Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 186. szám (187. szám)
10. TUDOMÁNY ÉS VILÁGA NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 6., szombat Az anyagi világ szerkezetének vizsgálata igen lényeges feladata a természettudományoknak. Ma már sokféle ismeret, információ áll a tudósok rendelkezésére ezekről, ám naponta születnek újabb felfedezések, gondoljunk csak a műanyagokra. Napjainkban dinamikusan fejlődik a természettudományok közül a vegyészet. Üj anyagok születnek, régiek tűnnek el. Üj eljárásokat dolgoznak ki, modern technikát alkalmaznak ezen a területen. Mostani összeállításunk a kémia, a vegyészet világába nyújt bepillantást. Acélos szilárdságú üveg A sokoldalú kromatográfia Egy hazai gyártású elektrokémiai detektort láthatunk, amelynek a klinikai laboratóriumi diagnosztika, az orvosi és biológiai kutatás, a környezetvédelem az alkalmazási területe A kalapács lesújt a néhány milliméter vastag üveglapra, de a nagy csattanáson kívül semmi más nem észlelhető. Az üveglap sértetlen marad, pedig a2 ütés ereje — a műszerek is tanúsíthatják — tizenöt-húszszorosa annak, amitől a közönséges üveg eltörik. Az acél szilárdságával vetekedő üveg a kutatók kitartó és leleményes munkáját dicséri, akik jól tudták, hogy ilyen anyagra nagy szükség van sok ipari és tudományos feladat megoldásában. Az üveg, már tudniillik a közönséges szilikátüveg vékony lemezben, tábla formájában nemigen bír négyzetmilliméterenként 10 kilogrammnál nagyobb nyomóerőt. Az elméleti számítások azonban azt bizonygatják, hogy ha csak az atomok közti vonzóerő érvényesülne, ennek százszorosát kellene elviselnie. Hogy ez nincs így, annak az a magyarázata, hogy az üveg felületén apró hibák vannak, s az ott felhalmozott energia már kis ütés hatására is szétveti az üveget. Ezt bizonyítja az is, hogy minél kisebb az Egy osztrák cég olyan egyenletes cellaszerkezetű, gumirugalmasságú poliuretán műanyag habot hozott a piacra, amely társai közül nagy összenyomhatóságával tűnik ki. A Sempocellnek elnevezett anyag addig nyomható össze, amíg összes cellája egymásba nem nyomódik, és egynemű szerkezetet nem alkot. Különleges előnye, hogy amikor hosszirányban összenyomják, keresztirányban csak alig duzzad meg. Ezért nagyon alkalmas arra, hogy Az NSZK-ban, a Salzgitter vállalatnak sikerült szénből olyan terméket készítenie, amely — egyelőre erőművekben és egyéb ipartelepeken, később házi köz- pontifűtő-berendezésekben is — pótolhatja majd a fűtőolajat! A Deusecoal nevű termék — ez annyit jelent, hogy sűrített szén vagy szénsűrítmény — 75 százalékban finomra őrölt szénből és vele összekevert 24 százalék vízből, továbbá 1 százalék olyan veüveg felülete — vagyis minél kevesebb a hiba, illetve a hiba létrejöttének a lehetősége —, annál nagyobb az üveg szilárdsága. A kutatók által kidolgozott megoldás lényege az, hogy az üveg gyártásakor meg kell akadályozni a felületi hibák létrejöttét, vagy ha ez nem lehetséges, el kell tüntetni őket. A gyakorlatban ezt úgy viszik végbe, hogy a kész üveglap felületét mintegy 100 mikrométer vastagságban hidrogénfluoriddal lemaratják, azután gyorsan bevonják egy vékony műanyagréteggel. Ez megakadályozza a felületi hibák kialakulását, ugyanakkor — megfelelő körülmények biztosítása esetén — a maratott üveg nem lesz homályos. A 3 milliméter vastagságú, 10 mikrométeres műanyagfilmmel bevont üveg szilárdsága eléri az acélét, 250 kg/mm2 körül törik csak el. Az is kiderült, hogy ha a maratás és a műanyaggal való bevonás előtt az üveget edzésnek (felmelegítésnek és gyors lehűtésnek) vetik alá, még fokozni tudják a szilárdságát. rugót készítsenek belőle. Zárt térben — például hengerben — a közönséges gumi nagy nyomás alatt nem rugózik, ellenben a Sempocellnek ez a tulajdonsága zárt térben is változatlanul érvényesül. A rugó súrlódásakor nem kopik, ezért nagyon tartós. Nagy a húzószilárdsága és az ütésállósága is. A Sempocellt számos célra előnyösen alkalmazhatják, a gép- és a járműipari termékektől a cipőbetétekig. gyi adalékból áll, amelynek ösz- szetételét — érthető okok miatt — titokban tartják. Az így készített anyag viszkózus és folyékony, akár a fűtőolaj, a fűtőértéke is hasonlít hozzá, s csővezetékben anélkül szállítható, hogy erre előzőleg keverőműben elő kellett volna készíteni. Az új termék fölöslegessé teheti a szénnek gázzá és olajjá való bonyolult és költséges átalakítását. A kromatográfia rendkívül hatékony fizikai-kémiai módszere a gáz halmazállapotú vagy folyékony elegyek analízisének. Az analízis vagy analitika szó magyarul feloldást, elválasztást jelent, és éppen ez az, amire a kromatográfia kitűnően alkalmas. A kromatográfia különféle eljárásainak alapelve azonos, maguk az eljárások és eszközök azonban igen sokrétűek. Úgyszólván minden kívánt mértékű, illetve fajtájú elválasztásra megvannak a specifikus kromatográfiai módszerek. Az ilyen módon elválasztott anyagok jelzésére egyszerű detektorokat használnak, melyek többnyire fizikai alapon működnek, és re- gisztrálhatóvá teszik a kromatográfiai elválasztást. A kromatográfia fejlődésének nagy ösztönzést adott az, hogy az utóbbi évtizedekben olyan anyagok vizsgálatára került sor, amelyeknek az élővilággal közvetett vagy közvetlen kapcsolatai vannak. A kémikusok közül mindenekelőtt a petrolkémikusok voltak azok, akik a kromatográfia módszereiből hasznot húztak. Korábban csupán a gázfázisos folyamatok kromatográfiai elemzésének technikai feltételei voltak adva, napjainkban azonban gyors fejlődésnek indultak a folyékony fázisos kromatográfiai eszközök és módszerek is. A kromatográf olyan elemző készülék, amely fel van szerelve mindazokkal a berendezésekkel, amelyek milligramm nagyság- rendű minták kromatográfiai meghatározásához szükségesek. A gáz halmazállapotú vagy folyékony mintákat gázáramba juttatják be (injektálják), amit az elválasztó oszlopon hajtanak keresztül. A mintában előforduló A fém-, az üveg-, a grafit- és az azbesztszálak nem égnek el, a belőlük készült textíliák lángállók. Ám a legfontosabb ruházati és lakástextíliák éghető anyagok, s e tekintetben csak abban kükomponensek egymás után lépnek ki az elválasztó oszlopból, és a detektort jeladásra késztetik. lönböznek egymástól, hogy az egyikük (a pamut, a viszkóz stb.) könnyebben, a másikuk (a gyapjú, a selyem, a poliamid stb.) nehezebben gyullad meg. A textíliáknak ez a tulajdonsága már sok (Hauer Lajos felvétele) Ezt a jelet azután meghatározott kritériumok szerint elektronikus úton értékelik. súlyos balesetnek volt az előidézője. Ezért világszerte keresik azokat az eljárásokat, amelyekkel a textilanyagok égését csökkent- hetik. Minden anyagra egyaránt megfelelő lángmentesítő kikészítési eljárást azonban még nem sikerült találni. Legelőbbre a cellulóz alapú anyagok lángmentesítésében jutottak. A cellulóz hőbomlása körülbelül 350 Celsius- fokon kezdődik meg. Belőle ezen a hőmérsékleten olyan éghető gázelegy képződik, amely 400 Celsius-fok körüli hőmérsékleten meggyullad. Az égés során a cellulóz tovább bomlik, gáz, folyékony és szilárd halmaz- állapotú bomlástermékek keletkeznek belőle. Miközben a gázok egy része elég, a folyékony és a szilárd anyagok bizonyos hányada elpárolog és szintén elég, másik részükből azonban széntartalmú anyagok keletkeznek. Ez utóbbiak körülbelül 600 Celsius-fokon mindaddig izzanak, amíg a szén ki nem ég belőlük. És végül az anyagból csak hamu marad vissza. A lángmentesített textíliák szintén meggyulladnak, ám sokkal nehezebben (nagyobb hőmérsékleten), mint a kezeletlen anyagok, s nem égnek, nem izzanak tovább, ha már nem éri őket láng (sugárzó hő). Angol kutatóknak sikerült felfedezniük, miként kell kezelni a közönséges gyapjúszövetet, hogy azt az 1500 Celsius-fokos hő se gyújtsa meg. A gyapjúszövet hő- és lángállóságát megnövelő eljárás során titán vagy cirkónium alapú vegyszert visznek fel a szövetre. A metil- alkohol ellenszere A metil-alkohol már kis mennyiségben is megvakítja az embert, nagyobb mennyiségben pedig a halálát okozhatja. Ezt a vegyüle- tet a májban az alkohol-dehidro- genázok családjába tartozó enzimek bontják le formaldehiddé és hangyasawá. Eme lebomlási termékek fehérjéket csapnak ki, s ez az oka annak, hogy az ideghártyák lebomlanak, és a látóidegek elhalnak. Az Iowa Egyetem kutatói most olyan vegyületet találtak, amely az alkohol-dehidrogenáz működését a májban közvetlenül gátolja. Ez a vegyület a tetra- metilen-szulfoxid és származékai. A kutatók már azt is tudják, hogy a testsúly minden kilogrammjára 2—100 mikromolos adag a leghatásosabb. Korrózióálló fémek Szovjet kutatók megállapították, hogy a holdkőzet mintáiból származó fémek — a vas, a titán és a félvezető szilícium — az erős oxidálószereknek is ellenállnak. Ugyanilyen ellenállóképessé tehető a földi vas is, ha ionokkal bombázzák — például hélium-, neon- vagy argonionokkal, vagyis a napszél alkotórészeivel, esetleg nitrogénionokkal. E bombázás nyomán a fém felületén egy „kváziamorf ’ (csak látszólag alaktalan) réteg keletkezik, amely vegyileg nagyon állandó, s a fémet sok korrodáló hatástól megvédi. Ezt a törvény- szerűséget felhasználhatják vasanyagok korrózióvédelmére. Áramvezető műanyag Szerves fém Az áramvezető műanyag — szervesfémnek is nevezik — eszményi anyaga volna sok szerszámnak, akkumulátornak és más villamos eszköznek, hiszen olcsó, könnyen megmunkálható, formázható, ráadásul — és főképp — könnyű. Ilyen áramvezető műanyagokat már gyártanak is, igaz, hogy egyelőre csak vékony fólia alakjában. Olyan szilárd és vezetőképes huzalt azonban még nem sikerült belőlük fonni, amelyet áramkörökben vezeték céljára alkalmazhatnának. Az illinoisi (USA) egyetem kutatócsoportja két szellemes fogással oldotta meg e problémát. Kiindulási anyaguk szili- konftalocianin; ezt jóddal oltják be. A jód az elektronforrás, és a villamos töltések hordozója. Ez a műanyag azonban rideg, törékeny. Ezért a kutatók ahhoz az oldathoz, amelyből a fonalat húzzák és fonják, a Kevlar nevű műanyagot adagolják (ebből készítik a nagy szilárdságú, könnyű sportrepülőgépek testét). A Kevlar „kiegyenesíti” a polimerláncot, miáltal a fonal annyira szilárddá válik, hogy huzalként is alkalmazható, miközben áramvezető képessége szintén tovább javul. Képünkön a tűzálló gyapjúruliába öltözött személy sértetlenül átsétál a lángokon. Műanyag rugó Szénsűrítmény Lángálló textíliák KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI FŐISKOLA SZOLNOKI TAGOZATA (5000 Szolnok, Ady Endre u. 9. Pf.: 210) intenzív előkészítő tanfolyamot indít 1988. októberétől 8 hónapon keresztül, havonta egyhetes elfoglaltsággal az alábbi tárgyakból: matematika 184 óra 2. felvételi tárgy 104 óra (politikai gazdaságtan, történelem) számítástechnika 48 óra A tanfolyam díja 7000,-Ft (szállással és étkezéssel együtt 13 400,-Ft). Lehet jelentkezni csak az egyik tárgyból és számítástechnikából, így a költség 5000,-Ft (szállással és étkezéssel együtt 11 400,-Ft). Az előkészítő elvégzése után a résztvevők „számítógépkezelői”, illetve „programozói” tanfolyam elvégzéséről igazolást kapnak. Más felsőoktatási intézménybe felvételizők esetén is elfogadunk jelentkezést! Jelentkezési határidő: 1988. augusztus 20. Jelentkezési lapot és befizetési csekket válaszboríték ellenében küldünk vagy a főiskola portáján is kapható. KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI FŐISKOLA SZOLNOKI TAGOZATA TANULMÁNYI HIVATAL