Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-23 / 201. szám

4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 23., kedd Fejezetek Felnémet múltjából (111/1.) Az erdő világa Felnémet históriájáról nem először szólunk e lap hasábjain. A vizsgálódás, az elmúlt idők ér­tékeinek, jelenségeinek feltárá­sa, pontosabban ennek szándéka elsősorban érzelmi indíttatású. A szőkébb hazához, a felnevelő tájhoz, az első és legmaradan­dóbb, a gyermekkorhoz kötődő élmények forrásvidékéhez való ragaszkodás mindannyiunk ter­mészetes, velünk született tulaj­donsága. Ám e szubjektív termé­szetű históriai tallózás — a dol­gok rendjéből adódóan — még­sem lehet egysíkú, egyetlen él­ménykörhöz kötődő. A bennün­ket körülvevő világ kínálta szám­talan impresszió a valóság külön­böző tenileteiről való, s ha ezek­ről — akárcsak megközelítően is — tárgyszerűen akarunk szólni, szükséges az érzelmektől, elfo­gultságoktól való függetlenedés is. Ezért hívjuk segítségül élmé­nyeink elmondásakor a ténye­ket, melyek — szerencsére — le­véltárak polcain megbúvó ira­tokban itt-ott még megtalálha­tók. Nem úgy a már semmivé lett, lerombolt épületek. Ezek formáját, jellegzetességeit ma már — jobb esetben — csupán egy-egy fakuló fénykép, de leg­többször csak az emlékezet őrzi. Pedig ezekben az épületekben is élet volt egykor. Emberek dol­goztak bennük, tették napi dol­gaikat, s közben színes álmokat szőttek a jövőről. Mindez a maga idejében érték volt, amely — ha engedjük — az idő múlásával végképp semmivé foszlik. Pedig olykor nem kevés tanulsággal szolgálhatnak, szolgálhatnának a jelennek is. Mert nem közöm­bös pl., hogy milyen volt egy-egy ilyen faluközösségben a munka­morál, milyenek voltak a ma már a tárgyi néprajz körébe utalható használati eszközök, milyen volt a népi hit-, monda- és mesevilág. Mint ahogy az is emlékezetben tartásra érdemes: a létforma mi­lyen változatai alakultak ki az év­századok folyamán, s milyen volt az idő múlásával e létforma me­tamorfózisa. Felnémet ma már — sajnos — megszűnt az a faluközösség len­ni, ami még négy-öt évtizede is markáns, egyéni arculatot jelen­tett. Veszendőben a fent említett tárgyi és szellemi emlékek, s át­alakulóban a lakossági struktúra éppúgy, mint a hagyományok­hoz való ragaszkodás. Nos, ez az állapot serkent bennünket arra, hogy múltjának jelentős, netán tanulságokkal is szolgáló elemeit rendre felidézzük. Kezdjük e múltbeli barango­lást valahol az elmúlt század vé­gén, s egy olyan terepen, amely Felnémeten lényegében a török távozása óta folytonosan meg­van s a falu gazdasági, társadalmi arculatát mindenkor meghatá­rozta, sőt a mába ível. Az erdő- kultúráról, az erdő világáról van szó, s az ezzel kapcsolatos hiva­tásról, mely a lokalitáson túl is érdekes. A múlt század nyolcvanas-ki­lencvenes éveiben Felnémet község egyik fontos közéleti sze­mélyisége — a bíró, a jegyző és a tanító mellett — az uradalmi fő­vadász. Vasas Sándornak hívták. Flivatali teendője mellett — ami az érseki erdőbirtok „felnémeti védkerületének” felügyelete — tagja a falu képviselőtestületé­nek is. Uradalmi szolgálati lakás­ban lakik, amelyhez gazdasági udvar és nagy kert tartozik, s vannak beosztottjai: erdőőrök és erdőlegények. Az uradalmi er­dészeti altiszti kar hierarchiájá­ban jelentős rang (a szaknyelv akkortájt főerdőőmek is nevezi), viselője ”... az alantas (értsd: beosztott) személyzet ellenőrzé­sén kívül... az irodai munkála­tok végzésében is segédkezik.” Neki is van felettese, mégpedig az uradalmi erdőmester, akinek feladata az egész erdőgazdaság irányítása, ezenbelül az egyes „védkerületek” felügyelete. Egy 1895-ből való feljegyzést is idéz­hetünk, amely szerint a „felné­meti . . . erdőbirtok szakszerű kezelésével az uradalmi erdő­mester van megbízva, az erdő vé­delmét pedig öt tagból álló véd- személyzet teljesíti, éspedig há­rom szakvizsgázott erdőőr és két erdőlegény.” A terület megha­ladja a kétezer katasztrális hol­dat, amelyből több mint 1900 kát. hold az erdőültetvény, a ma­radék rész pedig tisztás, rét, lege­lő, valamint hétholdnyi termé­ketlen terület. Az egész gazdaság irányításá­nak, igazgatásának központja ekkor még Felsőtárkányban van, itt lakik Gesztes Lajos uradalmi erdőmester is, ami nyilvánvalóan a tárkányi erdőbirtokrész kiter­jedtebb voltával magyarázható, de bizonyára azzal is, hogy Bar- kóczy Ferenc, a pompakedvelő barokk főpap 1750 táján itt épít­tette fel híres nyaralóját, a Four- contrasti, azaz Gondűző néven ismert kastélyt, amely voltakép­pen a középkori örökség feltá­masztása volt, hisz a 15. század végén már itt állott az egri püspö­kök nyári kúriája díszkerttel, pisztrángos tóval, majorsággal. Ez utóbbit a török pusztította el. A főúri szórakozás szoros tarto­zéka a vadászat, az erdővel s a va­dászattal hivatásszerűen foglal­kozók pedig el kell lássák fával, vaddal a püspüki udvart. A 20. század második negye­dében némi átrendeződés törté­nik. Felsőtárkány az uradalmi vasútüzem egyik központja lesz, Felnémet pedig az egész uradal­mi erdőfelügyelőség székhelye. A 19. században már kasznár- ságként számon tartott község tehát újabb rangot kapott, ami — minden jel szerint — a harmincas évtized elején erdőtanácsosnak kinevezett Urbantsek Ignácnak (később változtatta nevét Ur- oánfyra) volt köszönhető. Az előzőleg a gyöngyössolymosi er­dőgondnokságot vezető, sok ta­pasztalattal, nagy gyakorlattal rendelkező szakember (még ah­hoz a nemzedékhez tartozott, amely erdőmémöki képesítését Selmecbányán szerezte) az erdő­felügyelőség elhelyezését illető­en egy olyan helységhez ragasz­kodott, amelyből egyaránt gyor­san megközelíthető az erdőés az uradalom Egerben működő jó­szágkormányzósága is. így esett a választás Felnémetre, ahol a hajdani, még a 18. században épült kasznári lakot alakították át erre a célra. Az épület — saj­nos — ma már nincs meg, néhány éve bontották le a településrész, sőt egész Eger nagy kárára, hisz a templommal s a volt plébániaé­pülettel sajátos műemléki együt­test alkotott, s miként amazok, ez is a barokk építészet szép emléke volt. (Folytatjuk) Lőkös István A világ legnagyobb lemezborítója LONDON: A világ legnagyobb lemezborítójában viszik a „Királyi bölcsődül" című lemez egy példá­nyát a Portland kórházba a yorki hercegnőnek, aki a kórházban 1988. augusztus 8-án egészséges leány­gyermeknek adott életet. A zeneművet John Vallier kifejezetten a yorki hercegnek és feleségének, a yorki hercegnőnek írta. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Új szellemben Az utóbbi idők rangos prog­ramjainak egyik alapvető erénye az, hogy sok szállal kötődnek hétköznapjaink ezerarcú, bo­nyolult, ellentmondásoktól ter­hes valóságához. A jól felkészült kollégák nemcsak tájékoztatnak, nemcsak precíz információkat tolmácsolnak, hanem felelősség- érzettől vezérelve állást is foglal­nak, nem húzódozva az esetleges konfrontációtól sem. Augusztus 14-én a Petőfi adón a Többet ésszel című mű­sorban megszólaltatták minisz­terelnök-helyettesünket, Med- gyessy Pétert, akit arról faggat­tak, hogy mi valósult meg a kor­mány tavaly szeptemberben meghirdetett elképzeléseiből. A riporter — s ez nem akármilyen érdem —, mellőzte a felesleges fordulatokat, az udvarias szóla­mokat. Ilyesmire nem pazarolta az értékes perceket. Mindig a lé­nyegre koncentrált. Ennek kö­szönhető, hogy elgondolkodásra késztető, mérlegelésre sarkalló válaszok születtek. Megtudhat­tuk, hogy ha lassan is, de csak előbbre léptünk. A korábbi szintnél többet produkált az ipar, az export mutatói javultak. Mindez persze nem ok a kényel­meskedésre, az elégedettségre, hiszen számos problémával kell a közeljövőben megbirkóznunk. Az utóbbi egy esztendő alapvető tanulsága az, hogy a stabilizáció periódusába be kell építeni a ki­bontakozás elemeit is, különben aligha remélhető lendületesebb haladás. Egyebek mellett arra is fény derült, hogy az árszintemel­kedés mértékét lehetetlen pon­tos számokban megszabni, hi­szen nem kalkulálhatók be a me­net közben adódó nehézségek. Nem így vélekedtek a Pénz­ügykutató Rt. munkatársai, ók a hétfői, az augusztus 15-i gazda­sági magazinban az Eco mixben mondták el véleményüket, vitat­kozva az előbbi állásponttal, hangsúlyozva azt, hogy a világos, a félreérthetetlen ígéretek, illetve azok valóra váltása nélkülözhe­tetlen volt és lesz. Mi a kritikus tanácsa? Tessék választani! Újságírás tegnap és ma Nem véletlen az, hogy minket, toliforgatókat egyre sűrűbben emlegetnek. Nemcsak elismerő, hanem bíráló kifejezésekkel is minősítve munkánkat. Érthető, ugyanis felgyorsultak a történé­sek, nekünk az a kötelességünk, hogy félreérthetetlen elkötele­zettségtől vezérelve valamiféle Ariadné-fonalat kínáljuk az ol­vasóknak, megkönnyítve szá­mukra az eligazodást a világ ösz- szetett jelenségeiben. Bizony nem folyvást remek­lünk, holott régvolt elődeink ön­zetlenül átadnák hasznosítható tapasztalataikat, valaha bevált fogásaikat. Ha igényelnénk, ha számítanánk rájuk. Ne tagadjuk: van mit tanul­nunk tőlük. Erről győződhet­tünk meg a keddi Jó reggelű­ben. Rátonyi Jánost, az egykori zsurnalisztát, hajdan neves lapok munkatársát Kondor Katalin hívta mikrofon elé. ő engedett, és készséggel soijáztatta ízes, ki­fejezőerőben bővelkedő sztori­jait. Kirajzolódott előttünk a jó néhány évtizeddel korábbi re- dakciók kétségkívül vonzó képe, s az ott dolgozók arcéle. Vala­mennyien azt vallották, hogy a közélet közepén kell úszkálniuk, hogy az érdekességért talpalni kell, hogy a társadalom minden rétegét illik feltérképezni. A leg­felsőbb régióktól egészen a zseb­metszők köréig. Megfontolandó intelmek ezek, hiszen a jelen gyakorlata egészen más. El is hangzottak a korholó, de jó szándékú monda­tok arról, hogy az íróasztal mel­lett csak sorvadozhat a hírlapíró. Ne háborodjunk fel, inkább néz­zünk szembe önmagunkkal, te­kintsünk abba a nem torzított tü­körbe, amely számot ad felesle­ges megalkuvásainkról, kénye­lemszeretetünkről, s okuljunk azok példájából, akik segíteni szeretnének nekünk. Nem já­runk rosszul, hiszen eleink mag­vas öröksége nélkül aligha sze­rezhetünk igazi babérokat. Megrázó S.O.S. A szombati Családi tükör a megsebzett emberség nevében tiltakozott, hadakozott a bürok­ratikus, a hivatalnoki szemlélet­tel. Beavatott bennünket egy nyugdíjas házaspár megrázó kál­váriájába. A vasúttól kapott szolgálati menedékük — lakás­nak aligha nevezhető — rogya­dozik, majdhogy életveszélyes, ám új otthonhoz mégsem juthat­nak, mert a bombabiztos jogsza­bályok megvétózzák azt a huma­nizmust, amely midenféle ren­delkezésnél előbbrevaló. A szerkesztő Juhász Judit mindnyájunk nevében protes­tált. Ugye nem hiába . . .? Pécsi István Charley nénje negyvenedszer is hódított Kovácsot leváltották Csütörtökön: a Promenade Dixieland Hatvanban Az elmúlt vasámapest az opti­mista színházbarátok kezére ját­szott Hatvanban, ahol Thomas kitűnő zenével fűszerezett ko­médiáját mutatta be az egri Gár­donyi Géza Színház társulata a fiatal, ám feltétlenül invenciózus Kalmár Péter rendezésében. Reggeltől esteiig hömpölyögtek ugyanis a nyugat felől közelítő felhők, olykor meg is eredt az ég csatornája, de mire a díszletezők végeztek a nagy színpadtér han­gulatos beépítésével, kivilágoso­dott az ég alja, majd szerényen benépesült a nézőtér is. Benépesült, s hovatovább olyan szívderítő, kacagásra in­gerlő színpadi játékban volt ré­szük Thália szerelmeseinek, amelyhez hasonlót talán az előző négy hatvani zenés színházi nyár egyik produkciója sem nyújtott. Nem célunk a habkönnyű mű taglalása, sem a részletes kritika. Ezt megtette lapunk az egri pre­mier kapcsán. Egy-két mondatot azonban le kell jegyeznünk a da­rab éppen negyvenedik bemuta­tójáról . . .! Nos, ami az élre kívánkozik: egy zömmel ifjú erőkből álló tár­sulat villogtatott itt olyan erénye­ket, amelyek természetessé tet­ték a zajos fogadtatást. Nincs is értelme bárkit kiemelni a szerep­lők közül! Fontos, hogy a színé­szek egységes színvonalon, s ak­kora belefeledkezéssel mókáz­tak, élték-hozták a reájuk sza­bott figura lényegét valahányan, ami csak a legprofibb csapatokat jellemzi. Ugyanakkor a tágas ját­szótér hagyta kibontakozni a táncbetétek koreográfiái gaz­dagságát, s hatalmasan besegí­tett az előadás összhatásába a szerző — Aldobolyi Nagy György — dirigálta zenekar, amely a precíz megoldás mellett annyiféle hangeffektussal, any- nyiféle hangzásbeli trükkel élt, ami már a virtuozitás határát sú­rolja. Egy szó mint száz: csak megerősíthetjük a helyi pártbi­zottság első titkárát, Szokodi Fe­rencet, aki az előadást követően Gáli László szíhidirektomak ab­ban a hitben gratulált, hogy a le­hetőségek javultával minden­képpen érdemes erősíteni, az ed­digieknél elevenebbé tenni Hat­van és a Gárdonyi színház kap­csolatát. Az ötödik hatvani zenés szín­házi nyár következő produkció­jára egyébként 25-én, csütörtö­kön este fél 9 órakor kerül sor, amikor az Almási István vezette hódmezővásárhelyi Promenade Dixieland lesz a szabadtéri szín­pad vendége, hogy a dzsesszked- velőket szórakoztassa. Ha esne, az együttes műsorát a Damjanich szakmunkásképző intézet nagy­termében bonyolítja le a szerve­ző-rendező Hatvani Galéria. (moldvay) — Képzeld, Kovácsot leváltot­ták! — újságolta izgatottan Samu barátom. — Kovácsot? Melyiket? — Melyiket, melyiket, hát a minisztériumit! •— Áhá, azt a köpcös ősz hajú kádert, aki mindig azt mondo­gatta, hogy „erre most nincs anyagi fedezetünk, elvtársak, ezt a problémát társadalmi összefo­gással kell megoldani ...” Meg is érdemelte, annak soha sem volt egyetlen önálló gondolata sem. — Dehogyis, nem arról van szó. Különben is az a Kovács már nem azt mondja. Mióta új főnö­ke van, azt mondja, hogy „az össztársadalmi érdeket szem előtt tartva kell megközelíteni a egyén komplex problémáit a gazdasági és társadalmi kibonta­kozás jegyében”, őt biztosan nem váltják le. Véletlenül éppen ott voltam az üzletben, amikor új szélzsákot vett. Mindig tudja, merről fúj a szél. Jobb, ha tőlem tudod, de ha elmondod valaki­nek, letagadom. Az ebédnél ő törli ki a főnöke tányérját. — Hát akkor melyik Kovácsot váltották le? Azt, aki közadako­zásokból akarta fölépíteni az al- sóbürgüzdi adóhivatalt? — Ugyan, hová gondolsz? ő az Állásnélküli Utcai Zenészek Egyesületének lett az elnöke. Most éppen valamelyik nyugati bankkal tárgyal kölcsönügyben. A tegnapi újságban olvasta a fe­leségem. Csak arra nem emlék­szik, hogy a Kovács adja vagy ké­ri a kölcsönt. — Tudom már, kire gondolsz. Az a Kovács, aki azzal dicseke­dett a múltkor a fogadáson, hogy ő mindent el tud intézni, mert együtt horgászik a miniszterrel Aligán. Ha nagyon akarja, meg ha elismerik a fáradságát, még betoncserepet is tud szerezni házhoz szállítva. A Joli Lada Szamarájához is ő szerzett első tengelyt, amikor az a szerencsét­len a járdán akart parkolni, és a Szamara megmakacsolta magát. — Nem. Az a Kovács kereske­delmi tanácsos lett, és már nem horgászik, hanem biliárdozik. Ha megkérdezed miért, beléd- döföm a dákót. Szerintem nem lesz hosszú életű a tanácsossága, ugyanis azzal bízták meg, hogy adjon el magyar hűtőgépeket Grönlandon. Most Alaszkában akar közös vállalatot alapítani harmadik piaci értékesítéssel. — Akkor már tudom: a szép Kovácsné férje, aki úgy lett osz­tályvezető, hogy a felesége ba­rátja, a. . . — Ki ne mondd! Különben se az. Inkább megmondom. A Ko­vácsot váltották le a minisztériu­mi iktatóból. Tudod, aki hatdi- optriás szemüveget hord. Ott­hon felejtette az olvasóókuláré- ját, és véletlenül a körlevelek kö­zé iktatott be egy szigorúan bi­zalmas jelentést a fogyasztói ár­index emelkedéséről. T Ágoston László ^tácliáfi^pelú

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents