Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-01 / 26. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1988. február 1., hétfő Pillantás a hétre Február első hete nem hoz változást a világpolitikai ak­tivitásban: marad a januári „nyüzsgés”. A hírügynöksé­gek előrejelzései alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy minden napra jut majd ki­emelkedő jelentőségű nem­zetközi esemény. HÉTFŐ: A Dél-afrikai Köztársaság ellen hozandó szankciók­ról tárgyalnak Lusakában a Brit Nemzetközösséghez tartozó államok külügymi­niszterei. London sokáig védelmezte Pretoriát az egyre hevesebb támadások­kal szemben, kérdés azon­ban, hogy a zambiai fő­városban ellen tud-e áll­ni a frontországok követe­léseinek. KEDD: Alig értek véget a brit— francia tárgyalások, máris újabb csúcstalálkozóra ke­rül sor Nagy-Britanniában. Ezúttal Helmut Kohl nyu­gatnémet kancellár látogat Albionba, s ezzel betelje­sedik az elmúlt napok hár­mas „körmérkőzése” a brit-francia—NSZK meg­beszéléssorozat. SZERDA: ' A Portugáliában levő ame­rikai támaszpontokról tár­gyal Lisszabonban Frank Carlucci amerikai hadügy­miniszter. A szomszédos Spanyolországból kivonan­dó 72 F—16-os vadász­bombázó sorsa miatt óriá­si érdeklődés előzi meg a megbeszéléseket. A portu­gál tisztikar ugyanis sze­retné, ha a gépeket ide irányítanák át, ezzel is nö­velve az ország szerepét a ,, NATO-ban. CSÜTÖRTÖK: Végéhez ér Hoszni Muba­rak egyiptomi elnök nagy utazása. Az Egyesült Ál­lamok és több nyugat-eu­rópai ország után, Muba­rak Rómában is a közel- keleti helyzetről tárgyal, s magánkihallgatáson fogad­ja őt II. János Pál pápa is. ESEMÉNYEK, KÉPEKBEN Tizenöt éves szünet után látogatott ismét Cseh­szlovákiába nyugatnémet kancellár. A képen: Helmut Kohl (balra) találkozott Milos Jakes- sal, a CSKP KB decemberben megválasztott új főtitkárával (Népújság-telefotó: Reuter — MTI — KS) A nevadai amerikai atomkisérieti telep meg­tekintésére szovjet szakértői csoport érkezett az USA-ba, viszonozva egy hasonló amerikai delegáció látogatását Szemipalatyinszkban. A képen: a delegáció vezetője nyilatkozik Las Vegasban (Népújság-telefotó: Reuter — MTI — KSJ Az ázsiai Bangladesben a héten is folytatódtak a kormányellenes megmozdulások — a hatósá­gok kemény fellépése számos emberéletet is követelt. A képen: a tüntetők egy rendőrségi dzsippel borítanak fel Csittagong városban (Népújság-telefotó: AP — MTI — KS) Számos közel-keleti vonatkozású ese­mény zajlott ezen a héten: Mubarak egyiptomi államfő például Nyugat- Európa után az Egyesült Államokat kereste fel. Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter pedig Izraelben tanácsko­zott vezető politikusokkal. A képen: Samir kormányfővel A dél-afrikai Pieterma- ritzburgban egy hatéves, fehér szülőtől szár­mazó kisfiút eltanácsoltak a csak fehérek számára fenn­tartott iskolából pusztán azért, mert bőrének árnya­lata túlságosan ...napbarní­tott” volt. Az anya elmon­dása szerint a többi szülő válaszút elé állította az in­tézmény igazgatóját: vagy kizárják a fiút. vagy ők ve­szik ki gyerekeiket az isko­lából. A kis Jeremy így ke­rült egy jóval távolabb eső, alacsonyabb színvonalú, meszticek számára létesített iskolába. A múlt évben 25 fehér család jelentkezett egy dur- bani kórházban, hogy feke­te bőrű csecsemőt szeretne örökbe fogadni, de a ható­ságok minden egyes kérést elutasították. Ugyanakkor a kórház egyik orvosa el­mondta. hogy nyomorgó szülők havonta legalább húsz újszülöttét ..felejtenek ott”. A törvény ebben az or­szágban arra kötelez, hogy az örökbefogadásnál szóba jöhető gyerekeket/ bőrük szí­ne szerint, előbb osztályoz­zák. A kis Jeremy a kegyetlen törvények, s azok szemellen­zős alkalmazása következ­tében hátrányosabb helyzet­be került fajtársainál. Egy előnye azért mégis szárma­zik belőle: annak idején nem kell majd katonai szol­gálatot teljesítenie a fajül­döző eszmék szolgálatában —( Külpolitikai kommentárunk • • Otaz egyhez A VILÁGSAJTÓ egyik központi témája immár hetek óta a közel-keleti helyzet. Vasárnap jár le az ENSZ dél-libanoni erőinek hat hónapos mandátuma, s hétfőn kezdődik az újabb féléves megbízatás, je­lezve, hogy ..közel sincs még béke ezen a tájon. A sok- nemzetiségű erők hét katonája halt meg az elmúlt időszakban — távol hazájuktól — egy olyan konf­liktus miatt, amelyhez tulajdonképpen nem sok kö­zük volt. Az áldozatok száma persze jóval' több, mint hét. A megszállt területeken folytatódó tiltakozási kam­pány során már több tucat palesztin fiatalt sebeztek halálra a brutálisan fellépő katonák, s ha a közel- keleti válság egész történetét nézzük, több tízezer a halottak, milliók a közvetlenül érintettek száma, erőszak visszaszoritásáról szólóhoz. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök egyenesen Wa­shingtonba látogatott tudván, milyen komoly adukat tart a kezében az Egyesült Államok a közel-keleti játszmában. Az arab világba mindjobban vissza­fogadott politikus ötpontos rendezési terve végső so­ron kompromisszumot tartalmaz: kétoldalú tárgya­lásokat ajánl Izraelnek, cserébe az erőszak visszafo­gásáért és a nemzetközi békekonferencia alapgondo­latának elfogadásáért. Mubarak még azt is hozzád tette, hogy a palesztin népet a PFSZ-nek kellene kép­viselnie ezen a fórumon. Az Egyesült Államok, amelynek komoly érdekei fűződnek a térséghez, egyelőre még nem lépett túl az izraeli pozíciók szinte feltétel nélküli támogatásán, jóllehet az ENSZ-ben nem vétózott meg néhány Izraelt elítélő határozat- tervezetet. Tel-Aviv . szerint csakis a kétoldalú tár­gyalások vezethetnek eredményre. Emögött az a meg­fontolás húzódik meg, hogy az arab országok külön- külön könnyebben sarokba szoríthatók, rögtön az elején el kellene ismerniük Izrael szuverenitását, s kiszorulna a rendezési folyamatból a Szovjetunió is. Arról sem lehet szó, hogy a PFSZ tagjai képvisel­hessék magukat a palesztin nép sorsáról is folyta­tandó megbeszéléseken. MUBARAK EGYELŐRE csak annyit ért el, hogy ötpontos javaslatát „figyelemre méltónak" minősí­tették a Fehér Házban. Az első menetben azonban csak egyetlen ponthoz kapta meg a támogatást: az Horváth Gábor 0Á000N SZÍNHÁZ 04 ZÁ E0CC EBBIsj jjjjlalsIüD fel föl Közöljük kedves nézőinkkel, hogy a Szegedi 0 Nemzeti Színház IRMA, TE ÉDES e. előadása, a Gárdonyi Géza Színházban ELMARAD. [p] A december 29-re váltott jegyek a színház pénztárában visszaválthatók február 10-ig. InJ Pénztári nyitva tartás: hétfőtől péntekig 14—19 óráig. is (aiaraiararaiaiaiafararafejrdiarafanafa PÉNTEK: Teheránban folytatódnak a hétfőn kezdődött ünnepsé­gek, melyekkel az iszlám forradalom győzelmének kilencedik évfordulóját kö­szöntik. A rendezvénysoro­zat tíz napon keresztül tart. SZOMBAT: Uruguayban tartja újabb csúcstalálkozóját a három legjelentősebb dél-amerikai ország. Uruguay, Argentí­na és Brazília államfői el­sősorban a térség gazdasá­gi helyzetével, a külföldi adósságok problémaköré­vel foglalkoznak majd. VASÁRNAP: A dél-afrikai fekete több­ség harcával való nemzet­közi szolidaritási napon világszerte megemlékeznek az elnyomó apartheid rendszer áldozatairól. 198 Két éve robbant fel a Challenger amerikai űrrepü­lőgép. A katasztrófa máso­dik évfordulóján, január vé­gén jelentette be az Ameri­kai Űrkutatási Hivatal (NA­SA), hogy az űrrepüléseket idén augusztus 14-én újítják fel, azaz ekkor indul ismét az űrbe amerikai űrrepülő­gép. Pár nappal korábban a szovjet űrhivatal elnöke, Alekszandr Dunajev szintén közölte: a közeljövőre ter­vezik a szovjet űrrepülőgép első startját. A két, szinte egyidejű be­jelentés ismét ráirányítja a figyelmet a többször is fel­használható, visszatérő űr­járművekre. Az Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió, il­letve az Európai Űrkutatási Hivatal által a kilencvenes évekre tervezett űrállomá­sok létesítése, és kiszolgálá­suk a Földdel való rendsze­az űrsiklók éve rés összeköttetést tételez fel. így ezekre a járművekre minden jel szerint nagy jö­vő vár. Az űrszállítási rendszerek központi, bár nem kizáróla­gos elemei az űrsiklók, ame­lyekkel viszonylag olcsón és nagy gyakorisággal lehet megvalósítani a szetnélyzet cseréjét. De nem csupán a gazdaságosság a cél: az űr­siklók a Föld körüli pályán felkereshetik például az el­romlott műholdakat,, azokat a helyszínen megjavíthatják, vagy akár össze is szedhetik és visszahozhatják a Földre. Ezt a feladatot kizárólag ilyen járművek végezhetik el. Érdemes megjegyezni, hogy a szovjet űrhajósaknak, a gyakori űrsétáknak kö­szönhetően, az amerikaiak­nál jóval 'nagyobb a tapasz­talatuk az űrben végzendő munkák terén. Az amerikai űrsikló — amely kétség kívül az eddig alkotott egyik legbonyolul­tabb működő műszaki rend­szer — tervezése a hatvanas évek végén kezdődött el, és így alapjában véve annak a korszaknak a technikája alapján jött létre. A most korszerűsített 'változat ugyan számtalan részletben korsze­rűbb az eredeti, a repülése­ket a hetvenes években meg­kezdett típusnál, mégsem jelenti annak alapvető mó­dosítását. Már csak azért sem, mert az amerikai űr­kutatás rendelkezésére álló három meglévő űrsikló tel­jes átépítése, ha nem is le­hetetlen, de óriási pénzeket felemésztő vállalkozás lett volna. A szovjet űrrepülőgép ter­vezése a hetvenes évekre esik. Az első modell kipró­bálásáról 1978^ban adtak hírt. Így azt már az egy év­tizeddel későbbi műszaki eredmények alapján alkották meg. A kezdeti lemaradás előnnyé vált: az amerikai ta­pasztalatokat szintén fel­használhatták. Bár a Szovjetunióban a technikai részleteket megle­hetősen bizalmasan kezelik, az már tudott, hogy az ame­rikaihoz hasonló (sikló) el­ven működő típus farokré­szébe hajtóműveket építet­tek, így az az amerikai gép­nél, amely „vitorlázó repü­léssel” tér vissza, simább leszállásra képes. A szovjet űrsikló hordozóeszköze a ta­valy kipróbált Energia nevű kétlépcsős rakéta. Ez több mint 100 tonnát képes az űrbe juttatni. A Challenger üzemannyaggal feltöltve, tel­jes terhelésnél 80 tonnát nyomott. így várható, hogy a szovjet űrsikló is hasonló méretű és súlyú lesz. Felújítás után holnap újra nyitja LAKISZ Építőipari Kisgépkölcsönző szaküzletét Cím: Eger, Széchenyi u. 60. Nyitva tartás: hétfőtől—péntekig 7.30-16 szombat 7—10. A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat szerződéses üzemeltetésre, 3 évre átadja a következő üzleteket: 135. SZ. TÁRNA BÜFÉ IV. O. EGERCSEHI, Bányász. Műv. Ház, Április 4. u. 144. SZ. TÖRÖK ÜTJA BÜFÉ III. O. NAGYTÁLYA, Kossuth u. 32. 168. SZ. ARANYSZÖLÖ BÜFÉ III. O. EGER. Csiky S. u. 35. no. sz. janicsár italbolt ív. o. EGER, Makiári út 111. 172. SZ. KŐBÁNYA BÜFÉ IV. O. RECSK, Kőbánya-telep 177. SZ. BÜKKI RÓZSA ITALBOLT III. O. SZILVÁSVÁRAD, Miskolci út 186. SZ. CENTRUM BÜFÉ IV. O. (munkahelyi) EGER, Centrum Áruház 222, SZ. FENYŐ VENDÉGLŐ III. O. (szezonüzlet) MÁTRAFÜRED, Parádi út 228. SZ. KISKACSA VENDÉGLŐ III. O GYÖNGYÖSOROSZI, Kossuth u. 74. 251. SZ. KORONA SÖRÖZŐ, II. O. GYÖNGYÖS, Szabadság tér 1. 266. SZ. PALACKOZOTT ITALOK BOLTJA IV. O. GYÖNGYÖS, Petőfi u. 17. 280. CASANOVA BÁR II. O. GYÖNGYÖS, Jókai u. 33. 281. SZ. VÍZTORONY FALATOZÓ III. O. GYÖNGYÖS, Petőfi u. 105. 366. SZ. RÓZSAFA BÜFÉ IV. O. RÓZSASZENTMÁRTON A pályázatokat 1988. február I9-ig kell beküldeni a vállalat központjába (EGER, Bajcsy-Zsilinszky-tömbbelső). A borítékon látható helyen fel kell tüntetni „PÁLYÁZAT”. A versenytárgyalás a vállalat központi tanácstermé­ben lesz 1988. MÁRCIUS 2-ÁN, 9 ÓRAKOR. Tájékoztató adatokat, bővebb felvilágosítást 1988. február 8-tól a vállalat közgazdasági osztálya ad. Örökbefogadás egy fajüldöző társadalomban

Next

/
Thumbnails
Contents