Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-10 / 138. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. június 10., péntek 1. Ki kopog a halál előtt? Félek... '•Kolléganőm nagyanyja is. ö is. Ő azóta, amióta megtudta, hogy a szomszéd öregasszony holttestére csak egy héttel az exitus után találtak rá. Félek.,. Azóta, amióta így mennek a dolgok, s azért, mert mindez velem is előfordulhat. Valamikor. Talán holnap, talán később. S még az sem biztos, hogy nekem lesz olyan szerencsém, mint annak a sátoraljaújhelyi öregasszonynak. Mert neki volt. A halál után hét nappal a postás is bekopogott az ajtaján. Ajánlott levelet hozott. Mi ebben a szerencse? Csupán any- nyi, hogy az idős nő járhatott volna rosz- szabul is. Például úgy, mint az a budapesti férfi, akinek tetemét, illetve annak gyászos maradványait tizenkét esztendő múltán fedezték fel XIII. kerületi lakásában. Ö sem hiányzott senkinek. Sem a barátoknak, sem az ismerősöknek, sem pedig a Hivatalnak. Félek ... Mert ezek az esetek megismétlődhetnek. Bárkivel és bármikor. Valamennyiünknek jó esélye van erre. Sok nem kell hozzá, annyi bizonyos. Elég, ha egyedül maradunk. Hogy hol, az jószerivel mindegy. Élhetünk a világ zajától távol, elhagyatott apró tanyán, avagy a város közepén, nyüzsgő forgatagban, hatalmas bérházban. Jószerivel egyre megy. A tömeg, a sokaság nem ment meg a magánytól, sem annak olykor tragikus következményeitől. Félek ... Mert nem érzek most magunkban annyi erőt, hogy azonnal változtassunk. Változtassunk egy, az utóbbi időkben egyre mélyebben belénk ivódó magatartásmódon. Ernyedtek, fáradtak lettünk. Küzdeni még küzdünk, ezt nem felejtettük el, de harcunk hovatovább már csupán a lét- fenntartásra korlátozódik. Másra aligha jut időnk, s energiánk. S közben nosztalgiával emlegetjük azokat a napokat, amikor még másokra is figyeltünk. Amikor még fontos volt a számunkra, hogy erről vagy arról mi a véleménye az alattunk lakónak, amikor még feltűnt, hogy valakit már régen nem láttunk, s amikor még hiányérzet támadt bennünk, ha az utcánkban élő bácsika nem kukkantott be délelőttről délelőttre hozzánk, hogy megkérdezze, hogy megy a sorunk, mi újság a gyerekekkel, mit főzünk ebédre. Mostanság mindez másod- vagy inkább sokadlagos dologgá lett. Nem érdekel az alattunk lakó véleménye, hónapok telhetnek el anélkül, hogy eszünkbe jutna az a bizonyos valaki, az utcánkban élő bácsika pedig, ha egyáltalán eljön, terhűnkre van. Bezárkózunk otthonainkba, elfordítjuk a kulcsot a zárban, beakasztjuk a biztosítóláncot. Ha tehetnénk, legszívesebben a lelkünket is lelakatolnánk. Legalább hét lakattal. Hogy egészen biztosan ne hatoljon be oda semmi baj kívülről. Hiszen bőségesen elég az, ami amúgy is már belül van, amivel így is, úgy is szembe kell néznünk. Félek ... Mert cseppet sem vagyok meggyőződve arról, hogy e súlyos lakatok maholnap lehullanak. Mert nem látom, mit is kellene tennünk ezért. Azt viszont határozottan érzem, hogy valamit csinálni kell. Addig, amíg végképp nem késő. Amíg nem válik természetessé a közöny. Amíg van esély arra, hogy ismét törődünk majd a másikkal, egymással. A minket a környezetünkhöz fűző szálak még nem szakadtak el, bár jócskán elvékonyodtak. Nem téphetjük el teljesen ezeket, mert általuk is vagyunk azok, amik: emberek. Olyan lények, akik ősidőktől fogva egymásra utaltak. / Félek... Mert úgy vélem, nem eléggé érezzük a veszélyt. Ma még nem. Pedig lekicsinyelni nem szabad. Persze, addig nem is sejthetjük meg, amíg egészségesek vagyunk, amíg van kihez szólni, van kitől segítséget remélni. Ám, ha fordul a kocka, ha erőnk elhagy, ha csak a csend vesz körül minket, ha nincs kéz, amelyre támaszkodhatnánk, azonnal rádöbbenünk, milyen sokat jelent egy-egy arc, egy-egy emberi hang. Sokan, túl sokan, vannak, akik szüntelenül lesik, hogy megmozduljon a kilincs, felberregjen a csengő, akik egyedül próbálnak megküzdeni a magánnyal, s akik csupán reménykedhetnek abban, hogy nem felejtik ott őket örökre egy lakás falai között. Ök is félnek ... Talán nem félnének, ha bizton tudnák: valaki kopogtat még a halál előtt. .. Sárhegyi István Agrobank-hitelek kistermelőknek Az Agrobank hiteleket folyósít a kistermelés támogatására. 1987—88-ban eddig 50 millió forintot helyezett ki a pénzintézet, ezúttal azonban egyénenkénti szerződéssel, 40 magánszemélynek, kistermelőnek. Minden egyes hitelkérelmet a banki szakértők külön elbírálnak, tanulmányozzák a tervezett szakmai megoldásokat, és számításokat végeznek a beruházás várható megtérülési idejére vonatkozóan is. A kistermelők egyébként igen változatos célra vesznek fel kölcsönöket. Sokan közülük a gombatermesztés bővítésére, tejelő juhállomány tartására, húsmarhatartásra, valamint például baromfi tartási létesítmények építésére folyamodnak banki pénzeszközökért. Sok zöldségtermesztő vesz fel hitelt a fóliás termesztés bővítésére, korszerűsítésére. Az ország legnagyobb beruházása Visontán Lengyel munkások segítségével Sikeresen folytatódik a Gagarin Hőerőmű Vállalat 200 megawattos blokkjainak a rekonstrukciója. A 4-es számú blokk átépítését követően terv szerinti határidőre lebontásra került a 3-as számú kazán. Az új szerelését a Ganz-Danubius Hajó- és Darugyár által gyártott elemekből csúcsidőben 350 lengyel és ugyanennyi magyar szakember végzi. A 3-as számú blokk munkálatainak fontos állomásához érkeztek a napokban: beemelték — mint arról beszámoltunk — 60 méteres magasságban az új 62 tonnás kazándobot, amely a blokk legfontosabb része. A beruházás terv szerint 1989 augusztusában fejeződik be, a teljeskörű rekonstrukciós program 1991 elejéig tart. Az összmunkák tervezett értéke közel 10 milliárd forint. Felvételeink a lengyel munkásokat örökítette meg 60 méteres magasságban a szerelési munkák közben (Fotó: Szántó György) „SZERETEM AZ ÜVEGET .. ” Ügy gondolom, ha valaki évek óta egy bizonyos cím tulajdonosa, az jogosan érezheti magát sikeres embernek, olyannak, akit a munkájával kapcsolatos dolgokban nem lehet „megfogni”. Közéjük tartozik Jónás Bálint, a Parádsasvári Üveggyár üvegfúvója, a szakma többszörös ifjú mestere. S ami még talán ennél is érdekesebb ‘lehet az Olvasó /^számára: a neve megtalálható a rekordok könyvében is. Hogy miért? — erről beszéljen ő maga. — Én fújtam a legnagyobb üveggömböt — mondja. — Egy méter 96 centi volt az átmérője. Csak összehasonlításképpen jegyzem meg, hogy amit heten fújtak, az sem volt sokkal több két méternél. — A Szakma Ifjú Mestere címért bizonyára nem kellett ilyen roppant nagy erőfeszítést véghezvinnie... — Ez igaz. Itt vannak bizonyos kötelező feladatok és néhány elméleti kérdés. Én ■a szabadon választott gyakorlatot szeretem a legjobban. Ott van lehetőség arra, hogy az ember gondolkodjon és valami olyasmit csináljon a végén, ami eltér a megszokottól. Legutóbb például egy olyan vázát vagy serleget — nem is tudom pontosan hogyan lehetne nevezni — készítettem, ami körülbelül egy méter öt centi magas. Bent van a főnök irodájában, ha akarja, megnézheti... — Mi ösztönzi arra, hogy újra és újra induljon ilyen versenyeken? Nem bizonyította még be saját magának a tehetségét? — Nem erről van szó. Nem nagyon szeretek ilyenekről beszélni... Akkor vagyok elégedett, ha olyat sikerül csinálnom — legyen az akár váza vagy levélnehezék, vagy bármi, — lényeg, hogy a végén azt tudjam mondani: ez tetszik, ez szép. A többi nem fontos. De visszatérve a versenyre: általában rábeszélnek, hogy indúljak el. Aztán, ha már beadom a derekam, nem vagyok hajlandó félkész vagy csúnya munkát kiadni a kezemből. Nagyon szeretem az üveget. Meg aztán az is valahol családi hagyomány, hogy a két kezünk munkájával keressük meg a kenyeret. A (Fotó: Perl Márton) nagyapám például esztergált. Rám ebből annyi ragadt, hogy szabadidőmben faragok. Tizenéves koromban pályaválasztás előtt eléggé bizonytalan voltam saját magamban, majdnem az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy ide jövök. Utólag nem bántam meg. Azt hiszem, egy szakmában sem tudnám ennyi örömömet lelni. — Nehéz mesterség a magáé? — Ezt így nem tudom megítélni. Nem könnyű, az biztos. Állandóan éjszakai műszakba járok — kell a pénz... — A családja hogy viseli ezt el? — A feleségem szokta mondogatni, hogy fél egyedül a két gyerekkel. De úgy érzem, lassan hozzászoknak. — A munkáján kívül mivel foglalkozik még? — A fafaragást már mondtam. A többit nem lehet a hobbik közé sorolni, például fóliázunk, jószágokat tenyésztünk és néha el- járogatok a faluba disznó- vágásokon besegíteni. Végül is nem csinálok semmi különöset. Dolgozom ... Doros Judit Fregatt sör Komáromból Fregatt néven az észak-dunántúli üzletekbe került a Komárom Megyei Sörgyár első saját főzésű söre. Az évi 250 «ezer hektoliter kapacitású gyárat egy ipari és kereskedelmi vállalatokból, valamint mezőgazdasági nagyüzemeltből álló gazdasági társaság építette, mintegy 900 millió forintos ráfordítással. A zömmel KGST- országokból vásárolt gépeket, berendezéseket az egykori kőolaj-feldolgozók kezelik, akik a Komáromi Kőolajipari Vállalatnál végrehajtott termékszerkezet-váltás után tanulták ki a sörgyártó szakmát. A most — egyelőre próbaüzemre — átadott főzőházban elsőként Fregatt néven, minőségét hat hónapig megőrző pil- seni típusú sört főznek. Képünkön: az erjesztőben (MTI-fotó: Jusztin Tibor) MII Eg y szakma többszörös kiválósága
