Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-10 / 59. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK í XXXIX. évfolyam, 59. szám ÁRA: 1988. március 10., csütörtök 1.80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Teljesült a lakásépítési terv Az ÉVM és Heves megye vezetőinek egyeztető tárgyalása Képünkön:a Napsugár utcai lakótelep Egerben (Fotó: Szántó György) Tűz és védelem Múlt év december 31-én kétségtelenül tűzvédelmi szempontból is nehéz évet zártunk. Az adatok szerint tavaly csaknem 12 ezer esethez riasztották a tűzoltókat hazánkban. S bár ez kilencszázzal kevesebb, mint a megelőző esztendőben. a keletkezett kár azonban jóval jelentősebb. Több. mint 457 millió forint vált a lángok martalékává. Mindehhez azonban hozzá kell adni azt az összeget is, amely a termeléskiesés, a szerződések, főként a nemzetközi megállapodások nem teljesítése miatt — nem beszélve a piacok elvesztéséről — milliárdokra rúg. Szomorú tény: az elmúlt évben 229- en haltak meg, s csaknem hétszázan szenvedtek el égési sérüléseket. Amikor tegnap á Heves Megyei Tűzoltó-parancsnokságon az 1987-es tűzvédelmi munkát értékelték, nem eshetett másról szó, minthogy szűkebb hazánkban is az országoshoz hasonló a helyzet. Valamivel több, mint 19 millió forintot voltunk kénytelenek feljegyezni a veszteséglistára, tízen vesztették életüket a lángok között. Természetesen a szakemberek elemzésük során számba vették azokat az okokat is, amelyek az életveszélyt is előidéző tűzesetekhez vezettek. Mindenekelőtt az elektromos berendezések meghibásodása, továbbá a dohányzás. a tüzelő- és fűtőberendezések szabálytalan kezelése szerepel ezek között. Már többször is szó esett róla. lapunk hasábjain is, hogy leggyakrabban saját magunk felelőtlensége, nemtörődömsége játszik közre a tűzesetek kialakulásában. Nyilvánvaló, azon túl, hogy a korábbiaknál is hatásosabban kell fellépni az előírásokat megsértőkkel szemben. elgondolkodtató kell, hogy legyen: igen sok vállalat a különböző beruházásoknál — úgymond a költségek kíméléseként — egyszerűen elfelejti a tűzvédelemmel kapcsolatos nélkülözhetetlen szabályok betartását, betartatását. A megelőzésnek igen fontos szerepe van abban, hogy az egyébként életünkben elengedhetetlen természeti elem megfékezhető legyen. A tűzoltóság a tanácsi szervekkel, a rendőrséggel együtt meghatározta a legfontosabb célokat is e téren: a szakmai felkészültség fokozását, a védelem tervszerűségét, a technikai eszközök bővítését, korszerűsítését, a társszervek együttműködésének további erősítését. Az azonban kétségtelen, elképzeléseik csak a lakosság hathatós támogatásával válhatnak valóra. Szalay Zoltán Megyénkben a VII. ötéves terv időszakában a tervezettnek megfelelően alakult a lakásépítés. A magánlakásépítések növekedésének eredményeképpen 1986-ban túl is teljesült a terv, s az elmúlt évi elképzelések is valóra váltak. Bár az állami lakásépítések is jó ütemben haladnak, a gondok döntő hányadát a magánlakás-építés ösztönzésével kell megoldani, nemcsak országszerte, hanem megyénkben is. A többi között e megállapodások születtek tegnap Egerben, a megyeházán az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint megyénk párt- és tanácsi vezetőinek tervegyeztető tárgyalásán. A tanácskozáson a tárcát Szűcs Endre miniszterhelyettes képviselte, s többek között részt vett Schmidt Rezső, Heves Megye Tanácsának elnöke és Kürtösi Károly, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. Zámbori Ferenc, a megyei tanács építési és vízügyi osztályának vezetője súlypontozta az elért eredményeket és a legfontosabb feladatokat. Nem elhanyagolható a tény, hogy egyre nehezebb körülmények között valósítható meg a megfelelő lakásválaszték kialakítása. A fejlesztések elsődleges célja: valamennyi rétegnek biztosítani. bérklubba 361 vállalat és szövetkezet kérte felvételét, közülük eddig csaknem 270-nek a jelentkezését fogadták el, több igény elbírálása még folyamatban van — jelentették be az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal szerdai sajtótájékoztatóján. Popper László, az ÁBMH osztályvezetője elmondta, hogy o bérklubtagság révén a vállalatoknak és a szövetkezeteknek mintegy 10 százaléka mentesül a központi bérszabályozás kötöttségei alól. A tagok úgy gazdálkodhatnak a bérrel, mint bármely más költségükkel, dolgozóik keresetét olyan mértékben emelhetik, ahogy azt indokoltnak tartják feladataik ellátásához, viszont ezzel egyidejűleg igen színi — belátható időn belül — a lakáshoz való jutás lehetőségét. Az arra rászorultak állami bérlakáshoz juttatása a kisszámú lakásépítések mellett csak akkor megoldható, ha a helyi tanácsok a jogszabályokban biztosított feltételekkel élve ösztönzik az állami bérlakások visszaadását, növelve ezáltal az újra elosztható lakások számát. A imagánlakás-építkezések- hez szükséges megfelelő állami telekkínálat — kevés kivételtől eltekintve — megyénk valamennyi településén rendelkezésre áll. A legkedvezőtlenebb a helyzet Egerben, ahol a korábbi években beépültek a közművesített telkek, például az Almagyar-dombon és a Pásztor-völgyben. így az elmúlt évben újabb telkek kialakítására nem kerülhetett sor. Az egri lakosok telekellátásának javításáért a városi tanács két és fél millió forinttal támogatta a környező községeket, így 25 család tudott új otthont teremteni. Megyénk ebben az évben a lakóházfenntartási feladatok ellátásához 175 millió 762 ezer forint állami támogatást kapott. A lakásárak az elmúlt évben nőttek: míg 1986-ban négyzet- métere 13—14 ezer forintba került, addig tavaly már elérte a 15—16 ezer forintot. goni hatékonysági követelményeknek kell megfelelniük. A tagsággal a vállalatok arra kötelezik magukat, hogy az átlagosnál hatékonyabban gazdálkodnak, legalább 13 százalékos vagyon- arányos nyereséget érnek el, eredményük javításához semmiféle állami támogatást nem vesznek igénybe, mindenkor pontosan eleget tesznek fizetési kötelezettségüknek, s a népgazdaság szempontjából kiemelkedő jelentőségű feladataikat átlagon felül teljesítik. A bérklub rendszerét egyetlen vállalat sem használhatja fel átmeneti előnyök szerzésére, mert ha egy-két év múlva kilép, akkor nem, vagy csak részben tarthatja meg korábbi kedvezményezett bérfejleszA már folyamatban lévő idei és jövő évi átadású lakások ára négyzetméterenként 15 ezer 600 és 16 ezer 300 forint között mozog. A magánlakás-építések költségeinél 30 százalék körüli árváltozásra lehet számítani. A tanácskozáson többek között szó esett arról is, hogy jó ütemben halad az egri új uszoda építésének tervkészítése. Az új fedett uszodához nyitott és tanuszoda is kapcsolódik majd . .. Nem érdemtelen megemlíteni, hogy megyénk építőipari vállalatai és a kommunális szervek jó eredménnyel, nyereséggel zárták az elmúlt évet. A Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalaté például 81,7 millió forint volt. a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat tavalyi eredményei 10 százalékkal haladták meg az előző évit, s 67 millió forintra tehetők. A vállalatok felkészültek az 1988-as új szabályozók adta gondok megoldására, s arra törekednek, hogy tervüket teljesítsék. S bár a lakásfenntartás anyagi lehetőségei is csökkentek, mégis ésszerű munkát végeznek megyénkben e téren. Elsősorban az új, gazdaságosabb technológiai lehetőségeket keresik, s nagyobb szervezettséggel próbálnak az előző éveknél jobb eredményt elérni. tését. Ha pedig nem tud eleget tenni a vállalt feltételek bármelyikének, de a béreket a népgazdasági átlagnál jobban emelte, akkor a többlet bérkifizetéseket számottevő adó sújtja. A bérklubtagsággal járó előnyök mintegy 330 ezer dolgozó kereseti lehetőségeit javíthatják átlagon felül. A bérklubtagság egyik legfontosabb feltétele, hogy a bérek emelkedéséből adódó költségnövekedést a vállalatok nem háríthatják át a vevőkre. A tisztességes ármagatartás már a felvételi kérelem elbírálásánál is alap- követelmény; visszautasították azoknak a vállalatoknak a jelentkezését, amelyek ellen indokolatlan áremelések mi(Folytatás a 2. oldalon) Csaknem 276 taggal indul a bérklub Hans-Dietrich Genscher Budapestre érkezett Hans-Dietrich Genscher. a Német Szövetségi Köztársaság alkancellárja, külügyminiszter, az NSZK kulturális hete alkalmából, annak fővédnökeként szerdán Budapestre érkezett. Társaságában van felesége, Barbara Genscher asszony is. Hans-Dietrich Genscher útja a Ferihegyi repülőtérről a Magyar Nemzeti Galériába vezetett, ahol ünnepélyes keretek között kezdődött meg az NSZK-beli kultúra és művészet egyhetes magyarországi seregszemléje, s annak első eseményeként megnyílt a Bauhaus- utópiák című vendégtárlat. (Folytatás a 2. oldaton) SOKOLDALÚ TÁJÉKOZÓDÁS, ÉLÉNK ÉRDEKLŐDÉS Jl svéd Szociáldemokrata Munkáspárt delegációjának látogatása A Finomszerelvénygyárban a svéd vendégek megtekintették a Mecman-licenc alapján készülő termékek gyártósorait (Fotó: Koncz János) Március 8-án és 9-én megyénkbe látogatott a svéd Szociáldemokrata Munkáspárt hazánkban tartózkodó delegációja. John Olle Perssont, a végrehajtó bizottság póttagját, a küldöttség vezetőjét, Ewa Petersen parlamenti képviselőnőt és a külügyekkel foglalkozó Conny Fredricssonl Barta Alajos, a megyei párt- bizottság első titkára fogadta kedd délután Egerben. A vendégek és a házigazdák között rövid időn belül élénk eszmecsere bontakozott ki a Magyarországon zajló gazdasági és társadalmi folyamatokról. a politikai irányítás feladatairól, a pártépítésről. Ez a nyitottság és őszinte kíváncsiság jellemezte a szerdai programokat is. elsőként a Finomszerelvénygyárban tett látogatást, me(Folytatás a 2. oldalon) AZ MHSZ VENDÉGEI Fogadás a lengyel delegáció tiszteletére A Magyar Honvédelmi Szövetség főtitkárának meghívására hazánkban tartózkodik az MHSZ testvérszervezetének, a LOK- nak ötfős küldöttsége. A delegáció, amelyet Taüeus Tuczapaki vezérezredes, a központi vezetőségének elnöke vezet, tegnap Trin- ger Gyula ezredesnek, az MHSZ országos főtitkárhelyettesének kíséretében Egerbe érkezett, és kétnapos látogatás keretében ismerkedik megyénkkel. A küldöttséget szerdán, Eger határában a szövetség fiataljai köszöntötték, majd később az MSZMP Heves megyei székházában Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára fogadta a vendégeket, adott rövid tájékoztatót szűkebb hazánk mindennapjairól és életéről. A küldöttséget szerdai programja során dr. Pintér István, az MHSZ megyei .vezetőségének titkára ismertette meg az itt folyó honvédelmi munkával, szövetségi és klubélettel, amelyet követően lengyel vendégeink látogatást tettek az Egri Városi Rádióklubban és az Egri Do^ hánygyárban is. A délutáni városnéző program során Tuczapaki vezérezredes koszorút helyezett el a Dobó téren, az egri várvédők szobránál. A lengyel delegáció ma. csütörtökön Gyöngyösre látogat, ahol az MHSZ városi vezetőségének munkájával és a 7-es Számú Általános Iskolában folyó honvédelmi neveléssel ismerkedik. A Heves megyei program a Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaságban, valamint a Gyöngyszöv Áfész Pattin- ka-üzemében tartandó üzem- látogatással zárul. Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára megyénk életéről tájékoztatja a vendégeket (Fotó: Szántó György)