Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-15 / 89. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. április 15., péntek GAZDASÁG —TÁRSADALOM 3. RECEPTIRÁS HELYETT Önmagunk ellen? Az országos pártértekezlet állásfoglalás­tervezetének vitája megyénkben Harmincegy szenvedélyes ember A vita hevében jutott az eszembe ez a cím — a vi­lághírű dráma, a Tizenkét dühös ember kapcsán —, mert ugyan az a harmincegy ember, aki elmondta a véle­ményét, nem volt dühös. De, amit elmondott a Bodonyi Mátraaljai Mgtsz községi pártalapszervezetének tagja­ként, az szenvedélyes és őszinte volt. Barcza József titkár röviden fogalmazott, amikor a tervezetet vitára ajánlotta, mert kézzel fog­ható volt, hogy nem lesz csend a művelődési ház kis­termében. S így is volt. Farkas Ernő kezdte a véleményalkotást, s azzal, hogy háromszor is átolvasta, kijegyezte, mi­előtt felállt a taggyűlésen. Ügy érzi — fogalmazta meg —, hogy a tervezet túlságo­san is elvi síkra terelődött, s az egyszerű ember ebből semmit nem ért meg. Hivat­kozások vannak a XIII. kongresszusra, további hatá­rozatokra, de hogy mit haj­tottunk végre, s mit nem, az konkrétan nem szerepel benne. Pedig érdemes lenne ennek kapcsán arról is szól­ni. hogy kik ezért a felelő­sök. Kovács Gyula azt fejte­gette, hogy nem mindegy: egy kis alapszervezet miként áll hozzá a nagy tervekhez. A párttagoknak össze kell ; fogniuk a kibontakozás ér­dekében, hogy ha például az utcán megállít valaki, egyformán beszéljük meg a közös teendőinket. — Egy-egy termelőegység­nek saját magának kell meg­szerveznie a gazdasági hely­zetét. feladatát — mondta a tsz-elnöik, Pálfi Tihamér, de ehhez megfelelő hangulatot, életszínvonalat kell teremte­nünk. Nekünk 132 millió fo­rint árbevételünk volt, 4,7 milliós pedig a nyereségünk. Mégis feltehető a kérdés: megköveteljük-e a munkát, s annak a minőségét, valamint az irányítás felelősségét nemcsak itt, hanem országos szinten is. Az a véleményem, hogy perspektívát kell adni a pártnak, az állami veze­tésnek a további haladás érdekében. Hajdú Sándor 45-ös párt­tag: véleménye szerint ed­dig igazán nem kérdeztek meg miniket a döntéshozatal előtt, most jó, hogy elmond­hatjuk az őszinte vélemé­nyünket. Szerinte az a baj, hogy .,a gyeplő el van en­gedve ...”, gondoljunk csak az ár- és adópolitikára, a 3 —4 ezer forintos jövedelmű­ek szemszögéből. A követ­kező hozzászóló Kékesi Pál volt, aki arról beszélt, hogy a bal, illetve a jobb kéz „függetlensége” önmarcan- golásra késztet bennünket. Vette górcső alá például a takarékosságot, konkrétab­ban az adminisztrációt: több idő megy el a statisztikával, az adatok szolgáltatásával, mint a tanult szakmával. Ráadásul egy adatszolgáltató lap — amelyet öt évre előre megvettek — három szám­kocka változása miatt mehe­tett a zúzdába. Murcsányi László azt tartotta fontos­nak, hogy az ország ebből a „kátyúból” ki fog jutni, s jó érzés: kikérik egy kis alap- szervezet véleményét is. Vi­szont rámutatott arra, hogy csupán „álom” maradt a fa­lu és a város különbségé­nek eltüntetése. Kezében a tézisekkel, Cene Tibor azt mondta: sokat vá­runk a tanácskozástól, re­mélhetően nem csak beszélni fogunk majd, mert tapaszta­lata szerint Magyarországon a vezetőink szerint „összné­pi” egyetértés, van. de sze­rinte válság is ... Fejes Jó­zsef azt fejtegette, hogy az adórendszer miatt érdeme­sebb nyugdíjasnak lenni, mint aktív dolgozónak. Eh­hez a gondolathoz csatla­kozott Kovács József is, aki a munka dicsőségének hiá­nyára figyelmeztetett. Bodonyban szenvedélyes és családias hangulatú volt a taggyűlés. Egy kis család mondta el a véleményét a nagy — családért... (szilvás) Elég rossz a közérzetem mostanában. Ugyanis egye­bet sem hallok, olvasok, mint azt, hogy közülünk so­kan halnak meg, egyre töb­ben betegszenek meg súlyo­san. A legújabb „rémről” már nem is beszélek. Mi lesz hát velünk? Annak idején, talán ép­pen Trianon hatására, ter­jedőben volt egy olyan „tu­dományos” vélemény, hogy a magyart a pusztulás, a ki­halás fenyegeti. Ha megné­zem a mai statisztikákat, megdöbbenve veszem tudo­másul. hogy az infarktus már a harmincéveseket is fenyegeti, hogy a fiatalkorú­ak körében nemcsak az ön­pusztító narkománia terjed, hanem „divat lett” az ön- gyilkosság is. Sokan nemérik meg a nyugdíjazási idejüket, mert keringési elégtelenség­ben szenvednek ki. Folytassam? Mi lesz velünk? Mi van velünk? Ez valami sajátosan magyar jelenség lenne? Ha van köze hozzánk, mi vált­ja ki ezeket az elszomorító és lehangoló következménye­ket? A kérdésekre sokan és sokfelé keresik a választ. Így történt az is, hogy a gyöngyösi pártbizottság szer­vezésében átfogó érvényű tanácskozást rendeztek. Nemcsak a tüneteket sorol­ták ott fel, hanem a megol­dás útját-módját is keres­ték. Ott fogalmazódott meg a drámát jelentésű felszólítás: Valamit tennünk kell! Ezt követően megkísérel­ték a „valamit” elemeire bontani. Ilyen elgondolkod­tató tények bukkantak elő: a lakosság lélekszáma mint­egy öt százalékkal csökkent nálunk az utóbbi néhány év­ben. A halálozási statisztika tekintetében az országban a megyék között az utolsó előt­ti helyet foglaljuk el. A fér­fiak rövidebb ideig élnek, mint a nők. A halandóság főként a 40—50 évesek kö­rében emelkedett, de a nö­vekedés már a 30 évesek körében is felgyorsult. A kiváltó okok közöftt elő„ kelő helyen szerepel az al­koholfogyasztás. A kórbonc­tani vizsgálatok szerint. a megyénkben minden husza­dik lakos fogyaszt túlzottan sok alkoholt. Tehát... ? Törődnünk kell az emberekkel. Méghozzá többet kell törődnünk, mint tettük eddig. Csakhogy . .. ! Mindjárt az első kérdések­nél megbicsáklunk. Mert a „hol?” és a „hogyan?” ku­tatásánál a következő té­nyékbe botlunk. A gyöngyösi kórház álla­pota életveszélyes. Megkez­dődött ugyan a rekonstruk­ciója, de annak munkálatai nemcsak a forintok milliói­nak szempontjából csúsznak, hanem a határidők tekinte­tében is. A befejezés nap­tári pontja a ködös távol­iban vész el. Az első rész el­készítése is éveket tolódott el az eredeti elképzelésekhez képest. A szakrendelő? De minden más rendelő is? Olyan zsú­folt, hogy egyaránt próbára teszi a beteg és az orvos idegrendszerét is. Az előtér­ben ezért órákig kell vára­kozni. bent a vizsgálatra pe­dig átlagban egy-két perc jut csak. Mi lesz a követ­kezménye? A receptírás. A „Doktor úr, írja fel, legyen szíves ... !” De ide tartozik az is, hogy a vizsgálatokhoz műszereket kellene igénybe venni. Tes­sék megkérdezni, hogyan áll­nak ilyen szempontból az egészségügyiek Gyöngyösön. Az is gyakori eset, hogy a különböző laboratóriumi vég­eredményeket az egyes szak­orvosok. egymásra való te­kintet nélkül kérik meg. En­nek egyik oka, hogy nincs olyan műszerük, amely „kéz­nél lenne” az elemzéshez. Tehát: ott a labor. Ha be kell menni a kórházba ez­után. akkor is: ott a másik labor. Idő. pénz, idegek, ember-., nyűvés. Az orvosé is. Ha kevés az ágy, ha nincs elég hely az intézetben, jön a jó tanács, ami magában véve nagyon fontos, való­ban. Tessék egészségesebben élni! Ne hajtsa magát! Mo­zogjon többet! Étkezzék kor­szerűen! Eddze magát! Csakugyan ez a megoldás, a jó megoldás. Csak ... lehet-e ezt reálisan elvárni ma­napság az emberektől? Ne hajtsa magát? Ha a fize­tés annyi lenne, nem is haj­taná. De hány évi fizetésé­ből tud manapság egy fia­tal házaspár lakáshoz jutni? Az a bizonyos „fejenkénti átlagkereset” ma már csak azokra a családokra érvé­nyes a bérlakások kiutalása szempontjából, ahol nem­csak a munkahelyi teljesít­mény alacsony, hanem az is­kolázottsági színvonal is. El­gondolkodtató: kiket támo­gatunk? Ennek nyomán: ki­ket ösztönzünk? Nem me­rem a választ megfogalmaz­ni. Vagy ott van a másik nagy igazság, amely ilyen formá­ban ölt testet: éljünk egész­ségesebben, mint eddig. He­lyes, kezdjük el! Tessék mon­dani. ez csupán elhatározás kérdése? Vagy a korszerűbb táplálkozás és életmód ösz- szefügg kinek-kinek az anya­gi helyzetével is? Felpanaszolja a már emlí­tett tanácskozás, hogy az egészségügyiek körében egy­re terjed a hálapénz. Ezen a tényen ugyan nem hördül fel senki, de enyhén csodál­koznak néhányan. Vajon miért csodálkoznak? Tudják, hogy hány forintot kap ha­vonta a főorvos? Nem be­szélve a kezdő orvosokról. Tetszik, nem tetszik: ma már a közvélemény úgy ér­zi. hogy minden egészség- ügyi tevékenységnek „ára van”. Méghozzá eléggé el­térő. függően helytől, sze­mélytől és időtől. Ki meré­szel tehát arra az elhatáro­zásra jutni, hogy ő pedig egy fillért sem ad az orvosnak? Még a takarítónőnek is ad ... ! Mi az oka ennek a hely­zetnek, amelyet farizeus szemlesütéssel fogadunk? Amit én hangsúlyozni sze­retnék. soha sem a felületi kezelés a fontos. Sem az egészségügyben, sem az élet más területén. Mindig a ki­váltóokokat kell megkeresni, és azokat az okokat kell megszüntetni. Ha meg lehet szüntetni. Megkockáztatom azt a véleményemet is. hogy az élet állandóan minőségi fejlődést kényszerít ki — az élettől. Ahogyan éltünk teg­nap, ma már úgy nem lehet élnünk. Pláne nem úgy, aho­gyan tíz-tizenöt évvel ezelőtt pergettük napjainkat. Ez is meghatározó körülmény. Ami ellen nem sokat lehet ten­nünk. De még a földrajzi kör­nyezet is rengeteget számít. A társadalom meghatározó tényéről már nem is be­szélek. Tehát: én itt és most élek. Rám hat minden, ami itt és most történik. Ezek alól ki nem vonhatom magam. De egyet tehetek: alkalmakod- nom kell ezekhez. Ha józa­nul gondolkodom, azt mon­dom, hogy nemcsak lehet, hanem kell is alkalmazkod­nom. Ez pedig nagyon jelentős mértékben a személyiség jel­lemző vonásaitól függő ma­gatartás. Amit ugyan lehet fejleszteni, tehát nevelni és növelni, de az örökletes tu­lajdonságok is befolyásol­ják. Azt szoktam mondani: ha volna abszolút érvényes recept arra bárhol a vilá­gon, hogy miként lehet egészségünket megtartani és fenntartani, mindenki ezt a receptet alkalmazná. Akkor aztán az egész világ tele len­ne száz éven felüli emberek­kel. De ilyen recept nincs. Sőt! Ami az egyik személy­nek jó, az lehet, hogy a má­siknak egyáltalán nem hasz­nál. Talán eretnek tanok ezek, ellenkeznek mindenféle tu­dományos elvekkel, de a ta­pasztalatok arra késztetnek engem, hogy mégis „lehet benne valami”. Ezért tartom nagyon fon­tosnak azt, hogy minél több­ször és minél többen beszél­jünk életünk alapjáról, egész­ségünkről. Győzködjük egy­mást és — önmagunkat is. Ugyanis mindenfajta körül­mények között lehet valami hasznosat tennünk. A józan gondolkodású em­ber soha sem vét önmaga ellen. G. Molnár Ferenc Szabadidejében: kirándul, zenét hallgat, bridzsel, focizik, szőlőt művel A bajnok programozó Az Andornaktályai Éger- völgye Tsz egyik irodahe­lyiségének ajtaján kopogok. Érdeklődésemre egy ifjú kérdez vissza: „A bajnokot keresed? A másik szobában van Várakozásommal ellen­tétben beszélgetőpartnerem egy kamaszos mosolyú, vi­dám tekintetű 22 éves fiatal­ember. S mivel egy „kor­csoportba” tartozunk, az ol­vasó bizonyára megbocsátja a tegező formát. — Kezdjük talán a ver­sennyel, amit megnyertél... — Az agrár felsőoktatási intézmények országos szá­mítástechnikai vetélkedő­jét rendezték meg nemré­giben Gyöngyösön a Gö­döllői Agrártudományi Egye­tem Társadalomtudományi Karának Vállalatgazdasági U zemmémökképzö Intézeté­ben. Én tavaly végeztem el ezt az iskolát, így — mint öreg diáknak — lehetősé­gem nyílt arra, hogy még utoljára elinduljak a verse­nyen. ’87-iben Gödöllőn. ’86- ban pedig Nyíregyházán szerveztek hasonlót, azokon is részt vettem, bár ilyen jó eredményt egyiken sem ér­tem el. Két részből állt a feladat­sor, egyéni és csapatszin­ten mértük össze a tudásun­kat. Az elsőben írásbeli, géptől független munkát kaptunk: rövid programlis­tákat kellett elemezni, fel­tárni az esetleges hibákat, majd saját magunk is ké­szítettünk programot Com­modore 64-es típusú gépek­re. A két fős csapatok pe­dig egy első és egy másod­fokú egyenlet gyökeit ál­lapították meg, s a függvényt ábrázolták a képernyőn is. — Üzemmérnöki képesí­tésed van, hogy kerültél még­is programozóként az an- dornaktályai tsz-be? — A szenvedélyem a szá­mítógépek iránt főiskolás éveim alatt alakult ki. Ugyan­ekkor találkoztam az Eger- völgye Tsz elnökével és fő­könyvelői éve^. akik akkor szintén ide jártak, most ál­lamvizsgáztak, februárban. Ők ajánlották ezt a munkahelyet azzal, hogy bővíteni szeretnék rend­szerükét és programo­zóként tudnának itt al­kalmazni. Előtte lényegé­ben semmiféle szállal nem kötődtem ehhez a faluhoz. A családom — nyugdíjas ta­nár édesapám, és óvónő édesanyám, valamint a test­vérem — Dunavecsén la­kik, a középiskoláimat Kecs­keméten végeztem, majd Gyöngyösre kerültem ... — Egy olyan — a megyé­ben közepes nagyságúnak számító — termelőszövetke­zet. mint az Egervölgye ho­gyan tudja hasznosítani a számítógépeket? Egyálta­lán; ki tudja-e használni a korszerű rendszerekben rej­lő lehetőségeket? — Természetesen. Ebiben az évben az egyik fő fel­adatunk lesz, hogy beindít­sunk egy szoftvert, amely a Megazin nevet viseli. Ez komplett ügyviteli rendszer, és ha működni fog, akkor nagyon sokféle munkát el tud majd végezni, a főköny­veléstől kezdve a bérszám­fejtésen, készlet- és álló­eszköz-gazdálkodás feltiéir- képezésen át a pénzügyi kézséget a munka. Szeretem csinálni, és ráadásul a szen­vedélyem is. Ezt a szakmát szerintem nem nagyon lehet tanítani, hiszen főként önál­ló gondolkodást igényel. Az az ideális, ha valaki saját maga oldja meg a problé­mákat. és legfeljebb akkor kér segítséget, ha mér vég­képp nem tud előrehaladni, — A programozás mellett mire marad még időd? — Hétfőnként bejárok bridzselni az Eger Hotelbe. Az egyik barátom hozottéi ide. azóta én is beálltam a tanulók közé. Kedden az eg­ri körcsarnokban szoktunk focizni a munkatársaimmal. A szerda és a csütörtök a számítógépeké. Ilyenkor es­te 7-ig, fél kilencig is bent­maradok az irodában. Hét végén vagy hazautazom a szüléimhez, vagy a gyöngyö­si barátaimat keresem fel — velük elmegyek ide-oda ki­rándulni. A tsz-től kaptam egy kis szőlőt, ezt művelem, az idén tavasszal már meg is metszettem a tőkéket. A számítógépeken kívül két kedvtelésem van még: a ter­mészetjárás és a zenehallga­tás. a faluban szolgálati lakásban lakom, hatodma- gamimal. Külön szobám van, itt sorakozik kétszáz kazet­tám, a lemezeim — ezek közül válogatok, ha muzsi­kára vágyom. Doros Judit (Fotó: Szántó György) adatrendszer rögzítéséig és a tervezésig. A központi iroda egész adminisztráció­ja az év végéig erre a gép­re kerül. Jóval pontosabb lesz, mint a kézi munka, a pillanatnyi helyzetképet nap­rakészebben tükrözi és meg­könnyíti a szokásos év vé­gi hajtást is. De emellett más munká­kat is végzünk, például „gép­re vittük” a tsz bruttósítá­st adatait. Nemrég írtam egy bérösszesítő programot, igaz, hogy ezek miatt janu­árban szinte itt az irodíában aludtam, még a hálózsákom is fent van a szekrény tete­jén, azóta se vittem haza. Annak örülök, hogy nem okoz nekem különösebb ne­Bevallom, meglepődtem, amikor összetalálkozt am Szemerédi Istvánnal. Magam sem tudom miért talán beidegződött előítéletek alapján, úgy képzeltem, hogy egy programozó, aki ráadásul országos verseny győztese is, komoly, szemüveges és semmi más nem érdekli igazán csak a számítógép. Nos, nem így történt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents