Népújság, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-15 / 142. szám
niBflujjaq 1988. június 15., szerda Ketszazhuszonöt éve születeti Berzeviczy Gergely (1763—1822). haladó szellemű felvidéki birtokos. közgazdasági író. Késmárkon tanult, s miután ügyvédi oklevelet szerzett, a göttingeni egyetemen folytatta tanulmányait, maid beutazta Németországot. Franciaországot, Belgiumot. Angliát. Visszatérve a helytartótanácsnál lett fogalmazó gyakornok. Ekkor erősödött meg érdeklődése a gazdasági kérdések iránt. Kapcsolatban volt a nemesi mozgalommal, majd a magyar jakobinusokkal is, ám szerencséjére erre nem derült fény. 1795-ben visszavonult felvidéki birtokára, s közgazdasági tanulmányokkal foglalkozott. 1797-ben Lőcsén jelent meg első jelentős munkája De commercio et industria Hungáriáé (Magyar- ország kereskedelméről és iparáról) címmel. Ez volt az első olyan hazai közgazdasági munka, amely a gazdasági kérdéseket Adam Smith hatása alatt tárgyalta. Magyarországon az elsők közt ismerte fel a feudális viszonyok haladást gátló voltát. s figyelmeztette a nemeseket a jobbágyoknak az árutermelés fokozódása miatt egyre nyomorúságosabbá váló helyzetére. Fő művét, az 1818-ban írott, kéziratban maradt Oeconomia Publico Politica-t — más müveivel együtt — Gaál Jenő jelentette meg először magyar nyelven. 1902-ben. A Nap kél: 4.46 órakor, nyugszik: 20.43 órakor. A Hold kél: 5.01 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JOLÁN, VID nevű kedves olvasóinkat! Latin eredetű és az Avitus — Vituson keresztül alakult át Vid- dé. Jelentése ..életerős”. [időjárás] Várható Időjárás ma estig: az ország keleti felén többször lesz erősen felhős az ég. A Dunántúlon viszont csak időnként növekszik meg a felhőzet. Inkább csak az ország keleti felén várható többnyire kisebb eső. Napközben 2 Or—25 fokig emelkedik a hőmérséklet. Egyenjogúság Norvégiában — hölgyekből álló bíróság határozatával — egy ifjú katonán ezentúl még a díszszemléken is fityeghet fülbevaló. Eltűnődöm a híren. Lehet, hogy a- vitéz később a többi női holmi viselését is kiharcolja ... ? (— ni) — MŰSORVÁLTOZÁS A TÉVÉBEN. A szakérettségi intézményének 40. évfordulóját előkészítő dokumentumfilmet. Szárnyaló szellemünk otthona címmel, az előző tájékoztatástól eltérően, június 15- én, a 2. műsorban, 22.05 órai kezdettel sugározza a televízió. — A TSZ-ERDŐKRŐL. Az erdőgazdálkodással is foglalkozó termelőszövetkezeti szakemberek számára tartottak megyei munkaértekezletet kedden Egerben, a Te- szövnél. Az Egri Erdőfelügyelőség előadói aktuális kérdésekről tájékoztatták a résztvevőket, több más mellett a jövő évi beruházások előkészítéséhez, a fakitermelés tervezéséhez adtak hasznos útmutatásokat. — BÁNYAMÉRLEG. Húsz- esztendős a hatvani kavicsbánya. Az üzem az eltelt két évtizedben 5,25 millió köbméter sódert adott az építőiparnak, s munkája közben 74 hektárosra bővítette a bányató vízfelületét. A bányatelek határán még további 3 millió köbméter a kitermelhető kavicsvagyon. — ISKOLAFEJLESZTÉS. Felgyorsult a Zagyvaszántói Általános Iskola bővítésének munkája. A tanács szorgalmazza, hogy a kivitelezéssel még az új tanév nyitására elkészüljenek. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.43 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30. óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. l. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától hol— szálló bővítés, a mátrafüredi Hotel Avar rekonstrukciója során felújították már az uszodát és az épület homlokzatát. A továbbiakban a konferencia- turizmus fellendítésére új, reprezentatív tanácskozóteremmel bővítik a szállót. — KÖZÖS ÜZLETEK. A ká polnai áfésznél is beváltak a nagykereskedelmi vállalatokkal közösen „üzemeltetett” árudák: a szövetkezet teljes nyereségének már mintegy háromnegyedét adják. A kedvező tapasztalatok alapján a kápolnaiak tovább bővítik ilyen hálózatukat, rövidesen Egerben is nyitnak két közös üzletet. — kollégánk elismerése. A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége az elmúlt évben pályázatot hirdetett a mozgalommal megkülönböztetetten foglalkozó újságírók számára. A zsűri különdíját dr. Szalay Zoltán, lapunk belpolitikai rovatának vezetője nyerte el. A kitüntetés átadására tegnap, Budapesten került sor. — ALKOTÓTÁBOR. Festőknek, fotósoknak az idei nyáron is rendez alkotótábort a Mátra Művelődési Központ. A találkozóra Kis- nánán. június 24. és július 3. között kerül sor. nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér . 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. köjál-készenlét egérben: szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenet- rögzítőn lehet bejelentést tenni. __ GYÖNGYÖSÖN Államvizsga az üzemmérnöki intézetben MEGKEZDŐDTEK AZ OLVASÓPRÓBÁK Az Agria Játékok előkészületeiről Mint már hírül adtuk, az elmúlt hét végén megkezdődött az olvasópróbája Jékely Zoltán Mátyás király juhásza című darabjának. Ugyancsak az elmúlt hét végén fogtak hozzá a munkához Carlo Goldoni Két úr szolgája című művének szereplői. Az idén az Agria Játékok keretében július 14- én tervezik ennek a zenés produkciónak a bemutatóját. A főbb szerepekben láthatja majd a közönség Dánielfy Zsolt színművészt, aki Debrecenből meghívott vendégként vesz részt a darabban, Tu nyögi Pétert, Román Juditét, Epres Attilát, Megyeri Zoltánt. Bemutatkoznak azok a művészek is, akik a következő évadban már az egri társulathoz tartoznak majd, így Oláh Zsuzsa, Gáspár Tibor és Saárossy Kinga. A darabhoz Papp Zoltán írta a zenét, a verseket pedig Sztevanovity Dusán. Jelmez- tervező Szakács Györgyi Já- szai-díjas művész, díszlettervező pedig Piros Sándor. A produkció rendezője Gáli László Jászai-dijas művész. Befejeződött a tanév a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Társadalomtudományi Kara Vállalatgazdasági Üzemmérnöki Intézetében Gyöngyösön is. A végzős hallgatók: 5(5 nappali tagozatos és 28 levelezős kedden reggel kezdte meg az államvizsgát. Négy bizottság előtt, melynek elnökei dr. Székely Csaba tanszékvezető egyetemi docens, dr. Udvari László intézetigazgató, dr. Lőkös László rektorhelyettes, valamint dr. Bíró Kedves vendégeknek ad otthont megyeszékhelyünk három napon át. Június 16- tól 19-ig, az ország legjobb gyermek néptánccsoportjai adnak egymásnak találkozót. Reméljük, jó idő lesz, mert az egriek is gazdagodhatnak e színpompás fesztiválon, hiszen a művészeti bemutatók június 17-én és t8-án párhuzamosan három helyszínen is zajlanak, mégFerenc dékán Gödöllőről — adnak számot tudásukról. A bizottságokban egyébként állami és termelőszövetkezeti vezetők is vannak, akik elsődlegesen a leendő üzemmérnökök gyakorlati felkészültségére kíváncsiak. Az államvizsga ma, szerdán zárul, s a végzősök csütörtökön ünnepélyes keretek között növénytermelési, állattenyésztési és kertészeti szakon szervező üzemmérnö' ki diplomát vesznek át. Ez utóbbiak 40 százaléka még az idén ősszel a mérlegképedig a Dobó téren, a várban, a Varkoch-kapunál, s a Gárdonyi Géza Színház épületében. Nemcsak a néptáncosok. hanem a népi játékok megjelenítői is kicserélhetik tapasztalataikat. A közel ezer résztvevő júnfus 16-án, este 7 órakor gyűlik össze a Dobó téren, hogy részt vegyen a megnyitón. A rendezvény szervezője a Magyar Úttörők Országos pes könyvelői oklevelet is megszerzi. Az előzőekhez képest egyébként annyiban új az idei államvizsga, hogy az üzemmérnök-jelölteknek diplomadolgozatukat is meg kell védeniük. Csak ezt követően tehetnek szóbeli vizsgát. Az oktatás magas színvonalát jelzi, hogy bejelentették: a nappali tagozaton a kezdő évfolyam résztvevőinek több mint 24. a levelezősöknek 51 százaléka időközben „lemorzsolódott”. Így kevesebben szereznek diplomát. Szövetsége Országos Tanácsa és a MUSZ Heves Megyei Elnöksége. Megyénket a legjobbak között a viszneki Kamaszka néptánccsoport képviseli. A gálaműsorra az egri Kemény Ferenc Körcsarnokban kerül sor szombaton, este 8 órai kezdettel. Természetesen a rendezvényen szívesen látnak minden érdeklődőt. BEMUTATÓK A SZÍNHÁZBAN, A DOBÓ TÉREN ÉS A VARBAN Úttörők országos néptánctalálkozója Egerben Hol a hiba.,.? Kistermelők borversenye CFulo: Szabó Sándor) Az Agria-napok programjában már hagyományosan helyet kap a magántermelők borversenye is. Az idei nyáron június 28-án lesz az egri gazdák vetélkedője, amelyre egyébként e hét péntekéig még lehet jelentkezni a városi tanács részletesebb információkkal is szolgáló termelés-ellátásíel ügyeleti osztályán. A sikeres szereplésért a nevezők most is tárgyjutalmakban, oklevelekben részesülnek, míg a legjobbnak talált 20 nedű részt vehet a kertbarátok Szek- szárdon tartandó I. országos borversenyén. A zsűriben — mint értesültünk — a felkért hivatásos szakemberek mellett természetesen kistermelők is helyet kapnak. Az eredményhirdetésre, díjkiosztásra július 1-jén, a városháza dísztermében ünnepélyes külsőségek között kerül sor. A szolgáltatások helyzetéről Ülést tartott a fogyasztók megyei tanácsa A Fogyasztók Heves Megyei Tanácsa kedden ülést tartott Egerben, a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottságán. Az eseményen tájékoztató hangzott el a szolgáltatások helyzetéről és problémáiról az új adórendszer bevezetésével, illetve az új szolgáltatási árak alkalmazásával kapcsolatban. Majd Farkas Béla, e tanács elnöke ismertette a lakosság ezzel kapcsolatos véleményét, észrevételeit. A TÁRGYALÓTEREMBŐL ítélet Morvái Miklós és társai ügyében Többnapos tárgyalássorozat után tegnap hirdetett ítéletet az Egri Városi Bíróság dr. Erdei Ferenc bün- tertőtanácsa a Mátraalji Szénbányák Egercsehi Bányaüzeme volt párttitkárának és társainak az ügyében. Miként arról többször is beszámoltunk lapunkban, a négy vádlott ellen üzérkedés bűntette volt az elsőrendű váci. A bíróság a tanúk meghallgatása, majd a szakértő véleményének kikérése alapján hozta meg döntését. Ennek megfelelően Morvái Miklós elsőrendű vádlottat bűnösnek találta, mint társtettest, üzérkedés bűntettében. Ezért öt nyolchónapi börtönnel sújtotta, amelynek végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette, emellett a volt párttitkárnak .húszezer forint pénzmellékbüntetést leéli lerónia. A bűncselekményekben társa, a másodrendű Sulyok László magánfuvarozó ugyancsak bűnös, mint társtettes, üzérkedésben, emellett vesztegetés vétségében .is. Vele szemben az ítélet: halmazati büntetésül 250 napi tétel pénzbüntetés, amely 30 ezer forintnak felel meg, hiszen naponta 120 forintot kellett megfizetnie. A bíróság Csíki István vádlottat bűnösnek mondta ki, mint bűnsegédet, üzérkedés' bűntettében, valamint terheli őt folytatólagosan elkövetett csalás bűntette is. Ezért halmazati büntetésül 200 napi tétel pénzbüntetést kell lerónia, naponta 300 forintjával, tehát összesen 60 ezer forintot. Megjegyzendő, hogy Csíki Istvánnal szemben a sikkasztás bűntette miatt indult eljárást megszüntették. Tudni kell azt is, amennyiben Sulyok és Csíki az említett összegeket nem fizetik meg, akkor 250, illetve 200 napot kell fogházban tölteniük. Nagy Lajos, az egercsehi bányaüzem jelenlegi vezetője bűnös — hirdette ki az ítélet rendelkező részében a büntetőtanács elnöke —. mint bűnsegéd üzérkedés, továbbá csalás és sikkasztás bűntettében, s a bíróság ugyancsak "'s terhére rótta a vesztegetés bűntettének azt a fajtáját, - amelyet mint állami szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója követett el kötelességszegéssel. Ezért üt főbüntetésül tíz hónap börtönnel sújtották, aminek végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették, emellett tízezer forint pénzmellékbüntetést kell fizetnie Nagy Lajosnak ezentúl tízezer forint jogtalan vagyoni előnyt az állam javára kell megfizetnie, továbbá a bíróság kötelezte Morváit százezer, Sulyokot ötvenezer, Csíkit harmincezer. Nagy Lajost pedig húszezer forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. Az ügyész az elsőrendű vádlottal kapcsolatos döntést kivéve i háromnapi gondolkodási időt tart fenn magának. Morvái az ítéletet tudomásul vette, védője viszont háromnapi gondolkodási időt kért, ugyanígy három nappal későbbre halasztotta a végső nyilatkozást Sulyok, Csíki és Nagy Lajos, s mindhármuk védője. Az ítélet nem jogerős. (sz. z.) NÉPÜJSAG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSO LASZLÖ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. S. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Vyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705