Népújság, 1988. április (39. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. április 2., szombat 3. A hazáról, a világról április ünnepén írta: Kótai Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője Történelmünk során talán soha nem voltunk annyira elszigeteltek, a külvilág szemében olyan megbélyegzettek, mint éppen 1945. április 4-én, amikor a szovjet hadsereg és a vele szövetséges más csapatok kiverték Magyarország területéről az utolsó megszálló hitlerista alakulatokat. Az első világháború utáni korszak kényszerpályát követő, elhibázott politikájáért nemcsak azok bűnhődtek, akik azt kigondolták és képviselték, de a nemzet egésze; egy szűk csoport rövidlátó, ostoba tehetetlensége kizárta a jogos sérelmek akár részleges orvoslását is. „... A felelősség Horthy Miklóst és a magyar feudális nagytőkés uralkodó osztályokat terheli, amelyek ... okozói voltak a nemzet szerencsétlenségének, a rossz békének” — mondta ki az MKP III. kongresszusának határozata 1946-ban. Hiába figyelmeztetett azonban a költő: „Hisz bűnösök vagyunk mi. akár a többi nép”, hiába tettek különbséget a társadalmi haladás erői a vétkes és az ártatlan, az uralkodó osztály és a nép között, az indulatok elnyomták a magyar nép szenvedéseiről hírt vivők szavát. E nyomasztó helyzetből mégis volt kiút. „A nemzet újjáteremtésén sikeresen csak azok működhetnek, kik képzeletük elé tudják villantani egy boldog állam eszményét” — írta egykoron Vasvári Pál. A „boldog állam eszménye”, a jobb jövő kézzelfoghatóvá vált közelsége a felszabadult országban soha nem látott energiákat mozgósított, s a megváltó lendület — a haladás új útjára lépett országokkal szövetségben — segített néhány év alatt elsöpörni századok felgyülemlett hordalékát, a magántulajdon, a születési előjogok kiváltságait. Nem csak a saját .hibák, a kor is közrejátszott abban. hogy a világot megforgató remények válságba és véres tragédiába torkollottak — s utána megint csak a gyanakvás. A Szovjetunió és a szocialista országok mellett kevesen voltak, akik hittek bennünk és segítettek újból talpra állnunk. A fiatalabb nemzedékek, akik e történelmi megpróbáltatásokat legfeljebb olvasmányaikból ismerhetik. mindezt nehezen érzik át. Magyarország ,ma a nemzetek közösségének elismert, megbecsült tagja; néha már úgy is tűnhet; hírünk. tekintélyünk nagyobb, mint az országunk méreteiből, fejlettségünk szintjéből következne. Az irántunk megnyilvánuló megbecsülés nem korlátozódik szövetségeseinkre és szőkébb régiónkra. Közép- Eurépára, hanem a világban mindenütt érzékelhető. Ezzel találkoznak a magyar politikusok, külkereskedők, tudósok, művészek, és jószerével mindenki, aki külföldön megfordul; csekély kivételtől eltekintve ez hatja át a rólunk szóló tudósításokat, híreket, újságcikkeket is. Fontos ez az elismerés számunkra mindenekelőtt azért, mert a rácsodálkozás, majd később a tisztelet mögött teljesítmény húzódott meg, tényleges politikai, gazdasági. kulturális eredmények. Sokáig úgy tűnt, hogy javulnak a századok óta dédelgetett nagy álom. a gazdaságicivilizációs fejlettségben előttünk járó államokhoz való felzárkózás esélyei. A Magyar Szocialista Munkáspártnak sikerült újabb és újabb lendületet adni az országnak: az 1956-os válságot követő gyors konszolidációval, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, a magyar reformfolyamat 1968- as elindításával. Törekvéseink immár több mint három évtizede összhangban vannak a szocialista fejlődés fő vonalával. A politikai teljesítmény azonban több, mint a szükségesség felismerése és a cselekvés bátorsága. Az igazi politikai teljesítmény e reformpolitika folytonossága. minden ismert és elismert következetlensége ellenére is. Hibáink alól senki nem menthet fel bennünket. mégis: Kossuth Lajos ismert mondásával a politika a kényszerűségek tudománya. Aligha kérhetett valaki számon egy nem túl nagy államtól következetes és mindenre kiterjedő reformpolitikát olyan időszakban, amikor ennek az országnak szűkebb környezete egészében véve más politikát folytatott. Mégis e folytonosság eredményeként halmozódott fel az a tapasztalat, amely Magyarországot a szocializmus történelmi kísérletének fontos laboratóriumává teszi. Az olyan — már-már közhelyszámba menő — megállapítás. minthogy nem lehet gazdasági reformot végrehajtani a társadalom élete egészének reformja nélkül, súlyos nehézségek árán, a gyakorlat próbái során megszületett értékes, általános érvényű tapasztalat. A reformpolitika szerves része a külpolitika megújulása is. amelynek során úgyszintén nem kevés régi beidegződéssel, megalapozatlan várakozással, sőt illúzióval kellett leszámolnunk. Egy akkora ország, mint hazánk, aligha képes gyökeresen megváltoztatni azt a külvilágot, amelytől meghatározó mértékben függ; alkalmazkodnia kell tehát hozzá. Az alkalmazkodás azonban nem jelenthet beletörődést, mechanikus követelést, ellenkezőleg: állandó készenlétet, aktív cselekvést, rugalmasságot igényel. Nemzeti érdekünk a szocialista építőmunkához elengedhetetlenül szükséges béke, de nem eleég. ha védelmének ügyét csupán azokra bízzuk, akiknek hatalmasabb eszközeik vannak; nekünk. kis és közepes országoknak is ki kell használnunk minden lehetőséget, hogy cselekedjünk érdekében. Miután bebizonyosodott az is, hogy a szocializmus többek között a nemzetiségi kérdést sem oldja meg automatikusan, hallatjuk hangunkat és törődünk a határokon túlra szakadt magyarság sorsával. Méltányoljuk, ha nemzetiségi létük kiteljesedik. és felemeljük szavunkat, ha igazságtalanságot, jogfosztást tapasztalunk. Minket az a szilárd meggyőződés vezet, hogy a szomszédos országokban élő magyarság és a nálunk élő nemzetiségek nem szükségképpen az örökölt bizalmatlanság tényezői. Valljuk, hogy kettős kötődésük révén a jobb megértést, a sorsközösséget erősíthetik országaink, népeink között. Ma. amikor ismét óriási feladatokat kell megoldanunk, a külföldi elismerése több mint nemzeti öntudatunknak jóleső megerősítése: erkölcsi-politikai tőkét jelent számunkra. Ennek alapja évtizedek teljesítménye, a cselekvőképes, megújulásra képes politikába vetett bizalom. Tudnunk kell azonban, hogyan éljünk ezzel a tőkével. A párt társadalmi-gazdasági kibontakozási programjának, a kormányzat stabilizációs elképzeléseinek valóra váltásához a nemzetközi politikai feltételek adottak. A Szovjetunióban, Kínában, és más szocialista országokban kibontakozó átalakítási és megújulási folyamat, amelynek a mi törekvéseink is szerves részét képezik, a szocializmus lendületesebb fejlődésének ígéretét hordozzák. A világgazdaság számunkra kedvezőtlen alakulását országaink együttműködésének mélyreható tartalmi és szervezeti korszerűsítése a távolabbi jövőben ellensúlyozhatja. Az enyhültebbé vált nemzetközi légkör. a párbeszéd, az együttműködés elmélyülése, a fegyverzetkorlátozási folyamat előrehaladása épp így terveink megvalósítását segíti. A magyar külpolitika azonban csak akkor élhet valóban létező nemzetközi lehetőségeivel, csak akkor őrizheti meg hazánk külhoni tekintélyét. ha szilárd erköl- csileg-politikailag „hitelképes” belső háttérrel rendelkezik. S ez nem lehet más, mint a minden területre kiterjedő reformpolitika bátor folytatása, gazdaság; szerkezetünk és politikai intézményrendszerünk mélyreható átalakítása, a mind teljesebb demokrácia szavatolása. Egyúttal ez az alapja a nemzeti egység megújításának, a szilárd értékrend és az egészséges nemzettudat kialakításának is. Külpolitikánk csak a cselekvőképes Magyarország . „aranyfedezetével” ellensúlyozhatja a gazdasági teljesítményünkkel. társadalmi teherbíróképességünkkel kapcsolotos külföldi aggályokat, csak így képviselheti, érvényesítheti nemzeti érdekeinket. Az előrelépéshez tehát elsősorban saját cselekvési készségünkben kell bíznunk. „A közhit gyakran hibás, de mert közhit. kormányozza a világot, s irányt szab milliók cselekvésének” — írta ugyancsak a forradalmár Vasvári Pál. Nem válhat közhitté az, .hogy válság van. mégpedig olyan, amelyikből nem tudunk kilábalni. Ha ez a közhit szabna .irányt milliók cselekvésének, akkor valóban vert nemzetté lennénk. Ha magunk nem hinnénk a „boldog állam eszményében’!, a talpraállásiban, nem ismernénk eredményeinket és értékeinket, akkor nem tudnánk élni a kínálkozó lehetőségekkel. Teendőink számosak, de van programunk. Most már cselekednünk kell! Árak és ellenőrök Az áPhatóságök az első negyedévben több mint 1700 gazdálkodó szervezetnél és ötezer kisiparosnál, valamint magánkereskedőnél végeztek árellenőrzéseket, célvizsgálatok keretében. Ezeknek mintegy fele az ipari tevékenységet és szolgáltatásokat érintette. Az Országos Árhivatalban az eddigi ellenőrzések tapasztalatait előzetesen ösz- szegezték. Ebből megállapítható. hogy az iparban az átárazást időben és általában szabályszerűen végezték el. Előfordult, hogy alacsonyabb árindexet alkalmaztak vagy az árakat felfelé kerekítették, s arra is volt pédla, hogy bázisárként nem megfelelő árat alkalmaztak. Olyan esettel is találkoztak az ellenőrök, amikor a vállalat nem minden terméket árazott át. csak azokat, amelyekre már megrendelése volt. A legtöbb gond ott jelentkezett, ahol a vállalatokra volt bízva az árváltozás mértékének meghatározása. Sok helyütt az eladó és a vevő módosította a szállítási határidőket, s a teljesítésénél az indokoltnál magasabb áron számlázott Széles körben tapasztalták, hogy a szállítások az első negyedévben akadoztak, aminek az okai között anyagellátási gondok éppúgy szerepeltek, mint az export minden áron való növelése és csak a megmaradt készletekből szállítottak a belföldi partnereknek. (Fotó: Perl Mártonj Neßui/aq Kósáné dr. Kovács Magdával, a SZOT titkárával Szakszervezetek a frontvonalban „£s akkor hol volt a szakszervezet?!” Ugye ismerős a kérdés? Manapság elég gyakran elhangzik. A kérdezők leginkább az elmúlt fél év társadalmi történéseivel indokolják feltevésének időszerűségét. Az életszínvonal visszaesését eredményező intézkedések, jogszabályok — az adózásról, az árak emeléséről szólók, a bérbruttósítás körüli pontatlanságok és viták, a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos bizonytalanságok stb. — nemigen erősítették a hitet az emberekben, hogy elégséges lenne érdekeik képviselete. Legalábbis az eddigi módon. Nyilvánvaló: a mozgalom főképp a maga megújulásával, a tagjaiért való határozottabb kiállással lehet majd képes mindnyájunk elismerésére megoldani az elkövetkezőkben ráháruló feladatokat. A mai helyzet értékelésére, elemzésére, a tennivalók körvonalazására is vállalkozott Kósáné dr. Kovács Magda,, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára, amikor válaszolt kérdéseinkre. — Az elmúlt hónapokban kétségkívül egyfajta elfordulás figyelhető meg a szak- szervezettől. Nem elsősorban számszerűségében gondolom, hanem politikai hatásában. Ön hogyan ítéli meg ezt? — Pontos számot nem is igen mondhatok. Az áramlást jelzi talán az, hogy a tagság 6,5 százaléka nem írta alá a bérjegyzéken a tag- díjfizetés megváltozott rendjét. Azt, hogy levonják tőle. Ennek ellenére sokan továbbra is bennmaradtak a szak- szervezetben. Talán nem korai általánosítás, hogy leginkább azok léptek ki, akik úgy érzik, a szakszervezet nélkül is képesek érvényesíteni érdekeiket. Ha csak ötszáz tagot vesztünk, én már azt is fájlalom. Fontos, hogy e nehéz helyzetben a bérből és fizetésből élők, több mint 90 százaléka szavazott bizalmat. — Bizonyára annak elemzését is elvégezték, mely tényezők vezettek a jelenlegi helyzet kialakulásáig, s áttekintették az útmutató elvi gondolatokat. Fontos ez azért is, mert a már említett elfordulás, bizonytalanság különösen érzékelhető helyi szinteken... — Nem szívesen használom az elfordulás szót. Inkább a követelmények megnövekedéséről érdemes beszélni. S az is igaz, mindaddig, amíg követelnek tőlünk a tagok, van hitele a mozgalomnak. Természetesen tisztában vagyunk vele, a gazdaság működési zavarai nehezítik munkánkat. Azt akarjuk elérni, ne csak pusztán az eredmények jelentsék érdekképviseleti munkánk mércéjét, sokkal inkább a kiállás! Az önálló arculatú szak- szervezeti álláspont és a tagság előtti nyilvános alkufolyamat. Fontos, hogy minden egyes foglalkozási, szakmai csoport megtalálja érdekei szervezett módját. Ez erősíti képviseleti tevékenységünk hitelét. Szükséges átgondolni azt is, hogy ehhez elegendő jogi garanciák áll- nak-e rendelkezésünkre, röviden: kell-e szakszervezeti törvény? — Az esztendő elején a bérek bruttósításakor adódott az egyik fontos megmérettetés. Ez nem hozta a kívánt zökkenőmentességet. Az Ön tapasztalatai is hasonlóak? — Látja, ez is a megújulás során megoldásra váró egyik fontos kérdést veti fel: mi az a határ, ameddig a szakszervezetnek vannak feladatai! JS folyamatban állami teendőket vállaltunk át. holott valójában csupán a közreműködésre, az ellenőrzésre lett volna megbízatásunk. Sok helyen volt kapkodás. Rosszul hajtották végre a bruttósítást, vagy kicsúsztak az időből. A pedagógusok esetében például már el is jártunk az érdekükben. Bár a tapasztalatok értékelése még tart, azért a problémák nem ismeretlenek előttünk- Ügy véljük eredeti célunkat — a nettó keresetek megőrzését — általában sikerült elérnünk. — Egyre érzékenyebbé váló terület a foglalkoztatáspolitika. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke szerint a munkanélküliek arányának növekedésével kell számolni... — A szakszervezetek érdekeltek a stabilizációs, kibontakozási program megvalósulásában. Ez azonban nem jelenti, hogy ne lenne a mozgalomnak saját fontossági sorrendje. A kormány a gazdasági hatékonyság fokozását tartja elsődlegesnek. Ezt tiszteletben tartva, mi a foglalkoztatásbiztonság megőrzését. az emberi sorsok védelmét tesszük értékeink között az első helyre. — Megfelelő eszközök áll- nak-e rendelkezésre e cél eléréséhez? — Minden kormányintézkedést az előbb említettekhez igazítva mérlegelünk. Jelenti ez bizonyos esetekben az egyéni érdekvédelmet is. Hisz egyik legfőbb bajunk, hogy a kétségtelenül helyénvaló állami elhatározások mellett nincs elegendő eszköz, ami az egyes ember védelmét szolgálná. A szakszervezetek mindenekelőtt új munkahelyek teremtésével, az átképzési, a továbbképzési rendszer megújításával igyekeznek esélyt teremteni minden szervezett dolgozónak. Nyilvánvaló és egyértelmű az álláspontunk: a munkanélküliség hazánkban nem lehet természetes állapot, csakis átmeneti jellegű. — A SZOT elnökségének idei, február 26-i állásfoglalása az új követelményekhez való igazodás jeleként értékelhető. A többször említett önálló álláspont miként kívánja megszabni a jelenlegi helyzetben a legfontosabb szociálpolitikai teendőket? Különösképpen a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos viták tartanak ma érdeklődésre számot. — A kongresszuson kifejtett szociálpolitikai koncepciónk három lényeges alapelve: a létbiztonság erősítése, a társadalmi mobilitás és az eltartottak számából eredő életszínvonal-különbségek csökkentése. Az elmúlt időszak több döntése nem közelebb vitt minket céljaink eléréséhez. hanem távolított tőle. Az adórendszer személyi és nem családos, az áremelkedések terheit a több gyermeket nevelő családoknál nem sikerült teljes mértékben kompenzálni. Jól tudjuk azt is, a nyugdíjrendszer feszültségeit oldani kell távlatban. A létbiztonság mellett igen lényeges az érték- állóság, s az, hogy a források előteremtésekor ne terheljük tovább az aktív keresőket. Ehhez természetesen garancia kell. A imái álláspont szerint a SZOT egyetért a nyugdíjrendszer korszerűsítésének céljaival, de szükségesnek tartja a megfelelő biztosítékok megadását. — A most következő nem könnyű időszakban megint csak azt mondhatjuk, nem mindegy, hogyan képes mozgósítani, minél több „erőt” felsorakoztatni a mozgalom. Bőven akadnak azonban gondok, például a fiatalok szervezésében. Melyek ennek az okai? — A kérdéskörnek nagyon sok ága-boga van. Fontos célunk, hogy a fiatalok kerüljenek közel mozgalmunkhoz. Ám, e téren tényleg vannak nehézségeink. A tizenévesek közül ma csak ia szakmunkástanulóknak vannak álapszervezeteik. A réteggel kapcsolatban bizony jócskán akad tennivalónk. Megfigyelhető, a munkát keresők 37 százaléka a nyolcadik általános vagy gimnázium után, szakképzettség nélkül, vagy iskolát követően érkezik a munkahelyekre. Egyáltalán nincs szakszervezeti múltjuk, s érthetően nehezebben találják meg az utat hozzánk. Érdekes és izgalmas kérdés például az is, hogy miért nem alakulhatnak szakszervezeti szervek a felsőoktatási intézményeinkben?! Megfontolandó lenne. — Az előzmények feltérképezése után nyilvánvalóan a megoldandó feladatok is körvonalazódtak. — Azt hiszem, e kérdéskörben is a saját jól végzett munkánk lehet a legjobb propagandánk. A tagszervező tevékenységben az eddigieknél sokkal jobban oda kell figyelni a belépő fiatalokra! Az ifjúsági tanácsok és tagozatok még most keresik a helyüket a mozgalmi munkában. Épp ennek köszönhetően is felvetődött, hogy indokolt lenne rétegtanácsok szervezése. S elengedhetetlen mindehhez a nyilvánosság szélesítése is. Minden tekintetben vonzóbbá téve a szakszervezeteket, úgy vélem, nemcsak a fiatalokat nyerhetjük meg, hanem még szorosabban magunk mellé állíthatjuk a többi korosztályba tartozókat is. Szalay Zoltán
