Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-12 / 112. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1988. május 12., csütörtök RENDKÍVÜLI FELHATALMAZÁS A KORMÁNYNAK A Szejm ülésén Lengyelországban ben levő, ályen lehetőségre, Zbigniew Messner lengyel kormányfő, az ország parlamentje, a Szejm ülésén, a képviselők, a dolgozók, az e^ész társadalom támogatását kérte a gazdasági reform következetes megvalósítása és az ezt szolgáló törvény bevezetése érdekében. Messner, amikor a kormány rendkívüli jogkörök - és hatáskörökkel való felruházását javasolta, arra hivatkozott, hagy a miniszter- tanács azt kizárólag a reform előtt álló akadályok leküzdésére, a lakosság élet- körülményeinek javítására, a lengyel gazdaság működésének jobbítására kívánja felhasználni. Óvott azonban attól, hogy az újabb reformintézkedésektől bárki is az árukínálat gyors növekedését. az árak csökkenését, a bérek növekedését, a munkaidő rövidülését, az életkörülmények gyors javulását várja. Mindez csak hosszú folyamat. a reform tényleges működésbe lépésének, a megfeszített munkának lehet az eredménye — hangoztatta. Kijelentette ugyanakkor, hogy a minisztertanács a jogi lehetőségekkel semmi esetre sem a központi uta- sításos rendszert akarja visz- szacsempészni, nem a szak- szervezetek és más érdek- védelmi szervezetek jogait kívánja csorbítani. Ezért törölték a törvénytervezetből a sztrájkok és egyéb tiltakozóakciók teljes betiltását, viszont bennehagyták azt a korlátozást, amely a rendkívüli jogkörben hozott döntések elleni tiltakozó fellépést, közte a sztrájkot is, korlátozza. Utalva a törvénytervezetMessner úgy vélekedett, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzete, a gazdasági folyamatok egyelőre nem indokolják az általános ár- és bérstop bevezetését, amit a kormány csak végső eszköznek tart, és kételkedik valódi hatásosságában. A kormány a belpiaci egyensúly javítása érdekében — mondta a kormányfő — a rendelkezésre álló, minden eszközzel fel fog lépni az indokolatlan bérkiáramlás ellen, kizárólag a gyorsan megtérülő és kis tőkeigényű fejlesztéseket fogja támogatni. Elkerülhetetlennek tartja a belső fogyasztás átmeneti csökkentését, a Nemzetközi Valutaalap javaslatainak megfelelően, folytatni fogja a reális árrendszer kialakítását, az állami támogatás csökkentését. a veszteséges vállalatok bezárását, a nagy anyag- és energiaigényű termelés visszaszorítását, az export fejlesztését. Messner emlékeztetett arra. hogy a gazdasági reform 2. szakaszának végrehajtási programját alig 3 hónappal ezelőtt fogadta el a'Szejm széles körű társadalmi vita és egyeztetés után. E program nemcsak Lengyelországban nyert széles támogatást, de kedvezően fogadták a szocialista országok. Lengyelország tőkés partnerei és a nemzetközi pénzügyi szervezetek is. E programban nem szélsőséges, hanem mérsékelt célokat tűztek ki, amelyek megvalósítása során eddig nem sikerült minőségi változást előidézni a lengyel gazdaságban. Különösen nem a belső egyensúly javítása terén, amely a februári jelentős, a korábbi éveknél kétszer nagyobb áremelés ellenére sem lett kedvezőbb, sőt az áremelések kompenzálására adott, általános, 6000 zlotys és egyéb béremelések miatt, lényegesen romlott. Tartós hiány keletkezett a tartós fogyasztási cikkekből, ruhából, cipőből, a múlt év végi felvásárlási hullám nyomán felerősödött a spekuláció és az infláció, ami az életszínvonal romlását, a lakosság elégedetlenségét, tiltakozóakciókat és sztrájkokat eredményezett. A kormány tisztában van ezek jogos. objektív alapjával, de megelégedéssel/ vette tudomásul, hogy a sztrájkok csak korlátozott mértékűek és helyi jellegűek maradtak. mert a társadalom, a dolgozók döntő hányada érettségről és felelősségérzetről tett tanúbizonyságot. Mégis — hangsúlyozta — a vadsztrájkok komoly gazdasági veszteségeket, kedvezőtlen társadalmi feszültséget, gyűlölködést eredményeztek, nagy károkat okoztak Lengyelország nemzetközi tekintélyében. károsan befolyásolták a külvilággal fenntartott gazdasági kapcsolatai fejlesztésének esélyeit. •ér Két tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el szerdán a- lengyel Szejm azt a törvényt, amely rendkívüli jogkörökkel és hatáskörökkel ruházza fel a minisztertanácsot a reform meggyorsítása érdekében. Immár megállíthatatlannak tűnik Michael Dukakis hosszú menetelése a Demokrata Párt elnökjelöltsége fe lé. Dukakis kedden két további előválasztáson diadalmaskodott, és jelenleg már a jelöltség elnyeréséhez szükséges küldöttszavazatok több mint kétharmadának birtokosa. Egyetlen megmaradt ellenfele. Jesse Jackson polgárjogi vezető azonban egészen a júniusban esedékes kaliforniai előválasztásig folytatni kívánja a politikai csatát, mindenekelőtt azért, hogy befolyásolni tudja a Demokrata Párt politikai programjának összeállítását Jackson egyébként most már nyíltan hangoztatja, hogy jelöltségét elsősorban a Demokrata Párt konzervatív szárnya és a párt vezetésének egy része akadályozza meg. ök ugyanis attól tartanak, hogy a fekete bőrű jelölt elfordíthatná a választókat a párttól novemberben. az elnökválasztás idején. A polgárjogi vezető munkatársai, támogatói elsősorban arra igyekeznek összpontosítani, hogy valóban biztosítani tudják befolyásukat a párton belül. Walter Fauntroy, az amerikai főváros kongresszusi képviselője kijelentette: Jackson hívei el akarják érni, hogy szociális követeléseiket foglalják a Demokrata Párt programjába. Ezek közé tartozik egyebek között a legmagasabb keresetű rétegek adóinak emelése, és a katonai kiadások csökkentése is. Gdansk: indul a munka A gdanski Lenin Hajógyár igazgatója szerdán közleményben jelentette be, hogy az eddigi akadályok elhárulása, vagyis a 8 napig tartó. okkupációs sztrájk kedd esti befejeződése nyomán, csütörtöktől újra indul az üzem, egyben felszólította a munkásokat: csütörtökön jelenjenek meg munkahelyükön. A közlemény nem utal arra. hogy a törvénysértő akcióiért valakit is felelősségre vontak volna vagy ilyenre készülnének. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára május Il-én. a moszkvai Kremlben fogadta Hans-Jochen Vogelt, a Német Szociáldemokrata Párt elnökét (Népújság-telefotó — MTI — KSj Támadás Kabul ellen Legalább 23 halálos áldozata és 28 sebesültje van annak a rakétatámadásnak, amelyet az afgán ellenforradalmárok hétfőn délután hajtottak végre az afgán főváros ellen. A tizenhét • rakéta •közül több a szovjet nagy- követség, illetve szovjet tisztségviselők lakóhelyének közelében robbant — jelentette ! szerdán a kabuli rádió híradására hivatkozva ä UPl hírügynökség. A Szovjetunió a genfi megállapodások értelmében a tervek szerint május115-én kezdi meg csapatainak kivonását Afganisztából. Dániában a helyzet alig változik Sok izgalmat nem hozott Dániában a parlamenti választás, amelynek leginkább zavarba ejtő mozzanata az volt, hogy egyáltalán kiírták. Közel hatvan év óta most először fordult ugyanis elő, hogy biztonságpolitikai kérdés miatt szólították urnákhoz a szavazókat. Ráadásul alig nyolc hónappal az előző választást követően. Poul Schlüter és négy konzervatív pártból álló koalíciója tarthatatlannak ítélte, hogy belpolitikai és gazdasági kérdésekben 70 parlamenti képviselője számíthat ugyan a Radikális Liberális Párt, a Haladó Párt és a kis Faröer-szigetek és Grönland Párt összesen 24 mandátumot jelentő támogatására, ám ha kül- és biztonságpolitikáról van szó, a radikálisok a szociáldemokraták vezette ellenzékhez pártolnak. A kormány legutóbbi — mellesleg 1982 óta a 23. — parlamenti veresége nyomán a kormányfő úgy vélte, hogy az megkérdőjelezi Dánia és a NATO viszonyát, s nincs más kiút, mint megkérdezni a választókat, akarják-e a teljes NATO-tagságot. Schlüter, aki jól tudta, hogy a választókat inkább gazdasági és belpolitikai kérdések foglalkoztatják, kény- szerültségében szánta el magát e lépésre: NATO-szövet- ségesei már régen elégedetlenkednek, s nemegyszer kifejezték rosszallásukat, amiért Dánia — gazdasági teljesítőképességéhez mérten — igen alacsony hozzájárulást nyújt a szövetségnek. Brüsz- szelből egyenesen úgy látták, hogy Dánia inkább csak a NATO-tagság előnyeiből kíván részesülni, miközben igyekszik a minimumra csökkenteni a kötelezettségeket. Az április közepén hozott parlamenti döntéssel, amelynek értelmében az Északatlanti Szövetség hadihajói kötelesek bejelenteni, van-e atomfegyver a fedélzetükön, betelt a pohár, s végső soron a partnerek felhördülése vezetett a választások kiírásához. Csakhogy kérdéses, a választási eredmény alapján eldönthető-e, hogy Dánia lakossága hogyan vélekedik a NATO-tagságról. Semmi garancia sincs ezután sem arra, hogy Schlüterék az új Folketingben kényelmesebben tudnák keresztülvinni, mint” eddig, a NATO szempontjából kedvezőbb elképzeléseiket. A konzervatív négypárti koalíció mandátumainak száma nem változott: a 179 tagú Folketingben ezután is 70 képviselője ül. Megmaradt .tehát a kormány kisebbségi helyzete, s a jövőben éppen- úgy rászorul minden döntésében koalíción kívüli pártok támogatására, mint eddig. Ugyanakkor a NATO-ügyek- ben kezdeményező ellenzék, a szociáldemokrata és a szocialista néppárt veszített két helyet. A mérleg nyelve eztán is a pacifista beállítottságú Radikális Liberális Párt, amely ugyan egy helyet veszített, de még mindig 10 mandátuma van. A választások utáni szokásos nyilatkozatokból sem vonható le sok következtetés. Schlüter a kormánykoalíció változatlan helyzetéből, az ellenzék csekély visszaeséséből arra következtet: Dánia népe nem kíván a teljes NATO-tagságon változtatni — s ez logikus. De ugyanígy van logika a szociáldemokraták vezetőjének, Svend Aukennek örömében is: pártja 55 hellyel a legerősebb parlamenti párt, ami kétségkívül siker, és azt is jelzi: a lakosságnak nem ellenszenves az atomfegyverek ellenőrzésének ügyében általuk benyújtott indítvány. A választásokkal tehát nem dőlt el semmi. Maradt a nagy dilemma, sikerül-e a ■ NATO-partnerek szája íze szerint módosítani az Északatlanti Szövetséggel szemben enyhén szólva bizalmatlanságot tükröző parlamenti határozatot. S a megoldás most már csakis az új Fol- keting pártjai közti alkudozásoktól várható. Szászi Júlia —( Külpolitikai kommentárunk )— Véletlen veszteségek se... NEM GYŐZNI, vagy vereséget szenvedni jöttünk I Afganisztánba, ahogy azt a nyugati tömegtájékoztatás tálalja, az afgán nép kérésének tettünk eleget,segítséget nyújtottunk függetlenségének megőrzéséhez — hangsúlyozta a Moszikovszkije Novosztyiban a szovjet csapatkivonás kezdete előtt Vlagyimir Lobov vezérezredes, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettese. A szovjet tábornak értékelése szerint a katonai segítségnyújtásról 1979-ben hozott döntés — noha abban ő személyesen nem vett részt — abban az időszakban elkerülhetetlen lépés volt, Afganisztán függetlenségét reális veszélyek fenyegették. Afgán részről 16 ízben kértek segítséget. A SZOVJET CSAPATOK KIVONÁSÁNAK megkezdése nem a Szovjetunión belül megindult változások következménye elsősorban, ezt mindenekelőtt az Afganisztán körüli helyzetben bekövetkezett változások indokolják. Kijelentette: hibás a párhuzam az amerikaiak dél- vietnami távozása, s a szovjet csapatok kivonása között, hiszen nyilvánvaló a különbség a hívatlan vendég és a jó szomszéd között, akit segítségül hívtak. Lobov megítélése szerint a szovjet csapatok felkészültek a kivonulásra, ugyanakkor említést tett ar- ról is, hogy a csapatmozgás nagy szervezettséget, a parancsnokoktól fokozott felelősséget követel. Afganisztánban e nehézségekhez járulnak még a földrajzi és időjárási körülményék. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a fegyveres csoportok tevékenységét sem: a reakció már most erőltetett ütemben készül a háborúra az utakon. Támadások várhatók a hágókon, ,a kommunikációk ellen, a menetoszlopok rendkívül sebezhetőek. A szovjet és az afgán hadsereg azonban minden intézkedést megtesz a támadások visszaverésére, s amennyiben mégis összecsapásokat provokálnak, nem fognak kitérni a harc elől. SAJNOS NEM CSAK A SZOVJET FÉLTŐL függ, hogy a még Afganisztánban maradó egységeket nem kell-e friss erőkkel felváltani. A kivonás kilenc hónapja alatt a szovjet katonai vezetés döntéseit elsősorban az befolyásolja, hogy miként teljesülnek majd a genfi megállapodásók, nem papíron, hanem a gyakorlatban. a való életben. Azon lesznek, hogy a csapatkivonás alatt, még véletlen veszteségek se fordulhassanak elő. Több mint nyolcvanon a vádlottak padján Szumgajti per Az azerbajdzsáni Szum- gajtban szerdán megkezdődött azoknak a pere, akiket a februári rendbontásokban, gyilkpsságokban1 való részvétellel' vádolnak. Mint ismeretes, az örmény nemzetiségű lakosok ellen irányuló, bűnöző elemek által szított zavargások következtében több mint' harmincon vesztették életüket. A kiterjedt nyomozás alapján több mint 80 ember ellen indítanak bűnvádi eljárást. Az első ügyekben már befejezték a vizsgálatot, s vádemelési javaslatokat tettek. Az azerbajdzsáni legfelsőbb bíróság kollégiuma tagjának, Albert Klokovnak elnökletével' a bíróság először a 21 éves T. Iszmajlov lakatos perét tárgyalja. A vádlottak többsége büntetett előéletű, s ők voltak azok, akik a 1 zavargásokba belesodortak éretlen, nyugtalan fiatalokat. A február végén kirobbant zavargások idején sokan elhagyták Szumgajtot, s még mindig nem tértek 'vissza otthonaikba. A város üzemeiben, intézményeiben több mint 1200 munkahely mind e mai napig nincs betöltve. Szicíliai vérbosszú Belgiumban Különös bűnügy foglalkoztatja a belga igazságügyi hatóságokat és a közvéleményt: egy Belgiumban dolgozó szicíliai 'vendégmunkás meggyilkolt egy autóbusz- vezetőt, hogy megbosszulja fia halálát. A tragédia előzménye az volt, hogy — egy évvel ezelőtt'— egy autóbusz és egy motorkerékpár összeütközött Belgiumban. A motorkerékpáros, egy 16 éves fiú, életét vesztette. A bíróság bűncselekmény hiányában felmentette a - buszvezetőt. Az áldozat apja, az 55 éves szicíliai vendégmunkás azonban nem nyugodott bele a szerinte igazságtalan ítéletbe, s miután többször is halállal fenyegette a sofőrt, agyonlőtte. Amerikai előválasztások