Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-07 / 56. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 7., hétfő 3 SZŰNNI NEM AKAR A SORBAN ÁLLÁS Útleveleskedés...? MAGASRA EMELTÉK A MÉRCÉT II Mechatronika az elektronikáért Az Egri Rendőrkapitányság ügyfélfogadójában ebben az évben már szinte megszokott kép: a fogadóórák alatt a sor csaknem a bejáratig tart. Olybá tűnik, mintha mindenki az év elején szeretné elintézni a világ valamennyi országába szóló útlevelének sorsát. Valójában elkészítésének ideje nem olyan túl hosszú, ami azt indokolná, hogy már most, az esztendő kezdetén ki kellene váltani ezt az okmányt. Többek között erről és a legfontosabb előírásokról beszélgettünk Bartos Sándor r. őrnaggyal, a kapitányság igazgatásrendészeti osztályának vezetőjével. — Február végéig mennyien fordultak önökhöz útlevelük kiállíttatása végett? — Volt forgalmunk bőven, több mint ötezren adták be kérelmüket, hogy megkaphassák az új rendelkezéseknek megfelelő, a világ összes országába érvényes utazási könyvecskét. Volt olyan szerdai nap, amikor háromszáz- tízen álltak itt sorban. Átlagban egy-egy napon 120 ügyfél. fordul meg most nálunk, tavaly ugyanilyenkor mindössze negyvenen-ötve- nen jöttek. Sajnos, sokszor előfordult, hogy az állampolgárok úgymond ad hoc jelleggel indulnak útra, például azért, hogy csatlakozzanak a Bécsben vásárolni szándékozókhoz. Ilyenkor azután azonnal szeretnék kiváltani útlevelüket. — Bizonyára az sem árt, ha elismételjük, melyek a főbb előírások. — Az állandó lakhely szerint illetékes hatóságnál kell a kérelmet benyújtani. Ezt megteheti bármelyik közvetlen hozzátartozó is. de akkor magával kell hoznia a távollévő személyi igazolványát. Az útlevél elvitelénél azonban erre nincs szükség. Arra is van lehetőség, ha kéri valaki, hogy postán küldjük el az általa megadott címre a kész okmányt. — Hány nap alatt készülnek el egy útlevéllel? — Akinél nincs kizáró ok az utazásból, annak az elbírálásra két hét jut. Valójában 30 nap lenne a határidő ... — Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit kell tenniük a 14 éven aluliak esetében. — Január 1-jétől a gyer- mekkorúak pusztán a szülő jogán már nem utazhatnak. A rendelkezés szerint külön útlevelet kell a részükre is váltani, ehhez azonban egy nyilatkozatot kell beadni, s azt mindkét szülőnek alá kell írnia. A gyermekét egyedül nevelő édesanya vagy édesapa esetében szükséges a válást kimondó bírói végzés. — Jó néhány ember előtt az sem teljesen világos, ezek után meddig tart az útlevél érvényessége: — Fontos tudni, hogy az útlevelek érvényessége a kiutazási engedély kiadásával egy időben automatikusan meghosszabbodik öt évre. Egyébként azt is el kell mondani, hogy ha valaki a jelenleg birtokában lévő kék útlevelet hozza el, abba is bekerül — természetesen 500 forintos okmánybélyeg letételekor — az engedély. Űj nyugati útlevelet pedig ne is kérjenek, hiszen az engedély most már a Föld valamennyi országába szól. — Hogyan lenne megelőzhető a sorbanállás? — Ennek érdekében kérni szeretnénk az állampolgárokat, hogy jobban' tervezzék meg útjaikat, s ennek megfelelően legalább három héttel előtte jelentkezzenek nálunk. Mint említettem, az átfutási idő két hét. Természetesen, ha a soronkívüliség indokolt, akkor hamarabb teljesítjük a kérést. Azért azt sem árt figyelembe venni. ha valaki mondjuk a nyár közepén szeretne külföldre menni, annak nem feltétlenül muszáj már most eljönnie. Természetesen mi is igyekszünk szolgálni az állampolgárokat: a sorbanállás elkerülése, csökkentése. illetve a munka meggyorsítása érdekében március 7- én. hétfő reggeltől útlevélfelvétel lesz az egri városi tanács ügyfélszolgálati irodájában is. (sz. z.) Veteránok számvetése Egerben, az MSZMP Oktatási Igazgatóságának épületében tartotta meg beszámoló és a további feladatokat meghatározó közgyűlését a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége égisze alatt működő Egri Veteránok Klubja. A megjelenteket, közöttük az elnökségben helyet foglaló Balogh Lászlót, az országos szövetség tagját, Kovács Lajost, a megyei, Hegyi Jánost, az egri városi pártbizottság munkatársait, dr. Kocsis Sándort köszöntötte elnöki megnyitójában. majd dr. Demeter Rudolf klubelnök fűzött szóbeli kiegészítést az írásban kiadott vezetőségi beszámolóhoz, amely részletesen felölelte és taglalta a klub megalakulása — 1987. március 27-e — óta eltelt Időszakban végzett munkát. A július 11-én, a „vidéki MEASZ-tagok bevonásával” kiegészült klubéletet ötfős vezetőség irányította többkevesebb sikerrel, mivel kellő tapasztalatok híján a feladatok végrehajtásában gondok jelentkeztek. Ennek ellenére a munkaprogramban foglaltak nagy részét elvégezték, különösen a szociális és keg3'eleti tevékenységüknek tettek maradéktalanul eleget, viszont hiányosságok merültek föl a tagság bajtársi kapcsolatának szilárdításában. Ezért a jövőben erre még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk. Elhangzott az i9, hogy a klub zavartalan működéséhez a szükséges technikai, dologi feltételeket a városi pártbizottság messzemenően biztosította. Erősödött a kapcsolatuk a népfronttal, a KISZ-szervezetekkel, a fegyveres erőkkel, az üzemek, iskolák fiataljaival is. Ezt számtalan példával támasztotta alá a klubelnök, amelynek keretében részletesen elemezte a munkaprogramban tervezettek végrehajtását ... Később, az idei esztendő programjának ismertetésénél a fő hangsúlyt arra helyezte, hogy a tavalyi év tapasztalatait leszűrve mennyiségileg kevesebb, tartalmában viszont nem csökkenő, a bajtársak egészségügyi és szociális állapotát is figyelembe véve készítsenek, fogadjanak el. Ennek megfelelően tervszerűbbé, rendszeresebbé kívánják tenni a gyárakba. szövetkezetekbe történő látogatásukat, a közös kirándulásokat, a fiatalok körében az élménybeszámolók tartását, a nyugdí- jasklubokkal való szorosabb együttműködés megteremtését. a történelmi, s hősi emlékhelyek látogatását, valamint a tagok szociális ügyeinek az intézését. A beszámolót és az idei év akcióprogramját több felszólalás és vita után fogadta el a tagság. (fazekas) Voltaképpen még nem túl nagy múltra tekinthet vissza a gyöngyösi Mechatronika Műszaki Fejlesztő Kisszövetkezet, hiszen a cég 1985-ben jött létre. Miben más a mai tevékenységük, mint volt a start idején, hogyan látják helyzetüket a jelenlegi gazdasági körülmények közepette? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Somfai János megbízott elnökkel. — Nos, az indulásnál — mondja — tizenkilencen voltunk. A munkánk főként bizonyos ipari elektronikák fejlesztéséhez kapcsolódott, de emellett szoftver szolgáltatásokkal is foglalatoskodtunk. Jóllehet, a profilunk többször is módosult, ám az alapvető területek nem változtak. Az azonban kétségtelen, hogy jelentősen megerősítettük a saját fejlesztéseken alapuló gyártást. S van még valami... Korábban fontos feladatunk volt az úgynevezett Rosy szövegszerkesztők vizsgálása, tesztelése is. Ez a tevékenység tavaly átkerült a megbízóhoz, s — ezzel egyetemben — tőlünk is távozott öt ember a gárdából. — Egyáltalán: kik alkotják az önök csapatát? — Főállásúak ielen pillanatban tizenheten vagyunk. A kétharmad rész közép-, illetőleg felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Ügy vélem, hogy az optimális létszám majdan 25—30 körül lesz, ugyanis több szempontból is ez látszik a legelőnyösebbnek. — Hallottam, hogy a kisszövetkezetük megalakulásának körülményei nem voltak éppen felhőtlenek .. . — Ez igaz Sokakban ellenállást váltott ki ez a dolog. Az okát egyrészt az értetlenségben kell keresni, másrészt pedig abban, hogy jó néhány kisvállalkozás eljátszotta már a . hitelét. Mindezek ellenére úgy véltük, nem hátrálhatunk meg, ezt kell csinálnunk, Szerencsére, mára már sokat oldódott ez a feszültség. — Miért pont ezt a formát részesítik előnyben? — Nézze, véleményem szerint a kisszövetkezetek a legmozgásképesebbek a mostani gazdasági helyzetben. Addig maradunk ebben, amíg ez szolgálja leginkább a munkánk sikerét, elképzeléseink valóra váltását. — A piacért való harcban bizonyára akadnak „ellenfelek” is . .. — Természetesen. Bár én kétfajta konkurenciát különböztetnék meg. Az egyik a tényleges, s ez hál’istennek egyre növekszik. Ez cseppet sem probléma, hiszen az elveinkkel tökéletesen egyezik, vagyis, győzzön a jobb, az erősebb. Ám — sajnos — a porondon vannak az „ál- vetélytársak” is. Sok-sok olyan kis- és nagyvállalkozás szaporodott el, amely csak „bűvészmutatványokat" végez, ahol hiányoznak a tényleges alapok — s itt nem feltétlenül pénzre gondolok —, ahol nem felelősséggel ígérnek ezt vagy azt. Persze, az is tény, hogy mindezt a megrendelők tették lehetővé. Hiszem, hogy ezeket az aranyfedezet” nélküli társaságokat rövidesen ki lehet kapcsolni az üzleti életből. Az utóbbi esztendőkben egyre több olyan emberrel találkozhatunk. akik tartiák a szavukat. okik tisztességesen akarnak érvényesülni. Ha ez a magatartás általánossá válik, az '•er>gete°et segíthet a gazdasági életben . . . — Hogyan zárták az 1987- es esztendőt? — Annak ellenére, hogy a már említett öt ember távozott, hogy a profil is módosult, jobban zártunk, mint hittük. Árbevételünk több mint kétszerese volt az 1986-osnak. Minek köszönhetően? Főleg annak, hogy iszonyúan sokat dolgoztunk, hiszen pótolni kellett a „kiesetteket” is. Meg annak is, hogy tulajdonképpen most kezdett el érni a gyümölcs, azaz a korábban befektetett energiánk térül vissza, kamatozik. — Honnan kerülnek ki a partnereik, megrendelőik? — Azok közül a vállalatok közül, amelyek intenzíven foglalkoznak a robottechnikával akár mint gyártók, akár mint alkalmazók, s elsősorban a gépipar területén ténykednek. Mostanság a figyelmünk a villamos motorok intelligens vezérlése felé fordult, vagyis egy ideje ez adja a fő irányt. Kapcsolatban állunk aztán a Fegyver- és Gázkészülékgyárral, ahová gázkazánvezérlő elektronikát szállítunk. Mindennél többet mond az a tény, hogy ezekre a felhasználók részéről még semmiféle reklamáció nem érkezett. — Milyen terveket kovácsoltak 1988-ra? — Lényegében ugyanazt végezzük majd, amit eddig, csak magasabb szinten, s új területek bevonásával. Így például folytatjuk a motorokkal összefüggő fejlesztéseket, ám egy szélesebb skálán. Számítunk arra, hogy az árbevételünk a tavalyihoz képest 50 százalékkal növekszik. Várhatóan a létszámunk is gyarapszik öttel. Jönnek hozzánk, de mindenképpen el akarjuk kerülni a „felhígulást”, ezért a mércét elég magasra tesszük. Az új szabályozórendszert tudomásul vesszük, nem nyafogunk, panaszkodunk. Azt viszont reméljük. hogy nem abba az egy- harmadba tartozunk majd, akiket ezek az átlagosnál jöbban sújtanak. Nagyon szeretnénk, ha a piaci verseny a jövőben a tényleges teljesítmények alapján élesedne. hiszen így a nagyobb közösség is jól járna . .. Sárhegyi István ... műszaki ellenőrzése (Fotó: Perl Márton) Pályázatok az emberléptékű környezetért A települési környezetminőségének javítása címmel hirdetnek pályázatot a Belügyminisztérium, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium. a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, a KISZ illetékes szakbizottságai, a SZOT. a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szak- szervezete. A pályázat célja: szűkebb környezetünk jelenlegi állapotának megismerése és ennek alapján műszaki-ökológiai szempontú javaslatok kidolgozása a minőségjavítás érdekében. A meghirdetők azt'várják a jelentkezőktől, hogy a halaszthatatlanul fontos környezetvédelmi és átalakítási feladatok végre napvilágot lássanak és olyan megoldások szülessenek. amelyek lehetővé teszik az ott élők cselekvő részvételét. A pályázat kiírása átvehető a KISZ Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács titkárságán (Budapest. 1133 Kun B. rkp. 37—38.) Az elkészült műveket, terveket lezárt, legalább rajzlap erősségű csomagolásban az előbb említett címre kizárólag postán lehet beküldeni. A küldeményen kérjük tüntessék fel: „Települési környezetvédelmi pályázat”. Postázási határidő: 1988. május 2., éjfélig. Az idén is országos pályázatot hirdetnek környezet- és természetvédelmi szaktáborok megszervezésére. Két kategóriában lehet jelentkezni. Kifejezetten konkrét munkára szervezett olyan szaktáborok nyerhetnek támogatást, amelyek alapötletét a pályázó adja és a szervezési feladatok is őt terhelik. Részt vehetnek azok a szaktáborok is, amelyek a- terepmunkájuk során valamilyen környezet- vagy természetvédelmi cél megvalósítását tűzik feladatukul. A beküldési határidő: 1988. március 15. Az ehhez szükséges jelentkezési és visszajelzési lapok megyénkben a Heves Megyei Tanács környezetvédelmi titkáránál> Bodó Mihálynál vehetők át, illetve igényelhetők. A pásztói Tittel Pál Kollégium (Rákóczi út 5., 3060) április 22—24. között táj- és természetvédelmi szaktáborvezetők tapasztalatcseréiének ad helyet. Erre április 1-jéig írásban lehet jelentkezni a KISZ KB Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács titkárságán. (Budapest, Kun Béla rkp. 37—38. 1133) Gázkazánvezérlő elektronika gyártása.. . (tent) ★ I .Somfai János