Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-09 / 163. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. július 9. szombat MŰVÉSZET KÖZMŰVELŐDÉS 1 A királylány: Dimanopulu Afrodité Az egri társulat új tagjai A juhászlegény: Czvetkó Sándor Öltözőtükörben: Dimanopulu Afrodité és Czvetkó Sándor Két fiatal színészt szeretnénk bemutatni. Együtt jártak a Színház- és Filmművészeti Főisko­lára, egyszerre végeztek az idén, mindketten az egri társulathoz szerződtek, és együtt szerepelnek az Agria Játékokon bemutatásra kerülő mesejá­tékban, a Mátyás király juhászában. De a többit már mondják el ők maguk: Dimanopulu Afrodité és Czvetkó Sándor. Mit mutat a tükör? Eldönti majd a jövő A „XX. század fala” Párizsban 477 neves személyiség, politikus, művész és tudós portréja látha­tó a „XX. század fala" című óriás freskón, amelyet Dominiyue Du­rand és alkotótársai 2200 óra munkával hoztak létre az RTL rádió- állomás anyagi támogatásával. A személyiségek között mindazok megtalálhatók, akiket az alkotók a század jellegzetes, meghatározó egyéniségeinek tartottak a világ négy tájáról. Közszájról köztollra . . .!? A királylány Afrodité: — Ahogyan a ne­vemből kiderül, édesapám görög származású. Én is mindent meg­értek ezen a nyelven, bár nem beszélem tökéletesen. Minden­esetre sokan ugrattak már azzal: nem kerülhetem majd el pályá­mon, hogy eljátszam a görög drámairodalom néhány hősnő­jét. Nos, a feladattól nem ijednék meg, hiszen már kiskoromban sem éreztem félelmet, sőt kifeje­zetten élveztem, ha szerepelni kellett. A gimnáziumban tudatosan készültem a színészi pályára. Kü­lönórákon énekelni tanultam, szavaló- és énekversenyeken vettem részt. 1984-ben, második nekifutásra jutottam be a főisko­lára, ahol Kerényi Imre osztályá­ba kerültem. A színészmestersé­get Huszti Péter tanította, a zenés műfajok műhelytitkaiba Ver­seghy Ida avatott be bennünket. A sikertelen első felvételi után egy évig a Nemzeti Színház stú­diójában tanultam és dolgoztam. Itt ismerkedtem meg közelebb­Az Agria Játékok eseményei között évek óta szerepel négy hangverseny. Most is, hétfőn este is kigyulladtak a bazilika reflek­torai, hogy bevilágítsák azt a szándékot, amely átalakítja eze­ket a hangversenyeket, megtörve az orgonamuzsika egyedural­mát. A Játékokban egyre nagyobb szerepet kap és vállal a színház. Most egy irodalmi zenés műsor középpontjába állították a Kos- suth-dijas Farkas Ferencnek egy 1970-ben írt Janus Pannonius- szövegét, valamint a somogyi nép száján élő népdalszerű kará­csonyi énekeket ízig-vérig ma­gyarrá és ünnepivé ötvöző voká­lis zenekari művét, a Kőröshegyi betlehemes címet viselő kantá­tát. A nyári hőség idején, a ter­mészet termést ígérő boldog zűr­zavarának szakában, talán nehe­zebb beleélnünk a téli éjszaká­ban fagyoskodó, de az angyalok hírelésére dalba kezdő pásztoro­kat, Gáspárt, Menyhértet és Bol­dizsárt is, a három királyt, az ről a szakma realitásaival, a szín­házi munka atmoszférájával, kö­vetelményeivel. A szakma olyan fogásait gyakorolhattuk itt Bod­nár Sándor irányításával, amik­ről később az iskolapadban szin­te alig hallottunk. Tőle lestem el hogyan kell mozgósítani egy-egy szerep hiteles megformálásához a belső tartalékokat, hogyan le­het szuggesztíven felépíteni egy- egy figurát. Negyedikes korunkban már igazi színházat csináltunk mi is. Három darabot adtunk elő az Ódry Színpadon. Shakespeare Windsori víg nőkjében Anna Pa- ge-t alakítottam, Csehov Három arannyal, tömjénnel és mirhá­val, de a hely, ez a művészeti kin­csekben gazdag székesegyház olyan időfeletti keretet biztosít egy ilyen műnek, amely a legpro­fánabb érzületűeket is áthangol­ja. Megsejteni engedi, mekkora ujjongás, fenség és hit lobog a kantátát lezáró glóriában. A Bu­dapesti Madrigálkórust, a kama­razenekart Szekeres Ferenc, az európai hírű kórus alapítója és gazdája vezényelte. A prózai szövegrészt a tévés Kovács P. Jó­zsef mondotta el. Az orgonánál Czigány György működött köz­re. Az élmény központi magját mindenképpen ez a szépen cizel­lált, részlet-megoldásaiban, gon­dolataiban, zenei meglepetései­ben és frissességében is jeles al­kotás adta. Csak emlékeztetőül: a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatták be az Emmausz című kantátáját Farkas Ferencnek, nagy-nagy közönségsikerrel. Amiért most mégis a két el­hangzó versfüzérre tennénk a nővérében Irinát formáltam meg, a Chorus Line című musi­calben, amelyet Michael Benett koreográfus-rendező emlékére adtunk elő, Diana szerepét ját­szottam el. Nekem ez az utóbbi előadás jelentette a legnagyobb élményt. Énekelhettünk, táncol­hattunk is és szép sikert arattunk. Hogy miért jöttem Egerbe? Minél többet szeretnék játszani és úgy érzem erre itt megvan a le­hetőség, talán zenés játékokban is kipróbálhatom képességeimet. Sok a fiatal a társulatban, egy ré­szüket még a főiskoláról isme­rem, szinte első pillanattól ott­hon érzem közöttük magamat. hangsúlyt, az azért van, mert hosszú idő óta először fordul elő ebben a városban, a művészeti élet vezetőinek az agyában a gondolat, hogy nyilvánosan is fórumot kellene kapnia a magyar líra egyik vonulatának, annak a vallásos érzésnek, amely Janus Pannoniustól, az ismeretlen köl­tőn át Ady Endrét, József Attilát, Kosztolányit is érintve Sík Sán­dorig, Weöres Sándorig, Kányá- di Sándorig nyúlik. Nem is be­szélve a Csíksomlyói passióról és arról a Gál Sándorról, aki Kas­sán úja megrázó sorait, s akit a földiség, az azonos lelkűség jó tudatával tolmácsolt Sziki Ká­roly. Azért kell ezt apró jegyze­tünkben nyugtatnunk, mert Jó­zsef Attila Isten-hitét négyszer is megzengették a Gárdonyi Szín­ház művészei. Elhangzott az Is­ten, az Istenem című vallomás, a bájos Betlehemi királyok és a Csöndes, estéli zsoltár. Csonka Anikó, Czvetkó Sándor, Dani- elfy Zsolt azt a megrendítő tuda­Ebben az is segít, hogy a város egyszerűen gyönyörű. Az első feladatot máris megkaptam: Ku­nigunda királylányt alakítom lé­kel y Zoltán mesejátékában. Nagy izgalommal készülök erre a szerepre, hiszen gyerekek előtt kell játszanunk, és az ehhez szük­séges dolgokról igen keveset ta­nultunk a főiskolán . . . A juhászlegény Sándor: Engem tulajdonkép­pen az általános iskolai osztály- főnököm „fedezett föl” Béké­sen. Addig erősködött, míg rábe­szélt, hogy jelentkezzek a szente­si gimnázium irodalmi-drámai tagozatára. Már itt is komoly fel­vételi volt, verset, prózát monda­ni, énekelni kellett, vizsgálták a kreativitásunkat is. A középis­kola négy évében Miska bácsi, azaz Bácskai Mihály igazgató úr teljesen megfertőzött ezzel a cso­dával, amit színháznak, színmű­vészetnek nevezünk. Magasabb óraszámban foglalkoztunk iro­dalommal, szituációs játékokat, helyzetgyakorlatokat végeztünk, a színházi alapismeretek című tantárgyból érettségizni is kel­lett. Annak ellenére, hogy hangsú­lyozták: ez nem színiiskola, mi is felléptünk amatőr színpadi talál­kozókon, ifjúsági rendezvénye­ken, ami szintén nem volt ha­szontalan előgyakorlat. Ennek a miliőnek köszönhetően nem ab­szolút kezdőként jelentkeztem a főiskolára, s talán ennek is szere­pe volt abban, hogy első nekifu­tásra fölvettek. Az Ódry Színpadon Shakes­peare darabjában a walesi papot alakítottam, A három nővérben én voltam Versenyin alezredes, a Chorus Line-ban a Tim Cass ne­vű srácot játszottam. Csehov da­rabja iszonyúan nagy feladat és iskola volt az egész osztálynak, rendkívül sokat tanultunk belőle valamennyien. Minél többet játszani, több műfajban, sokféle figurában próbára tenni a képességeimet: engem is ez a vágy hozott Eger­be. Szinte a véletlennek köszön­hető, hogy sikerült ideszerződni. Mivel a Nemzeti Színházban Ta­mási Áron: Énekes madár című drámájában én játszom az egyik főszerepet (még a következő évadban is) mindenki arra szá­mított, hogy a Nemzetibe kerü­lök. Ott azonban nem került szó­ba a társulati tagságom, én pedig úgy gondolom, hogy oda kell menni, ahová hívnak, hiszen ez azt jelenti, hogy valóban építe­nek rám, számolnak velem. Célom, hogy a maximumot hozzam ki magamból. Máris itt az első kihívás: gyermekek előtt játszunk majd a Mátyás király ju­hászában, melyben enyém a cím­szerep, ez pedig a legnehezebb feladat, hiszen őket nem lehet becsapni, középszerű produkci­óval kielégítem . . . tot, a lélek mélységeit feltáró költőt hozta közelünkbe, aki ne­mes veretű panaszával felsír: „én is vagyok'és itt vagyok!” Az a függés valahonnan, az a sóvárgás valamerre, a boldogságkeresés kínjain, szomorúságain túl, ott mozog bennünk, csak le kell hántani magunkról, szívünkről a kérgesedés nyomasztó terhét. Túl a karácsonyi ünnepkör hangulatán, túl az igazi jövőért való aggodalmon, az az össze­hangoltság, ahogyan a már emlí­tettekkel együtt Bárdos Margit, Bókái Mária és Tunyogi Péter az idézett költői művekkel — de ré­gen hallottunk már Sík Sándor- verset, Villon-balladát, Biblia­részletet! — bevezették a közön­séget az emberi tudat magasabb régióiba, mi hallgatók hálásak le­hetünk. S ha talán az első alka­lommal a város közönsége még nem egészen értette, mekkora vi­vőerő és a korra való ráhajlás van a művészekben, majd csak rá- érez arra, amit irodalomnak, va­lódi értéknek és a lélek folyto­nosságának szoktak nevezni. Nálunk legalábbis így kell le­gyen! Farkas András Közleményünk címe arra utal, hogy a közszájon forgó szókap­csolatok, szólásszerű nyelvi for­mák, szóláshasonlatok és szólás­módok egyre gyakrabban köz­tollra kerülnek, és folyóirataink, napilapjaink hasábjain vállalná­nak kulcsszerepeket. A füllel és szemmel jól érzékelhető szókap­csolatok sajátos mondanivalójá­ban a hétköznapiság jelenléte legtöbbször nem eredményezi a szabadszájúság határát is súroló nyelvi formák öncélú jelentkezé­sét. Olykor éppen egyértelmű szó­kimondásukkal vállalják stiláris szerepkörüket, amit erősít köz- érthetőségük is. A hétköznapi élet eseményeire, jelenségeire, eszközeire épülő nyelvi formá­juk lezsersége, fesztelensége is meggyorsítja elterjedésüket mai nyelvhasználatunkban. Elsősor­ban a bizalmas beszédhelyzetek­ben, a tréfás, humoros mondani­valót megfogalmazó szövegösz- szefüggésekben, a sumákoló trá­gárkodás szellemes megkerülé­sét célzó nyelvi formálásban vál­lalt szerepükkel tűnnek ki azok a közszájról köztollra kerülő szó­lásformák, amelyeknek példatá­rát tárjuk olvasóink elé: „Az Ed­da Lisztomániájától a falra tud­nék mászni” (Népszabadság, 1988. jún. 11.). A szólásszerű szókapcsolat rokon értelmű pár­ja: Majd a falra mászik kínjában érzékelteti, mire utalt az idézett szövegrészlet megfogalmazója. Ez a szövegrészlet pedig ebbe a rokon értelmű kifejezéssorba il­leszthető bele: Nem ettem kefét, nem ment el az eszem: „Állok a hosszú sorban, és eszem a kefét” (Élet és Irodalom, 1988. jún. 10.). Ennek a szövegkörnyezet­nek: „Legalább mi megvert asz- szonyok ne etessük egymást” (Nők Lapja, 1988. ápr. 21.). mondanivalójának megértését segítik elő ezek a szólásszerű szókapcsolatok: ne csapjuk be egymást, ne bolondítsuk magun­kat. Merészebb képzetkapcso­lással ebbe a sorba vonható a nem ettem meszet szókapcsolat. Használati értéke: nem ment el az eszem, nem vagyok bolond. Az olasz-spanyol mérkőzés tele­víziós közvetítésében hangzott el ez a riporteri megjegyzés: „a bíró nem eszi mega csatár műesését” azt is példázza, hogy a sport­nyelvben is gyakran feltűnnek a hétköznapi élet szintjén kialaku­ló szólásformák, szókapcsolatok közérthetőbb formái. De az is igaz, s erre Garai Gábor, a költő figyelmeztet bennünket, hogy olykor „ráfázunk a közérthető­ségre”. (A temető). Az argóból, a nagyvárosi nyelv bizalmas nyelvhasználatából került Ke­resztes Ágnes Falvédő című ver­sének szövegébe is a ráfázik (pó­rul jár, befürdik, kihúzza a gyu­fát, rajtaveszt) igealak: „Véle­ményed mezítelen, (ne ereszd ki a szádon,) tulajdonképekbe ta­kard, rá ne fázzon!” A megját­szott lezserség számlájára írható, hogy újabban költőink is kulcs­szerepet bíznak ezekre a szólás­formákra: Felőlem a fáklyás menet, mitől döglik a légy, lassan a testtel: „Felőlem a fáklyás me­net! . . . (Sárándi József: Utolsó estém Szófiában). Az argóban így formálódott a szólás: Ré­szemről a fáklyás menet! (el van intézve!). — ’’Mit bánom én, hogy mitől döglik a légy”( Orbán Ottó: Oszt modern, posztmo­dem). A szólás ismertebb válto­zata: Tudja, mitől döglik a légy (tudja, mi a jó; szemfüles, furfan­gos). — ”Mi hát a költészet? (zú­gó csillagok közt a lassan a test- tel”{Orbán: Arany Jánoshoz). A szólás jelentése: ne siessük el, ne olyan nagy hévvel, várjunk vele. Dr. Bakos József (koncz) AGRIA ’88 József Attilát idézve

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents