Népújság, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-14 / 167. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIX. évfolyam, 167. szám ÁRA: 1988. július 14., csütörtök 1.80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mihail Gorbacsov Szczecinben Tegnap, a déli órákban Szczecinbe érkezel! Mihail Gorbacsov, akit kedden, Krakkóban kezdődő vidéki útján elkísért YVojciech Jaruzelski is. A szovjet vendég először a szczecini Warski hajógyárba látogatott, ahol részt vett egy nagygyűlésen és vendéglátójával együtt beszédet mondott. A szczecini program utolsó állomásaként az S7.KP Kll tőtitkára a város környékén felkeresett egy nagy zöldség termesztó állami gazdaságot, majd a késő délutáni urakban visszatért Varsóba. Este a varsói külvárosban lévő VVilanovvi kastélyban ka marazenei koncerten vettek részt a vendégek. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése Tegnap reggel Jászai Mari téri székházában összeült a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A KB — korábbi döntésének megfelelően — nyílt ülést tartott, az írott és elektronikus sajtó révén betekintést engedett tevékenységébe, megkezdve „a társadalom, a cselekvésre, együttgondolkodásra kész emberek bevonását a Központi Bizottság munkájába”. Ahogyan az ülésen is elhangzott: „Meggyőződésünk, hogy a nyilvánosság erősítése az eredményes cselekvés elengedhetetlen feltétele, és egyben felkészülés is azokra a társadalmi vitákra, amelyeket még az idén tervezünk fontos gazdaság- és társadalompolitikai kérdésekről.” A szabadságát töltő Kádár János távollétében elnöklő Grósz Károly, az MSZMP főtitkára elöljáróban megállapította, hogy a testület határozatképes, majd köszöntötte a Központi Bizottságnak azokat a tagjait, akiket a legutóbbi ülés óta különböző tisztségekbe választottak. Gratulált és jó munkát kívánt Pozsgay Imre államminiszternek. Huszár Istvánnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának, Jassó Mihálynak, a Budapesti Pártbizottság első titkárának és Varga Lászlónak, a Zala Megyei Tanács elnökhelyettesének. új szellemben Ha gondtalan napjainkat idézzük, akkor nem a jelenre gondolunk, hiszen most nehézségek sorával kell birkóznunk, azokkal a problémákkal, amelyeket kizárólag mi oldhatunk meg, számolhatunk fel. Mindenekelőtt úgy. hogy szembesülünk a valósággal, feltérképezve szű- kebb és tágabb környezetünk orvoslásra váró bajait, kritikusan mérlegelve nemcsak a mások, hanem a magunk tévedéseit, hibáit, megtorpanásait, megalkuvásait. Az első lépéseken túl vagyunk. A májusi pártértekezlet tisztázta a „frontokat”. Nemcsak egyértelmű helyzet- elemzést adott, hanem megteremtette a valamennyiünk által óhajtott kibontakozás személyi feltételeit, tudatosítva bennünk, hogy a fenti folyamatoknak lentebb is folytatódni kell. Méghozzá következetesen, bizonytalankodás, szükségtelen kompromisszum nélkül. Gazdasági céljaink is fél- reérthetetlenek. Senki sem vitatja, hogy olyan feltétel- rendszert kell formálnunk, amely lehetővé teszi az eredményes tevékenység prioritását, amely zöld jelzést ad a kezdeményező kedvnek, az alkotó lendületnek, az igazi tehetségek, az innovatív, az áldozathozatalra is kész személyiségek akadályok nélküli rajtoltatásának, a vérbeli, a nemcsak szavakban megmutatkozó, a mindenütt kötelező differenciálásnak, a kockázatoktól sem riadozó vezetői és beosztotti magatartásnak. Komoly erőpróba vár ránk. Nem többet kell dolgoznunk, hanem minőségileg jóval magasabb szintet produkálva mint bármikor korábban. Ez nem képzelhető el másképp, csak ha minden régióban küzdünk, vitatkozunk, szorgoskodunk közös ügyeink — ez csak hosszabb távon remélhető — sikerre juttatásáért. Nem rettenve meg az alkalmi összeütközésektől, az egyáltalán nem kényelmes konfrontálástól, az átmeneti anyagi visszalépésektől. Mindezzel számolnunk kell. Ezért nincs jogosultsága az önáltatásnak, az egek csak azért is rózsaszínre festésének. Emiatt nem kerülhetjük el azt, hogy belenézzünk abba a jelképes tükörbe, amely nem ámít, hanem pontos látleletet ad. Hisszük, hogy a holnapok magvait vetjük, s ez bizony nem akármilyen helytállást kíván tőlünk. A nemzet sor- j sa, jövője rajtunk áll, még ; sincs okunk a borúlátásra, mert, ha a különböző posz- > tokon állók összefognak, ha félreteszik mondvacsinált j vagy valós érdekellentéteiket, , ha nem hallgatnak, az irigység, az intrika, a kisstílűség I szirénhangjaira, ha becsülen- ! dő képességeik teljes feg.v- i vertárát vetik hadba a nemes j cél eléréséért, akkor az any- i nyira szorgalmazott új szel- I lem a hétköznapok gyakor- • latává válik. Mindnyájunknak kamatoz- j va . . . Pécsi István A Politikai Bizottságnak az ülés napirendjére tett javaslatát a testület egyhangú döntéssel fogadta el: 1. Jelentés a népgazdaság fejlődésének év eleji tapasztalatairól, illetve javaslat az 1989. évi fejlődés fő irányaira. Előadó: Németh Miklós, a Központi Bizottság titkára; 2. Javaslat a gyülekezési és az egyesülési jog szabályozásának fő elveire. Előadó: Fejti György, a Központi Bizottság titkára; 3. A Központi Bizottság, valamint a Politikai Bizottság káderhatásköri listája. Előadó: Lukács János. a Központi Bizottság titkára; 4. Különféle, döntésre váró kérdések — az ülés soros elnökének előadásában; 5. Személyi kérdések. Előadó: Grósz Károly. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy az utolsó napirendi pontot zárt ülésen tárgyalja, majd határozatával a Központi Bizottság állandó meghívottjai közé sorolta az Országgyűlés elnökét. A szerdai ülés különböző napirendi pontjainak megvitatásában — meghívottként — részt vett az Országos Tervhivatal államtitkára. a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, az építésügyi és városfejlesztési miniszter, az Országos Árhivatal elnöke, a pénzügyminiszter, az igazságügy-miniszter, a KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályának helyettes vezetője. Miután a meghívottak elfoglalták helyüket az ülésteremben, Grósz Károly megadta a szót Németh Miklósnak. Sok szempontból kritikus helyzetben vagyunk —kezdte beszédét a Központi Bizottság titkára. Erőforrásaink szűkösek, tartalékaink kimerültek, a vállalkozásokat túlszabályozás és gazdasági kényszerből eredő túlzott centralizáció bénítja; termelési szerkezetünkkel képtelenek vagyunk kapcsolódni a nemzetközi fejlődés fő áramlataihoz. Ma a magyar gazdaságban kevés olyan ágazatot, területet találunk:, amely egyszerre megfelelne a hatékonysági, az egyensúlyi és a piaci, kerületi követelményeknek. Egy-két kivételtől eltekintve — ilyen például az energetikai-racionalizálási program — nem hoztak kielégítő eredményt a központi fejlesztési programok és nem elég erősek a piaci indíttatású szerkezeti változások sem. A növekvő strukturális aránytalanságok mellett a termelési és értékesítési kapcsolatokban dezintegrálódás tapasztalható. A szerkezeti és hatékonysági gondok az elosztás szférájában is jelen vannak. Az export és a termelés jelentős része csak az állami költségvetés egészségtelenül nagy központosító, újraelosztó szerepe, széles körű támogatási rendszer mellett tartható fenn. A vállalati jövedelmek nem igazodnak a tényleges teljesítményekhez. A lakosság átlagos élet- színvonala folyamatosan növekvő teljesítménykövetelmények mellett hosszabb ideje stagnál, ami egyes rétegeknél romlást, másoknál csak szerény mértékű emelkedést jelent. A lakosság jövedelmét és fogyasztását ugyanakkor növekvő különbségek jellemzik; a nyilvánosságra hozott statisztikai adatok szerint 1987-ben a lakosság 6 százaléka csak. a létminimumnál kisebb jövedelemmel rendelkezett. A másik pólust, a legtehetősebbeket illetően egzakt számaink nincsenek, de tapasztalatból tudjuk, hogy az átlagot meghaladó különbségek is jelentősen nőttek. Mindannyian tudjuk: a gondot egyfelől az okozza, hogy a differenciálódás elsősorban nem a társadalmilag- gazdaságilag hasznos teljesítménykülönbségek, hanem más tényezők alapján következett be. Ilyenek: a családok demográfiai összetétele. vagyoni .helyzete, vagy a monopol- és hiányhelyzetek kihasználása. Másfelől gondot jelent az is, hogy szociális ellátási rendszerünk nem a tényleges rétegkülönbségek alapján differenciált és így nem elég hatékony a legrászorultabbak ellátásában, gondozásában. Ezekből az eredménytelenségekből le kell vonnunk a tanulságokat: gazdaságpolitikánkat csak az objektív külső és belső feltételek reális felmérésére és értékelésére építhetjük; a változásokban meglévő bizonytalanságokra megfelelő cselekvési alternatívák és tartalékok kialakításával szükséges felkészülni, mert a mai, gyorsan változó világ nem teszi lehetővé, hogy csak egy irányba tervezzünk. Következetesebbnek kell lennünk a teljesítménykövetelmények érvényesítésében és — bár fájdalmas lesz — az ezzel összefüggő gazdasági feszültségek, társadalmi konfliktusok vállalásában. Az év elején életbe léptetett adóreform, az ehhez kapcsolódó jelentős árváltozások sok szempontból új feltételeket jelentettek a gazdálkodó szervezetek, de a lakosság egésze számára is. Ezekhez alkalmazkodni időbe telik, s ez önmagában is bizonytalanságok forrása. Emellett el kell ismernünk azt is, hogy az előkészítés, a számítások több területen is csak becslésekre, feltételezésekre építhettek, hiszen eddig soha nem alkalmazott új elemek kerültek gazdaságirányításunk eszköztárába. Mindezt mérlegelve ösz- szességében a gazdaság első félévi teljesítménye elfogadhatónak minősíthető. Az első fél év tapasztalatai a tervcélok helyességét, illetve azok elérhetőségét nem kérdőjelezik meg. néhány ponton azonban a feszültségek tovább éleződtek. Ezek elhárítására a kormányzat már több intézkedést hozott, melyek azonban nem voltak elegendőek a veszélyek elhárítására, tehát további hatásos intézkedések szükségesek, olyanok is, amelyeket korábban nem terveztünk. Az elmúlt időszak és a jelenlegi helyzet értékelése alapján nyilvánvaló, hogy még nem találtuk meg a fordulatot eredményező stabilizáció és kibontakozás megvalósításának Legcélszerűbb módját. A kormány stabilizációs munkaprogramja helyesen jelölte meg a továbblépés irányait. de bebizonyosodott, hogy a problémák súlya és ebből következően az igazi fordulathoz, szükséges intézkedések nagysága, „kritikus tömege” nagyobb, mint azt eredetileg gondoltuk. A sürgetővé vált fordulatnak most tisztáznia kell a gazdaság- és társadalompolitikai tartalmát, és ezzel egyidejűleg fel kell készítenünk a társadalmat is a szükséges változásokra, a kényszerű feszültségekkel járó döntésekre. A fordulathoz meg kell szerezni a társadalom megértését és cselekvő rétegeinek támogatását. Kiinduló tételünk a következő: egyedül a gazdaságpolitikai gyakorlatban, a gazdálkodásban megtett fordulat az érdemi választásunk, mert a jelenlegi gyakorlat folytatása zsákutcába visz. Mik lennének a mai gazdaságpolitikai gyakorlat változatlan fenntartásának következményei ? A gazdaság- politika változatlan folytatása felerősítené az 1988. évi népgazdasági terv fő céljainak elérését veszélyeztető folyamatokat, ismét fokozódna az adminisztratív, bürokratikus kényszerbeavatkozás. A tovább folytatott és többletbürokráciával megterhelt restrikciós gazdaságpolitika hosszabb távon visszavonhatatlanul csökkentené moz gásterünket, gazdaságunk fejlődése leszakadna a világgazdaságban érvényesülő irányzatoktól. A központi új raelosztás „kényszerű" to vábbi, bővítésével sem lenne biztosítható a társadalom- és szociálpolitika, a humán és gazdasági infrastruktúra fej lesztése. A foglalkoztatáspolitika ban meglevő hiányosságok továbbélése arra kényszer! tené a lakosság munkaképes részét, hogy jövedelmét szabadidejének további feláldozásával próbálja kiegyenlíteni és ezzel még jobban leértékelődne az egész, séges életmód, a szaktudás, a főmunkaidő becsülete, tovább kopnának a kulturális, családi és morális értékek. Mindez megsemmisítené a pártértekezlet nyomán megerősödött. de jelenleg még törékeny bizalmat, lehetetlenné tenné az olyannyira szükséges új közmegegye zést, szétzilálná a gazdasági és társadalmi viszonyokat. Fordulatra van tehát szükség! Miben áll ennek lényege? Röviden: gazdaságunkat és társadalmunkat vatóban nyitottá kell tenni. Sokoldalú. intenzív munkamegosztási kapcsolatokat kell kiépíteni a külfölddel minden irányban. így tudjuk csak megerősíteni a szerkezetátalakítás hajtóerőit, lebontani a gazdaság túlzott védelmét szolgáló korlátokat Ugyanakkor teret és lehetőséget kell adni a teljesítmények erőteljes növeléséhez, sőt ezt a gazdaságirányítás és a piac eszközeivel ki is kell kényszeríteni. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a magyar gazdaságban csak a versenyképes teljesítményt nyújtó vállalkozók — legyen az. nagyvállalat, vagy kisszövetkezet — jussanak hozzá a fejlődési lehetőségekhez. Ennek érdekében csökkenteni kell a költségvetés terheit, mindenekelőtt a veszteséges termelés támogatását, hogy csökkenteni tudjuk az elvonások, a jövedelemcentralizáció mértékéi. A külvilágra nyitó és teljesítményelvéi gazdaságpolitikához olyan társadalompolitikát kell kialakítanunk, amely kettős feladatot teljesít. Egyrészt ösztönzi e teljesítményt a gazdasági demokrácia fejlesztésével, a dolgozók belső motivációs rendszerének teljesítményorientált átalakításával, továbbá a teljesítmény, mint alapvető érték átfogó elismertetésével társadalmunk ban. Másrészt olyan szociálpolitikát kell folytatni, olyan szociális védőhálót kell létrehozni. amely gondoskodni képes a hátrányos helyz.etű- ekről. a rászorulókról. A gazdaságpolitika célrendszerének fókuszába most már ténylegesen is a világ- gazdasághoz való alkalmazkodást, a strukturális átalakulást, a műszaki fejlődés meggyorsítását kell állítani. Elengedhetetlen követelmény a nemzetközi műszaki-technikai fejlődés fő áramlataihoz való sikeres kapcsolódás. Ugyanakkor a változásoknak figyelembe kell venniük reális korlátáinkat: a külföldi adósság- növekedés nem lehet nagyobb annál, mint amelyet a nemzetközi pénzügyi szervezetek indokoltnak elismernek. és amely nem hoz létre lehetetlenül magas törlesztési kötelezettségeket a 90-es évtized első éveiben. Nem folytatható olyan radikális életszínvonal-csökkentő politika sem, amely a társadalmat a programmal és ezen keresztül a politika egészével szembeállítja. (Folytatás a 2. oldalon) Az MSZMP KB székhazában Grósz Károlynak, a párt főtitkárának elnökletével július 13-án ülést tartott a Központi Bizottság. A képen: Grósz Károly beszél (Népújság-telefotó — MTI-Press)
