Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-22 / 121. szám

■X NÉPÚJSÁG, 1988. május 22., vasárnap zott, kemény játékkal fek­tette kétvállra ellenfelét, Miskolczi, valamint Krisztik küzdelmes mérkőzést vívott a győzelemért. Permay a tő­le megszokott stílusban te­niszezve nyert, míg első OB I-es meccsén Molnár Bettina a jövőre nézve biztatóan sze­repelt. TENISZ Szezonzárás a feljutóhelyen Azz Eger SE OB I-es női te­niszcsapata a tavaszi idény utolsó mérkőzését Boglárlel- lén játszotta. Mint azt Takács László edző elmondta a jól sikerült ráhangolásnak és formaidőzítésnek köszönhe­tően a vártnál nagyobb, 7—2 arányú győzelmet arattak. Ez azért is fontos, mert az erő­viszonyok ismeretében a ve­retlen BSE mellett a máso­dik, az OB I. felső ágát je­lentő helyért az ESE és a Boglárlelle vív párharcot. Ez­zel a győzelmükkel az egri lányok a feljutó helyen zár­ták a bajnokság tavaszi for­dulóját. Folytatás szeptem­berben. A mérkőzés jegyzőkönyve, egyesben: Medvés—Molnár 2—0 (6—2, 6—4), Miskolczi— Kollányi 2—0 (6—3. 6—4). Krisztik—Pechlof 2—0 (6—1, 7—6). Varga—Paszér 2—0 (6—1, 6—2), Permay—Mé­A tavaszi szezonban Varga Aliz mindvégig biztos pontja volt a csapatnak (Fotó: Szántó György) száros 2—0 (6—3, 6—4), Mol­nár—dr. Magyarosi 0—2 (3— 6, 5—7). Párosban: Medvés— Varga—Kollányi—Paszér 2—0 (6—1, 6—0), Miskolczi —Krisztik—Molnár—Gál 2—0 (6—2, 6—0), Permay— Lőrinc—Mészáros—dr. Ma­gyarosi 0—2 (0—6. 6—7). Medvés és Varga határo­LABDARÚGÓ NB. II. Merre billen a mérleg nyelve? Az egri labdarúgók az el­múlt tizenkét mérkőzés so­rán mindössze hatszor talál­tak a hálóba. Cseppet sem hízelgő statisztika. Csupán egy találkozón sikerült két gólt is szerezniük, négy ösz- szecsapás 0—0-ás döntetlent hozott, s háromszor hiába lőttek gólt, ez kevés volt a győzelemhez. Nem meglepő tehát, hogy az együttes az utóbbi fordulók során „ki­bérelte” a 13. helyet. Innen elmozdulás csak úgy képzel­hető el, ha a bajnokságból hátralévő hat mérkőzés so­rán lehetőleg minél több pontot szereznek. Igaz, ak­kor is elindulnak a tabellán, ha ismét csak döntetlenek és vereségek követik egy­mást, csak abban az eset­ben lefelé... Emlékeztetőül: húsz csapat szerepel a baj­nokságban. A mai, Metripond elleni 90 perc újabb alkalom a pontgyűjtésre. Bár, most egy Olyan helyzet állt elő, hogy még ha nyer is a csapat, nem tud feljebb kapaszkod­ni a „létrán”, mivel az előtte álló Kecskemét há­Autósport: Autócross I—II. osztályú OB-futam, Eger, Töviskes-völgy, 9.30. Röplabda: Nemzetközi női torna, Eger, városi sportcsar­nok. BVSC—Eger SE, 10, Orbita, Zaporozsja—Budapest válogatott, 12. rom ponttal vezet. De et­től függetlenül nem mind­egy, hogy merre billen majd a mérleg nyelve, ősszel a hódmezővásárhelyiek em­lékezetessé tették a mérkő­zést, ugyanis 4—0-ra meg­verték az ESE-t. Zsidai Jó­zsef, a piros-kékek vezető edzője nem tagadja, a fiúk szeretnének visszavágni. Ám a Metripond idegenbeli győ­zelmei óvatosságra intenek. A játékosok közül többen sérüléssel bajlódnak. Bodo- lai vállizombántalmai miatt csak csütörtökön állt újra edzésbe, Tatár csak két nap­ja látogathatja a foglalko­zásokat, Simon pedig rossz közérzetére panaszkodik. A tervezett kezdőcsapat: Bodolai — Vojtekovszki, Csendes, Méhesi, Jávorsz- ky — Lengyel, Juhász, Smu- czer, Simon (Lehnert) — Tatár (Lente). A mai 17 órakor a városi stadionban kezdődő bajnoki játékvezetője Hazafi. Az előmérkőzésen 15.30- tól a Nagyfádéi MEGA- MORV elnevezésű csapat lép pályára, ellenfele az ESE II. ifjúsági együttese lesz. Tenisz: GYSE—Paks OB I- es, férficsb.-mérkőzés, Gyön­gyös, Battyhány téri pálya. 11. VÍZILABDA: Egri Vízmű —Ybl Főiskola OB I A-as mérkőzés, Eger, Sportuszo­da, 11. ffeinplup ORIENTEERING ________19 8 8________ A z ausztrálok is Heves megye ez évi sport- rendezvényei közül a legjelen­tősebb a szilvásváradi tájfutó Világkupa-futam lesz a IV. IBUSZ-kupa keretében. A két esztendővel ezelőtti si­keres lebonyolítás után a heve­si szakemberek ismét bizalmat kaptak a nemzetközi szövetség­től, ugyanis mindössze 8 futam­ra kerül sor egy éven belül. A januári, hongkongi és auszt­ráliai versenyeket most, május­ban a skót és finn követi, majd augusztusban egy héten belül a cseh, a magyar és az osztrák futamra kerül sor. A legkedvezőbb helyen lévő szilvásváradi versenyre 25 or­szág 2000 sportolójának nevezé­sét várják a rendezők, melyek között a napokban az ausztrál válogatotté is megérkezett már. Az előkészületek két esztendő­vel a verseny előtt megkezdőd­tek. mivel a jó minőségű tér­kép elkészítéséhez ennyi idő szükséges. A Bükk kapujának gyöngy­szeme újabb világversenynek ad otthont, melyhez nem csekély anyagi támogatás is szükséges a megye reprezentáns vállalatai­tól. szövetkezeteitől. Az IBUSZ- kupa sponzorainak száma idén jelentősen nőtt, a fővédnökök hathatós segítségével számos gaz­dálkodó egység igyekszik hozzá­járulni a sikerhez. A pályák kialakítása is elkez­dődött májusban, amelyek a szakemberek véleménye szerint tartogatnak annyi nehézséget, mint az előző Világkupa-futam. (honfi) Jelentősebb sportesemények Az Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát pályázatot hirdet a nyigdíjazás miatt megüresedő KERESKEDELMI IGAZGATÓI munkakör betöltésére. A kinevezés meghatározott időre szól, alkalmasság ese­tén meghosszabbítható. A munkakör október 1-gyel tölt­hető be. A vállalat "K” kategóriába sorolt, és önálló ex­port-import joggal rendelkezik. Munkaköri feladat: A Kom­binát hosszú és rövidtávú bel- és külkereskedelmi tevé­kenységének kialakítása és végrehajtása. Az értékesítő, szállítási és anyaggazdálkodó szervezetek, marketing és reklám tevékenység irányítása és ellenőrzése. A munkakör betöltésének feltétele: - Közgazdaságtu­dományi Egyetemi végzettség - egy idegen nyelvből (angol, vagy német) felsőfokú vizsga - legalább 5 éves szakmai és megfelelő vezetői gyakorlat - erkölcsi-poli­tikai feddhetetlenség A pályázat tartalmazza: a jelentkező részletes önéletrajzát (szakmai és vezetői tevékenység megjelölésével) okiratai­nak hiteles másolatát. A pályázat beérkezési határideje: 1988. junius 30. Cim: Eger-Mátravidéki Borgazdasági Kombinát Szé- mélyzeti és Oktatási Osztály, Eger, Széchenyi út 3. Pf.: 27. telefon: 36 12-411/148. l______________________________________________________________________________________j AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Ágyneműgamiturák 340,- Ft-os reklámáron! Strandpapucsok csak 40-50-60,- Ft-ért május 23-tól, amíg a készlet tart! A közelgő gyermeknap alkalmából JÁTÉKVÁSÁRT tartunk! Ezen kivül a gyermekek részére minden nap más-más áruféleséget kínálunk május 28-ig 30%engedménnyel! / , \ A pétervásári Gárdonyi Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet savanyítóüzeme szezonvégi kiárúsítást tart savanyú­káposztából 6 Ft/kg-os reklámáron, amíg a készlet tart Közületeket és magánszemélyeket is kiszolgálunk kis és nagy tételben. Érdeklődni lehet a következő címen: ERDŐKÖVESD, Hunyadi u. 134. T.: Pétervására 68/29. mellék V J ( mozi ) Egri Vörös Csillag: (Telefon: 11-888) du. fél 4 órakor Indiana Jones és a végzet temploma Színes, amerikai kalandfilm du. fél 6 és este 8 órakor Kíméletlen Színes francia film. Főszereplő: Alain Delon este 10 órakor Kíméletlen 22-én de. 10 órakor Kacor király Video mozi: du. 4 órakor Bruce Lee a legenda du. 6 és este 8 órakor Bruce Lee és én este 10 órakor Téli gyilkosságok Egri Bródy mozi: (Telefon: 11-773) Ben Húr /-//. Egri Kertmozi: este 8.30 órakor Nő a volánnál Prizma: 22-én du. fél 4 és fél 7 órakor Távol Afrikától I-II. Gyöngyösi Puskin du. fél 4 órakor Három férfi egy mózeskosár Színes, szinkronizált francia vígjáték du. 3/4 6 és este 8 órakor A bolygó neve: halál Színes, szinkronizált amerikai sci-fi Gyöngyösi Szabadság: du. fél 4 és fél 6 órakor King Kong este fél 8 órakor Egészséges erotika Video mozi: Bruce Lee és én Hatvani Vörös Csillag: A pokol katonái Színes, szinkronizált amerikai film Hatvani Kossuth: du. 4, 6 és este 8 órakor A kobra ( rádió ) KOSSUTH 8.33: Énekszóval, muzsikával 9.00: Alma és fája 10.05: Öt kontinens hét napja 10.20: Örökzöld dalla­mok 11.00: Gondolat-jel 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül 12.45: Rázós úton. Bajor Nagy Er­nő írása 12.55: Népdalkörök pó­diuma 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek 15.04: Té­nyek és tanúk 16.05: Régi híres elő­adóművészek lemezeiből 17.00: Ötmilliárd rokon műsor 17.30: Ko­molyzenei lemezlovas 18.30: Esti Magazin 19.00: Remekírók - Lope de Vega drámája 20.33: Kórusok, hangszerszólók 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! 22.15: Népszerű szimfonikus zene 22.45: Verseit el­mondja: Tandori Dezső 23.00: Új lemezeinkből 23.44: Kuhnau: Dá­vid és Góliát harca PETŐFI 8.05: A kék tündér hídja. Vihar Bé­la mesejátéka /1975/ 8.49: A Ma­gyar Rádió és Televízió gyermekkó­rusának új felvételeiből 9.05: Ze- nésjáték-sikerek - a hazai színpado­kon 9.50: „Odakünn a vártán”. Az Akár hi-fi, akár nem című műsor különkiadása 11.10: Vasárnapi koktél 12.00: Országos Cigányze­nekari Fesztivál 13.05: Mikrofon­próba 14.00: A Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat meselemeze. Pi- nokkió 15.05: Táskarádió 16.00: Országos Cigányzenekari Fesztivál 17.07: Poptarisznya 21.05: Társal­gó 22.30: Pop-rock műhely 23.10: Könnyűzenei gálaest BARTÓK 8.13: Diszkotéka 9.13: Kamaramu­zsika - magyar előadók tolmá ( MAI MŰSOROK ) csolásában 10.05: Új Zenei Újság 10.50: Eszperantó híradó 11.00: A Berlini Filharmonikus Zenekar Ri- charc Strauss-hangversenye 12.24: Bellini operáiból 12.55: Kis magyar néprajz 13.05: Öt kontinens hét napja 13.20: Zenekari muzsika 14.05: Rockújság V. évfolyam 9. szám 15.00: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót kb. 16.00: Fejezetek a rádióren­dezés történetéből kb.17.41: Rézfú- vósegyüttesek felvételeiből 18.00: A Nemzetközi Rádióegyetem mű­sorából 18.30: Nemzetiségi műsor /szerbhorvát nyelvű/ 19.05: Nem­zetiségi műsor /német nyelvű/ 19.35: Wagner születésének 175. évfordulóján. Lohengrin. Három- felvonásos opera Közben: 20.42: „...jövőben nézőn...” Jobbágy Ká­roly versei 20.48: Az operaközvetí­tés folyttatása Közben: 22.14: A kert. Vidor Miklós versei 22.21: Az operaközvetítés folytatása MISKOLC 9.00: Jó reggel, jó szórakozást, jó pihenést! Zenés információs szol­gáltató műsor 9.30: Az öt karika je­gyében. Szerkesztő: Csonka László 10.25: Műsor-összefoglaló 10.30: Szlovák nyelvű műsor (Hírek, in formációk - Májusi csokor. Riport­összeállitás - Zenés percek) Szer­kesztő: Hubai Miklós 10.55-11.00: Információk és a délutáni program ismertetése 19.30: Műsorismerte­tés, hírek, időjárás 19.35: Mérkőzé­sen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. 19.57-20.00: Mű­sorismertetés. ( televízió ) 1. műsor 8.10: Tévétorna gyerekeknek 8.15: Kerékpársuli X1V/2. rész 8.35: Feles Elek. Rátonyi Róbert műsora. X/6. rész 8.45: Kerékpársuli. XIV/ 2. rész: Kerékpározás és közlekedés 8.50: Szupemagyi. Angol filmsoro­zat. XIII/7. rész: Szupemagyi és a tengerparti kirándulás 9.15: Egyen­súly a természetben. IV/2. rész: Az élő környezet 9.45: Képújság 9.50: Egészségünkért. Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékozta­tója. 9.55: Mitiők 10.40: Országos Cigányzenekari Fesztivál. Közvetí­tés Szolnokról, a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központból - III/3. rész. 11.40: Hírek 14.05: Képújság 14.10: Egy nap a csúcson. Csehszlo­vák kisfilm a Tátra-Lomnici lanov ka állomás munkájáról. 14.30: Ja mes Last Band showműsora 15.00: Atűzésajégföldje. NSZK ismeret­terjesztő rövidfilm. Új-Zélandról. 15.45: Közönségszolgálat 15.50: Reklám 16.00: Országos Cigányze­nekari Fesztivál. Eredményhirdetés és gálaműsor. Közvetítés Szolnok­ról, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központból. 17.00: Híradó. Tudó­sítás az MSZMP Országos Pártérte­kezletéről 17.15: Delta. Tudomá­nyos híradó. 17.40: Nézzük együtt -Kalmár Györggyel 18.10: Reklám 18.20: Családi torna. 18.25: Mesé­ről mesére. 18.55: Reklám 19.00: Összefoglaló az MSZMP Országos Pártértekezletéről kb. 20.10: Talál­ka Párizs mellett. Jean Anouilh színművének tévéváltozata kb. 21.45: Telesport. Benne: Ritmikus Sportgimnasztika Európa bajnok­ság, csapatdöntő. Közvetítés Hel­sinkiből, felvételről, kb. 23.05: Hí­rek 2-műsor MTV PLUSZ 8.30: ”A délelőtt” Menthy Marian­nái és Feyér Zoltánnal Közben: Hí­radó 8.40: (németül) 8.50: (ango­lul) 9.00: (magyarul) 9.30: Pumuk- li kalandjjai. Magyar-NSZK kopro- dukciős rövidjátékfilm. V. rész: A babonás takarítónő 10.00: Játsz- szunk sportot! Vetélkedő 11.00: Is­kolások útja. Francia film (1959 -FF.) 12.20: Játsszunk sportot! A vetélkedő folytatása 12.55: ”A dél­után” Kondor Katalinnal és Horvát Jánossal. A tartalomból: riportok, idegenforgalmi információk, sport, telefonos játék, zene, meteorológia. Közben: Híradó 13.00: (magyarul) 13.15: (oroszul) 15.30: Pumukli ka­landjai. Magyar-NSZK koproduk- ciós rövidjátékfilm VI. rész: Pu­mukli nyaral 16.00: POP PLUSZ ROCK 17.00: Birodalom R. T. Ka­nadai tévéfilmsorozat. VI/6. rész: Az utolsó valcer 18.00: A Moszkvai Cirkusz Párizsban. Francia film. 19.05: rimtikus Sportgimnasztika Európa Bajnokság. Szerenkénti döntők. Közvetítés Helsinkiből, fel­vételről 20.10: Málta, az álomszi­get. NSZK rövidfilm 21.00: ”BOX HUMANA” Fejezetek a profi ököl­vívás történetéből. Szegő andrás műsora 21.45- Fantastico'86 kb. 22.55: Ez csodálatos! Olasz film Csehszlovák Televízió 1. műsor 8.25: Hírek 8.30: Gyermekműsor 10.40: Egy normális család, tévéfilmso­rozat - 2. rész 11.35: Külföldi tudósító­ink jelentik. 12.05: Déli hangverseny 12.55: Hírek 13.00: Autósok, motoro­sok magazinja (ism.) 13.40: Popzenei magazin (ism.) 14.20: A 41. kerékpáros békeverseny, 12. útszakasz. 16.15: Kör­nyezetvédelmi magazin. 16.55: Tutajok hatan. 18.15: Nótaszó 18.20: Esti mese 18.30: Énekszóval, muzsikával 19.10: Kulturális szemle 19.20: Időjárás 19.30: Tévéhíradó 20.00: Vasárnapi vers 20.10: Aranykor 21.15: J. F. Fis­cher: Hid Klaranak 22.15: Sporthiradó 22.35: Vendégünk: J. Svorcovanemze­ti művész 23.05: Sakk-matt 23.15: Hí­rek

Next

/
Thumbnails
Contents