Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-16 / 143. szám

RlBfiuífaq 1988. június 16., csütörtök Nyolcvan éve született Trencsé- n.yi-Waldapfel Imre (1908—1970) klasszika-filológus, irodalom- és vallástörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos^ Akadé­mia tagja. A budapesti egyete­men végzett, s 1932-ben magyar- latin—görög szakos tanári és dok­tori oklevelet szerzett. Horváth János. Herényi Károly. Hor- n.vánszky Gyula tanítványa volt. s a Herényi köré tömörült fia­tal írók és ókortudósok csoport- • iához, az ún. Stemmához tarto­zott. Baráti kapcsolatot ápolt Radnóti Miklóssal és József At­tilával. Néhány évig magántaní­tással foglalkozott, majd 1938-tól 1946-ig az Üj Idők Irodalmi Rt. tudományos lektora volt. az Uj Idők Lexikona munkatársa. A felszabadulás után nagy aktivi­tással kapcsolódott be a tudo­mányos életbe. 1948-tól a szegedi tudományegyetem professzora (1949—50-ben rektora) volt. majd haláláig a budapesti Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem latin- görög—filológiai intézetének ve­zető tanára, s néhány évig az egyetem rektora. Életművében a tudományos oktatói és irodalmi tevékenység elválaszthatatlan egységet alkot. Legtöbb írása a görög—latin antikvitással és en­nek továbbélésével foglalkozik. Több világirodalmi antológiát is szerkesztett, s ismertek vallás- történeti tanulmányai is. A Nap kél: 4.46 órakor, nyugszik: 20.44 órakor. A Hold kél: 6.05 órakor, nyugszik: 22.56 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JUSZTIN nevű kedves olvasóinkat! Alapszava a latin Jusztinianusz volt. amelynek jelentése a .Jus­tus” ..igazságos*' szóval magya­rázható. [időjárás^ Várható időjárás ma estig: A felhőátvonulások mellett dél­nyugaton kevesebb, másutt több napsütés várható. Kisebb eső, futó zápor, főként délnyugaton valószínű. Az északi szél gyak­ran lesz élénk, időnként erős. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 2« és 25 fok között ala­kul Éhes disznó...? .... makkal álmodik. Legalábbis hasonlóval vádol­ják az intimpisták Hernádi Gyulát, a „Jancsó Miklós szeretői" című kötetének könyvheti népszerűsége mi­att. Ekképp sandálkodnak ellene: aki tudja csinálja, aki nem — meséli. A mester véleményét ez ügyben nem tudjuk, ám úgy véljük, hasonló mint a mienk: vagyis .... sava nyű a szőlő! ­(s. t.) — FOGADÓNAP. A Heves megyei hadkiegészítési és te­rületvédelmi parancsnok ma, csütörtökön 8—16 óráig fo­gadónapot tart a megyében lakó hadkötelesek és hozzá­tartozóik számára. A fogadó­nap helye: Eger, Hatvanas- ezred utca 3. sz. — MESTERKURZUS HOR­TON. A községi tanács az Erkel Ferenc Művelődési Ház. valamint az Épületke­rámiai Vállalat citerabarátok klubja június 18-tól tíznapos mesterkurzust szervez. A rendezvényre az ország kü­lönböző pontjairól érkeznek kivaló hangszeres szólisták, akik a június 24-i 20 órai kezdettel megrendezésre ke­rülő gálaesten számot adnak a tanultakról. — MALÉV-FOTÓPÁLYÁ­ZAT. A Magyar Légiközleke- dési Vállalat fotópályázatot hirdet 18—25 éves fiatalok­nak. A beküldött alkotások­nak a polgári repülés, a ter­mészet kapcsolata a gépek­kel, illetve a gyerekek élmé­nye a repülésről témaköröket kell érinteniük. A fotókat szeptember 15-ig kell elkül­deni a vállalat marketing- csoportjának (Budapest, V„ Roosevelt tér 2. 1051). A győztesnek kitűzött jutalom csábító: Thaiföldre repülhet. — GYÖNGYÖSSOLYMOSI­AKNAK A helyi tanács EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.43 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­egyik régebbi telephelyén jó ütemben halad a mintegy 2,5 millió forintos beruházású egészségügyi létesítmény ki­vitelezése. Két munkahelyre is alkalmas korszerű rende­lő. minilabor, anya- és gyer­mekvédelmi tanácsadó, orvo­si szolgálati lakás kap helyet az épületben, amelynek el­készültét a lakosság évi 800 ezer forintos teáéval is se­gíti. — MÉHÉSZEKNEK. A ta­valyihoz hasonló nagy méh- pusztulás megelőzése érde­kében az egri áfész és a Mé­szöv jelhívja a méhészek fi­gyelmét, hogy az akácméz ki- pergetése után feltétlenül kezdjék el az atka elleni vé­dekezést. A gyengén fertő­zött családoknál legalább há­romszor, mig az erősen fer­tőzötteknél — 3 napos ki­hagyással — legalább hét­szer kell elvégezni a füstö­lést. Az ehhez szükséges csí­kokat az áfész-felvásárlóknál, valamint az egri Katona té­ri mezőgazdasági boltban szerezhetik be. — VEZETÉKES GÁZ BÉL­APÁTFALVÁN. összefogás­sal kényelmesebb fűtéshez jutnak a bélapátfalvi Vörös­marty és Liszt Ferenc utca lakói. A napokban készült el a mintegy 800 ezer fo­rint értékű csőfektetési mun­ka, amelynek jóvoltából az utcabeliek az ősszel meleg­hez juthatnak nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér. 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. köjAl-készenlEt Eger­ben : szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 0 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet­rögzítőn lehet bejelentést tenni. Népi ülnökökről, a népfront előtt A SZŐLŐTERMELÉS GÉPEI EGYMÁS MELLETT Bemutató Egerben Heves megyében a bírósá gok mellett négyszázhar- mincnégy népi ülnök tevé­kenykedik. Olyan elsőfokú ügyek tárgyalásában vesz­nek részt, amelyekben élet- tapasztalatuk nem nélkülöz­hető, s egyben a társadalom erkölcsi súlyú értékítéletét is képviselik. Az iménti megállapítást dr. Ripka Kál­mán, a Heves Megyei Bíró­ság elnöke tette, miközben tegnap tájékoztatta a Haza­fias Népfront megyei el­nökségét a bíráskodásban résztvevők munkájáról. Külön szólt az ülnökök megválasztásának rendjéről, s örömmel említette, meny­nyire jól segítik felkészült­ségükkel, lelkiismeretessé­gükkel, becsületes hozzáál­lásukkal a hivatásos bírák felelősségteljes munkáját Szólt a továbbiakban a to­vábbképzésük lehetőségei­ről is: eszerint minden év­ben megszervezik részükre az ülnökakadémiát, mel­lette pedig rendszeres szak­mai és politikai oktatásban részesülnek. Hasznosnak nevezte a megyei bíróság el­nöke azt is, hogy a népi ül­nökök jelentős feladatot töl­tenek be a jogalkalmazás jogpolitikai elveinek terjesz­tésében, az ítélkezés megis­mertetésében. A tanácskozáson a továb­biakban Kovács András, a HNF nemzetközi és barátsá­gi munkabizottságának el­nöke számolt be az idei bé­kehónap eseményeiről. Be­fejezésül az elnökség má­sodik félévi téma- és ülés­tervjavaslatát, — amelyet Dér Janos politikai munka­társ terjesztett elő — vitat­ta meg a testület. Az ülést dr. Végh Miklós, a HNF megyei bizottságának elnöke vezette. A háztáji segítése Tegnap Tarnamérán — az if­júsági táborban — tartotta meg ülését Heves város és kornyéke tanácstagi csoportja. Ezen tájékoztató hangzott el a környékbeli (a hevesi, illetve a tarnamérai) áfészeknek a ház­táji és a kisgazdaságok terme­lői tevékenységének segítéséről, valamint az elmúlt két esztendő felvásárlási lehetőségeiről. Ezt követően a jelenlevők megis­merkedhettek a Tarnamérai Községi Közös Tanács VII. öt­éves tervének időarányos telje­sítésével is. A domb- és hegyvidéki sző­lőtermelés országosan. így Heves megyében: Egerben és a Mátraalján is speciális termelési, fajtapolitikai és műszaki kérdéseket vet fel. Az évről évre csökkenő mun­kaerő egyre élesebben veti fel a korunk igényeihez iga­zított gépesítés megoldását. Erre vonatkozóan már a ko­rábbi években is történtek erőfeszítések, több-kevesebb sikerrel. A szőlőtermelés ugyanis speciális gépeket igényel. A meglévő eredmé­nyek és gondok birtokában rendezték szerdán délelőtt Egerben a borkombinát ku­tatás-fejlesztési központjá­ban azt az elméleti konfe­renciával egybekötött bemu­tatót. ahol bemutatták a domb- és hegyvidéki szőlő- termelésben már kialakított és használatos eszközöket. A nagy érdeklődéssel kí­sért konferencián az Agrár­tudományi Egyesület Heves Megyei Szervezetének kép­viselőin túl a nagyrédei, az Egri Csillagok, a Gyöngyösi Mátra Kincse, a Gyöngyös­patai Mátrai Egyesült, a Gyöngyöshalászi Győzelem, az Egerszalóki Vörös Csil­lag, az Andomaktályai Éger- völgye, a Markazi Mátravöl- gye Termelőszövetkezet szak­emberei, valamint az Eger­vin képviselői voltak ott. Részt vettek a bemutatón az Agrotek, a Debreceni és a Szekszárdi Mezőgép mun­katársai is. Dr. Oláh László, az Eger­vin kutatás-fejlesztési köz­pontjának igazgatója tartott bevezető előadást a szőlő­gazdaság helyzetéről, külö­nös tekintettel a gépi mű­velés lehetőségeire. Dudás József, a Nagyrédei Szőlős- kert. Kádár János a Gyön­gyöshalászi Győzelem, és dr. Nagy János a Gyöngyöspa­tai Mátrai Egyesült Terme­lőszövetkezet főmérnöke azokról a törekvésekről szól­tak. amelyek nyomán spe­ciális gépeket alakítottak ki és alkalmaznak ma már a hegyvidéki szőlőműveléshez. Kohári István az Egervin műszaki igazgatója azt han­goztatta, hogy az egri és a mátraalji borvidék gazdasá­gaiban dolgozó műszaki szak­emberek olyan szellemi erő­vei rendelkeznek, amely ga­ranciát nyújt megfelelő tech­nika és technológia kialakí­tására. Ezért a borkombmal vállalja, hogy az üzemek igényei alapján megszervezi a gépgyártást egyszerű együttműködéssel, esetleg ve­gyes vállalat alapításával is. Az erők összefogásával ugyanis elősegíthetik a gaz­daságosabb munkát, a jobb piaci értékesítést. A résztvevők ezt követő­en 34 speciális gépet ismer­tek meg az Egervin kuta­tás-fejlesztési központjának szőlőtábláin. Ezek a talajmü- veléstől a venyigezúzáson at az oszloptelepítésig sok min denre alkalmasak. Megyei klubpályázat ’88 A KISZ fetsőtárkányi Politikai Képzési Köz­pontjában az elmúlt hét végén került sor arra a rendezvényre. amelyen értékelték az idei, me­gyei klubpályázat 37 nevezőjének teljesítmé­nyéi. A legjobbakat hív­ták meg a döntőbe, amelyen bizonyíthatták, hogy képesek „élőben is" igazolni közösségi munkájukat. A másfel napos versengésen ér­tékelték a klubnaplókat, sor került tréfás széllé mi vetélkedőre, tartottak bemutatkozó estet, s kü­lönböző sportágakban mérték össsze tudásukat. A lelkes jó hangulatú rendezvény végén álla­pították meg a helyezé­seket. Első lett az adácsi Zola Ifjúsági Klub. s ezzel húszezer forint bir­tokosa lett a közösség. Második helyen az al- debröi ifjúsági klub végzett. s az egriek „H—8—10-ig" elnevezé­sű cssapata szerezte meg a harmadik helyet. A jól sikerült kiub- palyazatot a KISZ He­ves Megyei Bizottsága és a megyei tanács if­júsági és sportosztálya, valamint a Megyei Mű­velődési Központ szer­vezte. — BÉRZÉS DIÁK SIKERE. A középiskola második osz­tályosai számára rendezett tehetségkutató fizikaverseny országos döntőjében első he­lyezést ért el Rékassy János. a gyöngyösi Berze Nagy Ja­nos Gimnázium II. D. osz­tályos tanulója. Ugyanő a matematika—fizika lapok versenyében fizikából az or­szágos második helyezést ér­te el. — GIMNÁZIUMI ELŐKÉ­SZÍTŐ. A Hatvani TIT Vá­rosi Szervezete és a Bajza gimnázium leendő gimnazis­táknak matematika—kémia felkészítőt indit augusztus 15-től. Jelentkezni a gimná­ziumi beiratkozáson, június 20-án, valamint a TIT vá­rosi irodájában lehet augusz­tus 10-ig. v\ Merkúrtól^ jelentjük < Kitüntetések, jutalmak az MKBT aktíváinak A gyermekek közlekedés - biztonságának növelése, az alkoholos befolyásoltság el­leni fokozott küzdelem, az ittas vezetésből eredő bal­esetek számának csökkenté­se, a hátrányos helyzetűek (idősek. mozgássérültek, va­kok, gyengénlátók, valamint hallássérültek) nagyobb vé­delme, a gyalogos balesetek csökkentése volt kiemelkedő feladata a Heves Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács széles körű aktívahálózatá­nak az elmúlt esztendőben, s maradt idén is. Mindenek­előtt a jobb partneri viszony kialakítása gépjárművezetők és gyalogosok között — mondta többek között dr. Jónás Pál r. alezredes, az MKBT ügyvezető elnöke a testület szerdán, Egerben rendezett tanácskozásán. Ami az utóbbit illeti, ötezer sza­bálysértési eljárás, húszezer helyszíni bírság, ittas vezetők­től bevont 832 vezetői enge­dély — egy év mérlege. Dr. Jónás Pál elismeréssel szólt azok munkájáról, akik e ve­szélyes tendencia visszaszo­rításáért átlagon felül is so­kat tettek. A Vezess bizton­ságosan! versenymozgalom és az Iskolák a közlekedésért verseny mozgalom legjobb­jainak Domoszlai László r. ezredes, a megyei főkapi­tányság vezetője, az MKBT elnöke okleveleket és jutal­makat adott át. A közlekedési vállalatok közül a Heves Megyei Ta­nácsi Építőipari Vállalat, a Heves Megyei Állami Épí­tőipari Vállalat és a Mátra Volán egri üzemegységének pilótái jeleskedtek. Az óvo­dák között, városokban a hatvani Kerekharaszt úti, a gyöngyösi 11. sz. és epres­kerti óvodák, a községieknél az apci, az ecsédi és a do- moszlói járt élen a baleset­megelőzésben és az elisme­résben. Általános iskolák kö­zött a hatvani 1. számú a megyei elsőség mellett, or­szágos harmadik lett. őket a Hevesi Körzeti, a Gyön­gyösi 7. Sz. Ált. Isk. követi. Községiek között Kisköre, Tarnalelpísz és Nagyfüged a rangsor. A középiskolák sor­rendje: hatvani Bajza, egri 212-es Bornemissza és a gyöngyösi Nemecz József. A társadalmi aktívák közül a Közbiztonsági Erem arany fokozata kitüntetést kapta Rózsa Gyula, az OKBT ní­vódíját Varga Endre. A mű­velődési miniszter dicséretét kapta Dézsi Zoltán, a Kivá­ló Munkáért kitüntetés bir­tokosa: Német László. A pe­dagógusnapon kapta meg a Közbiztonsági Érem arany fokozata kitüntetést Balogh Lászlóné, az OKBT díszpla­kettjét Barta Károly és Tóth Zoltánné. Tizennégyen kap­tak tárgyjutalmat. Az MKBT ülésén részt vett Kalanovits László r. ez­redes. az OKBT titkára is. Trabant I.im. II. Bp. 4SI Trabant Combi H. Bp. 69 Trabant Lim Sp. Bp. 13 503 Trabant Lim. Sp. D. 11 305 Trabant Combi Bp. « 257 Trabant Combi D. 3 325 Wartburg St. Bp. 3 765 Wartburg St. D. 2 232 Wartburg Sp. Bp. 4 903 Wartburg Sp. D. 3 866 Wartb. Sp. tolót. Bp. 12 75# Wartburg Tourist Bp. 3 44S Wartburg Tourist D. 2 453 Skoda 105 S Bp. 12 478 Skoda 120 L Bp. 28 112 Skoda 120 L D. 15 905 Lada 1200 Bp. 47 721 Lada 1200 D. 34 356 Lada 1300 S Bp. 24 420 Lada 1300 S D. 17 706 Lada Szamara Bp. 1 709 Lada Szamara D. 1 001 Lada 1500 Bp. 16 196 Lada 1500 D. 12 105 Lada Combi Bp. 1 143 Lada Combi D. 269 Polski Fiat 126 P Bp. 2 524 Polski Fiat 126 P D. 1 986 Dacia Lim. Bp. 16 416 Dacia Lim. D. 12 425 Dacia Combi Bp. 3 326 Dacia Combi D. 3 257 Dacia TLX Bp. 6 237 Dacia TLX D. 4 166 Zastava Bp. 20 261 NÉPÜJSAG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyéi Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSO LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger. Beioiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23 ) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös. Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta.'Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELTR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/á. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger. Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNEdr — HU ISSN 0133—0703 Ismerkedés a gépekkel (Fotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents