Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-04 / 105. szám
4. BEZAulJ «MBH —:m—15 NÉPÚJSÁG, 1988. május 4., szerda Nívódíjat kapott Csendes László, az egri Gárdonyi Géza Színház művésze is (Fotó: Perl Márton) Szombaton zárult az országos monodrámaszem- le, amelyet harmadízben rendeztek meg Gyöngyösön. A gazdag program sok érdeklődőt- vonzott, s lapunk munkatársai is végigkövették az eseményeket. Híven az eddigiekhez, szeretnénk folyamatában bemutatni az előadásokat, s mivel az elmúlt héten a csütörtöki napnál hagytuk abba. onnan is megyünk tovább. Engedjétek hozzám jönni a szavakat Korszakos jelentőségű mű Sütő András alkotása. Főszereplője a nyelv, amely elsősorban nagyapa és unoka varázslatos párbeszédéből bontakozik ki. A meglett férfi tapasztalata, s a gyermek olthatatlan kíváncsisága adja meg ennek az esszének a drámaiságát. Ezt a lehetőséget vette észre Sziki Károly, az egri Gárdonyi Géza Színház művésze, aki hűen tolmácsolja az író szenvedélyességét. Egyszerre monodráma és pódiumjáték ez: az Űj Délibáb együttes játéka, hangsúlyos jelenléte megtöri, némileg földarabolja a szöveget. Bár ezt is lehet értelmezni: a zene sajátos nemzeti köntösében fölsejlik, hogy a népi művészet és a filozófia nem áll messzi egymástól. Ez a sajátos kettősség jellemző erre a műsorra, amelyben legértékesebb az a hit és erő, amellyel Sziki Károly a sütői alapállást képviseli. Szinte egy izzásban éljük meg vele együtt a szavak elvesztésének tragédiáját, s megtalálásuk ízét. örömét. Különösen azok a pillanatok sokatmondóak, amikor cselekvésben tárul fel a mondandó: a „táltos paripán” nemcsak az öreg és a gyermek repül fel. de mi magunk is. Talán, ha kevesebb díszletelemmel, s hangulatfestő muzsikával készül el ez a produkció, még erőteljesebb, tisztább ívű lesz. De így is megajándékozott bennünket a legfontosabbal: közös és egyéni emlékezetünket. egyéniségünket őrző nyelvünk megbecsülésével. .Egyáltalán nem találó az elnevezés, túl finom és túl tapintatos ahhoz, hogy kifejezze és jellemezze azokat, akik lelkiismeretlenül és felelőtlenül tönkreteszik közös értékeinket, közhasználatú tárgyainkat. Minden rosszindulat nélkül rájuk lehetne mondani, hogy ők a népvagyon megkárosítói, tönkretevői, a köz ellenségei. A napokban szó volt a ívben arról, hogy évente többAz odúlakó Ügy gondolom. Kovács Gyula színészetének egyik nagy. véresen komoly vállalkozása ez az egyszemélyes színház. Legalábbis ez látszott abból az erőfeszítésből, amellyel megformálta ezt a dosztojevszkiji kulcsfigurát. Mégis kár, hogy látszott a nekirugaszkodás, mert éltől lett a dolog kicsit — nemcsak a szó naturális értelmében — izzadságszagú. A kecskeméti társulat színészének odúlakója valóban torz és tragikus figura. Végletesen rabja saját testi és lelki tehetetlenségének. A kitörésre az „egérlyukból” ebből az alapállásból drama- turgiailag lehetetlen. Az előadás tehát — Mózes István rendezésében — egy végletesen leegyszerűsített állapotrajz, amelyben az odúlakó testi-lelki lecsupaszítött- sága csak félig sikerülhet. A Kovács Gyula által megformált figura — mindegy, hogy orosz kishivatalnok a múlt században vagv kortársunk — nem győz meg bennünket arról, hogy a tudata magasabb rendű. Azt, hogy valaha is eljusson a „kristály- pálotákig”. azt belső lehetőségei. s az őt körülvevő körülmények nem engedik. Ennek a figurának a „tudatossága” csupán kisstílű fogvi- csorgatás az őt lenéző, lekezelő embertársakra. A zeneiskolában bemutatott darabban ezúttal nem sikerült felmutatni az élet alján szorongó. de az „emberi tudat túl- tengése miatt” torzságában lázadó hőst. (Talán túl sok volt a testből, kevés a lélekből? Ki tudja?) A lepusztult játéktérben a kiabáló hangeffektusok, és a túladagolt harsányság miatt valahol elveszett a lélekelemzés, a filozófia. Love story Egyszerre vállalt nehéz és hálás feladatot Gergely Róbert, mikor arra szánta el magát, hogy előadja Erich Segal: Love story című örökzöldjét. A két jelzőt talán meg sem kell magyarázni, hiszen mindenki tudja, hogy ez a mű eleve siker, s éppen emiatt a művész nem süllyedhet egy bizonyos mérce alá. Vas-Zoltán Iván rendezése ugyan kivívta a tapsot, ám mégis hiányérzetet hagyott maga után. Ügy ültette át monodrámává a regényt, hogy valóban egy szereplő volt a színpadon, de a többiek hangját folyamatosan hallottuk magnetofonról. Így milliós kárt. okoznak emberek a MÄV szerelvényein, az autóbuszokon. Illetékesekkel beszélgetünk a témáról: — Miért teszik? ' — Szükségük van valamire és lopnak. Fenegyerekek. — Kifejezetten rossz szándékból, egyáltalán azért, mert ők rongálni akarnak. Pusztítani! Akik autóbuszon utaznak, sokat bosszankodnak azon, hogy - a megállóknál kifüggesztett menetrendeket valavoltaképpen nem azt kaptuk, amit a Fővárosi Operett Színház produkciója ígért. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, viszont Gergely Róbert sem tudta kellő hatással megjeleníteni a főhőst. Az igazsághoz ' hozzátartozik. hogy maga a könyv sem hatol a mélységekbe. Egy magánügyeket mesél el. amelybe belegondolva az embernek akár könnybe is lábadhat a szeme, de csak azért, mert az jut eszébe, hogy az vele is megtörténhet. Ez pedig még nem művészet, hiszen a felszínen marad. Van Gogh Kocsis István drámája az önpusztító ember tragédiáját viszi végig: Van Gogh a dolgok végső értelmét keresi. Képén önmaga jelenik meg, napraforgóként: teljes odaadással fordul a fény felé. Elég. de abban az egy pillanatban évszázadok tapasztalatát érti meg. Csendes László a monodrámában a kétségbeesett igyekezetei ragadja meg: felfokozott. erőteljes játékával a nagy belső tüzet adja visz- sza. A bevezető és záró zene Donováné: lírai ez a hangulat. Ám mögötte, a sötétben valami disszonáns hangzik fel: Van Gogh talicskájának csikorgása, amellyel úttalan utakon cipeli képeit. Mindenki magára hagyta, csupán önmagával oszthatja meg kételyeit, vívódásait. Jó rendezői ötlet Gáli Lászlóé, hogy a festményeknek csupán a keretét láthatjuk. így érthetjük meg a mű végére, hogy Van Gogh megtalált valamit a nemlét, a teljes önfeladás tökéletességéből, hiszen prédikátor korában is a megfáradt, mindenről lemondó bányász volt számára az isten, ö saját gyötrődése által találta meg ezt a belső szépségét. Megrázó, felkavaró előadás az, amely épp olyan sűrített, mint egy Van Gogh-kép. Egy olyan krisztusi sors stációi tárulnak fel. amelyben az összes alak egy szereplőben sűrűsödik: önmagát fosztja meg ruháitól. ítél, korbácsol és keresztre is feszít. A bűnbak Izgalmas vállalkozás a budapesti Thália Színház Stúdiójáé, megkísérli helyre kik letépik, megsemmisítik. Egerben, a helyi járatok megállóhelyein is gyakran megtörténik, hogy csak a menetrendtartó éktelenkedik üresen a helyén, ha ugyan azt is meg nem rongálta valaki. — Ellopják a menetrendet? Egy egyébként értéktelen papírlapot? Ez esetben mégis . csak másról van szó. Az egyik vasúti kocsi műbőrrel bevont és meg kell tenni Görgey Artúr és Kossuth Lajos alakját. Méghozzá éppen ellenkező előjellel, mint azt a történelemkönyvek bemutatják. Hogy mi az igazság ezzel kapcsolatban, azt e sorok írója nem hivatott eldönteni. Az azonban már feltűnő, hogy a Seregi Zoltán rendezte darab rendkívül hosszú, s ez esetben megállapíthatjuk: kevesebb több lett volna. Emellett a két felvonás között szinte csak annyi a kapocs. hogy mindkettőben Ernőd György játssza Gör- geyt. előbb a fiatalt, aztán az öreget. Az első részben, mint megidézett szellem szól a közönséghez, a másodikban viszont már csak egy illusztrációt kapunk az idős tábornok mindennapjaiból. Ernőd György, aki Pusztaszeri László munkáját a színpadra is dolgozta, sokszor modorossággal próbálta elérni a kívánt hatást, s ez nem hozhatott eredményt. Ennek ellenére remekül bújt bele a szereplő két különböző korába, szünet után úgy tűnt. valóban évtizedeket öregedett, s nemcsak az ősz ha’j és szakáll miatt. Az előadás aktualitása az első perctől az utolsóig világos volt: hajlamosak vagyunk bűnbakká kikiáltani valakit, amikor pedig az egész megtett út hibás . . . Mielőtt csillag lettem Már szinte mindnyájan tudjuk, hogy ki is volt Vlagyimir Viszockij. Azonban még sok minden érthetetlen előttünk, .mert vonásai, dalai még ismeretlenek. Már pusztán ezért is jelentős vállalkozás Siposhegyi Péteré, mondani, különben nagyon ízléses és könnyen tisztítható ülőhelyeit csúfosan megrongálta valaki. Bicskát vágott a háttámlák kárpitjába, és széthasítgatta azokat. Nem vitt el műbőrt, nem ka- nyarított ki belőlük egy zekére, egy kabátkára valót. Nem! Csak széthasította, megrongálta azokat. Azért, hogy ne legyen. Azért, hogy mások megbotránkozzanak, és kényelmetlenül utazzanak. — Megkerült a tettes? — Nem! Tulajdonképpen nem is tudjuk pontosan, mikor és hol történt. Előfordult, hogy a szerelvények órákig mellékvágányra tolatva állnak, vagy éppen takarításra várnak, az is lehet, hogy egy-egy éjjeli járaton... — Milyen esetek fordulnak még leggyakrabban elő? aki Mielőtt csillag lettem címmel „életdrámát” írt Vi- szockijról. A legjobb választás volt, hogy Hegedűs D. Géza vállalkozott a legendás alak megformálására. A mű középpontjában szerencsére nem áll sok esemény. „Csupán" annyi, hogy egy bizottság meghallgatja a színész-énekes műsorát, s nem tartja alkalmasnak bemutatásra. Ebben a vergődésben föltárul a hivatalos politika ellentmondásossága, s az az őszinteség, ahogy Viszockij igyekszik megragadni az élet lényegét. Felcsendülnek dalai: Hegedűs D. Géza valamelyest igyekszik visszaadni a szovjet művész rekedtes hangját. De nem is ezzel, hanem átélő erejével győz meg bennünket Viszockij igazáról. Jó szerzői lelemény, hogy mi vagyunk a bizottság, akik a széksorokban ülünk. Néma ítéletünk vád közömbösségünk ellen, mert mi is tehetünk arról, hogy a világ olyan körülöttünk, amilyen. Elszorul az ember torka, annyira itt és most hangzanak föl a legendás művész szavai és dalai. „És a többi néma csend...” — idézi a főhős végül Hamlet szavait. De ez a némaság ma mór egyre nagyobb visszhangot ver bennünk. Egyedül a színpadon Immár harmadik alkalommal rendezte meg a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ az országos monodrá- maszemlét. Annak idején sokan kétkedtek, nem nagy jövőt jósoltak a vállalkozásnak. A találkozó azonban — Kilopják a szerelvényekből a villanyégőket, leszerelik a mosdók vízcsapjait, a kilincseket. Természetesen vannak — sajnos szép számmal — olyanok is, akik a parkokra, közterekre specializálják magukat. Virágokat, rózsatöveket lopnak és fenyőfákat, különösen karácsony táján. — Előfordult-e már, hogy sikerült a tetteseket „elkapni”? — Természetesen. — Hogy jártak el ellenük? — Mint szabálysértők ellen. Pár száz forintjukba került a vandalizmus ... Jenőke, lakótelepünk egyik vadmotorosa váratlanul mellém robban, csikorog a fék, füstöl az aszfalton a gumi. Gyerekképén pelyhedzik a vörös szakáll, bőrdzsekije újra az optimistákat igazolta: ennek a sajátos műfajnak helye van a magyar színpadokon. Már maga az elnevezés is ellentmondásos: a konfliktus általában két ember között zajlik, úgy emelkedik drámává az élet egy darabja. Korunk azonban sok esetben elmagányosította a hő söket, sok csatát önmagunkban. önmagunkkal kell megvívni. Ez élteti e formát, amely több más okból is tért hódít magának. Ugyanis ez lehetőség a különleges kísérletezésre. s egy társulat egyre kevésbé engedhet meg magának látványos bukást. Ha azonban valaki saját bőrét „viszi a vásárra”, akkor nem egy együttes erkölcsi és anyagi léte forog kockán Igaz, így is előfordulhat, hogy nem kíséri a vállalkozást siker. Azonban a maga szűkebb közönségét. „ínyenc” nézőit így is megtalálhatja a gondolati kaland. Ez utóbbi fogalom pontosan illett a harmadik országos monodrámaszemle bemutatóira: jelentős részük a színész önálló törekvéseiből táplálkozott. Magyarázat ide vagy oda: ezek az előadások önmagukért beszéltek. Tizenkét alkotó lépett Gyöngyösön egyedül a színpadra, hogy magával ragadja közönségét, kiteljesítse önnön egyéniségét, egyben a nézőét is. Á túlnyomó többség — nyolc előadó — mai magyar szerzőt szólaltatott meg. Talán ez is jelzi azt a dicséretes törekvést, hogy ez az egyszemélyes „szószék” valóban a jelen művészete: itt és most szeretne hatni. Hozzá kell tenni, hogy a publikum számos változásra is fölfigyelhetett. A „régiek" közül Bánffy György maradt hűségesnek, mindhárom alkalommal fellépett; mellette új arcok tűntek fel. Szélesebben értelmezik a műfajt is, felhasználják a magnó. esetleg egy mellékszereplő segítségét. Gyöngyösön egy hét alatt valódi fesztiválhangulat alakult ki. Esténként Udvaros Béla rendezőnek, a zsűri elnökének vezetésével tartalmas beszélgetések mélyítették el az élményt, összességében olyan eseménnyé vált ez a találkozó, amely jól szolgálta a művészeti ág előrelépését. ★ A III. országos monodra - maszemíére díjat ajánlott fel a Művelődési Minisztérium, a Színházművészeti Szövetség, a megyei tanács művelődési osztálya, Gyöngyös Város Tanácsa művelődési osztálya és a Mátra Művelődési Központ. A zsűri döntése alapján a hat elismerést Koszta Gabriella, Molnár Erika, Bánffy György, Gáspár Sándor. Csendes László és Hegedűs D. Géza kapta. Irta: Gábor László Jámbor Ildikó Kovács Attila alatt külföldi overall feszül — Nem húzna ki a bödön- ből? — Mi a rajz? — Semmi lényeges, egy kis parkrongálás az egész, azt fújták fel annyira, pedig csak a hintát „tettük arrébb”, meg a libikókát- támasztottuk neki a szobornak ... — És most hol játszik majd az öcsikéd? Furcsa tűz villan a szemében, hirtelen harag gyü- lemlik a pattanásos gyerekarcon. — Ne majrézzon már maga is! Segít, vágj’ nem? Amikor kimondom a nemet, újra felbőg a berúgott Simson, és csak egy nagy porfelhő marad utána és utálatos benzinszag... Szalay István Fcncg \/e Országos monodrámaszemle
