Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-17 / 116. szám

WWW m ÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1988. május 17., kedd EGY KÍSÉRLET RÉSZESEKÉNT Gazdálkodás és iskola Megyénkben is bevezetik néhány intéz­ményben a bérkötöttségtől mentes gaz­dálkodást. Ez lényegesen nagyobb sza­badságot ad. mint az eddigiekben: ön­állóan dönthetnek több kérdésben, ter­mészetesen teljes felelősséggel. Az egri 212-es Számú Bornemissza Gergely Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet is vállal­kozott arra, hogy 1988. január 1-jétől 1989. december 31-ig részt vesz a kísér­letben. Nem kis dolog ez. hiszen az el­múlt évek során többször napirendre került a pedagógusok anyagi megbe­csülése, ahogy egyre fontosabbá vált az iskolák önállósága is. Hogy miként tud­nak élni az új lehetőségekkel, erről kér­deztük Kameniczky Antal igazgatót. A fémipari kabinetben megrendelésre ké­szülnek az. üstházak Az intézményben a biza­lom jelének tekintik ezt az újdonságot, amely sok költ­ségvetési megkötöttséget fel­old. Sok szempontból önál­lóbb lett a gazdálkodás: ma­guk döntenek arról, hogy mit mire fordítanak. De. mint az igazgató hangsú­lyozza, ez többletbevételt nem jelent, csupán fölsza­badíthat olyan erőket, me­lyek révén nagyobb bevé­telhez juthatnak. Több te­rületen is tervezik az elő­relépést. Jelenleg évi 36 mil­lióból tartják fönn az intéz­ményt. Ha hatékonyabban kihasználják esélyeiket, szert tehetnek néhány pluszmil­lióra. amely nagyon sokat ér. Nem kis bevétel szár­mazik nyáron a kollégiumi szobák kiadásából. Júniustól augusztusig csehszlovák ven­dégek érkeznek. Az árakat már tovább nem lehet sró­folni. e téren lassan lehető­ségeik határáig érnek el. Vi­szont némileg csökken az elvonás. Erre áldozni is kell, mivel az ágyneműk elhasz­nálódnak. és évente jó né­hány szoba felújítása szük­ségessé válik. Egyre jobban kell takarékoskodni az ener­giával, óvni kell az épüle­tek épségét, s lehetőleg há­zilag oldják meg a felújítá­sokat. Az adottságaikból kö­vetkezik, hogy diákok. ta­nárok, oktatók részt vállal­hatnak ebben a munkában, így ebből további kiadás- csökkenés származhat. Az igazgató szerint annál is fontosabb számukra ez a forma, mivel jelenlegi kö­rülmények között több kül­ső támogatásra nemigen szá­míthatnak. Ha magukon se­gítenek, az esélyt nyújt az előrejutáshoz. Egy másik adottságuk, hogy tanműhe­lyükben célgépek segítségé­vel bérmunkát végezhetnek. Ilyen jellegű tevékenység azelőtt is volt, de ésszerű beruházással tovább bővít­hető. Keresik a kapcsolato­kat különböző üzemekkel, hogy vállalhassanak felada­tokat. Ez nem ellentmondá­sok nélküli dolog, mivel ott elsősorban az elsőévesek dol­goznak. akik hónapokig csu­pán az alapkészségekkel is­merkednek. De remélik, hogy így is megtalálják a lehető­ségét annak, hogy mindenki számára hasznos munkát vé­gezzenek, amiből ők is ke­reshetnek. Nem kevés helye van a pénznek. Megkapták a volt 13-as Számú Általános Is­kola épületét, ahol megindít­ják a technikusképzést. Itt két-három csatornás video­rendszert szeretnének ki­építeni. Nélkülözhetetlen egy új szakrajztanterem. ahogy egy mechanikai mérőlabor is. Nem szólva arról, hogy a 160 tagú tantestületet is szeretnék a bevételből ju­talmazni. premizálni. Mindenesetre az intézmény vezetése nagy várakozással tekint ez elé a két esztendő elé. Természetesen csak számítógéppel oldhatják meg a gazdálkodás bonyolultabb menetét, naprakész informá­ciókkal kell rendelkezni ah­hoz, hogy ne forduljanak elő pénzügyi szabálytalankodá­sok. vagy ne haladják meg a kereteiket. A hagyomá­nyos módon már nem tud­nak lépést tartani az igé­nyekkel. Ügy tartják, hogy ha leg­alább kétmilliót sikerül nyerni az újfajta szemlélet­tel, magatartással, már meg­éri a többletmunka. Különö­sen. ha a képzést segítik a fejlesztésekkel. Mert a vég­ső cél mégis csak az, hogy jobban képzett szakemberek kerüljenek ki az iskolapa­dokból és a tanműhelyekből. ÖNKÖLTSÉGES ALAPON Felvételi előkészítő a Kossuth Lajos Tudomány­egyetemen Először tavaly szerveztek felvételi előkészítő tanfolya­mot önköltséges alapon Debrecenben, a Kossuth La­jos Tudományegyetem Ter­mészettudományi Karán. A kedvező tapasztalatok alap­ján most újra meghirdették a szóbeli vizsga előtti foglal­kozásokat matematika, fizi­ka, kémia, biológia, földrajz, történelem és politikai gaz­daságtan tantárgyakból, amelyekhez megfelelő írá­sos segédanyagot is biztosí­tanak. Az előkészítőket júni­us 16—25 között tartják, kor­látozott számban vidékiek részére kollégiumi helyet is biztosítanak. Az önköltség várhatóan 30—35 forint kö­rül alakul óránként. Jelent­kezni és érdeklődni június 1-jéig lehet az intézmény ta­nulmányi osztályán, amely­nek címe, 4010 Debrecen, Pf 18. A jelentkezőket a továb­bi részletekről időben tájé­koztatják. A békehónap heti eseményei A következő napokban folytatódnak a békehónap megyei eseményei. Tegnap Hatvanban Magyarország külpolitikájáról esett szó egy politikai vitakör keretében, helyi áfésznál pedig külpo­litikai tájékoztatóra került sor. Mátrafüreden békegyű­lést szerveztek a helybeliek. S ami a továbbiakat illeti: szerdán Sarudon találkoznak a termelőszövetkezet tagjai, hogy tájékozódjanak az idő­szerű nemzetközi kérdések­ről. Hevesen szintén ezen a napon kerül sor hasonló rendezvényre a Tarantella­üzemben, illetve a város áruházában. Érdeklődésre számot tartó előadás hangzik el csütörtö­kön Füzesabonyban, a len­gyel klubban. Itt a Lengyel Tájékoztató Központ munka­társai szólnak a magyar— lengyel történelmi kapcsola­tokról. A hét másik, sokakat érintő eseménye Szilvásvá­radon lesz, ahol a kisiparo­sok III. regionális béketalál­kozóját rendezik meg egész napos programmal. Nagyméretű csavarokat gyártanak az elsőéves gépiforgácsoló tanulók (Fotó: Szántó György) Megrázó epilógus Az ember ősi joga, vágya az önmegvalósítás, képessé­geinek. adottságainak szárba szökkentése. Olyan törekvés ez, amely mindenképpen zöld jelzést követel, külö­nösképp akkor, ha a szá­mos erény a nagyobb közös­ség, a társadalom érdekét is szolgálja. Az elvi képlettel minden­ki egyetért, a felkarolást, a patronálást senki sem kér­dőjelezi meg. A baj csak akkor kezdődik, amikor az egyén konkrét helyen, idő­ben, szituációban szembesül a valósággal. Ilyenkor lépnek porondra a gáncsoskodók. a kerékkö­tők. az irigyek, a féltéke­nyek. az intrikusok, ilyen­kor sorjáznak azok a konf­liktusok. amelyeket nem mindenki képes elviselni, amelyekért a gyengébb ideg- zetűek, egészségűek olykor a legdrágábbal, a meg nem ismételhetővel. életükkel fi­zetnek. Efféle alkat lehetett Né­meth András ifjú főagronó- mus, akinek kálváriáját, il­letve tragédiáját villantotta fel a Húszas stúdió május 9-én, este sugárzott vállal­kozása, a mindnyájunkat megrázó Epilógus Apostagon című dokumentumműsor. Az egyértelműen közéleti hangoltságú, a félreérthetet­lenül igazságkereső Hegyi Imre egy újsághír nyomába eredt. 1988 március első fe­lében a Petőfi Népe gyász- jelentései között jelent meg a lakonikus közlemény, hogy a Dunámén ti Termelőszövet­kezet fiatal vezetője várat­lanul elhunyt. Kollégánk a megszólalta- tottaktól folyvást azt kér­dezte, mi vezetett idáig, mi­ért maradt alul az infark­tusban vívott küzdelmében a 34 esztendős szakember. A hallgató, a kritikus nem vállalhatja a döntőbíró sze­repkörét, csupán a tárgy­szerűen felsorakoztatott in­formációkat mérlegelheti. Épp ezért nem minősíthe­tem az eseményeket, nem rangsorolhatom a motívumo- kát, annyi azonban — má­sokkal együtt — számomra is világos, hogy ezen a csa­tatéren felkorbácsolt indula­tok csaptak össze. Nyilatkoztak az érintettek, az ismerősök, a barátok, a tanácsi, a pártfunkcionáriu­sok. s kibontakozott a csep pet sem szívderítő, a sajnos korántsem egyedi összkép. Ebben a háborúban nem az érvek mérkőztek, hanem a nyers szenvedélyek, s ki­derült. hogy haladásunk, előbbrelépésünk, kibontako­zásunk legkomolyabb aka­dálya a szubjektivizmus, a segítőkészség, az összhang esetenkénti teljes hiánya. Nyilvánvaló, hogy az elnök és első számú beosztottja néhány témában nem értet­tek egyet. Kár, hogy a gaz­daság jól képzett irányítója megfeledkezett o kötelező ve­zetői toleranciáról, az egy ügy képviseletéről, s a va­lószínűleg nem rossz szán­dékú ellenvéleményeket sér­tetten söpörte le az asztal­ról, méghozzá úgy, hogy tol- mácsolójuknak is hadat üzent, s nem nyugodott ad­dig, a inig lehetetlenné nem tette maradását, amíg olyan fegyelmi, illetve kártérítési eljárást nem indított ellene, amit távozásakor fura mó­don. aligha érthetően rög­vest visszavont. Már nem izgatta a tagság esetleges károsodása, hiszen számá­ra csak az lehetett a fontos, hogy riválisa eltűnt a terep­ről. Tisztázzuk mindjárt: ezért a halálért a törvény parag­rafusai szerint senki sem vonható felelősségre. Létez­nek azonban erkölcsi regu­lák is, illetve olyan ítélőszék. ahonnan elhangzik az eti­kai verdikt. Ennek szellemében indo­koltan háborgunk, emiatt vétóznunk kell mindenféle akarnokságot, kiskirályko­dást, bántó sumákolást, fel­háborító mellébeszélést. Ezért él. munkál tovább bennünk ez a vérlázító történet, ez a helyi dráma, amelyről any- ny.ian tudtak a megye ille­tékes fórumain, ám a be­avatkozástól mindannyian húzódoztak. Miért nem cse­lekedtek. hiszen rendet te­remthettek volna, megelőz­ve a most már nem orvo­solható fejleményeket. Ügy hírlik: nemzetközi fesztiválon is bemutatják ezt a kétségkívül értékes al­kotást. Örülök neki, ám azt is hangsúlyoznom kell, hogy a döbbenetes rekviem sike­re sovány vigasz a köztünk már nem lévő férfi legköz­vetlenebb hozzátartozói szá­mára. Legfeljebb mementó, olyan intelem, amelyre figyelmez- ni kell. Nemcsak nekünk, hanem mindazoknak, akik csenddel fedezték ezt a bor- zalomözönt. Emlékezzünk rá, s te­gyünk érte, hogy többé se­hol se ismétlődhessen meg. Semmilyen változatban . . . Pécsi István T udok egy mókustörté­netet. Színigaz. Meg­hallgatása most, ta­vasz küszöbén, példázatnak, tanulságnak igen hasznos léhet. A mókus, akiről szó van, kint él kertvárosban — ti­zenkét perc HÉV-vel — im­máron egy esztendeje, ba­rátom kertes házában. Hogy a mókus hiány éves, nem lehet tudni. Tavaly tavasz- szal egy álmos hétfői dél­előtt váratlanul, s észrevét­lenül érkezett. Egyszer csak az utcáról az egyik gyerek kiabálni kezdte: „Mókus van a fán!” A házban kőműve­sek, festők dolgoztak, s er­re mind kiszaladtak a kert­be. oly friss volt ez a kiál­tás, letették a malteroska- nalat. az ecsetet: meleg ta­vasz volt, virágtól habzó fák, nyitva az ablakok, s így szállt az a kisfiúkiáltás: „Mókus van a fán!” Csakugyan ott ült a mó­kus a lombok között. Hon- nét jött? Talán valamelyik szomszédos házból szökött meg, de hát későbben sem kereste senki, soha. Már egész kis csapat vet­te körül a fát. Az egyik kő­műves a sapkáját dobta ér­te a magasba. A gyerekek hújjogták. riogatták, de a mókus meg se moccant, ült a virágzó ágak közt. Ugyan­is téves azt hinni, hogy a mókus amolyan nyuszi-gyá­va állat — későbbiekben lát­juk majd — szalbadlelkű, karmos kis erdőlakó, igaz, hogy szeretnivalóan félénk is. de hogy mikor félénk, ijedős, ezt is egyedül csak ő mondja meg. Kijött a házból az asszony is — kisbaba volt odahaza, ezen a tavaszon nem járt be dolgozni —, a fa alá állt, és tiszta örömmel, üdvözléssel felszólalt: „Mókus!” A mókus erre felcsapta szép prémes farkát — lée- tornász, bohóc virágzó ágon —, és hintát csinált. fel- hintázta magát egy másik ágra. Két lábra ült és várt. Lett erre zaj, taps, dobá­lózás. De már az asszony kiparancsolt minden gyere­ket, idegent a kertből, s a kőműveseket is küldte: „Mit hajkurásszák azt a szegény állatot...” Szóval ismét csend lett, a kőművesek visszamentek a házba, az asszony is lassan elindult !befelé. A mókus erre — be­dig most igazán nem zavar­ta senki — nagy ijedten le Mókus az ágról, fel a falon, be a nyitott ablakon. Így került a mókus a ház­ba. Nem kellett hajkurász- ni a lakásban sem — hiába is lett volna minden hajsza —. megbarátkozott, beren­dezkedett a családnál, a ma­ga módja, esze szerint. Például az első napon is bezártak a háziak minden ablakot, jaj, ki ne szökjön, addig maradjon csak meg nékik a szobában, míg va­lamiféle kalitot, mókusházat nem hoznak. Felesleges volt minden ablakzárás — édes, langymeleg volt kint —, a mókus nem az ablakot ke­reste; megtalálta a fürdőszo­bát, s ott belebúit az egvik frottírköpenyegbe. Nem féle­lemből : ha közelítették, meg akarták fogni, nem menekült, karmolt, tűfogalival nem ha­rapott. Csak épp ott vett ki szállást magának. Néhány napig a köpenyeg- ben lakott, aztán amikor megérkezett a mókusház, odúval és motollával, kiköl­tözött az ebédlőbe, ott állí­tották fel a virágállványok közt. A kálit ajtaja termé­szetesen nyitva volt, a mókus akkor járhatott haza, amikor akart. Kint élt a lakásban a családdal. Szeles, viharzó, fruskaéletet élt. Fel a füg­gönyre — nem tépte, szinte lebegett és szállt karnisról, karnisra, mint egy légtornász —, le az asztalra, fiókba be, fiókból ki, ölbe, vállra, a hát­ra, nyakba prémnek, mókus­nak. cirógató kedveskének. Főbérlőnek, családtagnak érezte magát. Egy hónap: már ismert minden fióköt. Legnagyobb szenvedélye a kutatás, kibon­tás, felbontás. A stollverkot papírjából kihámozta de csak ímmel-ámmal ette. A csoki! Az volt az egy élete, egy halála. Ha csokis sztani- ol valahol villant, egy ugrás­sal ott termett, és repült is már vele a magasba. Bizal­mas volt mindenkivel. De bi­zalmaskodni magával nem engedett. Felszaladt a vál- ladra, nyakadra, de ha meg akartad simogatni, megkar­molt, elillant. Egyedül csak az asszonytól hagyta magát dédelgetni. A vállán hor- datta magát. A nyakán prém volt. Simult, dorombolt. A férj — irigykedte is ezt a kis szeretőt — az asszony mellé állt, s kérdezte: „Hogy hí­vod?” — „Mókus” — mond­ta az asszony. „Mókus” — ismételte a férfi, de oly olvadó hangon, hogy tudni lehetett, nem a mókus nevét tanulja, hanem az asszonynak vall: móku­som. A mókus, vagyis hát Mó­kus, családtag lett. Történe­tei — igen sok kedves és mu­latságos esetet mesél a bará­tom róla — családi ügy, nem adom tovább. De a mostani! Kora tavasszal, ablaknyi­táskor megszökött a mókus. Ki a kertbe. Utána a ház. Egyik fáról másikra a mó­kus. Hívják, nerh jön le. Is­meri az asszony — az ő mó­kusa — szalad be a házba, hoz neki egy tábla csokit. Mire visszajön, üres a kert, már az utcán hajszolják a gyerekek. A főtéren, a temp­lommal szemben van egy óri­ási jegenyefa, arra szaladt fel. Kis csődület, dél volt, az asszony csak úgy kiskabát- ban. Kiált fel, mutatja a cso­kit. A mókus mint a villám le, kikapja a csokit, s vissza a fára. Jó móka — nevetnek az emberek —, de hát az ismét­lődő ugyanazt — a motollát — csak a mókus nem unja. Elszivárog a nép. egyedül a fán a mókus, a fa alatt egye­dül csak az asszony. Már dél­után. Sír, könyörög, új cso­kit bont, de a mókus csak nem jön le. Hűvösödik. Az asszonyon csak kiskabát. De nem moz­dulhat: jaj, ha elveszne a mókus! A férj is hazajött már, az asszonyért is ment, dühös is, ott is hagyja. Aztán mikor már egészen sötétedik, a szél is feltámad, az eső is szemerkélni kezd: a mókus szépen leszaladt a fáról, fel az asszonyhoz, oda a vállához, bele a kiskabát melegébe. Viszi is az asz- szony szeretőn, boldogan, magához szorítva, ölelve, de vigyázva, mert már aluszik is a kis mókus a karjaiban. Odahaza aztán... Igaza is van a férfinek: a mókusnak kár sírni, könyö­rögni. A mókus ha fázik, ha fáradt, ha sötét lesz és fél, úgyis hazajön magától. Kőbányai György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents