Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-07 / 82. szám

Nepuítaq 1988. április 7., csütörtök Kilencven éve születeti Kővágó- őrsön. és Tapolcán hunyt el La­katos Péter Pál (1898—1959) új­ságíró, költő. Fiatalon feltűnt tehetségével. Az 1920-as évek má­sodik felében a Bartha Miklós Társaság baloldali csoportjának tagjaként tevékenykedett, s is­mert munkatársa volt az Új Magyar Föld című folyóiratnak. Ezekben az években kötött ba­rátságot József Attilával, és ben­sőséges baráti szálak fűzték Radnóti Miklóshoz is. Életét a kommunista mozgalomnak kí­vánta szentelni; 1929-ben tagja lett az illegálisan tevékenykedő Kommunisták Magyarországi Pártjának. Mozgalmi tevékeny­ségéért több ízben szenvedett börtönben és internálótáborok­ban. 1930-ban egy cikke miatt tartóztatták le. s akkor négy hó­napig. majd 1941-től négy évig raboskodott. A felszabadulás után vidéken lett pártmunkás. Ver­seit az 1920-as évektől kezdve közölte rendszeresen a Népsza­va. a 100%, az erdélyi Korunk, az Üj Kultúra, a Hid, a Kor­társ stb., 1929-ben pedig a ha­ladó fiatal költők Jóság című antologiaia publikálta verseit. Elsőként fordította magyarra ha­zánkban Solohov több elbeszé­lését. A Nap kél 6.11 órakor, nyugszik 19.22 órakor. A Hold kél —,— órakor, nyugszik 8.13 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HERMAN nevű kedves olvasóinkat! Ogermán eredeti alakja a „Ha- riman” volt, amelyben a „hari” .,hadsereg”-t jelent, s a „man" pedig ,,ember"-t jelent, igy a név értelme: ,,katona, hadfi”/ F—————-------V ■ _■ ** • * * ^ Időjárás Várható időjárás ma estig: A déli és nyugati megyékben erő­sen felhős lesz az ég. Cöbbfelé esővel, záporral. Másutt változó­an felhős idő várható, legfeljebb néhány helyen futó záporral. A keleti, északkeleti szél napköz­ben élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 fok körül, keleten, északke­leten 20 fok közelében alakul. Az óhaza tárt kebele Miközben a magyar származású Staller Ilona (alias Chiccolina) fedetlen kebleivel szerez kétes népszerű­séget az olasz parlamentben és a nagyvilágban, ad­dig az óhaza sem szűkkeblűsködik a botrányhőssel. Nem, nem szégyenkezünk az idegenbe származott hírhedt honleány miatt. A napokban vehettük a hírt: máris elkészült Aradszky László új felvétele, amely­nek a refrénje így szót: Chiccolina óh, óh, légy a Vé­nuszom ... (jámbor) — FELHÍVÁS. Az Egészség- ügyi Dolgozók Szakszerveze­te Heves Megyei Bizottsága melleit működő egészség­megőrző klub, a megyei ta­nács alkoholizmus elleni bi­zottsága és a Madame Curie szocialista brigád felhívással fordul valamennyi e terüle­ten dolgozó kisközösséghez és egyénhez. E szerint mun­kahelyükön 1988. május el­sejétől október 31-ig ne gyújtsanak rá. — MEGVÁLTOZIK A TELE- FONSZÁM. A hatvani lelki- segély-szolgálat telefonszáma április 8-tól megváltozik. Ez­után hétfőn és pénteken 18- tól 21 óráig a (38) 11-700-as számon lehet igénybe venni az ingyenes szolgáltatást. — PÁRIZSI ÉLET. A Nép­színház társulata április 8- án 19 órai kezdettel a heve­si művelődési központban lép fel. A Párizsi élet című háromfelvonásos zenés ko­médiát mutatják be. — KI MIT TUD? DÖNTŐ. Mintegy 30 együttes és szó­lista részvételével rendezik a Ki mit tud? megyei dön­tőjét április 9-én. szombaton délelőtt 10 órakor a Megyei Művelődési Központ díszter­mében. A művészeti bemu­tatót megtekintheti a nagy­közönség is. Jegyek még válthatók. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKOKVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.43 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­— LOMTALANITÄS. Heves Város Tanácsának kommu­nális üzeme április 9-ig min­den utcában a szokásos sze­métszállítási napokon lom­talanítási akciót szervez. Ké­rik a lakosságot, hogy a fe­lesleges holmikat ez idő alatt rakják ki a házak elé. — IFJÚSÁGI TANÁCS­ADÁS. Április 9-én, szom­baton délelőtt 10-től 12 órá­ig Egerben, az Ifjúsági Ház 113-as termében ifjúsági in­formációs és tanácsadó szol­gálatot tartanak. A népsze­rű szolgáltatás keretében ez­úttal Kelemenné dr. Szilá­gyi Aranka ad ingyenes ta­nácsokat jogi kérdésekben. Többek között az eltartás, az öröklés témájában, vala­mint a jogellenesen külföld­re távozottak tulajdonjogai­ról. — KORSZERŰSÍTÉS. Üj belső tereket alakítottak ki a gyöngyösi bizományi áru­házban. A korszerűsített el­adótérben nagy mennyiségű olcsó áru várja a vásárlókat kulturált körülmények kö­zött. — ERDÉLYI NÉPDALEST. A Hatvani Ady Endre Vá­rosi Könyvtár a költészet napján, április 11-én este 6 órakor előadóestet szervez. Faragó Laura erdélyi népda­lokat énekel. nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : szombat reggeli 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet­rögzítőn lehet beielentést tenni. tr Uj fogorvosi rendelő — borászati dolgozóknak i* Dr. Nagy Zsigraond üzemi fogorvos (középen) bemutatja az OMKE szakemberei által felszerelt korszerű berendezést (Fotó: Pesti Erzsébet) Az.—Eger—Mátra Vidéki fl füstmentes világnap és a közlekedés Bár az ENSZ Egészség- ügyi Világszervezete a do­hányzás ellen hirdette meg a füstmentes világnapot, va­lamennyien, akik autóval vagy gyalog közlekedünk szenvedjük és szívesen nél­külöznénk az elhanyagolt járművek füstjeit is. Mint Huszár Mihály r. őrnagy, a Heves Megyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács titkára, tájékoztatta lapunk munkatársát az or­szágos akció részeként me­gyénkben is megszervezték a gépjárművek füst- és szénmonoxid mérését. A mai napon, a Közlekedés Felügyelet egri, Faiskola ut­cai vizsgabázisán, az Autó­klub egri és gyöngyösi mű­szaki állomásán és vala­mennyi vállalati és szövet­kezeti autójavító műhelyben megmérik a járművek ki­pufogó gázát, s javaslatot vagy akár azonnali ajánla­tot tesznek a felderített hi­ba kijavítására. A rendőrök is részt vesz­nek korszerű KKM 500-as műszereikkel az akcióban. Igv a mátraházi autópar­kolóban, a 3-as fő közleke­dési út Kápolna és Szihalom közötti részén, a 33-as fü- zesabony—debreceni úton, az M3-as autópálya Sztráda étterem melletti parkolójá­ban és Eger—Kerecsend kö­zött a szabadidőparkban várják az önkéntes jelent­kezőket. Vendég: a Képes 7 Az Egri Ifjúsági Ház ne­gyedik alkalommal rendez ebben az évben találkozót különféle újságok, folyóira­tok munkatársaival. Az Élet és Irodalom, az Autó Motor és a Heti Világgazdaság után most a Képes 7 alkotógár­dájával beszélgethetnek az érdeklődők. A rendezvény keretében ma, délután fél ötkor nyit­ják meg Benkö Imre fotó­művész Peking című tárla­tát, a Galéria „T’-ben. Ezt Kocsis Tamás, a lap főszer­kesztője ajánlja majd a kö­zönség figyelmébe. A megnyi­tó után öt órától az intéz­mény első emeleti tanács­termében Kocsis Tamás, Benkö Imre, Féner Tamás, Szegő András és Végh-Al- pár Sándor várja az újság olvasóinak kérdéseit. Pénteken, délután fél 6 és este 8 órakor, a Pesti Vi­gadó vendégjátékára kerül sor az egri Gárdonyi Géza Színházban. Az érdeklődök Murray Schisgal: New York Az anyanyelv ápolása egy­re fontosabb feladat, hiszen napjainkban elharapódzott a felületes, pongyola beszéd­mód, a hevenyészett, oda nem illő idegen kifejezések használata. A TIT Heves Megyei Szer­Borgazdasági Kombinát — a vállalati szociálpolitikai in­tézkedések jegyében — új fogorvosi rendelőt épített dolgozóinak Egerben, a II. számú borászati üzem terü­letén. A létesítményt teg­nap reggel Váradi János, a vállalat vezérigazgatója ad­ta át ünnepélyesen rendel­tetésének. „Alekszander, a volt új­ságíró és Shakespeare-színész ötvenedik születésnapját ün­nepli egy vidéki nyaraló­ban. Délután a fiával elül­tet egy kiszáradt fát a ten­gerparton. A család és a ba­rátok mind együtt vannak, mikor a televízióból meg­tudják, kitört a nukleáris háború. Alekszander min­denét feláldozza a katasztró­fa elkerülésére.” — Ezzel kezdődik Andrej Tarkovsz- kij svéd filmdrámája, az Ál­dozathozatal, amelyet az el­következő időszakban vetíte­nek a filmszínházak a kor­társ filmklub keretében. Az 1986-os cannes-i nagy­díjas alkotás mellett számos izgalmas újdonságot ígér a tavasz a filmművészet rajon­góinak. Ilyen a Madárka is, Alan Parker alkotása, ame­lyet az egriek februárban már a Prizmában láthattak, de a nagy közönségsikerre való tekintettel júniusban is­mét megnézhetnek. A viet­nami háborúból kikerült két fiatalember megrázó törté­körbe-körbe című játékát tekinthetik meg. Ez a ked­ves, érzékeny, jó humorú író együttérzéssel mutatja be hőseit, akik esendőek, de szeretetre méltóak. Két tör­ténete a metropolisz keleti. vezete, a Hazafias Nép­front Megyei Bizottsága és a Megyei Művelődési Köz­pont ez évben is megrende­zi a magyar nyelv hetét. Az ünnepélyes megnyitót ápri­lis 12-én, 15 órakor tartják a Heves városi középfokú Az új fogorvosi rendelő, amely egymillió forintba ke­rült, a legkorszerűbb beren­dezéssel felszerelt. Egyelőre a dolgozókat, mintegy ezer embert látnak el itt, a ké­sőbbiekben pedig családtag­jaikat is fogadják. Hetente kétszer van rendelés, hétfőn reggel 7—10-ig és szerdán, délután 4-től este hétig. Teg­nap délután már el is lát­ták az első betegeket. netét eleveníti fel ez az ame­rikai sikerfilm, amely egyéb­ként szintén külön nagydí­jat szerzett Cannes-ban, még 1985-ben. A Keserű eper című jugo­szláv társadalmi dráma a középkorosztály egziszten­ciális sikereinek, kudarcai­nak titkát kutatja. Téma- választásában rokon a nem­rég a magyar televízióban sugárzott A nagy generáció­val. Egerben egyébként áp­rilis 9-én kerül a nézők elé a Prizma moziban. Erich Rohmer rendezte A Zöld sugárt. egy mai fia­tal lány magányának, és fel­oldódásának történetét. A fantasztikum, a valóság és a kiismerhetetlen jövő világában játszódik a nagy sikerű angol filmszatíra, a Brazil, Terry Gillian műve. Az említett kortárs alko­tásokat megyénkben három helyen tűzik műsorra: Eger­ben a Prizmában, Gyöngyö­sön a Művészben, Hatvan­ban a Vörös Csillag mozi­illetve nyugati oldalán ját­szódik, magányos emberek­ről szól. Az első szereplői: Bencze Ilona és Haumann Péter, a másodiké Csáká­nyi Eszter, s megint csak az ezerarcú Haumann. oktatási intézményben. A későbbiekben előadások hangzanak el a nyelvkultű- rákról egri, parádi, gyöngyö­si általános és középiskolák­ban, illetve a feldebrői könyvtárban. A Nemzetközi Valutaalap képviselője Egerben Tegnap Egerbe látogatott a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője — szaktanácsadója — Peter J. A. Driscoll, akit az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hi­vatal Heves Megyei Igazga­tóságának vezetője, dr. Ko­vács Sándor tájékoztatott az új adórendszer bevezetésé­ről, a lakosság ügyeinek in­tézéséről és egyéb szakmai kérdésekről. A vendég programja a dohánygyári látogatással fe­jeződött be megyeszékhe­lyünkön. Tanácsi kezdeményezések Az egészséges vízellátásért Ismert gond, hogy megyénk több települése még nem rendelkezik vízhálózattal,, holott szükség lenne rá„ mert a fúrott kutak mélyén emberi fogyasztásra egész­ségtelen víz található. A me­gyei, valamint a helyi taná­csok tervei alapján négy településen — Bodonyban. Mátraballán. Nagyúton és Egerszalókon — befejeződött a társulati vízműépítés. Ecséden folytatódott a szer­vezés, három másik község­ben — Parádóhután, Erdö- kövesden, illetve Váraszón — pedig megkezdődött az előkészítő munka. Gyön­gyöstar jánban azt tervezik, hogy „rákapcsolnak” a mát­rai regionális rendszerre, ennek a pénzügyi és mű­szaki ügyintézése folyamat­ban van, így várható, hogy a kivitelezési munkálatok még az idén megkezdődhet­nek. A tanácsok programjában szerepel a vízgazdálkodás­sal kapcsolatban a szennyvi­zet elvezető csatornahálózat fejlesztése is. A testület el­képzeléseit támogatta a la­kosság is. ígv Kiskörén be­fejeződött a fontos rendszer bővítése. Gyöngyösön és Lőrinciben pedig elkezdték a további hálózatszakaszok építésének előkészületeit. rA Merkúrtól L jelentjük Trabant Lim. H. Bp. 327 Trabant Combi B. Bp. 39 Trabant Lim. Sp. Bp. 12 636 Trabant Lim. Sp. D. 10 568 Trabant Combi Bp. 3 809 Trabant Combi D. 3 094 Wartb. Stand. Bp. 3 514 Wartb. Stand. D. 1763 Wartb. Spec. Bp. 4 344 Wartb. Spec, tolót. Bp. 12 047 Wartburg Tourist Bp. 3 118 Wartb. Tourist D. 2 311 Skoda 105 S Bp. 12 099 Skoda 105 S D. 8956 Skoda 120 L Bp. 27 951 Skoda 120 L D. 15 860 Lada 1200 Bp. 47 647 Lada 1200 D. 34 171 Lada 1300 S Bp. 24 352 Lada 1300 S D. 17 451 Lada Szamara Bp. 1581 Lada Szamara D. 521 Lada 1500 Bp. 16196 Lada 1500 D. 12 093 Lada Combi Bp. 979 Lada Combi D. 6 307 Polski Fiat 126 P Bp. 2168 Polski Fiat 126 P D. 1737 Dacia Lim. Bp. 14 871 Dacia Lim. D. 11 667 Dacia Combi Bp. 3 202 Dacia Combi D. 3 223 Dacia TLX Bp. 3 327 Dacia TLX D. 3 989 Zastava Bp. 19 031 ban. VENDÉGJÁTÉK EGERBEN A főszerepben: Haumann Péter ELŐADÁSOK MEGYESZERTE A magyar nyelv hete A kortárs filmklub ajánlata NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÖZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÖ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf 23) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. -Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNE dr — HU ISSN 0133—0705

Next

/
Thumbnails
Contents