Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-31 / 77. szám

Nbww 1988. március 31., csütörtök Negyven éve halt meg Egon Er­win Kisch (1685—1948) prágai szü­letésű, németül író publicista, újságíró, a ..száguldó riporter”. Polgári család sarjaként újság­írónak állt. Készt vett az első világháborúban. Bécsben belé­pett a kommunista pártba és a Vörös Gárda vezetője lett. Be­utazta csaknem az egész vilá­got. Riportjaiban mindig az adott ország átfogó kulturális, társadalmi ábrázolására töre­kedett. Később Berlinben dol­gozott, ataol 1933-ban a nácik le­tartóztatták, de cseh tiltakozá- ra szabadon engedték. A ,.bar­na pestis” elől visszatért Prá­gába, ám a nácizmus terjeszke­dése miatt onnan is emigrálni kényszerült. Sokoldalú. aktív harcot folytatott a fasizmus el­len. Részt vett a spanyol polgár- háborúban is. 1946-ban tért visz- sza Prágába; ott is halt meg. Irodalmi értékű riportkönyvei rendkívül érdekesek, frissesség, mozgalmasság jellemzi őket. Stí­lusában az ironikus-szatirikus hangvétel objektivitásra való tö­rekvéssel. anekdotázó adottság­gal párosult. Éles megfigyelő- képessége, publicisztikai igé­nyessége és eszmei elkötelezett­sége nevét nemzetközileg elis­mertté tették. Élete végén je­lentős szerepet töltött be a bé­kemozgalomban is. A Nap kél: 6.25 órakor, nyugszik: 19.12 órakor. A Hold kél: 17.22 órakor, nyugszik: 5.45 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁRPÁD nevű kedves olvasóinkat! ösmagyar név. nyelvünkbe a török nyelvből került. Jelenté­se: ,,az árpa szemeiből jósló”. ^Időjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: az esti órák- tol délnyugat felöl lassanként megnövekszik a felhőzet. Éjsza­ka még csak elsősorban a Du­nántúlon. később másutt is egy­re több helyen várható eső, zá­poreső. Az általában élénk dé­li. délnyugati szelet többfelé erős. a Dunántúlon ma néhol viharos széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet északkeleten 2 fok. má­sutt 7 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 10 és 15 fok között alakul. Love story... Áhítozik a buszon a fiú: — Közel a Naphoz, ölelj magadhoz ... Mire a lány: — Te csak várj, míg felkel majd a Nap. . ■ Én, magamban: hát, pajtás, akkor türelem, mert holnap a Nap olyan 6,25 körül kél... (szilvás) — LETELEPÜLŐ KÜLFÖL­DIEK BIZTOSÍTÁSA. a Hungária Biztosítótól kapott értesülés szerint, a hazánk­ba áttelepülő felnőtt szemé­lyek és iskolás korú gyerme­keik részére, ingyenes bal­eset-, tanuló-, valamint la­kásbiztosítási fedezetet nyúj­tanak egy évre. Kérik azo­kat, akik szeretnének a le­hetőséggel élni, személyesen jelentkezzenek a Hungária Biztosító kirendeltségein. — ZORÁN ISMÉT EGER­BEN. Ma, délután 5 órától, ismét Egerben koncertezik Zorán. Szép holnap című le­mezének anyagát a Csebok- szári-lakónegyedben, a lila is­kolában mutatja be. — KÖZÉPPONTBAN A CI­GÁNY LAKOSSÁG. Tegnap, Hatvanban tartotta kihelye­zett ülését a Hazafias Nép­front Heves Megyei Bizott­ságának cigánytanácsa. A ta­pasztalatcserén először tájé­koztató hangzott el a hat- varíi cigány lakosság élet- és munkakörülményeiről, majd a boldogi cigányklub tevé­kenységéről számoltak be a jelenlevőknek. — TÉRTEXTtUÁK a Me­gyei Művelődési Központban. Ma, délután 4 órakor, a Me. gyei Művelődési Központ ga­lériájában kerül sor Hajnal Erika textiltervező iparmű­vész kiállításának megnyitó­jára. A tárlat április 30-ig tekinthető meg. — TÁRLAT A KÉPCSAR­NOKBAN. Az egri Rudnay Gyula Teremben tegnap dél­után került sor a Zoltán Má­ria Flóra festőművész alko­tásaiból rendezett bemutató megnyitására. A kiállítást április 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — ELKO ÜNNEPI ÜGYE­LET. Az Elektromos Karban­tartó Vállalat április 3-án, vasárnap, 8-tól 12 óráig, ün­nepi ügyeletet tart. Ez alatt az idő alatt a televíziók, a gázkészülékek, valamint a háztartási gépek meghibáso­dását jelenthetik be a 13-333- as telefonon. — VETÉLKEDŐ. Kilenc ál­talános iskolai csapat rész­vételével rendezték meg a füzesabonyi terület csecse­mőgondozási vetélkedőjét. A Sebestyén Béláné védőnő ál­tal felkészített sarudi együt­tes végzett az első helyen, megelőzve Poroszló és a Füzesabonyi 1-es Számú Ál­talános Iskola csapatait. — A FOGYASZTÓK ÉRDE­KÉBEN. Tegnap ismét össze­ült a fogyasztók megyei ta­nácsa. Ezúttal az egészség- ügyi szolgáltatások nem or­vosi jellegű kérdéseiről tá­jékoztatták a jelenlevőket, majd az áruellátás helyzeté­ről tárgyaltak az élelmisze­rek és iparcikkek vonatko­zásában. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-tői 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig és munka­szüneti napokon reggel 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reg­gel 7 óráig a 12-570-es üzenet- rögzítőn lehet bejelentést tenni. Korszerűsítési munkák miatt Lezárnak két hatvani felüljárót A MÁV Miskolci Igazga­tósága értesíti Hatvan vá­ros lakóit és az utazókö­zönséget, hogy korszerűsí­tési munkák miatt lezárja a vasútállomáson levő fűtőhá­zi és a Szinyei úti gyalogos felüljárókat. A fűtőházi fe­lüljárót április 8-án 7 órá­tól április 12-én 16 óráig, a Szinyei utcait pedie április 14-én 7 órától további in­tézkedésig tartják lezárva. A fűtőházi felüljáró, lezárá­sának ideje alatt gyalogos- forgalomra a Szinyei utcai felüljárót, az utóbbi lezárá­sa ideje alatt pedig a fűtő­házit vehetik igénybe a gyalogosok. A zavarásért megértést és szíves elné­zést kérnek. — TEHETSÉGGONDOZÁS. A Heves Megyei Tanács Pe­dagógiai Intézete ebben az esztendőben is meghirdette az általános iskolai tanulók egyéni pályázatát. Az első fordulóra hatvannégy isko­lából. 582 pályamunka érke­zett, a második szűrőn 281 tanuló jutott tovább, a me­gyei találkozóra 171 diákot hívtak be, közülük kerülnek ki azok akik országos szak­táborozáson vehetnek részt Csillebércen, illetve Gödöl­lőn. A megyeszékhely legszebb parkjában, az egri Népkert­ben tavaszi nagytakarítást tartanak az Egri Mezőgazda­sági Szakközép- és Szakmun­kásképző Iskola tanulói. (Fotó: Perl Márton) Eredmények és gondok az állami gazdaságokban Az állami gazdaságok ta­valyi munkáját értékelte és az idei fejlesztési lehetősé­geket tárgyalta budapesti ülésén az Állami Gazdasá­gok Országos Egyesülésének igazgatótanácsa. Az állami mezőgazdasági nagyüzemek gazdálkodásá­ról Klenczner András vezér- igazgató elmondotta: a 127 állami gazdaság tavaly 92 milliárd forint termelési ér­téket és csaknem 7 milliárd forint nyereséget könyvel­hetett el; termelésük 7 szá­zalékkal, a mérleg szerinti eredményük 11 százalékkal haladta meg az előző évit. A gazdaságok több mint fele jelentősen növelte eredményét. Minden negye­dik üzem nyeresége az előző évihez hasonlóan ala­kult, és mindössze négy gazdaság zárta vesztesége­sen az évet. A kiugró sike­reket azok a gazdaságok ér­ték el, amelyeknél jobban érvényesül a piac hatása, akik a nemzetközi áruforga­lomba több terméket adtak. A sikerek ellenére számos gond nehezíti az állami gaz­daságok munkáját, erre is kitért a vezérigazgató, ami­kor arról szólt, hogy az ál­lattenyésztésben — különö­sen a húsmarhatartásban — alacsony a jövedelmezőség, így arra lehet számítani, hogy az állatállomány to­vább csökken, miközben a külkereskedelem a vágómar­ha és a marhahús növekvő külpiaci értékesítési lehető­ségét jelzik előre. Megkérdettük: Mikor lesz közjegyző Hatvanban? Bizonyára sokan látták a Tv-híradó március 22-i el­ső kiadásában azt a riportot, amelyben azt kifogásolták, miért nincs Hatvanban köz­jegyző. Holott a városban és körzetében legalább 60 ezren élnek. Ennek apropó­ján kerestük meg kérdése­inkkel dr. Ripka Kálmánt, a Heves Megyei Bíróság el­nökét. — Mióta nem dolgozik közjegyző azon a területen? — Hatvanban ,1987 janu­árjában üresedett meg a közjegyzői állás. Arról azonban szó sincs, hogy a közjegyzői feladatokat sen­ki se látta volna el. Heten­te egyszer Gyöngyösről járt oda egy dolgozónk, kiren: mm delés alapján. Emellett a Hatvan Városi Bíróság pol­gári bírái közül besegítettek hárman. — Mi az oka, hogy gddig nem tudták betölteni ezt a munkakört? — Hosszú ideig egyszerű­en nem jelentkezett senki. Annak ellenére sem, hogy az érkezet kétszoba-összkom- fortos lakás várja. Ugyan­akkor arra alkalmas sze­mélyt sem találtunk jó ideig. — Valóban annyira nagy volt a lemaradás, mint ahogy azt a tv-riportból le­hetett érzékelni? — A megyei bíróság ve­zetése tisztában van azzal, hogy a segítséget nyújtók — éppen a saját nagy munkaterhük miatt — nem végezhettek el mindent. Le­maradás volt például a köz­jegyzői okiratok szerkeszté­sében. Ám valamennyi egyéb teendőt elláttak. Mondjuk lottósorsolásokon, vagy versenytárgyalásokon is. — Mégis, mikorra várha­tó véglegesnek tűnő megol­dás? — Csak megjegyzem: a közjegyzőt, helyi javaslat alapján, az Igazságügyi Mi­nisztériumban nevezik ki... Egyébként elmondhatom, már a riport idején akadt jelentkező, aki várhatóan július elsején foglalja el az állást. Amint ez végérvé­nyessé válik, azonnal tájé­koztatást adunk róla. (sz. z.) HA NEM VOLT SZEMÉLYAUTÓ, MEGTETTE AZ AUTÓBUSZ IS űz országutak tolvaj vándora — Nem tudom befejezni tanulmányaimat, mert mire a végére jutnék, rendre bör­tönbe kerülök — panaszko­dott meghallgatásakor a 28 esztendős Budavári Béla. A villanyszerelő szakma iránt érdeklődő miskolci fiatalem­ber korábbi büntetéséből — másfél évig ült — tavaly no­vember 1-jén szabadult. Ám nem tartott sokáig a becsü­letes élet. Idén január 1—3. között újabb bűncselekmények sorát követte el. Kazincbarcika volt — a szó szoros értelmé­ben is — az induló állomás. Egy piros színű Lada tetszett meg neki nagyon, a tulaj­donos szellőztetés végett kis rést hagyott a kocsi ablakán. Budavári nagy erővel egy­szerűen lehúzta azt s máris mehetett autókázni. Egerbe furikázott. A Csuvas étte­rem melletti parkolóban há­rom személygépkocsit tört fel. — Mi sem egyszerűbb — magyarázta a rendőrségen—, mint, hogy a keréknél körül­tekintően meg kell állapítani, van-e kormányzár. Ha nincs, már viheted is ... Ezúttal egy fehér Lada 1500-as bizonyult könnyen „elköthetőnek”. Egészen Le- ninvárosig hajtott vele, majd kiszerelte belőle a két Vide­oton-hangszórót, és odébb- állt. No, nem gyalogolt túl sokat, rögvest talált magá­nak másik járművet. Azzal Gyöngyösre utazott, ahol — a humor kedvéért — a rend­őrkapitányság épülete mö­gött hagyta a lopott kocsit. Következett a sorban soka­dik eltulajdonított személy­autó. Az útvonal meglehető­sen hosszadalmas lett: Nyír­egyháza—Kazincbarcika— Miskolc. Természetesen mindegyik településen új járművel. a vegyészeiéről nevezetes városban a koráb­biaknál is nagyobb lett a mersze: ott egy autóbuszt szemelt ki, s a maga vezette „helyközi járattal" tért visz- sza lakóhelyére. Budavári Bélát nemrég he- ityezltók előzetes letartóztatás­ba. Az országutak tolvaj ván­dorának — akivel szemben az eljárást az Egri Rendőr- kapitányság bűnügyi osztá­lyán folytatják — jármű ön­kényes elvétele és lopás mi­att kell majd felelnie. (sz. z.) Ünnepi nyitva tartás Napvilágot látott az üzle­tek ünnepi nyitva tartásáról szóló rendelet. Ezek szerint az élelmiszerboltok április 1-jén, pénteken, a szokásos nyitva tartással üzemelnek. Április 2-án, szombaton, a szokásos szombati nyitva tartási rend az érvényes, tehát 13 óráig állnak a vá­sárlók rendelkezésére. Áp­rilis 3—4-én vasárnap és hétfőn, valamennyi élelmi­szerbolt zárva tart, kivéve a vasárnap egyébként is nyitva tartó egységeket. A dohány- és virágboltok a szokásos vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek ezen a napon. A. ruházati és iparcikk­boltok áruháza április 1- jén és 2-án a szokásos pén­teki és szombati nyitva tartást alkalmazzák. Április 3-án és 4-én. minden ruhá­zati^ és iparcikkbolt zárva tart. A vendéglátóegységek áp­rilis 2-án, a szombati nyitva tartást alkalmazzák, míg áp­rilis 3-án és 4-én egysége­sen a vasárnapi nyitva tar­tás szerint fogadják a ven­dégeket. A kijelölt vendég­látóegységek tejet, kenye­ret, péksüteményt árusíta­nak. — A PÁRTÉRTEKEZLET ANYAGA. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt május 20-i értekezletének téziseit a Nép­szabadság mai száma közli. Wk Merkúrtól! ^ jelentjük J Trabant L. Hy. (Bp.) 192 Trabant C. Hy. (Bp.) 25 Trabant L. Sp. (Bp.) 12 636 Trabant L. Sp. (D.) 10 568 Trabant C. (Bp.) 3 809 Trabant C. (D.) 3 094 Wartburg St. (Bp.) 3 514 Wartburg St. (D.) 1 763 Wartburg Sp. (Bp.) 4 319 Wartburg Sp. (D.) 3 421 Wartburg Sp. tt. (Bp.) 11 876 Wartburg Tour. (Bp.) 3 118 Wartburg Tour. (D.) 2 291 Skoda 105 S (Bp.) 12 042 Skoda 105 S (D.) 8 956 Skoda 120 L (Bp.) 27 951 Skoda 120 L (D.) 15 860 Lada 1200 (Bp.) 47 647 Lada 1200 (D.) 34 171 Lada 1300 S (Bp.) 24 352 Lada 1300 S (D.) 17 451 LadaSZ. (Bp.) 1 581 Lada SZ. (D.) 521 Lada 1500 (Bp.) 16 196 Lada 1500 (D.) 12 093 Lada C. (Bp.) 979 Lada C. (D.) 6 307 Lada Niva 258 P. Fiat 126 P (Bp.) ­2 168 P. Fiat 126 P (D.) 1 737 Dacia L. (Bp.) 14 871 Dacia L. (D.) 11654 Dacia C. (Bp.) 3 202 Dacia C. (D.) 3 223 Dacia TLX (Bp.) 3 327 Dacia TLX (D.) 3 989 Zastava (Bp.) 19 031 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÖS .JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lap­kiadó vállalat. Felelős kiadó: GAZSÖ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf.23.) Telefon- 13-644 Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkéibesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest XIII Lehel ui 10/a^ 1900 -Hk^|t*|."üi'd^agy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Myomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató. HORVATH JOZSEFNE dr. — HU. ISSN 0133—0705 »* lb$j

Next

/
Thumbnails
Contents