Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-25 / 72. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 25., péntek S Emléktúra AMERIKAI, FRANCIA, JAPÁN PRODUKCIÓ Országos bemutatók Egerben Ifjúsággal a Bükkiben címmel hirdetett túrát március 26-á'ra az Egri Városi Természetbarát Bizottsága, valamint a KISZ városi bizottsága. A Nagy-Egeden, a Dobó István kilátónál délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepségre a következő útvonalakon lehet megérkezni: Egervár vasúti megállóhely— Donát-tető—Hergyimó—Ti- bakút—Nagy-Eged; Egervár vmh.—Vécsey-völgy—Bajuszhegy—Kis-Eged—Nagy- Eged; Egervár vmh.—Vé- csey-völgy—Borgazdasági Kombinát telepe—Nagy- Eged. Találkozó reggel 8 órakor, az Egervár vasúti megállóhelyen. A KPVDSZ Bükki Vörös Meteor természetjárói március 27-én, vasárnap, a Zemplén-hegység be kirándulnak. Az érdeklődőket Liba Ferencné kalauzolja majd a 17 kilométeres távon, amelynek állomásai: Sátoraljaújhely—Kossuth-tu- ristaház—Hossuhágó—Vitányi-ház—Megyerhegyi tenger szem—Rik-tany a—Sárospatak. Indulás reggel 3.50-kor Egerből, a vasútállomásról. Ugyancsak ennek a szakosztálynak szervezésében kerekednek fel azok a turisták, akiket Martus Ferenc kalauzol majd a 16 kilométeres szakaszon. A gyaloglás során felkeresik Várkutat, Attila-kutat, a Novaii kunyhót, Cserestetőt, Sík- főkutat és Noszvajt. Találkozás fél 9-kor az egri Volán-pályaudvaron. A hagyományos Agria városismertető versenyre, amit a megyeszékhelyünkön rendeznek május 8-án, még lehet jelentkezni. A nevezési határidő egyébként március 31-e. A leveleket Lovász József címére kell eljuttatni, 3301 Eger, posta- fiók 184. Érdeklődni telefonon is lehet, a 12-888-as számon. Négy hónappal az országos premier előtt, március 26—29. között az egri Vörös Csillag mozi vetíti a Nagy zűr Kis-Kínában című színes. szinkronizált amerikai kalandfilmet. A produkció főszereplője Jack Burton kamionsofőr, akit alaposan próbára tesz San Franciscóban a kínai negyed gonosz démona. Lo Pen fekete mágiája ellen mit sem ér a csupasz ököl. Jack azonban nem adja föl, ezért a Kiállítások, tárlatok „Cseh és szlovák tájak”. Ez a címe Antonín Stnazil festőművész tárlatának, amely a Hazafias Népfront Heves Megyei Bizottsága, az MMK és a Hevesi Szemle Galériája rendezésében látható Egerben, az oktatási igazgatóságon. O Lágy ecsetvonások, pasztellszínek s a tájban felfedezett örök nyugalom — mindez felfedezhető Bolza Marietta festőművész munkáiban, melyeket a Hevesi Szemle Galériája és az Egervin szervezésében. ez utóbbi központi székházában nézhetnek meg az érdeklődők. O Tértextil-kiálllítás nyílt. Hajnal Erika iparművész alkotásaiból, tegnap délután a Megyei Művelődési Központ Kisgalériájában. O Mischitz Veronika, hatéves kislány lendületes, a korát magasan felülmúló grafikáiból válogattak egy 2 ezer éves szellemet is éri néhány kellemetlen meglepetés ... Az 1985-ös Cannes-i filmfesztivál nagydíjas alkotásának, a Madárkának lesz a premierje ma délután 5 és este 7 órakor az egri Prizma moziban. A színes amerikai produkció két fiatalember történetét dolgozza fel, akik a vietnami háború poklából kerültek haza. Az egyik életében a lányok játszottak nagy szerepet, míg a másik minden figyelmét a madarakra fordította. ..Madárka” rejtélyes hallgatásba burkolózik, barátja próbálja megfejteni a titkát ... Az üldözött és a vak. ezt a címet adta legújabb filmjének Jean-Louis Leconto. A megsebzett üldözött egy vak öregember házába menekül. Kezdeti ellentétük fokozatosan bizalomban oldódik fel. Váratlanul megérkezik az idős férfi unokaöccse és új barátnője. A lány nagyon megtetszik a menekülőnek. Az unokáöcs el akarja árulni a sebesültet. Az izgalmas, váratlan fordulatokban bővelkedő alkotást vasárnap délután 3 órakor vetítik. A mozirajongók egy családi klán tündöklését és bukását kísérhetik figyelemmel vasárnap délután 5 órakor az Egri Ifjúsági Házban. Az Onimasza elnevezésű kétrészes japán filmben lesz párbaj. szerelem, érdekházasság, leszámolás. Szemerei László bűvész vezetésével húsvéti játszóházra kerül sor a váraszói művelődési házban. szombat délelőtt tíz órától. O Ma este 10 órakor a egri Csuvas étteremben Bereczky-diszkó lesz. ahol a résztvevők rock- and-roll táncversenyre is benevezhetnek. Szórakoztató és ismeretterjesztő rendezvények Időszerű egyházpolitikai kérdésekről szól Danes Lajos egyházpolitikai titkár szombaton délelőtt 9 órától, a Megyei Művelődési Központ rendezvényén. O Világhírességek — viaszfigurákban. Mint a cím is tükrözi. egy panoptikumbeli látogatását, az itt szerzett élményeit eleveníti fel juhász András tanár, a gyöngyösi ország-világjárók klubjában, ma délután fél hattól. Programbörze csokorravalót az Egri Ifjúsági Ház Galériájában. A gyűjtemény még e hét végén fogadja a látogatókat. O Nagy mesterek rajzai címmel a XX. század első felében született grafikákból nyílik tarjat, ma délután öt órakor, a Gyöngyösi Galériában. Olyan alkotók munkáit vonultatják fel. mint Aba Novák Vilmos, Barcsay Jenő. Derkovits Gyula, Gu- lácsy Lajos. Kmetty János, Rudnay Gyula, Szönyi István. a Herman Ottó Múzeum gyűjteményét Goda Gertrúd művészettörténész ajánlja majd a közönség figyelmébe. Ó Oskóné Bódi Klára tűzzománcainak és Fajcsák Aftiláné grafikáinak adott otthont a Hámán Kató Megyei Üttörőház. O Ex-lib- riseket láthatnak a Megyei Könyvtár aulájában. Gyerekeknek, fiataloknak ajánljuk Tovább folytatódik a gombfoci-bemutató az Egri Ifjúsági Ház aulájában. a péntek délután négy órakor kezdődő programon versenyeket is rendeznek, s a legjobbak az országos bajnokságon is képviselik majd az intézményt. Ugyanitt szombat délelőtt fél 11-től húsvéti hagyományokat, tojásfestési eljárásokat tanulhatnak meg a gyerekek. Délután öt órakor kezdődik a vi-DISCO-mp elnevezésű rendezvény, melynek keretében ezúttal az Önbíráskodás című filmet vetítik. O Miénk az emelet címmel e hét végén. szombaton délelőtt ismét várja játszóházába a gyerekeket és szüleiket a Megyei Művelődési Központ. O %!# _______ F erdinandy György Szerecsenségem története A magyarság legújabb, XX. századi szétszóródásának palackpostája működik. Mint mindig, most is hasznosan hozta-vitte a tudnivalókat. a megértésre, az elraktározásra érdemes tapasztalatokat. Mint ebben a kötetben is. Ferdinandy György európai géneket hordoz magában, itthon a nagyapja egyetemi tanár volt, ott kint ugyancsak értelmiségi. abban a megszokhatatlan, számunkra kielemezhetetlen atmoszférában, ahol a kifent- kikent tábornokok olyan nyugtalan vezénylik a társadalmat. mintha mindennap esedékes lenne egy újabb, és eddig soha nem hallott világrpegváltás. Aki itt a toll és lélek erejével egybe- és egységbe fog sok-sok mindennapi eseményt. az maga az író, ez a beszélő, beszéltető, jószerével fáradtnak, cinikusnak, megkeseredettnek js tűnő javakorabeli férfi; aki nem adja fel, még nem adhatja fel. Nagyon jól tudja, hogy minden személy mögött, minden leírt, elhangzó mondat fölött dögmadarak, a pillanatok rettentő vészjelzései keringenek, vijjognak, miközben a tengerben. alul, a sziget alatt, az egész társadalom, az egész emberi együttélés alatt remeg-reng a Föld. Nemcsak az a kicsi darab, a közép-amerikai szigetek táján, hanem ez az egész, tengerekkel egybeáztatott. elringatott nagybetűs Föld reng, mert nincs rend. Sem az emberben, sem az emberek között. Hogy mit is ér egy ember élete? Egyetlen test mozgása, vagy mozdulatlansága? Kinek mihez van joga? A kérdés felesleges. mert a véletlennek látszó kegyetlenségek, a percnyi lét rohamai átcsapnak a gondolkodón. Disszidens irodalom? Ne nézzük le, inkább olvassuk! LETÉPNI SZIGORÚAN TILOS! A Kárpátok küldöttei a Blikkben Az enyhe telet követően az első tavaszi napsugarak elöcsalogatták föld alatti rej- tekéből a Kárpátok dekoratív küllemű növényét, a pirosló hunyort. fHelleborus purpurascens.) Növényünk jellegzetes hegyvidéki faja, amely főleg Erdélyben, a Kelet-Kárpátokban honos. Hazánkban csak az Északi- középhegységben és a Duna vonalától délnyugatra, a Vi- segrád-szenterjdrei hegységből ismert. A Bükk szurdok - és sziklaerdőit, bükköseit és gyertyános-tölgyeseit lakja. Tápanyagokban bővelkedő, meszes, nedves, szelídhumuszos vályogtalajokban díszük igazán. Szára 15—25 cm magas, tenyeresen ölbefogott tőlevelei bűrneműek Elvirágzás után még hónapokig megtalálhatóak. Sugaras felépítésű virágai pirosló vagy ibolyáslila színűek, éréskor fokozatosan megzöl- dülnek. Ősi titusú, többmag- vú társas tüsző termései nyár közepéig megmaradnak. E pompás megjelenésű növény már a középkorban fontos szerepet játszott a népi gyógyászatban. Erre utal számos ma is ismert népies neve, kehgyökér, táragy, tályoggyökér. Vékony, főzéssel megpuhított gyökereit. a lovak szügyébe vagy sertések fülébe fűzték tályog ellen. Hatóanyagaiból szív-, vízelhajtó, idegcsilla- pító és hánytató hatású gyógyszereket készítenek. A biológiai kertművelésben növényi kártevők ellen sikerrel használható oldat készíthető gyökerének és levelének főzéséből. Szedésük és irtásuk a Bükki Nemzeti Park és a többi előfordulási helyén js szigorúan tilos! Sétáink alkalmával elégedjünk meg a növény elbűvölő szépségével. Színes diapozitívakon természetesen megörökíthetők. (Az illusztrációt M. Nagy-bozsoky Mária készítette.) Ki a merész, ki a gyáva? Puskin ad választ a fogas kérdésre alábbi rejtvényünk hosz- szú soraiban. VÍZSZINTES: 1. Vetíthető állókép. 3. A íestőmüvész egykori elnevezése, itt névelővel. 9. Minden rendben, mondja az angol. 12. Népszerű francia énekesnő*. 14. Üttörőegység. 16. Esztendő. 17. Védelmez. 19. Lelkileg megtört, apatikus. 21. Első kaszálást! fű. 23. Juttat. 25. Nemes gáz, léghajók töltésére is használják. 27. Ezen a módon. 28. Puskin állítja a merész emberről (zárt betűk: M, I). 31. A pénzösszeg használati díja. 32. Egy bizonyos fűtőanyag fogyasztását mérő készülék. 33. Zenélni kezd! 34. Aki csak kedvtelésből sportol. 36. Semmikor. 37. Az összeadás szava. 38. Peres ügyekben igazságot szolgáltató hatóság. 40. Magyar film címe. 41. Diszkért. 42. Rézsutosan. 44. Sárgászöld színű, fojtó szagú gáz. 46. Rag, a re párja. 48. Haláltusa. 50. Pénzügyminiszterünk volt (István). 52. Rövidítés a menetrendben. 54. Az alaphangsor 3.. 2. és 4. tagja. 55. A Francia Köztársaság nevének hivatalos rövidítése. 57. Kukoricatároló. 58. Jelige. 60. Becézett női név. 62. Dágvány. 64. Hézag. 65. Kordé. 67. Holland gépkocsijelzés. 68. A tető gerincével párhuzamos tetőszerkezet. 71. A vagyoni felelősségnek egyik formája. 73. A Tisza kis mellékvize. FÜGGŐLEGES: í. Csonthéjas gyümölcs. 2. A jószívű teszi. 3. Puskin mondja a gyáva emberről (zárt betűk: M, Á). 4. Pénz felvétele a bankból. 5. Mesterkélten kedveskedik, elavult szóval. 6. Egyértékűség. 7. Strázsa. fordítva. 8. Zavaros sor! 10. Presszió. 11. ősanyánk. 13. Rangjelző. 15. Háztartási eszköz. 18. Meg nem határozható, ismeretlen tárgy. 20. Szélsőséges magatartást tanúsítók. 22 ...........meszel ő: hórihorgas alak. 24. Diplomáciai tiltakozás. 26. Minőséget ellenőrző szakemberek. 28. Magánszámokat, tréfákat tartalmazó műsor, névelővel. 29. 360 perc. 30. A nitrogén és a rénium vegy- jele. 35. Valamin hosszasan töprengő. 37. Az illegális MKP harcos alakja volt (Flóra). 39. Svájci város, a kálvinizmus központja. 41. Ping..., asztalitenisz. 53. A nikkel vegyjele. 45. . . . Fontanie: francia költő és tanmeseiró volt. 47. Kar németül. 49. Lefolyástalan sós tó a Szovjetunióban. 51. Hatvanpercnyi. 53. Két államból álló ország Kelet-Ázsiában. 56. Frigyes németül. 59. Évszak. 60. Nobel-dí- jas realista német író (Thomas, 1875—1955). 61. Igába hajt. 63. Fecske Fekete István állatregényében. 65. Egykori címzésrövidités. 66. Karikagyűrűt hord. 69. Belül izzó! 70. Ezen a napon. 72. A gépkocsi rövidítése. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 28. és a függőleges 3. számú sorok megfejtése. A megfejtéseket március 31-ig küldjék el. ★ Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „S a jegenye a komoly ősi strázsa / Már tiszteleg felé ki eljövendő.” A helyes megfejtők közül a következők nyertek könyvutalványt: Laszo- ta Zoltánná (Eger), Farkas Ágnes (Eger), Rákóczi András (Gyöngyös), Szekeres Magdolna (Tarnaörs) és Konz József (Bélapátfalva). Gratulálunk!