Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-26 / 98. szám
6» NÉPÚJSÁG, 1988. április 26., kedd Olimpiai klub Tizenhetedszer Anglia ellen A lyB/UlfltUJ -HÉT VENDÉGE Cserkúti József autóversenyző Cserkúti — zsebre dugott kézzel — a maga építette BMW M3-as mellett, a mátrai hegyi versenyen (Fotó: Szántó György) A szerdai magyar—francia olimpiai selejtező labdarúgó-mérkőzés után 17 órakor Magyarország és Anglia „A’! válogatottjai veszik birtokukba a Népstadion gyepszőnyegét. Hogy végül is melyik csapat .,uralkodik” a másikon, arra az erőviszonyok alapján következtetni lehet, mivel Anglia Európa legjobbjai közé tartozik, a hazai válogatott viszont csak most alakulgat az őszi két világbajnoki selejtező előtt. A Bobby Robson szövetségi kapitány irányításával készülő angol labdarúgók a június 10. és 25. között, az NSZK-ban sorra kerülő EB- döntőben sökak szerint esélyesek a végső győzelemre is. A papírforma azt ígéri, hogy az Európa-bajnoki előkészületi mérkőzésükön két vállra fektetik a vendéglátó ország tizenegyét. Valódi sztárcsapat a szigetországi legénység, kétségkívül már az is meglepetés lenne, ha a magyar válogatott döntetlent érne elBálint László technikai igazgató 1988-ra „erőltetett menetet” írt elő. Idén ösz- szesen tizenegy válogatott Az OB II-es sakkcsapatbajnokság legutóbbi fordulójában mindkét megyei együttes idegenben ült asztalhoz. A Kolacskovszky SE-nek sikerült megszereznie a győzelmet, míg a Gyöngyösi SE nagyarányú vereséget szenvedett a Postástól. Kolacskovszky SE—Nyíregyháza 7,5—6,5 Győzött: Kiss P., dr. Gara, Seres. Döntetlent ért el: Sándor, Hevesi, András, Bördős, Koncz, Rauch, d‘r. Boros, Karsai, ifj. Gara. Bp. Postás—Gyöngyösi SE 11—3 Győzött: Szaka. Döntetlent ért el: Sápi, Gazsó, Bubenkó, Papp Zs. Legközelebb az egriek a Salgótarjánt fogadják, .míg a Mátra aljára a Szentes látogat. összecsapáson lépnek gyepre a magyar labdarúgók. Az elsőt menyerték Törökország ellen, a második, a brüsszeli 0—3 Belgiummal szemben a „gyorsan feledjük el” kategóriába tartozik. Bálint Lászlót egyelőre nem elsősorban az eredmények érdeklik. Terve az, hogy minél több taktikai formációt gyakoroltasson, minél több információt szerezzen játékosairól az október 19-i, Észak-lrország elleni hazai, majd a december 11-i, Málta elleni idegenbeli vb-selejtezők előtt. A szerdai lesz a két ország tizenhetedik összecsapása. Az összesített mérleg borús: 5 magyar siker mellett 11 angol győzelem, a gólkülönbség is negatív: 27—52. A múltból csak az 1953. november 25-i, Wembleyben- játszott. 6—3-as — majd azután nem sokkal a 7—1-es — magyar győzelemmel végződött mérkőzés melengetheti egyértelműen a sportág hazai kedvelőinek szívét. Az viszont cseppet sem, hogy az 1962-es chilei vb-n győzött utoljára Magyarország Anglia ellzn, 2—1 arányban ... Budapesten befejeződött az első ízben kiírt aktív (gyors) sakk országos döntője. A rangos mezőnyben jól szerepeltek megyénk képviselői. Mészáros András többedma- gával holtversenyben az 58 sakkozó közül a 9. helyen végzett. Kitett magáért a fiatal Seres Lajos is, több nemzetközi értékszámmal rendelkező sakkozót legyőzött, s várhatóan 2300 fölötti pontszámmal iratkozik fel a FIDE aktívsakk-listá- jára. A végeredmény: Adorján 8,5, Csőm, Kállai, Székely, Grószpáter, Károlyi 8—8 pont. Mészáros 7, Seres 6 pontot gyűjtött. Adorján András a bajnoki címhez járó serleget felajánlotta a hamarosan megnyíló hevesi Sakkmúzeumnak. A Szakszervezetek Heves Megyei Tanácsa és Eger Városi Bizottsága, a Medosz megyei bizottsága, valamint a Finomszerelvénygyár olimpiai klubot indít. Ennek keretében április 28-án, csütörtökön délután fél négykor a szakszervezetek megyei tanácsának székházéban (Szálloda u. 5.) Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a NOB tagja tart előadást Az olimpiai mozgalom aktuális kérdései Szöul előtt címmel. Ezt követően az érdeklődők egy filmet tekinthetnek meg a nyári játékok előkészületeivel kapcsolatban, majd kötetlen beszélgetéssel zárul a program. Segédedzői tanfolyam és továbbképzés Azoknak, akiknek már lejárt vagy ebben az évben jár le a segédedzői igazolványuk érvényességi ideje, továbbképző tanfolyamot szervez a megyei tanács ifjúsági és sportosztálya. A háromnapos foglalkozásra június 9—10—11-én a tardosi sporttáborban kerül sor. A továbbképzés önköltséges. A jelentkezési határidő: április 30. A szeptemberben kezdődő és a jövő év augusztusában véget erő segédedzői tanfolyamra várják a jelentkezőket. A 18. életévüket már betöltött, legalább általános iskolai végzettséggel rendelkező edzőjelölteknek a választott sportágban megfelelő jártasságról kell tanúbizonyságot tenni. A felvételi vizsga június 17—18-án lesz. A tanfolyam helyszíne Eger lesz, de amennyiben Gyöngyös és Hatvan környékéről is megfelelő számú az érdeklődés, akkor Gyöngyösön is indítanak kihelyezett kurzust. A jelentkezési lapokat az önéletrajzzal május 31-ig kell eljuttatni a megyei tanács ifjúsági és sportosztá- ■lya (3300 Eger, Kossuth L. u. 9.) címére. Cserkútival először a tavalyi parádi hegyiversenyen találkoztam. Vidám jelenet szemtanúja lehettem; alighogy lelépett a dobogó legfelső fokáról, leemelte nyakából az aranyérmet, és a kisfiára tette ... Másodszor már nem volt ilyen boldog. Mogyoródon a Forma—1-es pályán megrendezett Duna—Alpok-ku- pán. Két futam között a szünetben egyik cigarettáról a .másikra gyújtott, és idegesen toporgott: féktárcsát és kuplungot kellett cserélni BMW M3-asán. A szakállas, kissé mackós járású versenyző kiemelkedő alakja a hazai autóséletnek. Több helyütt hangoztatta: világéletében arra vágyott, hogy pályaversenyző legyen. így aztán ral- lye-n még nem indult. A hegyi és túraautó-versenyeken azonban igen szép sikereket ért el, tavaly például Olaszországban a monzai túraautó-világbajnokságon kategóriájában a második lett. Arról híres, hogy autóit saját maga építi. A mostani BMW M3-asa a gyári típusokkal is felveszi a küzdelmet. Sajnos ezt a gépet Hevesre nem tudja elhozni. mert éppen szerelik. Reméljük azonban, hogy egyéniségével, kimagasló szakmai tudásával és érdekes történeteivel a Népújság-hét vendégeként kárpótolja majd a közönséget. (doros) Majd négy hónapos szünet után ismét betérhetnek a vásárlók az eg- ri áfész Katona téri sportüzletébe. A bolt, ha csak néhány méterrel is, de odébb költözött és kicsinosítva várja a vevőket. Mint azt a tegnapi nyitáskor megtudtuk az ötmillió forintos árukészletben megtalálhatók a horgászcikkek, a kempingfelszerelések. a sport- és szabadidő-öltözékek, valamint játékokat és hangszereket is kínálnak. Új helyen a sportüzíet (Fotó: Szántó György) SAKK Felemás forduló MEGYEI BAJNOKSÁG Poroszlói pofon A megyei labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk: Sírok—Füzesabony 3—3 (2—1) Füzesabony, 500 néző. V.: Saf- ranka. Sírok: Kovács M. — Szűcs. Szántai. Veres. Szalai. Bujáki. Bóta (Erdélyi F.). Szabó I.. Dok- dorcsik. Hangonyi (Kerékgyártó), Szabó Z. Edző: Benkő János. Füzesabony: Csatlós — Szabó J. (Papp), Veres, Alter (Bíró). Varga. Székely, Mudriczki. Fejes, Román, Miskolczi. Bocsi Z. Edző: Káló Mihály. A 20. percben már 2—0-ra vezettek a vendégek. A félidő lefújása előtt váratlan esemény történt: Kovács M. szabálytalankodott Bocsival szemben. A játékvezető, a partjelzővel történt megbeszélés után. a siroki kapust kiállította (Szabó Z. foglalta el a helyét), s a hazaiak javára büntetőt ítélt, amit értékesítettek. A második játékrész elején gyorsan fordítottak az abonyiak, végül a 83. percben, ritkán látható nagy védelmi hiba után, egyenlített a Fémművek gárdája. Mivel mindkét csapat a ..padlóról” fel tudott állni, ezért a döntetlen igazságosnak mondható. G.; Doktorcsik 2, Bujáki (ll-esből), illetve Mudriczki 2. Veres (ll-esből). Jók: az egész siroki csapat, elsősorban küzdeni tudásáért, illetve Mudriczki, Fejes, Román. Ifik: Sírok—Füzesabony 2—1. Szigetváry József Petőfibánya—Apc 1—1 (0—0) Petőfibánya, 800 néző. V.: Földi (Pest m.). Petőfibánya: Kemenár — Komáromi, Molnár A.. Bekecs. Budai. Szabó L., Lénárt. Tóth Gy.. Jancsó (Bata Cs.), Tóth J.. Móczár. Edző: Pásztor István. Apc: Németh — Szőke I.. Szőke L.. Jambrik, Kovács I.. Nagy (Báli), Kovács III.. Kiss. Fodor L.. Jancsó (Varga), Kovács II. Edző: Országh János. A szép számú közönség örömmel fogadta az élénk, jó iramú, változatos mérkőzést, csak a játékvezető felkészületlenségén bosszankodtak sokat... A látottak alapján az eredmény igazságos. G.: Móczár, illetve Kovács II. Jók: Kemenár. Molnár. Budai. Móczár, illetve Szőke L., Kiss, Kovács II.. Fodor L. Kiállítva: Bekecs, a 75. percben. Ifik: 2—1. Novák József H. Gáspár SE—Nagyréde 2—2 (2—1) Hatvan, 200 néző. V.: Nagy S. H. Gáspár SE: Pálinkás — Kun. Vona, Simon, Orosz Sz.. Török (Sáfrán), Kovács, Tóth, Orosz T. (Laczkovics), Csanádi. Nagy I. Edző: Stupek István. Nagyréde: Simon — Forgács. Nádudvari, Csáki, Vályi-Nagy, Dadók (Bárdos), Labancz (Kiss). Kovics. Szechelyi, Jerem, Ivá- nyi. Edző: Péczely Szabolcs. Közepes színvonalú mérkőzésen. a 10. percben vezetéshez jutottak a vendégek, majd a piros-fehérek 2—1-re fordítottak. A rédeiek a megérdemelt döntetlent a 90. percben lőtt góllal harcolták ki. G.: Török. Nagy. illetve Iványi, Bárdos. Jók: Török. Nagy, illetve Csáki, Forgács. Ifik: Eger SE II.—Nagyréde 4—1. Oláh Ferenc Tarnalelesz—Kompolt 2—1 (0—lj Tarnalelesz. 800 néző. V.: Marosok (Nógrád m.). Tarnalelesz: Józsa — Rácz, Holló, Suha, Zay, Tumpek. Orosz, Ferencz, Radics. Berki, Kifusz. Edző: Szabó István. Kompolt: Csukás — Parádi Z.. Vingendorf, Antal. Schmidt. Parádi F.. Lázók, Rajnai S. (Antal Zs.), Káló, Rajnai J., Antal V. Edző: Klein Ferenc. Az első félidő derekán a vendégek jutottak vezetéshez. Fordulás után a lelesziek nagy iramot diktáltak, beszorították ellenfelüket, s megérdemelten nyertek. G.; Kifusz. Sike. illetve Lázók. Jók: Holló. Suha, Zay, illetve Csukás. Parádi F.. Rajnai J.. Rajnai S. Ifik: 0—0. Pál Tibor Tarnaörs—Gyöngyöshalász 0—0 Tarnaörs. 350 néző. V.: Páz- mándi (Borsod m.). Tarnaörs: Sütő — Papp. Má- ga. Csömör, Farkasinszki. Lőcsei. Bodonyi (Kerek), Esvégh (Peredi), Király, Agócs, Raffael. Edző: Sütő László. Gyöngyöshalász: Horváth — Tuza, Harmath, Tóth Gy., Szabó B., Szabó Gy., Huszár, Bársony, Szabó L., Mészáros. Antal (Varga). Edző: Bársony József. Küzdelmes mérkőzésen, a több gólhelyzetet kidolgozó hazai csatársor képtelen volt betalálni a jól védő Horváth kapujába. Jók: Papp. Bodonyi. illetve Horváth. Tóth Gy.. Szabó L. Ifik: 4—0. Kovács István Párád—Gyöngyösoroszi 1—0 (0—0) Párád, 300 néző. V.: Várallyay. Párád: Török — Nagy. Szé- csi. Hajdú, Lipták, Jónás. Per- cze. Asztalos, Fejes, Bánik, Kozma (Vitai). Edző: Besenyei Elemér. Gyöngyösoroszi: Marosvári L. — Méhes, Kovács, Vaszil, Szőke. Marosvári I., Ludányi, Görbe. Dezső. Besze A., Bezzegh (Baranyi). Megbízott edző: Holt- ner Ferenc. A parádiak jobbhátvédjének elhunyt édesapjára emlékezve, egyperces gyászszünettel kezdődött a találkozó. A hazaiak ezúttal is sok gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. végül Percze remek fejesgóllal szerezte meg az értékes két pontot. Érdekességként említjük meg, hogy a vendégek kispadján a sportköri elnök foglalt helyet, mivel Zsiska Sándor lemondott! Kiállítva: Hajdú, illetve Kovács. Jók: Percze (a mezőny legjobbja). Török, Nagy. Szécsi, Kozma, illetve Szőke, Marosvári I., Dezső. Ifik: Gyöngyösoroszi—Párád 1—0. Gembiczki Béla Kápolna—Selyp 0—0 Kápolna, 300 néző. V.: Sulyok (Szolnok m.). Kápolna: Hajdú — Hajnal, Szu- rolmi I., Szabó. Gál. Báder János, Grabecz, Báder József, Taisz, Báder S. (Vigh), Várko- nyi (Szuromi L.). Edző: Grabecz Miklós. Selyp: Kökény — Baranyi, Juhász L., Juhász Cs. (Pethes). György, Králik, Kurucz, Tordai. Sándor, Szabad, Ugrál (Molnár). Edző: Nagy László. Kitűnő játékvezetés mellett, igazságos pontosztozkodás tör. tént. A 40. percben Juhász Cs. ll-esét Hajdú kivédte. Jók: Hajdú (a mezőny legjobbja), Gál. Báder József, Grabecz. illetve Baranyi. Juhász L., Szabad. Ifik: Selyp—Kápolna 9—0. Tenisz Szalóki József Poroszló—Pétervására 0—0-ás állásnál félbeszakadt a 30. percben. Poroszló. 200 néző. V.: Pum- mer. Az első félidő 30. percében a játékvezető beszüntette a mérkőzést, mert Görbe Károly, a poroszlóiak játékosa, tettlegesen bántalmazta. Ifik: 0—0. A bajnokság állása : 1. Apc 2. H. Gáspár SE 3. Petőfibánya 4. Nagyréde 5. Selyp 6. Gy.-halász 7. Sírok 8. Tarnalelesz 9. Pétervására 10. Kompolt 11. Poroszló 12. Füzesabony 13. Tarnaörs 14. Gy.-oroszi 15. Párád 16. Kápolna 22 15 4 3 42-15 34 22 14 4 4 53-19 32 22 12 5 5 41-16 29 22 13 3 6 38-25 29 22 11 6 5 35-13 28 22 12 3 7 43-23 27 22 9 7 6 39-22 25 22 10 2 10 28-43 22 21 8 4 9 33-32 20 22 6 8 8 21-25 20 21 8 2 11 28-41 18 22 5 7 10 23-42 17 22 6 4 12 31-39 16 22 5 4 13 18-41 14 22 4 2 16 19-55 10 22 3 3 16 17-58 9 Megjegyzés: a félbeszakadt Poroszló—Pétervására mérkőzés eredménye nem szerepel a táblázatban. tanfolyam A megyei tanács ifjúsági és sportosztálya és a megyei tenisz szakszövetség tenisz- tanfolyamot indít felnőttek és gyermekek részére. A foglalkozások színhelye az egri csebokszári-lakótelepi Neumann János Gimnázium és Közgazdasági Szakközép- iskolában („lila" iskola) nemrégiben átadott két salakos teniszpálya lesz. Jelentkezni május 5-ig lehet, kedden és csütörtökön 16— 18, pénteken 14—16, szom- baton-vasárnap 8—10 óra között a jltla” iskolában. Totótájékoztató Az ifjúsági bajnokság állása: 1. Eger SE II. 22 20 2 — 103- 13 42 2. Apc 22 18 1 3 83- 22 37 3. Petőfib. 22 15 — 7 82- 32 30 4. Selyp** 22 16 1 5 80- 48 29 5. Nagyréde 22 11 2 9 64- 48 24 6. Kompolt 22 10 4 8 48- 43 24 7. Péterv. 22 10 3 9 58- 42 23 8. Sírok 22 10 2 10 57- 67 22 9. F.-abony 22 10 1 11 46- 37 21 10. Gy.-oroszi 22 8 4 10 36- 45 20 11. Tarnaörs 22 7 5 10 43- 62 19 12. Gy.-halász 22 7 3 12 39- 57 17 13. T.-lelesz 22 5 6 11 23- 48 16 14. Poroszló 22 5 3 14 33- 54 13 15. Párád 22 4 3 15 26- 65 11 16. Kápolna* 22 — — 22 11-149 -2 Megjegyzések ; * = 2 büntetőpont levonva; ** = = 4 büntetőpont levonva. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 17. játékheti totónyeremények a következők: 13 plusz 1-es 4 darab, nyereményük egyenként 1 457 532 forint, 13 találatos 11 darab, nyereményük egyenként 647 792 forint, 12 találatos szelvény 919 darab, nyereményük 7049 forint, 11 találatos 14 552 darab, nyereményük egyenként 445 forint, a 10 talála- I tos szelvények száma 104 482 I darab, nyereményük 93 fo- ! rint.