Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-18 / 91. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. április 18., hétfő Részlet Németh László II. József című drámájából készített tévéjátékból, amely — kivételképpen — magas fokú igényesség jegyében formálódott Messze a Valóságtól Igazán értékes művek csak akkor születhetnek, ha a szerzők nemcsak tehetségesek — az ilyesmire, sajnos ritkán adódik példa —, hanem a múltra, a jelenre és a jövőre is érzékenyen reagáló, figyelő igazságérzetükhöz társul az életközelség nélkülözhetetlen óhaja. E nem gyakori adottságok nélkül aligha formálódhat hamisítatlan siker. így aztán érthető szinte állandósuló hiányérzetünk. Emiatt unatkoztunk a Mindenki tanköteles című csehszlovák sorozat második blokkjának vetítésekor. Különösképp gyötrődtek azok, akik katedrán álltak vagy ma is nevelőként bizonyítják szakmai felkészültségüket, rátermettségüket. Ezért minősítettük kissé bugyutának A védelemé a szó legutóbbi „részét”, hiszen az ügyeskedő kitaláció naív felhangjai bosszantottak bennünket. Leginkább azonban az ismét vegetáló Családi kör háborított fel szinte Valamennyiünket. Az elviselhetetlenül didaktikus, idegesí- tően szájbarágós, a megren- deltség hangulatát szuggerá- ló „játék” eszmei gazdái azt szerették volna bizonygatni, hogy semmi értelme az egyéni életszínvonal csak azért is szintentartásának, illetve az ezzel járó kétségkívül mind túlzottabb megterhelésnek. mert, ha nem adjuk fel effajta alapállásunkat, akkor nemcsak egészségünket károsítjuk, hanem devalváljuk családi, baráti, emberi kapcsolatainkat is. Az érvelés gondolatilag is téves, mert manapság mindennek növekvő ára van: az albérletnek, az élelmiszereknek, a lakásnak, a kul- turálódásnak. Ha valaki feladja igényeit, akkor későbbi önmagát károsítja, s olyan majdani konfliktusok magvait veti termékeny talajba, amelyek szintén a szellemi és a fizikai csődöt sugallják. Nem is szólva arról, hogy a lemondás stációi újabb bajok forrásaihoz vezetnek. Okosabb lenne a tényleges szituációhoz szervírozni a vitathatatlanul hatékony tanácsokat. Ezek azonban nem sorjáztathatók az álbölcselet katedrájáról, arról a Valóságtól teljesen idegen pulpitusról, ahonnan hamisan csengenek a kínosan szabványosra fésült mondatok. Bárki szájából, mivel bevallatLanul is érzi, hogy másfelé az igazság, mert ötről hatra csak úgy juthatunk, ha teszünk is érte. A soknál is több munkával. S nem kérünk semmiféle délibábos oázisból. Tévés tálalásban sem ... Pécsi István Ismeretgyarapítás Ezen a héten sokak kedvében járták: szórakoztató filmek, jó bel- és külpolitikai riportok éppúgy tarkították a kínálatot, mint gondolkodásra késztető programok. A kísérletezés és a hagyományos szerkezet egészséges egysége valósult meg, ami valósággal karos- székéhez szögezte a nézőt. Vegyük például a szombati műsort: az igen színvonalas Afrika című angol dokumen- tumfilm-sorozat, a Jogi esetek, a Tom és Jerry, az amerikai western és á Hofélia tizenegyig ébren tartotta a figyelmet. Bizonyos szempontból a régi időik tértek ezzel vissza akkoriban, amíg a monoszkóp fel nem tűnt, számtalan családnál világított a képernyő. Kár, hogy nem minden periódus ilyen, kevesebb kritikát, bírálólevelet kapna a televízió. így még az olyan, kissé didaktikus produkciók is „elfértek”, mint a Családi kör, vagy a Védelemé a szó című tévéjáték. Annál is inkább, mivel mindkettői igen érdekes külpolitikai riportműsor követte. Különleges, s a magyar néző számára ismeretlen területeket fedeztek fel: a Tigrisugrás, és a Látogatóban Izraelben — magyaroknál című produkciók sokakat vonzottak. Nem kevés ismerősömtől hallottam, hogy könyvet, videokazettát, újságot félretéve, inkább ezeket a csemegéket választják. Nem is kellett csalódniuk, megérte a türelmet és a fáradságot a várakozás. Tajvan a világ jelentős ipari hatalmává nőtte ki magát, gyorsvonati sebességgel fejlődő gazdasága joggal számíthat érdeklődésünkre. A „titok” persze nem könnyen hozzáférhető, s még nehezebben elsajátítható. Ezzel együtt nem árt, ha tudjuk: miként lehetséges túllépni egy népnek saját árnyékát. Nem kevésbé titokzatos számunkra Izrael: az az ország, amelyről — a sok hír ellenére — voltaképpen nagyon keveset tudunk. Sajátos keletkezése, különlegesek politikai, társadalmi viszonyai : így elég volt néhány jellegzetes arcélet fölvillantani, máris igen érdekes ösz- szeállítás született. Tágul világunk, s ebben az egyre szélesebb látóhatárban még mindig sok a felfedeznivaló. Jó lenne, ha ehhez hasonlóan sok olyan tájat ismernénk meg, amely eddig felemásan vagy még úgy sem került a szemünk elé. Ismereteink gyarapítása mellett a televízió is jól jár: híveket toboroz magának, legyőzi egyre gyarapodó konkurenseit. Gábor László AHOGY LEHETNE Iskola a piacon A közelmúltban érdekes elemzés hangzott el Egerben a Megyei Művelődési Központban. A Szerda esti gondolkodó elnevezésű sorozatban az iskolarendszer átalakíthatóságának egy lehetséges alternatíváját vázolta fel Lukács Péter, az Oktatáskutató Intézet tudományos munkatársa. Az előadás után kértük őt beszélgetésre. „Nagyon fontos, hogy ,az emberek maguk döntsék el, hogy gyermekeiket hová szánják." (Fotó: Szántó György) — Iskoláink jelenlegi ellentmondásai a történeti kialakulásban keresendők — kezdi az eszmefuttatást. — Nálunk Mária Terézia idejétől működik az úgynevezett „porosz utas" rendszer. Ennek jellemzője, hogy felülről építkező, túlcentralizált, túlpolitizált. Ez azt is jelenti, hogy az oktatásiban részt vevő tanárok, diákok, szülők semmilyen beleszólási lehetőséggel nem rendelkeznek arra nézve, hogy milyen a nekik leginkább megfelelő forma. A felülről, készen kapott elképzelések végrehajtására szűkül ebben a módozatban a pedagógia. Lényegét tekintve a mai napig ilyen is maradt. A tartalmi változások — hogy mit oktassunk — persze megtörténtek 1945 után, de az államosítás. ha lehet még tovább szűkítette a társadalom és az iskola párbeszédének a lehetőségét. — Az évtizedek óta tartó állandó reformok az alap- problémán nem változtattak? — Az oktatási reformözön válságjelenségnek is vehető. Az ellentmondások miatt folyton szükségesnek érezték a kultúrpolitika vezetői a módosításokat. Mindeddig mégsem történt mélyreható, minőségi javulás. Az 1950-es évek központi tervutasításos rendszerének szelleme tükröződik ma is vissza. így például különböző iskolatípusokban keretszámokat állapítanak meg. Ez mennyiségileg szabályozza, s újratermeli a társadalom rétegeit. Ma már tudjuk, hogy az oktatás nem hoz egyenlő színvonalra. hanem különbségeket termel újra. Sőt, növeli, állandósítja azokat. így megtervezhető az alsóbb rétegek létszáma ugyanúgy, mint az elit aránya: attól függően, hogy nyolc osztályt végeznek, vagy középfokon, illetve egyetemen tanulnak-e. A társadalmi struktúrát i9V központilag lehet szabályozni: ellenőrizhetővé válnak a folyamatok. Mindez adminisztratív megoldás, s nem a teljesítmény, a ielfeléjutás kulcsa. Különböző szándékok a döntőek. így a politikai megbízhatóság, a káderképzés stb. Tartalmilag is egységesített követelményeknek kell megfelelni. Gondoljunk a tankönyvek szabványosított elvárásaira. Jellemző. hogy csak az 1960-as évektől terjedt el a felvételi vizsga, amely viszonylagos versenyhélyzetet teremtett. — Milyen lépéseket tartana szükségesnek ahhoz, hogy ezek a merevségek oldódjanak? — A központi irányítást, a túlcentralizáltságot le kell építeni, s fel kell számolni a keretszámrendszert. A tananyag központi szabályozásán is oldani kell. Döntő, hogy tudjon alulról építkezni. s a helyi igényekhez igazodni az oktatás. Nagyon fontos, hogy az emberek maguk dönthessék el, hogy mit akarnak tanulni, miféle képzésre tartanak igényt, a gyerekeiket hová szánják. Itt nyilván mindenkinek érdeke lenne, hogy a legjobban kamatozó pályákat részesítsék előnyben. Ez folyton változna a gazdasági szükségletekhez igazodva. Tehát a rugalmasság döntő elemmé válna. Egy valós piaci helyzet jönne létre. — Ez természetesen akkor követelmény, ha a gazdaság is ilyen elvek alapján működik. Az általános képzés maradhatna a tanács, az állam feladata. A szakképzést viszont véleményem szerint — a gazdasági szféra tudná leginkább megvalósítani. Egy gyakorlati példa talán jól megvilágíthatja, hogy mire gondolok. A bábolnai gazdaság a lovászoktatást úgy szerette volna megoldani — saját kebelén belül —, ahogyan azt a követelmények megkívánták. Nagy nehézségeket jelentett annak „kijárása”. hogy a bábolnaiak a nyelvek tanítását bevezethessék. Központi engedélyre volt szükség. Ezek a megkötöttségek bénítólag hathatnak. rugalmatlanná tehetnek egy ésszerű kezdeményezést. Végül sikerült a szándékukat véghezvinni. Ez azonban csak csepp a tengerben ... — A piaci viszonyokra épülő oktatás hogyan érintené a pedagógusokat? — A munkaerőnek a kereslet-kínálathoz kell igazodniuk. azaz olyan tudást szükséges szerezniük, amely- lyel hasznosan be tudnak lépni a gazdasági folyamatokba. Ezért olyan iskolát kell keresniük, amelyben azt remélhetik, hogy majd megadja számukra a kívánt ismereteket. Az oktatási intézmények abban lennének érdekeltek, hogy hozzájuk jelentkezzenek a tanulni vágyók. A tanárokat az minősítené. hogy vannak-e tanítványaik. népszerűek-e szakjaik. Ha a tanintézetekből olyan emberek kerülnek a gyakorlatba, akikkel a vállalatok, intézmények elégedettek. akkor jól teljesítette hivatását. Ha a minősítő vizsgákon — ahol a gyár követelményeket támaszthat a belépők elé —, megfelelnek a leendő munkába lépők, akkor az növeli az okítok tekintélyét, vonzerejét. Ha sorozatban alulmaradnak a megmérettetésen egy másik oktatási bázis növendékei, akkor valami ott hibádzik, tehát elpártolnak: a szülők nem ide íratják be gyerekeiket, a tanárok munka nélkül maradnak. Ekkor a fenntartó közösség képviselői leválthatják a vezetőséget, s újat nevezhetnek ki a jobb munka reményében. Ez keményen hangzik, de a valódi versenyhelyzetben ez a kép reális. A pedagógusnak a minél jobb munka az érdeke, s nem az, hogy a főnökeinek elnyerje a szimpátiáját, hiszen ettől ma még jobban függ a fizetése, mint a szakmai erényeitől. — Az a gyanúm. hogy mindezekhez jóval több pénzre lenne szükség. Most épp e szféra anyagi lehetőségeinek szűkítését éljük át. Ezek szerint elképzelésével ellentétes folyamatok zajlanak ma Magyarországon? — Ha pusztán több pénzt követelünk az oktatásnak, azzal még a minőség megváltoztatását nem szavatoljuk. Svédország a nemzeti jövedelmének 9 százalékát költi e célra, Magyarország 4,5 százalékát. Ez nagyobb arányú, mint az NSZK-é. Nos. lehet azon meditálni, hogy mi a sok és mj o kevés. Én a hangsúlyt a mikéntre teszem. Ugyanis nagy összegeket is ki lehet dobni az ablakon, s kevesebbet is lehet hatékonyan felhasználni. Azoknak kell rendelkezniük az anyagiak felett, akik a legjobban tudják, mire van helyileg szükség. Azaz. magának az iskola képviselőinek. Döntő, hogy nyilvánosan vitassák meg, s osz- szák el a közösség pénzét. Legyen beleszólási jog és elszámolási kötelezettség. Mindezt az élet minősíti majd, úgy, hogy értékesíteni tudja-e tudását a fiatal a piacon vagy sem. Ez igen objektív mérce. Világos, hogy senkinek sem az az érdeke. hogy „holt tőkét” hozzon létre, hanem az. hogy a nemzet gazdagodását, épülését szolgálja az iskola. B. Szabó Pál Nyírségi művészek tárlatnyitója Hatvanban Pénteken este ismét ünnepe volt a Hatvani Galériának, amely hagyományos vállalkozásként — megyéről megyére járva — ezúttal Szabolcs-Szatmár székvárosának, Nyíregyházának két meghatározó művészét juttatta bemutatkozási lehetőséghez. Az oldottabb formát kedvelő Balogh Géza festő és a kisplasztika világában mindinkább magas tökélyre törő Sebestyén Sándor tárlatáról van szó, amelyeket — szintén hagyományosan — művészeit megbecsülő tájegység hivatalbéli képviselője, Pataky József megyei művelődési osztály- vezető nyitott meg nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében. Miután a galéria kezdettől összetett megjelenési formákra törekszik, egy-egy kiállítás-megnyitót egybekapcsolva a társművészetekkel, a Nyírség bemutatkozása is kerekebbre, gazdagabbra sikerült. Alátámasztja ezt Horváth István, a Móricz Zsig- mond színház művészének elmélyült Radnóti-tolmácso- lása, valamint a megyeszékhely Telemann Vonósnégyesének — Dávida Jánosné. Mondik Béla, Schmidt Miklós, Tóth Nándor — alkalomhoz illő közreműködése, amelynek során gondos kidolgozásban, érzelembő tolmácsolásban Mozart Kis éji zenéjének két tételét és Bartók—Weiner: Gyerme-. keknek című szerzeméhye részleteit mutatták be az ünneplő közönség nagy tetszésétől kísérve. Történetek régi Furcsa, érdekes jelenség a vicc. Van amelyik tiszavirág- életű, csak rövid ideig szórakoztat. Akad köztük, amelyik generációkat túlél, országhatárokat lép át. közben átalakul, változnak benne a szereplők, csak a csattanója marad meg. A régi idők vicceiből most olyanokat idézünk. amelyeken még ma is lehet nevetni. A fővárosi kereskedő új üzletkötőt alkalmaz, és gondosan kioktatja: — Holnap lemegy Miskolcra a korai vonattal. A szállodában lefoglal egy szobát. megeszik egy erőlevest, utána felkeresi üzletfelünket. Megkérdezi, hogy van megelégedve a legutóbbi szállítással, megmutatja neki a legújabb kollekciót, felveszi a rendelést, megköti a szerződést, és táviratban tájékoztat engem. A kereskedő másnap déltől várja a táviratot, de csak késő este kapja meg: „Az egész városban nincs erőleves. Mit tegyek?" 'ér Múlt század végén, a tudakozóintézetben : — Csak egy helyen van üresedés. Elmenne ön fürdőszolgának? — Szívesen. — Ért a vízkezeléshez? — Persze. Tetszik tudni, borkereskedésben voltam alkalmazva. ér A lordtól megkérdezik, hogy fiatal korában mi volt a szenvedélye. — A nők és a vadászat... időkből — És mire vadászott? — Nőkre . . . Párizsból hazatért festőművész szerelmesen suttogja: — Drágám, te vagy az első modell, akit lázas szerelemmel csókolgatok! — És hány volt összesen? — Négy. Egy alma, két körte és egy vizeskancsó! •ér Operettbemutató a század elején. A második felvonást követően a szünetben a szub- rett törni-zúzni kezdett az öltözőjében. — Mit murizik ez a spiné már megint? — kérdi a bonviván. — Hisz sikere volt, kilenc gyönyörű csokor virágot kapott! — Ez igaz — válaszol a rendező —, de ő tízet rendelt! •ér Süveget lopott az egyszeri parasztember, de nem merte feltenni a fejére, mert attól félt. hogy ráismernek, így aztán semmi haszna nem volt a tolvajlásból. Egyszer éjszaka a felesége hallja, hogy a gazda felül az ágyban, és valamit motoz. — Mit csinál, kend. ap- jok? — Hallgas, asszony, a süveget viselem! ér A régiségkereskedő segédet akar felvenni. A jelent kezőt odaviszi az egyik vitrinhez, és így szól: — Itt van ez a kakukkos óráról leesett nagymutató. Mi ez? — Ez kérem — feleli a segéd —. Pompadour már- kiné fogpiszkálója. — Stimmel — szól a tulaj —, fel van véve! * K. Gy. M. Egy hét... kéeplívö- — —»
