Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-03 / 184. szám
4. KULTÚRA KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 3., szerda Arc a nyári egyetemről Az isteni és a földi város Idén az Egri Nyári Egyetem műemlékvédelmi tagozata nem általában tárgyalta a múlt hagyatékát, hanem nemzetek és népek műveként. Vajon kié is ez az örökség? Ezt a kérdést tették föl, s a válasz úgy hangzott: az egész emberiségé, mindnyájunké. Az egyik legérdekesebb előadást dr. Michael Turner tartotta, aki Jeruzsálemből érkezett. Ott a mindennapok gondja, hogy a sokféleségből hogyan formálódik valamilyen egység, az ellentmondások között hogyan lehet a kiegyensúlyozottságra, a békességre törekedni. Ez vonatkozik a • műemlékvédelemre és az új építkezésekre egyaránt. — Építész és tervező vagyok — mutatkozik be —, s 1965-ben települtem Angliából Izraelbe. Majdrfém 19 esztendőt töltöttem a központi kormányzat szolgálatában, majd Jeruzsálemben tizenegy évig dolgoztam a városi vezetőségben. Ma már önálló vagyok, van egy kis irodám és ezzel párhuzamosan tanítok. Ellátom az izraeli ICOMOS-szervezet elnöki teendőit is. — Már akkor is valamilyen kép alakul ki bennünk, ha csak kiejtjük a városa nevét. Mit jelent az ön számára, aki ott él? — Én nagyon különlegesnek látom a várost. Egyike vagyok a három nagy világvallás képviselőinek, mégis inkább a földi települést látom benne. Sok ellentmondás tarkítja a képet: a békét jelképezi, mégis történelme során negyvenszer cserélt gazdát. A háborúk és a hódítások rajta hagyták a nyomukat. Az itteni életben minden népcsoport egy sajátos réteget képvisel. Úgy látom, hogy egyetlen kultúra sem találkozhat a másikkal igazán, a legnagyobb lehetőségünk a semleges tisztelet. Mint a matematikában, a legkisebb közös többszöröst kell megkeresnünk. Úgy is fogalmazhatnék, hogy tudatunkban őrizni kell azt a nemzetköziséget, amelyet a különböző nacionalizmusok meghagynak. — Különböző létező rétegekről szólt. Hányfajta is Jeruzsálem? — Amellett, hogy a három nagy világvallás — a zsidó, a keresztény és a mohamedán — gyakorolt rá a legnagyobb hatást, még harminc különböző stílust lehet építészetében megkülönböztetni. Ezek valamennyien jelenlévők: például Magyarországon egy történelem folytatódik, nálunk azonban többször megszakadt a múlt, nem egységes folyamat. Ezért nagyon nyitottan szükséges közelednünk a problémákhoz. — De valaminek mégis meg kell szabnia a holnapot, a fejlődést. Mi a meghatározó? — A politikában és a tervezésben el kell fogadnunk: közösségek mozaikja a város. Az emberek különböző, maguk választotta „gettóba” húzódnak vissza. Szeretnek saját ízlésük szerint élni. így alakult ki mondjuk az örmény, a keresztény vagy a zsidó negyed, illetve a német vagy az amerikai kolónia. A különböző csoportoknak helyi vezetői vannak, akik egyre aktívabbak. Terveztetnek, építtetnek. — Ezek szerint elvész az egység? — Szó sincs róla. Végül is az egész város dönt: kialakult 1944- ben egy angol elképzelés a fejlesztésre. Mindenki beleviszi a saját részleteit, de végül elfogadja ezt a kiindulópontot. Túl sokféle ember él egymás mellett ahhoz, hogy gyökeresen átalakítsa, mivel annyiféle szempontot lehetne kialakítani. Keveset beszélnek róla, de végül is a háttérben az áll, hogy „isten városában” végül is meg kell élni, s egyre jobban. Ezért kialakulnak bizonyos alapszabályok. — Mindaz, amit elmondott, arra utal, hogy csak nagyon türelmesen lehet ehhez a településhez nyúlni. Kelet-Európábán ez a tolerancia kevésbé alakult ki. — Minden közösségben akad egy többség, amelyet meg kell győzni ezekről a kérdésekről. Nehéz úgy elfogadni egy épületet, hogy más vallást hirdet,mint a miénk. Graves ír egy helyen arról, hogy valaha a piramisok is a rabság szimbólumai voltak Egyiptomban. Akkor harcoltak * ellenük, ma értékként őrizzük őket. A távolság megszépíti a múltat. Ilyen szemmel kell közelíteni a valósághoz. A tiszteletet kell elsajátítani. A másság elismerése: a határ, a korlát becsülése békességet teremthet. Dr. Michael Turner: „Toleranciát kellett tanulnunk”. (Fotó: Szántó György). — Hogyan emészti meg magában a Jeruzsálemben élő mindazt, ami a helyhez fűződik? — Nehezen. Az utóbbi időben például egy régészeti ásatással foglalkozom. Ha munkába indulok, mindig eláll a szavam, mert úgy érzem, hogy magát a történelmet érintem meg. De ez a hangulat nagy hatással van minden jeruzsálemire. Annál is inkább, mivel a világsajtó néha hamarabb foglalkozik egy-egy bennünket érintő kérdéssel, mint mi magunk. Azért, mert minden Földön élő ember számára jelent valamit Jeruzsálem. Ez rányomja a bélyegét minden tervezésre, pedig mi is hétköznapi gondokkal küszködünk: ki kellene szélesíteni az utakat, hogy gyorsabb lehessen a forgalom, a perifériára szorítani az ipari és kereskedelmi tevékenységet stb. Végül is mégiscsak a földi települést formáljuk minden lépésünkkel. — Nagyon összetetten fogalmaz. Hivatalnokként hogyan tudta összeegyeztetni az elméletet a gyakorlattal? — Nem kis megpróbáltatást jelentett. Azért is önállósodtam, hogy gondolataimat szabadon kifejthessem. A tanítás számomra azért jelent gyönyörűséget, mert sokféle ember nézeteit lehet ütköztetni. Ha a repülőgép fölszáll velem otthon a kifutópályáról, némileg meg is könnyebbedek: hátam mögött hagyom a feszültségeket. De mégis, mindenestül ahhoz a világhoz tartozom. Gábor László Kis Jankó Bori-pályázat 1963 óta rendezi meg Mezőkövesden a híres matyó hímzőasz- szonyról, Kis Jankó Boriról elnevezett országos hímzőpályázatot a Népi Iparművészeti Tanács. Ezúttal a tizennyolcadikra került sor. A pályázat célja a magyar népi hímzések hagyományainak ébren tartása, elsősorban a népművészet korábbi időszakainak és kevésbé ismert tájegységek motívumkincseinek és öltéstechnikájának felkutatása és feldolgozása, továbbfejlesztése. Ezek felhasználásával olyan népi iparművészeti hímzések készítése, amelyek mind művészi, mind használati szempontból megfelelnek a mai kor igényének. A pályázatot két kategóriában hirdették meg: öltözködésben és lakberendezésben. Öltözködésben a különböző tájegységek viseleti hagyományainak, hímzés- stílusának felhasználásával készült ruhadarabokat, lakberendezésben a népi hímzés hagyományait feldolgozó lakástextíliákat vártunk. A pályázatra 138 tételben 214 alkotó 1133 pályamunkát küldött be, közöttük 11 szövetkezet és 30 szakkör vett részt. A bíráló bizottság 265 munkát tartott kiállításra alkalmasnak. 20 pályázó kapott dijat, ezek közül 4 kü- löndíj, 6 harmadik, 5 második, 2 első és 3 Kis Jankó Bori-díj volt. A 3 Kis Jankó Bori-dijat a következő alkotók nyerték: Tankó Judit budapesti iparművész és Kertész Istvánné, a népművészet mestere, Mezőkövesdről. A hagyományos matyó népi öltözet vonalvezetésének modern öltöÜrihímzéses futó (Fotó: Janó Ákos) zetre történő érvényesítéséért, valamint a matyó mintakincsnek a szabás eleganciáját emelő, exkluzív alkalmazásáért. Szabó Jó- zsefné, mezőkövesdi népi iparművész, a matyó vászonhímzés szerkesztési szabályainak példamutató alkalmazásával, az eredeti színvilág elegáns, mély árnyalatával készített abroszáért, amelynek ünnepélyességét jól hangsúlyozza a szintén helyi hagyományokat idéző, széles, színeiben a hímzés mintáihoz igazodó horgolt csipke. Ugyancsak dijat kapott dr. Koltai Lászlóné budapesti népi iparművész úri- hímzéses templomi textiljeinek és futójának tervezéséért és kivitelezéséért. A pályázatra beérkezett anyag igen változatos, technikában, stílusban, táji tagolódásban egyaránt. Legnagyobb számban szabadrajzú hímzések érkeztek Erdélytől Nyugat-Dunántúlig. Keresztszemes hímzéseket nagy munkaigényessége miatt kevesebben készítettek, színvonaluk viszont magas. A díjazottak között is van keresztszemes technikával készült alkotás. Tovább tart a fehér hímzések divatja. Igen szép anyag érkezett be az úrihímzésekből. Funkciójának megfelelően leginkább templomi textíliákon alkalmazták, változatos öltéstechnikával, kiemelkedő szakmai tudással. Alkotóik komoly kutatómunkát is végeztek. Az idei pályázatra egyébként is jellemző, hogy az alkotók egyre inkább nyúlnak múzeumokban és magángyűjteményekben őrzött ritka darabokhoz. Eddig feldolgozatlan hímzésstílusok is megjelentek. Az öltözködés kategóriában idén mennyiségi és minőségi fejlődést figyelhettünk meg. Ez a pályázat is bizonyítja, hogy a népi iparművészet képes a folyamatos megújulásra, s ugyanakkor jól szolgálja nemzeti kultúránk megőrzésének, átörökítésének feladatát. A kiálh'tás a változatos pályázati anyagot — az úrihímzések és a kiállításnak otthont adó matyók anyagának kiemelésével — földrajzi tagolódásban mutatja be. Megtekinthető augusztus 6-tól október 2-ig Mezőkövesden, a Városi Művelődési Központban. Dr. Koltai Lászlóné népi iparművész munkája AZ ADOTT SZÓ M anapság mind kevesebb hitele van az adott szónak. Az emberek ígérnek egymásnak fűt-fát, aztán a szó elszáll, mint a madár, tovaröppen és amint mondani szokás; sehol semmi. Valaki mesélte, hogy az elmúlt hetekben megbeszélte a szakemberrel a parkettcsiszolást, meg is egyeztek, még ittak is a medve bőrére. A gyerekek méltatlankodtak, hiszen arról volt szó, hogy ebben az időben kempin- gezni indul közösen a család. — Apu te most becsaptál minket! A papa mentegetőzve tárta szét a karját, maga mellé gyűjtötte népes családját és megmagyarázta nekik, hogy a nyáron a parketta az első, és ha a szakembernek csupán most van ideje, akkor ugyebár mit lehet tenni? Némi durcáskodás után, — kárpótlás reményében — e támadhatatlan érv hallatán megnyugodtak a csöppségek. A.jelzett nap előestéjén óriási volt a lakásban a rumli, hiszen ki kellett pakolni a bútorokat, tele volt cuccokkal a lépcsőház, az erkély. A gyerekek a nagymamánál kötöttek ki, még alig pirkadt, amikor a háziak már talpon voltak. Fél nyolcig, csupán izgalommal voltak tele, de nyolc óra tájban a házaspár már gyanakodni kezdett. — Te apa! Nem vert át bennünket ez a parkettás? Keresgélni kezdtek a telefonkönyvben, majd a papa taxit hívott és elment a lakására. Hosz- szas csöngetés után a szomszéd dugta ki az orrát a kukucskálóablakon. — Bálint urat keresem! Megígérte ugyanis . . . A szomszéd legyintett és beletúrt kócos hajába. — Megígérte! No és akkor mi van? Bálint úr sok mindent megígért már, egyebek között azt is, hogy augusztus elsejére megadja a háromezer forintomat. — Hol van ez az ember? — türelmetlenkedett a látogató. — Engem lent vár a taxi és az óra jár. — Nyaralni mentek Siófokra .. . A másik történet annyira friss, hogy talán aludnom is kellett volna rá egyet. Márkné, a kedves ismerős már hónapok óta arról beszélt, hogy július végén Ácsék- kal külföldi útra mennek. A lehetőséget Ácsék, a kocsitulajdonosok ajánlották fel: — Menjen együtt a két házaspár! Elférünk és osztozunk a benzinköltségen . . . Térképek, útikalauzok kerültek elő, tájékoztatót kértek az utazási irodákban és ami talán a legfontosabb Márkné visszaadta a még mindig olcsónak számító szakszervezeti beutalót. — Meggondoltad? — No hallod! Elvégre három országba megyünk, világot látunk. Vészesen közeledett a várt idő, amikor egyik este Ácsék váratlanul beállítottak. — Nyársaljunk egyet! A háziak csodálkoztak egy kicsit a hirtelen és váratlan látogatáson, de nem akarták kedvét szegni a családnak, elvégre, ha már ők olyan kedvesek, hogy felajánlják az autójukat. Pattogott a tűz, pirult a szalonna, amikor a háziasszony felkiáltott: — Hol leszünk már mához egy hétre Jutkám! A vendégek összenéztek, aztán zavartan egymás szavába vágva előadták, hogy sajnos a közös utazásból nem lehet semmi, mert olyan kedves vendégek érkeznek, hogy azokat nem lehet visszamondani. A tűz mellett is megfagyott az arcokon a mosoly és ezzel nem csupán egy közös nyári utazás dőlt dugába, de két család életre szóló barátsága is . . . A két említett valós történet a mindennapok apróságai közé tartozik, de tegyük szívünkre a kezünket, hogy hányszor és hányszor csaptuk már be egymást, tettünk felelőtlen ígéretet, noha tudtuk, legalábbis gyanítottuk, hogy semmi sem lesz az egészből, és meg kell majd szegnünk adott szavunkat. Csoda-e, hogy túl sok az olyan ember, aki ha ígér valamit, rálegyintenek. — Ő mondta? Akkor már az ellenkezője sem igaz! Manapság, amikor új szelek fújnak a gazdálkodásban, a kereskedelemben, különösen károsak a megbízhatatlan emberek, akiknek ahogyan emlegetjük: egyetlen szavukat sem lehet elhinni. így fordulhat elő, hogy tárgyaló felek csapják be egymást. Üzemek, gazdaságok tartoznak egymásnak nem is csak pénzzel, de az adott szóval is. így maradnak el szállítások, így mennek tönkre áruk, vesznek el nagy pénzek, drága értékek és nem utolsósorban becsületek. — Nincs hitele a szónak! — panaszkodott a napokban egy tsz- elnök. — Ja, kérem változó időket élünk . . . A napokban a Magyar Rádióban hallottam egy előadást, amelyben külföldön dolgozó magyar szakemberek nyilatkoztak. Arról tájékoztattak, hogy nyugati kereskedők, bankemberek gyakran telefonon kötnek egymással millió dolláros üzleteket. — Rendben van?-Oké! És ezek után eszébe sem jut egyik félnek sem, hogy megváltoztassa a döntését. Áz adott szó szent! Manapság — úgy tűnik — szeretnénk sokat tanulni a Nyugattól, nos talán a legelső, ami nélkül nem létezik sem üzlet, sem barátság: becsülete, értéke legyen az adott szónak . . . Szalay István
