Népújság, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-02 / 103. szám

2» NÉPÚJSÁG, 1988. május 2., hétfő Színpompás májusi ünnep (Folytatás az I. oldalról) Egerben és környékén A kompulti nagygyűlésen Antal Lajos megemlékezését tartja Egerben, a hagyományos majálisra a Szépasszony- völgy várta vendégeit. A? Arizona óriáskerék. céllö­völde és dobáló vonzotta a szem- és kézügyességből vizs­gázni kívánó fiatalokat. Mi­közben szélesebbre tárták kapuikat az állami és ma­gán vendéglátók is. Igazi harsány, színekben gazdag majálisra azonban az idén ezen a helyen nem került sor. Az Egervin Eged-hegyi majálisán viszont — ahol a városi tanács csuvas vendé­gei is ünnepeltek — műsor emelte a hangulatot. Számos résztvevőt vonzott Sírokban, a Mátravidéki Fémmüveknek a helyi mű­velődési otthonban délelőtt rendezett ünnepsége is, ahol a proletariátus nemzetközi seregszemléjének jelentősé­gét Gubán Dezső, a Szakszer­vezetek Heves Megyei Ta­nácsának elnöke méltatta szónokként. Az egybegyűltek ez alkalommal egyben saját munkájukat is ünnepelték. A ieleskedőknek egyrészt Né­meth László vezérigazgató, másrészt Bátka László, a vállalati szakszervezeti bi­zottság titkára, illetve Czipó István, a KlSZ-bizottság tit­kára tolmácsolta az elisme­réseket. Az ipari miniszter Kiváló Munkáért kitünteté­sét Borsos L ászióné gép­munkás. Hanák József vil- • lanyszerelő, Kovács Károly- né gépmunkás, Orcskai Im­re minőségellenör és Vin- cze Sándor osztályvezető kapták, az ..E” üzemi Tye- reskova, a tubusüzemi Jó­kai Mór, az aeroszolos Jó­zsef Attila és az üzemfenn­tartó Petőfi szocialista bri­gádok a vállalat kiváló kol­lektívái lettek, számos más csapatot pedig különféle bri- gádíokozat odaítélésével ho­noráltak. Az ünnepség után — im­már hagyományosan — a Kútvölgy szabadidőpark- jában másfél ezernyi részt­vevővel folytatódott az ösz- szejövetel, hamisítatlan ma­jálishangulatban. amit nép­Csuvas vendégek az Eged-hegyi ünnepség résztvevői között ram várta a városi jogú nagyközség lakosságát. Gyöngyös és környéke la­kói, dolgozói mátrafüredi majálison adtak találkozót egymásnak. Hatalmas tömeg hömpölygöitt az igazi vidám parkká változtatott sétaliget­ben kora reggeltől, úgyszól­ván késő estig. Vidám ar­cok tükrözték, hogy a részt­vevők igazán jól érzik ma­gukat a sokadalomban. s bi­zonyára megbánja, aki akár a fontosabb tavaszi kiskerti tennivalók miatt is távol maradt az ünnepről. Boldogon cigánymajális tarka kavalkádja vitt sajá­tos szint a terület ünnepébe, Vámosgyörkön a helybeliek atkáriakkal és adácsiakkai közösen rendezett hagyomá­nyos kultúrházi, műsoros ün­nepsége jelentette a hét vé­ge legnagyobb eseményét. A világ más részein Tavasaias időben tartot­ták meg vasárnap Moszkvá­ban a szovjet főváros dolgo­zóinak hagyományos május elsejei felvonulását. Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával az élen tíz óra előtt néhány perccel léptek fel a Lenin Mauzóleum mell­védjére a szovjet párt és ál­lam vezetői, majd kezdetét vette a Vörös téren a moszk­vaiak színpompás felvonulá­sa. Vasárnap a Szovjetunió minden köztársaságában, va­rosában rendeztek ünnepi felvonulást május elseje tisz­teletére. Ünnepségekről kap­tunk hírt más szocialista or­szágokból és a világnak még egyéb tájairól. szerű budapesti művészek vendégszereplése is emelt. Kompolti találkozó Kom patton, vasárnap a három társközség dolgozói­nak egész napos majálisára került sor. Megragadó szín­folt volt a népitáncos-vise- letbe öltözött általános is­kolások műsora. A rende­zők egyébként majd három­ezer személyre becsülték a különböző munkahelyekről, iskolákból felvonulók szá­mát. zi hazafiakhoz méltó csele­kedetet. józan gondolkodá­sú emberi összefogást. A majális további részé­ben sportműsorra került sor, kézilabdában nyolc csapat mérte össze tudását. A fia­talokat tánczenei program, az úttörőket külön szabad­téri verseny várta, de nem maradtak program nélkül a felnőttek sem, őket térzene szórakoztatta. Este pedig mindenki kedvére való mu­zsika búcsúztatta a kompol­ti majálisozókat. Majális Mátrafüreden Az ünnepségen részt ve­vőket Farkas Pál, a nagy­községi közös tanács elnöke köszöntötte, majd Antal La­jos. a füzesabonyi Városi jo­gú nagyközségi pártbizottság első titkára mondott beszé­det. Az előadó hangsúlyozta, békére készülünk, ám nem­zetközi elkötelezettségünk, belső gondjaink a meglévő és a szocialista építés során jelentkező ellentmondások megoldása nagy feladatokat jelent számunkra. Mindezek megkövetelik a felelősség­teljesebb munkát, és az iga­Füzesabonyban ezúttal nem rendeztek felvonulást, de a művelődési központ fúvósze­nekara zenés ébresztőt tar­tott. Tíz órára pedig mint­egy másfél ezren gyűltek egybe az ifjúsági parkban felállított dísztribün elé. hogy a Himnusz elhangzása után meghallgassák Nagy Zoltán áfész-elnök ünnepi köszön tőj ét. S az In téma- cionálét követően gazdag sport- és kulturális, vala­mint egyéb szabadidőprog­Tudósítás: Gyóni Gyula Soós Tamás Szilvás István Fotók; Koncz János Perl Márton Szántó György —( Külpolitikai kommentárunk y~ Hol tartunk egy hónappal a moszkvai csúcs előtt? A CSÜCSDIPLOMACIAT gyakran hasonlítják valódi csúcsok megmászásához, s az előkészítő munkát végző magas beosztású diplomatákat a ne­páli hegyivezetőkhöz, a serpákhoz. Ez egyáltalán nem tiszteletlenség vagy lebecsülés, hiszen ezek a vezetők viszik vállukon a terheket, készítenek tá­borhelyeket különböző magasságokban, s könnyí­tik meg azoknak a sztár-hegymászóknak a dol­gát. akik végül kitűzik a zászlót az oromra. Egy hónappal a moszkvai csúcs előtt alaposan megszaporodott a „serpák'' dolga. Genf ben megfe­szített munka folyik azon a szerződéscsomagon, amely a hadászati támadóíegyver-rendszerek öt­venszázalékos csökkentését tartalmazná. A hírek szerint öt okmányról van szó: az alapszerződés­ről, a kölcsönös adatközlésről, az ellenőrzés mó­dozatairól, a leszerelendő fegyverek, eszközök meg­semmisítéséről, valamint az űrfegyverkezéssel kap­csolatos megállapodásról. Űgv hírlik, az első négy okmány fogalmazványa kész, de mintegy ezer­kétszáz (!) vitás, úgynevezett zárójeles szövegrész maradt, az ötödik pedig még vázában sem létezik. Igen kicsi már a valószínűsége annak, hogy mind­ez május végére készen álljon aláírásra. A közbe­iktatott újabb Sevardnadze—Shultz találkozó sem ígér csodát. Zavarta a légkört, hogy Reagan el­nök néhány esetben újra elragadtatta magát a ré­gi retorikától, amire a TASZSZ szovjet hírügy­nökség igen határozottan válaszolt, és az amerikai szóvivő magyarázta a magyarázandókat . . . A NEHÉZSÉGEK VALÓS FELMÉRÉSÉVEL együtt — még ha a szerződések nem készülnek is el — Moszkvában komoly előrelépések történhet­nek. Tisztázhatnak bizonyos vitákat, biztosíthat­ják a tárgyalások folyamatosságát a leszerelést il­letően is. a többi témákban is. Hiszen az elmúlt napokban szovjet—amerikai megbeszélések zaj­lottak Párizsban a kambodzsai kérdésről (egyelő­re megszakadtak a közvetlenül érintett felek tár­gyalásai). Rómában Közép-Amerikáról (ott vi­szont, nem kevés huzavona után, Managuában ül­tek asztalhoz a sandinista kormány, illetve a kont­rák képviselői), de várható egy találkozó a francia fővárosban az emberjogi és humanitárius ügyek­ről. Természetesen továbbra is napirenden szerepel Afganisztán problémája. A hírek ellentmondáso­sak. Szerveződik az ENSZ ellenőrző gépezete, és két hét múlva megkezdődik a szovjet alakulatok kivonulása. Nadzsibullah elnök ezzel kapcsolato­san kijelentette, hogy a kivont csapatok maguk­kal viszik fegyverzetüket is. Ez a közlés azért lé­nyeges, mert amerikai részről bejelentették, hogy folytatják a kormányellenes erők felfegyverzését, s indokként a kormánycsapatok „túlfegyverkezé- sét” említik. Nehezíti a kibontakozást, hogy visz- szautasították a kabuli indítványt, miszerint léte­sítsenek fegyvermentes övezeteket a pakisztáni— afgán határ térségében. Ennek célja, hogy a me­nekültek (számukat öt és fél millióra becsülik, ami­kor Afganisztán népessége 17 millió), félelem nél­kül hazatérhessenek. A jelek szerint jut még a moszkvai csúcsra is téma az Afganisztán körüli bonyodalmakból. Ami a felemás megnyilatkozásokat illeti, volt néhány példa rájuk a héten Nyugaton. Genscher, az NSZK külügyminisztere határozottan pozitív nyilatkozatban foglalkozott a Szovjetunióban zajló átalakulásról, egyben vitatkozott a kormánykoalí­ció másik szárnyának, a CDU-nak néhány politi­kusával, akik nem ilyen nézeteket vallanak. BRÜSSZELBEN, A NATO legutóbbi ülésén a tárgyalások folytatása mellett szálltak síkra, ugyanakkor sürgették, hogy a washingtoni raké­tamegállapodás által nem érintett, az 500 kilomé­ter hatótávolságot meg nem haladó európai atom­rakétáknál folytassák, sőt, fokozzák a készültséget. Tehát tárgyalni, de fegyverkezni; vagy-megfordít­hatjuk a sorrendet: fegyverkezni, de tárgyalni. Ez az álláspont sem könnyíti a „serpák” dolgát... Réti Ervin IőIbIbIg fa fa ra fa ra ra ra iá 6ÁCDCN SZÍNHÁZ A Gárdonyi Géza Színház felvételi hirdet súgói (szővegkiseröi) munkakör betöltésére. ecz 3ÉJÉ]EJ 01 El EJ EJ EJ Jelentkezni lehet személyesen a színház titkárságán,^ május 3-tól naponta 10—13, illetve 16—18 óra közöttQ EJ GJ rasrararaiaraiaiaiaiararaia ratara rararao Majálishangulat Mátrafüreden Bográcsolás” a sirokl Kútvölgyben

Next

/
Thumbnails
Contents