Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-26 / 230. szám

'jr Egri Csillagok Mg. TSZ. Noszvaj községben a József Attila út és Ságvári út folytatásában 700-1000 m2 közötti közművesítetlen házhelyeket értékesít négyzetméterenkénti 90,- Ft áron. A közművek tervei elkészültek, megvalósításuk társulás formájában is lehetséges. Érdeklődni és írásban jelentkezni lehet 1988. szeptember 30-ig a tsz igazgatási és jogügyi osztályvezetőjénél, Eger, dr. Münnich F. u.6.sz. Telefon: 10-844. f Kápolna és Vidéke Áfész pályázatot hirdet a feldebrői 11. Sz. Élelmiszerbolt vezetői állására. A bolt havi forgalma: 230 ezer Ft. Fizetés: a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: személyesen az áfész központban, Kápolna, Kossuth u. 23. (kereskedelmi osztály) •V/ . %y APRÓHIRDETÉS Egész évben üzemelő üdülőnkbe gyakorlattal rendelkező szakácsot felveszünk. Jó kereseti lehetőséget és komfortos személyzeti szállást biztosítunk. Jelentkezés személyesen az üdülő vezetőjénél. ÉPFU üdülő. Révfülöp, Halász út. 37. Heves Megyei Településtisztasági Vállalat Központi TMK műhelyébe keres autószerelőket! Jő kereseti lehetőség alap + mozgóbér. Több szakmával rendelkezők előnyben! Jelentkezni lehet: Eger, Merengő u. 3. TMK vezetőnél Telefon: 10-633 A Fém és Elektromechanikai Kisszövetkezet felvételre keres gépészmérnököt és gépésztechnikust gyártmányfejlesztői, illetve technológus/ munkakörökbe. Jelentkezni lehet a szövetkezet központjában: Eger, Szederkényi Nándor utca 68. személyzeti és szöv.pol. osztályon. r Építkezők figyelem! Tájékoztatjuk Tisztelt Vásárlóinkat, hogy a mátraderecskei téglagyárban hőtakarékos (K tényező: 0,61 W/m2 Ko) HB 36-os falazóelemet helyi befizetéssel, azonnali szállítással lehet kapni, amíg a készlet tart. Felvilágosítást a szállítási iroda ad, telefon: Recsk 132. Mátraderecske Téglagyár % V Romajor gépre univerzális gépmestert- kiemelt bérezéssel — egri telephelyre felveszünk. Érdeklődni a 20-386 számü telefonon. s Központi műhelybe % varrónőket veszünk fel, vagy betanítunk. Munkavégzés rugalmas munkaidőben. Érdeklődni: Eger, Kertész u. 137. telefon: 12-420. Aranykalász MGTSZ Mezőtárkány a tulajdonában lévő Füzesabony, Egyetértés út 6/b. I. em. 3. sz. alatti szolgálati lakást eladja. Lakás alapterülete 59 m2, 2 szoba összkomfort + garázs. Irányár: 15.000.- Ft/m2, a garázs megegyezés szerint. Érdeklődni munkaidőben a szövetkezet központjában (Mezőtárkány, Kossuth út 58. sz. alatt) lehet. ÁLLÁST KÍNÁL Főzőnőt, kézilányt, szakácsot azonnal felveszek. Várkapi­tány étterem. Eger, Dobó u. 9. *10754/ 2 f Kettőezer négyszögöles te­lekhez nyugdíjas munkatár­sat keresek. Autósok előny­ben. Nagyfüged, Ady út 13. *10513/ 4 VII. emeleti öröklakás az Olasz utcában beköltözhető­en eladó. Tel.: (36)12-392. *10804/ 1 ______________ N égy-ötszobás összkomfor­tos kertes családi házat ven­nék Egerben, esetleg két da­rab dunaújvárosi szövetkeze­ti lakást és egy hétvégi telket ajánlok cserébe. „Részletes leírás és árajánlat 29459” jeli­gére a kiadóba Eger, Pf. 23. *10811/ 1f ALBÉRLETET KERES I /.VEGYES INGATLAN Első emeleti 58 m2-es lakás eladó a Kallómalom úton. Érd.: 18 óra után a 36/ló­ól 9-es telefonon. *10003/ 5 f Eladó 450 négyszögöl jól be­állított gyümölcsös, csinos melléképülettel. Érdeklődni: hétvégeken a helyszínen vagy szemben lehet. Szolnok, Ko- csoros, Dió u. 3. *10250/ 1 Erdőtelken 3 szobás lakás pincével, 477 négyszögöl te­lekkeleladó. KuruncziJános- né Széchenyi út 31. *10406/ 2_f _____________________ Ege r, Zöldfa út 29/b. új csa- ládi ház eladó. *10544/ 3 f Sürgősen eladó 2+1/2 szo­bás 61 m2 lakás készpénz+ OTP átvállalás. Érdeklődni 17-tól 20-ig. Erős Béla Eger, Rákóczi u. 62. V/17. *10704/ 3f_____________ 71 m2 3 szobás OTP lakás 16 eFt/m2 eladó. Eger, Zalka M. u. 56. fsz. 2. *10705/ 2 f 52 m2-es lakás eladó. Érdek­lődni: 17 óra után. Eger, Zal­ka u. 27. sz. I.ern. 3.a. *10711/ 2 f • 3 szobás 104 m2-es lakás el­adó, csere is érdekel. Hatvan Lenin tér 3. I.ern. * 10818/2 f Csebokszáriban a Rákóczi u. 44. sz. alatt egy 54 m2-es 2 szobás, erkélyes OTP örökla­kás eladó. Érdeklődni: a 25- 774-es egri telefonon. *10820/ 1 f _____________ K erecsend, Fő út 37. sz. alatt fél telek (1500 m2) kis házzal eladó. Érd: bent az udvarban Molnár. *10822/ 1 f Egerben gázfűtéses 3 szobás kertes családi ház eladó. Épí­tési lehetőség van. Érdeklőd­ni Farkasvölgy u. 12. vagy a 14-367 telefonon. *10826/3 Eger, Karaszek M. tér 12.sz. VI.44. sz. 3 szoba összkom­fortos lakás eladó. Érdeklőd­ni: munkaidő után 11-195. *10837/ 1 f Gyöngyösön üres kiadó la­kást keresek október 15-től hosszú időre. Összkomfor­tos, telefonos előnyben. „Előre fizetek egy évre 29433” jeligére a kiadóba: Eger, Pf. 23. *10731/ 2f JÁRMŰ KP-Wartburg Tourist Combi jó állapotban eladó. Érdek­lődni: Bélapátfalva, tel.: 54- 353.*10649/ 3 f _________ Simson SB 51-es motorke­rékpár új, kevés kilométerrel eladó. Eger, dr.Nagy János u. 24. I. em 10. Tel.: 16-688. *10724/ 2f ETZ 150 motorkerékpár el­adó. Felsőtárkány, Bocskai u, 9. *10743/ 1 f Kitűnő állapotban lévő. ezüstmetál színű 10 éves Au­di 100 GLS szgk. reális áron eladó. Mátraballa, Petőfi u. 20/1. *10745/ 1 f ________ TE frsz. P. Fiat 126 eladó. Ér­deklődni: Eger, Makiári u. 27. Molnár. Tel.: 10-697. *10747/lf Eladó Eger, Csapajev s. 7. III/14. 1+2 félszobás lakás azonnali beköltözéssel. Tele­fon: 25-834. *10839/ 1f Eladó Bükkszék központjá­ban lévő 370 négyszögöl épí­tésre alkalmas telek. Érdek­lődni lehet: Bükkszék, Dózsa út 43. Bozó. *10841/ 1 f Pince eladó Demjénben.Ér­deklődni: Egerszalók, Ifjúság út 9. *10873/ 1 f UH frsz. Zsiguli 1200-es megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Eger,Tittel Pál u. 2. 1/3. alatt 17 h után. *10759/4 ______________ El adó ZK Trabant Combi. Érdeklődni Tel: 17-027, 18 óra után Eger. *10760/ 1 f Zastava megkímélt állapot­ban és jó állapotú platós Bar­kas eladó. Tel.: Füzesabony 41-523. *10771/ 3 55 m’-es hatéves lakás márci- Sarud iidülőöveretúben usi kiköltözéssel eladó. 19 /Kossuth u. 15./ 1993 m2 eFt/m2, ebből 240 eFt OTP. alapterületű telek eladó. Ér- Eger, Rákóczi u. 61. fsz. 3.16 deklődni lehet Sarud, Rákóc- h-tól. *10716/ 2 f zi “• 42. sz. alatt. *10874/ 2 Belvárosi 4 szobás, új, mo­dem, 84 m2-es I. emeleti, ga- rázsos, telefonos lakás kettő kisebb belvárosi garázsos la­kásra cserélhető, vagy eladó, 25 ezer Ft/m2 + OTP. „Cse­relakás 88 10749” jeligére a kiadóba: Eger, Pf. 23. *10749/ 1 f _____________ Ege r, Berze N. János u. 3. 1/1. alatti lakás — 2 és fél szo­ba összkomfortos — eladó. Érdeklődni lehet hétköznap, 18 h után. *10753/ 1 f Makiáron 1690 m2 építési te­lek sürgősen áron alul eladó. Érdeklődni munkanapokon 17 után. Zalka Máté u. 13. II. em. Kovács lakás, vagy Eger, Hadnagy u. 4. sz. II/18. alatt. *10756/ 1f _____________ Elad ó 55 m2-es 2 szobás öröklakás 1990-es kiköltö­zéssel. Kp. + OTP-átvállalás. Eger, Rákóczi u. 73. II/7. Tel: 17-622 17 h után. *10758/ 1 f_____________ Eg er belvárosában három­szobás, összkomfortos lakás telefonnal igényesnek rész­ben vagy egészben kiadó. Kö­zelben garázslehetőség. Ér­deklődni: a 17-866-os telefo­non 17 h után. *10762/ 1 f Eger központjában 2 szobás öröklakásomat budai taná­csira cserélném vagy eladom. „Telefonos 10753” jeligére a kiadóba. Eger, Pf. 23. *10763/ 1 ______________ Belv árosi 18 m2-es garázs el­adó. Érd.: 10-421. Telefon: 17 h után. Eger. *10779/ 1 f Garázs kiadó. Érdeklődni: 36/16-225 telefonon lehet. *10780/ 1f Lajosváros keleti terület tömbbelsőben épülő laká­sokra korlátozott számban még jelentkezőket várunk. Lakásszövetkezet 11-721 Eger. *10787/ 1 f 17 ezer Ft/m2-ért 52 m2-es kétszobás, összkomfortos Az Eger, Bercsényi u. 40. sz. alatt építendő 6 lakásos tár­sasházhoz társakat keresünk. Lakásterületek: 66-73-82 m2. Érdeklődni: telefonon 10-915 8.16 óráig. *10876/ U _____________________ C sebokszári elején garázs el­adó. Üzletnek is alkalmas. Eger, 10-102, Varga. *10878/ 1______________ Eg ri belvárosi tehermentes, telefonos öröklakás eladó. Érdeklődni munkanapon 17- 20 óra között, szombaton és vasárnap délelőtt. Vörös­marty u. 30-32. II. 30. *10887/ 1 f Andornaktályán kisméretű pince és egy darab tészta- da­gasztó gép eladó. Érdeklőd­ni: Andormaktálya, Kölcsey u. 1. Telefon: 19-229 du. 4 órától. *10888/ 1 f _______ E gerben a vár mögötti ré­szen, háromszobás közműve­sített, kertes családi ház azon­nali beköltözhetőséggel el­adó. (Garázs van.) Érdeklőd­ni: hétfő, szombat és vasár­nap. Eger, Ostrom u. 11. *10894/ 1 f _____________ 4 00 négyszögöl telek eladó Detk, Rákóczi út, víz, villany van. Érdeklődni Kuncsikné Detk, Kossuth út 30. *10380/ 2 Eladó Egerben 56 m2 szövet­kezeti összkomfortos örökla­kás. Zalka M. út 52. II/11. *10438/ 4' Gyöngyöshalász, Szív út 18. sz. alatt nagy, kertes családi ház sürgősen eladó. Érdek­lődni a helyszínen. *10506/ 4 Eladó 2 szobás összkomfor­tos, gázfűtéses családi ház. Érdeklődni: Hatvan, Munka u. 9. *10525/ 3 250 négyszögölös telek eladó szuterén építménnyel. Ér­deklődni lehet: Új-Hatvan, Traktor üt 80. *10565/ 2 250-es ETZ olcsón eladó. Érdeklődni: Makiár, Ifjúsági u. 15. /Benzinkűthoz közel/. *10805/ 1 Farmer típusű 500 kg teher­bírású ráfutófékes utánfutó jó állapotban, friss műszaki vizsgával eladó. Eger, Zólyo­mi 17. Telefon 12-315. *10814/ 1 f _____________ IF A W 50 L/SP ponyvás el­adó. Érdeklődni: a 25-774- es egri telefonon. *10821/ 1 f DU frsz. Lada Combi eladó. Érdeklődni: reggeli-esti órákban a 25-323-as egri te­lefonon Bodó István. *10834/ 1 Három éves Zastava GTL tí­pusű gépkocsi eladó. Wart­burg Touristot 6-7 éves korig az árba beszámítok. Érdek­lődni: Abasár, Mátra u. 15. 16 óra után. *10840/ 1 f 120 L Skoda ZY-os megkí­mélt állapotban eladó. Eger, Május 1. u. 35. sz. alatt érdek­lődni minden nap 17-től, hét végén egész nap. *10871/ 1 f TF 1200-es LADA eladó. Érdeklődni: 17 óra után Eger, Joó János u. 37. *10880/ 3 A MÉLYÉPÍTŐ VÁLLA­LAT bármilyen szakmával vagy középiskolai végzett­séggel rendelkező 20-30 év közötti férfiakat átképez ács- állványozó vagy vasbe­tonkészítő szakmára. Bérezés a tanfolyam elméleti idejére ( 2x2 hónap) 8 ezer Ft/hó, a tanfolyam gyakorlati idejé­re teljesítménytől függően 8 ezer — 12 ezer Ft/hó. Utazási hozzájárulást, szükség esetén szállást biztosítunk. Sikeres végzés esetén jó kereseti le­hetőség. Biztos munkahely! Jelentkezés: a vállalat sze­mélyzeti és oktatási osztá­lyán. Budapest V., Rosen­berg hp. u. 16.Tel.: 311-183. * 9566/ 1 f Tetőtér beépítésére kivitele­zőt keresek. Víz, villany meg­oldott. Tel.: 20-691, 20 h után; *10746/ 3 f Szabadalmazott befúvórend- szer, olajtüzelésű kazánhoz 15 % olajmegtakarítás. Vá­laszboríték csatolása esetén tájékoztatót küldök. Dallos Dezső 1162 Budapest, Szé­nás u. 18. *10752/ 1 f Elveszett törzskönyvezett doberman 7 hónapos, fekete­vörös folttal. Valószínűleg Petőfibányán és környékén található. Ismertetőjele: vá­gott, hegyes fülű farok nélkü­li. A megtalálónak jutalom. Cím: Pádár László, Hatvan, Szabadság u. 6. *10764/ 2 Angoltanárt keresünk heti egy alkalomra. Ajánlatokat a 19-361-es egri telefonon kér­jük. *10793/ 2 f Német nyelvtanárt keresek Egerben. „Intenzív 29470” jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23.*10842/ 1 f Magas jutalom a nyomra ve­zetőnek! 20.000 forint. Elve­szett VIII.28-án két hófehér angol agár szuka. Zombori András. 3282. Nagyfüged, Petőfi u. 7. *10899/ 1 f Reluxa-miniredőny készítés, rendelésfelvétel. Andomak- tálya, Pf. 7. Eger: 15-964 *10302/ 8 ______________ H asznált bútor adás-vétel, ugyanitt nyitott ZSUK eladó. Eger, Pacsirta út 45. tel.: 13- 054. *10457/"4 Üj, vámkezelt Hitachi 430-E, digitális képmagnó eladó. Irányár: 65 ezer Ft. Érd.: szombaton. Eger, Bolyki T. u. 10. *10748/ 1 f Datolyapálma 20 leveles, 1 m-es és 50 1-es üvegbalon, műanyagkosaras eladó. Eger. Telefon: 12-443. *10774/lf Kombinált szekrény, világos szekrénysor, kolóniái ebéd­lő- szekrény, 11 tekercs NSZK tapéta, Zsuzsi kötő­gép, Sharp dupla kazettás rá­diómagnó eladó. Eger, Vé- csey-völgy u. 8/b. *10778/ 1 f ______________________ F armer típusú 500 kg teher­bírású ráfutófékes utánfutó jó állapotban, friss műszaki vizsgával eladó. Eger, Zólyo­mi 17. Telefon 12-315. *10808/ 2 f _____________ G arázs kiadó Egérben az Egészságház utcában „ősz 29458” jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23. *10810/ 1 f 3 szobás 104 m2-es lakás el­adó, csere is érdekel. Hatvan Lenin tér 3.1.em. *10812/ lf Autó-üléshuzat- készítés, vállalatoknak is. Sike, Gyön­gyös, Vasút u. 1. *10563/ 2 ADAS-VETEL Kp-ért veszek régi stílbútoro­kat, festményeket, porcelánt (étkészlet-nippeket) faliórát, zsebórát régi perzsaszőnye­get, réz használati tárgyakat, komplett hagyatékokat. Vi­dékre hívásra házhoz me­gyek. Tel: 36/20-660. * 9635/ 6 Most vizsgázott Barkas mik­robusz felújított állapotban eladó. Eger, Brassói u. 7. *10883/ 1 ______________ S 100 Skoda vonóhoroggal bontásra /érvényes műszaki­val/, ugyanott kétéves, 3 má­zsás utánfutó eladó. Érdek­lődni este 7-től Eger, Kara­szek M. tér 12. 4/27. *10886/ 1f _____________ 4 és féléves Lada Combi el­adó. Eger, Cifrakapu út 19. II/7. *10452/ 2 TJ frsz. Trabant eladó. Ér­deklődni Tarnaszentmária, Parádi út 9. *10454/ 5 Lada 1500 S 4,5 éves, vonó­horogra vizsgáztatva, eladó. Cím: Gyöngyös, Petőfi u. 25. *10519/ 3 ______________ T rabant eladó reális áron. vonóhoroggal. Sike Gyön­gyös, Vasút u. 1. *10562/ 2 Eladó Kőlyuktetőn, előnyös helyen, 22 m-es, borozónak is alkalmas pince. Érd.: 18 óra után a 16-619-es egri telefo­non. *10005/ 5 f Üj 4 főzőlapos grillsütős gáz­tűzhely, 601-es szőlőprés, da­ráló, 301-es hordó eladó. Ér­deklődni a 20-524-es egri te­lefonon. *10650/ 2 f Fehér és piros borszőlő el­adó. Eger, Cegléd u. 9. sz. *10702/ 2 f _____________ A lmárban kő hétvégi ház té­len is lakható, vonat, buszme­gálló három percre, víz, vil­lany van. Vállalatnak, üdülő­nek is alkalmas, és garázs- aj­tó eladó. Eger, Rákóczi u. 129.Tel.: 25-537. *10703/ 2 f Sieszta gázkályha originál el­adó. Eger, Dr. Nagy János u. 24. 1. em. 10. Tel.: 16-688. *10723/ 2f Eladó 1200 db békéscsabai cserép, 20 db kupa, 150 db visontai szilikát, 200 db ké­ménytégla piros, 50 db kefni pincére, 10xl0-es 4 méteres szarufa. Érd: szombat vasár­nap 9 órától 15 óráig. Füzesa­bony, Kölcsey út 1/B. *10819/ 1 f _____________ 3 . éves, sodrott hasas kanca eladó. Besenyőtelek, Vörös­hadsereg u. 164. *10831/ 2 Eladó egy fél vörösróka bun­da 48-50-es, egy eresztett pézsmabunda 48-as, egy há­romnegyedes férfi irhabunda 48-as méretben. Érdeklődni: Gyöngyös, Kont Bíró u. 4. *10833/ 1 f _____________ El adó pácolt Verona szek­rénysor új állapotban. Érd: 36/25-532. *10838/ 1 f 24 programos Naumann asz­tali varrógép eladó. Eger, Rózsásdűlő 22. sz. * 10847/ 1 f ______________________ 1 db 9 hónapos vemhes üsző eladó. Füzesabony, Dózsa György u. 20. *10870/ 1 f 380 W-os Hidrofor eladó. Érdeklődni: Egerszalók, If­júság út 9. *10872/ 1 f 10 hónapos fajtiszta chow- chow kan kutya eladó. Ér­deklődni 10-810. 17 h után. Eger. *10885/ 1 f________ K b. 700 darab piros Bramac I cserép eladó. Érdeklődni: I Eger, Újsor u. 48. este 18 órá- I ig. *10896/ 1 f . Eladó 2 db 1,5 éves magyar heréit csikó bekocsizva és im- pulza fejőgép kardánhajtású. Zombori András, 3282. Nagyfüged, Petőfi u. 7. *10898/ 1 f_____________ 1 50xl5ü-es hőszigetelt bu­kó-nyíló ablak eladó 1986-os árszinten. Kakuk Heves, Do- bóu. 11. *10524/ 3 Commodore 64 számítógép magnóval és programokkal 20 ezer Ft-ért eladó. Érdek­lődni lehet: Jászárokszállás, Hunyadi J. u. 32. *10561/2 HÁZASSÁG 29 éves, 178 magas, rende­zett körülmények között élő fiatalember keresi hozzáillő hölgy ismeretségét, házasság céljából. „Rád várok” Mis- kolc, 23. Pf. 16. * 9563/ 1 29 éves érettségizett fiata­lember megismerkedne 20- 25 év közötti csinos lánnyal házasság céljából. Csak fény­képes levélre válaszolok. „Szőkék előnyben 347” jeli­gére, a gyöngyösi takarékszö­vetkezet címére. *10556/ 2 Eger belvárosában 1988. év végi befejezéssel 6 lakásos (garázsos) társasházban 3 szobás (75-95 m2alapterülettel) lakások kerülnek értékesítésre. Érdeklődni: VERTIKÁL Kisszövetkezet Eger, Árpád u. 25. Tel.: 13-740. C m°zi J Egri Vörös Csillag: A Coca Cola (Telefon: 11-888) kölyök du. fél 4 és este 7 Hatvani Vörös órakor Csillag: Kémek a du. fél 4 és fél 6 sasfészekben órakor Videó mozi A dzsungel Conan, a barbár könyve Egri Bródy mozi: este fél 8 órakor (Telefon: 11-773) Üldözött és a vak Ezeregy éjszaka virágai Gyöngyösi Puskin: Hatvani Kossuth: A szakasz Ginger és Fred Gyöngyösi Szabadság: du. fél 4 órakor Füzesabony: Az ördög jobb és bal keze Pinocchio du. fél 6 és este fél 8 Heves: órakor Tűz van babám Vágyrajárók Pétervására: Gyöngyösi Művész: Híd a Kwai folyón ( rádió ) KOSSUTH 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: Nó­ták 9.40: Ki kopog? — A Gyermek- rádió műsora 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Nicolai ( MAI MŰSOROK ) Gedda operettfelvételeiből 11.00: Bioritmus 11.29: Rózsa Sándor. Móricz Zsigmond regénye 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A kutya. Birkás Endre novellája 14.30: Egy szatmári nótafa 14.40: Hagyományápolók 15.00: Az első kapavágás óta 15.30: Kóruspódium 16.05: Hangoló 17.00: Eco-mix 17.30: Szöul ’88 17.50: Beszélni nehéz 18.02: Kuruc dallamok 19.15: Szöul ’88 19.25: Egy rádiós naplójából 21.00: Legyen a vendé­günk! 22.00: Hírvilág22.33: Halló, itt vagyok! 23.30: Régi híres éneke­sek műsorából PETŐFI 8.05-12.00: Napközben 12-10- 14.30: Halló, itt Szöul! 14.30- 16.58: A Rádió kívánságműsora (ÉLŐ) 17.05: Köiyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Játék — 10.000 forintért 19.30: Táncházi muzsika 20.03: Budapest tündérvá­ros 21.05: Afro-latin zenés turmix 22.00: Nevek ürügyén — Gersch- win 23.10-014: Könnyűze­ne esti hangulatban 0.15-4.20: Hal­ló, itt Szöul! BARTÓK 9.06: Olivier Latry hangversenye a Lahti orgonafesztiválon 10.16: Ze­nekari muzsika 11.03: Elisabeth Schwarzkopf operaáriákat énekel 11.30: A Veaux Arts trió játszik 12- 29: Cimadoro: Pygmalion. Egyfel- vonásos opera 13.05: Kilátó 14.00: A lipcsei Gewandhaus zenekar ját­szik 15.30: Cserepek. Lőrincz L. László hangjátéka 16.20: A XVII. Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál hangversenyei — III/1. rész 16.46: Lendvay Kamilló műve­iből 17.32: Barokk muzsika 18.00: Operabérlet 19.05: Tanár és tanít­vány 19.35: A Varsói Szimfónia Mozart-hangversenye a salzburgi Mozarteum nagytermében 20.42: Budapesti Művészeti Hetek 21.42: A hét zeneműve 22.27: Kari Böhm vezényli a Bécsi Filharmonikus Ze­nekart és a Londoni Szimfonikus Zenekart MISKOLC 17.30: Műsorismertetés, Hírek, időjárás 17.35: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazn. telefon: 35- 510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc — El szeretném mondani. Kiss László jegyzete (Közben: 18.00-18.15: Észak-magyarországi krónika — Reklám) 18.25-18.30: Lap- és mű­sorelőzetes ( televízió ) 1. MŰSOR 11.50: Képújság 11.55: Szöul ’88. Súlyemelés (100 kg) kb. 14.30: Ké­pújság 16.55: Hírek 17.00: Maurice Chevalier. Francia film (ism.) (Szü­letésének 100. évfordulója alKalmá- ból) 17.50: Reklám 18.00: Szöul ’99. Atlétika, kajak-kenu, ökölví­vás, kerékpár, cselgáncs, súlyemelés (100 kg) 19.00: Reklám 19.05: Té- vétoma 19.10: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Rek­lám 20.05: A Fiatal Művészek Stú­diója műsorából: Mozgóképek Bar­tókról (FF+színes) 20.25: Szöul ’88. Összefoglalók. Közben: Rek­lám 23.40: Híradó 2. 2. MŰSOR 20.00: Körzeti tévéstúdiók: Buda­pest, Pécs, Szeged 21.05: A tagok pénze. Riportműsor. 21.35-23.05: Vaskor. A Kalevala feliratos finn té­véfilm változata. IV/3. rész (ism.) (16 éven felülieknek!) Csehszlovák Televízió 1. műsor 3.35-8.15: Olimpiai Játékok 12.00- 14.30: Olimpiai Játékok 15.20:A nap percei 15.30: Olimpiai Játékok 17.00: Katonák műsora (FF) 17.55: Pozsonyi magazin 18.20: Esti mese 18.30-19.10: A híradó sajtókonferenciája 19.30: Híradó 20.05: Metszet — tévéfilm befejező része 21.30: Önöké a szó 22.20: Olimpiai Játékok. 2. műsor 17.00: A hét eseményei magyar nyelven 17.30: Olimpiai Játékok 19.00: Torna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Elődeink öröksége — kínai film (feliratos) 21.40: Híradó 22.10: Világhíradó 22.25: Érdekességek a Szovjetúni- óból ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 7 órakor FEHÉR HÁZASSÁG Bródy-bérlet

Next

/
Thumbnails
Contents