Népújság, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-30 / 25. szám
/ Nepáliul 1988. január 30., szombat Százhetven éve született Topor- A Nap kél: 7.15 órakor, con. és Visegrádon halt meg Görgey Artúr (1818—1916) honvédtábornok. az 1848—49-es szabadságharc idején több ízben -a honvédség fővezére. Hivatásos katona volt: 1845 nyarán leszerelt. majd a prágai egyetemen vegyészetet tanult. Az 1848. évi márciusi események után felajánlotta szolgálatait a kormánynak. Előbb őrnaggyá, majd — Kossuth javaslatára — tábornokká léptették elő. s a felsődunai honvédsereg vezérévé nevezték ki. A szabadságharc csatáiban kiemelkedő katonai képességeivel — gyors manőverezés. a tüzérség koncentrált fel- használása — és személyes bátorságával tűnt ki. Politikailag az udvarral való megegyezésre törekedett: ennek hátterében a középnemesség osztályérdeke, a népi erők lebecsülése és személyes becsvágya húzódott meg. Téli hadjáratával — melynek kiemelkedő eseménye volt a bra- nyiszkói ütközet — kivonta seregét a forradalmi kormány ellenőrzése alól, majd a tavaszi hadjárat jelentős sikerére támaszkodva. a békepárttal szövetségben. nyíltan Kossuth és a radikálisok ellen fordul. A temesvári vereség után lemondatta Kossuthot és a kormányt, s a teljhatalom birtokában 1849. augusztus 13-án Világosnál feltétel nélkül kapitulált a cári csapatok előtt, (ö maga afc ezt követő súlyos megtorlás, a sorozatos kivégzések idején uralkodói kegyelemben részesült.) Olvasom a hírt... ... a feleségemnek, hogy — idézem —; „Olaszországban akkor érjük el igazán a női egyenjogúságot, ha egyizer nemcsak férfi, hanem nő esetében is megtör ténik, hogy egy nyilvánvalóan alkalmatlan személyt felelősségteljes posztra állíta/nak.” Mire a replika: — No-no, én a máglyarakást csak a cukrászdából szeretem ... (szilvás) nyugszik: 16.40 órakor. A Hold kél: 12.57 órakor, nyugszik: 5.30 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MARTINA nevű kedves olvasóinkat! döjárás Várható időjárás ma estig: Folytatódik a szokatlanul enyhe idő. Többször váltakozva felszakadozik, illetve borultságig megnövekszik a felhőzet. Országszerte várható záporeső, eső. A nyugati, délnyugati szél élénk, gyakorta erős, a Dunántúlon időnként viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül alakul. — VÁSÁRLÁSI KEDVEZ- MÉNY. Az egri Centrum Áruház a jövő héten kezdődő téli vásár első napján a hagyományokhoz híven kedvezményes lehetőséget ad a vásárlásra a rokkantaknak. Február 1-jen. hétfőn nyitás előtt, reggel 8 és 9 óra között kereshetik fel az áruházat. Kérik, vigyék magukkal igazolványukat. ORVOSI EGERBEN: egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti porta felől. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár, Felsőtárkány, Andomaktálya, Bátor. Ostoros. Novai, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos. Nagytá- lya, Síkíőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET : szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától JO óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: péntek délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. GYÖNGYÖSÖN: központi orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata, Gyöngyös- tarján, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombatén 7 órától 13 óráig és 13 órától 18 óráig, vasár- és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VAMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek. Gyön- gyöshalász. Atkár. VISONTAN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visomta. Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház. Telefon: 3). községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton, vasárnap (és más munkaszüneti napon) 8—20 óráig. Helye: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton 6.30—14 óráig, vasárnap (és más munkaszüneti napokon) 8.30—11 óráig. Helye: Hatvan. Rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-033,287. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 óráig, vasárnap (és más munkaszüneti napokon) 8—10 óráig. Helye: Rendelőintézet, Hatvan. Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES város és vonzáskörzete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2—4. sz. alatt a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szombaton, reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. aiatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzesabonyban : szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 óráig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. Állatorvosi ügyelet : szombaton. 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet U. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991 Hatvani ügyelet: Hatvan Városi Tanács V. B. Vágóhídja. Telefon : 11-901. Hevesi ügyelet: Heves, Főút 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tárnáméra, Boconádi út 50. Telefon: Tamaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ALLATKORHAZI ÜGYELET- péntekem 19 órától hétfő reggel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Dobozok Mezőszemeréről (Foto: Perl Márton) Költözködés miatt... Nap mint nap, a Lenin szobor mögötti Bástya divatáru áfészbolt előtt visz el a? utam. Egy ízben megakadt a tekintetem egy kellemes színezésű Lee Cooper farmeron, amely a kirakatban kínálta magát. Tudván, hogy kapós a portéka, mielőbb a tettek mezejére léptem. Azaz, léptem volna . . . Szombaton 11 óra tájt szándékoztam a vásárlást lebonyolítani, jól emlékezve rá, hogy az áruda délig tart nyitva. Csalódnom kellett. Az ajtón elutasítóan fityegett a szűkszavú Költözködés miatt zárva táblácska. Megértő és fegyelmezett honpolgár lévén legyintettem egyet: sebaj, majd próbálkozom máskor. Legközelebb szerdán délután fél 4 körül tettem kísérletet. (Nyitva tartás: 18 óráig). Talán mondanom sem szükséges. — mindhiába. A táblácska helyett egy kiragasztott cetliről kajla betűk vigyorogtak rám kajánul: Költözködés miatt. . . Ezek után kétségek közt hányódom: ki költözik, mi költözik? Az üzlet, az üzletvezető. a helyettes, az eladó? Netán mindannyian? Mivégre ez az egész huzavona? Ha tudnám — isten bizony — besegítenék! (buttinger) A Mezősz emerei Rimamente Termelőszövetkezet és a Csepeli Papírgyár gyümölcsöző kapcsolatának eredményeként megyénk gazdaságából már évek óta jelentős mennyiségű papírdoboz. s annak tartozékai kerülnek ipari felhasználásra. Csomagolótechnikánk korszerűsítéséből így jelentős részt vállalnak a mezöszemereiek. Idei termékeikre is teljes mértékben lekötötték már a kapacitásukat. Az egyre növekvő igényeknek további gépvásárlással. üzemkorszerűsítéssel igyekeznek megfelelni. Hogy erre mennyire szükség van. csak egy jellemző adat: az idén 6.5 millió négyzetméter késztermékei kell előállítaniuk. Mit ajánl februárra az MMK? A következő hónapban is változatos kínálattal fogadja az érdeklődőket a Megyei Művelődési Központ. Nem lesz hiány kiállítások-. ban. Húszadikáig — az intézmény kisgalériájában — az egri tanárképző főiskola rajztanszékének tanárai mutatkoznak be, 28-ig az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában — Egerben a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán — láthatók Körtvélyessy Magda képei. Huszonötödikén nyílik a kínai ipanművészetből ízelítőt adó kollekció, a már említett kisgalériában. A folyóirat és a Ház miniszínpadának vendége — 12-én, este 6 órától — S20m- bathy Gyula Jászai-díjas színművész lesz. Közreműködik Szentirmay Ákos zeneszerző. Lehet választani a különböző ismeretterjesztő programokból is. Az MMK, a megyei TIT. a megyei népfront közösen irodalmi és nyelvészeti témájú sorozatot indít. 16-án, délután. 3-kor — nyitányként — mai magyar epika kérdéseit taglalja Szentesi Zsolt tanársegéd. 23-án — ugyanebben az időpontban — Dobóné dr. Berencsi Margit docens a nyugatos költők műveit elemzi. Az MMK. a Pedagógus Szakszervezet megyei bizottsága, a TIT Eger Városi Szervezete ígéretes szellemi portyára invitálja a 'ársadaíomtudo- mányhoz vonzódókat. A Szerda esti gondolkodó című blokk 24-én. este 6 órakor rajtol. Ekkor Perge Zsuzsa szociológus beszél majd többek között a szociálpolitika aktuális kérdéseiről. Ezt követően, még ötször találkozhatnak — későbbi időpontokban — az érdeklőidők. 10-án. délelőtt 9 órától — az MMK-ban — dr. Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője szól majd köz- művelődésünk lehetőségeiről. korszerű törekvéseiről. Kelbimbó, spenót Egerben a hét végén az alábbiak szerint alakultak a szabadpiaci árak: a tojás 2.60. a burgonya, 20. a sárgarépa 15. a zöldség 20. a fejes káposzta 8. a kelkáposzta 14.' a karalábé 20. az alma 16. a körte 30. a vöröshagyma 16. a fokhagyma 120. a retek 12, a spenót 60, a sóska 120. a kelbimbó 80, a savanyú káposzta 24, a bab 80 forint. Gyöngyösön a tojás 2,50. a burgonya 20, a sárgarépa és a zöldség 18. a vöröshagyma 16, a kelkáposzta 13. a saláta 18. a paradicsom 250, a paprika 18. a retek 18. a fokhagyma 120. a paraj 60. a sóska 100. az alma 20—25. a körte 40. a szőlő 60. a dióbél 250. a bab 80, a savanyú káposzta 30. a mák .150 forintba kerül. Hatvanban a tojás 2.30, a burgonya 17, a sárgarépa 10; a zöldség 18, a vöröshagyma 15, a kelkáposzta 12, a karalábé 9, a retek 10. a fokhagyma 120. a sóska 80. az alma 18, a dió 60. a bab 60, a mák 130 forintért kapható. Hevesen a tojás 2,50, a burgonya 18, a sárgarépa 10. a zöldség 20, a vöröshagyma 15, a fejes káposzta 10, a kelkáposzta 13, a retek 14, a fokhagyma 130. az alma 15, a dió 60, a dióbél 220. a gomba 100, - a bab 60, a mák 140 forint. A Zöldért árai: a tojás 2,30. a burgonya 13, a sárgarépa 12. a zöldség 13, a fejes káposzta 8. a kelkáposzta 14, az alma 10—20. a körte 36, a vöröshagyma 16. a fokhagyma 120, a bab ^0, a lencse 80 forintba kerül. A hét vége asztalára gombástekercset ajánlunk. Hozzávalók: a tésztához: 5 deka vaj, 2 dl liszt, fél liter tej, 3 tojás, só. kiskanálnyi zsír; a töltelékhez: 5 deka vaj, 50 deka gomba, egy evőkanál liszt, fél deci tej. egy deci tejföl, só, törött bors. a tetejére 5 deka vaj, 5 deka reszelt sajt. A tésztához a vajból a liszttel meg a tejjel besamelt főzünk, majd ha kihűlt, közékeverjük a tojások sárgáját, meg a habbá vert fehérjét. Kizsírozott, közepes tepsiben ujjnyi vastag tésztát sütünk belőle. Közben a vajon sóval, borssal addig pároljuk az apróra vágott gombát, míg saját levét el nem főtte. Meghintjük a liszttel és a tejjel felengedve egyszer felforraljuk, A tűzről levéve simára keverjük a tejföllel. A kihűlt tésztát megkenjük a gombakrémmel, összegöngyöljük, rrjegöntözzük olvasztott vajjal, meghintjük sajttal, és azonnal tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk! — TECHNIKAI OKOK MIATT. A Heves Megyei Moziüzemi Vállalat értesíti a látogatókat, hogy az egri Bródy mozi mától x technikai okok miatt várhatóan február 3-Ig zárva tart. Tsz-benzin Gyöngyöstarjánban A GYÖNGYÖSI VÁROSI TANÁCS ÜLÉSÉN Az ingatlankezelő vállalat munkáját értékelték Azt mondhatjuk, a jelszó: a lakosságért. Ez a törekvés mutatkozik meg abban a tényben, hogy benzintöltőállomás kezdi meg működését Gyöngyöstarjánban. a Mátrai Egyesült Tsz jóvoltából. a közös gazdaság gépüzemi telephelyén. A cél az. hogy a helybeliek. de a környéken lakók is kis fáradsággal juthassanak normál- és szuper- benzinhez. illetve keverékhez Ezentúl nem kell Gyöngyösig kerekezniük, hogy autójuk szomjas tankját megtöltsék. A kutat minden különösebb ceremónia nélkül, hétfőn. február 1-jén adják át a lakosságnak. Egyelőre reggel 6-tól este 6-ig várja az autótulajdonosokat. — KIÁLLÍTÁS. Az egri 6- os iskola galériájában február 1-jén. hétfőn nyílik kiállítás az intézmény pedagógusa. Csonka Erzsébet képeiből és Csonka Gábor főiskolai hallgató kerámiáiból. A tárlatot az érdeklődők február 20-ig tekinthetik meg. naponta 8—17 óra között. A Gyöngyösi Ingatlankezelő Vállalat tavalyi és tavalyelőtti munkájáról, valamint az idei feladatairól esett szó nemrégiben a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén. Egyebek között elemezték a lakbér-, fizetési morált, a vállalati gazdálkodás helyzetét, az energiafelhasználás gondönálló művészeti ágként könyvelhető el a videofil- mezés. Ezt számos fesztivál sikere igazolja. Hogy minél többen nyúljanak. avatöttan e technikához. annak a tanulás az alapja. Ezért szervez Egerben a Megyei Művelődési Központ videoművészeti tanfolyamot. A február végén induló, s egy éven át tartó kurzus változatos programot .biztosít neves szakemberek segítségével. jait és a felújítási munkák eredményeit. Általános tapasztalatként hangzott el az a tény, hogy a lakbérfizetési készség egyre jobban romlik, mind több lakó ..maradozikel a használati díjjal. Előreláthatóan ezzel 1988-ban is számolni kell. A Gyöngyösi Ingatlankezelő Vállalat jelenleg 3829 Húsz órában foglalkoznak majd a technikai részletekkel. Búgja Sándor és Pé- terffy András rendezők a vizuális nyelv specialitásait elemzik 24 óra terjedem lemben. Ennél is több idő áll majd rendelkezésre ahhoz. hogy az esztétikai alapokat megtanulják a jelentkezők Peternák Miklós mű- , vészettörténész és Bán András kritikus közreműködésével. A színházművészet és a video összefüggéseiről Jeles András szól. Vendég lesz lakás kezelését végzi, amely a szanálások és értékesítések miatt '39-cel kevesebb az 1986. évinél. Az idei feladatok közül legfontosabbnak ítélték meg a lakóházjavítási, hibaelhárítási és az üzemeltetéssel kapcsolatos intézkedések pontos, maradéktalan végrehajtását. még Réz András esztéta, aki a videoklippekről. s Navra- til Ferenc, aki a video- artról tart előadást. Mindezek után 32 órán át alkalmazzák a tanultakat a résztvevők. Az oktatás elméleti és gyakorlati vizsgával zárul. amelyről a hallgatók ..C" kategóriás klubvezetői működési engedélyt és kezelői bizonyítványt kaphatnak. Jelentkezni február 15-ig lehet az MMK-ban. Videoművészeti tanfolyam NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÖS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSO LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger. Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNE dr. — HU ISSN 0133—0705 —