Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-17 / 144. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. június 17., péntek A 7 NAP A romániai nemzetiségek helyzetéről Ülést tartott a Miniszter- tanács (Folytatás az 1. oldalról) tóját. Szólt a bizottság alapelveiről, így többek között arról is, hogy a magyar politika kényszerhelyzetbe került, mert érzékelte, hogy sokan nem. szándékoznak visszatérni Romániába. S mivel döntő többségük magyar nemzetiségű, így erkölcsi és politikai kötelességünk rajtuk segíteni. De mindemellett azt is figyelembe kell venni, nem megoldás egy népcsoport számára, hogy elhagyva szülőföldjét, áttelepül hazánkba. Beszámolt arról, hogy eddig mintegy 5200 ember kapott ideiglenes tartózkodási engedélyt a rendőrhatóságoktól, ezek nagy része erdélyi magyar, de négy-öl- száz román, illetve német anyanyelvű is akad közöttük. Döntően szakmunkások, de mintegy tíz százalékuk értelmiségi. A jelenlegi munkaerőhelyzetben is könnyen találnak munkát, s a jövőre nézve sem látszik megoldhatatlannak munkába állításuk. Gondot jelent, hogy sokan elszakadnak övéiktől, s szinte semmi remény nincs a családegyesítésekre. A másik nehézség a lakáshelyzet miatt adódik, ezárt az elkövetkezőkben igyekeznek majd az áttelepülőket a kihalófélben levő falvakba irányítani, hogy ott találjanak otthont az elhagyott házakban. Mint megjegyezte, fél attól, hogy az ismert, sokakat felháborító román fe- lepülásrendezási-terv miatt még többen hagyják el hazájukat. Elképzelhető, hogy fogadásukat nem tudjuk megoldani a jelenlegi színvonalon. Homa János Zimbabwei— mozambiki katonai akció A zimbabwei és a mozambiki hadsereg tovább folytatja összehangolt katonai akcióit a Mozambiki Nemzeti Ellenállás (Renamo) nevű) ellenforradalmi szervezet fegyveres bandáinak felszámolására — közölte csütörtökön Robert Mugabe zimbabwei elnök. Mugabe a nap folyamán találkozott a zimbabwei la togatáson tartózkodó Russell Marshall új-zélandi külügy-. leszerelési és fegyverzet-ellenőrzési miniszterrel, s a találkozón elmondta, hogy Zimbabwe segítséget nyújt Mozambik határainak és főbb szállítási útvonalainak védelméhez. a Dél-Afrikai Köztársaság és a Renamo ismétlődő diverzáns akcióinak visszaveréséhez. A 7 nap című jugoszláviai magyar nyelvű hetilap legújabb számában a romániai nemzetiségek helyzetéről kommentárt közölt, amelyben többek között megállapította: — Nyolcezer falu tűnik el a föld felszínéről a következő 12 esztendő alatt a szomszédos Romániában. Az ötlet még 1979-ben született, de megvalósítását csak most sürgette Nicolae Ceausescu elnök. A kommunizmusba vezető sajátságos útra vonatkozó javaslatairól közismert vezető a nyolcezer falu helyén 350 ezer hektárnyi megművelhető földterületet akar nyerni a mezőgazdaság és az állattenyésztés számára. A cél érdekében lerombolnak az érintett falvakban mindent: házakat, templomokat, temetőket, műemlékeket. — Észak-Írországban hat brit katona halt meg egy szerda éjjeli merényletben. A terrorista cselekményt az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagjai követték el. A katonákat a gépkocsijuk alvázára erősített pokolgép ölte meg. Az autót előzőleg őrizetlenül hagyták Belfast egyik külvárosában, Elsősorban és mindenekelőtt a nemzetiségek egykori lak helyén. Szászok. magyarok, szerbek, horvátok és más nemzetiségek olvaszthatok majd így be — sokkal köny» nyebben — a román nemzetbe. A Román Szocialista Köztársaság 2.3 millió lakója közül egyébként mintegy 90 százalék román, a magyarok száma kétmillió körül van. a németeké 400 ezerre becsülhető. a többiek aránya kisebb. A román állam- és pártvezetés hosszabb ideje törekszik a nemzetiségek beolvasztására és ez a legújabb lépés látszik a legradikáli- sabbnak. A nemzetiségek, illetve nemzeti kisebbségek helyzetét figyelemmel kísérő európai szervezetek szerint egyébként ma, a XXI. század küszöbén éppen RomáLisburnban. Mihelyt a katonák a gépjárművet elindították. a kocsi felrobbant. Négyen a helyszínen. ketten pedig kórházban haltak meg. Könnyebben megsebesült tíz járókelő. Az IRA később telefonon magára vállalta a merénylet elkövetését. Az észak ír polgárháború niában a legnehezebb a kisebbségek helyzete. Hogy pontosak legyünk: a legsú lyosabb. Érdekes ezzel szemben, hogy a szocializmus győzelme elnevezésű bukaresti sugárút kiépítése miatt ugyancsak sok. ezúttal román nemzeti kincset. műemléket semmisítettek meg. A fővárosban 15 000 építményt bon tottak le egv új épület miatt. amely egvmilliárd dollárba került. A helységnevek írása miatti magyar tiltakozásra, az alapvető emberi jogok megsértésével kapcsolatos panaszra április óta nem érkezett válasz. A németek is (Bonn tette szóvá ugyanezt) hiába várják a diplomáciai postát. Állapította meg a 7 nap. utóbbi hónapjaiban több súlyos merénylet is volt. főként azóta, hogy a brit titkosszolgálat emberei Gibraltárban agyonlőtték az IRA három fegyvertelen emberét. Általános felháborodást váltott ki Londonban az IRA szerdán éjjel végrehajtott bombamerénylete, amelynek az Észak-trországban állomásozó brit fegyveres erők hat tagja esett áldozatul. Az észak-írországi terror- cselekmények két évtizedes véres krónikájában ez volt a brit katonaság ellen végrehajtott legsúlyosabb merénylet 1979 augusztusa óta, de a brit helyőrség és az észak ír fegyveres karhatalom tagjai közül idén már húsz halálos áldozata van az IRA merényleteinek. Margaret Thatcher brit kormányfő „elborzadását" fejezte ki, amikor szerdán éjjel értesítették a merényletről. Charles Haughey, az Ír Köztársaság miniszterelnöke megbélyegezte az IRA legújabb terrorcselekményét, és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Brit megfigyelők szerint a lisburni merénylet része annak az akciósorozatnak, amellyel az IRA a Gibraltárban agyonlőtt három aktivistájának halálát kívánja megbosszulni. A brit különleges légi szolgálatának (SAS) márciusban végrehajtott gibraltári kommandóakciója ügyében a nyilvános törvényszéki vizsgálat megkezdését különböző „eseményütközésekre" hivatkozva hónapok óta halogatják. A legújabb változat szerint a gibraltári vizsgálatra legkorábban augusztusban, a brit parlament ülésszakának nyári szünete alatt kerülhet sor. Pokolgép robbant az észak-írországi Lisburnban, június 15- én, éjszaka. A Belfasttól 11 kilométerre levő város helyőrségében rendezett jótékony célú sportrendezvényről távozó angol katonák elleni merényletnek hatan estek áldozatul, tíz polgári személy megsebesült (MTl-telefotó) Észak-írországi merénylet i—( Külpolitikai kommentárunk )Sajtószabadság tajvani módra A TAJVANI ÜJSA.GOLVÁSOK újabban alig hisznek a szemüknek — az elmúlt hónapokban olyan témák kapnak nyomdafestéket, amelyeket néhány éve még bizalmas magánbeszélgetésekben sem volt ta nácsos megpendíteni. A lapok részletesen írtak a kormányzó Kuomin- tangon belül kibontakozó hatalmi harcról és személyi torzsalkodásokról azután, hogy Csang Csing-kuo január közepén bekövetkezett halálával a szigeten be végeztetett a Csang Kaj-sek dinasztia uralkodása. Söl. azt sem hallgatták el, hogy a Kínából 1949-ben elűzött néhai diktátor özvegye a háttérben minden követ megmozgatott és megpróbálta megakadályozni I.i Teng-hui jelenlegi államfő kinevezését a nacionalista párt ügyvezető elnökévé. Nem keltett kisebb, feltűnést az. a riport sem. amely kinyomozta, hogy az egyik külügyminiszter-helyettes Csang Csing-kuo törvénytelen gyermeke, de van egy ikertestvére is, akiben az egyik tekintélyes jogi egyelem dékánját tisztelhetik. Tajvan és az Egyesült Államok felhőtlen kapcsola taira vetett némi árnyékot az a .sajtójelentés, amely szerint a sziget nukleáris kutatási programjáért felelős egyik vezető beosztású tudós, a CIA ügynöke volt, és tarsolyában a fontos államtitokként kezelt tervekkel az Egyesült Államokba szökött. Negyven évig a sajtóban kikezdhetetlen tabunak számított a tajvani hadsereg. Ám az újságcikkek mostanában olyan eretnek gondolatokat sugalmaznak, hogy a tábornokok talán túlságosan nagy politikai befolyásra tettek szert a sziget életében. A lapok feladták az eddig önkéntesen vállalt terjedelmi korlátokat és tizenkettő helyett a legtöbb huszonnégy oldalon jelenik meg. A bővebb terjedelemből — az olvasók érdeklődésével összhangban — a korábbiaknál jóval több helyet szánnak a népi Kínáról tájékoztató írásoknak. A SAJTÓ FELLÉLEGZÉSE nem égi adomány, hanem logikus következménye a szigeten néhány éve megindult liberalizálódási folyamatnak, amelyből egyrészt táplálkozik, másrészt, amely kereteit is behatárolja, mert túlságosan nem futhat elébe. A korábbi diktatórikus vezetési stílus enyhítésében bizonyára fontos szerep jutott a másik három délkelet-ázsiai „gazdasági tigrissel": Hongkonggal, Dél-Koreával és Szingapúrral kialakuló rivalizálásnak Először feloldották a rendkívüli állapotot, hallgatólagosan engedélyezték egy néhány tízezer tagot számláló kis ellenzéki párt, a Demokratikus Haladó Párt megalakulását és a szakszervezeteknek biztosították a sztrájkjogot. Csang Kaj-sek fiának halála után a sajtó számára "szinte egyik napról a másikra megszűntek a politikai korlátozások, s mindaddig, amíg a lapok nem terjesztik a kommunista eszméket, vagy nem kezdik ki a Kuomintag felfogása szerinti egy Kína elvet, a hivatalos szervek állítólag nem avatkoznak be a tájékoztatásba. Január közepén megszűnt a lapalapitásra vonatkozó, harminchét éve hatályban levő tilalom és fél év sem kellett hozzá, hogy ötven lapengedélyt adjanak ki, míg előtte összesen — a Kuomintang hét orgánumát is beleértve — 30 újság jelent meg a szigeten. Bár, hivatalos helyen azt hangoztatják, hogy elmúltak azok az idők, amikor a sajtó riportjait a kormánypárt politikájához igazították, az. ellenzék nem osztja ezt a véleményt. Kifogásolják, hogy nézeteik és tevékenységük nem kap megfelelő teret a lapokban A párt és az állam elnökének személye változatlanul szent és sérthetetlen, a vele. kapcsolatos írások rendkívül udvarias kötelező gyakorlatok. Az ellenzék mégis attól tart, hogy a hatalom lesújthat az egyre kritikusabb sajtóra, ha úgy véli. az túlzásba viszi a bírálatot. SZÉLESEBB KÖRBEN ELTERJEDT vélemény szerint azonban a kocka el van vetve. A sajtó liberali1- zálása visszafordíthatatlannak tűnik — legalábbis súlyos belpolitikai viharok kockázata nélkül. Szerintük inkább az ellenkező irányú fejlődés várható. A két legnagyobb sajtókonszern tulajdonosai legutóbb kiléptek a kormányzó párt vezető testületéből, ezzel is növelni igyekezvén lapjaik függetlenségét, egyben hitelét az olvasók szemében. AZ Express utazási ajánlatai: NDK: DREZDA 6 nap üdülés Időpont: 1988. július 31-augusztus 05. Utazás: vonattal Elhelyezés: többágyas szobákban ifjúsági szálláshelyeken Irányár:i3300,— Ft. BERLIN: Időpont: 1988. július 2—6. okt. 30—nov. 03. nov. 29—dec. 03. Utazás: oda vonat, vissza repülő Elhelyezés: többágyas szobákban, ifjúsági szálláshelyen Irányár: 5000—5500,— Ft. SZOVJETUNIÓ: UNGVÁR-MUNKÁCS: Időpontok: júl. 28—aug. 01. aug. 18—20. okt. 20-22. okt. 23-25. nov. 20-22. dec. 18-20. dec. 15-17. Utazás: autóbusszal — 3100— Ft (teljes ellátás), személygépkocsival — 2300,- Ft (teljes ellátás) Elhelyezés: 2—3 ágyas, szállodai szobákban. AUSZTRIA BÉCS: (2 napos) Időpontok: szeptember, október, november december hónapokban igény szerint. Utazás: autóbusszal Elhelyezés: 2—3 ágyas, szállodai szobákban. Irányár: 3000-3300,- Ft Költőpénz: 1400,— Ft-ért. HINTERSTODER Időpont: július 02—09. Utazás: egyénileg Elhelyezés: 2-4 ágyas szobákban Irányár: teljes penzióval 1 éjre: — család esetén 19 éven aluli-gyerekkel 169,-ATS/fő- felnőtteknek 192,- ATS/fö JUGOSZLÁV TENGERPART (Iroda valutakeretére) SELCE: üdülés teljes ellátással Időpont: 1988. augusztus 5—13. Utazás: autóbusszal Elhelyezés: 2—4 ágyas fürdőszobás szobákban (magánvillákban) Irányár: 10 000,— Ft Költőpénz: kb. 3000,— Ft-ért. és BOLGÁR TENGERPART 7 éjszakás turnusokban (Napospart, Szozopol, Várna, Lozenec, Aranyhomok) Időpont: június 01—szeptember 15-ig, igény szerint folyamatosan Utazás: egyénileg választható Elhelyezés: 2 ágyas, fürdőszobás, , 2 ágyas zuhanyozós szobákban, 2—4 ágyas bungalowban (részletes információk az utazási irodában). Irányár: 3150,— Ft-tól 7000— Ft-ig.