Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-13 / 193. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. augusztus 13., szombat

3.

GAZDASÁG — TÁRSADALOM

KEMIKÁLIÁK HELYETT

Ásványok

a mezőgazdaságban

EGY KOVÁCS TARNABODRÓL

Hajnaltól kopogott az üllő

A mezőgazdasággal foglalkozó szakemberekben az utóbbi években tudományos vita folyik a talajok termőképességének megőrzéséről. Ez a kérdés azért időszerű, mert a hazai mezőgazdasági területek 49 százaléka a túlzott műtrágyázás következtében eisavanyo- dott, és ennek következményeként a talajok tápanyagkészlete csökkent. Az ok a hatvanas évek végétől bevezetett intenzív gazdálkodás. A nagyüzemi gazdaságok gyakran túlzott műtrágyázással növelték a talaj termőképességét; természetes anyagokat, istállótrágyát, valamint ásványokat viszont alig használtak.

A műtrágyákkal többnyire csak a makroelémek pótlását oldották meg, a mikroelemekből viszont nőtt a hiány. Az aránytalanság miatt a talajok nemcsak elsavanyodtak, de vázszerkezetük is romlott, a víz- és a levegő- háztartásuk is kedvezőtlenül alakult.

A termőterületek romlásának megakadályozására már eddig is történtek próbálkozások: a Dunántúlon, valamint az északi felvidéken található savanyú kémhatású, azaz szikes talajok javítására őrölt mészkövet, gipszet és dolomitot használnak., Ezek a kőzetek bizonyíthatóan növelték a terméshozamot, mert alkalmazásukkal helyreállt a makro-, illetve a mikroelemek normális aránya.

Az ásványoknak a mezőgazdaságban való használata már nem számít újdonságnak. Fejlettebb országokban (Svájcban, az NSZK-ban, Franciaországban, Japánban) már sok éve különböző ásványokat alkalmazva tartják fenn a föld termőerejét.

— Mi várható nálunk? — kérdeztük Simon Mártontól, az Országos Érc- és Ásványbányák talajjavító ásványokkal foglalkozó szakmérnökétől.

» — Vállalatunknál, amely a hazai ásványvagyon nagy részének gazdája, eddig 10 féle keveréket kísérleteztünk ki a hazánkban található anyagokból. Ezeket a kutatásokat mezőgazdasági nagyüzemekkel, tudományos intézetekkel összhangban végezzük. E munka nem ígér gyors, látványos eredményt, ahhoz, hogy egy-egy keveréket valamilyen kultúrára kipróbáljunk, legkevesebb egy termelési idényre van szükség, mivel más-más vidékre, illetve talajra különböző ásványkeverékre van szükség.

— Mondana példát?

— Tavaly tavasszal a Nádudvari Vörös Csillag Mgtsz-ben kukoricára állítottunk össze egy keveréket. Két parcellát jelöltek meg kísérleti célra. Az egyikbe hektáronként 600, a másikba 1200 kiló keveréket dolgoztak be 20—25 centiméter mélységbe. Az elsőben 350, a másikban 840 kilóval több szemes tengeri termett, mint azokon a földeken, amelyeken nem használtak ásványi anyagokat. Most a cukorrépa termesztéséhez keressük a megoldást. Ezzel párhuzamosan még jó néhány gazdasággal és a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemmel állunk partneri kapcsolatban.

— Milyen ásványfajták alkalmasak talajjavításra, illetve az állatok növekedésének elősegítésére?

— Mindenekelőtt a mészkő, ebből használnak a legtöbbet. Ezt követi a dolomit, a zeolit, a perlit, az illit, a bentonit, a mangániszap, amely ugyan nem ásvány, hanem érc, de a vele végzett kísérletek jó eredményt ígérnek.

— Milyen hatást fejtenek ki ezek az anyagok?

— Közös tulajdonságuk, hogy mindegyik javítja a termőföld vízháztartását. Ez különösen a homokos talajokon érvényesül, amelyből a nedvesség a leggyorsabban szivárog le vagy párolog el. Erre elsősorban a duzzasztott perlit, a zeolit és a bentonit a legalkalmasabb. Ezek ugyanis a súlyuknál többszörös vizet képesek lekötni, amelyet azután a növény egyenletesen használ fel. A dolomitnak egyebek között magas a mangántartalma, ami főleg a Nyírségben található savanyú talajokon fejt ki eredményes hatást. A zeolit nitrogént, foszfort, kalciumot tartalmaz. Éz a szabadföldi paprika, paradicsom és más zöldségféléknél váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ami pedig az állatok etetésére használatos ásványokat illeti, az említett anyagok közül a bentonit és a zeolit a legalkalmasabb. Ezek az anyagok 2—3 százalékos aránya ban a takarmányba keverve elősegítik az egyedek emésztését és csökkentik a tömeges zárt állattartásban tapasztalható kannibalizmust.

— Milyen szerep vár nálunk a jövőben az ásványokra?

— A külföldi példák is azt bizonyítják, hogy a talajok termő- képessége nem tartható fenn csak kemikáliákkal. Ez annál is inkább igaz, mert ezeknek a túlzott adagolása hiánybetegséghez vezethet, amit a táplálkozási lánc legvégén az ember is megérezhet. Külön említendő a környezetvédelem: a természet ősi flórájának és faunájának megőrzésére ugyanis csak a természetes anyagok alkalmasak.

s. s.

ÚJ lakások Gyöngyösön

Tanácsi beruházással — közel 53 millió forintért — a gyöngyösi Vörös Hadsereg úton 46 új lakás készült el. A lakók fiatal házasok és sokgyermekesek lesznek

(Szabó Sándor felvétele — MTI)

Köztudott, hogy vannak olyan mesterségek, amelyek a múlthoz képest mára jócskán átalakultak, s amelyek mostanság már korántsem jelentenek olyan vonzerőt, mint hajdanán. Nos, egy ilyen szakma művelője Helgert Pál is, a Tarnamé- rai Lenin Termelőszövetkezet kovácsa, akivel találkozásunkkor életútjáról, munkájáról beszélgettünk.

(Fotó: Gál Gábor)

— Tősgyökeres tamabodi vagyok — mondja —, jelenleg is ott élünk. Négyen voltunk testvérek, két fiú és két lány. Édesanyám a háztartásunkat vezette, édesapám meg afféle mezőgazdasági munkás volt, arató ember, a Károlyi grófok birtokán kereste meg a család számára a kenyérre valót. Jómagam is korán megismerkedtem mindazzal a tevékenységgel, amit ő csinált,ugyanis már kilenceszten- dős koromban markot szedtem a kompolti határban. A lényeg az, hogy a hat elemit elvégeztem a szülőfalumban, utána pedig az előbb említettekkel foglalatoskodtam, emellett azonban az öt hold földünkön is akadt tennivaló bőven.

— S hogyan döntötte el, hogy kovács lesz?

— Az igazság az, hogy nem is annyira én szorgalmaztam ezt, hanem inkább a bátyám. Ő mondogatta a szüléinknek, hogy a Palit adjuk kovácsnak, hadd legyen valami jó szakma a kezében. így is lett, s 1948-ban kezdtem el tanulni, méghozzá két helyen: egyrészt a hevesi ipari iskolában, másrészt pedig Pár János tamabodi kovácsnál. Én voltam egyedül nála, s ő igazán megkövetelte, hogy rendesen, tisztességgel dolgozzak, így aztán sikerült elsajátítanom az összes ki- sebb-nagyobb fogást, fortélyt. Három esztendő múltán „szabadultam fel” . . .

— Nem gondolt arra, hagy maszek legyen?

— Volt ilyen elképzelés, de akkortájt zajlott a téeszesítés, így végül jómagam is egy közös gazdaságban kötöttem ki. Több helyen is megfordultam, például a Füzesabonyi Állami Gazdaságban, majd pedig a Tamabodi Kossuth Termelőszövetkezet tagja lettem. Utána következett a szövetkezetek egyesülése, ebből kettőt is megértem, azaz ilyenformán kerültem a jelenlegi „céghez”.

— Mennyire kell ma mást csinálnia, mint kellett hajdanán?

— Álaposan változott a világ e tekintetben is. Most már vannak például modern eszközök. Valamikor még „tűzből” forrasztottuk ö|sze a vasat, hiszen nem volt hegesztőberendezés. Régebben a téesznek volt vagy 30—40 lő- csös kocsija, ezért hát naponta számos ráfhúzást és patkolást végeztünk el. Ezek a legnehezebb, a legnagyobb tudást igénylő műveletek. S azt talán mondanom sem kell, hogy a patkókat is mi készítettük. A maiak ezekhez már nemigen értenek . . . Mostanság már jobbára csak a munkagépek különféle alkatrészeinek a javítása hárul rám. A gyári kovács amúgy is más, mint a falusi: utóbbinak mindent meg kellett csinálnia, amire csak a településen élőknek szüksége volt. Ezért hát tisztelte, megbecsülte őt mindenki, hiszen hallották, hogy már hajnalban kopog az üllő.

— Mennyit keres a szövetkezetben?

— Az órabérem 34 forint és 30 fillér, most emelték fel 29 forintról. Egyébiránt úgy érzem, ha a szakmámnak nem is akkora az elismertsége, mint amennyit megérdemelne, az én tevékenységemre odafigyelnek. Ezt jelzi a tavaly kapott Kiváló Munkáért

kitüntetés, meg az, hogy már kétszeres Kiváló Dolgozó vagyok. Még három és fél évem van a nyugdíjig. Nem várom, de eljön az az idő magától is. Ha erővel bírom, azt követően is találok elfoglaltságot, hiszen a munkától soha nem ijedtem meg. Bízom benne, hogy még hetveneszten- dősen is ügyködök majd a műhelyben.

— Család, gyerekek?

— A feleségem a halmajugrai kekszüzemben áll alkalmazásban. Két fiunk van, az egyik Egerben, a Vilatinál ténykedik, a szakmája pedig autóvillamossági műszerész. A másik gyerek Füzesabonyban esztergályos. Bár egyik sem itt él, mégis gyakran találkozunk velük — no, és a három unokával is —, hiszen vagy ők keresnek fel bennünket, vagy mi megyünk hozzájuk, már amikor a szabadidő megengedi. Ha van még üres órám, úgy azt az otthoni műhelyben való barká- csolgatás tölti ki, tehát nem unatkozom.

— Mi a szép ebben a mesterségben?

— Nézze, az előbb már volt szó arról, hogy a kovácsság nem olyan, mint régen, s úgy látom — sajnos —, hogy ez a szakma kihalófélben van. Mi a szépsége? Erre menet közben kell rátalálni. Kiderül ám rögtön, hogy ki alkalmas . . . Elég, ha az illető odaáll az üllőhöz, s máris látszik lesz-e belőle valami. Ehhez ügyesség, bátorság és erő is kell. Aki ezekkel nem rendelkezik, az feleslegesen izzad. Régi igazság, hogy a vas csak akkor csavarodik, ha ütik . . .

— Lesz utánpótlás?

— Szeretném hinni, hogy igen, de a jelek nem erre mutatnak. Még a környéken sem tudok olyat, aki ezt tovább folytatná. Sok oka lehet ennek, de talán az az egyik, hogy nem is tudják, miféle szakma ez. Nekem is mondta már valaki, hogy ez csak amolyan „üti-veri munka”. Azt feleltem az illetőnek, hogy jöjjön és próbálja meg . . .

Sárhegyi István

A Ilid Jegyében

Beszélgetés Turgut Özallal, a Török Köztársaság

miniszterelnökével

1983 november végétől ismét polgári kormány irányítja a Balkánt Ázsiával összekötő egyik legnagyobb közel-keleti országot. Ekkor alapítja meg a mélyen vallásos muszlim közgazda — aki tanulmányainak egy részét az Amerikai Egyesült Államokban végezte — kabinetjét. Pártja, az Anavatarí— a hazáért szorgosko- dók — a legkiválóbb török értelmiségieket gyűjti egybe.

A „szoros nadrágszíj” gazdaságpolitikája, s kezdetben az azzal járó inflálódás, elsősorban a középosztályt, az alkalmazotti réteget sújtja. Ennek ellenére öt év elteltével tagadhatatlanok és komolyak a gazdasági előrelépés jelei. Az elmúlt három évben megduplázódott a beruházási kedv a legnevesebb európai japán és közel-keleti cégek, sőt a Technoim- pex, valamint a Transelektro részvételével hazánk is képviselteti magát a török piacon. Csökkent az infláció, bár Özal politikai ellenzéke elsősorban a volt miniszterelnök, Szülejmán Demirel, nincs velük azonos véleményen. De ez nem befolyásolja a nép körében is népszerű miniszterelnök pozícióját. Az Anavatan párt és Ózál helyzete annyira biztosnak tűnt, hogy a jövő évi választásokat már megtartották az idén. Ezen indulhattak az 1980-as katonai hatalomátvételkor betiltott régi pártok vezetői — a már említett Demirel, Bülent Edzsevit, Alaparszlan Türkes — is. Az új választás Özál és az Anavatan döntő fölényével zárult.

Ezért hatott a nyár eleji közéletben bombaként a Turgut Özál ellen elkövetett merénylet híre. A párt kongresszusán rálőttek a miniszterelnökre, aki egy ujjsérülés- sel megmenekült. Korántsem volt azonban ilyen csendes a körülötte támadt szóbeszéd. Sokan, köztük a híres amerikai politikai hetilap, a Newsweek szemleírója, a szélső- jobboldali, megszüntetett fasiszta Nemzeti Mozgalom pártjára mutogat.

Isztambulban járva, lapunk munkatársa interjút kért a miniszterelnöktől. A beszélgetés során többek közt felvetődött ez a téma is.

— Miniszterelnök úr! Őszintén örülünk, hogy ilyen szerencsésen végződött, és nem lett nagyobb probléma ebből a merényletből. Viszont, amint ön is tudja, a nyár eleji diplomáciai és politikai élet apályos hullámait alaposan felkorbácsolta ez a hír. Sokan, köztük a helyi megfigyelők, mélyebb következtetést, „a megszorított nadrágszíj politika” egyik kritikáját is felfedezni vélik emögött. A bennfentesek — a bazár és a vallási élet képviselői — a török titkosszolgálatot gyanítják az ügy hátterében.

— Nézze, tíz nappal vagyunk az események után, s őszintén megmondom, a legmegbízhatóbb embereim sem tudják pontosan még az ügy hátterét. Amint bizonyára ön is ismeri népünket, itt könnyen elszabadulnak az indulatok, és az egyéni sérelmeket minden további nélkül közös, sőt társadalmi problémának tüntetik fel. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, ma még nem tisztázottak ennek a merényletnek a körülményei.

— Egy régebbi interjújában, amely a törökországi lapokban készült, ön azt mondotta, a második évezredre Közel-Kelet Japánja lehet Törökország. Sokat tesz diplomáciájában azért is, hogy rendeződjenek az évszázados sérelmek, valamint a Török Köztársaság bejusson a Közös Piac tagjai közé.

Turgut Özál elneveti magát, majd a következőképp válaszol:

— Ami a kérdésének második részét illeti, azzal azt hiszem, „közös sorompóban” vagyunk, hisz Magyarország is szorgalmazza a tagságot. Egy biztos: célom változatlanul az, hogy behozzam a legalább 150 éves „pangó” időszak lemaradását, és hazámat újra erősnek, gazdaságilag stabilnak lássam. Az 1930-as években elkezdődött atatürki gazdaságpolitikát kicsit megváltoztatva, de az alapkoncepciót érintetlenül hagyva dolgozunk ezen. És azt hiszem, nem járunk rossz úton.

— Az elmúlt években a béke és a kiegyensúlyozottság politikája mellett akadtak azért kényszermegállók. így nem felhőtlenek a kapcsolatok a Bulgáriában élő török kisebbség miatt a szomszédos balkáni országgal, ezeket a kérdéseket a bécsi utókonferencia is orvosolni kívánja. Viszont ugyanakkor Törökországon belül még mindig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni a kurd helyzetet.

— Azon már túlléptünk, hogy a kurdokat „hegyi törököknek” tituláljuk. Ám, ne felejtse, Törökország az egyik legnagyobb területű közel-keleti állam. Nem járulhat hozzá egyetlen politikus sem ahhoz, hogy szakadárok megbontsák és zavart támasszanak a hatvannégy év óta kialakult határokon belül. Ezért van még mindig kurdkérdés. Ami a Bulgáriában élő kisebbségünket illeti, hasonló a helyzet, mint önöknél Erdéllyel. Ha az Iszlám Konferencia, vagy más diplomáciai képviselet nyomást gyakorol a bolgár kormányra, akkor ismét az ott élők húzzák a rövidebbet. Mi mindent megteszünk azért, hogy tárgyalások, kölcsönös kompromisszumok alapján eljussunk a mindkét fél számára megnyugtató megoldáshoz. Viszont fajtestvéreinket meghurcolni, kínozni nem hagyjuk . . .

—A Török Köztársaság, és különösen ön nagy szerepet vállalt a közel-keleti problémák megoldásában. Míg Musztafa Kemál Ata- türk Európát vette mintául, addig ön emellett igen nagy figyelmet fordít az arab államokkal való jó kapcsolatára is.

— Törökország iszlám ország, összeköt minket a közös hit, és jócskán megváltoztak fél évszázad alatt a politikai erővonalak is. Gazdaságilag és kereskedelmileg igen fontos az együttműködés az arab országokkal. No, természetesen ez nem azt jelenti, hogy nemzetközi kapcsolatainkban csak a muszlim országokat részesítjük előnyben. Most is vallom azt, hogy Törökországnak földrajzi fekvésénél fogva is hídnak kell lennie Európa és Ázsia között, és régi, történelmileg kialakított kapcsolatait továbbra is melegen kell tartani. így érzünk mi az önök országa iránt is, és reméljük, évről évre bővülnek a gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatok a már meglévők mellett.

— Köszönjük a beszélgetést és munkájához sok sikert, jó egészséget kívánunk.

Soós Tamás