Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-24 / 150. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988.' június 24., péntek A HATVANI GALÉRIA TÁRLATA Balázs Imre arckép- csarnoka, tájai Genczárct (Fotó: Szántó György) Csiky Boldizsár zeneszerző M intha a krónikás hűségével és alázatával próbálná megragadni Balázs Imre a múló időt: olyan tudatossággal, s mély lelkiismerettel rögzíti festővásznán kortársai, színészek, képzőművészek, írók, zeneszerzők portréját. Vállalásának számunkra különös jelentősége; képeiről olyan alkotók tekintenek ránk, akikkel — még televízióképernyőn keresztül is — ritkán találkozhatunk, pedig e kor maradó értéket teremtő egyéniségei. Mert határainkon túl, élnek, tőlünk hazai közönségtől viszonylagos elszigeteltségben. A képzőművész vállalkozása tehát többrétegű. Nem pusztán a jellemábrázolás erő telj essége, a kompozíció nyugalma adja munkáinak értékét, hanem az őt jellemző belső tartás, erős érzelmi elkötelezettség, ami népéhez, pályatársaihoz fűzi. A Hatimni Galériában május 27-től július 3-ig kiállított mintegy harminc festmény, krétarajz nagy többsége az elmúlt évek termése, vagy éppen 1988-ban született. Magyarázat lehetne erre, a frissességre való szándék. Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tárlat a Marosvásárhelyről nemrég áttelepült művész féltve átmentett, vagy — a rövid távú emlékezet élességét kihasználva — azóta készült munkáit tartalmazza. Gondolhatnánk ezek miatt hogy hevenyészett anyagról van szó. Nem így van. A kiállítás megszületését megelőző körülmények (ideiglenes lakás- és műteremviszonyok) ellenére a bemuta tott munkák nagy formátumú biztos lelkierejű művészt, „hites” embert mutatnak. Az ötvenhetedik évében járó Balázs Imre nem csak szülőhazájában, Romániában elismert. A katalógusban így mutatkozik be; „Egyéni tárlatom Erdély sok városát követően 1980- ban Jeruzsálemben, 1982- ben az NSZK-ban, 1984-ben New Yorkban volt, miközben kiállítottam a makói, hajdúböszörményi művésztelepek tárlatain, 1987-ben pedig az erdélyi képzőművészek budapesti szemléjén. Egyébként 1970-től a marosvásárhelyi Üj élet című képeslap grafikai, majd művészeti rovatának is szerkesztője voltam, s jómagam sok tanulmányt, képzőművészeti szakcikket publikáltam’'. Ennyi előzetes ismeret mindenképp szükséges ahhoz, hogy megértsük, milyen környezetből, élményekből táplálkozik ez az alkotói világ. S még mindig az „arc- képcsarnoknál” maradva: a műveken az egyedi vonások erőteljessége vagy elmosó- dottsága éppúgy jellemez, mint a „képkivágás” vagy a háttér, a fény-árnyék játéka az arcon. Az aszimmetrikus beállítású Kányádi- portrén például a fejjel csaknem egyenértékű hangsúlyt kap a kéz. A háttérül szolgáló drapéria, a sötét tónusú öltözék mintegy kiemeli a békésen nyugvó kéz, a humánus tekintet harmóniáját. Ilyen szerkesztésbeli átgondoltság, lélekismeret alapozza meg a Csiky Boldizsár zeneszerzőről, Veress Zoltán íróról készült pasz- tellrajzokat. Ács Lajos színész megörökítése nemcsak egyetlen ember, hanem egy nehéz küzdelmekkel teli hivatás összegzése A színész arca — gumiarc, érzelmeknek. indulatoknak adja magát kölcsön, hogy mindig az igazságot szolgálja. Ugyanakkor egyszeri, és megismételhetetlen személyiség is, csak önmaga. Ez utóbbi kap hangsúlyt a Török István színészről készült képen. A szívesen alkalmazott kontraszthatásra épít Györfy Kálmán író megfestésénél. A fény-árnyék kettészeli a fejet, a kissé megbillent testtartás az előrenéző tekintet egyszerre sugall határozottságot. a derű biztonságát, s kesernyés iróniát. Az 1975-ben készült önarckép talán ars poeticának is készült. A vászon barnás színei — a filmes kifejezéssel élve premier plánba állított fő, a szemek, a száj zártsága, a gondolataiban elmerülő, befelé élő művészt állítja elénk. Sokszor beszédes környezetbe, tárgyak, függönyök közé helyezi alakjait, s ezzel a fényképszerűségen messze túlmutató hatásokat ér el. (Dévai György, Szé- csi András portréja, öregasszony, Réka, Férfifej.) Kettősei megrendítőek (Tékozló fiú, Férfikettös. Kettős) az egymás mellé helyezett alakok szellemi, érzelmi kötődését is — ki tudja, mi a titka, hogyan? — belesűríti a képbe. A tárlat legbensőségesebb darabja az Apám álma. Az előtérbe helyezett nyugvó kéz. az álomtól elernyedt arc, mögötte a rózsa, szinte szimbolikus: a szépség, a nyugalom, a szeretet hatja át a kompozíciót. Miként az emlékezetes pasztellszínei olyan líraiak, átszűrtek, csak a lényeget mutatók Balázs Imre tájképei. Természetes egyszerűséggel tudja megragadni egy vidék, egy természeti jelenség belső organizmusát. (Fatörzs). Éppoly élességgel, világossággal tárul elénk az építmények, tárgyak egymáshoz való viszonya, mint az élőké. A Sófalvi táj egymás mellett kucorgó apró pa- rasztházaí, a néptelen utca. a bezárt ablakszemek nemcsak a vidék, hanem a benne élők kiszolgáltatottságát, egymásrautaltságát is sugallják. (A tájban sehol sincs élő alak, minden mozdulatlan.) A kék, vörös, zöld színben pompázó, egymáshoz tartozó szálegyenesek a Libám fenyők. A Genezáret, a Holttenger — meghatározó kultúrélményeket idéz. A Szürkület, a Hajnal tovább emeli a portré és tájábrázolás erényeit. A rendezés nem törekedett a bemutatott műveken túlmutató hatásokra. Mégis. a látogató teljes élménynyel távozik. Jámbor Ildikó T. ÁGOSTON LÁSZLÓ: Kantpáni/ A minap hallottam a rádióban, hogy nemdohányzó klubot alakítottak az egyik szakközépiskola első osztályos tanulói. Nagy dolog ám ez! A nevelés csúcsa. A tizennégy-tizenöt éves gyerekek önként elhatározták, hogy leszoknak a dohányzásról. Az egyik elmondta, hogy ő már két évvel ezelőtt is megpróbálta, de nem volt elég akaratereje hozzá. Most majd a kampány segít... Apám mesélte egyszer, hogy a tizennyolcadik születésnapját ünnepelték családi körben. No, meg a frissen szerzett segédlevelét. Ügy gondolta, most már kenyérkereső lévén, megihat egy pohárka bort és rágyújthat egy szivarra is. Amikor nagyapám meglátta, úgy nyakon teremtette, hogy kirepült a kezéből a pohár, a szivart meg majdnem lenyelte. —■ Majd ha nagykorú leszel! ... — mondta az öreg különösebb harag nélkül. No igen, abban az időben még huszonnégy éves korban lett nagykorú a fiúgyermek, és a testi fenyítést se tiltotta a törvény. Az is igaz, hogy akkor még a kapitalizmust építették, és elég volt hozzá öregapám akaratereje. Nem volt szükség kampányra, klubra, főállású pszichológusra. De ha már kampány, legyen kövér! Én is fölajánlottam a No Smoking Egyesületnek, hogy némi anyagi ellenszolgáltatás fejében leszoktatom az óvodásokat a dohányzásról. Nekem is jól jön az a kis dohány... Kértem egy hamutartót, hogy legyen mibe szórnom szivarom maradékát és egyenesen nekikszegeztem a kérdést: ki dohányzik kö- zületek? Meglepően kevesen. A két óvónőn és a három dajkán kívül mindössze tíz gyerek élt nikotinnal. Három rendszeresen pipázott, kettő cigarettázott, kettő szivart szívott. A többi csak alkalmilag gyújtott rá, ha a szülei vagy a társai megkínálták. — Janda kocsabagósok! — fakadt ki az egyik angyalhajú, kék szemű kislány. — Mindig kunyejálják a csigit — Es önök elnézik, hogy itt, a szemük láttára mérgezik magukat a gyerekek? — kérdeztem szemrehányóan az óvónőktől. — Dehogy nézzük — mondta az egyik felháborodva. — Mindig elfordulunk, ha rágyújtanak. — És ha egyszer felgyújtják ezt a szép óvodát? — Olyan nálunk nem fordulhat elő, kéretn, mert csak a dajkák hordhatják maguknál a gyufát. Aki rá akar gyújtani, tőlük kér tüzet. Megkérdeztem az egyik anyukát is: mit szól hozzá, hogy a kisfia pipázik? — Hát nem aranyos? — kérdezett vissza. — Pont úgy néz ki, mint az a Ser- lock Holmes, vagy hogy hívják, a tévében. Tetszik tudni, a mai inflációs világban annyi mindent meg kell vonnia magától az embernek, legalább a gyerekének adja meg, amit lehet ... — Nem félti az egészségét? — Dehogynem. Késsel, villával, ollóval sose engedem játszani. — De hát a nikotin ... — Ja, arra gondol, hogy... Á, a mi családunk nem olyan. Az öregapám kilencven évig pipázott, csak azután tért át a szivarra. — És a férje mit szól hozzá ? — Az első férjemre, a Pistike apjára gondol? Ne is kérdezze! Szidja a magyar ipart, mint a záporeső. — A dohányipart? — Nem. Mi köze ehhez a banknak? A népművészetit. Egy szép tajtékpipát akart venni a gyereknek a születésnapjára. Azt hiszi lehet kapni? — Kishegyed is dohányzik? — Csak alkalmanként, ha iszom. — Mennyit szív? — Naponta gondolja? Hát ... úgy fél liter cseresznyét. Nincs kisebb üveg a közértben. — A gyerek szeme láttára? — Ó, nem. A kis huncut mindig becsukja a szemét, ha meghúzza a bütyköst, hogy ne lássa, mennyit ivott. Hát nem jópofa? Ezzel be is fejeztem a fölmérést. Semmi ok az aggodalomra. Olyan sikeres kampányt fogok indítani, hogy még az unokáimnak is jut majd másodállás. ZENÉS NYITÁNY Sanzonok a Dobosban Itt a nyár, következnek tehát az Agria Játékok. A színes rendezvénysorozat ma este a Dobos cukrászdában kezdődik: régi hagyomány, hogy Egerben ilyenkor a művészek kötetlenebb formában. kávé^ fagylalt, sör mellett találkoznak hallgatóikkal. Bókái Mária és Szatmári György. az egri Gárdonyi Géza Színház művészei operettekből és sanzonokból válogattak: közönségüket örökzöld dallamokkal örvendeztetik meg Este 8 órakor kezdődik ez a rendezvény, majd további öt alkalommal állnak a vendégek elé. Ezek a következők: június 29., július 8.. 15.. 22. és 29. Új helyzetben, új feladatok Interjú a mozgáskorlátozottakról Az év elején a kormányzati munka átalakítása során, a szociálpolitika új tárcát kapott, az új főhatóság a Szociális és Egészségügyi Minisztérium. Létrejött az Országos Szociálpolitikai Tanács is, amely egyéb szociálpolitikai feladatok mellett, foglalkozik a fogyatékosokkal, így a mozgáskorlátozottakkal is. A mozgássérültek jelenlegi helyzetéről beszélgettünk? Hermányi Pálnéval, az új minisztérium szociálpolitikai főosztályának főelőadójával. — A mozgáskorlátozottak gondozása igen összetett feladat. Figyelembe kell venni, hogy az elváltozás végleges állapot-e vagy gyógyulásra. javulásra lehet számítani a kezelések, műtétek után. Az iskoláztatást, a munkavállalást alapvetően meghatározza a fogyatékosság jellege. — Milyen intézményrendszerben foglalkoznak a fiatalokkal? — A mozgáskorlátozottak 90 százaléka általános iskolában tanul vagy magántanuló. Ezeknél a gyerekeknél nagy szerepet játszik a családi háttér. Az intézeti gondozásra szorulók számára országos hatáskörű intézményt működtetünk Budapesten. A két otthon — a II. kerületben, a Marcibányi téren és a XIV. kerületben, a Május 1. úton — ez év tavaszától egy intézményként folytathatja munkáját. Jelenleg itt 280 gondozott él. Ezeknek a fiataloknak az oktatását, képzését igyekszünk megoldani. Egyrészt úgy, hogy kihelyezett — az intézményben működő — osztályokban tanulnak, másrészt, akinek állapota engedi, normál iskolába jár. így az ott élők kétharmada tanul ebben az évben is. Ennek a létszámnak egyik fele általános iskolai és gimnáziumi oktatásban, másik fele pedig szakmunkásképzésben vesz részt, öten felsőoktatási intézmény hallgatói. Legnépesebb a szakmát tanulók tábora. Ezért új utakat. új lehetőségeket keresünk ebben a képzési formában. A hagyományos vállalati oktatás mellett, gondolunk arra, hogy az intézményen belül gazdálkodó szervezetet lehetne létrehozni, ahol a szakmatanulás teret kaphatna. A néhány éve működő Alfa Ipari Szövetkezet — ahol mozgáskorlátozottakat foglalkoztatnak — keretében is elképzelhető a szakmunkásképzés. Jelenleg azonban ehhez nincs helyiségünk és ennek megoldása egyelőre sajnos kilátástalan. — A szakmaválasztás minden fiatalnak nagy gond, és meghatározó az egész életre. Még inkább igaz ez a fogyatékos embereknél, ök milyen lehetőségek közül választhatnak? — Elvileg közel ötszáz olyan munkakör van. amit be tud tölteni mozgáskorlátozott személy, gyakorlatilag azonban lényegesen kevesebb a választható szakmák, s főképp a munkahelyek száma. Az intézetben lakók esetében az a néhány lehetőség van, ami házon belül adott. Az irodagép-műszerész, a karbantartó, a mechanikai műszerész, p bőrdíszműves és a női szabó szakmák a legnépesebbek. Ebbe persze, kényszerűség is belejátszik, ugyanis e foglalkozások oktatásához vannak meg leginkább a feltételek. Legnagyobb gondunk a megfelelő intézményi háttér hiánya. A jelenlegi vállalati oktatási forma előnye, hogy a gyerekek a beiskolázás előtt egy évig dolgoznak, és ezalatt kiderül, hogy képesek-e elvégezni az adott munkát vagy sem. A mozgáskorlátozottak kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert a vállalatok mindenkori szándékától függ, hogy kapnak-e lehetőséget a tanulásra. — Mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik a budapesti intézetet már „kinőtték”? — Részben visszakerülnek a családjukba, részben más intézetben élnek tovább. Az önálló élet feltételeinek megteremtése szinte elérhetetlen számukra. Több új megoldást is tervezünk ezzel kapcsolatban. Szeretnénk a szakosított szociális otthoni hálózatot tovább bővíteni. Néhány ilyen intézmény már működik az országban, de ez még kevés, és nem is minden esetben felelnek meg teljesen rendeltetésüknek. A társadalom szemléletváltozása azért lassan már érezhető. Most épül például Pécsett egy új intézmény, melynek egy része szintén szakosított szociális otthon lesz. A szakemberek már figyelembe vették, hogy az épület mozgáskorlátozottaknak épül, és a speciális igényeknek megfelelően készítették el a terveket. Az önálló életre minimális segítséggel képes sérültek számára — elképzeléseink szerint — olyan garzonházakra lenne szükség, ahol saját otthonukban élhetnének, de a szükséges orvosi, gondozói segítséget házon belül megkaphatnák. Lázár Ildikó NAGYKOKÍNYESI TALÁLKOZÁS Vasutasgyermekek olvasótábora Ma kezdődik és július 6-ig tart az az olvasótábor, amelyet rendszeresen a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár szervez, vasutasgyermekek számára. A nagykökényesi találkozás sokak számára jelentett már maradandó élményt. Ilyenkor a résztvevők megismerkednek jeles irodalmi alkotásokkal, történelmi kérdésekkel, s természetesen a vasút hivatásának szépségeivel is. A sokoldalú megközelítés célja. hogy közös kincseket szerezzenek, a kultúra értékein át, a demokratikus játékszabály okkal ismerkedjenek meg: közösséggé szerveződjenek. Július 4—5—6-án — szinte már természetes —, különvonattal indulnak kirándulni a táborlakók. Hatvan—Vác—Budapest útvonalon, s ellátogatnak Szentendrére is. Az ez évi tematika szerint felkeresik az 1848—49-es emlékhelyeket, látogatást téve a Hadtörténeti Múzeumban is.
