Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-17 / 144. szám

Neiuilmq 1988. június 17., péntek Százhetven éve szüleim Charles Francois Gounod (1818—1893) francia zeneszerző. a Francia Akadémia tagja. Atyja ismert festő, anyja jo nevű zongorista volt: első zongoralcckéit is utób­bitól kapta, s 18 évesen u kon­zervatóriumban Halévy tanítvá­nya lett. 1839-ben elnyerte a Ko­mái Nagydíjat, s így három évet tölthetett a római Villa Mediei- ben. Párizsba visszatérve még túlnyomórészt egyházi zenét irt. de ismételt kísérleteket tett a színpad meghódítására. Soroza­tos kudarcok után csak az 1859-ben. a másodrangú Theatre Lyrique-ben színre került, s egy évtizeddel később a Nagyopera műsorába átvett Faust hozta meg neki a várva várt nagy sikert: ezt egyébként a Pesti Nemzeti Színház már 1863-ban bemutatta. A Faust azóta a franciaknak szinte ..hivatalos" nemzeti ope­rája : vele szerzője egy csapásra az akadémia tagja, s a francia zenei élet koronázatlan fejedel­me lett. A Faustot (a várakozás ellenére) már csak gyengébb si­kerű művek követték. Érdeme, hogy a bombasztikus operapá­tosz helyébe közvetlen dalsze- rüséget vitt a francia színpadi zenébe. Behízelgő, olykor Schu- mannra emlékeztető érzelmesseg jellemzi muzsikáját, amely kü­lönösen a szerelem kifejezésén talált bensőséges. nemegyszer közvetlen melegségével megkapó hangot. A Nap kél: 4.46 órakor. nyugszik: 20.44 órakor. A Hold kél: 7.14 órakor. nyugszik: 23.23 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon LAURA, ALIDA nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája az Adelheid volt. melyben az ofelnémet ..adal". azaz ..nemes” és a ..heil" ..viselkedés, magatartás" fogalma rejtőzik. így a belőle képzett Alida ..nemes viselkedé­sű” jelentésű. ks [időjárás] Várhat«) időjárás ma estig: Vál­tozóan felhős idő lesz. Rövi- debb-hosszabb időre mindenütt kisüt a nap. Főként a Dunán­túlon. szórványosan várható eső. zápor, helyenként zivatar is elő­fordul. Az időnként megélénkü­lő északnyugati, északi szél el­sősorban az Alföldön gyakran megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 2í —25 fok között alakul. Favágók Uj iparcikkáruházat építenek Egerben — közölte a kapott információ alapján lapunk a hél elején —. de a kivitelezés; során megmentik az itt álló fákat. Aztán a hét közepén mégis irtottak. Az újságírii leszi a dolgát. S a favágók is. persze . . . (— ni) — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Dobos Józscfné ország­gyűlési képviselő június 21- én fogadónapot tart Gyön­gyösön. Délután 3 órától a társadalombiztosítási igaz­gatóság Kossuth utcai épüle­tében várja választóit. — NAPIRENDEN. Az Egész ségügyi Dolgozók Szakszer vezetőnek Heves Megyei Bi­zottsága ülést tartott csütör­tökön Egerben. A testület ez. alkalommal a munkaügyi szabályzatok, kollektív szer­ződések érvényesüléséről, az. ifjúsági parlamentek tapasz­talatairól. a baleseti hely­zetről és az. idei bérfejlesz­tésről tárgyalt. — ISKOLAFEJLESZTÉS. Tornateremmel, s ezt kiegé­szítő létesítményekkel, illet­ve 2 új osztályteremmel bő­rül a Gyöngyöshalászi Álta­lános Iskola. A 10,1 millió forintos fejlesztés teljes be­fejezése a jövő év januárjá­nak végére várható, de n két tantermet már az idei. uj tanévben használhatják a községbeliek. — BALATONI ..HANGOS ÚJSÁG". Harminc esztendő után korszerűbbre cserélik Balaton község tanácsi hang- szóróhálózatát. A közérdekű információk továbbítására szolgáló berendezés — ame­lyet az Elkisz, szakemberei már szerelnek — a korábbi­nál nagyobb teljesítményű EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: U-000. Gyermekorvosi ügyelet: este 19 órától holnap reggel 7.49 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-tól 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­lesz.. s e hónap végéig elké­szül. — POSTAKORSZERÜSÍTÉS. Az épület és berendezésének felújítása, korszerűsítése mi att. előreláthatóan két hó­napra bezárják az egri — la- josvárosi — 3. számú posta- hivatalt június 20-án. A ha­sonló munkák miatt eddig zárva tartott 2. számú — Almagyar utcai — hivatali június 21-én nyitják. — TERJESZKEDŐ TAKA­RÉKSZÖVETKEZETEK. A gyöngyöspatai takarékszö­vetkezet után legújabban a vámosgyörki akar új kiren­deltséget nyitni Gyöngyösön, míg a város mátrafüredi ré­szén — a kiránduló- és üdü­lőhelyek pénzügyi ellátására — az abasári „falusi bank" kívánja fiókhálózatát tovább bővíteni. — SZOLGÁLATI LAKÁ­SOK. Csány községben a he­lyi tanács négy újabb szol­gálati lakást építtet. A rövi­desen kezdődő munkákhoz e héten jelölték ki a terü­letet. A lottó nyerőszámai 17, 26, 42, 62, 76 nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet­rögzítőn lehet bejelentést lenni. Tanácsülés Egerben Tegnap délelőtt ülést tar tott Eger Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. A tanácskozáson, amelynek le vezető elnöke Békési József. a városi tanács általános el­nökhelyettese volt. ezúttal számos napirendi pontot érintettek. Szó volt többek között a Borsod Megyei Tejipari Vál­lalat Egri Üzemének Eger és vonzáskörzete ellátásában betöltött szerepéről, s a Tü- zép tevékenységéről. Beszá­moló hangzott el ezenkívül a végrehajtó bizottság 1 Döfi A népművészet-, néptánc­kultúránk ősi. nép- és nem­zettudatunk szerves része, amelynek ismerete nélkül nem nevelkedhetne egyet­len gyermek, egyetlen fiatal sem. Ezért jelentős az a ren­dezvény, amelynek megye székhelyünk ad otthont há­rom napon át. Az Úttörők Országos Néptánc- és Népi- játék Találkozója tegnap kezdődött Egerben. A Dobó téren este 7 óra­kor közel 1200 gyermek gyűlt össze, hogy részt vegyen a gazdag eseménysorozat meg nyitóján. Az ország legjobb úttörő lánccsoportjai, drama­Befejeződtek az államvizs­gák a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem Társadalom­tudományi Kara Vállalatgaz­dasági Üzemmérnöki Intéze­tében Gyöngyösön. Ezl kö­vetően csütörtökön délelőtt az intézet aulájában benső­séges ünnepség keretében ke- i ült sor a diplomaosztásra. Ezen részt vett dr. Bíró Fe­Tegnap Egerben — a Ha­zafias Népfront megyei bi­zottságának székházában — rendezték meg Eszak-Ma gyarország családi köreiben tevékenykedő klubvezetők tájértekezletét. Ezen Heves, Pest, Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye, valamint Budapest szak­emberei vettek részt. —117-ben végzett tevékenysé­géről, s a VII. ötéves terv feladatainak időarányos tel­jesítéséről. A megyeszékhely belváro­sában bevezetett új forgal­mi rend tapasztalatairól is tájékoztatták a jelenlevőket. Ezzel kapcsolatban megálla­pították, hogy a védett bel­városban a járműforgalom jelentősen csökkent az intéz­kedések hatására. Ennek kö­vetkeztében javultak a leve- göszennyezettség mutatói, s védettebbé vált az épületál­lomány. Továbbra is gondot tikus népi játékok előadói érkeztek ide, hogy tanulja­nak egymástól. A megjelenteket Kalina Mária, a Magyar Úttörők Szövetsége Heves megyei el­nöke köszöntötte, majd Mrá- zik Mária, a Magyar Úttö rök Szövetsége Országos Ta­nácsának titkára ünnepi be­szédében méltatta az alka­lom jelentőségét, s kívánt eredményekben gazdag sze­replést a 26 csoportnak. Az alkalomhoz méltóan a gyón gyösi Vidróczki együttes be­mutatójával fejeződött be a nyitó ünnepség. Ma három helyszínen ke­renc. a gödöllői egyetem tár­sadalomtudományi karának dékánja is. A leendő friss diplomások, a szülök és meghívottak előtt dr. Wachtler István kandidátus, az üzemmérnöki intézet oktatási igazgatóhe­lyettese mondott ünnepi be­szédet. Ezután dr. Magda Sándor igazgató adta át a A tanácskozás témája: a mai családok helyzete. En­nek keretében először Kele­men Endre — a televízió Családi kör című műsorá­nak vezetője — ismertette és összegezte a műsorral kapcsolatos tapasztalatokat, majd beszámolt az Iskolate­levízió adásainak műsorter­véről. jelent azonban a parkolóhe­lyek minimális száma. s ezért az illetékesek isméi megvizsgálják az uj parko­lók kijelölésének lehetősé­geit. Az előterjesztések és ja vasiatok között szerepelt a lakás- és telekgazdálkodás időszerű kérdéseinek felvá­zolása. valamint az idei la- káselosztási terv ismertetése. Javaslat hangzott még el a városi tanács Mélyépítő és Városgondozási Üzemének névváltoztatására, s a Lenin úti Hámán Kató Bölcsőde megszüntetésére. rül sor művészeti bemuta­tókra. Az egri Gárdonyi Gé­za Színházban délelőtt 9 - tol 12-ig és délután 2-től 5-ig. és este 6 ólától lesznek az előadások, a Dobó téren és a várban a Varkoch Kapu­nál pedig délután 5-től 7-ig a helybeliek is gyönyörköd­hetnek az. úttörők táncaiban. Szombaton folytatódnak a művészeti bemutatók, majd délután 2-től 5-ig a Hámán Kató Megyei Üttöröházban szakmai tanácskozásra kerül sor. ahol az. együttesek ve­zetői és az öttagú zsűri ér­tékelik a résztvevők mun­káját. diplomát 56 nappali és 28 levelező tagozaton végzett üzemmérnöknek kertészeti, állattenyésztő és növényter­melő szakon. Szeld Csaba. Kati Gyöngyi. Máté Melinda. Molnár Róza és Turányik Ferenc kiváló minősítést ka­pott az államvizsgán. Gajdon János kertész, üzemmérnök pedig vörösdiplomás lett. Ezt követően Jenéi Artur né. a megyei népfronl mű­velődéspolitikai bizottsága nak elnöke tartott előadást, amelyben a családok aktuá­lis problémait taglalta. A tájértekezlet kötetlen be szélgetéssel végződött: a résztvevők elmondták a té­mával összefüggő gondolatai­kat és felvetéseiket. Szombati számunkban olvashatják F. hét végén is változó tos tartalommal kerül la punk az olvasó kezébe Szombati számunk 3. ol­dalán Mentusz Károly Domoszlón bíznak a talpraállásban c. anyaga ba n olyan tsz röl ir. ahol alig több. mini egy évtized alatt há­rom elnök váltotta egy mást. A gondok elemzése mellett a sokoldalú be­szélgetésben a kivezető útról is szó esik. A Népújság 5. oldalon Homa János és Szántó György A gyárakhoz már közel — a várostól még messze c. riportjukban Halmaj- ugra mindennapi életébei engednek bepillantást az íj érdeklődőknek. Farkas | András az Újság 7. olda­la n Egy hangverseny másképpen E c. kritikája az idén 2.i esztendős Egri Szimfoni­kus Zenekar jubileumi hangversenyét idézi. ki- s csit az eltelt negyedszá- j zad eredményeit is mél- ’ tatva. D rendőrség közleménye Csütörtökön, a délutáni órák­ban. az 1956-os októberi ese­mények idején aktív ellenséges tevékenységet kifejtő személyek egy csoportja és mások a rend­őrségi szervek előzetes figyel­meztetése ellenére a belváros­ban gyülekeztek. Rendszerellenes jelszavakkal megpróbálták az általuk moz­gósított mintegy 350—400 fős tö­meget befolyásuk alá vonni. A rendőrség a közrend fenntartá­sa érdekében megtette a szük­séges intézkedéseket. Ennek so­rán előállították Rácz Sándor, Demszky Gábor, Hódosán Róza. Nagy Jenő és Égető Pé­ter budapesti lakosokat. ORSZÁGOS ÚTTÖRŐ NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ Az ősi kultúra jegyében Diplomaosztás Gyöngyösön TÁJÉRTEKEZLET A család helyzetéről Nyugodt, megfontolt egyé­niség. Olyan, akinek a sza­vai mögött hosszú évek ta­pasztalata rejlik, s a körü­lötte zajló élet problémái nemcsak megérintik, hanem hosszas átgondolásra; véle­ményének megfogalmazásá­ra késztetik. S hogy nem­csak a saját maga számára szűri le a mindennapok gondjait, örömeit, az is bizo­nyítja, hogy hosszú évek óta foglalkozik a körülötte élő emberekkel. Bessenyei Ele mér hivatalos beosztása gondnokságvezető. Ám ami­ért megkerestük az az, hogy a Parádi Üveggyárban ö foglalkozik a munkaverse­nyek megszervezésével. — Ne gondolja, hogy egy­ből erre a posztra kerültem Majdnem húsz évig fiíjtam és is az üveget, és talán nem foglalkozom, nem elégít ki teljesen, azt szeretném, ha a napi tevékenységem végig értelmes munkával telne. Igazából nem olyan kézzel­fogható a törekvéseim ered­ményé, mint hajdan, üveg­fújó koromban, amikor egy- egy késztermék magáért be szélt. (Fotó: Perl Márton) hangzik dicsekvésnek, ha azt mondom: alaposan meg­ismertem ennek a szakma nak minden szépségét és ne­hézségét. Ami miatt mégis otthagytam az előző beosz­tásomat az, hogy nem na­gyon bírtam már az éjsza­kázást, a megerőltető fizi­kai munkát. Amivel most — Rendszeresen meghir­detjük az Alkotó Ifjúság pá­lyázatot. Idén is több fiatal indult ezen. néhányuknak az alkotásai az egri Centrum Áruház kirakatában láthatók is. Ezenkívül a Szakma Ifjú Mestere címért is folyik ver­sengés. és mindig születnek elismerésre méltó eredmé­nyek. Van olyan dolgozónk, aki folyamatosan. minden alkalommal magáénak mond hatja ezt a kitüntetési. Az­tán időnként beérkezik egy­két szellemi pályamű is, de ez elég ritkán történik meg — Elégedettnek érzi ma­ga 1 — Nem is tudóm . . . Iga­zából az a baj. hogy manap ság a dolgok mögött elsik­kad az ember. Agyondolgoz- za magát, rákényszerítik hogy ritmust tartson azok­kal, akik könnyebben akar­nak pénzhez jutni. De ami a legnagyobb baj. hogy rit­kán látok magam körül mo­solygó. vidám arcokat . . . (dór os) NÉPÚJSÁG — a Magyar Szociálisra Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSO LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Vyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNE dr. — HU ISSN 0133—0705

Next

/
Thumbnails
Contents