Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-22 / 121. szám
4. AZ MSZMP ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETÉRŐL JELENTJÜK NÉPÚJSÁG, 1988. május 22., vasárnap Németh Miklós, az MSZMP KB titkára felszólalását tartja (Folytatás a 3. oldalról) ság elé került anyagot ( vagy alternatív anyagokat). Megtudnánk, hogy milyen okok következtében döntött az egyik vagy a másik alternatíva mellett a KB tagsága. A szavazásból arról is értesülnénk, egyhangúlag hozták-e a döntést, vagy hosszú vita után született a többségi álláspont. Az esetleges kisebbség álláspontját is módunk lenne megismerni. Ugyanakkor a Központi Bizottság is megismerné a párttagság nagy részének a döntéssel egyetértő vagy azzal vitázó álláspontját. Az alapszervezet párttagsága véleményét a Központi Bizottságnak — témától függő osztályaira küldené el, ahol az országos véleményeket feldolgoznák és a titkári tájékoztatókban ismertetnék. Ezzel lényegesen megélénkülne az oda-visszatartó információáramlás a párton belül. 2. A pártdemokrácia fejlesztéséhez járul hozzá a párton belüli választási rendszer módosítása is. Az állásfoglalás tervezetet any- nyiban szeretném módosítani, hogy a párt új választási rendjét ne a XIV. kongresszus előkészítése során kezdjük el alkalmazni, hanem szükség szerint rögtön a pártértekezlet befejezése után. A Heves megyei pártbizottság vitájában foggalmazódott meg az is, hogy a „az ideológiai munka megújítása csak a tudomány, a politika és az ideológia hatékonyabb együttműködésével érhető el.” Ehhez a párttagok elméleti felkészítését javítani szükséges a pártoktatás különböző fórumain. Ha megkívánjuk az elvtársaktól, hogy „marxista álláspontjuk meggyőződéses hirdetése mellett ismerjék meg a marxizmustól eltérő véleményeket", akkor erre fel is kell készítenünk őket. 3. Ezzel kapcsolatban javaslom: a pártoktatás tankönyvei legyenek a változó élethez jobban igazodóak. Különösen áll ez a szöveggyűjteményekre. Ezért a pártoktatás elkészítendő szöveggyűjteményeiben az eddiginél lényegesebb több szöveget közöljenek a XX. század marxista és polgári gondolkodóitól. A marxisták közül utalnék elsősorban Lukács György és A. Gramsci munkásságára. Elgondolkodtató, hogy Lukács György 1968-ban német nyelven írt írása: A demokratizálódás jelene és jövője című, még húsz év után sem jelent meg magyarul. Most a Magvető Kiadó tervezi kinyomtatni. (Miért nem a Kossuth?) Ennek az írásnak — véleményem szerint — a pártoktatás szöveggyűjteményeiben lenne a helye. Ha szükséges, akkor Lukács gondolataival vitázó írások szomszédságában jelenjék meg, amelyet szemináriumi vitákon a pártoktatás hallgatóival az előadó közösen feldolgozna. Hozzászólásom második felében az értelmiség szerepével, a szellemi munka megbecsülésének kérdésével kívánok foglalkozni. A második tervezetből kimaradt „Az értelmiség egyre jelentősebb szerepet tölt be a társadalomban” mondat. Mivel az anyag továbbra is hangsúlyozza „a szellemi munka, a tudás, a teljesítmény megfelelő politikai, anyagi és erkölcsi megbecsülését”, javaslom, hogy a szellemi munkát nyújtó szubjektumokat, az értelmiséget mint társadalmi réteget, a társadalomban betöltött szerepének fontossága szerint is határozzuk meg. Hiszen az értelmiség nem más osztályok vagy rétegek rovására kívánja növelni társadalmi szerepét, hanem velük együtt. Pál Lénárd is részletsen szólt arról, hogy az értelmiség fogalmát többféle jelentésben is használhatjuk, de mindig különböztessük meg: mikor beszélünk róluk, mint társadalmi rétegről (szűkebb jelentés) és tagabb értelemben, mint a társadalom valamely fontos területén (pl. politikai szféra) szellemi munkát is végző emberek csoportjáról ("a párt, mint kollektív értelmiségi”) Párttag és pártonkívüli pedagógus kollégáimmal örömmel vettük azt a változtatást, amely szerint a második tervezet konkrétabban fogalmaz az oktatás fejlesztésével kapcsolatban: „Az oktatás feltételeinek javításához. ■■ a központi források szűkösségének időszakában is biztosítani kell az anyagi eszközöket” ("nagy figyelmet kell fordítani” helyett) 4. Ehhez kapcsolódik javaslatom. Kérem az újjáválasztott Központi Bizottságot, hogy az idei év utolsó harmadában az 1989. évi költségvetési irányelvek tárgyalásakor legyen tekintettel az állásfoglalás-tervezetben megfogalmazottakra. Elvi döntést hozzon, hogy a nemzeti jövedelem hány százalékát fordítsák jövőre az oktatásra (ezen belül az alap és középfokra). Évenként ellenőrizze, hogy irányelveit az állami szervek menynyiben valósították meg. Erre azért van szükség, hogy a XIV. kongresszuson ezen a területen is konkrét eredményekről számolhassunk be. A jövő nemzedékének, a tudományos-technikai forradalomnak, a reformnak a sorsa dőlhet el ezen. Magamra nézve is igen komolyan veszem az állásfoglalás tervezetnek azt a részét, amelyben minden pártagot arra biztatnak, hogy az élet különböző területein legyen kezdeményező, és álljon az élére a társadalmi folyamtoknak. Több évtizede már kisvárosokban dolgozom, ahol az értelmiségi párttagra nagy feladatok hárulnak. Ha másnak nincs is ideje olvasni, filmklubot vezetni és a művelődés egyéb területein aktivan bekapcsolódni, neki rendszeresen tájékozódni kell, hogy másokat is segitsen ebben. Ha az emberek látják, hogy minden kérdésükre őszintén felelek, akkor ők is úgy válaszolnak. Legfontosabb, hogy valamennyien „fortélyos félelem ” nélküli közegben dolgozzunk. József Attila álláspontján vagyok, aki a szabadság és a rend kölcsönösségét vallotta. Meggyőződésem, hogy pártunk fórumait az eddiginél jobban kell működtetni ahhoz, hogy ez a légkör kialakuljon. Kívánom valamennyiünknek, hogy az itt „dolgozó nép okos gyülekezetében hányva-vetve meg száz bajunk ” után, ha haza megyünk, elmondhassuk, munkánkkal pozitív fordulatot értünk el országunk, népünk életében. Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Nádudvari Vörös Csillag Tsz elnöke, a TOT elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy a párt politikai mozgástere — a külső körülmények miatt — szűkebb volt a szükségesnél és annál, mint amit arról sokan feltételeznek. Ezzel összefüggésben felvetette azt a kérdést, hogy a rendelkezésre álló mozgástérben a párt megtett-e minden lehetségest és szükségest, majd így folytatta: mai fejjel — két évtized tapasztalata alapján — én is úgy gondolom, hogy a reformintézkedések részlegessége, lassú folyamata, netán elakadása vagy visszarendeződése drámai módon csökkentené a magyar társadalom cselekvőképességét, a gazdaság életerejét. — Komplex jellegű, a politikai és társadalmi intézményrendszerre egyaránt kiterjedő, részelemeiben egységes szemléletű, összehangolt változásokra van szükség szerintem is, olyanokra, amelyek munkára szorítanak, az alkotókedv és az alkotási lehetőség felszabadítását, össznépi lehetőséggé válását szolgálják és ösztönzik — hangoztatta. A felszólaló ezután agrárter- .melésünket, ■ agrárpolitikánkat értékelte. Ez — mondotta — nagymértékben járult hozzá annakidején az életszínvonal növeléséhez, a belső stabilitáshoz és eredményeink nemzetközi elismerésének kivívásához. Erősítette az osztályok és rétegek szövetségét, a közmegegyezést. Nem csekély mértékben szolgálta az utóbbi évek nehézségeinek elviselését, áthidalását. Mindenekelőtt az tette ezt lehetővé, hogy sohasem mondtunk le a különböző tulajdonformák és szektorok együttes működtetéséről. A rugalmasabb szövetkezeti formák meghatározó szerepe jó találmányunk. Mint ahogy az a nagyüzem és a kisüzem, a közös és a háztáji célszerű ötvözése is. Jó irányba hatott az átlagosnál ösztönzőbb anyagi érdekeltség, a nagyobb döntési szabadság, a kockázatvállalási és a vállalkozási lehetőség. Napjainkban a mezőgazdaságot sem hagyják érintetlenül azok a működési zavarok, amelyek a magyar gazdaságot általában jellemzik, és ezek veszélyeztethetik a kibontakozás sikerét. A szerkezet átalakításának igénye a mezőgazdaságot illetően sajátos. Itt a szerkezet nem szakítható el a gazdaságföldrajzi adottságoktól. Azt sem feledhetjük, hogy az agrártermékek szinte teljes összességükben — ha nyomott áron is -, viszonylag jól értékesíthetők. Ezt tudva kell alakítanunk az agrártermelés fejlesztésének korszerű, a verseny- képességet megalapozó feltétel- rendszerét és tárgyi feltételeit. Nagyobb teret kell nyitnunk az értéktörvény érvényesülésének, a piaci erők működésének, az egyenlő esélyeken alapuló versenynek. Tovább kell oldani az ágazati és szektorális kötöttségeket. Fel kell hagynunk a tulajdonformák és a szektorok önkényes rangsorolásával. Az állam nem mondhat le arról a lehetőségről, hogy a gazdálkodást irányítsa, a gazdálkodókat befolyásolja a céljainak megfelelő magatartásra. De a szabályozó rendszer bürokráciáját le kell építeni ahhoz, hogy a felelős, hatékony vállalkozói gazdaság kibontakozhasson. Pintér Imre, a Tiszai Vegyi Kombinát pártbizottságának titkára bevezetőként a vállalat eredményeiről számolt be a pártértekezletnek, majd az üzemi pártszervezetek munkájáról és gondjairól szólva kifejtette: — Ügy érzem, hogy még eredményesebb munkát tudtunk volna végezni, ha a párt egész tevékenységében jobban a figyelem középpontjában áll az üzemi pártszervek informálása, véleményének figyelembe vétele a döntések előkészítésében, a végrehajtás megszervezésében, ellenőrzésében. Több fórumon szóvátettük már, hogy amíg az Ipari Minisztérium és a Gazdasági Kamara évente többször közvetlen eszmecserét folytat a vállalati gazdasági vezetőkkel, nem tapasztaljuk ezt az érdeklődést a Központi Bizottság részéről, a nagyüzemek pártszervezetei iránt. A jelenlegi információs rendszer nem tudja helyettesíteni az élő, közvetlen kapcsolatot. Medgyessy Péter, a Miniszter- tanács elnökhelyettese az elmúlt időszak gazdasági folyamatait elemezve a többi között rámutatott: a magyar gazdaságot egy évtizede a stagnálás, a verseny- képesség romlása jellemzi. A gazdaság gyors fejlődéséhez szükséges korábbi hajtóerők ma már kimerültek. így korábban a beruházások, de most már mindinkább a fogyasztás korlátozásával kényszerültünk fékezni az eladósodási folyamatot. Ezzel a közvetlen veszélyt sikerült elhárítani, de a szükséges struktúra- változások, főként a gazdaságtalan tevékenység visszaszorítása, a jövő megalapozása elmaradt. A reformprogram megvalósítását következetlenség jellemezte. A 80-ás években, különösen az évtized közepe óta ígéretes reformlépésekre került sor. A kisvállalkozás intézményesítése, a tőkepiac fejlesztése, a bankreform, az adóreform és a most napirenden levő társasági törvény a gazdaság önszervező képességét, a vállalkozószellemet kívánják erősíteni. Törekednek a részletekbe nyúló állami irányítás visszaszorítására, a piac működését gátló korlátok leépítésére. Részei ezek egy átfogó, a párt- és kormányprogramban körvonalazott stratégiának. E változások azonban — mutatott rá a miniszterelnök-helyettes — ez ideig nem voltak átütő erejűek, mert a társadalom nem győződött meg a párt és a kormányzat megújulási eltökéltségéről. Nem alakult ki az a szellemi pezsgés, nem formálódott széles körű vitákban az az egység, ami pedig a reformperiódusok nélkülözhetetlen élesztője. A nehéz helyzet nem okvetlenül bénító erő, folytatta Medgyessy Péter. Képesnek kell lennünk aktivizáló erővé transzformálni azt az elégedetlenséget, amely most gyakran tehetetlenségérzetben, közömbösségben, néha parttalan kritikában és indulatokban jut kifejezésre. A kormányzat ezt tekinti alapvető feladatának. Ehhez kéijük a pártértekezlet támogatását. Azt, hogy a párt mozgalmi eszközeivel biztosítsa a változásokat bátorító nyílt, politikai légkört. Ehhez szükséges a politikai intézményrendszer fejlesztése és a párt megújulása, az érdekképviseleti szervek aktivizálása, a társadalmi kezdeményezés, önszerveződés feltételeinek javítása. Eltökélt szándékunk, hogy a reformot következetesen vég- hezvisszük. Megteremtjük azokat a szervezeti kereteket, amelyek lehetővé teszik a valóban átfogó gazdasági reformprogram kialakítását. A reform és a szükséges gazdaságpolitikai változások előkészítése zajlik. A legnehezebb feladat az, hogy egyidejűleg egymással párhuzamosan kell stabilizálni — vagyis megfékezni — az egyensúlyhiányt, és megindítani azokat a struktúrális változásokat, amelyek a későbbi fellendülés szilárd bázisát jelentik. A múltban a struktúrális változások rendre háttérbe szorultak a nyomasztó, rövid távú feszültségek következtében. A komplex és programszerű gondolkodásra, tervezésre épp azért van szükség, hogy ezt a veszélyt a jövőben elkerülhessük. A gazdasági mechanizmusban, az intézményrendszerben tett lépéseink csak akkor fejtik ki hatásukat, ha erősítjük a piaci viszonyokat, ha a jövedelmező gazdálkodás, a tőke megőrzése és gyarapítása, a vagyonérde- keltség, a tulajdonosi motiváció nem egyszerűen a gazdaságirányító apparátusok által szántónkért mutatók lesznek, hanem belső hajtóerővé, a siker legfontosabb mércéjévé válnak. Működőképes mechanizmusok kellenek, nem egyszerűen a korábbinál jobb állapotok. Programunk kulcskérdése a vállalkozói autonómia rövid idő alatti, éppen ezért kétségkívül nagy kockázattal járó megteremtése, a gazdálkodás liberalizálása. Ennek azonban feltételei is vannak. Nélkülözhetetlen a szigorú, protekcionizmustól mentes bankpolitika, a kereslet főként banki eszközökkel való kézben tartása, amely a kínálat növelésére serkentő feltételek mellett az inflációs feszültségek enyhítésének alapvető eszköze. Elengedhetetlenül szükséges a következetes gazdaságpolitika kiegészítőjeként az erős szociálpolitika érvényesítése, amely a hátrányos helyzetűeknek esélyt ad, az igazságtalanságokat szocialista elveink szerint kiküszöböli, miközben teret ad a valós és társadalmilag elfogadható jövedelem differenciálódásnak. A piac működésének korlátái csak akkor szüntethetők meg", ha a vállalatok, szövetkezetek szigorúan saját erőforrásaikból élnek. A támogatások és kedvezmények szövevényes rendszerét rövid idő alatt le kell építeni. Ugyanakkor a társadalmi élet egyes területeink, így például a kultúrában, az egészségügyben, a piacon túlmutató értékrendnek is érvényre kell jutnia. A gazdaságpolitika kockázatát a társadalom jelentős része bizonyára vállalja, ha annak problémáit, feszültségeit, kedvező, de elkerülhetetlen negatív hatásait is nyíltan megvitatja. Ha világossá válik a közvéleményben, hogy a túlzott óvatosság, a halogatás nagyobb kockázattal jár, mint az egyetértésen alapuló, bár nehézségekkel járó cselekvés. Prokop Zoltán, a Belügyminisztérium MSZMP alapszervezeti titkára bevezetőben elmondta, hogy alapszervezetük kommunistái körében a közélet tisztaságáról, a korrupcióról, a láthatatlan jövedelmekről bontakozott ki széles körű vita, amikor az állásfoglalás-tervezetet tárgyalták. — A párt iránti bizalom erősítése érdekében úgy látjuk, hogy az e területen tapasztalható negatív jelenségek megelőzéséből, visszaszorításából nagyobb részt kell vállalniok a párttagoknak, a pártszerveknek. Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója: — A konferencia dicséretével szeretném kezdeni. Három esztendővel ezelőtt, a XIII. párt- kongresszuson úgy fogalmaztam, hogy más országban él ez a nép, és más nép él e hazában. Most szeretném azt is megfogalmazni, hogy más pártot ismer meg az ország. Harminckét éve vagyok tagja a Központi Bizottságnak, harminckét év óta felelős vagyok mindenért, ami ebben az országban, a pártban történik. Azokért a hibákért, tévedésekért, a késlekedésért, amit a párttagság és a pártértekezlet joggal hiányol. Ezekről ma már általánosságban nem szabad beszélni. Ha megengedik, saját felelősségemről szeretnék — a teljesség igénye nélkül — néhány szót szólni. Felelős vagyok azért, mert vallottam és vallom, hogy a hatalom szolgálat, de nem harcoltam elég következetesen a pártdemokráciáért, amely intézményesen biztosítja, hogy a párt politikája, 800 ezer párttag véleménye, akarata a döntésben jobban kifejezésre jusson. Mégis, tegyük fel a kérdést, mi történt ez alatt a harminckét év alatt. Engedjék meg, hogy Ke- resztúry Dezső barátomhoz csatlakozva, hadd mondjak erről én is valamit. Ez a harminckét esztendő az elmúlt évszázadok történetében Magyarország legnagyobb szabású történelmi vállalkozása. Ez juttatott el bennünket odáig, hogy évszázadok óta először nem a bukás, hanem a siker, az eredmény vitt a nemzetközi élet megbecsülésének középpontjába. Nemcsak a fogyasztás legitimálta ezt a harminckét évet, nemcsak a reálbérek emelkedése, nemcsak a falu változása, hanem az a szellemi pezsgés, ami ebben az országban megindult. Úgyhogy meg szeretném ismételni: ne tagadjuk meg ezt a 32 évet, mert az önök saját munkáját, évek, évtizedek tevékenységét, az ország dolgozóinak, munkásainak, parasztjainak, értelmiségének a harminckét évét, a mai hibákért nem lehet letagadni. De szeretnék még valamit mondani erről a 32 évről. Valamit, amiről szeméremből nem szoktunk beszélni. Hogy ez a korszak minden megtorpanásával, minden kudarcával együtt mégis a magyar történelem egyik jelentős korszaka volt, a szocializmus megújulásának időszaka, azt nagy mértékben egy történelmi személyiségnek köszönhetjük, a valóság józan fanatikusának, ahogy egyszer ő nevezte magát: „a jó kompromisszumok robotosának” — Kádár Jánosnak. Mit hoz a jövő? — tették fel itt többen a kérdést. Semmit magától! A jövőt nekünk kell hozni, a perspektívát, a reményt vissza kell adni az embereknek! Ezzel a bizalmat adjuk vissza és olyan jövőt kell hozni, ami érdemessé tesz arra, hogy ne csak a szót adjuk át, hanem valóságos, szocialista országot adjunk át utódainknak. Tavaszi József, a Pestvidéki Gépgyár fődiszpécsere felszólalásának középpontjába a bizalom kérdését állította. Figyelmeztetett arra, hogy amíg a munka társadalmi hasznosságát, értékét tekintve is „sokféle forint” létezik az országban, amig a hiány- gazdálkodásból fakadóan naponta adódnak lehetőségek a visszaélésre, amig a törvények, rendeletek, szabályozások nem azonos szigorral és következetességgel érvényesek mindenkire, addig nagyon nehéz lesz megtartani a bizalmi egyensúlyt. Faragó Mészáros Vilmos, Zsombó községi tanácsának elnöke egy kis település helyzetét ecsetelve elmondta: nincs kegyetlenebb és lesújtóbb érzés sem az egyén, sem a közösség számára, mint amikor csupán egy állomásnak tekintheti szülőföldjét, biztonságérzetének gerincét, a mindennapi küzdelemben erőt adó hagyományait és tapasztalatait. E gondolatsort folytatva kijelentette: a városba bejáróknak nemcsak igényeik nőttek, de magukkal hozták a helyi életkörülmények gyökeres javítása iránti türelmetlenséget is. Nem maradt más hátra, mintösz- szefogni. Összefogni a lakossággal, a szomszédos településekkel, az eljáró dolgozók munkahelyeivel. Úgy kell számításba venni a lehetőségeket, hogy a hátrányos adottságokból is előny származzon. Nagy Gábor, a Debreceni Tartósítóipari Kombinát vezérigazgatója leszögezte: fel kell tudnunk nőni a demokrácia gyakorlásához. Gátat kell szabni a névtelen levélírás és feljelentgetés áradatának. A demokrácia megcsúfolása, ha a jogos észrevételeket tevő, a problémákat feltáró embereknek névteleneknek kell lenniük ahhoz, hogy ne érje őket retorzió. Tűrhetetlen, hogy egyesek minden felelősség és következmény nélkül vádaskodhatnak. Török Zoltán, a Tungsram Zalaegerszegi Gyárának művezetője a többi között arról szólt, hogy napjainkban a pártfegyelem állapotára jelentős hatással vannak az érdekmozgások. Sajnálattal tapasztalható, és aggodalomra ad okot, hogy a társadalmi kapcsolatokban a rossz értelemben vett személyes érdekek is megerősödtek. Szinte divat lett lekicsinyleni a közösségért való tenniakarást. A párton belül vizsgálva a kérdést, sajnos hasonló megállapításokat lehet tenni: csökken a pártmunkát vállalók száma. * Ezzel az Országos pártértekezlet második munkanapja, amelynek tanácskozásán Dudla József, Tatai Ilona, Garaczi Károly és Góg Mátyás felváltva elnökölt, befejezte munkáját. A küldöttek vasárnap a vita összefoglalójának meghallgatásával kezdik a tanácskozást. (MTI) Berecz János sajtó- értekezlete A nemzetközi sajtóklubban szombaton este is Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja,, a Központi Bizottság titkára foglalta össze az országos pártértekezlet napi eseményeit.
