Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-10 / 59. szám

NÉPÚJSÁG, 1988, március 10., csütörtök KETTEN A HAZAI TENISZRANGLISTÁN A példaképek bűvkörében A profik adogatását kö­vetően a labda körülbelül 250 km órás sebességgel sü­vít át a háló felett. Vajon azok a gyerekek, akik csak pár éve foglalkoznak beha­tóbban a tenisszel, mekkora erőt képesek belevinni a nyitásba? Sok más mellett ez a kérdés is * motoszkált a fejemben, amikor két tehet­ség felkeresésére készültem Igen, tehetségek, amit éke­sen bizonyít, hogy a nemré­giben napvilágot látott ha­zai ranglistán mindketten az ötödik helyet foglalják el. Takács László, az egri 3-as iskola ötödikese, Kovács Emese kiskörei, ő a követ­kező tanévben lép a felső tagozatba. — Mikor ismerkedtél meg a tenisszel? — Hároméves lehettem, amikor már püföltem a szi­vacslabdákat — válaszolt Takács Laci. Majd pár év­vel később már rendes ütő­vel, s rendszeresen edzet­tem. Igaz, ekkor is épp hogy át tudtam kukucskálni a há­ló fölött. Először édesapám­tól tanultam (Takács László az ESE OB I-es női csapa­tának edzője, a szerk.), majd Szemerédi János és Eisert Árpád bácsihoz kerültem. Most ismét a papa vett a szárnyai alá. — A Tenisz című ■ folyó­irat legutóbbi számában is közölték a ranglistát. Milyen érzés volt ebben olvasni a neved? — Nagyon jó. Egyébként ez az egyetlen lap, amit az első betűtől az utolsóig el­olvasok. — Mennyi munka húzódik meg a helyezésed mögött? — A vasárnapot kivéve mindennap edzek, ha nem Ián nem érdekli őket a sport. Lusták. A versenyek után sem kíváncsiak, hogy mit értem el. (Édesapja. — az is­kola testnevelő tanára — árulta el, hogy Emese néha már szégyell! magát, amiért elüt a többiektől, vagyis mert komolyan veszi azt. amit csinál.) — Kinek a játéka tetszik? — Steffi Graf a példaké­pem. Hogy meddig jutok a teniszezésben nem tudom, de szeretnék minél magasabb szintet elérni. — Hogyan zajlik egy na­pod? — Reggel negyed héttől apuval edzek, a suli után hol az úttörőzés ad munkát, an­gol és német órára is járok, s persze a házi feladatot sem hanyagolhatom el. — Két évig még ebben a korcsoportban indulhatsz. Mi­lyen terveket szövögetsz? — Mindenképpen jó len­ne megismételni az elmúlt esztendei eredményeimet, amelyekkel sikerült elérni a ranglista ötödik helyét. Ahogy számolgattunk, az Idén 15—20 versenyen in­dulok, de hogy hány győzel­met kell elérnem az első tíz közé kerülésért, nem is sej­tem. Az a jó, ha minél több­ször nyerek. — Azt ugye nem kell mon­danom, hogy a hazai tenisz­térképen a Kisköre melletti zászlócska egyet jelent ve­led. hiszen a legjobbak kö­zött te vagy itt az első, aki felhívta magára a figyelmet. — Igen, tudom — felelt kurtán Emese. — További sikereket kí­vánok neked, s a hozzád ha­sonló szárnypróbálgató gye­rekeknek! Es ... ne szégyellő azt, hogy sportolsz! (B. F.) Takács László teniszütővel a kezemben, ak­kor a kondicionáló terem­ben, vagy futok a környé­ken. Azt hiszem elsősorban a szorgalmamnak köszönhe­tem ezt az eredményt. — Mondd, milyen egy-egy mérkőzés? — A szervák a felnőtte­kéhez hasonlítanak, persze jóval gyengébbek és elég gyakori a kettős hiba is. Ál tálában azé a pont, aki job ban bírja az alapvonalazást hisz a röpték, rövidítések más ütésformák a mi kor osztályunkra még kevésbé jellemzők. Sok múlik azon hogy ki milyen adogatásbiz tonságra tett már szert. — A ranglistát egyfajta pontozás alapján állították fel. Te ezt hogyan gyűjtöt­ted össze. — Tavaly három első he­lyezést szereztem és több versenyen voltam második, harmadik. — Ki a példaképed? Kovács Emese — Hát, kettő is van. Bo­ris Becker és Pat Cash. — őket utolérni nem gye­rekjáték ... — Igen. ezért már azzal is elégedett leszek, ha fel­nőttként is jegyeznek majd az ország tíz legjobb teni­szezője között. Kovács Emesével az isko­lában. a tanítás végén talál­koztam. — Emese, fogadjunk ki­találom, hogy otthon mi min­den van a szobád falán. — Jó. — Tehát, oklevelek, egy polcon serlegek, érmek és legalább négy, híres tenisze­zőt ábrázoló poszter. — Veszteni tetszett, mert csak két kép van a falon. — Rendben, de fordítsuk komolyabbra a szót. Hogyan fogadták az osztálytársaid, ezt a Kiskörén igazán nem mindennapi sportteljesít­ményt? — Sajnos kevesen tudják, néhányukat kivéve, egyálta­Csak röviden... Helyesen A nyomda hibájából tegnapi számunkban saj­nálatos névelírás történt. A helyes cím: Vendégfo­telunkban: Zsiborás Gá­bor. A Népújság tippjei a 11. hétre: t. Ferencv.—Bp. Honvéd 2 x 2. Békéscsaba—Rába ETO t 3. Kaposvár—Vasas 2 X !. VfB Stuttg.—Bremen 1 x 5. Dortmund—Frankfurt 1 6. B. München—Möncheng. 1 x 7. F. Köln—Stuttg. Kickers x l 8. Aachen—Blau Weiss l x 9. Torino—Milan x Z 10. Avellino—Juventus x 1 11. Como—Roma x Z 12. Messina—Bologna x 1 13. Parma—Catanzaro s l Pótmérkőzések: 14. Tatabánya—MTK-VM 1 2 15. Trlestina—Piacenza l x 16. Düsseldorf—Wattensch. x l Egri Tanép—Kiskunfélegy­háza 117—77 (47—40). NB Il-es férfi kosárlabda-mér­kőzés. Kiskunfélegyháza. V.-' Zékány. Erdélyi. Tanép: Káló 12, Nádai 12. Franko- vics 24. Sipeki 27. Ringer 12. Cs.: Huszti 11, Széphe­gyi 14, Bállá 5. Edző: Ko- menczy Lajos. Félgőzzel is magabiztosan, kosárdöm- pinggel nyerték utolsó mé» kőzésüket az egriek. A baj­nokságban csaknem egy hó­napos szünet következik, március végén pedig a rá­játszás kezdődik. 4c A tavaszi bajnoki rajt előtt edzőváltás történt a Honvéd Gáspár SE együtte­sénél. Oláh Ferenc más irá­nyú elfoglaltsága miatt a jövőben nem tudja ellátni az edzői teendőket, az utód­ja Stuvek István lett. A volt szakvezető a szakosztály élére került és a frisss-fe- -hérek hazai mérkőzéséről ő tudósítja maid lapunkat. * A Galyatetőn megrende­zett Alpesi ifjúsági fiú OB-n a műlesiklás csapatverse - nyében a Kékesi Sas SC ezüstérmet szerzett. + A honvédségtől leszerelt Szabó Zoltánt (legutóbb a H. Gáspár SE-ben szere­pelt) a Füzesabonyi SC ki­adta a Siroki Vasasnak, A döntőre már nincs... A júniusi labdarúgó Eu- rópa-bajnokság döntőjére kinyomtatott 950 ezer belé­pőjegy közül 730 ezer már gazdára talált. Az EB-dön- tőbe jutott külföldi orszá­gok szövetségeinek 260 ezer, a fináléban nem szerepelt nemzeteknek 20 ezer jegyet küldtek el, a többit az NSZK-ban értékesítették. öt mérkőzésre már egy­általán nem lehet jegyet kapni: az NSZK bárom cso­porttalálkozójára, a Dánia— Spanyolország összecsapás­ra, valamint a június .25-i döntőre. Csupán három olyan »mérkőzés akad. amely­re még minden árkategóriá­ban belépőhöz lehet jutni. Ezek alapján a legkisebb érdeklődésre az Írország— Szovjetunió, az Anglia—Szov­jetunió és az Írország— Hollandia találkozó tart számot. Ezüstgerely-pályázat Az ÁISH idén is meg­hirdette az 1986—1987-es esztendő Ezüstgerely-pályá- zatát. A huszonhat éve rend­szeresen megrendezett ak­ción ezúttal is hat kategó­riában várják az alkotók munkáit. A sportirodaiam kategó­riában pályázni lehet az 1986. május 1. után megje­lent minden olyan sport- tárgyú könyvvel, irodalmi alkotással, vagy megirt, de kiadatlan (minimum 30 gé­pelt oldalas) kézirattal, amely: — egy-egy sportág szak­mai, oktatói, nevelési cél­ját szolgálja, — a diák- vagy tömeg­sporttal, a szabadidő egész­séges eltöltésével foglalko­zik. — a sport szerepét hang­súlyozza az egészség meg­őrzésében. — emlékezetes sportese­ményt örökít meg, vagy va­lamely kiváló sportoló pá­lyafutásával foglalkozik és korábban nem vett részt a pályázaton. A beküldhető pályamun­kák száma korlátlan. Az el­ső 15 ezer. a második i0 ezer, a harmadik 7 ezer fo­rintot nyerhet. A képzőművészeti pályá­zaton olyan alkotók mun­káit váriák. akik (festmény, kisplasztika, szobor, grafi­ka stb.) a testnevelés és sport témaköréből merítik témájukat. Az első 40 ezer. a második 30 ezer, a har­madik helyezett 20 ezer fo­rintot érdemel ki. Várják ipar- és képzőmű­vészek sporttárgyú alkotá­sait is. Minden olyan pálya­munka (serleg, plakát, érem. plakett stb.) részt vehet, amely a testnevelés és sport- mozgalom területéről gyűj­ti témáját. A legjobb alko­tó 30 ezer, a második 20 ezer, a harmadik 10 ezer forintot vehet át­Versenyezhetnek hivatá­sos és amatőr fotósok mű­vészi színvonalú képekkel, amelyek témájukat; — a versenysport, az után­pótlás-nevelés. az iskolai sportélet, a tömeg- és sza­badidősport, valamint a tu­rizmus köréből merítik, és 1986. május 1. után készül­tek. Pályázni lehet fekete­fehér és színes felvételekkel (diával nem). A kívánt kép" méret 30X40 centiméter. Az első 7 ezer, a második 5 ezer. a harmadik 3 ezer fo­rintot nyer. A sportfilmek versenyén indulhat minden 1986. má­jus 1-je után készült alkotás, amely a diák-, verseny­vagy tömegsport-tevékeny­ségről, illetve a turizmus népszerűsítéséről szól. az első 15 ezer, a második 10 ezer, a harmadik 7 ezer fo­rintot kap. Végül nevezhető a pályá­zatra minden olyan rádió­műsor, amely a diák- és sza­badidősportot, a turizmust, az élsportot mutatja be. a sportmozgalom vagy vala­mely sportág fejlődésével foglalkozik, hazai vagy kül­földi sporteseményről tudó­sít. A legjobb 5 ezer, a má­sodik 3 ezer, a harmadik 2 ezer forintot nyer. Az alkotásokat 1988. ápri­lis 15—30. között a Testne­velési és Sportmúzeumba (XIV., Dózsa György út 3.) kell beküldeni. M N K-eredmények Tegnap játszották le a 48. Magyar Népköztársasági Lab­darúgó-kupa negyeddöntője első fordulójának mérkőzéseit, amelyeken a következő eredmények születtek: Szolnok—Ha­ladás 1—1 (1—0). Békéscsaba—Bp. Volán 2—0 (1—0), Video­ton—Rába ETO 1—1 (I—0), Bp. Honvéd—Vasas 0—0. A szerdai első 90 perc után március 23-án kerül sor a Visszavágókra, s a két találkozó összesített eredménye doni a négy közé jutásról. FALUSI SPARTAKIÁD MEGYEI DÖNTÖ Az egri és gyöngyösi körzetiek vitték a prímet A napokban Gyöngyösön zajlott le a falusi sparta- kiád megyei döntője, amely­ben három sportágban te­kében, asztaliteniszben és sakkban mérték össze tu­dásukat az indulók, Eger, Gyöngyös, Hatvan, Heves és Füzesabony körzetének fi­náléba jutott versenyzői. Az összecsapásokon az egri és a gyöngyösi körzet spor­tolói vitték a prímet, de jól szerepeltek a bükkszé- ki és a markazi női sakko­zók is. Eredmények. Asztalite­nisz. Nők: 1. Bakos Veroni­ka (Gyöngyös körzet), 2. Kovács Ibolya. 3. Murányi Katalin (mindketten Eger k.). Csapatban: 1. Eger kör­zet, 2. Füzesabony k., 3. Gyöngyös k. Férfiak: 1. Vigh Csaba, 2. Szabó Fe­renc," 3. Gál László (mind­hárman Eger k.). Csapat­ban: 1. Eger körzet, 2. Gyöngyös k., 3. Füzesabony k. Sakk. Nők: 1. Huszár Ag­nes (Bükkszék), 2. Skoda Andrea (Márkáz), 3. Zagyva Bea (Bükkszék). Csapatban. l. Bükkszék (egri k.). Férfi­ak: 1. Zámbó András, 2. Szecskó Ágoston (mindket­ten egri k.), 3. Fehér Mi­hály (hevesi k.). Csapatban: 1. egri körzet 16,5, 2. füzes­abonyi k. 9,5. 3. gyöngyösi k. 7,5 pont. Teke. Nők: 1. Juhász Jó- zsefné (egri k.) 146, 2. Gácsi Istvánná (gyöngyösi k.) 140, 3. Suhaj Ernőné (egri k.) 126 fa. Csapatban: 1. egri körzet 272, 2. gyöngyösi k. 247, 3. hatvani k. 224 fa. Férfiak: l. Benei József (gyöngyösi k.) 164, 2. Csőke László 156. 3. Herle István 154 (mind­ketten hatvani k.). Csapat­ban: 1. gyöngyösi körzet 314, 2. hatvani k. 310, 3. eg­ri k. 279 fa. SAKK Apad a Bélapátfalva előnye Két fordulóval a megyei .sakkcsapatbajnokság be­fejezése előtt fél pontra csökkent a bélapátfalviak előnye a Heves előtt. A 4. fordulóban a hevesiek ki­ütéses győzelmet arattak Füzesabonyban. Eredmények: Füzesabony —Heves 2—10. Hajnal—For­gó, Engel—Tóth M., Vámo­si-Orosz, mind 0—1, Csa- nálosi—Bódi döntetlen, Gál S.—Vajda. dr. Gordos—Szé­kely mindkettő 0—1. dr- Bo­ros—Juhász M. 1—0, Makk — Juhász S. döntetlen, Gál P.—ifj. Bán. Nagy—Babucs, Zele—Veres, Winkler—Tóth A. mind 0—1. Bélapátfalva—Hatvan 8,5 —3,5. Ikanov—Gorda, Éberth—Mátrai, mindket­tő 1—0, Zolnai—Süli dön­tetlen, Cseh—Orgndi 0—1. Barta—Gyóni. Racskó— Szentgyörgyi, Sipka— Schmidt. Zombori—Érsek mind 1—0, Váradi—Kobul- niczky döntetlen, Balogh— Mike 1—0, Vanyó—Kovács döntetlen. Kormos—Binder 0—1. A bajnokság állása: Bél­apátfalva 31, Heves 30,5, Hatvan 20,5, Füzesabony 14 pont. A hét végi utolsó előtti fordulóban játsszák a bajnokság végkimenetelét döntően befolyásoló Heves— Bélapátfalva rangadót. VÍVÁS File és Oravetz vidékbajnok Békéscsabán rendezték meg nemrégiben a vidéki vívó utánpótlás seregszem­léjének számító serdülő- és ifjúsági vidékbajnokságot, amelyen az Eger SE fegy­verforgatói két bajnoki cím megszerzésével és jó helye­zésekkel hívták fel maguk­ra a figyelmet. Két napon át mintegy 500 fiatal lépett pástra, hogy bizonyítsa tu­dását, felkészültségét. A serdülő kardozók mezőnyé­ben Oravetz Zoltán — ta­valy még úttörő korcsopor­tosként elért sikerét megis­mételve — ezúttal sem ta­Filc János Iáit legyőzőre. Az ifjúságiak versengésében mintegy 70- en fogtak kardot, s az egri­ek itt is kivágták a rezét. Az összecsapások után File János nyakába aranyérmet akasztottak és Oravetz egy korcsoporttal följebb is re­mekelt, ötödik lett. Az ifjúsági tőrözők ki­élezett küzdelmében Vágá­si Róbert meggyőző vívás­sal a dobogó második fo­kára állhatott, de kis sze­rencsével akár a bajnoki címet is megszerezhette volna. Oravetz Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents