Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-22 / 227. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 22., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. A Jedlik Ányos-díj kapcsán — A szakma elismeréséről — A váltásról — A rekonstrukcióról — A demokráciáról — A jövőről Tudatosítani: az élőmunka a legdrágább Újsághír: A Magyar Villamosművek Tröszt két éve alapította Jedlik Ányos-diját. Az idén Bódi Béla, a Gagarin Hőerőmű Vállalat vezér igazgatója vehette át. (Fotó: Perl Márton) Új autóbuszok — százmillió forintért A Mátra Volán pénzt teremtett Aki az utóbbi időszakokban figyelemmel kísérte a televízió különféle reklámjait, avagy böngészgette a lapok hirdetési oldalait, az maga is láthatta, hogy hazánkban igencsak megélénkült a kötvénypiac. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen az egyes cégek e pénzszűkös időkben megpróbálják ilyen módon is előteremteni a beruházásokhoz, a fejlesztésekhez szükséges forintokat. Nos, így tett a Mátra Volán is. Hogy miért, s hogy milyen eredménnyel?Erről beszélgettünk Kántor Imréné gazdasági igazgatóhelyettessel. A díszes kitüntetésre indoklásul annyit írtak, hogy a magyar villamosenergia-rendszer műszaki, gazdasági fejlődését szolgáló kiemelkedő alkotó tevékenységéért. Ennél azért többre is kíváncsiak voltunk. Annak ellenére, hogy Bódi Béla munkásságát nemcsak a visontaiak vagy a Gyöngyös környékiek ismerik. Szerte a megyében köztiszteletnek örvendő vezető, akit ugyanúgy szeretettel fogadnak a fővárosban, mint az ország több erőművében, ha arra veti sorsa, munkája. — Mit jelent egy ilyen elismerés önnek, aki több kitüntetés birtokosa? — A Magyar Villamosművek Trösztnek 42 ezer dolgozója van. Ezt a díjat két éve alapították, s minden esztendőben hármat ítélnek oda. Éppen azért, mert igaz a mondás, ami szerint senki sem próféta a saját hazájában, nekem rendkívül jól esett, s feldobott, hogy értékelték a munkámat a szakmában. — A Jedlik Ányos-díj eddigi munkásságának szól. Mit tart a legfontosabb állomásoknak? — Mint sokaknak, nekem is az indíttatás volt a meghatározó. Az én apám sofőr volt, aki sajnos, nem jött vissza a Dontól. Az ő példáját követve mindenáron sofőr, kamionos akartam lenni, mígnem rá nem beszéltek az egyetemre, amit 1957-ben végeztem. Innen szokványosak a dolgok, történések. Egerben a Közútnál helyezkedtem el. Megnősültem, de nem volt lakás. Csalogattak a kazincbarcikai erőműbe. Az istennek sem akartam menni, de győzött a lakáskiutalás, s maradtam 20 évig. Amikor odaköltöztünk, három ház állt Kazincbarcikán, amikor eljöttünk, negyvenezres várost hagytunk el a meglehetősen küzdelmes húsz esztendő után. Akik ott dolgoztunk az erőműben, várost is alapítottunk. Nagyon sok mindent megtanultunk mind a szakmából, mind a közéletiség- ből. Büszke vagyok arra, hogy van némi közöm Kazincbarcika hőellátásának megszervezésében. Ott voltam kezdő mérnök s ott váltam igazgatóvá, mégis szívesen jöttem haza 1976. január 1-jén, amikortól a Gagarin vezérigazgatója vagyok. — Miért váltott, amikor Kazincbarcikán szépen alakultak a dolgok? — Érdekelt, izgatott a feladat. Aki már valaha tüzet rakott, az tudja, hogy mit jelent lignittel működtetni egy erőművet. Egy olyan tüzelőanyaggal, ami az elé- gethetőség határán van. Az pedig már Borsod megyéből látszott, hogy az itt dolgozókra is küzdelmes évek várnak. Lehetőség nyílott arra, hogy az alaptételemnek megfelelő vezetőként dolgozhassak. Ez pedig azt jelenti, hogy képesek voltunk a sok korszerű műszaki, technológiai újdonsággal lépést tartani, s ugyanakkor nem feledkeztünk meg egy percre sem arról, hogy mindezt emberek működtetik. — Nemrégiben a Népújságban részletezte azt a jelentőségteljes feladatot, amit a rekonstrukció jelent a Gagarinban. A teljesség igénye nélkül kérem, hogy foglalja össze ennek lényegét! — Az erőmű rekonstrukciója nagyon fontos feladat. Először is onnan kezdeném, hogy Magyar- országon sok lignit van, de nem könnyű a hasznosítása. A Gagarin az elmúlt két évtized alatt elhasználódott s elavult. Egy erőműben pedig rendkívül fontos az üzembiztos technika, amivel együtt jár az állandó korszerűsítés. Az itt használatos berendezések java része pedig prototípus, lévén az építkezéskor az első hazai gépgyártással megvalósult hőerőmű. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy az eltelt húsz év alatt nemzetközileg is elismerést kiváltó módon megtanultuk üzemeltetni az erőművet. Úgy fogtunk hozzá a rekonstrukcióhoz, hogy amit tudunk, azt a saját bőrünkön tapasztaltuk. Újabb 20-25 évre biztosítjuk azt, amit vállaltunk. A felújítási program első szakasza a három 200 Meg- a Wattos blokk korszerűsítése, átépítése. Ennek mosta felénél tartunk. A 4-es blokk jelenleg vizsgázik, a próbaüzemét futja, s az eddigi eredmények nagyon biztatóak. Fontos a rekonstrukció megítélése szempontjából az a tény is, hogy a Visonta körzetében az energetikából élő emberek korszerű munkafeltételei biztosítottak a jövőben is. Ez a Thorez bányában dolgozókat, a családtagokat is beleértve 15-20 ezer ember kenyere. Maga a technológiaváltás pedig az emberek ismereteinek bővítését is jelenti. Szinte azonnal érezhető volt beszélgetésünkből is, hogy megszállottja a szakmájának. Ügyan- akkor az is kiderül, hogy nem létezik a közéletiség nélkül sem. Ezért hát elmaradhatatlan a kérdés: miként ítéli meg a társadalmunkban lezajló változásokat? — Mint állampolgárnak, nekem sem közömbös, hogy milyen irányban fejlődünk, hogy építjük a jövőt. Nagyon ellentmondásos, sorsfordulós időszakot élünk. Az ellentmondás lényegét abban látom, hogy a magyar társadalomban már régóta megfogalmazódott az igény: még jobban élni. Már azt is elmondjuk s tudjuk, hogy miként kellene cselekedni, hogy az ehhez kellő nagyobb gazdasági teljesítmény jöjjön. Csakhogy amikor mindezt a gyakorlatban is felszínre kellene hozni, akkor egyik rétegből sem tüköződik a kellő erő. Mintha egymásra várnánk. Nem hajlandó ki-ki a saját területén megoldani a gondokat, még mindig nagy az egymásra mutogatás, ami pedig nem visz előre. Ezzel együtt optimista vagyok a jövőt illetően. Méghozzá azért, mert most már hamarosan el kell jönnie az időnek, amikor rendeződnek a fejekben az egyelőre még kavargó dolgok. Ehhez csak annyit, hogy mindenkinek a jövőt kutató szemmel kell vizsgálni, hogy mit is tehet. Ne azt vizsgáljuk, hogy miként jutottunk ide. Majd megvizsgálja azt a XIV. pártkongresszus. Áhhoz, hogy haladjunk, most már előre kell tekintenünk. — Annyit azonban mégis megér a visszapillantás, hogy még egyszer ugyanazon hibákba ne essünk... — Annyit feltétlenül! Mert ha a külföldi hiteleket nem az életszínvonal javítására, hanem a gazdasági korszerűsítésre fordítjuk, akkor nem duzzad az ország adósságállománya az elviselhe- tőség határáig, s nem tartunk ott, ahol... — Ha jól emlékszem, 2-3 éve mégnem volt optimista... — így igaz. S hogy most azt mondhatom, hogy képes vagyok bizakodni, az azért van, mert meggyőződésem, hogy a mai politikai vezetés szándéka nemcsak szándék. Meggyőződésem, hogy elindultunk azon az úton, ami kihozza a magyar szellemiségből, munkásságból, ha kell kikényszeríti azt a teljesítményt, amire egyébként képesek vagyunk. Arra a teljesítményre gondolok, amire tehetségünk feljogosít. — Említette, hogy előre kell tekintenünk, a visszafelé mutogatás nem biztos, hogy jó... — A legmesszebbmenőkig híve vagyok a demokráciának, csak nem szabad összekeverni az anarchiával. Ma sokszor ez történik. Úgy kell élni s dolgozni, hogy ne legyenek kényes kérdések. S ez csakis úgy érhető el, ha mindenről nyíltan, bátran beszélünk. Erről pedig azért szólhatok szenvedélyesebben, mert nálunk itt a Gagarinban ez már régóta gyakorlat. Állíthatom, hogy nincs tabu téma az erőműben. — Ha egy mondatban össze kellene foglalni az előrelépésünk zálogát, azt hogyan tenné, mit tart a legfontosabbnak? — Mindenkiben tudatosítani azt, hogy az élőmunka a legdrágább, s ezt pocsékoljuk a leginkább... Kis Szabó Ervin — Ismeretes — mondja —, hogy a Mátra Volán I. elnevezésű „ kötvényeket 1986. február 17-én bocsátottuk ki, mégpedig 50 millió forint értékben. A kamatozás 11 százalék, plusz 1 százalék kamatprémium. A Mátra Volán II. 1987. szeptember 17-én került a piacra, s ugyancsak 50 milliós nagyságrendben. A kamat itt is 11 százalék, de ehhez jön még kétszer 1 százalék kamatprémium, valamint még 1 százalék, amelyet a bank ad hozzá. A lejárat éve utóbbi értékpapíroknál 1992, míg az előbbieknél 1991. A kötvényeinkkel kapcsolatos ügyleteket az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. egri egysége végzi, tehát a forgalmazási jog az övék, ami vételt és eladást egyaránt jelent. — Miért szánták rá magukat erre a vállalkozásra? — Ennek megértéséhez tudni kell, hogy 1986-ban, illetőleg 1987-ben autóbuszokat csakis az érdekeltségi alap terhére vásárolhattunk volna, ez viszont nem jelentett számunkra korlátlan lehetőségeket, azaz e keretekből nem futja mindenre. Éppen ezért kellett a lakossághoz fordulnunk. No és mindemellett azzal is tisztában kell lenni, hogy a közlekedés módfelett eszközigényes ágazat,s a járművek ára is évről évre emelkedik... — Mire költötték a kötvények révén befolyt pénzt? — A 100 millió forintért autóbuszokat vásároltunk. Ilyenformán sikerült biztosítani az utazó- közönség számára azt, hogy mind az esztétikai, mind pedig a műszaki állapot kielégítő legyen. Utóbbit tekintve egyébiránt most már a legjobbak között vagyunk az országban. Meg kell jegyeznem, hogy az előbb emh'tett lépést feltétlenül meg kellett tennünk, hiszen annak előtte az autóbuszparkunkban mintegy 35 százalék volt a számviteli nullára futott masinák aránya. Ezt sokalltuk, bár az is tény, hogy hazánkban ez talán még nem is számít a legrosszabbnak. Mi azonban úgy véltük, javítani kell ezen a helyzeten. — S ez mennyire sikerült? — A 35 százalékot ’’leszorítottuk” 29,5-re. Ez a szám már elviselhető, de azt nem állítom, hogy kielégítő, ugyanis ennek nem szabadna meghaladnia a 25 százalékot. Másként ugyanis aligha lehet normális forgalmi követelményeket megfogalmazni, illetve azok teljesítését elvárni. A pénzt tehát 2 esztendő során el is költöttük: 1986-ban 52, 1987- ben 71 autóbuszt vettünk, mégpedig 80, illetőleg 110 millió forintért. Ezzel tehát pillanatnyilag megoldódtak a problémák, bár mindez távolról sem jelenti azt, hogy ne kellene esztendőről esztendőre újabb beszerzéseket végrehajtani. — S mennyi busszal gyarapodnak az idén? — A terv 26-tal számol, ami 35 millió forint kiadást feltételez. Ez már kevesebb, mint amennyire ténylegesen szükség lenne. Az igazán optimális az lenne, ha évente 45-50 autóbusz cseréjét lehetne megoldani. S akkor még lemondanánk a darabszám növeléséről. De ez így is meglehetősen illuzórikus vágy. — E vágyuk 1986-ban és 1987-ben — a kötvények segítségével — teljesült. De mi lesz tovább? — Ha továbbra is csak ugyanolyan mértékben vásárolhatunk majd, mint az idén, akkor a nehézségek sokasodnak majd, s a nullás állomány növekedni fog. Nem akarok pesszimistának tűnni, de előfordulhat olyan lehetetlen helyzet is, hogy a buszok 50 százaléka tartozik majd e nem éppen dicsőséges kategóriába, vagy éppen előadódhat olyan szituáció, hogy az alapellátottság biztosításán túlmenően nem vállalhatunk majd annyi pluszt, mint eleddig. E negatívumokat megpróbáljuk valami módon kiküszöbölni. Sikerre vezethet például a több lábon állás, vagyis úgy kívánunk tevékenykedni, hogy valamelyik területünk átlagon felüli nyereséget hozzon. S bár a kötvények kibocsátásának ötletét a kényszer szülte, a dolog mégis bevált, pénzt teremtettünk, amellyel a felhalmozódott gondok egy részét ideig-óráig semlegesítettük. — LJjra belevágnak majd ilyesmibe? — Megítélésünk szerint a kötvénypiac jelenleg telített, így — legalábbis egyelőre — nem gondolkodunk hasonló akción. Az viszont elképzelhető, hogy banki hiteleket veszünk igénybe. Vállalatunk eddig is igyekezett minden új lehetőséget kiaknázni annak érdekében, hogy tevékenységünk megfelelő szinten maradjon. E gyakorlattal ezután sem szakítunk... (sárhegyi) Szikla fogadó a Bükk kapujában Az egri áfész Felsőtár- kányban — a Bükk kapujában — mintegy 15 millió forintos beruházással készítette el a Szikla fogadót. Az új vendéglátóegységhez 100 személy egyszeri étkeztetésére alkalmas étterem, 200 adagos konyha s nyolc hálószoba tartozik. A szövetkezeti vendéglátás olcsó áraival, speciális vadételeivel segíti a Bükk hegység turizmusát, s a vadászidegenforgalom színvonalas ellátásához járul hozzá. A létesítmény kivitelezője: Hadobás Ferenc kisiparos volt. Kahoczky Tibor főszakács és munkatársai speciális vadételeket készítenek (Fotó: Szabó Sándor — MTI)
