Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-16 / 169. szám

10. ORSZÁGRÓL ORSZÁGRA NÉPÚJSÁG, 1988. július 16., szombat Ahromejev: Amerikai deszant A demokraták üj alelnökjelöltje: Lloyd Bentsen „Öt haderőnem, 16 katonai körzet, négy hadseregcsoport, négy flotta, a hadtápszolgálat, a polgári védelem, a minisztériumi főosztályok tevékenységének koordinálásáért felelős a szovjet vezérkar” — írja a szovjet kato­nai erőt évente bemutató Penta­gon-kiadvány, amely nem fukar­kodik a szovjet vezérkari főnök kezében összpontosuló hatalom méltatásával. Szergej Ahrome­jev marsall Washington szemé­ben „a katona”, mint ahogy vér­beli katona amerikai partnere is, William Crowe tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. A két vezérkari főnök a múlt év decemberében már kezet szo­ríthatott egymással a washingto­ni Gorbacsov-Reagan találkozó idején, mint ahogy elődeiket, Ogarkov marsaik és Jones tábor­nokot is egy csúcstalálkozó hozta össze Bécsben, 1979-ben. Ám 1988. július 6-a lett az a neveze­tes nap, amikor egy szovjet ve­zérkari főnök — a második világ­háború óta először — egyenru­hában hivatalos látogatásra Was­hingtonba érkezett. A katonai tiszteletadás a Pen­tagonnál azt jelezte, hogy a két vezető katonai nagyhatalom kapcsolatépítése új minőségbe csapott át. Szovjet atomrobban­tási szakértők és rakétaellenőrök immár ugyanolyan gyakori láto­gatói lettek az Egyesült Álla­moknak, mint amerikai kollégá­ik a Szovjetuniónak. De a szovjet vezérkari főnök egyhetes látoga­tását különös műgonddal „prog­ramozták,,. Virginia, Észak-Karolina, Te­xas, Oklahoma, Dél-Dakota, New York látta vendégül a szov­jet vezérkari főnököt és népes kí­séretét, nem beszélve Washing­tonról, ahol Reagan elnök kért élménybeszámolót Jazov honvé­delmi miniszter első helyettesé­től. A látogatás alatt hatályba léptették a szovjet és az amerikai fegyveres erők 1988-1990-re szóló csereprogramját, amely hosszú idő után ismét kilátásba helyezi flottaerők baráti látoga­tásait egymás kikötőiben, kato­nai vezetők és tiszti iskolások, hadtörténészek és katonaorvo­sok tanulmányútjait a másik hadsereg vendégeiként. Ahromejev és Crowe megálla­podott egy olyan vegyes munka- csoport létrehozásában, amely megakadályozni hivatott, hogy a felek haderői „egymással szem­ben veszélyes katonai tevékeny­ségbe bonyolódjanak,,. Magya­rán: ha nincs háborús szándék, a véletlenek ne vezessenek fegyve­res konfliktushoz. A két vezérka­ri főnök zárónyilatkozatában is azért szorgalmazta a katonai kapcsolatok' javítását, hogy csökkenjen a katonai tevékeny­ségek veszély-kockázata, egyál­talán, hogy Moszkvában és Was­hingtonban is tisztában legyenek A finnországi magas életszín­vonal a felületes szemlélő számá­ra első pillantásra nehezen ész­lelhető. Helsinkiben a látogató a hivalkodásnak a nyomát se látja. A városkép látszólag unalmas, egyhangú, dísztelen. Egy kicsit alaposabban kell körülnézni és akkor felfedezhető, hogy Helsin­kiben a felületi díszítés helyett inkább a mindennapokat meg- könnyítő gyakorlati dolgokra költenek többet. Ettől ember- központú, barátságos, kellemes a város. Egy hétköznapi délelőtt a vi­lág számos fővárosában elkép­zelhetetlen a közlekedési dugók, tumultus, benzingőz, ideges vib­rálás nélkül. Helsinki széles útja­in ritkán jön össze annyi autó, hogy torlódás lenne. A levegő pedig alpesinek tűnhet kérdés, ki mihez viszonyítja. Erre csak részben ad magyarázatot, hogy a finnek nem igyekeztek fővárosu­kat világvárossá felfejleszteni nem csatoltak hozzá az alig 10- 12 kilométerre lévő külvároso­vele, mi tekintendő békeidőben veszélyes katonai tevékenység­nek. Szenzációszámba ment a szovjet vezérkari főnök látogatá­sa egy észak-karolinai haditen­gerészeti kiképző központban, egy texasi támaszponton, vagy Oklahomában, Crowe tenger­nagy szülőhazájában. Bepillan­tott amerikai interkontinentális rakéták kezelőszemélyzetének mindennapos életébe, részt vett pilóták riasztási gyakorlatán, F-15-ösök légibemutatóján. De két látogatást minden bizonnyal sokáig megőriz emlékezetében. Az egyik július 10-én Ells­worth légitámaszponton volt, ahol Szergej Ahromejev beülhe­tett a legmodernebb amerikai hadászati bombázó, a B-1B ve­zetőfülkéjébe. A négyhajtóműves, 7500 ki­lométeres hatósugarú gép „hasz­nos terhelése” 56 tonna, ami adott esetben 20-28 fedélzeti ro­botrepülőgépet, vagy ugyanilyen számú atom- és hidrogénbombát jelenthet. Az 1986 óta rendsze­resített gép „tökéletesen szovje- tellenes,,: a Szovjetunió hadá­szati célpontjainak megsemmisí­tésére hozta létre és gyártja a Rockwell International. Négyfő­nyi személyzete van, a hangse­bességnél gyorsabban is repül­het, akár 15.000 méteres csúcs- magasságban, de alkalmas ala­csony, terepkövető repülésre is. Korszerűségben aligha marad el a B-1B mögött az amerikai ha­ditengerészet legújabb atomhaj­tóműves repülőgép-hordozója, a Theodore Roosevelt, amelyet a szovjet marsall Crowe admirális társaságában látogatott meg Vir­ginia partjai előtt. A hordozó építését 1981-ben kezdték meg és tavaly fejezték be. A Nimitz osztályhoz tartozó repülőgép-hordozón hatezer ember teljesít szolgálatot. Közel száz repülőgépe számára a hajó­óriás gyomrában 16 ezer tonna üzemanyagot s mintegy 3000 ra­kétát és más fegyverzetet tárol­nak. Ahromejev marsall megtekin­tette a Theodore Roosevelt fe­délzeti gépeinek impozáns be­mutatóját, — e gépek fele atom­fegyver célbajuttatására is alkal­mas. A szovjet vezérkari főnök egyenruháján ezúttal egyetlen kitüntetés sem volt, annál több az amerikai admirális mellén. Hogy Ahromejev közben a hadi­tengerészeti aszimmetriákra , a haditechnika lidércére, vagy ép­pen a tengeri fegyverzetkorláto­zás sürgősségére gondolt-e, arról nem szólnak a krónikák. De talán elmondja majd egy hazai bemutatón az amerikai hadügyminiszternek, Frank Carluccinak, aki augusztus első napjaiban Moszkva vendége lesz. Pirityi Sándor kát. így csak félmillió helsinki la­kos van. Bár Finnországban is szinte minden a fővárosban van, a kormány igyekszik amit lehet, vidékre telepíteni. A települések fejlesztése számunkra szokatlan módon történik először felépül­nek a közhasználatú épületek: a bevásárlóközpont, a kulturális és sportlétesítmények, iskolák, ét­terem, orvosi rendelő vagyis ami a főtéren van. Aztán a főtér köré maga a .város. Ritkán építenek többemeletes házakat bár ennek a korábbi, téves városfejlesztési elvnek a nyomai még láthatók. Helsinki belvárosa kisebb és szellősebb, mint a nyugati fővá­rosok. Házai két- háromemele­tesek, néhány modem üvegpalo­tával tarkítva. Mi számít a finnek számára ki­emelt övezetnek? Természete­sen a természet öle, a megszám­lálhatatlan tó egyikére nyíló kert, a kőház. Ezt a legtehetősebbek tudják csak megfizetni egy ilyen adottságokkal rendelkező villá­ért négyzetméterenként 20 ezer Az amerikai demokrata párt biztos elnökjelöljének számító Michael Dukakis, aki gyakran utal a néhai John F. Kennedy el­nök örökségére, ismét a Ken- nedy-képet idézte, amikor a hét közepén bejelentette: egy texasi szenátort választott alelnökje- löltjének. „Sokszor hallhatták már, hogy a hasonlóság 1960 és 1988 kö­zött igen szoros” — mondta a massachusetts-i kormányzó, amikor kedden bemutatta új partnerét, Lloyd Bentsent. Ha­sonló vonásokat valóban lehet találni. Például csakúgy, mint a néhai elnök, Dukakis is Brook- linban született, és élete a de­mokrata párthoz kapcsolódik. Kennedyhez hasonlóan Duka- kisnak is egy hivatalban lévő alelnökkel kell versenybe száll­nia nyolc évi republikánus párti kormányzás után. Dukakis Bentsen kiválasztá­sával még jobban megközelítette a 28 évvel ezelőtti helyzetet: John F. Kennedy is egy texasi szenátort, a szenátus akkori többségi vezetőjét, Lyndon B. Johnsont vette maga mellé. Sőt, hasonlóságok Johnson és Bent­sen között is fellelhetők: mind­kettőjüket a képviselőház egyko­ri elnöke, a texasi Sam Rayburn protezsálta, mindketten a de­mokrata párt mérsékelt szárnyá­ból „nőttek ki”, s mindketten je­lentős posztokat szereztek meg a szenátusban. De ki is ez a lényegében isme­retlen Lloyd Bentsen? A 67 éves texasi szenátor már 24 éve tagja a kongresszusnak. Gazdasági té­ren az üzleti élet számára kedve­ző adózási rendszer mellett állt Tüntetés, rendőrattak, halot­tak, sebesültek — tavaly decem­ber 9-e óta naponta ilyen hírek érkeznek az Izrael által megszállt Ciszjordániából és a gázai öve­zetből, ahol nem szűnik az arab lakosság lázongása. A ”ki bírja tovább” — a megszállás ellen lá­zadó lakosság, vagy a fegyverrel fellépő izraeli kormányzat — azonban ennyi idő után már nem csak lelkesedés, vagy politikai el­tökéltség kérdése csupán, hanem súlyos gazdasági, pénzügyi prob­léma is, a jelek szerint mindkét félnek. Az izraeli kormány saját sta­tisztikája szerint eddig a lázadás 600 millió dollár kárt okozott az izraeli gazdaságnak, a lázadókat regulázó hadsereg növekvő ki­adásai, a megszállt területekről elmaradó adók *— ez a passzív el­lenállás része -, a sztrájkoló, izra­eli építkezésekről távol maradó palesztin munkások miatt. Né­hány hete egyre több erdőtűzről érkezik hír: a hatóságok a gyúj­togatást is nekik tulajdonítják. finn márkát (230 ezer forint) is elkérnek. Ennél jóval olcsóbb a belvárosi lakás 8 ezer (92 ezer fo­rint) körül van és itt kisebbek a lakások is. Egy személy részére a kétszobás, 50 nm körüli lakást tekintik elfogadhatónak. Lakás­hoz a fiatalok többsége családi támogatással vagy bankkölcsön­nel jut. Aki dolgozik, az megél a fizetéséből még akkor is, ha pe­dagógus. De az orvosok, profe­sszorok sem szégyenük azt az összeget, amellyel a társadalom munkájukat elismeri. Az átlagfi­zetés adózás után 4500-5000 finn márka (52-57 ezer forint), ennek egyharmada megy el la­kásfenntartásra. Ugyanakkor egy drágának számító női cipő 300 FMK (3500 forint). A 100 nm-es lakás átlagosnak számít, legnagyobb helyisége a nappali gyakran együtt az ebéd­lővel, konyhával. A bútorok egy­szerűek a nyers színű, gyalult fa dominál. Szinte mindenütt van azonban egy sarok, amely nagya­nyákat idéz egy régi komód, vit­ki, s az ipar feletti lazább állami szabályozásra törekedett. Kato­nai kérdésekben e „héják” közé számít, olyan fegyverrendszerek létrehozását támogatja, mint az MX-rakétarendszer felállítása, és az B-l hadászati bombázók szolgálatba állítása. A milliomos szenátor egyike azon kevés honatyának, aki az igen sok vitát, és Reagan elnök vétóját kiváltó új gazdasági tör­vény megalkotása idején is igen drága importált autóval, Merce- des-szel járt a Capitol Hillre. Bentsen meglehetősen nagy földterületekkel rendelkezik, ám vagyonának jelentősebb részét houstoni üzleti tevékenysége so­rán szerezte. A Dukakisnál fél fejjel maga­sabb, 188 centiméteres Bentsen ügyvédként kezdte, majd a II. vi­lágháború alatt pilótaként részt vett Németország bombázásá­ban. 1944-ben nősült meg, azóta is együtt él feleségével, az egykor neves modellel, akinek képe gyakorta szerepelt különböző magazinok címlapjain. Először 27 évesen, 1948-ban választották be a képviselőház­ba. 1950-ben egyik beszédében azt javasolta, hogy Eisenhower elnök atombombával fenyegesse meg Észak-Koreát, amennyiben az nem vonja vissza csapatait a két országrészt elválasztó 38. szélességi körre. Már 1954-ben sürgette az amerikai kormányt, hogy avatkozzék be az indokínai ügyekbe. Hat év után Houstonba telepedett, ahol létrehozott egy több biztosítási társaságból álló céget, amely több száz millió dol­lárnyi részvény felett rendelke­zett. A szenátust pályázta meg Arról még nem készült pontos statisztika, hogy a sztrájkok, a tüntetések mekkora jövedelem­kiesést okoznak maguknak a pa­lesztinoknak a megszállt te­rületeken, mennyivel kevesebb terményt tudnak exportálni az arab országokba, de azt az izraeli kormány nem titkolja, miként igyekszik szorítani a pénzügyi prést is a palesztinok körül, ré­szint a lázadás megtörésére, ré­szint a saját kárai mérséklésére. A sztrájkok miatt csökkenő gazdasági tevékenység és a pasz- szív ellenállás miatt az izraeli költségvetésbe idén az első félév­ben fele annyi adó érkezett a megszállt területekről, mint a ta­valyi első félévben. A tavalyi tel­jes adó értéke a területekről 30 millió dollár volt. Az izraeli ha­tóságok májusban ” biztonsági okból” elrendelték a személyi igazolványok cseréjét a gázai övezet 400 ezer lakosának. Csak az kap új személyi igazolványt, aki igazolja adóbefizetését, aki meg nem kap személyi igazol­rin vagy fotel, a hozzávaló dísz­tárgyakkal. Egyetlen antik tár­gyakkal zsúfolt, restaurátormű­helyre emlékeztető lakást sem láttunk. Nincs selyemtapéta, bársonyburkolat a legmegbe­csültebb a fehérre meszelt fal, sokszor belső vakolás nélkül. S szinte mindenütt ott a szauna ez kötelező. Mintha sok lenne a régi autó. Amíg jól működik, általában nem cserélik ki. A márkaőrület ha van ilyen csak a régi autókat érinti: sok az amerikai cirkáló,és népszerű a bogárhátú VW. Még­sem viszik őket a roncstelepre, hiszen tiszta, halk és nem füstöl. Sok a szocialista országból beho­zott autó is, főleg Skoda és Lada Szamara, de van Wartburg is. Fi­zeti és viheti, akár részletre is, előleg lefizetése nélkül. Milyen az átlagfinn? Tulaj­donképpen nincs. De azért több­nyire szőkék, magasak és nem nádszálvékonyak. Nem is elhí­zottak, bár akad ilyen is. Nyu­godtak, nem rohannak, nem kapkodnak. Egyes finnek azt ál­lítják magukról, hogy népük alu- székony, lassú. Ez megítélés kér­dése elért eredményeik semmi­1970-ben, s nem akárkivel szem­ben került be a kongressszusba: a republikánus párt mostani biztos elnökjelöltjének számító George Busht győzte le akkor. Bentsen konzervatívabb beál­lítottságát a polgári jogok terén kifejtett tevékenységével próbál­ta meg „kiegyensúlyozni”. Tá­mogatja a nyugdíjreformot, és más szociális jellegű lépéseket is. Ezek esetleg segítenek lecsende­síteni azokat az aggodalmakat, amelyek amiatt erősödtek fel, hogy Dukakis az előválasztáso­kon igen jól szerepelt, és a sok néger szavazót megmozgató fe­kete polgárjogi vezető, Jesse Jackson helyett őt választotta alelnökjelöltnek. Bizonyos kérdésekben Bent­sen szembe került Dukakisszal: a Massachusetts-i kormányzóval ellenétben Bentsen támogatja a nicaraguai kontrák segélyezését, az iskolai imádkozás bevezeté­sét, az importált olaj megadózta­tását, és ellenezte az abortusz be­vezetését. Az új Massachusets-i-texasi párosra a néhai Kennedy elnök egyetlen életben lévő fivére, Ed­ward is „áldását” adta, mond­ván: az 1960-as kombináció is mozgásba lendítette az Egyesült Államokat. Edward Kennedy szerint a Dukakis-Bentsen duó ugyanezt fogja tenni 1988-ban is. Ehhez természetesen a repub­likánus pártnak és George Bush- nak még lesz egy-két szava, és az, hogy jövő január végén ki foglal­hatja el végül is a Fehér Házat, majd a november 8-i választáso­kon dől el. Madarász György ványt, az a ’’gyanúsak” listájára kerül. Eddig a lakosság egyne­gyede jelentkezett igazolvány­cserére, s ez 6 millió dollár bevé­telt hozott a költségvetésnek. A legfontosabb azonban a va­dászat az arab segélyre. Öböl­menti hírek szerint az Arab Liga júniusi csúcsértekezlete évi 128 millió dollár közvetlen támoga­tást szavazott meg a palesztin lá­zadás közvetlen támogatására, továbbá havi 42 millió dollárt, amely a PFSZ közvetítésével jut el a területekre. Az izraeli vámosok legfőbb dolga most az, hogy a határon el­kobozzák a beáramló pénzeket. Eddig két nagyobb, egyösszegű ’’fogásról” érkezett hír: 180 ezer dollárt koboztak el egy amerikai állampolgárságú palesztintól a Tel Áviv-i repülőtéren, 310 ezer dollárt pedig egy nabluszitól. Ha nem vigyáznak', előfordul­hat, hogy a lázadásra szánt arab segély is az izraeli kormány zse­bében köt ki, mielőtt céljára for­díthatnák. képpen sem ezt bizonyítják. Elé­gedetlenek azzal, amit a világ ró­luk gondol Finnország már régen nem a világhírű zeneszerző, Si­belius, a szauna és Szentivánéj ünnepének a földje. Ézsak-Eu- rópa Japánja, egy újfajta Dél- Korea, a csúcstechnológia hazája a jövőben ezzel a Finnország- képpel szeretnének találkozni. Sértőnek tartják, hogy egyesek nem is tudják, hogy létezik egy önálló finn állam,és a szovjet csa­patok holléte felől érdeklődnek mondják. Az viszont igaz, hogy a finnek nem vetik meg az italt. Sokat isz­nak. Persze sokan nem alkoho­listák, csupán szívesen könnyűé­nek gátlásukon az ivászattal. Bár nehéz hozzájutni a szeszhez, es­tére a belváros átjáróházai meg­telnek bódult alakokkal. S hogy még ezek után is szép a város? A számtalan park, padok, kávézók, üzletek, a nyugodt lég­kör teszi kellemessé a vásrost. S az, hogy senkit sem zárnak ki az élvezetekből: minden étterem­ben van gyermekeknek etető­szék, mindenütt, még a mosdók­ban is van hely a tolószéknek is. K.Zs. Jugoszlávia: Követhetetlen árak — Most már teljességgel kö­vethetetlenek az árak — mond­ják manapság Jugoszláviában. S ezzel nemcsak a júniusi nagy áre­melkedésekkel ismét felgyorsult inflációra gondolnak, hanem ar­ra is, hogy ezekben a napokban újra sok minden drágult és drá­gul. Erről azonban gyakran csak az üzletekben értesülnek a vásár­lók. A mostani árváltozások sajá­tossága ugyanis, hogy a termé­kek széles körének — mintegy 60 százalékának — árát immár sza­badon határozzák meg a gyártó vállalatok, csupán egy hónapos előzetes bejelentési kötelezettsé­gük van. A korábban fél éven át érvényben volt árstoppot május végén oldotta fel a kormány, s a termelők közül sokan az ezt kö­vető hetekben döntöttek az eme­lés mellett. Az egy hónap most lejár — sorra rákerülnek az új ár­cédulák a cikkekre. Az élelmiszerek legtöbbje is most már szabadáras, így történ­hetett, hogy a kenyér a múlt hé­ten előbb Makedóniában, majd Bosznia-Hercegovinában Crna Gorában, e hét elején pedig a Vajdaságban drágult, s nemcsak más-más időben, hanem eltérő mértékben is (átlagosan 30-40 százalék között), attól függően, melyik pékség szállít az adott te­lepülésre. Ezzel tehát az ország­ban korábban egységes kenyérár is a múlté. Július első napjaitól ismét töb­bet kell fizetni a sertéshúsért (90 százalékkal), a cukorért (75 szá­zalékkal), egyik napról a másik­ra átlag egyharmadával drágább lett szinte valamennyi üdítőital és a közeljövőben várható a szesze­sitalok árának újabb növelése is. S hogy még bonyolultabb legyen kiigazodni, lehet, hogy a szom­széd boltban is más árat találunk ugyanazon a terméken, hiszen a különböző kiskereskedelmi vál­lalatok, netán magánkereskedők által felszámított árrés sem szük­ségszerűen ugyanaz. A cigaretta viszont továbbra is mindenütt ugyanannyiba kerül: néhány napja fajtájától függően 55-60 százalékkal többet kérnek érte... A sokezemyi iparcikk árala­kulását pedig valóban lehetetlen figyelemmel kísérni. Az újabb inflációs hullám egyébként — éppúgy, mint az előző havi — ki­terjed a közszolgáltatásokra is, ezúttal a TV-előfizetési díj növe­kedett és több városban a víz- és csatornázási díjak emelése van napirenden. „Egy 250 ezer dinár havi jöve­delmű (ez nagyjából 5700 forint­nak felel meg) család hogyan él­jen meg ilyen körülmények kö­zött?” — tette fel a kérdést egy rádióhallgató Branko Mikulics kormányfőnek, aki a szarajevói rádió riportműsorának vendége volt a napokban. A kormány el­nöke nyíltan elismerte, hogy most jórészt a lakosság fizet meg a vezetés korábbi melléfogásai­ért, a külföldi hitelek feléléséért. —A reformot azonban nem adhatjuk fel a társadalmi nyugta­lanság miatt — szögezte le. Óva intett a stabilizációs prog­ram terhei kiváltotta elégedet­lenség dramatizálásától, attól, hogy a sztrájkok, a képviselőház előtt tüntetők nyomásának en­gedve „korrekciós intézkedé­sek” meghozatalával gyakorlati­lag lemondjanak a reformról. Ami pedig az áremelkedése­ket illeti: Mikulics óvatosan bár, de jelezte, hogy a júliusi hullám után ilyen nagymérvű és széles körű drágulással már nem kell számolni. Ugyanakkor világosan kifejtette azt is, hogy az árak fel­szabadításának politikája folyta­tódik. A jugoszláv vezetés tehát szi­lárdan a reformprogram végigvi- tele mellett áll. Úgy tűnik azon­ban, hogy a gazdasági teendők­kel legalább egyenlő fontosságú feladat a stabilizáció terheit elvi­selhetővé tenni a jugoszláv dol­gozók számára, megnyerni őket a program megvalósításában va­ló cselekvő részvételre. Császár Tibor Finnországi pillanatképek Lázadási pénzügyek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents