nem kevés helyen tapasztalható a befeléfordulás. Sok tekintetben eluralkodott a szubjektivizmus. Érzékelhető az elbizonytalanodás, a tétovaság, az önállóság hiánya. A centralizmus túltengése is tettenérhető, márpedig ez nem kevésbé veszélyes, mint az öncélú, végletekig hajtott decentralizálás. Mindkettő akadályozza a demokratizmus fejlődését, elszürkíti az egyéneket, lehetetlenné teszi markáns, karakteres arculatú személyiségek kibontakozását. Van kapkodás is ma a pártmozgalomban, és lazul a pártfegyelem. Itt-ott ösz- szekeveredik az egészséges ambíció egyféle karrierizmussal, amely egy sorait átrendezni kívánó párt számára nem lebecsülhető veszély. Túl erős a mának élés, csökkent a holnapért érzett felelősség. Figyelmeztető negatívum a pártéletben a tolerancia képességének csökkenése más szellemi, politikai irányzatokkal, nézetekkel szemben. Mindez a kádermunkában is kedvezőtlen hatást váltott ki. A hangsúly a változatlanságon volt, a párt maga sem karolta fel elegendő számban a fiatal tehetségeket, nem teremtett számukra megfelelő „politikai küzdőteret”. Ma azonban hallatszik olyan vélemény is, hogy mindenki konzervatív, aki nem húsz éves. Emiatt egyesek túl hangosan kiáltanak reformért ott is ahol nem kell, csupán azért, hogy ne lássák őket ósdinak, konzervatívnak.-Pártunk megújulásának egyik fő forrása és garanciája is egyben az ideológiai munka megjavítása — mutatott rá a főtitkár. Legnagyobb, legveszélyesebb ellenségeink egyike a „meg nem gondolt gondolat”. Ma a párt életében az ideológiai munka nem tölti be azt az arányt és azt a szerepet, amelyet be kell töltenie. Ezen azért kell változtatni, mert történelmi tanulságok igazolják, hogy a párt megbénul, elveszti arculatát, ha az elméletiideológiai munka bármely területét elhanyagolja vagy lebecsüli. Az ideológia — Lukács György meghatározása szerint — a valóság társadalmi feldolgozásának az a formája, amely tudatossá és cselekvőképessé teszi az emberek társadalmi gyakorlatát. Szükséges és időszerű tehát az elméleti bázis, benne — mint eszköz — a pártoktatás megerősítése is. Ehhez pedig hiteles mércére van szükség, amely az osztályszemlélet rehabilitását, középpontba állítását igényli — a feladás helyett.

— Tekintettel arra, hogy ma és még hosszú ideig osztálytársadalom keretei között élünk és dolgozunk, nincs semmi szégyellni való abban, ha az osztályérdek jelentőségét, eligazító szerepét nyíltan vállaljuk. A marxizmus attól élő elmélet számunkra, hogy összekapcsolja a szocializmus általános emberi ügyét a munkás különös osztályérdekével. Azzal az osztályéval, amely csak úgy tudja magát felszabadítani, ha közben a társadalom valamennyi osztályát is felszabadítja.

— A párt ma új helyzetben van és ez más lehetőségeket jelent akkor is, ha maga nem változna

— hangsúlyozta a szónok. — Ám ha nem változik, lehetőségei jócskán leszűkülnek. Ha viszont időben, megfelelő irányban és mértékben változik, esélye van arra, hogy cselekvései lehetőségeit, befolyását jelentősen megnövelje. Ehhez a pártnak nemcsak a helyzettel, hanem önmagával is tisztában kell lennie. A párt vitathatatlanul forradalmi jellegű és indíttatású. Jellege szerint forradalmi munkáspárt, rendeltetése szerint össztársadalmi funkciókat ellátó, korszerű intézmény. Létmódját tekintve értelmiségi alakulat. Ma épp az az egyik legfontosabb feladat, hogy

— az osztálytartalom következetes érvényesítésével egyidejűleg

— visszaadjuk a pártnak ezt az értelmiségi arculatát, amely legsikeresebb időszakaiban minden országban mindig is jellemezte a kommunista mozgalmat. A kommunista ugyanis — függetlenül a munkamegosztáshan elfoglalt helyétől, képzettségétől — amennyiben igényt tart e kitüntető cím viselésére, párttagként értelmiségi feladatokat vállal, tudatosan, szervezetten és célratörően. A párt tényleges társadalmi érzékenysége csak az így felfogott értelmiségi vonások újjáélesztése és értelmiségi szerep- vállalása útján lehet elérhető cél, tevékenységének színvonala így lehet valóban korszerű.

— A pártmozgalom megújulása, régi jellemző vonásainak visz- szanyerése új feltételek között lehetőségeinek újabb, soha nem látott bővülését hozhatja magával. Újra kell gondolnunk a pártoktatás szervezeti rendszerét — hívta fel a figyelmet a főtitkár. — Úgy tűnik, a szervezett oktatásnak a jelenlegi formáit túlhaladta az élet. A hangsúlyt a továbbképzésre, a politikai munka konkrét és most időszerű feladataira való felkészítésre kell helyezni. Ez feltételezi, hogy a pártoktatás nyisson a világra, legyen képes felhasználni a szocialista világban születő új értékeket, a szociáldemokrata és tőkés politológiai, szociológiai irányzatok tanulságait. Tanuljunk, hogy taníthassunk. Vetkőzzük le az unalmas- ságot, a marxizmus gépies magyarázóinak igénytelenségét, ne elégedjünk meg a „brossúra-mű- veltséggel”. A szocialista műveltség elevensége aktivitást és elmélyedést jelent. Éppen ez a legfontosabb jegye, nem az ismeretek gőgös birtoklása, hanem a kultúra felhasználásának képessége. A Politikai Főiskolának is tovább kell formálódnia felépítését, össztársadalmi funkcióit és munkájának színvonalát tekintve egyaránt, hogy a most következő nehéz időkben a párt nélkülözhetetlen segédcsapata lehessen. Olyan eszmei bázissá és tudományos műhellyé kell válnia, amelyben a politika és az elmélet közvetítése egymás irányában gördülékenyebben folyik. Legyen valóban egyetem a követelményeket, a színvonalát, a kultúrát, a világáramlatokhoz való kapcsolódás módjait és az alapkutatásokat illetően, de ne akatja beszerezni mindenáron a porosz professzori vaskalapos- ság nálunk is itt-ott megtalálható jegyeit. Légyen a politikatudomány, a politikai kultúra sajátos, másra át nem ruházható feladatokat vállaló eszmei és intézményi bázisa, a pártoktatás szervezeti irányítója. Váljék a pártvezetés szellemi műhelyévé.

A pártegység megújításának és újrateremtésének legsürgetőbb feladatairól szólva Grósz Károly utalt a májusi pártértekezleten megfogalmazott új feladatokra, a korábbi gyakorlat újragondolásának igényére. Mint mondta: mindkettő törvényszerűen vitákkal jár együtt, amely vita egy élő párt létezési módja. A vita azonban könnyen parttalanná válik, akár a Központi Bizottságban, akár a Politikai Bizottságban, a területi pártbizottságokon vagy az alapszervezetekben, ha a kultúrált, konstruktív vita elemi szabályait nem egységesen értelmezzük, alkalmazzuk. A vitáknak — amelyekben minden gondolatnak létjogosultsága van, de az érvek és nem a beosztás alapján — nem egyéni érdeket, személyi becsvágyat, hiúságot, hanem a kollektív társadalmi haladást kell szolgálnia.

A vitában való egymásra találás és a frakciók között különbséget kell tenni. Vannak és lesznek gyorsan le nem zárható kérdések, vagy a kellő ismeret hiánya, vagy a szubjektív körülmények miatt. Ekkor — többszöri próbálkozás után — csak a nagyobb kommunista közösség lehet ítélkező bíró. Ennek egyik formája az egész párttagságot átfogó pártvita.

— Nemcsak megújult pártegységre, hanem az ezt biztosító, kölcsönösen tiszteletben tartott

politikai, erkölcsi munkanormákra, fejlett vitakultúrára, kiérlelt módszerekre van szükség — hangsúlyozta az előadó. — Elhatározott szándékunk a párt munkamódszerének, munkastílusának korszerűsítése, amely az apparátusnak a testülethez való viszonyát is rendezi. Az apparátusnak ennek elősegítésében, a testületek érdemi kiszolgálásában kell jeleskednie, megszüntetve az önmozgatást, az öncélú akciók erőltetését, az „apparátus az apparátusért” szemléletet és gyakorlatot. Ugyanakkor lejárt az uniformizálás ideje. A területi szervek testületéinek azt is önállóan kell eldönteniük, hogy az adott helyen milyen szervezeti felállás, az apparátus milyen tagolódása ígéri a leghatékonyabb működést. Nem biztos, hogy most minden megyében pártértekezletet kell tartani, de ahol kell, ott ez a megoldás. Csak ne az érdemi munka elodázása végett, ne a politizálás élőbbé tétele helyett szerveződjenek ezek a fórumok.

Az egyesülési és gyülekezési törvény előkészületeiről szólva kifejtette: a várhatóan gomba módra megszaporodó egyesületek, társaságok a közéleti szereplés, a mindennapi politizálás súlypontját a munkahelyekről a lakóterületre helyezik át. Ezzel is összefüggően a pártmunka iránti követelmények mind a két terepen — tehát a lakóterületen és az üzemben — módosulnak. Nagyobb rangja lesz a területi pártmunkának. Más jellegűvé válik az üzemi pártélet, amire kellően fel kell készülni. Nem azt jelenti ez, hogy a párt kivonul a munkahelyekről, de azt igen, hogy más módszerekkel, más feladatkör szerint kell működniük az itteni pártszervezeteknek.

— Szerteágazó és újszerű munkára kell tehát felkészülnie a pártmozgalomnak. Ehhez tenni akaró és tenni tudó személyiségek kellenek, akik a közösségek keretei között, azokat erősítve és színesítve, ugyanakkor meggyőződéssel és szuverén módon teszik a dolgukat. Olyanok, akikről Kassák Lajos így írt: „Meggyőződésem, hogy nem az a forradalmár, aki kész fejjel nekimenni a falnak, aki bármikor, bármilyen körülmények között kész tömi, zúzni, rombolni, hanem az, aki a legnehezebb körülmények között is vállalja az építés nehéz, felelősségteljes munkáját” — mondotta végezetül a főtitkár, s további eredményes munkát, jó tanulást, sok sikert kívánt a jelenlevőknek.

A tanévkezdés napjait éljük a megyei pártoktatásban is. Tegnap kezdte meg munkáját Egerben az oktatási igazgatóságon a bentlakásos pártiskola, illetve az esti egyetem hároméves általános tagozata. Ugyancsak hétfőn tartották a tavaly végzettek bizonyítványosztásával egybekötött nyitóünnepségeket Hatvanban, Lőrinciben és Sírokban. Ma Egerben, Gyöngyösön, Füzesabonyban és Hevesen kerül sor hasonlókra. A jövő héten a szakosító tagozaton és a speciális kurzusokon is megkezdődik az oktatás.

Pravda

Ahromejev

marsai!

cikke

A Szovjetunió és a többi szocialista ország erőfeszítéseinek, illetve az Egyesült Államok és szövetségesei megfelelő válaszlépéseinek köszönhetően sikerült kedvező eredményeket elérni az atomfegyverzetek csökkentése terén, lejjebb szállítani a katonai szembenállás szintjét Európában. A haditengerészeti erők és a tengeri telepítésű fegyverzet csökkentéséről, a hadiflották tevékenységének korlátozásáról azonban egyelőre nem sikerült tárgyalásokat kezdeni, s ezért Washington a felelős — szögezi le a Pravda hétfői számában megjelent terjedelmes írásában Szergej Ahromejev, a Szovjetunió marsallja, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke, a szovjet honvédelmi miniszter első helyettese.

Ahromejev számadatokkal alátámasztva bizonyítja, hogy Washingtonnak az amerikai hadiflotta pusztán védelmi funkcióiról hangoztatott állításai nem felelnek meg a valóságnak. Az Egyesült Államok által felhalmozott haditengerészeti potenciál jóval meghaladja a védelemhez elengedhetetlenül szükséges szintet. Az úgynevezett új amerikai tengeri stratégia lényege éppen abban áll — mutat rá a marsall -, hogy a haditengerészeti flottának megelőző csapásokkal magához kell ragadnia a kezdeményezést egy esetleges fegyveres konfliktusban, majd további csapásokkal meg kell semmisítenie az ellenséget. Ehhez megfelelő csapásmérő képesség szükséges, amelynek meglétét az amerikai katonai vezetés nem is titkolja — hangsúlyozza Ahromejev.

Á tengeri katonai potenciál állandó növelését a nyugati politikusok a szovjet haditengerészeti erők állítólagos növekedésére, a különböző óceáni körzetekben erősödő szovjet katonai jelenlétre hivatkozva sürgetik. Ezek az állítások megalapozatlanok, mivel a Szovjetunió nem hogy növelné, inkább csökkenti jelenlétét az óceánokon. A Varsói Szerződés csupán a tengeralattjárók és a partmenti őrszolgálatot teljesítő hadihajók számát tekintve van némi fölényben a NATO-val szemben a tengereken, az összes többi mutatót — a vízfelszíni hajók és tengeralattjárók számát, a fegyverzet mennyiségét és a hajókon szolgálatot teljesítő katonák számát — tekintve a nyugati katonai szövetség ereje jóval felülmúlja a szocialista országokét — állapítja meg a Pravdában megjelent írásában Ahromejev marsall.

Választási kampány Svédországban

Két és fél évvel Olof Palme meggyilkolása után Svédország még mindig nem ocsúdott fel a merénylet okozta megrázkódtatásból — már csak azért sem, mert a nyomozás egy tapodtat sem halad előre. Tükrözi e jelenséget a szeptember 18-ra kitűzött parlamenti választás kampánya, és ki tudja, talán még a végeredmény sem lesz mentes tőle. A Palme örökébe lépett Ingvar Carlssonnakés kormányzatának nem tesz túl jót, hogy, enyhén szcjlva, nem áll a helyzet magaslatán a gyilkosság felderítése tekintetében, s nemcsak a körülmények szerencsétlen összejátszása, a gyilkos(ok) ügyessége miatt. Sőt, még csak az sem mondható, hogy pusztán az ellenzéki polgári konzervatív erők ármánykodása robbantotta ki a

legutóbbi botrányt, amely a szociáldemokrata kormányzatot — a jelenlegit éppúgy, mint a Palme miniszterelnöksége alattit — igencsak rossz színben tüntette fel.

Egy egyszerű fegyvercsempészési ügy kapcsán pattant ki, hogy Ebbe Carlsson, a szociáldemokratákhoz közelálló könyvkiadó afféle magánnyomozást végez, mégpedig azon a szálon, amelynek követése miatt a nyomozással megbízott Holmer felügyelőnek másfél évvel ezelőtt távoznia kellett posztjáról. Ebbe Carlsson az azóta lemondani kényszerült igazságügyi miniszterasszony teljes támogatásával cselekedett. A titkos nyomozás, amely kurd merényletet feltételezett, arra is fényt derített, hogy a kormányzat illetékesei, Palme környezete bizony tudatában volt a veszélynek, s ha nem mulasztják el az óvintézkedéseket, talán Palme élete megmenthető lett volna.

Az ügyet parlamenti bizottság vizsgálja; s bár kellemetlen a szociáldemokratáknak, a meghallgatások megkezdését nem tudták elodázni. A végső szót az új összetételű parlament mondja majd ki.

A Palme-gyilkosság utórezgése persze inkább csak az egyik — igaz, a leglátványosabb — mozzanata a kampánynak, amelyben a kormányzó szociáldemokraták, a hozzájuk közelálló kommunisták, valamint az ezúttal (veszélyesen) választási szövetségbe tömörült három polgári párt igyekszik saját alkalmasságáról meggyőzni a választókat.

A polgári pártok elvontnak tűnő jogi kérdéseket — a jogállam problematikáját — helyezik előtérbe. A kormányzó szociáldemokraták viszont igyekeznek kihasználni az ország gazdasági stabilitását, vitán felüli szociális biztonságát. Eközben — az eddig parlamenten kívülre szorult, ám most jó esélyekkel induló zöldekre kacsintva — a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek környezetvédelmi kérdésekre.

így fordulhatott elő, hogy az északi-tengeri vízszennyezés, a már-már tragikus méreteket öltött fókapusztulás ügyében Stockholmban megrendezett nemzetközi tanácskozás egyfajta svéd belpolitikai demonstrációvá lett. Az északi- és keleti-tenger melléki országokból érkezett miniszterek nem győzték rosszallásukat kifejezni részint a tanácskozás előkészítetlensége, részint Ingvar Carlsson szerepének túlhangsúlyozása miatt.

* A svéd politika rezdüléseit nyomon követők viszont értékes következtetéseket vontak le az esetből: számukra ebből is világos, mennyire számítanak a szociáldemokraták arra, hogy ezúttal a mérleg nyelvének szerepkörébe a Zöldek rukkolnak elő. Svédországban a szavazatok négy százaléka szükséges ahhoz, hogy egy párt parlamenti helyhez jusson, s szinte bizonyosra vehető, hogy a Zöldek szeptember 18- án veszik ezt az akadályt. Az augusztusi közvéleménykutatások ugyanakkor nem mutatják ki, hogy ez szükségszerűen együtt járna a kommunisták kiesésével. Szinte bizonyos emellett, hogy a szociáldemokraták nem tudják tartani az 1985-ös 50,1 százalékot — ami kétségkívül Olof Palme személyiségének is köszönhető volt, s a polgári

pártoknak is valószínűleg az előző 47,9 százaléknál kevesebbel kell beérniük. Politikai megfigyelők nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a szociáldemokraták valamelyik középtájon elhelyezkedő polgári párttal keresik a kapcsolatot a kormányzáshoz szükséges politikai biztonság megteremtéséhez.

Ä kampány mindenesetre célegyenesbe érkezett; a pártok vezetői rövidesen összemérik erejüket a televízió nyilvánossága előtt. A szópárbajban nyilván kiegyensúlyozottan adagolják majd az érveket, hogy a polgár eldönthesse, a voksolásnál mi befolyásolja jobban: a magasabb erkölcsi megfontolások, saját jólétének bevált szempontjai, a rendőri tehetetlenség miatti fe- háborodása, vagy éppen a tengerek szennyezettsége, a fókák szomorú sorsa miatti aggodalma.

Szászi Júlia