Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-01 / 130. szám
4, NÉPÚJSÁG, 1988. június 1., szerda Huszonhárom éve él Bükkszéken az általános iskola igazgatóhelyettese, Huszár Ernöné. Ahogy a faluról, a gyerekekről beszélt, érződik: a hosszú évek alatt sem fásult el. Gondolatai, hétköznapjai elválaszthatatlanok a katedrától. Személyisége arra is példa, hogy itt, a 995 lelket számláin kis településen is lehet gyökeret verni. A generációk nevelésében meg lehet találni azt a feladatot, amelyre vágyik az adni kívánó ember. (Fotó: Koncz János) BÜKKSZÉKI PEDAGÓGUSVALLOMÁS II tudás a vagyonunk — Soha nem volt más munkahelyem — emlékszik vissza a kezdetekre beszélgetőpartnerünk, — Érettségi után. 1965-ben mint képesítés nélküli léptem először osztályterembe. Családunkban nem volt előttem, aki értelmiségi pályára került volna, ezért különös öröm volt átvennem a diplomát a nyíregyházi tanárképző főiskolán. — Sokan azt tartják, hogy falun csak leragadni, megrekedni lehet. Hogyan látja mindezt? — Előnyei és hátrányai egyaránt vannak az itteni létnek. Kétségtelen, hogy a városi iskolák felszereltsége iobb. Nálunk nagyon hiányzik például egy tornaterem. Mégis lehet eredményes sportéletet teremteni, csak ez jóval több áldozatot kíván. Meg aztán nálunk 23 éve nincs ének- és rajzsza- kos kolléga. Nem akarnak ide jönni a városból, s ennek tanulóink látják kárát. Zongorát hiába vettünk, nincs aki értőn megszólaltatná. Előnyös viszont, hogy mindenkit ismerünk. A családi hátteret, a gondokat, örömöket, bánatokat egyaránt. Naponta érezzük a szülők, gyerekek háláját, ugyanúgy, mint a kritikáját. Állandó figyelem vesz bennünket körül, mindent tudnak rólunk. Ahogy élünk, dolgozunk, az példamutatás is lehet. Ez megsokszorozza erőnket, növeli felelősségtudatunkat. A gyökérverésnek a becsületes munka az alapja. Nem lehet vizet prédikálni és bort inni, mert ez teljes tekintélyvesztéssel járná. — Ha visszagondol jó pár évre, s összeveti a múltat a jelennel, milyen változásról tud beszámolni a gyerekek életében, személyiségében? — Ma szinte természetes a video, a számítógép ismerete. Rengeteg pluszinformációval jönnek hozzánk a kicsik. Alaptudásuk jóval magasabb szintű, mint régebben. Akkor két-három évig kellett azon dolgozni, hogy a mostani ismereteikhez közelítsünk. Árnyoldal viszont, hogy érzelmi elsi- városodás tapasztalható. Húsz éve még óriási volt a család szerepe. Ma már a nők is dolgoznak, kevés az idő, mindenki hajt az anyagiakért. Eközben elfeledkeznek egymásról, szürkék, szegényesek lesznek a kapcsolatok, „eltűnik” a gyerek. Ez a veszteség olyan, hogy a pénz nem pótolhatja. — Mindezek országosan jellemző tendenciák. Menynyire jellemzőek itt? — Látszólag nem a tanál dolga, hogy az alkoholizmussal, a válással foglalkozT zon. De nem lehet megkerülni ezeket, mert a meghatározó okok itt rejlenek. A nagyarányú alkoholizmus és a válások okát abban látom, hogy ma már .a múlté a nyolc óra munka, nyolc óra kikapcsolódás elve. Nagy a hajtás a megélhetésért. Mire lemegy a nap, sokaknak a kultúra a kocsmára szűkül. Lehajtani a sört, a pálinkát, s ennyi a feloldás a mindennapok szorításából. Ez iszonyú! A következmény az, hogy a nálunk tanuló százhatvan iskolásból negyven- három a hátrányos vagy veszélyeztetett helyzetű. — Hogyan lehetne megfordítani e káros folyamatokat? — Mindenki önmaga életének kovácsa. • Mi igyekszünk sokat utazni, emberi kapcsolatokat ápolni. Megőrizni a család melegségét Szolgálati lakásban élünk. Könyveink számának állandó gyarapítása hagyomány nálunk. Nem gyűjtöttünk látványos vagyont, hanem a világ megismerésére az egyetemes értékek befogadására törekedtünk. Ezt igyekszünk a pedagógiai munkában is kamatoztatni. Sikerült befolyásolni gyermekeinket is. Lányunk, amióta beszélni tud, semmi más nem akart lenni, csak tanár. — Ha annyi értelme van az életünknek, hogy gyermekeink előtt az életünk példa . lehet, akkor már megérte. Világos, hogy nem az anyagiak miatt tesszük a dolgunkat. Ez nem szakma, hanem hivatás, amit szeretni kell... Másként nem lehet. B. Szabó Pál A három fivér Vásárban A József Attila Színházban, a Váci úton láthatja a közönség Fridél Lajos grafikáit az évad végéig. S hogy nem véletlen befogadásról van szó, mutatja az is, hogy a tárlatot a színház igazgatója, Szabó Ervin nyitotta meg. A tény mindenképpen örvendetes, bár néhány kérdés azonnal felvetődik. Fridél Lajos, az Egri Ifjúsági Ház igazgatója 1950-ben született Mezőkövesden. 1974-ben végzett Egerben a tanárképző rajz szakán, aztán öt évre hazament Mezőkövesdre tanítani. Megkeresni a pályát is, „az- egykori zegzugos utcákat is, a nádtetős házak emlékét, mert a gyermekkori mesék színhelyei kísérték őt" — akkor is, ha máshol járt. Szülőföldjétől egy kiállítással búcsúzott 197k-ban. Nyilván az a szándék is vezérelte vissza Egerbe, hogy itt majd folytatódik az alkotói munka, és a kiállítások során számára is megnyílik. Nem igy történt. Tíz évig jóformán az iskolai tanítás, a magánélet, 1982-től az Ifjúsági Ház vezetése kötötte le energiáját. Miközben azért — és ez az igazi, a magától értetődő azoknál, akikben a tehetség nem szólam és szavak kérdése — születtek a grafikai lapok. Ma már összeáll egy sajátosan egyéni kép, ahol a régi nád tetős házak világa is küldi az apróbb-nagyobb részleteket Arcokat, akikben lehet és kell megjeleníteni "sorsokat Csoportokat, amelyek úgy állnak össze, mintha egy öröktől fogva szabott liturgia szerint mozognának a résztvevők: akár a temetés komor hangulata szádja meg a közösséget és a tenyérnyi kiterjedésű városrészt, akár Vadászat tói visszanéz: a prófétai sza- kállú férfi a szamárral, jelenlétével is távolabbra mutat. mint az a környezet, ahová a művész beállítja hősét. És mindezekhez szinte csomóban a tájakat bemutató vonalak szelíd harmóniája. ritmusa, mintha azt val- laná a művész, hogy az igazi rendet, a magunkból oly sokszor hiányzót csakis a természetben, a hegyek-völ- gyek unhatatlan állandóságában és folytonos ruhacserélésében kell keresnünk. Hangos válasz nincs, miért is kell egy ilyen tartalmú, őszinteségű grafikusnak tíz esztendeig várni, hogy megmutassa magát? És akkor is Vendég a hajnali misére sietnek a hívek, hátukon és magukban hordozva a lélek és a sors gondjait-terheit: akár a vásáron forog a sokada- lom. mert a gvalogosérdek mindig is összetereli az embereket. A vadászat, a hajtők — egy közösség játéka, szórakozása, foglalkozása, ki, minek veszi, az élethez tartozás ilyen vagy olyan gubancait, zsinórjait. Mert valahová kötődnie kell mindenkinek! A három fivér szigorú fegyelme egy egész témakört nyit fel a szemlélőben. Okítást kap a művészi kifejezés kutatója a hontalanokról szóló grafikai, elmélkedés esetében is, mint ahogyan nem tud szabadulni attól a drámaiságtól sem, ami a Vásárban című lapPesten. egy színházban, ahol a művészetet és a vendégel is értik. Mi itt nem értjük? Vagy sokféle kapkodó, érdekdiktálta „civil-magunkban" már nem hiszünk, amikor értékről kell elszámolnunk? Vagy rossz itt a hangulat a képzőművészek számára? Egerben és a megyében, ahol évenként száznál több kiállítás nyitja az alkalmat a művész és a közönség számára? Csak találgatunk. így inkább csak örülünk a ténynek, hogy az egri főiskola egy volt hallgatója „belépett a dobókörbe". Kivánjuk, hogy dobogós legyen! Farkas András Egy egri grafikus Pesten ni í. A nap már kidudorodott az égre, gőzölgött a löld, szikkadó kérgén ormótlan, gömbölyű kövek száradtak — .megannyi spórától duzzadó gomba. A hajnalpárás távolban magányos csúcs imbolygott; búbján a bordás kilátó őslény csontvázaként kísértette a vidéket. Havilla Vityán szárítóháza előtt állt, s a patak mentén kanyargó utat figyelte; asszony közeledett rajta, aztán felkapaszkodott a szárítóházhoz felvezető, egy darab sziklába metszett Negyvenlépcsőn. Kék kendője virított; imbolygott jártában, mint szélben a búzavirág. Tiszta vászonnal takart sajtárt és színes' kendőbatyut hozott; talpa meg-megcsusz- szant a nedves kőhátakon. A MÁTYÁS B. FERENC: NEONOÉ hajnal csendjében lompos, erdőaljban éjszakázott, vedlő kuvasz lopakodott Vityán mellé. Két mellső lábát feszesen előrenyújtva ásított, tompora hegyesen a levegőbe meredt, mintha hátrafelé készülne ugrani. — Idetaláltál hát — fogadta Havilla Vityán az asz- szonyt. aztán a kutyával hármasban betértek a szárítóház palánkkal leválasztott lakható részébe. — Már féltem, hogy elfogott a vízőrség . . . A minap „hélikoplerrel" vizslatták a völgyet keresztül - kasul — kacagott rövidet. elégedett —, de én csak megmenekültem. — Kárára — mondta az asszony. Közben áttöltötte a tejet, kikanyarította a sajtár peremére ülepedett tejfölt, s a lábosba mosta ujját. Aztán vizet mert, kilötykölte a sajtárt, s a zavaros folyadékot a kutya táljába üresítet- te. — De nekem sincs több sütrtivalóm, mint a maga kezére játszani, apám ... — Az urad? — terelte el a szót Havilla Vityán. Az asszony lecsapta a tejes edényt. — Akár a többi! Iszik, hogy rogyik már le, mint a rossz disznó! Zöld és sárga levet okádott az este is, mint a karom, úgy folyt belőle, oszt most beteg, hogy a kutyák ették a belit! — Férfi — mondta Vityán. — Mit tegyen? Iszik. — Pártolja csak! — for- tyant fel az asszony. — Pártolja, na! Nem maga siratja, ha már födik a gödrit! — Elsírta magát; — De már inkább agyoncsapom én mostan. mint hogy kikínlódjam, amíg az Űr valahára!... — Ne tüzelj már! — szólt rá erélyesen Havilla Vityán. — Nem passzióbul csinálja ... Csak iszik, akár a többi.. . Ugyanazért! — Biztos! Ahány férfi csak van a faluban, olyat pisái mind, hogy kiszáradnak a füvek, ahova csurgatják ... Az asszony szipogott, zsebkendővel gyömöszkölte szemét. Havilla Vityán széket tolt alája, s bátorítón, fogatlan ínyét is kimutatva rá- mosolygott: — Láthatod, felhőtlen a Hideghágó. látszik a kilátó rajta, hát jó lidőnk lesz ... Kiszárítja az őket, meglásd, mármint hogy a napsütés! . Nem bízok én már semmibe.. . — Asszonybeszéd!.. . Az unokáim? — ök szeretik ... Közel a2 iskola is, nem kell hegyet másszanak nap mint nap, az- tán van mozi is, cukrászda ... Nem kecsegtetni akarom, de maga is meggondolhatná magát... Havilla Vityán eleresztette füle mellett az ajánlatot. A kutya abbahagyta a le- fetyelést. és az asztal felé szagolt. Friss kenyér, fél tábla szalonna, sajt, darabka füstölt oldalas — a kendőbatyu tartalma hosszú pillanatokra elterelte a két ember figyelmét a bajokról. Csenevész vakkantások, el haló nyüszítések keltek a palánkfal mögül. A kutya aj- zottan kapta fel fejét. Ha villa Vityán kitépett egy bor - dányíi darabot a füstölt húsból. és a kutyájának vetette. Az asszony rosszallóan pillantott rájuk, de nem szólt semmit. — Falsz-e te is? — Csak fogyasszon, netö- rődjen velem — felelte az asszony. — Vityán tört a kenyérből, a sajtból, s kerül ve az eb tekintetét enni kéz dett. Hosszasan, kérődzve puhította szájában a falatot, könyökként kiugró ádámcsutkája nagyokat rándult. amikor nyelt. — Az emberek beszélnek? — Beszélnek. — Rólam-e? (F oly tatjuk)
