Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-26 / 177. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. július 26., kedd KALEIDOSZKÓP 5. Hazai tájakon Bánk és tava A tó, hátterében a falu hagyományos házai (MTI-fotó — Kozák Albert) Katona József n emzeti drámá- jának főhőse, Bánk bán viseli ugyanazt a nevet, mint egy kis Nógrád megyei falucska. Hogy az egykor valóságosan is élt személyiségnek volt-e valami köze ehhez a településhez, nem tudni. Az ellenben cáfolhatatlan tény, hogy ez a jól csengő helységnév ma már számos érdeklődőt vonz a Cserhát vidékére. Húsz esztendeje nőtt meg az ázsiója Bánknak. Körülbelül akkor, amikor az ottani tó — ma már horgászparadicsom! — fölötti domboldalt parcellázni kezdték. Bánk szép, pihenésre, kikapcsolódásra, a hétvége kellemes eltöltésére alkalmas hely! Egyrészt a patakokkal át- meg átszabdalt falu kínál romantikát — a folklór iránt érdeklődők számára pedig egy kis néprajzi érdekességet, hiszen házait zömmel szlovák betelepültek utódai lakják —, másrészt meg a tengerszemhez hasonló tó. Aki Rétság után letér a 2-es számú főútvonalról, alig 3,5 kilométer megtétele után csodálkozhat rá e természeti kincsünkre. Keresni nem sokat kell, mert a falu főutcája éppen hozzája szalad, s a vendég máris láthatja, mit tudott alkotni az okosan gondolkodó ember. A Bánki-tó ugyanis mesterséges képződmény. Úgy keletkezett, hogy hajdan elzárták a Ló- kos-patak útját, s a víz a völgykatlanban megrekedt. A tó 300 méternyi átmérőjű, mélysége a déli parton 5, másutt általában 3 méter. Amilyen szép, mondhatni, olyan szerencsés is ez a tó. Időközben ugyanis kiderült, hogy nemcsak a Lókos-patak táplálja, hanem a medrében fenékforrások is fakadtak, s így a vízellátásával máig sincs gond. Mindemellett „szórakoztató” is, hiszen iszapos fenekében metángáz keletkezik, s ha azt a kemény telek idején a meglékelt jég felett meggyújtják, ez a tünemény pompás látnivaló. Ajég persze csak ritkán borítja a tavat. Annál többet üldögélnek partján a horgászok. Már egy 1911-ben kiadott, Magyar- ország vármegyéit bemutató könyvsorozat is azt írta, hogy „ . .. a Bánki-tóból évente három métermázsa halat halásznak ki, és értékesítenek a közeli környéken . . de ez a mennyiség azóta megsokszorozódott. Jelenleg a 9,2 hektáros állóvíz valóságos halbánya, hiszen a horgászok nemcsak kifogják, de rendszeresen és módszeresen újratelepítik is a halakat. Míg másutt általában az a módi, hogy a pecások haragban vannak a fürdőzni vágyókkal, Bánkon megvan a külön helyük a horgászoknak, és a strandolóknak is. Ez utóbbiak már csak azért is csapatostul jönnek, mert Nógrádnak kevés a természetes állóvize, valamint azért, mert a napsütéses nyári napokon a Bán- ki-tó hőmérséklete akár 25 Celsius fokra is felmelegszik. Ez pedig még a legkisebb gyerekeknek is kellemes. _ Nógrádnak ez az ékessége immár a néptáncosok, -dalosok találkozóhelye is. Éppen ott, a tóra ráépített színpadon szokták megrendezni a banki napok rendezvényeit, amelyek középpontjában mindig a hagyományőrző folklórműsor áll. Lévén a falu lakossága szlovák eredetű, erre az évenkénti találkozóra több szlovák együttes jön el határainkon innenről és túlról. Bánk tehát mindenképpen megér egy alkalmi kitérőt, sőt akár több napig tartó víkende- zést is . . . A. L. H eti umor ét elején — Mi lenne — kérdezi a tanító—, ha Edison nem találta volna fel az izzólámpát? — Akkor gyertya mellett ülnénk a televízió előtt, tanító úr! — Doktor úr, a férjem mindig beszél álmában. — Olyan nagy baj ez? — Nem, doktor úr, nem baj csak zavar a tévénézésben. — Most tizedszer néztem meg a Casablancát a televízióban, de még sohasem játszották olyan jól a színészek mint ma. — Ha megígéred, hogy nem fogsz inni, nem cigarettázom többet. — Jó. Erre iszunk egyet! — Jó. Mindjárt hozom a cigarettámat! A fiatal tanító igyekszik leszoktatni kis tanítványát arról, hogy tegezze őt. — Holnap tízszer leírod:,, Nem szabad a tanítómat tegezni.” Másnap reggel a kisfiú ragyogó arccal mutatja a füzetét a tanítónak. — Miért írtad le hússzor a mondatot? — Egy kis örömet akartam szerezni neked. — Ne veszekedjetek, adjatok kezet egymásnak — mondja a mama két fiának. A két fiú kezet fog— Kívánom neked mindazt, amit te kívánsz nekem — mondja az egyik. — Már megint kezded . . . — válaszolja felháborodottan a másik. Tudományos kishírek Számítógépes bűnözés Már az NSZK-ban is meglehetősen nagy méreteket öltött a számítógépes bűnözés. Az egyik legújabb eset: egy országos kereskedelmi hálózat alkalmazottja nem az árukat szállító cég számlájára, hanem sajátjára utaltatott át 36 millió nyugatnémet márkát. Ezt azért tehette meg, mert csak neki és a bűntársának volt kulcsa a számlakiegyenlítést is lebonyoh'tó számítógéprendszerhez. Mire a sikkasztás kiderült, a főbűnös már külföldön bujkált. A cég detektívjeinek csak csellel sikerült a nyomára jutniuk, és a pénz egy részét visz- szaszerezniük. Már arra is nemegyszer volt példa, hogy illetéktelenek valamely vállalat számítógéprendszeréből fontos üzleti titkokat „halásztak ki”, s vagy eladták a versenytársaknak, vagy visszavásároltatták őket a kárvallott céggel. A nyugatnémet ügyészségeken és bíróságokon olyan — számítógépes szakemberekkel megerősített — osztályokat szerveztek, amelyeknek az a fő feladatuk, hogy ilyen ügyekben eljárjanak, a kormány pedig erélyesen súlyosbítani kívánja a gazdasági bűntettek elkövetőinek büntetését. Dohányzó fiatalok Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a vizsgált 22 országból 14-ben a tizenéves lányok legalább annyit vagy többet dohányoznak, mint a tizenéves fiúk. Tizenöt évvel ezelőtt a 16—18 éves fiúk mind a 22 országban többet dohányoztak, mint a lányok. A fiúk-lá- nyok közötti legnagyobb különbséget Svédországban tapasztalták, ahol a tizenéves lányok 33 százaléka dohányzik, a fiúknak viszont csak 21 százaléka. Új-zélandi felmérések szerint a tizenéves lányok 43 százaléka dohányzik, a fiúknak csak 29 százaléka. A legtöbb tizenéves Olaszországban dohányzik: a lányoknak 55, a fiúknak 51 százaléka. Bulgáriában és Nagy-Bri- tanniában több tizenéves fiú dohányzik, mint lány. A vizsgálatok szerint a dohányzás szenvedélye mindkét nembeli fiatalok körében, párosulva a fogamzásgátló tabletták szedésével, megnöveli a keringési betegségek veszélyét, az agyvérzés és a koszorúér-betegségek kockázatát életük későbbi szakaszában. Fejfájás és tévé Némelyek'úgy vélik, hogy a tévénézéstől megfájdul a fejük, rossz közérzetük támad. Az orvosok máig kétlik, hogy a tévé vibrálása okozza e fejfájást, s azzal érvelnek, hogy az túlságosan szapora ahhoz (a hálózati frekvenciának a kétszerese, tehát Európában 100 hertz), hogy ezt az agyunk érzékelhesse. Noha az emberi szem a 30 hertz feletti rezgéseket valóban már folytonos fényként érzékeli, két esseni (NSZK) kutató azt találta, hogy a macskák látópályájának bizonyos idegsejtjei még a 100 hertzes rezgések keltette ingerületeket is továbbították az agyba. Csillagszületés A csillagszületés folyamatai egyformák az egész Univerzumban — erre adnak közvetlen bizonyítékot ausztrál csillagászok legújabb megfigyelései. Az ausztrál kutatók protocsillagot — születőben lévő csillagot — figyeltek meg legközelebbi galaxis-szomszédságunkban, a Nagy Magellán Felhőben. Méréseik alapján a születő csillag 150 ezer fényévnyire van tőlünk, ezerszer nagyobb, mint a mi Napunk, és ezerszer fényesebb is. A környező gáz és por megakadályozza közvetlen megfigyelését, de életkorát százezer évnél kevesebbre becsülik. Születő csillagot két évtizeddel ezelőtt figyeltek meg először a Tejútrendszerben, s azóta már több tucatot felfedeztek. Az, hogy egy másik galaxisban is találtak protocsillagot, arra vall, hogy a csillagok születése mindenütt azonos módon megy végbe. Lézer az érelzáródás ellen Az USA-ban, a Stanford Egyetemen egy 62 éves férfi lábának elzáródott ütőerét lézerrel átjárhatóvá tették. A beavatkozást állatokon és emberi tetemeken végzett többéves kísérletek előzték meg. Az orvosok tisztában vannak azzal a veszéllyel, hogy a lézersugár átlyukaszthatja az ér falát ’ vagy megalvaszthatja a vért. Ezért úgy vélik, nagyon messze tartunk még attól, hogy ezt az eljárást a mindennapi gyakorlatban is alkalmazhassák. A kutatások végső célja az, hogy ily módon megszüntethessék a szív koszorúereinek elzáródását. Állati meleg van . . . (Szabó Sándor felvételei) * HEVES MFfiYEI SZOLGÁLTATÓ IRODA ÁLLÁSAJÁNLATAI: Egri Dohánygyár Eger, Somogyi B. u. 4. Jó kereseti lehetőséggel alkalmaz 1988-ban érettségizett lányokat, fiúkat gépmunkára, három műszakos munkarendben. Továbbtanuláshoz szükséges feltételeket a vállalat biztosítja. Universal Szerviz Ipari Szövetkezet Eger, műszaki ügyintézőt keres épületgépész szakirányú végzettséggel (technikusüzemmérnök) üzemi épületeinek fenntartási munkái szervezésére, bonyolítására legalább 5 éves kivitelezői gyakorlattal. Jelentkezést kizárólag írásban kérjük az Eger, Rákóczi út 95. sz. alá. Finomszerelvénygyár Eger, felvételt hirdet: felsőfokú szakirányú végzettséggel számítástechnikai rendszerszervezői, számítástechnikai programozói; gépészmérnök vagy gépészüzemmérnök végzettséggel üzemtechnológusi; tmk-fejlesztő üzemmérnöki; gyengeáramú villamosmérnök vagy üzemmérnök végzettséggel gyártmányfejlesztői; tmk-üzemmérnöki; közgazdász vagy üzemgazdász végzettséggel munkaügyi előadói, illetve üzemi tervező-elemző közgazdász munkakör betöltésére. Heves Megye Tanácsa V. B. ipari osztálya Eger: pályázatot hirdet — közgazdasági egyetemi végzettséggel — közgazdasági feladatok ellátására, önálló munkakör betöltésére. Bérezés: 13/1987.(X. 25.) ÁBMH sz. rendelet alapján. A pályázatot önéletrajz csatolásával az alábbi címre kérjük elküldeni: Heves Megye Tanácsa V. B. ipari osztálya Eger, Kossuth Lajos u. 9. sz.