Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-15 / 221. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 15., csütörtök „A mi kezűnkben van a diagnózis...” Beszélgetés dr.Bíró Györggyel, a Magyar Higiénikusok Társasága elnökével Egyetlen korty víz, egy szip- pantásnyi levegő, vagy akár egy gyanútlanul elfogyasztott sárgarépa méreg lehet, ha nem megfelelő helyről származik. A hétköznapokban még mindig kevéssé gondolunk bele, mennyi ártalmat rejthet a környezet számunkra. S viszonylag kevés szó esik még mindig az egészségügynek azon munkásairól, akik a körülöttünk leselkedő veszélyeket kutatják,jelzik. S még mindig kevéssé hallgatunk rájuk. A nyár derekán Egerben tartotta XXIV. vándorgyűlését a Magyar Higiénikusok Társasága, mintegy ötszáz közegészség- ügyi és járványügyi szakember. A tudományos testület elnökével, Bíró György professzorral, az Országos Közegészségügyi Intézet, valamint az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vezetőjével ez alkalomból beszélgettünk aktuális kérdésekről, tennivalókról: — Professzor úr, a közvélemény előtt kevéssé ismert, mivel foglalkozik a higiénikusok társasága, s mi a céljuk? — Negyedszázada azzal a kötelezettséggel alakult ez a fórum, hogy a közegészségügyi és járványügyi kérdésekkel gyakorlati és tudományos szinten foglalkozzon. A problémákat többnyire a élet veti fel, a feladatunk ezek elméleti tanulmányozása, s alapelvek kidolgozása. A társaság a higiéniai intézetek kutatóit, a Köjál kirendeltségek dolgozóit tömöríti, de hívunk szakembereket az állategészségügy, növény- védelem, élelmiszeripar kapcsolódó területeiről. Szükség van a véleménycserére. Közös célunk, hogy kiszűrjük, regisztráljuk az embereket érő káros hatásokat, s olyan optimális környezetet határozzunk meg, mely az egészséges élet alapfeltétele. — Az egészségmegőrzés kormányprogramja is ezt segíti... — Idei találkozásunk aktualitását méginkább aláhúzza a kormányprogram. Azokat a vizsgálatokat, amelyeket eddig is végeztünk, a jövőben még átgondoltabban, összehangoltabban kell szerveznünk . Tudott dolog, hogy a környezeti hatások együttesen érnek bennünket. Nem lehet különválasztani a munkahelyet a lakóhelytől, és így tovább. Ahol csak az ember napi tevékenysége során megfordul, veszélyeknek van kitéve, s ezek összeadódnak. A kérdésnek tehát mentálhigiénás, pszichés háttere is van. A mérési eredmények ezért a vizsgált lakossági csoport életmódjával összefüggésben értékelhetők. — Nem tart attól, hogy mindezek ellenére ha elvégzik a méréseket, meghatározzák a feladatokat, a megvalósulás gazdasági vagy egyéb okok miatt meghiúsulhat? Magyarán, mindaz, amit javasolnak, egyelőre pusztába kiáltott szó? — Kétségtelen van ilyen érzésünk. S ezt eddig is kifejezésre juttattuk. Meg tudjuk mérni, hogy melyek s milyen mértékűek a a szennyező anyagok például a levegőben. Ennek ellenére az ipari üzemeknél késve, vagy rosz- szul építik meg a szűrőberendezéseket. A közlekedést kedvezőtlen irányba fejlesztik. Nálunk még ólommentes benzinről szó sincs, a tömegellátásból hiányoznak a korszerű gépkocsik. Ézek ellen nem tudunk mit tenni. Csak utalunk a veszélyre. Úgy vélem, nagy előrelépést jelentene, ha minden ilyen esetben elvégezhető lenne a közegészségügyi intézkedések közgazdasági elemzése. Erre törekszünk a jövőben. Kimutatni például azt, hogy a munkaerő megőrzésében milyen nyereséggel jár egy látszólag költséges intézkedés. Számos országban végeznek ilyet. Bebizonyították azt is, hogy például egy ipari üzem kiadásának 20-25 százalékát teszi ki a levegő tisztítása. A szűrőberendezések megépítése nem olcsó, de hosszú távon megtérül. — Az egyén is sokat tehetne a káros hatások ellen, de nem tudja, hogyan. — Ma még nálunk az emberek szemlélete nem egészen korszerű. Ez vonatkozik az orvosokra is. De ez már felveti az orvosképzés problémáját, ami külön téma. És azt is, hogy a közegészségügy ma még kissé függetlenül működik a gyógyító orvostudománytól. Mi meghatározzuk az optimálisnak ítélt környezet paramétereit. Javaslatokat teszünk. A gyógyító orvosok sokat segíthetnének abban, hogy ennek megvalósulását ellenőrizzék. A diagnózis a mi kezünkben van. A medicinát is megmondjuk, de hogy bevette-e a beteg...? Eredményeink is vannak. Például a munkaegészségügy területén azok a változtatások, melyeket a bányászok szilikózisának megelőzésére tettünk. Ma már ez a betegség nagyon ritka. Vagy ilyen a csecsemőkori úgynevezett ’’kékbetegség”, mely az oxigénszállítás zavarából adódik, van település, ahol magas az ivóvíz nitrátértéke. Mégis, az 50- es évektől fokozatosan bevezetett ellenőrzések eredményeként ez az elváltozás megszűnt. Vízművek épültek, az újszülöttek zacskós vizet kapnak. — A táplálkozás területén kiki maga is sokat tehet, hogy elkerülje a betegségeket. Ön könyvében Az éhezéstől az elhízásig címmel tudományos bizonyítékokkal is meggyőzi olvasóit. Ám áttörésre nem számíthatunk... — Több évtizedes szokásokat kellene megváltoztatnunk. A negyvenes évek végén jártam egyetemre. A tankönyvünkben az állt, hogy a fehér kenyér a magyar nép évszázados eledele, s lám milyen jó, hogy újra ehetjük az elnyomó fasiszták barna kenyere után. — 5 mára megdőlt ez az igazság, hiszen az ideális étrend mai ismereteink szerint rostdús, s ennek része a korpás kenyér is. — A múlt esztendő végén az MTA Élelmiszertudományi Komplex Bizottság keretében kidolgoztunk egy táplálkozási ajánlást a lakosság számára, melynek elterjesztését szorgalmazzuk. Ennek alapelve, hogy a többféle anyagból elkészített változatos étrend a helyes. Olyan sütési, főzési módokat részesít előnyben, amelyekhez nem kell zsír. Csökkenteni kell a sót, az édességeket, különösen a fő étkezések között. A zöldségeket, salátákat nyersen vagy párolva ajánlatos fogyasztani. Ám az ajánlások megvalósítása a gyakorlatban számos problémát felvet. Többek között, ha a gabona héján, mely így bekerül a kenyérbe, környezetszennyező növényvédőszerek vannak, már ártottunk vele. Ugyánez vonatkozik a nyersen fogyasztott zöldségfélékre is. A sárgarépában például felhalmozódhat a nitráttartalom. Hiába adunk a kisgyermeknek jó, nitrátmentes vizet, ha a káros anyagot egy reszelt sárgarépában megkapja. Ezekre a szempontokra is ügyelni kell. Hosszú időbe telik tehát, míg az elmélet gyakorlattá válhat, hiszen gazdasági feltételekre épp úgy szükség van, mint a tudati változásokra. A célokat kijelöltük, melyeket lassan, folyamatosan el lehet és kell érni. Jámbor Ildikó Történelmünk képes forrásai Magas homlok, erős áll, széles nagy orr, határozottságot sugalló tekintet. Ilyen lehetett Mátyás, a király, akiről legendák keltek szárnyra, akinek alakját oly sokszor megidézte késői korok irodalma, képzőművészete? A király hiteles portréját Andrea Mantegna, az észak-olasz quatrocentro legnagyobb művésze festette meg. A kép — Mantegna más magyar vonatkozású műveivel együtt — az idők folyamán elveszett. De fenn maradt Tobias Stimmernek e festmény alapján készült fametszete. II. Rákóczi Ferencről és feleségéről a drezdai, berlini, bécsi udvarban működő svéd származású David Diditer udvari festő ecsetje nyomán őrzünk hiteles képeket. Hogyan történt a Lánchíd alapkőletétele, kik voltak jelen a hídépítés kezdeténél, azt Barabás Miklós festménye közvetíti számunkra, aki az esemény helyszínén és idejében vázlatot készített, majd több évtizeden át foglalkozott a témával. S végül 1864-ben nagyméretű képen festette meg az eseményt. Ezeket a képeket a Magyar Nemzeti Múzeum egyik osztálya, a Történelmi Képcsarnok őrzi. ” A Történelmi Képcsarnok — úja dr. Rózsa György, a Nemzeti Múzeum osztályvezetője — a magyar történelem képes forrásainak gyűjtésére és feldolgozására hivatott közgyűjteményünk. A magyar történelem szereplőinek képmásai, eseményeinek képei, magyarországi látképek mellett ide tartozik minden olyan kép, amely a magyar kultúrtörténet egy-egy jellemző részletét a valóságnak megfelelően ábrázolja. Ezekre támaszkodhat az írott források mellett a történelmi rekonstrukció”. Amikor 1884. május 13-án Trefort Ágost kultuszminiszter felhatalmazást kapott az uralkodótól, hogy lépéseket tegyen ”egy magyar történelmi képcsarnoknak az Országos Képtárral kapcsolatban Budapesten létesítendő felállítása iránt” — a gyűjtemény anyaga lényegében már együtt volt. Jóval korábban, szinte a Nemzeti Múzeum alapításával egy időben kezdődött el ugyanis a gyűjtő munka. Miller Ferdinánd, a Nemzeti Militz J. M.: Gróf Festetics Pálné, Bossányi Júlia arcképe Múzeum első igazgatója 1808- ban az országgyűlés elé terjesztette javaslatát, egy nemzeti Pantheon megalapítására. De reménye nem vált valóra. A főúri családok nem váltak meg őseik portréitól. Csak később Kubinyi Ágoston teremtette meg közadakozásból a Nemzeti Múzeum magyar képtárát, s az ő igazgatósága alatt kezdődött meg a történeti ikonográfiái vonatkozású festmények tudatos gyűjtése. Trefort Ágost miniszter Pulszky Károlyt, a neves műtörténészt, a közgyűjtemények felügyelőjét, az Országos Képtár igazgatóját bízta meg a Történelmi Képcsarnok megszervezésével. Pulszky a festményeket a Nemzeti Múzeum Képtárából, a metszeteket az Országos Széchenyi Könyvtárnak még Széchenyi Ferenc által adományozott anyagából válogatta ki. Századunkban ajándékozással, vásárlással folytatódott a gyarapodás. A 30-as években elárverezett Ernst Lajos-hagya- tékból került sok kép a gyűjteménybe. Thaly Kálmán a Rákó- czi-szabadságharcra, a kuruc korra vonatkozó képes dokumentumait ajándékozta a Képcsarnoknak. A II. világháború után vásárlásokkal, hivatalos átadásokkal gazdagodott a festmény- és grafikai gyűjtemény (a volt Parlamenti Múzeumból, a budai várpalotából). Az utóbbi években lehetőség nyílik arra, hogy külföldről is vásároljon a Képcsarnok. Ezen kívül hazai és külföldön élő maGróf Zrínyi Miklós képmása gyarok ajándékaival bővül még napjainkban is a kollekció. Á mai 2500 művet számláló festmény és 40 ezer lapos grafikai gyűjtemény számos darabja forrásértékén kívül művészileg is kvalitásos. Különösen gazdag a Történelmi Képcsarnok 19. századi anyaga. Olyan művészek neve fémjelzi a minőséget, mint Borsos József, Barabás Miklós, Lotz Károly, Telepy Károly, Székely Bertalan, Brocky Károly, August Pettekoffen, Benczúr Gyula, Than Mór. A Történelmi Képcsarnok első kiállítását 1886. januárjában rendezték 161 mű felvonultatásával, az Ybl Milós tervezte Várkert bazárban. Aztán a gyűjteményt átköltöztették az országos képzőművészeti kiállítás pavilonjába, ahol 1895-ig kapott helyet. Az épületet ugyan át kellett adni a millenneumi kiállítás céljaira. Ekkor az anyag raktárba került, és csak 1906-ban, a Szép- művészeti Múzeum felépülte után jutott az új épületbe költözött Országos Képtár helyén önálló helyiséghez a Képcsarnok. A Magyar Tudományos Akadémia palotájában 528 festményt és 604 grafikai lapot állítottak ki. Az első világháború alatt bezárt intézmény 1922-ben nyílt meg újra. A Szépművészeti Múzeum szervezetéhez tartozó képcsarnokot 1934-ben a Történeti Múzeumhoz kapcsolták, és átköltöztették a Nemzeti Múzeum épületébe. 1945 óta a Képcsarnok a Magyar Nemzeti Múzeum osztályaként működik. A gyűjtemény képei a Nemzeti Múzeumban és külföldi kiállításokon szerepelnek. Fábián László: CSALÓDÁS un. Fegyelmezett és félszeg gyerek voltam, ha gondoltam is olykor szökésre, nyilvánvalóan csak az ábrándozás hajszolta elém, különben nem illett hozzám a gondolata sem. Helyzetemet viszont elviselhetetlennek éreztem családom nélkül, esténként újra meg újra felötlött szemem előtt anyám telt alakja, amint azzal a jól ismert, kissé hintázó járásával visszaindul az állomásról, ahonnét a nyögdécselő vicinális lassan kizötyög velem. Barátaim nemigen akadtak; né- ném ugyan összehozott egy kövérkés házmestergyerekkel, aki azonban sehogy sem akart tetszeni nekem, és hamar megértettem, az osztály sem fogadta rokonszenvébe. Hanem a tanító néni, az igen! Életemben (pedig már a hetedik évemen is túl jártam) sem láttam ilyen finom, ilyen csodálni valóan szépséges, gyönyörű nőt, illetőleg, olykor álldogált az utcasarkon, a kocsma előtt egy szépséges fekete, minduntalan vele hasonlítgattam össze. A tanító néni is, az a fekete is gondosan ki volt festve, és nem tudtam eldönteni,a tam'tó néni ciklámenbe hajló szájfestéke vagy a fekete eszelős vérvöröse hat rám erősebben. Igaz, a feketét inkább csak estefelé láttam (keresztanyámhoz szaladtam át olyankor), a kezdődő szürkület talán megcsalhatott. A tanító néni viszont nappali ragyogásban állt a fekete tábla előtt: az ablakon betörő fény csillogva futott végig szép barna hajának puha hullámain. És az illata! Soha nem gondoltam, hogy a szépség az emberben is ilyen pompás találkozást adhat az illatoknak. Otthon mi a virágokról szólva is csupán szagokról beszéltünk. Legjobban azonban a tam'tó néni írását csodáltam. Nem azt, amivel a táblára írt, ott a számunkra is kötelező zsinórírást használta. Hanem amivel — teszem azt — ráírta egy füzetemre a nevemet. Ilyen betűket még nem láttam: egyiket-má- sikat külön erőfeszítésembe került azonosítani. Kivált az m betű tetszett, már-már egy büszkén üldögélő kandúrra emlékeztetett. Természetes, hogy nyomban utánozni próbáltam; délutánok teltek el, selejtes papírlapok meg a gyakorlásával. És sikerült is, ezt még időnként osztálytársaim is elismerték. Én azonban leginkább a tam'tó néni elismerésére vágytam, úgy véltem, írásunk hasonlósága közelebb visz hozzá, ugyanakkor, persze, a világért sem hivalkodtam volna azzal, hogy eltanultam szépséges betűinek titkát. Akkoriban nehezen éltünk. Nyakunkba szakadt ugyan a boldog élet, csak éppen nehéz volt kezdeni vele, s talán amiatt is kerültem én a fővárosba, hogy anyám valahogy elviselhesse a terheket. Parasztgyerekből proligyerekké avanzsáltam; egyelőre nemigen fogtam föl előnyeit. Azaz hogy egyet igen hamar. Nagynénéméknél naponta friss kenyeret ehettünk, nem kellett várni rá az újabb sütésig, ami otthon általában kéthetenként következett be. Én pedig nagyon szerettem a friss kenyeret. Az- időtt, persze, jegyre ment, ahogyan jegy kellett minden egyébhez is; liszt, krumpli és tojás azonban akadt bőven, arról anyám gondoskodott. Nagybátyámtól csodálatos töltőtollat kaptam, karcsú sárgaréz teste azonban újra meg újra lelkes szidolozást kívánt. Oda- adóan dörgöltem (nagybátyám még egy darabka szarvasbőrt is levágott hozzá az ablaktisztítóból), így lehetett igazi fényt varázsolni rá. Ezt a tollat csaknem az egész osztály irigyelte (egy jólmenő cukrász fia nem, annak kulija volt), a tanító néni ugyancsak megcsodálta. Titkon reménykedtem, hátha egyszer kölcsönkéri. Egyáltalán, mindent megpróbáltam, hogy a figyelmét magamra vonjam, hogy vegye észre legalább, én vagyok a legkiválóbb, a többi fajankóval foglalkozni sem érdemes. Volt nekem akkoriban egy rózsaszín mintás ingem, nagyanyám varratta a sógorasszonyával, akit mi — ma sem értem, miért -, ángyinak szólítottunk, ünnepnapokra, vasárnapi iskolába rendesen azt vettem föl. Egy alkalommal addig erőszakoskodtam a nénémmel, mígnem rámadta az iskolába (még azt az árat sem sokalltam, hogy prédikációit végighallgassam), én pedig buzgón feszítettem ruhatáram legszebb darabjában, vártam a meghódoló elismerést. Amint a tam'tó néni az osztályba lépett, üdvözlésére fölálltunk, ő középre libegett, köszöntöttük egymást, ezenközben félszemmel mustrálga- tott bennünket, és láttam, nyomban konstatáltam, észrevette ingemet. De csak amikor visszaültünk a padba, akkor hangzott el a megsemmisítő ítélet: ’’Milyen kislányos holmikban jársz”. Mit mondjak? Nem egészen ezt vártam. Ha azonban már mindenképpen mondania kellett, legalább ne az osztály előtt tette volna, honnét, mint a bolondbugyorból, szakadt föl a fékevesztett röhögés, amelyre azok a nyavalyások még rá is lapátoltak, hiszen szabad volt, tanítónői engedéllyel történt. Álltam a padban (ha szóltak hozzánk, kötelező volt föláll- nunk), nem tudtam, mit kéne csinálnom, leülhetek-e már, vagy viselnem kell a megszégyenítést ítéletnapig. Fejemet leszegtem, azt sem vettem észre, amikor végre a tanító néni legyintett, hogy leülhetek, a padtársam rángatott le maga mellé. De még akkor is szemtelenül a képembe röhögött. Ezt már nem bírtam elviselni. Irgalmatlanul pofon csaptam. (Folytatjuk) Ki mit tud? Készül a gyöngyösi Vidróczky A Heves megyét képviselő gyöngyösi Vidróczky néptáncegyüttes - mint szeptember 10-én, szombaton este láthattuk a televízióban - helyt állt a Ki mit tud? középdöntőjében is. Nehéz és szoros mezőnyben 33 ponttal jutottak tovább, s mint emlékezhetünk, holtversenyben álltak a Nyírség néptáncegyüttessel. Végül a zsűri egy tagjának kézfel- nyújtásán múlott, hogy ott lehetnek az utolsó fordulóban, szeptember 17-én. A most bemutatott palóc táncokat, Zsuráfszky Zoltán koreográfiáját 12 pár és 7 zenész mutatta be. A fegyelmezett felkészülés mellett az eredeti szép népviselet is hozzájárult a sikerhez. Megjegyzendő még, hogy a szereplők egy része jelenleg sorkatonai szolgálatát tölti, ezért szükség volt és van a Magyar Néphadsereg támogatására is. Mint Baranyi Imrénétől, a fenntartó intézmény, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ igazgatóhelyettesétől megtudtuk, az együttes jelenleg is éjjelnappal próbál a szombati alkalomra Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető és Ómbódi András aszisztens irányításával. Hogy mivel lépnek színre, az maradjon titok egyelőre. Annyit elárultak, hogy ezt a műsorszámot már hosszabb ideje készítik elő.
