Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
10. ORSZÁGRÓL ORSZÁGRA Meggazdagodás helyett betegség vagy halál Egy garimpeiro a sokezerből (Fotó: Cambio 16 — KS) Aranyásók NÉPÚJSÁG, 1988. május 7, szombat Kegyetlen, sokszor halálos küzdelem a szerencséért egy talpalatnyi földön Brazília történetének egyik legkegyetlenebb vérengzése zajlott le a tavalyi december utolsó napjaiban az Amazonashoz közeli Pára államban: katonák többszáz aranybányászt kerítettek körbe, s golyózáport zúdítottak rájuk. A hivatalos adatok szerint csak hárman vesztették életüket, ám a bosszútól ma is rettegő túlélők vallomásai alapján száznál is többen odavesztek. Igaz, holttestek nincsenek, de hát eltüntetésükhöz nem kell túlzottan nagy lelemény, s emlékezzünk csak: a katonai junták Argentínájában is nyom nélkül tűntek el az áldozatok. A helyi közvélemény felhá Wellingtonban, Új-Zéland fővárosában találkoztam egy maori származású miniszterrel és két maori felszolgálólánnyal a „méhkasnak“ is becézett parlamenti épületben. Az elnevezés nem a parlamenti életet jellemzi — ha netán valakinek ez jutna eszébe róla —, mindössze az ultramodern új parlamenti épület külsejét. A maorik, Új- Zéland őslakosai napjainkban az ország 3,3 milliós lakosságának mintegy nyolc százalékát teszik ki. Már régóta nem harcolnak a földjükre betelepedett angolok és egyéb nációk ellen, s népművészeti faragásaikat és egyéb remekeiket büszkén mutogatják a wellingtoni múzeumban, s árusítják borsos áron az üzletekben jópénzű külföldi túristáknak. De, hogy visszatérjek a kiinduláshoz, a maori miniszter kedves és közvetlen volt, megfordult Magyarországon és elkötelezett híve az új- zélandi—magyar kereskedelem fejlesztésének. A maori lányok viszont csekély hét dollárért remek birkaszelettel vendégeltek meg a borodása ellenére úgy tűnik, hogy az ügy kivizsgálása meglehetős késedelmet szenved, mi több, talán el is tusolják. Nem vállalkozhatunk mi sem a részletek kivizsgálására, arra azonban igen, hogy bemutassuk, kik is voltak az áldozatok, miért kellett tiltakozniuk az embertelen élet— és munkakörülmények ellen. Érdekes lehet egy pár szót szólni a tragikus események színhelyéről is. Napjaink ellentmondásos „ígéret földje” a dél-amerikai folyamóriástól, az Amazonastól délre fekszik, a Serra Pelada nevű vidéken. Az ígéret általában parlament étkezdéjében. Ausztrália után Új-Zéland bizony picinyke országnak tűnik. Holott több szigetből áll, s területe csaknem a háromszorosa Magyarországénak. A tájékoztatók szerint Új-Zéland éghajlata mérsékelt óceáni, s ennek megfelelően kellemesen enyhe. A valóság azonban rácáfol erre. Megérkezésünk előtt éppen egy ciklon vonult át errefelé és most is esik az eső. A ciklon a helyiek részére sok kellemetlenség és anyagi kár mellett kellemes hűvöset, részünkre viszont didergető kiábrándultságot hozott az ausztráliai meleg után. Pedig Sydneytől a távolság légvonalban mindössze ezerhatszáz kilométer. A dimbes-dombos fővárosban éppen nyarat záró szezon csak ígéret marad itt, annál többet követel viszont e földdarab a munkások ezreitől. A Föld legnagyobb felszíni aranylelőhelyének tartott vidéken a betegségek, az éhség és a trópusi esők úgy szedik áldozataikat az aranyásók körében, mint a háborúk golyózáporai. A Brazília minden részéről összesereglett szerencselovagok, kétes elemek és nincstelenek hadának napról-napra szembe kell néznie a valósággal: szerencsét kutatnak — maláriát kapnak; hatalmas aranyrögökről álmodoznak — szegényen ébrednek, ha egyáltalán felébrednek. Garimpeironak nevezik Brazíliában az aranyásókat, kiknek élete édesnek korántsem mondható, de erre később még visszatérünk. Tegyünk most egy kis történelmi kitérőt! Egészen a legutóbbi évtizedekig úgy tekintették, hogy a brazil aranykorszaknak már a XVIII. században vége lett, a bányák kimerültek, ám az újabb kutatások, s a véletlenek révén, valamint annak is köszönhetően, hogy újabb területeket hódítottak el az őserdőktől, bebizonyosodott, hogy vannak még tartalékok. De még milyenek ! Hiszen a Serra Pelada-i lelőhely a becslések szerint mintegy 50 tonnányi aranyat rejt, amelynek értéke fantasztikus ösz- szeg: 600 milliárd! dollár Brazília adósságainak hatszorosa! A mesés gazdagságú lelőhely „karrierje” 1980-ban kezdődött, amikor egy idősödő földműves egy kisebb téglányi aranyrögöt fordított ki a földből. S mivel számitó ember volt, fia segítségével hamarosan meg is alakította az aranybányát. az arany hírére özönlöttek a vidékre a szerencsétlen flótások, a törvény szigora elől menekülők, s a végi kiárusítás zajlik. Leszállított áron, körülbelül negyven amerikai dollárért már lehet kapni igazi új-zélandi gyapjúpulóvert. S akinek erre nem telik, kilenc dollárért vehet rövidujjú nyári inget. A csodálatosan szép maori faszobrokat és kerámiákat legfeljebb nézegetni érdemes, mert az árakat nem kelet-európai pénztárcához szabták. Azzal vigasztalom magam, hogy különben sem venném meg a vigyorgó istenszobrot, mert fölöttébb giccsessé teszi, hogy a szemei opálból vannak és meglehetősen gúnyosan merednek rám. Alig időzik küldöttségünk itt, de éppen eleget ahhoz, hogy eltévedjek. Liften megyek le a szálloda huszadik emeletéről a szomszédos áruházba. Vissza már nehezen találok, s csak többszöri liftezés után jövök rá, hogy a szálloda partoldalba épült, s földszintje a hetedik mindenre elszánt tapasztalt ga- rimpeirók. Az Íratlan törvények értelmében italt és prostituáltakat tilos volt a bánya-tábor területére bevinni, s ezt többé-kevés- bé be is tartották. Ám a fegyvereket nem sikerült kiszűrni, igy azután minden egyes leletet fegyverropogás követett... Időközben a bánya új tulajdonost kapott, egy, a kegyetlenségéről hírhedt katonatiszt személyében, de ez sem akadályozta meg a maffiákba tömörülő csempészbandák megjelenését és gyakorlatilag korlátlan uralmát. A maffiózók dzsungelben rejtőzködő titkos repülőterein valóságos saját légiflottán szállítják el a csekélynek nem nevezhető zsákmányt. Szinte hihetetlen, de a kitermelt aranynak csak tiz százalékát értékesítik törvényes utón, a többi eltűnik a dzsungel titkos ösvényein, gazdaggá tesz egy-egy bandavezért. Ezen meggazdagodott „úriemberek” a piszkos úton szerzett vagyonokat immáron meglehetősen elegánsan a bányához legközelebb eső városban, Marabá- ban költhetik el. Pár éve még jelentéktelen porfészek volt Mara- ba: ma örömtanyák, bordélyhá- zak, bárok és fényűző villák székhelye. A fellendülés forrása az aranybányászok kínkeservesen megkeresett, majd annál könnyebben elköltött jövedelme, aranygrammjaik. Á város báljaiban egy korsó sörért egy gramm, a bordélyházakban pedig egy örömlány szolgálataiért két gramm aranyat kérnek Érthető persze, hogy a garim- peirók italba és nőkbe fektetik összekuporgatott pénzüket, aranyukat. Hiszen havonta egyszer tehetik csak ezt, a hónap többi napján keserves a robot a tűző emeleten van. Azért sikerül időben repülőgépre szállnom, amely elvisz egy másik szigetre, s annak századeleji angol stílusú központjába. Kis villaházak, templomok — és természetesen James Cook kapitány szobra. Ő fedezte fel az angoloknak Új- Zélandot. Innen, ebből a tiszta és kellemes hangulatú városból látogatunk el vidékre, hogy belekóstoljunk az ország mindennapi életébe. Elvisznek bennünket busszal egy tipikusan helyi érdekesség, egy szarvastenyészet megtekintésére. A magyar vadállományra büszke látogatónak kissé meghökkentő szarvasok ezreit látni, amint békésen legelésznek a sok-sok kilométeres drótkerítéssel körülvett területen. Itt szinte futószalagon tenyész nap alatt, az agyagos, állandóan vizes földben. A barakokban egyetlen szórakozási lehetőségük egy-egy tranzisztoros zsebrádió, s a ruhátlan Playboy-hölgyek poszterei a falakon. Vasegészséggel, kötélidegzettel, és határtalan tűrőképességgel kell rendelkeznie annak, aki tényleg komolyan gondol a meggazdagodás lehetőségére. Mert erre példa tudomásunk szerint még nem igen akadt az egyszerű munkások körében napjaink huszadik századi brazíliai aranylázának történetében. A kegyetlen körülmények közepette a szerencsétlenek ezrei nyerés helyett inkább csak veszítenek: életüket és illúzióikat... Daróczi László tik a szarvasokat. Nem pénzes külföldi vadászok kedvtelésére, hanem a húsukért és bőrükért. Embert közel, se távol nem látni. A szarvasok minden jel szerint igen jól érzik magukat a villamos árammal telített kerítések között. A fülükre szerelt parányi készülékek révén a telep számítógépe éber figyelemmel kíséri minden lépésüket. Ezután egy új-zélandi birkafarmot látogatunk meg. A gazda, Gordon Fulton és felesége messziről jött vendégnek kijáró udvariassággal ecseteli a négyszáz hektáros gazdaság mindennapi életét. Háromezer birkát legeltetnek. Ezek is árammal telített drótkerítések között élnek. A gazdaság körüli teendőket Gordon úr, nyugdíjas korú apja, a felesége, óvodás korú gyermeke, és — talán mondanom sem kell — egy rátermett birkaterelő kutya látja el. A birkák télen-nyáron a sza Aranyrögökről álmodoznak badban vannak, s kis teherkocsiról szólják nekik a szénát, amikor nem zöldéi a rét. A gazdaság kitűnően felszerelt, saját gyapjúbálázó gépük is van. A gazda még a birkanyírást is bemutatja. Ez valaha művészetnek számított Új-Zélandon. A gazdálkodás természetesen kifizetődő, s idénymunkásokat csak az aratás vagy szénakaszálás és betakarítás idején alkalmaznak. A gazda és családja ebéddel kínál. Titokban frissensült, ropogós j^irkape- csenyében reménykedem, de csak hidegtállal traktálnak, ami némi csalódás. Pedig — mint mondják — hatvanhét millió birka van Új-Zélandon; a szigetországnak ez a legnagyobb kincse. Mindabból, amit láttunk, azt hiszem, lenne mit tanulnunk birkatenyésztésben, s talán a mezőgazdaság más ágaiban is a tehetséges újzélandi gazdálkodóktól. Éliás Béla Birkanyírás Új—Zélandon PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Heves és Vidéke Afész 1988. június 1-jétöl 1991. május 31-ig terjedő időre, mely 2 évvel meghosszabbítható, szerződéses üzemeltetésre átadja a következő egységeit: 4. sz. italbolt (IV. o.) Heves, Fő út 19. sz. autósbolt Heves, Tan. közt. tér 31. sz. rövidáru Heves, Nov. 14. tér 36. sz. könyvesbolt Heves, Tan. közt. tér 59. sz. ABC Heves, Kun B. út 51. sz. élelmiszer-háztartási bolt Erdőtelek, Széchenyi út 53. sz. ruházati bolt Erdőtelek, Fő út 46. sz. MAVAUT-büfé (IV. o.) Vörös Hadsereg út 48. sz. Presszó (III. o.). Tiszanána, V. Hadsereg út 83. sz. ruházati bolt Kisköre, Kossuth út 85. sz. élelmiszer-háztartási bolt Kisköre, Kossuth út 86. sz. élelmiszer-háztartási bolt Kisköre, Széchenyi út 35. sz. ABC Tarnaszentmiklós, V. Hadsereg út 69. sz. iparcikkbolt Kömlő, Egri út 1988. június 15-től — 1991. május 31-ig terjedő időre 82. sz. vas-múszaki bolt Kisköre, Kossuth út Ez az egységünk hagyományos és szerződéses üzemelési formára is pályázható. A pályázatokat 1988. május 18-ig kell megküldeni az Afész Kereskedelmi Főosztályára. Heves, Tanácsköztársaság tér 16. 3360 Heves. Versenytárgyalás: 1988. május 25-én, szerdán délelőtt 10 órakor lesz a fenti címen. Tájékoztató adatokat, bővebb felvilágosítást az reskedelmi főosztálya ad. Afész k
