Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-28 / 232. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 28., szerda FIATALOKRÓL FIATALOKNAK Egri diákok tapasztalatcserén... Elsősegélynyújtás lengyel és magyar módra (Fotó: Koncz János) Orlenok'88 Egy hónap a peresztrojka országában A lengyel Slupsk Vajdaság és a Magyar Vöröskereszt megyei vezetősége között jó testvéri kapcsolat jött létre az esztendők során. Ennek szellemében tett látogatást ez év áprilisában Egerben a Slupsk vajdasági Vöröskereszt elnöksége. A delegációnak bemutatták többek között a Gép- és Műszeripari Szakközép- iskolát, ahol már évek óta aktív szakköri élet folyik. Az intézmény felszereltsége, tevékenysége elnyerte a küldöttség tetszését, s hazatértük után három tanulót kísérő pedagógussal együtt meghívtak az augusztus 17 és 31 között hazájukban megrendezendő vöröskeresztes táborba. így utaztak Lengyelországba Varga Csaba nevelőtanár vezetésével Török Zsolt, Kovács Csaba és Spekker János, az iskola most már harmad- és másodéves diákjai. A táborban szerzett élményeikről a továbbiakban ők maguk mesélnek: — Hogy esett rátok a választás, miért pont ti hárman vettetek részt ezen a továbbképzésen? — A suliban kihirdették, hogy lehet jelentkezni ebbe a táborba. A sok érdeklődő közül mi lettünk azok, akikre rámosolygott a szerencse. — Hogy tudtatok szót érteni a lengyelekkel, hiszen közismert, hogy a magyar tanulók nyelvtudása nem áll valami magas szinten ? Nem féltetek az esetleges nehézségektől? — Ez csak megérkezésünk napján okozott problémát, amíg meg nem szoktuk, hogy az egyikünk által sem kedvelt orosz nyelven tudunk csak beszélgetni. Varsóban már a táborvezetőség várt minket, s néhány órás utazás után birtokba vehettük katonai sátrunkat, amelyet azonnal fellobogóztunk. Lakóhelyünk Mi- erzyn falucskában volt, egy erdőEgyik kedvenc lapom a Magyar Ifjúság. Az utóbbi időben mégsem jelent akkora eseményt a péntek reggeli beszerzés, mint néhány hete. Akkoriban ugyan percek alatt feketék lettek a nyomdafestéktől az ujjaim, de mégsem került úgy a szemétbe az újság, hogy jelentős részét ne olvastam volna el. Mostanság azonban színessé vált a sajtótermék, s a formai megújulás mintha kárára lenne a tartalom- nak.Lapozgathatok össze-visz- sza, nem találom a régi jól bevált tördelési oldalakat, s az írások sem hívják fel magukra a figyelmet úgy, mint régen. A minap néhány szót váltottam a „Magyar Ifi” egyik rovatvezetőjével, s ő is panaszkodott, hogy mikor nyaralás alatt meglátta az első színes számot, elszörnyedt. A nyomda ugyanis az új technikát nem képes olyan színvonalon üzemeltetni, mint régen. Régi futballbarát vagyok, ám lassan már meccsre sem fogok járni, az állítólagos bundaellenes megoldások ugyanis tönkreteszik a foci varázsát. Mivel most ben Poznantól 70 kilométerre. — A nyelvről még annyit — veti közbe Varga Csaba nevelőtanár -, hogy az ismerkedési esten meg akartuk tanítani a lengyeleknek az Ipafai papnak... kezdetű nyelvtörőt, de nem jártunk sikerrel. — Persze, mi is így voltunk az ő nyelvükkel — vallják be a fiúk —, de a tábor végére már megtanultunk néhány lengyel szót. — Mivel teltek el a napok? — A reggel mindig az „appel”- lel, azaz gyülekezővel kezdődött. Ilyenkor összesereglett a tábor lakossága, és mindenki előtt felolvasták az egymásnak írt leveleket. Ugyanis Volt egy nagy postaláda, amibe tréfás üzeneteinket dobtuk társainknak. Bennünket is sokan „megtiszteltek” ilyen levéllel, és ez kezdetben különösen jólesett. Majdnem minden délelőtt elméleti oktatást tartottak lengyelül, s talán csak az róható fel vendéglátóinknak, hogy tolmácsról nem gondoskodtak. így számunkra maradt a fürdés és csónakázás a közeli tóban, hiszen tikkasztó volt a hőség. Délutánonként pedig az elsősegély- nyújtás módjait gyakoroltuk, és több alkalommal vetítettek szakszerű tippeket adó filmeket is. A tanultakból vetélkedőket is rendeztek, amiken a mi csapatunk rendszerint jól szerepelt. — A délutánok persze, nem csak a kötelező programokkal teltek el. Szerveztek foci- röplabda- és asztalitenisz- versenyeket, minden másnap volt diszkó, egyszer éjszakai túra, és többször gyújtottunk tábortüzet is. Ezeken az összejöveteleken sok helyi szokást megismertünk. Például egy a sok közül: a tüzet körbeálltuk és karunkat magunk előtt keresztbe téve megfogtuk egymás kezét. A lengyelek ilyenkor mindig ugyanazt a szomorú dalt dúdöntetlen esetén 11-esek döntenek, így előfordulhat, hogy a 11 emberrel a kapujába beálló megyei bajnokságban szereplő csapat szerencsével megverné a Ju- ventust, övék lenne a két pont, míg az ólaszok eggyel bandukolhatnának haza Torinóba. A vasárnapi Telesportoknak azóta szállóigéje: a büntetőkkel győzedelmeskedő csapat nem érdemelt volna pontot, de kettővel távozott az x. úti sporttelepről. Korántsem állítom magamról, hogy nem vagyok a megújulás híve. Ismerőseim a megmondhatói, mennyire lelkesen üdvözöltem a közelmúltban azt a tényt, hogy végre néhányan kavicsot hajítottak a hazai közéleti állóvízbe. Örömmel tölt el, hogy egyre több „másképpen gondolkodó” szervezet mozdul ki a teljes illegalitásból, s küzd a teljes legalitásért. Azonban azt nem tartom kifogástalan megoldásnak, hogy most már mindent értékeljünk át, s lehetőleg csináljunk is másképpen. Hiszen annak ellenére, hogy az eddig végzett munka összességében rosszdolták el, azokra emlékezve, akik már nem lehetnek köztük. Tanúi voltunk még a „sin-tagok” felavatásának is. Ez számunkra igen érdekes indián rítusokból állt. — A különböző játékos vetélkedők és „tanórák” sokaságában sor került a műemlékekben gazdag Poznan megismerésére is. A város talán Egerhez hasonlítható, bár sokkal nagyobb. — Bizonyára máshol is megfordultatok e két hét alatt? — A minket meghívó vajdaság Vöröskeresztje egy meglepetést tartogatott számunkra. Három nappal a tábor zárása előtt autóval elvittek négyünket székhelyükre, Slupskba, amely a Baltitengertől 18 kilométerre található. Megnéztük a település nevezetességeit és ott töltöttük az éjszakát. Másnap a Slupia folyó torkolatában fekvő Ustka nevű kikötővároskával ismerkedtünk. Elutazásunk előtt pedig még megcsodálhattuk a varsói királyi palotát. — Mit gondoltok, szakmailag, vagy élményekben nyújtott többet számotokra ez a tábor? — Sok új ismerettel és élménynyel gazdagodtunk, s ezt szerintem nem lehet szétválasztani. Nagyon jól éreztük magunkat, és vendéglátóink igazán mindenben a legjobbat nyújtották. Arra a kérdésemre, hogy ennek a kapcsolatnak a jövőben lesz-e folytatása, a fiúk elújságolták, hogy már leveleznek a lengyel diákokkal, s jövő nyárra a kiskörei táborba invitálták őket. A slupski Vöröskereszt jövőre szintén rendez ilyen továbbképzést, ahol már a magyarokon kívül szovjet tanulók is részt vesznek majd. Búzás Zsuzsanna nak mondható, vannak olyan dolgok, amelyek talán hasznosabbak lennének, ha úgy hagynánk őket, ahogy vannak. Járt utat járatlanért el ne hagyj!— tartja a mondás. Sokáig ezt megalkuvásnak tartottam, hiszen úgy éreztem, a kísérletezéstől veszi el az ember kedvét. Voltaképpen most sem bánnám, ha egy jó Magyar Ifjúságot olvashatnék színesben, vagy minden mérkőzés után 11-es párbajt látnék, de ez nem tenné irreálissá a magyar labdarúgó-bajnokság végeredményét. De addig, amíg ez nincs így, tanácstalanul tárom szét a karomat, mi a fenének kellett ezt így csinálni? Ha már jobban nem lehetett, akkor inkább maradt volna a régi, aminek ugyan voltak hibái, de a szívünkhöz nőtt.Hogy ne menjünk fejjel a falnak, kissé módosítanunk kell a fenti „közmondást: Hagyd el azonnal a járt utat, amint feltérképezted a járatlant! De csak akkor . . . Kovács Attila IV/4. A kirándulás teljesen összerázta a csoportot, újra bebizonyosodott: az egymásrautaltság a legjobb közösségteremtő. És máris itt az újabb jó hír, Szocsiba utazunk hamarosan három napra. Ki ne hallott volna erről a tengerparti üdülővárosról? Pálmafák, napfény, turistáktól hemzsegő izgalmas, szép hely. A hatórás autóbuszút azonban még a legedzettebbek türelmét is próbára teszi. Az itteni szállásunk a tábori viszonyokhoz képest valóságos paradicsom. Háromnégyágyas szobák, angol WC, fürdőszoba. Lepakolunk, és irány a város, illetve az Igazgyöngy elnevezésű szálloda, ahol be lehet váltani a pénzes csekkeket. Bódító a szabadság, vigasztaló a magyar beszéd, amit egy-két szállóvendégtől hallunk. Ünnep ez a mai. Irány a tizenkettedik emeleten lévő étterem, ahol kivétel nélkül mindenki rántott húst rendel. A kása, a hal pillanatok alatt feledésbe merül. Örömmel nyugtázom, hogy még senki nem felejtett el késsel-villával étkezni. (A táborban ugyanis kést nem kaptunk.) A kétnapos programba sok minden belefér. Van, aki az üzleteket járja megszállottan, mások a tengerparton kóborolnak gyümölcsöt habzsolva, megint mások a saslik ízeiben gyönyörködnek. A bolgár vezetővel merészet gondolunk. A visszautat szárnyashajón szeretnénk megtenni. Belekerül ugyan egy félnapi szaladgálásba és néhány rubelbe, de mint később kiderül, megéri. A Szocsiban töltött utolsó nap legemlékezetesebb eseménye a helyi botanikus kert megtekintése. Szavakkal nehezen leírható, csodálatos élmény. Na, és a hajóút a tengeren... Igen, ezért mégiscsak érdemes volt annyit szaladgálni. Ilyen élményben, meglehet, nem lesz többször részünk az életben. A táborba visszaérve a szokásos kép fogad. A szovjet gyerekek szorgalmasan jegyzetelnek a rekkenő hőségben, a különböző előadásokon. Este odajön hozzám az egyik orosz kislány: — Intézze el kérem, hogy mi is fürödhessünk többet a tengerben — kérlel. — Miért nem kéred a saját vezetőidet? — Ők úgysem engednék... Leültetem magam mellé, kérem, beszéljen a játékról, az akadémiáról, érdemes-e, van-e eredménye? Egy nagy kartont tent elém, amennyire értem, az iskolai önkormányzattal kapcsolatban elkészített terv. Magyaráz, magyaráz, egyre jobban beleéli magát. — De hiszen ez egész jól hangzik — mondom. — Igen, igen — bizonytalanodik el a hangja —, szerintünk is, de a vezetőink azt mondták, ez a gyakorlatban megvalósíthatatlan... Másnap szólok az egyik ifivezetőnek, hadd legyenek velünk többet a parton az orosz gyerekek is. — Ők dolgozni jöttek ide, nem pedig sütkérezni — adja tudtomra némi éllel a hangjában. Magam sem tudom, hogyan és miért, de ahogy telnek-múlnak a napok, a magyarok egyre népszerűbbek. A szobában egymást váltják a cseh, a lengyel, a bolgár, a mongol gyerekek. Kézzel-láb- bal magyaráznak, ajándéktárgyakat cserélnek. Az egyik magyar fiú Karabahról beszélget, egy örmény és egy grúz kortársával. Ismerni akarja mind a két fél véleményét. Megtudjuk, hogy felkészült előadóktól lehet beszélgetéseket kérni több témakörben. A pártértekezletről és a nemzetiségi problémákról érdekes dolgokat tudunk meg a kötetlen egy-két óra alatt. Hamarosan jó barátunk lesz a konyhás fiútól kezdve a kubai delegáció tagjaiig mindenki. — Minek ide akadémia, meg konzultáció? — kérdem magamban, amikor esténként végignézek a vitatkozó, hahotázó társaságon. A tenger pedig mindennap más. A gyerekek megunhatatlan szórakozása a kagylógyűjtés és a friszbi a szemetesvödör fedelével. A táborból már csak néhány nap van hátra, többen neiú akarják tudomásul venni az idő múlását. A „magyar napon” miénk a hatalom. Kiállítást rendezünk, magyar zenétől harsog a tábori stúdió, délután a gyerekek játékos vetélkedőt szerveznek az összes delegáció részvételével, fergeteges sikerrel. Az elutazás előtt két-három nappal már mindenki jó barátként üdvözöl. Megindul a címcsere, kezdődik a nagy ígéretek időszaka: én is írok..., föltétien..., persze..., majd jössz hozzánk vendégségbe. Az utolsó napon teljes a letargia. Nem akaródzik csomagolni, többen a partra mennek sétálni egy utolsót, és kisírt, vörös szemmel térnek vissza. Másnap, hajnal négy órakor valamennyi barát, haver, ismerős ott van az autóbusz mellett. Sírva integetnek, a mieink az ablaküveghez tapadnak, és kiabálva sürgetik a sofőrt: — Induljunk már, ezt nem lehet így elviselni! Moszkvába érve lepakolunk és ebédelni indulunk a szállodába. Terített asztalök, tiszta evőeszközök, válogatott finomságok... A maradék fél napban mindenki maga döntheti el, mit akar látni még a fővárosból. Tolmácsunkkal a moszkvai Váci utcát, az Arbatot választjuk. Egymást érik a portréfestők, sziluettvágók. Kopott bőrdzsekiben, farmernadrágban ülnek a fiatalok a járdaszélen, gitároznak, égő szemekkel bámulják a hullámzó tömeget. A kávéházak teraszán fagylaltoznak a jól öltözött turisták, látszólag itt mindenki elégedett. A szállodáig metrón utazunk. Az utasok megbámulják az egészségesen- lesült, jó kedvű, magyar fiatalokat. Mi tagadás, nagy a kontraszt. A hazautazás napján, a Sere- metyevó repülőtéren kábultan mászkálnak a gyerekek. Itt búcsúzunk el végleg a bolgár delegációtól is. Újabb csomag zsebkendők áznak el. Aztán a mi gépünk is indul. Vasárnap lévén az egyetlen fedélzeten található napilap a Népsport. Magyar betű, magyar szó, s magyar ételek. A hatás valahogy mégsem átütő. A görcs csak akkor enged, amikor a szülők gyűrűjét megpillantjuk a kijáratnál. (Vége) Barta Katalin Járt utat. . . * HFVFS MFftYFI SZOLGÁLTATÓ IRODA állásajánlatai HO SI MINH TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA Eger, Szabadság tér 2. Pályázatot hirdet: külügyi referensi—kulturális szervezői állás betöltésére. A pályázóknak lehetőleg felsőfokú végzettséggel, egy idegen nyelv tolmácsszintű ismeretével és közművelődési ismeretekkel vagy tapasztalatokkal kell rendelkezniük. Jelentkezni a főigazgatói hivatal vezetőjénél lehet. Pályázni lehet továbbá számviteli előadói munkakörre, felsőfokú állam- háztartási könyvelői végzettséggel. Jelentkezni a gazdasági igazgatóságon lehet. COOPSPED Heves Megyei Szövetkezeti Szállítási Közös Vállalat Eger, Vécsey völgy út 97. Felvételt hirdet tehergépkocsi-vezető, autószerelő, karosszérialakatos munkakörök betöltésére. HEVES Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Gyöngyös, Április 4. út. Felvesz gyakorlattal rendelkező elektroműszerészt. Bérezés megegyezés szerint a vállalati kollektív szerződés alapján. Jelentkezni lehet a körzeti üzem vezetőjénél: Gyöngyös, Vörös Hadsereg út 63. ÉMÁSZ Gyöngyös, Gyár út 7. Felvételre keres számviteli főiskolai végzettséggel vagy mérlegképes vizsgával rendelkező munkatársat, továbbá hálózati és kirendeltségi villanyszerelőket. KAEV 4. Sz. Gyára Gyöngyös, Karácsondi út 15. Felvételre keres vegyipari szakmunkást, valamint széntüzelésű kazánhoz vizsgázott kazánfűtőt, folyamatos műszakban. E T E T É S
