Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-25 / 203. szám
ttmim 1988. augusztus 25., csütörtök A Nap kél: 5.53 órakor — nyugszik: 19.40 órakor. A Hold kél: 18.54 órakor — nyugszik: 2.33 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon LAJOS, PATRÍCIA nevű kedves olvasóinkat A LAJOS nevünk őse a „Chlodvig” volt, aminek jelentése az ófelnémet „hiút”: „dicső”ésa„wig”: „harc" után: „dicső harcos”. Latin alakja a „Ludovi- cus” volt és ebből származnak a nyugat-európai nyelvek Louis, Lewis, Lodovi- co, Luigi nevei. Ladó János viszont az ófrancia „Lois” névből származtatja, amely a germán nyelvekben „Hlutwig, Hlodwihs, Hlovis" formákat öltött. Chlodvig alapította meg 500-ban a 342 évig fennálló frank birodalmat. Az USA- ban a Mississippi partján lévő Saint Louis városát 1764-ben francia telepesek alapították meg, amely később a szőrmekereskedelem központjából az egyik legnagyobb amerikai ipari várossá fejlődött. A másik nevünk, a PATRÍCIA latin eredetű, amely nyelvből vett jelentése: „előkelő", illetve ebből a szóból keletkezett az ókori Róma uralkodó nemesi osztályának, a „patríciusok”-nak az elnevezése Is. [■4^S^ldöjárás] Várható időjárás ma estig: Az ország nagy részén több órás napsütés várható, a nyugati és északi megyékben azonban a gyak- REPÜLŐBARÁTOK ÖSSZEJÖVETELE. A nyári szünet utáni első összejövetelét holnap délután 5 órakor tartja az egri repülő baráti kör a Megyei Művelődési Központban. A régi tagokon kívül újak jelentkezését is szívesen várják.- FELHÍVÁS. Az Agrober egri irodája megkezdte az Egri Városi Tanács kupolájának felújítását. Nem rendelkeznek azonban elég korabeli dokumentummal ahhoz, hogy pontosan az eredeti állapotot rekonstruálhassák. Ezért kérik a lakosságot, hogy ha valakinek birtokában van eredeti tárgyi vagy írásos emlék, főként a bádogos munkákkal kapcsolatban, jelentkezzék az irodánál.- SZABÁS-VARRÁS TANFOLYAM. A Hazafias Népfront Egri Városi Bizottsága szeptember 12-én indítja szabás-varrás tanfolyamát kezdőknek és haladóknak. Az érdeklődők bővebb információt személyesen, vagy a 12-590-es telefonszámon kaphatnak.- TÁNC A SZÉPASZ- SZONY-VÖLGYBEN. A szé- passzony-völgyi szabadtéri színpadon augusztus 27-én, szombaton este 8-tól éjfélig diszkót rendeznek. Ugyanitt a Gamesz EGERBEN: Felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az I-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE : a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10- 841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HEran megnövekvő felhőzetből elszórt zápor, zivatar alakul ki. Az eleinte többfelé élénk északi szél mérséklődik, majd délire fordul és a Dunántúlon ismét megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 25 fok között alakul. szervezésében 30-án 20 órától a népszerű Első Emelet együttes koncertezik.- NEGSZÜLETETT AZ ELSŐ MAGYAR LOMBIKBÉBI. A nevezetes újszölöttszerdán reggel 7 óra 9 perckor látta meg a napvilágot a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem Szülészeti Klinikáján. Az egészséges, fejlett kislány császármetszéssel született, súlya 3850 gramm. Mind az édesanya, mind gyermeke jól vannak. Ez volt az első mesterségesen létrehozott terhesség hazánkban, eredményeként a pécsi klinikán évek óta folyó kísérleti munkának.- TELEFONHÁLÓZAT ÉPÍTÉSE. A Miskolci Postaigazgatóság telefonhálózat építését végzi Egerben, a Münnich Ferenc és a Lenin út kereszteződésénél szombaton és vasárnap. Emiatt folyamatosan egy-egy sávot lezárnak. Kérik, hogy az autósok fokozott figyelemmel közlekedjenek.- NYIT A KÖNYVTÁR. Hírt adtunk már róla, hogy a megyei könyvtárban egy hónapon át felújítási munkákat folytattak. Ezeket a terveknek megfelelően befejezték, így augusztus 29-én, hétfőn ismét birtokukba vehetik az olvasók a bibliotékát. LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11- 831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtár- kány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Egyforintnyi tisztesség Szendvicset vásárolok az egyik sarki, nevenincs büfében. Szalámi, paprika, zsömle. Tizenkét forint. Másnap ugyanide térek be a reggelire valóért. Szalámi, paprika, zsömle. Tizenhárom (!) forint... A mennyiség és a minőség tehát változatlan. Legfeljebb a kereskedelem „élelmessége” lesz lassan-lassan határtalan. (doros) OfORVQSI ÜGYELET TEGNAPRÓL. — MÁRA ■ A bevallás próbája Fagyasztóláda — szerencsés előfizetőnknek Mint ismeretes, lapunk tavasszal akciót indított új előfizetők toborzására? Közülük a szerencsések különböző dijakat nyertek, amelyeket augusztus 20- án, a Népújság-napok egyik rendezvényeként sorsoltunk ki. A fődijat, egy Lehel gyártmányú fagyasztóládát a hevesi Morvái Lajosné nyerte, aki szerda reggel vette át Fortuna és a Népújság közös ajándékát Gazsó Lászlótól, a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatójától. (Fotó: Koncz János) Elsősorban exportra termelnek Új fűrészüzem az egri Vécsey-völgyben Tájékoztatjuk a megye lakosságát, a múlt heti sajtótájékoztatóban — a televízióban és az újságokban elhangzottaknak megfelelően próbabevallásokat készt'-- tünk szeptember 5-ig a személyi jövedelemadóról. Munkatársaink ez alatt az idő alatt 300-320 lakótársunkat keresik fel, olyanokat, akik várhatóan a jövő esztendő elején bevallást nyújtanak be az adóhatósághoz. A próbabevallás önkéntes, annak beadására senki nem kötelezhető. A benyújtott próbabevallás nem szolgálhat sem adóellenőrzés, sem adófizetési kötelezettség vagy adóvisszaigénylés alapjául. A bevallásra sem nevet, sem személyi számot, sem lakcí- met nem kell ráírni. Ezeket titkosan kezeljük. A próbabevallás célja az, hogy felmérjük a nyomtatvány és a hozzá tartozó kitöltési útmutató hibáit, hiányosságait. A tapasztalatok alapján kerül majd sor a nyomtatványtervezet módosítására, esetleges egyszerűsítésére. Kérjük, mindazok, akik e próbában részt vesznek, észrevételeikkel, javaslataikkal segítsék elő olyan nyomtatvány és kitöltési útmutató létrehozását, ami mindenki számára közérthető. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Heves Megyei Igazgatósága és Heves Megyei Adófelügyelősége Új fűrészüzemet vehettek birtokukba szerdán a dolgozók Egerben. A Kelet-Pesti Áfész közel tízmülió forintos beruházásának céljairól és jövőjéről Csermák János üzemvezető elmondta, hogy a téglagyár volt kemenceégető csarnokát varázsolták újjá. Az elkövetkezendőkben elsősorban az exportigények kielégítését tűzték ki feladatul, főleg a tőkés piacra szeretnének termékeikkel betömi. Konkrét ajánlataik vannak olasz és osztrák bútorgyártó cégektől, de lehetőség van nyugatnémet és svéd partnerekkel való együttműködésre is. A külföldiek elsősorban a bútor- léceket keresik. A termelés során keletkező hulladék anyagból parkettát, lambériát állítanak elő, amelyeket belföldön kívánnak értékesíteni. Egyelőre két műszakos lesz a termelés, harminc embert foglalkoztatnak. A bérezés nyereségérdekeltség alapján történik, az üzemvezetés ezzel is szeretné biztosítani a minőségi munkát. Ma este: A Promenade Hatvanban Az V. Zenés Színházi Nyár eseménysorozatában ma, csütörtökön este fél 9 órai kezdettel a hódmezővásárhelyi Promenade Dixieland Együttes vendégszerepei Hatvanban, Almási István vezetésével. A kitűnő dzsesszműsort a Damjanich Szakmunkásképző Intézet nagytermében rendezik a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt. A kedden délután 15 óra 25 perckor Ausztriában súlyos balesetet szenvedett magyar turistákat szállító autóbusz utasai közül tizenkét ember életét vesztette. A tragikus baleset során elhunyt: Csete István 37 éves gépkocsivezető, budapesti, dr. Ga- rai József 45 éves BM-dolgozó, pécsi dr. Gieszemé Nagy Anikó 53 éves idegenvezető, budapesti, dr. Garai Józsefné dr. Kovács Júlia 45 éves, jogtanácsos, pécsi, dr. Horváthné Pfeffer Andrea 38 éves, szakoktató, soproni, dr. Kövesi Gyula 50 éves orvos, pécsi, dr. Kövesi Gyuláné 49 éves orvos, pécsi, dr. Miklós Sándor 53 éves orvos, hatvani, dr. Miklós Sándomé dr. Mónik Ágnes, 53 éves orvos, hatvani, Tóth Edit 55 éves tanárnő, budapesti, Tancsin Terézia 31 éves ügyintéző, budapesti, Bordásné Szentirmay Gabriella 56 éves zenetanár, budapesti lakosok. A baleset során a 36 utasból ketten nem sérültek meg, kilencen a helyszínen kaptak elsősegélyt, öten kórházi ellátásban részesültek, ők tizenhatan a szerdára virradó éjszaka folyamán hazatértek Magyarországra. Nyolc sérültet jelenleg is ausztriai kórházakban ápolnak. A megye terület- és településpolitikájában fontos feladatokat vállal a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottsága is. Az elnökség tegnap többek között ezt a munkát elemezte, az erről szóló tájékoztatót Bárdos Ferenc, a megyei bizottság politikai munkatársa terjesztette elő. Az élénk vitát követően a testület tagjai — Az Ausztriában ápolt sérültek hozzátartozóit a Coopturist szerda délelőtt térítésmentesen két napra, teljes ellátással Ausztriába szállította. A Hungária Biztosító közlése szerint a szerencsétlenül járt busz valamennyi utasának volt utasbiztosítása. így a biztosító kifizeti az összes ápolási költséget, a poggyászkárokat és a felelősség- biztosítás alapján a később felmerültjogos igényeknek is eleget Luda Miklósnénak, a közművelődési munkabizottság elnökének előadásában a múlt évi propaganda tevékenységről tárgyaltak, majd megvitatták az idei és a jövő esztendőre szóló intézkedési tervet. A tanácskozást dr. Végit Miklós, a megyei népfrontbizottság elnöke vezette. tesz. A kórházban ápoltaknak a helyszínen 10 ezer schilling gyorssegélyt adnak át a biztosító munkatársai, a hazatértek 25 ezer forint gyorssegélyt kaptak. A Coopturist egri kirendeltségének munkatársai tájékoztatták lapunkat arról, hogy további két Heves megyei, hatvani utas, Mezei Szilvia és Karácsony Zoltán- némár hazaérkeztek, és saját otthonukban pihennek. Első félévi számvetés Anyaghiány a füzesabonyi Mátrafémben Nemrégiben értékelték az első félévi munkát a Mátravidéki Fémművek Füzesabonyi Gyárában. Blahó Istvánigazgatótól megtudtuk, hogy az idén a termelés minimális növelését tűzték ki célul, mivel tavaly, december 31-én hat százalékos árcsökkentést kellett végrehajtaniuk, s emellett semmi remény nem látszott az importból származó alapanyagok nagyobb mértékű beszerzésére. Ami a tényeket illeti: az év első hat hónapjában — a kedvezőtlen alapanyagellátás ellenére — valamennyi termékből a piaci igényeknek megfelelő szinten teljesítették feladatukat. A szokottnál nagyobb figyelmet fordítottak a selejtképződés megelőzésére, s ennek kézzel fogható eredményei is tapasztalhatók. A teljesítmény valamennyi üzemben száz százalék fölött volt. Kedvező hatást váltott ki az április elsejével végrehajtott tíz százalékos alapbéremelés. A termeléskiesések ellensúlyozására az időarányosnál többet gyártottak egyes produktumokból, így például a sportkrémes dobozokból. Az előirányzottnál magasabb lett a szocialista országokba küldött export is. Jó jel, hogy az anyagtakarékosság is meghaladja a tervezettet. Ugyanakkor gondok is adódtak. Ide sorolható például, hogy a beszállítók áremeléseinek hatására romlott a termékek önköltsége, s hogy átmeneti anyaghiány miatt egyes időszakokban kevesebb koronazár és úgynevezett pilfer készült. A szükséges anyagi fedezet hiánya miatt nem tudták megvásárolni a fontos új gépek jelentős részét. Aa. elkövetkező fél év feladatai között említették egyebek mellett az egyik tubusgyártó vonal gépeinek általános javítását. Vállalati szinten ismét kezdeményezni óhajtják a nyereségérdekeltségi központok kialalrítását, a vállalkozói brigádverseny bevezetését, s a kötvény kibocsátásának napirendre tűzését. A tragédia színhelye (Népújság-telefotó —MTI) Ausztriai autóbaleset Azonosították az elhunytakat NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705 A HNF megyei elnöksége előtt: Településpolitika és propaganda