Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-21 / 173. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 173. szám ÁRA: 1988. július 21., csütörtök 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA „Kirakatban” a tanácsi dolgozók — Emberség, udvariasság, törvényesség — A szakszervezet véleménye Ha ügyeit intézi az állampolgár... Közhely, de tény: a tanácsok, az ott dolgozók úgymond „kirakatban” végzik munkájukat. Közhangulatot befolyá­soló, hogy miként intézkednek bárkinek az ügyes-bajos dol­gaiban. A közvélemény ugyanis a legkisebb, esetlegfélreért­hetőjelre hamar és élénken reagál, s egykönnyen kialakul a rosszat körvonalazó általánosítás. Tudjuk jól, a protekció segítségével elintézett esetekre valamennyien tudunk monda­ni példát. Hogy valójában mi is a helyzet államigazgatási ha­tóságainknál? Mennyiben váltak be a munkaidőalap védel­mét szolgáló rendelkezések? Ennek összegzésére vállalko­zott a Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsának elnöksége, dr. Estefán Gézának, a megyei tanács szervezési és jogi osz­tálya vezetőjének értékelő dokumentuma alapján. Váltás Üj reformkorszak, meg­újulás, rendteremtés az ér­tékekben, fokozottabb fi­gyelem a kiemelkedő telje­sítményt nyújtókra — mind-mind olyan jelszavak, amelyekben hinnünk kell, különösen akkor, ha ezek a gazdasági alap megerősíté­sét célozzák, hogy majd erre épüljön fel egy újabb, a ko­rábbinál tisztább felépít­mény. Az elmúlt évtizedek saj­nos, nem mindig a logika szabályai alapján múltak el fölöttünk. Azok számára, akik akkor is a teljesítmé­nyük legjavát nyújtották — nem kis csalódás ez. Mert tiszta közéletet, korrekt kultúrpolitikát és ’’nagyné­pi szociálpolitikát” csak előre szervezett, megfontolt gazdaságpolitikával érhe­tünk el. Sok esetben ennek akadálya volt a KGST. Nem kevesen vagyunk azok, akik emlékeznek arra, hogy az iparilag elmaradott Szófiá­ban akkor kezdődtek meg modem alkatrészekből a rá­diók, elektromos készülé­kek gyártásai, amikor ha­zánkban ez felfutó és csúcs­iparágnak számított. Ne kendőzzük el: ez egy hibá­san értelmezett, álhumá­nus, rossz gazdaságpolitikai szolidaritás eredménye volt. Vagy vegyünk egy má­sik példát. A magyar Ikarus autóbuszok évtizedekig áll­ták a versenyt a fejlődő or­szágokban tőkés társaikkal. Feltűntek Athén és Isztam­bul girbe-gurba utcáin épp­úgy, mint az észak-afrikai államok sivatagjaiban. . Napjainkban egyre keve­sebb látható belőlük, és en­nek oka: legnagyobb meg­rendelőnk, a szovjet partner sokáig megelégedett a két évtizeddel ezelőtti konst­rukció műszaki-technikai színvonalával. A váltás alapja a piacpo­litika. De álljunk meg egy pillanatra, ez nem a piac mindenhatóságát jelenti. Nemzetünk képes szélsősé­ges váltásokra, amint ezt jó néhány e századbeli törté­nelmi kudarc is bizonyítja. Nem szabad elfeledni tehát: a szekérről nem szállhatunk fel azonnal a repülőre. An­nál is inkább nem, mert a nyugat-európai szociálde­mokrácia gazdaságpoliti­kusai kimutatták: alapvető preferenciára, állami támo­gatásra a legfejlettebb or­szágokban is szükség van, ám azt az eddiginél sokkal jobban meg kell fontolni, hogy kiket és miket támoga­tunk a közös pénzből. Mindez nem azt jelenti, hogy elkerüljük a szerkezet- váltást, elodázzuk a dönté­seket. Záró gondolatként idézzük Maijai József mi- ! niszterelnök-helyettesünk véleményét: ’’Nem elég egyszerűen csak tökéletesí­teni vagy javítgatni, hanem alapvetően kell változtat­ni...” így legyen. Sods Tamás Érdemes néhány jellemző adatot feltárni. Eszerint szűkebb hazánk tanácsi szakigazgatásá­ban 1987-ben 352 ezer 888 ügy­iratot kezeltek. A korábbi eszten­dőkhöz képest nőtt azoknak a száma, amelyeket első fokon zár­tak le határozattal. Az államigaz­gatásban tevékenykedők túlnyo­mó részben betartják a törvé­nyesség követelményeit. Bizo­nyíték rá, hogy az emberek 1542 alkalommal éltek jogorvoslattal a tanácsi döntésekkel szemben, és mindössze 143 esetben ta­pasztaltak a felülvizsgálat során jogsértést. Azokat a határozato­kat megsemmisítették. Két évvel ezelőtt központi rendelkezések szorgalmazták a munkaidőalap védelmét. Ehhez csatlakozva született meg a me­gyei tanács elnökének utasítása, hogy a szerdai napon kell megye- szerte meghosszabbítani az ügy­felek fogadását. Kapcsolódott hozzá a szolgáltatást nyújtó szer­vezetek nyitva tartási idejének újraszabályozása. Egyébként — mint azt a gyakorlat igazolta — főleg a kisebb településeken a la­kosság nemigen használja ki ezt a lehetőséget. A helyi irányító szervek felmérésekkel is igye­keztek tájékozódni arról, ki, mi­kor fordul a szakigazgatási appa­rátusban dolgozókhoz. Egerben az 1987 júliusában elvégzett vizsgálat szerint az ügyfelek egy- harmada mondta el, hogy saját munkaidejéből csent el egy-két órácskát ügyintézésre. Közülük legtöbben bevallották, máskor is megtehették volna. (Az más kér­dés, hogy a munkáltatók jelentős része nem vonta le a kiesett időre jutó munkabért...) Ugyanabban évben Gyöngyösön szeptem­berben jegyezték fel: a tanácson megjelenők kétharmada délelőtt érkezett. Napjainkban végül is — kö­szönhetően az apparátusok tag­jai által meglehetős berzenke­déssel fogadott, de fegyelmezet­ten megvalósított államtitkári rendelkezésnek — mindenütt hosszabbított félfogadás van hét­főn és szerdán, és létezik a szom­bati ügyeleti rendszer is. (Bár ez utóbbi gyakran fölösleges.) Két­ségkívül hasznosabb lenne, ha az egyes helyi hatóságokra bíznák annak eldöntését, mikorra te­gyék ki a félfogadásról szóló táb­lát. Hiszen ők ismerik leginkább az ottani szokásokat. Például Po­roszlón főképp péntek délutá­nonként mennek a községházá­ra. Lőrinciben és Bélapátfalván alig van igény a nyújtott tanácsi műszakra. Kálban viszont a ta­nácsiak és a munkáltatók együtt­működése is közrejátszott ab­ban, hogy az emberek szerdát te­kintik ügyintézési napnak. Párá­don pedig a szombat igen forgal­mas. Az iméntiekről gyűjtöttek ta­pasztalatokat az SZMT elnöksé­gének tagjai, miként annak fel- térképezéséről sem feledkeztek meg, hogy mennyire kulturáltan bánnak az odafordulókkal álla­migazgatási hatóságainknál. Az ügyfelekkel való foglalkozás ösz- szességében megfelelő, minden­képpen javult a korábbiakhoz képest. Ám, az is igaz: még min­dig túl gyakori az úgynevezett „hatalmi” hozzáállás, magatar­tás. A megyeszékhelyen például — erre bizonyság egy Í987-es reprezentatív felmérés — a meg­kérdezetteknek csak egyharma- da minősítette az ügyintézők vi­selkedését udvariasnak, segítő­késznek. A kisebb helységekben már elégedettebbek az állampol­gárok. Tény viszont, hogy a fal­vakban az egymás ismerése is je­lentőséggel bír. Kedvező, hogy általában csökkent az ügyintézé­si határidő, ezt csak néhány eset­ben rontotta ellenkező megol­dás. Az SZMT elnökségének tag­jai azzal is tisztában vannak, a mutatkozó gondokon sokat eny­hítene a létszámváltozás csökke­nése a tanácsoknál. Ahhoz vi­szont az ott dolgozók nagyobb, a magas szakmai és emberi köve­telményekhez igazodó anyagi és erkölcsi megbecsülésére lenne szükség. A munkaidőalapot kí­mélő, hatékonyabb ügyintézés kialakításához persze, egyéb módokon is hozzájárulhatnak a szakszervezeti szervek. Például a segélyezésben az eddiginél konkrétabb információcserével, a jogsegélyszolgálatok még haté­konyabbá tételével, s nem utolsó sorban az alkalmazottak érdeke­inek képviseletében és védelmé­ben újabb módszerek alkalmazá­sával. Eger Város Tanácsának ügyfélszolgálati irodájában jelenleg is minden feltétel adott a kulturált félfogadáshoz (Foto: Szántó György) Politikai feltételeket teremteni a gazda­sági együttműködés kibontakozásához Grósz Károly Chicagóban Szeretettel fogadták amerikai útjának első állomásán Grósz Károlyt. Az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke kedden délután — közép-európai idő szerint röviddel éjfél előtt — ér­kezett meg az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városába a Swissair légitársaság menetrend­szerűjáratával. Grósz Károlyt és kíséretét Illinois állam és Chica­go város képviselői köszöntöt­ték. Átnyújtották neki a város Lincoln elnök egy mondását idé­ző pecsétjének másolatát. A kor­mányfő meleg szavakkal kö­szönte meg a kedves ajándékot: ’’Nagy várakozással jöttem az Önök városába, amelyről sokat olvastam, hallottam. Érdeklő­déssel várom a küszöbön álló ta­lálkozókat” — mondta. Útjáról rövid nyilatkozatot adott a magyar sajtó munkatár­sainak: — Utunk nagyon kellemes volt, bár kicsit hosszú, de lega­lább módunk volt olvasni, ismét átnézni a kapott tájékoztatókat, felkészülni a ránk váró munkára. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy elmondjuk, hogyan élünk, mit csinálunk, milyen kérdések­kel foglalkozunk otthon, kicsit bemutassuk Magyarországot. Az is célunk, hogy megismeijük az itteni politikai szándékokat, törekvéseket, teljesebb képet kapjunk a világ társadalmi, gaz­dasági, nemzetközi folyamatai­ról. A szó konkrét értelmében nem üzletet kötni jöttünk, mert ez nem a miniszterelnök, a párt­főtitkár dolga. Olyan politikai feltételeket igyekszünk teremte­ni, amelyek segítik a jövőben a gazdasági együttműködés ki­bontakozását. — Azért említem elsősorban a gazdaságot, mert a politikai együttműködés terén az utóbbi időben nagyon sok történt, így nem hiszem, hogy további erős élénkítésre lehetne számítani. Nincs egyetlen olyan politikai kérdés, ami a két ország kapcso­latában ma vita tárgya lenne. Természetesen az alapkülönbsé­gek fennállnak: ezek a két rend­szer eltérő filozófiájából, társa­dalmi szerkezetéből származ­nak. A kormányküldöttségnek azonban nem az a feladata, hogy elméleti vagy társadalomtudo­mányi vitákat folytasson, hanem az, hogy az együttműködés szá­lait keresse. Olyan vitás kérdések ma nincsenek, amelyek a politi­kai együttműködést zavarnák a két ország között. Ennek ellenére azt kell mon­danom, hogy nagyon sokszínű találkozóknak nézünk elébe. El tudom képzelni, hogy például a magyar emigráció képviselői sok mindent nem úgy látnak, mint ahogyan mi, és ezt el is fogják mondani. Á kormányszervek képviselői, a diplomaták, a ke­reskedők is el fogják mondani véleményüket, részben azokat a tapasztalataikat, élményeiket, amelyeket Magyarországon sze­reztek. Ezt én természetesnek tartom, egyúttal módot ad ez ne­künk is arra, hogy elmondjuk a magunk álláspontját, ha úgy tet­szik, érveljünk, ha úgy tetszik, vi­tatkozzunk. Ez a néhány nap nem kevés. A program rendkívül gazdag, és sok lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjenek bennünket, s mi is megismeijük az itteni elgondo­lásokat. őszintén bevallom, érzek kis lelkiismeretfurdalást, hogy ennyi ideig távol maradunk, mert oda­haza most nagyon sok a munka. Az történt azonban, hogy ennek a programnak összeállításakor még nem gondoltunk arra, hogy két másik nemzetközi kötele­zettségünk is támad. Arra sem számítottunk, hogy a pártérte­kezlet engem választ meg főtit­kárnak, és átmenetileg a két fel­adatot együtt kell ellátni. A program lemondása azonban, azt hiszem, politikailag hiba lett volna, részben azért, mert nem minden nap nyílik lehetőség ar­ra, hogy ilyen kis országból kül­döttség jöjjön az Egyesült Álla­mokba. Másrészt, ha a jelenlegi politikai helyzetben — itt köze­leg az elnökválasztás — elsza- lasztjuk ezt a lehetőséget, hosszú időre kitolódott volna a látoga­tás. Ezért végül is a sok gond el­lenére úgy döntöttünk, hogy jöj­jünk el, és a lekiismeretünket úgy nyugtathatjuk meg, hogy kettő­zött erővel dolgozunk majd, s így a munkában felhalmozódott adósságot törleszteni tudjuk. Grósz Károly és kíséretének tagjai motoros rendőrök díszkí­séretével indultak a chicagói O.Hare repülőtérről a város köz­pontjába, a Drake Hotelben lévő szállásukra. Itt is szeretettel fo­gadták a vendégeket, a szálló homlokzatán magyar lobogó lengett, a bejáratnál magyar nyelvű felirat köszöntötte őket. A szálloda épületében lévő és városszerte ismert elegáns porce­lánüzlet hallban lévő kirakataiba erre az alkalomra a pécsi Zsolnai gyár és a hollóházi porcelángyár általa árusított művészi terméke­iből rendezett be kis kiállítást. Grósz Károly és kíséretének tagjai este vacsorán vettek részt, amelyet Robert Pritzker, a Mar­mon Group nevű, mintegy ötven vállalatot tömörítő tröszt elnöke adott a tiszteletükre. A Marmon az Egyesült Államok egyik jelen­(Folytatás a 2. oldalon) Félidőnél az aratás A kapásnövények nedvesség­utánpótlást kaptak Országszerte jó ütemben ha­lad a kalászos gabona betakarí­tása; a MÉM adatai szerint az aratás félidőhöz érkezett. A ta­vaszi árpát már mindenütt levág­ták, a búzának eddig 50 százalé­kát takarították be, a rozsnak ötödét, a tavaszi árpának pedig több mint egyharmadát. A munka az elmúlt évinél egy héttel korábban kezdődött, és ezt az előnyt jelenleg is tartják a mezőgazdasági nagyüzemek. Annak ellenére így van ez, hogy a magborsó és a tavaszi árpa a szokásosnál előbb érett be, és mivel ez a két növény a vágást megelőző napokban különösen érzékeny az esetleges viharokra, esőzésekre, az agronómusok úgy döntöttek, hogy a kombájnokat betakarításukra összpontosítják. Emiatt a búza átmenetileg hát­rább került a rangsorban, most azonban már teljes ütemben dol­goznak a gépiek, és naponta 80- 90 ezer hektárról takarítják be a kenyérnek valót. Amennyiben az időjárásban nem következik be döntő változás, a hét végéig a termőterületnek akár 80 százalé­kát is learathatják, és a déli or­szágrészekben lesz olyan üzem, ahol a betakarítás nyári szezonja véget is ér. A mezőgazdászokat az elmúlt két hétben különösen sokat fog­lalkoztatta, hogy a kapásnövé­nyek nem kapták meg a szüksé­ges nedvesség utánpótlást, s ezért fejlődésük némileg meg­torpant. A július közepi esőzések éppen ezért a lehető legjobbkor jöttek, még olyan áron is, hogy egy-két napra félbe kellett szakí­tani a munkát a kalászosgabona táblákban. Különösen a kukorica várta az esőt; ez a növény a fejlődésnek éppen abban a szakaszában van, amikor a legtöbb nedvességre van szüksége. A napraforgó or­szágszerte virágzásban van, és ugyanúgy elvárta a csapadékot, mint a kukorica. A cukorrépa szintén meghá­lálja a szárazabb időszak után be­köszöntő esőzéseket, amelyek különben az ország termőterüle­tének 80-85 százalékát érték el, a mérések szerint 15-25 millimé­teres átlagos hozammal. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents