Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-10 / 291. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. december 10., csütörtök Egy emléktábla monológja KÉSZLETGAZDÁLKODÁS Egyévi munka a raktárakban A hiány sokba kerül! — tanultuk meg a törvényszerűséget az utóbbi évtizedek magyar gazdasági fejleményeiből. Hiszen mindenki — akár vállalatról, akár egyénről van szó — igyekszik bebiztosítani magát, minél nagyobb mennyiségben készletez, abból az áruból, melynek beszerzése kétes. Így aztán a hiány önmagát gerjeszti tovább, fölöttébb költséges fennakadásokat okozva a gazdaságban. Hiába áll mintegy 700 milliárd forint értékű készlet a honi válla- latok, szövetkezetek raktáraiban, az anyag- és alkatrész- hiány miatt mindennaposak a zavarok. S az évről évre meg-megújuló adminisztratív próbálkozások legföl.j ebb apróbb, átmeneti jobbulást eredményeznek. A készlet- állomány azonban ezek ellenére 1968 és 1985 között — a mennyiséget és az áremelkedéseket együtt számításba véve — három- és félszeresére növekedett gazdaságunkban. Hogy milyen nagy érték egyébként a 700 milliárd forint, összehasonlításul nem árt tudni, hogy tavaly 881 milliárd forint volt az ország nemzeti jövedelme. Más szavakkal: majd egyévi munkánk eredménye hever már a raktárikban! Az eladó diktál Még büszkék is lehetnénk rá: a készletfelhalmozás hazánkban a fejlett tőkés országok relatív készletfelhalmozásának ötszöröse, hatszorosa. Ám ebben felülmúlni a jó nemzetgazdaságokat nem éppen érdem. Eldugult csatornák, merev információs módszerek jele ez, s mindenekelőtt: a kínálati piacé, az eladók uralmáé. Jól mutatja ezt az is, hogy miként oszlik meg a felgyülemlett készletállomány. Két évtizede jellemző, hogy a készletek 70—72 százaléka anyag, 17—18 százalékív félkész termék. S a késztermékek aránya mindössze 10—12 százalékra rúg. A jól működő piacgazdaságokban mindhárom készletelem nagyjából egyharmad-egyharmad arányban részesedik a készletállományból — állapítja meg az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik közelmúltbéli tanulmánya. Talán fölösleges rámutatni, hogy ott, hol a késztermékek aránya magasabb, az iparban állandóan magas kínálat van jelen. Éppen ez teszi lehetővé, hogy a vállalatok mint felhasználók, csak minimális készletet tároljanak a kerítésen belül. Jellemző, hogy egy tőkés gazdaságban 5—7 napi értékesítéshez elegendő készletet tartanak (Japánban kevesebb, mint 3 nap a feldolgozó ipar készletforgási ideje), nálunk az ipar — egy 1985. évi felmérés szerint — nem kevesebb, mint 67 napi árukibocsátáshoz elegendő készlettel rendelkezik. Ám ezen belül minimális a már közvetlenül eladásra váró termékek hányada. Az áldatlan állapotokon való javítás szándéka mindig is megmutatkozott a gazdaságirányításban. Ám a módszerek — mivel nem az okok, hanem az okozatok ellen irányultak — nem voltak alkalmasak a megoldásra. 1982-ben például elrendeltetett, hogy azok a vállalatok, melyeknek készlet- gazdálkodását a Magyar Nemzeti Bank és az Országos Anyag- és Árhivatal „nem megfelelőnek” ítéli, forgóalapjukból bizonyos összeget — a készletértéknek maximum 10 százalékát — fizessenek be. Jellemző, hogy 1984-ben 314 vállalatnál tartottak ilyen — egyébként rendkívül költséges — vizsgálatot, s mindössze kettő ellen tettek elvonási javaslatot. 1985-ben és ’86-ban már vizsgálatot sem tartottak — belátván eme eljárás életképtelenségét. Vállalkozó TEK-vállalatok Számos próbálkozás történt a termelőeszköz-kereskedelmi (TEK) vállalatok körül is. Ezeket az egységeket — mint ismeretes — 1986-ban az egyes ágazatok készletező vállalataiból alakították meg. Azt a szerepet osztották rájuk, hogy a profiljukba tartozó termelési eszközöket a termelőktől, illetve a külkereskedelmből szerezzék be, s a felhasználói szükségleteket a kellő mennyiségben, minőségben, választékban és határidőre (!), elsősorban raktárról elégítsék ki. Működésük szűk két évtizede alatt sók ellentmondás jött felszínre. Egyrészt a számukra célként megjelölt kisfelhasználók helyett a nagyfelhasználók váltak a legfőbb értékesítési iránnyá; ez vált előnyössé nekik az árrés alkalmazásának kialakult gyakorlata révén. 1980-ban szabálymódosítások hatására fordulat következett. így 1981 és ’85 között a TEK-vállalatok 18 százalékos forgalomnövekedésén belül a kiskereskedelmi tevékenység gyarapodása 270 százalékos volt. Közrejátszott ebben az e vállalati körben végrehajtott decentralizálás: számuk 28- ról 55-re nőtt, s túlnyomó- részt vállalati tanács irányítása alá kerültek. A TEK-vállalatök jövőjét mindinkább a vállalkd- zói jelleg megerősödése jelentheti. Tulajdonképpen már a kezdet kezdetén igény volt velük szemben, hogy a piaci kapcsolatokon nyugvó árubeszerzés és értékesítés olyan fórumai legyenek, amelyek a friss, életképes kereskedelmi, üzleti módszerek elterjesztését gyorsítják. Működésük révén honosodott meg nálunk az úgynevezett konszignációs raktározás gyakorlata: a külföldi fél finanszírozza a hazai vállalat által megrendelt terméket, mely az eladás pillanatáig a külföldi fél tulajdonában marad (tehermentesítve így a honi megrendelő készletállományát.) A vevő legyen az úr Fontos TEK-vállalati szerep a termeltetés. A hiánytermékhez a TEK-vállalat kutatja fel a hazai termelőt, s anyaggal, tőkével, gépkölcsönzéssel közreműködik a termelés megszervezésében. Mérhetően terjesztik e vállalatok a lízing gyakorlatát is. Számos, erre alkalmasnak látszó TEK-vállalat készíti elő, hogy a jövőben kereskedőházként működjön. A készletszint csökkentésére tett különféle erőfeszítések megítélésekor látni kell: mai készletállományunk több százmilliárd forint értékkel nagyobb, mint egészséges piacázerkezetben volna. A meglevő hibák kijavítása, a korszerű gazdálkodási módszerek, számító- gépes nyilvántartások szélesebb elterjesztése — bár ezek rendkívül fontosak — csak pár milliárddal csökkenthetik a készletállományt. A kellő mértékű változást csakis a kínálati piac megteremtése hozhat. El kell érni végre, hogy a vevő legyen az úr. Ennek kifejtése, részletezése azonban már jócskán túlmutat a készletgazdálkodás témakörén. M. P. Kedves hatvaniak. Ha jár- tukban-keltükben reám pillantanak, ahogyan néhány hete támasztom itt az áfész- áruház falát, szemközt az öreg katolikus templommal. a homlokomra vésett tömör feliratból vajmi keveset tudnak meg. A városszépítő egyesület — dicséretesen bár — a világ tudomására hozza, miszerint e helyt kétszáz esztendeje egy posztómanufaktúra működött. De aztán semmi ... ! Gondolom, akad önök között érdeklődő, aki többre is kíváncsi küldetésemből. Szabadjon hát elmondanom csöndes, vacogó decemberi monológként. . . ★ Posztómanufaktúra... E szóból először is az világuk ki, hogy az önök ősei egy itt emelt épületben, amely az idők múlásában elenyészett, nem könnyű kézi munkával öltözékül szolgáló posztót gyártattak. Hatvan az idő tájt meglehetősen kis település volt, mert midőn a Grassalkovich család 1768-ban „gyáralapítási' kiváltságlevélért folyamodott Mária Terézia őfelségéhez, mindössze 369 ház állott a Zagyva partján, ezeket 439 család lakta, s összes lélekszámúk alig haladta meg a kétezret. A tekintetes és nagyságos idősebb Antal gróf minő céltól vezéreltetAz árellenőrzések tapasztalatairól A megyei árellenőrzések piacfelügyeleti tapasztalatairól dr. Kaszás Máriának, a megyei tanács ipari osztály- vezetőjének tájékoztatójából többek között kiderült, hogy a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmára vonatkozó jogi normákat általában betartják. Igaz, tisztességtelen ár miatt több esetben kellett szankciót alkalmazni. így például 1987- ben aránytalanul magas ár miatt hat alkalommal, a hatósági ármegállapítás megsértése miatt négyszer, árdrágítás miatt öt ízben vontak el többlet árbevételt. Míg az áremelés előzetes bejelentési kötelezettségének elmulasztása miatt öt alkalommal kellett „bűnhődniük” a feledékenyeknek. Az élelmiszeripari napi cikkekből az ellátás megbízható. Választékhiányok azonban előfordultak, például tartós, fél tartós tejből. s szűkösnek bizonyult a kínálat egyes importcikkekből is. A húskészítmények frontján, az olcsó áruk megfelelő arányát megyén kívüli segítséggel sikerült megteremteni. Érdekesség, hogy a zöldség-gyümölcsel- látást a kínálati helyzet jellemezte, de ez nem idézett elő árcsökkentést. A Zöldért árorientáló fogyasztói piac- szabályozó szerepe esetenként érvényesült, az árfelhajtó tendenciáknak azonban nem tudtak gátat vetni. A vegyes iparcikkeknél jelentős a hiánycikkek köre, hiszen kevés például az automata mosógép, a színes tévé, a hűtőpult. Ugyancsak gondot jelent, hogy a vendéglátóipari egységek egy részénél szűkült a választék. az olcsó áruk kínálata, romlott a napi menüszolgáltatás helyzete. Felhívták a figyelmet egyebek mellett arra is, hogy a szabadárak körének bővülésével, a gyakori árváltoztatások következtében egyre több a szabálytalanság az árak árucikken való feltüntetése, a fogyasztók helyes, szabályos ártájékoztatásának hiánya miatt. ve kívánta egyik gazdasági épületét a manufaktúra céljainak megfelelően kialakíttatni? Megsúgom, noha szerintem önök is sejtik! Számítása szerint ez az iparág jól fizetett, ő pedig szerette a pénzt, hogy aztán vagyonát szépen gyarapítaná. ★ No. hogy egy kicsit kifújtam magam, folytatom az igaz mesét. . . Kérem tisztelettel, az 1768-as folyamodványra hamarosan megérkezett a császár- és királynő kegyességének jeléül szolgáló leirat, miszerint: „A mi hűséges és nekünk őszintén kedves tekintetes és nagyságos idősebb gróf Grassalkovich Antal a Heves megyéhez tartozó Hatvan városkában elgondolása szerint különösen a közösség gyarapodásáért (?!) kérve Felségünkhöz azért folyamodott, hogy annak azután kegyesen kiváltságlevelet adjunk posztómanufaktúra alapítására.” Lehetett tehát munkába ál- lani. A következő esztendőben pedig meg is kezdte áldásos működését a posztóüzem, hogy tizennyolc éven át szolgáljon . .. ★ Feltételezem, kíváncsiak: miért e rövid életkor? Holott a kiváltságlevél még arra is feljogosította a GrassalHORTI TELEFON: Erik a gyümölcs... Mármint a horti Áfész-áru- ház, amelyért annyi esztendeje perelnek a község vezető testületéi, hiszen nem éppen kifogástalan az utóbbi években a helyi lakosság ellátása. Illetve a meglévő üzletekre erősen ráférne a korszerűsítés, a technikai fejlesztés. Nos, amikor betoppantunk Kassa László tanácselnök hivatali helyiségébe, már az új ABC alapozásával kapcsolatos helyszínelő telekkimérést készítette pauszpapírra hajóivá Raidl Ferenc, főmérnök, az áfész szakértője, valamint Almádi Béla helyi építésügyi főelőadó. Mint megtudtuk, a kovichokat, hogy gyártmányaikat saját márkával, jellel forgalmazhassák. így szaporítván a világban a család jó hírét. Kérem tisztelettel: nyersanyagban nem volt hiány, mivel gyapjúval szépen szolgált a grófi gazdaság juhállománya e környéken. Külföldről hívott szakemberek, s kezük alá dolgozó helybéliek szintén ke- rülköztek, hogy mossák, áztassák, kártolják, fessék, fonják, majd szőjék a hatvani posztót. E termékek külhonba is elkerültek, hogy dicsérjék az életes vállalkozást. Hanem: ami gond ma nálunk a gazdaságban, gondként jelentkezett kétszáz esztendőnek előtte is! A manufaktúra nem tudta állni a versenyt a tökéletesebb technikát alkalmazó taljánokkal, frankokkal, németekkel, így szép csendesen kimúlt 1787- ben. ★ Már csak egy kérdés van hátra, ami — úgy vélem — lezajlott helyszínelő bejárás előzményeként a Hatvan és Vidéke Áfész, valamint a községi tanács végrehajtó bizottsága már aláírta a megállapodást a tervezett 400 négyzetméteres áruház megvalósítására. Sőt: arra is kötelező ígéret hangzott el, hogy a fontos kereskedelmi létesítményt rohamléptekben építteti fel a szövetkezet, igy azt a jövő esztendőben meg is nyitják. De nemcsak tervekről szereztünk információt Hort- ról, hanem olyan beruházásokról is, amelyek az idén fejeződtek be, s hozzájárultak a lakosság ellátásához, a helybéli polgárok jobb önökben is megfogalmazódott, miközben fölnéztek rám. s a homlokomra rótt sorokat silabizálták: mi az ördögnek egy ilyen hamvá- bahótt ügyet kétszáz év múltán kidobolni...? Kérem szépen, bevallom, stikában szót váltottam a Hatvani Városszépítő Egyesület elnökével, Juhász Ferenccel, aki köntörfalazás nélkül fogalmazta meg a kézenfekvő választ. Eszerint a városvezetés, egyetértésben az egyesület szándékával, fontosnak tartotta, hogy a műemlékekben oly szegény város emléktáblával jelölje meg azt az épületet, amelynek helyén a település első számottevő üzeme állott. Most már érthető? Nem is kívánok mást fűzni az ügyhöz, mint hogy lett volna bár évtizedeknek előtte ilyen egyesület. ilyen vezetés Hatvanban. Ma bizton gazdagabban állana ilyesféle, a mesz- sziről jöttét is érdeklő emlékek dolgában. Dictum .., Moldvay Győző közérzetéhez. A községi tanács — a megyei tanács közlekedési osztályának támogatásával — megépíttette a József Attila utat, amely több évtizede mindmáig váratott magára. Ehhez kapcsolódva ugyancsak 1987 folyamán készült el a Marx. az Iskola és a Kastélykert út is, amelyeknek a kivitelezése együttesen 3 millió forintba került. Az utóbb említett út okán az is feltétlenül említést érdemel, hogy kivitelezéséhez az ott lakók nemcsak társadalmi munkát végeztek, hanem önkéntes pénzbeli hozzájárulást aditak a tanácsnak. Tíz fillér... Azt tartják az angolok, hogy az idő — pénz! Nem ismerem az idő-pénz átszámo- lási arányt, de egy bizonyos, azon a délelőt- tön sokat költhettem. Ugyanis órákig ácso- rogtam az utcán, s kilestem egy tízfilléres „magánéletét”. Valaki leejthette, vagy egyszerűen tudomást sem vett arról, hogy kiesett a zsebéből. Elment mellette jól öltözött úrihölgy, rátaposott hanyag eleganciával pompázó stopos, arrébb pöccintette egy kisiskolás, de lehajolni senki sem volt hajlandó érte. S itt kezdődött a kettőnk „párbeszéde”. Ahogy néztem, fehéren megvillant rajta a napfény. Talán jelképes is volt, hiszen ez a pénz egykoron a fénykorát élte. Emlékszem, amikor az tisztái morzsáját söprö- gető anyám azt mondta, sohasem lehet tudni, mire lesz még jó. Valamikor ez á tízfilléres is büszke tehetett magára. Mondjuk akkor, amikor még egy-két tojást lehetett vásárolni érte. Vagy amikor kettőt összegyűjtve, beállítottunk az öreg szatócs zsibvásárhangulatú boltjába, s teli szájjal habzsoltuk az érte kapott stolverkot. Félreértés ne essék, nem nosztalgiázni akarok e hasábon, csupán az jutott az eszembe, hogy hol kezdődik napjainkban a pénz értéke. Száz, ötszáz, ezer forintnál...? Embere válogatja, mert akinek kevesebb van, másként gondolkodik egy elegáns kirakat előtt, mint az, akinek többet adott az élet, vastagabb a bukszája. Félő, hogy egyre inkább a magasabb számok felé hajlik a mérleg serpenyője — a kicsi már nem számít. Pedig a „kicsikkel is lehet takarékoskodni. Tudom, nem egy villanykörtén múlik, hogy mennyit fogyasztunk, nem egy csöpögő csap megjavíttatásán, netán az autó fogyasztásának beállításán. De ha már közmondással kezdtük, az is érvényes, hogy: sok kicsi sokra megy. Talán emlékeznek még rá olvasóim, hogy a Ki mit tud? játékok hőskorában úgy szavaztatták meg az országot: kapcsoljunk fel a lakásban minden égőt tetszésnyilvánításként. Ugye, arra is emlékeznek, hogy milyen szépen száguldott felfelé az országos áramfogyasztás görbéje. Nos, ezt lefelé is meg lehet tenni, lehet licitálni — a takarékosság javára. Minden ötlet, minden cselekedet, amely ezzel függ össze, csak a hasznunkra válhat. Ne vegyék poénkodásnak, de a maga módján ez is egy kicsit: „Ki mit tud.Tudnunk kell meghúzni a határt a fogyasztásban, a költekezésben, a kivagyiságban, a nemtörődömségben, mert — mint az idő — ez is pénzbe kerül. Ha nem figyelünk oda, valamennyiünknek nagyon sokba kerül, ha adunk a kicsire is, kevésbé kell megszorítanunk azt a bizonyos szíjat. S tartozom még egy vallomással: hogy mi lett a tízfilléres sorsa. Lehajoltam érte, felvettem és otthon odatettem egy réges- régen féltve őrzött lyukas kétfilléres mellé... Szilvás István (Futó: Perl Márton)
