Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-17 / 223. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 17., szombat Régészeti feltárás Tiszanánán PANORÁMA 5. Egy névtelen nép az évezredek mélyéről A diákok ásója nyomán feltárulnak a föld titkai A régészet mindig megmozgatta az ember fantáziáját. Nemcsak a legendás kincsek, értékes leletek miatt, hanem azért is, mert az ásó gyakran régmúlt civilizációk nyomain koppan. Az, ami az egyikünk számára kopott kő, korhadt fadarab, lehet, hogy a tudós számára beszédes üzenet az évezredek mélyéről. Olyan következtetéseket vonhatnak le a szakemberek egy-egy tárgyi emlékből, amelyek meg sem fordulnak a laikus fejében. Viszont, ha az elemzést meghallgatja, megismeri a történelmi körülményeket, képzeletünkben megelevenedhet a sok évvel ezelőtti világ. Ezen a nyáron Tiszanánán olyan építményre bukkantak, amely egyedülálló híradást jelent egy aránylag kevéssé ismert korból. Mintegy 4500 évvel ezelőtt emelték, olyan időszakban, amelyről inkább csak a régészet ad tanúbizonyságot. Az ásatás vezetőjét, Szabó J. József régészt kérdeztük erről a leletről. — Az elmúlt évi rövid próbálkozásaink is komoly eredményekkel kecsegtettek — mondja beszélgető- társunk —, már tavaly nyilvánvalóvá vált, hogy a rézkorban, az úgynevezett tiszapolgári kultúra idején, tehát négy és fél évezrede valamilyen kerek épület állt itt. Az indoeurópai ősi nyelvemlékek elemzése alapján feltételezik, hogy az ilyen jellegű helyeket szentként tisztelték. Erre utal az elmúlt évek során Füzesabonyban talált hasonló konstrukció is, amelynek középpontjában egy mély vermet találtak, benne áldozati leletegyúttessel. — Mennyiben tér el a Füzesabonyban napvilágra kerültektől mindaz, amire a tiszanánai Dinnyehalmon bukkantak? — A tiszanánai mezőn egy kissé a mindennapi élet gazdasága is feltárul. A romok belsejében két tűzhely maradványaira leltünk, az egyik mellett összeállítható agyagedény- darabok hevertek. Ezek, s a gazdagon díszített cserepek, kőpengék és kések töredékei újabb lendületet adtak a munkának. — Mit tudunk a mezopotámiai és egyiptomi birodalmakkal egy időben a Kárpát-medencében élő népekről? — Nagyon keveset. Akadnak olyan elméletek, melyek az indoeurópai népek bölcsőjének tartják ezt a tájegységet. Sajnos, az ez idő tájt itt élt törzsek, népcsoportok neveit nem ismerjük, az írásbeliségnek ugyanis területünkön nyoma sincs, hisz még több, mint kétezer évet kell várni ahhoz, hogy a Római Birodalom érdekszférájába kerüljön ez a környék, s megszülessenek az első feljegyzések. Ezért kellett bevezetni a kutatásban a régészeti kultúrák fogalmát. — Miért számít olyan ritkaságnak a régészeti lelet ebből a korszakból? — Hosszú ideig ezeknek a népeknek csak a temetőik kerültek elő, ezért a kutatók úgy gondolták, hogy inkább ezekhez ragaszkodtak, s a telepeik csak időlegesek voltak. De egyre inkább kiderül, hogy léteztek településeik, mint például ez is. Persze egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány ilyet ástak ki hazánkban. Az életforma ekkoriban kezdett átalakulni, létezhettek a nomád nyári szállások, de központjukban már megteremthették a szilárdabb bázist. — Hogyan élt ebben a korszakban az ember? — A sírok mellékletei árulkodnak a folyamatokról. A halottakkal küldött „útravaló” már elmondja, hogy megnövekszik az állattenyésztés szerepe, s kialakulnak bizonyos társadalmi különbségek. Észre lehet venni, hogy ki mellett fekszik gazdagabb lelet: az valószínűleg rangosabb, gazdagabb lehetett. — Békés világra utalnak-e a földből előkerült emlékek? — Mintegy fél évezredig valószínűleg igen: csak a bodrogkeresztúri kultúra sírjaiban bukkannak fel fegyverek. Itt megfigyelhetőek viszont még a neolitikum, az újkőkor technikai vívmányai, s a folyamatos gyarapodás. A háborúk hiányára mutat a viszonylag szegényes leletanyag is. Ha a ház megroggyan, már nem lakható, akkor a benne élő minden használhatót magával visz. A régész akkor talál változatosabb anyagot, ha mondjuk tűzvész van, s az embereknek nem volt idejük kimenteni értékeiket. Egyébként a réz például olyan kincs lehetett a koriján, amelyet beolvasztottak, tovább használtak, bármennyire is megkopott a belőle készült eszköz. — Ezek alapján fel lehet-e tételezni, hogy az a bizonyos legendás aranykor, amelyet az ókori történészek leírnak, erre a periódusra esett? — Elképzelhető, mivel az emberek jámbor tudatlanságban élhettek, valahogy úgy, mint az Istenek a fejükre estek című film bemutatja. Valószínűleg az újkőkor végén éghajlatváltozás is bekövetkezhetett, amely eleink számára mozgékonyabb életformát tett szükségessé. A föld mindent megtermett, s egyre több állatot is tartottak. Ez viszonylagos jóléthez vezetett, de évszázadokon át nem alakultak ki olyan társadalmi különbségek, illetve nem növekedett annyival a népesség, hogy népvándorlási hullámok, háborúk indultak volna meg. Mintegy 4000 évvel ezelőtt, ötszáz évvel a Tiszaszánán most kiásott épület keletkezését követően találjuk a nyomát a délorosz sztyeppékról megindult első kirajzásnak. Ezek a népek emelték a földpiramisokat az alföldeken. Ezekbe aztán később is ki-ki beletemette a saját halottjait. A következő évszázadokban a kincsásók többször próbálkoztak feleslegesen, mert esetleg csak okkerrögöket, s apró hajkarikákat találtak mellettük. — A feltárást egy tábor keretében végezték. Milyen haszíla volt ennek a formának? — Immár egy évtizedes hagyomány, hogy az egri főiskola történelem szakos hallgatói a nyári szünetben Kozári yózse/adjunktus vezetésével részt vesznek a Heves megyei ásatásokon. Ez alkalommal hét német fiatal is csatlakozott hozzájuk az NSZK-beli Siegen városából. Az ottani várbarát kör tagjai, egyetemi hallgatók. Nagyon örülök annak, hogy ezek a fiatalok megismerték ezt a világot, igazából személyes tapasztalataik alapján mérhetik fel, hogy milyen is lehetett ez a kor. Sokat segített még a Magyar Néphadsereg abasári egysége, s támogatást kaptunk a Tiszanánai Petőfi Mgtsz- től is. De folytathatnám a sort a Munkásőrséggel és az egri főiskola gazdasági szakembereivel. — Hol tartanak, s hogyan folytatható a feltárás? — Körülbelül egy 5—10 éves munka kezdetén vagyunk, a korunk szakmai követelményének megfelelően akarunk dolgozni. Maga az építmény 24 méter átmérőjű lehetett, s amolyan cölöpvárszerű, ahol a font falakat agyaggal töltötték meg és ez később valami miatt kiégett. Az lenne a legjobb megoldás, ha a humuszréteget elhordanánk, és légi felvételek tehetnék teljesebbé a képet a múltnak erről az emlékéről. Gábor László Hazai tájakon Kastély Ráckevén A ráckevei Savoyai-kastély több szempontból is jelentős a magyar művelődéstörténetben, építészettörténetben. Egyebek között abban, hogy a török uralom megszűnése után elsőül épült főűri kastélyunk, amely az új stílust, a barokkot követte. Sa- voyai ráckevei kastélya nyitotta meg a sort, s a történelmi Magyarországon a tehetős főurak egymás után építették a védelmi jelleget mellőző kastélyaikat. (Cseklész, Féltorony, Királyfalva, Magyarbél, Edelény stb.) S ezzel a 150 éves török uralom után világi építészetünk bekapcsolódott az európai szellemiség, az európai kultúra áramkörébe. Kiemelt helyet foglal el építészeti emlékeink között mint Johann Lucas von Hildebrandt első hiteles műve. Savoyai Jenő ugyanis egykori hadmérnökét, az akkor ismeretlen, olasz származású Hildebrandtot bízta meg ráckevei, budafoki, bélyei uradalmi építményeinek tervezésével. Hildebrandtot, aki genuai származású, s akinek mestere a híres Fontana volt. Hildebrandtot, aki a barokk nagymestere, a akit ma a legnagyobb osztrák építészként tartanak számon. Hogy csak néhány későbbi épületét említsük: a bécsi Daun- Kinsky palotát, a linzi papi szeminárium templomát, a salzburgi Mirabel-kastélyt, a bécsi Belvedere-palotákat és az ugyancsak Savoyainak épített marhfel- di kastélyt. Pályakezdetének első nagy munkáján, a ráckevei kastélyon még erősen érezhetők a sajátosan eredeti, egyéni varázst adó olaszos hatások. Ybl Ervin, a neves műtörténész kutatta fel a század elején a mantovai Gonzaga család levéltárában őrzött leveleket, amelyeket Hildebrandt írt Savoyai Jenőhöz olaszul. Tudjuk, az építkezés 1701-ben megindult, s az 1702. január 11. és április 22. között kelt levél pontosan tudósít a részletekről. Jelentős számunkra az építtető személye, a törökverő Savoyai Jenőé, a zentai, a péterváradi csaták győzteséé, a Buda visszavételében is szerepet játszó hadvezéré, politikusé, a jó szemű, bőkezű mecénásé. Bár Savoyait politikai és hadi kötelezettségei távoltartották Ráckevétól, s ő nem, csak a lánya tartózkodott itt rövid ideig „szellemiségének kisugárzása azonban a sziget életére és annak fejlődésére oly’ nagy volt, hogy azt róla sokáig Eugen-szigetnek is nevezték” — l'ija Hegedűs Ernő. Kultúrtörténeti érdekesség az a korabeli kis rajz is, amely a ráckevei kastélyt eredeti állapotában ábrázolva fennmaradt. Rosenfeld vezérkari tiszt 1728-ban készítette el Csepel-sziget térképét. E térkép alsó szélén finom tollrajzban örökítette meg Ráckeve városát, a kastélyt, a Duna felőli nézetben. (A térkép felső szélén Buda és Pest látképét rajzolta meg.) A tollrajz részletesen ábrázolja a kastélyt, nyilván sokra értékelte architektúráját, díszeit, szobrait — ezért is hangsúlyozza ezeket. Rados Jenő professzort a 60- as évek elején bízták meg a helyreállítás tervezésével. A tudós nevéhez egész sor műemléki épület — az Esterházy-kastély, a Csákváry-kastély, a budapesti Invalidus palota, a Várban a volt Pénzügyminisztérium székháza, az egri cisztercita templom — rekonstrukciója fűződik. A most 92. évében járó építész így jellemzi munkáját: ,,A 270 éves épület nagyjában megtartotta eredeti alaprajzát, alakját, építészeti jellegét. Érdemleges változás csak a XVIII. század közepe táján kiépült utcai alacsony, szerényebb fogalmazásű, egykori istállótömb és az 1820 körül kiégett középső manzardkupola klasszicista ízű újrafedése jelentett. A történelmi hitelességre törekedve e két módosítást megtartottuk, ellenben a jórészt XIX. századi silány, otromba beavatkozás helyett az eredeti ar- chitektorikus alakítás leggondosabb tanulmányozása alapján a hildebrandti szellemet — a megváltozott funkció ellenére is — a lehető lelkiismeretességgel érvényesítettük az épület külső és belső megjelenésében.” Fontos nekünk e kastély műemlékvédelmi szempontból is. Mert híven őrzi az egykori épület minden védhető, átörökíthető jegyét; szerkezetét, tömegét, tagoltságát, külső és belső megjelenését. Miközben ideálisan alkalmazkodik mai funkciójához is. Műemléki, történeti értékünk a magyarországi korabarokk építészet e gyöngyszeme, nem csak a ráckeveiek, nem csak a magyarok büszkesége. K. M. A ráckevei Savovai-kastcly főbejárata (MTI-fotó: Kürti Ákos) Egy sztori a múlt századból Vörösmarty és az egri bor. • • A Szózat közismert költője 1827- ben írta az „Eger” című elbeszélő költeményét, amelyben a vár 1552-es ostromát énekelte meg. A városba azonban csak 1830-ban látogatott el, amiről Bajza József így írt: „Vörösmarty a múlt héten ment utazni Bugánál Heves, Borsod Vármegyébe.” Maga a költő lakonikus egyszerűséggel csupán ennyit jegyzett fel: „Voltam Egerben s a szentkúti búcsún . . .” Aláírása ma is ott található a Főegyházmegyei könyvtár vendégkönyvében. E városnézés egyik eredménye az „Egri bor”-ról szóló költeménye lett: Ittanak a’ hőssök ’s egyik így pendíte: „ Török vér!” „Hagyj folyjon” mondd hévvel az egri Dobó. ’S folyt az azóta határ nélkül; ’s a’ barna pogány vér S lelke Dobónak forr lángboraidban, Eger. Később, 1844-ben a „Rossz bor”- mennyi híres bortermelő magyar vi- ról kesereg, elégedetlenkedve vala- dék nedűjével, köztük az egrivel is: Mondják: Egernél híres bor terem. Verembe szűrik tán? nem ismerem. Megénekeltem harcait, borát, S mind e napig nem láttam áldomást. Csapiáros, méregkeverő! Ne pislogj, egrit adj elő. Cudar biz ez; de ám igyunk, Hiszen magyar költők vagyunk. Egerben is olvasván a verset, illetve Tárkányi Béla versével együtt, amely annak idézett részletét, Vörösmarty így szól: kiengesztelésére jó egri bort küldtek Hogy néked a hatalmas Hunnia Légyétetőt hagy inni: nagy hiba; De még nagyobb, hogy hős Eger borát Megénekelted s még nem kostolád, Hogy hát lemossuk ezt az ősi vétket, Engesztelésül bort küldünk te néked. Egerben termé a legjobb tető, Talán-talán nem lesz légyétető. Igaz, nem oly tüzű mint verseid, Miknek heve éltetve részegít; De vedd jó szívvel mit neked jó szív ád, Ajándéklónak a fogát ne vizsgáld . . . Nem is csoda, ha sok beszéd helyett, Borral gyullasztjuk a honérzetet. Hiszen csak jól tekintsünk szerteszét, A honfitűz csak hegedűbeszéd, De azt fogadjuk, hogy bennünk ki nem vesz, Míg egy hegyünk és míg egy csöpp borunk lesz. Vörösmarty nem hagyta válasz nélkül sem ezt a verset, sem azokat, amelyeket költeményének más versszakaira kapott Sárossy Gyulától, illetve Szemere Miklóstól. Alig egy évvel a „háborút” kiváltó verse után megengesztelődve válaszolt mindenkinek, Egerrel kezdve a sort: Kit illet e pohár, Mely kézről kézre jár? A hős Egert, Hevesnek fiait. Te vagy Heves, kit felköszöntök itt. Boldog vidék! egy holló szállá le, S nem láttam: földed olyan fekete. Te hogy derítsd a költő asztalát, Hozzá borodnak fűszerét adád. Mégis van egy panasz, mely szívre hat: Mért látom vérbe mártott tolladat? Tollaidra — bár fehér vagy feketék — Ellenség vére jobban illenék. Ki a magyar, ha még Heves sem az? Mégis közöttük gyűlölség hadaz. De mit beszélek? itt a bor, Cseppjeiben hősök vére forr, Igyunk: javuljon a beteg! Ki ép, az isten tartsa meg! Kiss Péter Az utóbbi időben több intézmény, vállalat gondoskodik arról, hogy azok, akik képzőművészettel foglalkoznak, szót kapjanak helyben, így a dolgozók kétszeresen jól járnak. Egyrészt megismerik munkatársaik kedvteléseit, másrészt szép alkotásokat láthatnak. Hétfőn ilyen szellemben nyílt meg a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál Némethné Horváth Éva tárlata, aki tagja a Heves Megyei Amatőr Képzőművészeti Társaságnak és már többször szerepelt csoportos bemutatkozáson. Főleg tájképeket és virágcsendéleteket fest. Kastaly István tanítványa. A megyei kórházban is rendre megszervezik az amatőrök bemutatkozását. Ezúttal a reumaosztály társalgójában nyűik tárlat, melyen a Heves megyei rajzpedagógusok állítják ki műveiket. Ez szeptember 20-án várja az érdeklődőket: 17 órakor dr. Kovács János, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője ajánlja a közönség figyelmébe. Amatőrök és vállalatok A képzőművészet — helyben
