Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-10 / 190. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 10., szerda Ősbemutató a Margit-szigeten Páskándi Géza — Kormoran: A költő visszatér Rockopera Benkfi Péter — Vasvári Pál A Margit-szigeti Szabadtéri Színpadon a Páskándi Géza szövegére írott, a Kormorán együttes által szerkesztett zenéből-da- lokból megszületett a magyar rock új operája, az „A költő visz- szatér”. A szerzők szándéka emléket állítani Petőfi Sándornak és az 1848—49-es szabadságharcnak. A bemutató után, sétálván még egyet a csillagos égbolt és a sziget fái alatt, ezernyi kérdés foglalkoztatott bennünket. Az átélt három óra hatása alól nehezen szabadul a félig kielégült lélek. Maga az ősbemutató ténye bizonyítja, hogy ez a mai közép- nemzedék, harminctól ötvenig, lázasan keresi önmagát, mindazt az értéket szeretné valahonnan, leginkább magából előteremteni, amellyel — mintegy az éhség, a lélek leképezésével — önmagát igazolja. Hogy itt volt, ebben a világban élt, és minden hányattatása ellenére tud és akar vallani magyarságáról. És ha az elődök nem örökítettek át erre a korosztályra a neki használható nemzetképet, netán gondolatvilágot, akkor nekiveselkedik és teremt olyan elemekből, amilyenekből mégis kitetszik: ez az övé, ebben van a hitének, eszméinek foglalata! Akaija, meri is vállalni azt, hogy sokáig elhallgatott, nem- gyszer félreértett vagy eltakart érzelmek felszínre töijenek, mert a mai fiatal alkotó hinni, tudni akaija, érteni akarja azt, ami életének a tartalma. Nem véletlenül nyúlnak tehát a nemzet nagy eszméihez, pillanataihoz. Az István, a királyban is az a megrendítő, amilyen merészséggel, amilyen egyszerű eszközökkel, de teljes lelkesedéssel teremtettek meg egy pillanatot, amikor a nemzet érezte, hogy ezek a még majdnem fiatalok a középkori kódexek világából visszahívtak egy szentet, egy királyt, aki ma is példakép tud lenni. Mert mitológiára, az eszme hordozójának felünneplésére mindig is szükség volt. És van is! Valahogy ezt éreztük most a Margit-szigeten. A környezet, a (Fotó: Pethő László) fák közé ékelődő színfalak, a kapuk, a trón, az oltár, a székely tornyot utánzó harangláb azt a teret nyitják meg nekünk itt is, ahol a történelem szeles-viharos mozgását nyomon lehet követni. Gyors ütemben váltják egymást a jelenetek, mindenki elmondja- elénekli-elharsogja a magáét. Hiszen a történelem színpadán mindenki csak egy szereplő, de a maga helyén fontos: Kossuth, Bem, V Ferdinánd, Ferenc József, Metternich herceg ugyanúgy csak egy-egy figurája a felkorbácsolt folyamatnak, mint az a Petőfi, aki századokra szólóan szavalta el a magyar szabadságot — az emberiségnek. És az emberiségnek. Mit tett, hol állt? — ez itt a fontos! E két fogalommal kapcsolnánk vissza Páskándi Géza elképzeléséhez. Keretjátékba fogta azt a játszmát, amit a viharos napokban a forradalom két kis- katonája, Wilhelm Grünne bécsi grófi sarj és Györgyfalvi Zsuzsanna magyar kisasszony volt kénytelen végigpörgetni. Mögöttük a zsarnokság árnyai, s bennük valami, amit tikkor ismertek meg. A tűz, amely ebben a rockoperában is lobogja az éltető elemet. Nem kívánunk dramaturgiai fejtegetésekbe bocsátkozni, mennyire lehet és kell szabadon értelmezni az operaszínpad, a műfaji képlet és a műfajazonosság kereteit, tartalmát. Egy bizonyos: ennek a rockoperának szertartásjellege van, azzal együtt, hogy itt a hang — dallamban és recitativókban, gondolattal vagy hitet hangsúlyozó-erősítő érzelmi ismétlésekkel — a látvány, a mozgás egy irányba húznak. Addig és úgy kell hatnia, hangzania, látszania mindennek, amíg a közönség át nem veszi az alkotók gondolatritmusát, a megidézett pillanatnak, mint lehetőségnek a lényegét át nem éli: ma, minden sanyargattatásunk közben, Erdélyre és mindennapjainkra is félelmek között figyelve, kell keresnünk magunkat, szellemiségünket, hivatásunkat, értékeinket, erkölcsi nagyságunVarga Miklós a rockopera Petőfije kát, hogy ne hangozhassék el: mi aktuális nekünk, rólunk, miattunk. Páskándi szerint egyik különös hangsúlya ennek a játéknak ez a szemtelen fölény, ahogyan a rabtartó inti pribékjét: most ne üssön, mert nem aktuális. Ennek a bemutatónak erkölcsi értékét szerettük volna néhány mondatban lejegyezni. Páskándi elképzelését lírai kitörésnek, történelmi parabolának is tekintjük, ő az a szerző, aki szabadon jár-kel műfaji fonnák betonfalain át, ezért is tartjuk ezt a színpadi fogalmazványát olyan szertartásnak, amit egy hívő ember út. A Kormorán ezt a liturgikus áldozati cselekvésnek tűnő képsorozatot öntötte dalba. Hogy ez a zene mennyire a Kol- tay Gergelyé, és hol jött be ebbe a munkába Margit József, Szűts István, Borhy Miklós és Bártfai György — nem tudni. Mégis az az érzésünk, hogy a patetikusan támadó zene fővonulata egy határozott egyéniséget tételez. Az opera vezérszólama Kováts Kriszta és Szakácsi Sándor fegyelmezett játékában található. Mellettük, de nem mögöttük Ig- lódi István, Kárpáti Denise, Jó- zsa Imre, a Petőfit megszólaltató Varga Miklós, Benkő Péter, In- cze Ildikó, Keresztes Ildikó, Csapó György, Gesztesi Károly, Forgács Péter, Újlaki Károly, Deák Bili Gyula, Erdélyi György, Czi- kéli László forgatják meg — mozdítják meg a tömegjelenetekben felsorakoztatott várakozást, ahogyan Páskándi elképzelte. És természetesen a rendező Koltay Gábor. Ma még vagy már nem lehet elemezni, honnan is indulhattak a kölcsönhatások a szerzők és a rendező között, de az nyilvánvaló, hogy a nagy létszámú statisztéria kitűnő mozgatása, a játszó népek koreográfiája remek érzelmi és hangulati alapot biztosítottak az események megértéséhez. Ha a felpörgő táncok, pantomimszerű jelenetek sorát végiggondoljuk, a hősök színpadra lépésének és elvonulásának jókor indító hírnökei és kísérői. A résztvevő öröme: ma, 1988- ban így is szólnak a magyarságról. Es szólnak. Mit szólnak? Hittel harsognak! Farkas András Nyelvatlasz — Európáról Ha atlasz, akkor térkép — amely a vizek kékjével, a hegyek barnájával és az alföldi tájak zöldjével van teli. Van azonban másféle atlasz is: olyan, amely például azt rögzíti, hogy kik, mit és hogyan nevez- nek-mondanak egy-egy nagyobb földrajzi egység területén, mondjuk itt, Európában. Ez a tudományos munka az úgynevezett nyelvi atlasz. Hivatalos — latinul megfogalmazott — neve az Atlas Lingvarium Európáé, rendeltetése pedig az, hogy tudjuk, a tárgyak, a fogalmak és a cselekvésformák milyen megnevezésekkel fordulnak elő a vizsgált területeken. Idézzük fel emlékezetünkben például a szivárvány szót. Ez az „égi tünemény” az egyik nép képzeletében természeti jelenség, a másikéban — így a magyaréban is — valami olyan csoda, ami a szív, felszív igével hozható rokonságba. Hogy tudniillik a földből, ebből az ősi elemből szippantja fel a látományt az ég. Megint másként mondják-fr- ják Izlandon vagy Máltán a rokonsági fokokat. Van ahol a fivér csak az idősebb fiútestvért jelzi, másutt ellenben mindegyik hímnemű családtagot így emlegetik. Nem csoda hát, hogy a nyelvészek ráéreztek ezekre az egyezésekre és különbözőségekre, s úgy döntöttek: meg kell írni az európai nyelvek atlaszát. Mégpedig azért, mert tudni érdemes és tudni kell, hogy az egyezőség vagy a különbözőség milyen lelkületi, gondolkodásbeli azonosságot, eltérést jelez, takar. 1970-ben fordult szakmabeli kollégáihoz a holland A. Weij- nen, hogy lássanak hozzá e nyelvi atlasz megszerkesztéséhez. Javaslata kedvező visszhangra talált, és a nagy munka elkezdődött. Mi, magyarok szintén kötelességünknek éreztük bekapcsolódni ebbe a kutatásba, és 1972-től kezdve folyamatosan írjuk, rajzoljuk az Atlas Lingvarium Európáé szépen gyarapodó lapjait. S nemcsak újuk és rajzoljuk, hanem a nagy munkálat közreműködői számára olykor tudományos tanácskozásokat is rendezünk. Egy ilyen megbeszélés volt nemrégiben a Balaton partján, s ott ismét számot vetettek arról, hogy hol áll és hogyan mozdul előre e nagy vállalkozás. Amint azt Deme Lászlótól, a televízió és a rádió több nyelvtudományi, nyelvművelő adásából ismert nyelvész professzortól megtudtuk, eddig a nyelvi atlasz első kötetének két füzete jelent meg, s ezek negyven nagy térképet foglalnak magukban. Ezeken a tudós társaság által kijelölt szavak helyi megfelelői szerepelnek. Deme professzor elsősorban a nyelvalkotó, a nyelvhasználó népek gondolkodásmódjának, történelmi-néprajzi szemléletének a megismerése miatt tartja nagyon hasznosnak ezt az együttműködést. Ugyanígy az is fontos, hogy ez a közös munka számos európai ország nyelvtudósait ismét egy szakmai közösséggé forrasztja. Már csak azért is, mert a már elkészült és a most formálódó térképlapok meg a hozzájuk tartozó magyarázatok többnyelvű- ek. A munkanyelv ugyan francia, de a kommentárok németül is és angolul is olvashatók. Az európai nyelvek atlaszának megírásában a legfurcsább, hogy az — a mi szóhasználatunk szerint mondva — társadalmi munkában készült. Afféle megszállott szakemberek kezdték el csinálni, és mindmáig ők foglalkoznak vele. Itt egy tanszékvezető, amott egy ugyancsak ügyszerető intézetigazgató hagyja, biztatja, hogy egy-egy munkatársa „atla- szozzon” több-kevesebb sikerrel. Ami Magyarországot illeti, itt az Akadémia Nyelvtudományi Intézete adja a szakmai garanciát, így hát nem lehet kétség afelől, hogy közreműködésünk jó bizonyítványt kap. Az Atlas Lingvarium Európáé munkálatai 1970-ben kezdődtek meg. Azt azonban senki sem tudja, hogy mikor fejeződnek be. Egyszerűen azért, mert a téma kifogyhatatlan: mindig újabb és újabb fogalmak keltenek izgalmat, s kérik, követelik, hogy tudjuk: az Uraiban mit idéz fel ez a szó, hogy Nap, s hogy kikben milyen képzeteket kelt a tó, a köd, a tenger. A nemzetközi együttműködésnek talán egy kevéssé ismert, de annál fontosabb vállalkozása ez a nyelvi atlasz. A. L. Egyházi múzeum kincstár nyílik Egerben . .. Egyházi múzeum nyílik majd Egerben a Széchenyi utcai Érseki Palotában. A Dobó István Vármúzeum műtárgyvédelmi osztályának munkatársai — dr. Kiss Pétcmé irányítása mellett — mintegy 200 műtárgyat, ereklyét, kincset restaurálnak, a leendő múzeum értékes darabjait. Fából készült Golgota-szobor laparany és lapezüst felszínnel a XVIII. századból (Fotó: Szabó Sándor—MTI) (DI./2.) P ercek alatt megegyeztek. Kis Mihály kétezer forintért elvállalta a helyiség kifestését és tapétázását. Egy hét határidőt kapott a felkészülésre. Jucinak feldiktálta, hogy mit kell vennie, a munkaeszközökről viszont neki kellett gondoskodnia. Ez egy kis problémát okozott a számára, ugyanis semmiféle festőszerszáma nem volt, már régen nem dolgozott a szakmájában. Segédmunkás volt az építőiparban. — Lopni kell — állapította meg magában — nem niaradhatok szégyenben, ha már elvállaltam, meg kell csinálni. Szerencséjére bejáratos volt a szomszédos építkezésre, egy földije dolgozott ott. Két üveg sörért szerzett tőle egy korongecsetét, egy műanyag vödröt, parkettakefét, collstokot, ollót. . . Persze csak „kölcsönben”. A létra megszerzése kicsit nehezebben ment, de azt is megoldotta. Egyik hajnalban, munkába menet látta meg egy családi ház kertjében, egy körtefa alatt . . . Nem tétovázott, bemászott érte. Lopott. Pénteken este megjelent a presszóban. — Hölgyem — mondta Jucinak —, kész vagyok a munkára. — Csak holnap! — mondta Juci — de azt kikötöm, hogy a munkája alatt a kiszolgálás zavartalan lesz, úgy gondolkodjon. És estére végeznie kell. — Természetesen — mondta Kis Mihály. — Kaphatnék előlegbe egy vermuthot? — Kapott. Még egy biztató mosolyt is. Kis Mihály egész éjszaka nem aludt, a másnapi munkájára gondolt, és persze Jucira. A mosolyára. Nem volt már dolga hónapok óta nővel. Hiányzott, persze hogy hiányzott. Azon gondolkodott, akár ingyen is megcsinálná, ha ... ha egy kicsit jobb lenne hozzá Juci. így aludt el, ilyen reményekkel, hajnaltájban a munkásszállón. Nyitás után két perccel Kis Mihály teljes felszerelésben megjelent Jucinál. — Kezdhetek? — kérdezte. Juci kedvetlen volt, fáradt. Karikás szemekkel intett: — Kezdjen. A mellékhelyiségekkel. A Köjálosok leginkább erre allergiásak. — Egy fél üveg vermuthot tett ki a pultra. — Igyon Mihály, amikor kívánja. De egy kikötésem van, estére fejezze be, a párommal az Ezüst Rákban akarok vacsorázni. Mondtam már, nem? Világos?! — Kis Mihály bólintott: világos. Minden világos. A „párommal”? Rég tudta, hogy Jucinak nős ember a „páija”. Persze, ő is milliomos vendéglős. Meghúzta a ver- muthos üveget, és felmászott a létrára. — Dögöljetek meg! — csapkodni kezdett a korongecsettel. Délre megtelt a helyiség. Ekkorra Kis Mihály végzett a mellékhelyiségekkel. Közben a fél üveg vermuth is elfogyott. Nem reggelizett, fejébe szállt az ital. Kicsit agresszíven táncolt ki létrájával az előtérbe. Jucihoz fordult, akiben már volt. — Asszonyom, elkezdeném a mennyezetet, ha kiürítené a termet. — Juci felháborodott: — Arról volt szó, hogy a kiszolgálás zavartalan lesz ... — Kis Mihály nem szólt egy szót sem, kenni kezdte a mennyezetet . . . Gondosan ügyelt arra, hogy a festékből a vendégekre is csöpögjön . . . Végül is ők adták fel, kimenekültek a teraszra, mert az is volt, és onnan biztatták. Kis Mihályban egyre nőtt a tiltakozás, és mikor először lefestette az előtér plafonját, a földre dobta a korongecsetet: — Ebédszünet — mondta. Juci odarohant hozzá, kicsit : megérintette a vállát. — De Mi- ; hály! Ne törődjön velük! A kedvemért folytassa. Részeg banda, \ miattuk kell festetnem, ők füs- • töltek. Kis Mihály forróságot érzett, a nő szemébe nézett. — Kérem, küldje el őket. ígérem estére minden készen lesz. Mehet vacsorázni a páijával. . . De most egy kicsit pihennem kell. Kis Mihály valóban pihenni ment. A szomszédos parkban lefeküdt egy olajfa alá. Átgondolta az életét. A feleségére gondolt, a két otthon hagyott gyermekére .. . Teljesen reménytelennek vélte az életét. (Folytatjuk) Újhelyi János