Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-09 / 290. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. december 9., szerda II sokműfajú író Beszélgetés Gyurkovics Tiborral — Tevékeny ember vagy. Verseket, színdarabokat, mesekönyveket írsz, tárca-novellista vagy a Magyar Nemzetnél, újabban pedig beszél- gető-faggatózó partnere az Üj Tükör Kávéház nyilvánosság elé hívott művész- író vendégeinek. Köztudott az is, hogy korábban hosszú évekig pszichológusként dolgoztál. Ügy tűnik, egyik műfajból a másikba sétálsz. — Én úgy gondolom, hogy a tenger is. a folyó is. a patak is, az erecske is víz. a lényeg nem változik. Biztos, hogy bennem is van egy olyan állandóság, amely tetten érhető minden munkámban, és amely a lélek szerkezetére vall. Én lírai-költői alkat vagyok. Hogy ez aztán milyen formában jelenik meg — fejtetőre állítva egy drámában, vagy pedig groteszk módon egy gyermek- könyvben — az már más dolog. Azt hiszem, hogy „a költő ír, a macska miákol és az eb vonít” — ahogy írja Radnóti. Én is ezt csinálom, csakhogy én vagyok az eb is, meg a macska is. Az én belső szerkezetem költői, de apámtól örökölt fonák látásmóddal vagyok megverve, és ez a költészetemben is tetten érhető. — Kik voltak, akár a szakmai, akár a magánéletedet tekintve, j sorsodra, a világlátásodra nézve meghatározó személyek? Elsősorban az ember érzelmi életét kialakító első tizenöt esztendőre gondolok. — Kérlek, én azt hiszem, az a picike lélek vagy leikecske, amely nulla éves kortól alakul, vagy már a méhen belül, annak az előképe mindig a közeli magánszemélyeknél fedezhető fel, és nem közismert nagy alakoknál. Anyám például iszonyatosan nagy hatással volt rám: egészen különös, vadóc, erőszakos, de gyönyörű lény volt, és ahogy öregszem, úgy fedezem fel magamban a tulajdonságait. Vagy ott van a bátyám, aki nyolc évvel idősebb nálam, és aki tízéves koromban kezembe adta Adyt, József Attilát, Tóth Árpádot. Anélkül, hogy különösebb irodalmi ambíciói lettek volna, ezzel primer irodalmi hatást gyakorolt rám, és akaratlanul befolyásolta a gondolkodásomat. Aztán a piaristáknál volt egv magyar tanárom, dr. Kovács Alajos, aki ugyan paraszt származású volt, de olyan eredeti módon magyarázta Shakes- peare-t, hogy szinte magunk előtt láttuk a színdarabjait. Tizenhárom-tizennégv éves korban ez is mély benyomást tesz az emberre. — Nem akartál a teológiára menni, noha a piaristákhoz jártál, de később, irodalmi munkáidban sokszor foglalkozol Istennel. — Megfordult a fejemben, hogy a teológiára megyek, hiszen tizenhárom éves voltam, amikor apámat elvitték fogságba, és az engem akkor nagyon megviselt; a vallásosságba kapaszkodtam, hogy jöjjön vissza, vagy adja vissza nekem az ég. Tehát nagyon vallásos voltam. és ebből következően vonzott a papi pálya, de én annyira skrupulózus természet voltam, hogy ha fogmosás közben lenyeltem egy szőrszálat, már izgatott, hogy az áldozásnál rendesen böj- töltem-e. Ilyen extatikus, túl érzékeny vallásosság fejlődött ki bennem, pont az ötvenes évek elején Aztán a kamaszkor a maga erotikájával folyton kételyeket és zűröket teremtett bennem Ügy érzem, hogy a nők miatt nem jutottam el Istenhez. Ugyanolyan fanatikusan kezdtem a nőket szeretni, és ez távolított el a vallás igazi gyakorlásától. Tehát az istenhivőség derengésbe maradván, a gyakorlati életben egyre jobban rájöttem, hogy én nem vagyok képes a papi hivatás szabályait betartani, akkor pedig nem mívelem. — Bizonyára ez az előadókészség vitt rá arra, hogy Fekvőtámasz című darabodban, melyet Veszprémben mutattak be, eljátssz egy jelentékeny szerepet? — Nézd, nagyképűség nélkül mondhatom, minden rendező azt kérte eddigi darabjaim bemutatóján, hogy én olvassam fel őket a társulat előtt. Páger azt mondta egyszer, a fölolvasás többet ér, mint egy rendezői instrukció. Tehát nyilván meg tudom jeleníteni, amit leírok. Diákkoromban is mondtam verseket, szavalóversenyeken vettem részt, több filmben is játszottam, veled is, mint emlékszel, de én úgy izgulok minden nyilvános szerepléstől, hogy végül is csak Tordy Géza rábeszélésére vállaltam a szerepet, noha, már többször felvetődött, hogy az a bizonyos bennem levő előadó- készséget ki kellene próbálni valamelyik darabomban. Amikor aztán elkezdtem játszani, igencsak megijedtem. — Mi a tapasztalatod, most már a saját bőrödön is érezve, milyen a vidéki színészet? S mit jelent színésznek lenni, olyan embernek, aki egyébként író? Azért kérdem, mert én éppen fordítni vagyok, mint te, hiszen tizennyolc évig vidéken játszottam, és most néhány éve magányos vagyok, nincs körülöttem az .tz akol- meleg, amely akármilyen nehéz és összezárt életnek is tűnik, de a magányos írói létnél elviselhetőbb. — Valóban megéreztem, milyen a vidéki színészi pálya, de összes emberi nyavalyámon átestem, mert minden partner segített, drukkolt. Olyan boldog háromnégy hónapot töltöttem Veszprémben, mint életemben emberi közösségben szinte soha. Befogadtak, társuknak tartottak. Közel húsz éve szabadúszó. magányos farkasként írok, akkor is, ha néhány emberrel szoros baráti kapcsolatot tartok, de az más. A' színházi munka olyan volt, hogy éreztem; egy közösség dolgozó tagja vagyok, itt szükség van rám, kellek egy jelenethez harmadiknak, negyediknek, mintha csak egy kártyapartira invitálnának, szóval, nélkülem„ nem megy a jóféle. És még valami; nagyon megfogott a demokrácia, hiszen a kellékes, a szabó, -i díszletmunkás éppúgy részt vesz egy jelenet kialakításában, mint a rendező vagy a színész, vagy történetesen én, aki ugyan .1 darab írója, de a közös játékban mindnyájan egyenrangú társak vaayunk. mert ha csak egy ember is hibázik, fuccs az egésznek, le lehet engedni a függönyt. — Másrészről ennek a csapatmunkának az a hátránya, hogy állandóan ösz- szezárva élnek, nincs rádió, film, szinkron és a többi. Méltatlan anyagi körülményeiket még erkölcsi, vagy ha úgy tetszik szakmai öröm sem ellensúlyozza. A vidéki munkájuk szétpasszirozza az életüket, hiszen a legtöbben Pestre szaladgálnak hetenként egyszer pár órára a családjukhoz, és ez olyan élet-hasadást okoz, amit az évek múlásával, egy bizonyos koron túl szinte képtelenség csinálni. Vagy letelepszik az egész család egy vidéki városban, vagy az illető adja fel a színészi hivatását, és az is lehet, hogy ebben az önűrlődésben mind-, kettőt elveszíti. Gy. L. nie/uij/aq -HÉT Színház és ifjúság A vendég: „Megnyerni és nevelni a közönséget.. Nemrégen Sütő András Egy lőesiszár virag- vasárnapja című drámáját a szerző jelenlétében diákközönség előtt mutatták be — nagy sikerrel. Felvételünkön Gáli László a színház törekvéseiről (Fotó: Koncz János) Kedden délután a Népújság-hét rendezvényén találkoztak a mezőgazdasági szakközépiskola és szakmunkásképző intézet tanulói az egri Gárdonyi Géza Színház művészeivel. Gáli Lászlót, a színház igazgató-főrendezőjét kérdeztük ez alkalomból. — Milyen elképzeléseik vannak a diákközösség megnyerésére? — Már az idei évad műsortervével is figyelembe vettük, hogy Eger iskolaváros. Nem véletlen, hogy épp ezeket a darabokat mutatjuk be. Szándékunk szerint minden évben műsorra keiül egy-egy klasszikus darab, lehetőleg olyan, amely kapcsolódik a középiskolai tantervhez. Az idén ilyen a napokban bemutatott Figaro házassága, Beaumarchais műve. Tudatos volt Sütő András drámájának, az Égy lócsiszár virágvasárnapiénak választása is. Ez is jól illeszthető a gimnazisták, szakközépiskolások tanulmányaihoz. A továbbiakban is szeretnénk játszani kortárs magyar szerzők alkotásait No, és a Stúdiószínházunk! A kísérletezés — tapasztalataink szerint — mindig elnyeri a fiatalok rokonszen- vét. — Az önálló társulat tagjai már számos, a mostanihoz hasonló fórumon vettek részt. Mik a benyomásaik? — Talán tíz-tizenöt alkalommal hívtak bennünket különböző iskolákba. Nemcsak a megyeszékhelyen, jártunk például Hatvanban, Hevesen is. Valódi érdeklődést mutattak a munkánk iránt, úgy is mondhatnám, szomjúságot. S akik részt vettek ilyen találkozón, produkciónk rendszeres nézőivé váltak. Szívesen megyünk, ha hívnak bennünket. — A fiatalokkal való kapcsolattartás más formáival próbálkoztak-e? — A városi KlSZ-bizott- ság kezdeményezésére több színészünk vállalta, hogy rendszeresen támogat egy- egy színjátszókört, ifjúsági klubot. Így például a Dobó gimnáziumban már rendszeres vendég Csendes László, Sziki Károly, Köszáli Ibolya. Azon kívül az Egri Ifjúsági Házzal és a Megyei Művelődési Központtal is van közös vállalkozásunk. Ez utóbbi helyen a következő esztendőben februártól kezdve kéthetente tartunk foglalkozásokat fiataloknak, amelyeken színháztörténeti és elméleti kérdések kerülnek szóba Ez ha beválik, folyamatos lesz. Nyitottak vagyunk minden kezdeményezésre. A vendéglátó: „Várjuk a támogatást’ Kevés oktatási intézmény dicsekedhet azzal, hogy több mint másfél évtizede folyamatosan működő művészeti csoportja van. A mezőgazdaságiban az énekkar, s a megszakításokkal működő, de népszerű néptáncegyüttes mellett a legrégibb múltra az iskola színjátszócsoportja tekinthet vissza, amely hisz néven működik. A csoport számtalan megyei versenyen szerzett oklevele mellett több országos ezüst és bronz minősítéssel is rendelkezik. De vezetőjük. Bodnár László igazgatóhelyettes véleménye szerint mégsem ez a 'legfontosabb. Pedagógiai eredményeikről így vall: — Azt is sikernek tekintjük, ha az a fiatal, aki három esztendeig nálunk „dolgozott", összefüggő feleletet nyújt a szakmunkásvizsgán, mert megtanult szépen beszélni, kulturáltan kifejezni a gondolatait. De többet mondok: pár évvel ezelőtt az iskolavezetés végzett egy összehasonlító felmérést. megvizsgálta a különböző körökbe járó diákok tanumányi eredményét. Talán dicsekvés nélkül mondhatom — mert a tények azt bizonyították —, hogy a színjátszásoknak egy egész jeggyel volt jobb átlaguk. A tizenhat év alatt összesen két alkalommal volt bukás, akkor is csak egy- egy tantárgyból. — Hányán mondhatják el magukról eddig, hogy „irisze- sek" voltak? — Általában háromévenként cserélődnek a gyerekek. Egyszerre tizenöt-húszán járnak. Hozzávetőlegesen talán száz-százhúsz tagunk volt eddig. — Ezek a fiatalok bizonyára színházszeretővé váltak . . . — Erről csak annyit: nem tudom, hogy színházszeretőnek lehet-e nevezni azokat, akik valósággal kikövetelték — akkor, amikor még nem volt önálló társulata Egernek — hogy szervezzünk számukra budapesti színházlátogatásokat. Évente legalább négy-öt alkalommal utaztunk a fővárosba — Most azonban szerencsésen változott a helyzet. . . — A Gárdonyi színházzal eddig még nem alakult ki szorosabb kapcsolat. Ezért is örülünk ennek a találkozónak. A jövőben szeretnénk megnyerni támogatásukat, s várjuk azokat az előadásokait, amelyek közel állnak a mi tanulóink érdeklődéséhez . . . — Most mivel foglalkozik a csoport? — Az iskolavezetés elvárja tőlünk, hogy versenyeken, bemutatókon képviseljük az intézményünket. Jelenleg kei bemutatónk áll készen, egv lengyel népi komédia, és Gál Józsefnek egy vidám jelenete: Künn a bárány, benn a farkas. Két újabb produkcióra készülünk, az egyik G. B. Shaw játéka, a másik egy verses irodalmi ösz- szeállítás. Az utánpótlással sincs gondunk, kolléganőm. Szerencsi Jutka már harmadik esztendeje vezeti a Gárdonyi Géza Ifjúsági Klubot, színes rendezvényekkel. Ezen belül foglalkoznak színjátszással is. Jó szellemben verseng a két csoport, összegezve eddig is számos a híve nálunk az irodalomnak és a színházművészetnek, s reméljük egyre nő ezeknek a fiataloknak a tábora. ★ Az érdeklődés kölcsönös: volt. A kapcsolat tehát a Gárdonyi Géza Színház és az Egri Mezőgazdasági Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézet között létrejött, s reméljük tartós is marad, s ugyanígy kiépül a mégye többi iskolájával is. (jámbor) A régi Eger vendégbarátsága Egy finn látogató naplója alapján ii/i. A kor: a múlt század vége. Rokonságunk tudatára ébredve kölcsönös kíváncsiság finn és magyar részről. A két férfi, akinek tiszteletteli barátsága Egert és Helsinkit (akkori svéd nevén: Helsdngfors-ot) 1875-től ösz- szekötötte: Antii Jalava (1846—1809), finn tanár, író és Szvorényi József (181©— 1892). az egri cisztercita rendi gimnázium tudós igazgatója, jeles nyelvész és író. Antti Jalava pedagógiai ösztöndíjjal érkezett Német- és Csehországon át hazánkba, s a híres masyar iskolák látogatása során jutott Egerbe, 1875-ben. Utazásai idején naplót vezetett, majd ennek alapján 1876-ban útikönyvet jelentetett meg, me]v ma is értékes és hasznos, hiszen a korabeli Magyarországról bőséges történeti, gazdasági tájékoztatás után élménybeszámolót nyújt, mindvégig élvezetes, fordulatos stílusban, az érdeklődő utazó szemszögéből. A történet tehát Antti Jalava tanár úr Egerbe érkezésével kezdődött... „A hegyoldalban jókoijl szőlőskerteket láttunk, elszórva köztük apró falvak, takaros, fehérre meszelt há~ zakkal, zöldellő u'faác- és eperfákkal. Távolabb, a völgy mélyén föltűntek Eger templomtornyai. Ahogy közeledtünk a városhoz, úgy vált egyre szebbé és változatosabbá a vidék. A völgyben. iz út két oldalán ajtók végtelen sora, mindahány a heay gyomrába nyílt. Egy- töl-egyig borospincék búj' tak meg mögöttük, az egyik ajtón a 316-os számot olvastam. Ügy üt óra tájban érkeztünk a városba. Egy fogadóban vettem szállást és azonmód elindultam, hogy felkeressem a cisztercita rend gimnáziumát. Hiszen épp j végett jöttem Egerbe, hogy tanulmányozzam az iskolát. Nemsokára ott is álltam az igazgató Szvorényi úr előtt és átadtam ajánlólevelemet. Nyomban, amint lát' ta, hogy finn vagyok, igen meleg barátsággal fogadott, s miután kicsit kikérdezett utam céljáról, s más egyebekről, szívélyesen hívott, "ugyan költöznék-e néhány napra hozzájuk«, a kolostorba. Vendégbarátságát örömmel vettem, hisz így alkalmam nyílhatott alaposabban megismerkedni a magyarországi kolostori élettel, amit jó ideje már ibuzgón óhajtót' tam. Velem egyetemben egy kolostori szolgát is küldtek csomagji-imért, s fertályára múlva elszállásoltak egy tágas, ékesen bebútorozott vendégszobában. Rövidesen értem jött az igazgató úr és együtt jártuk be a gimnázium tantermeit. Az iskola gyűjteményei számosabbak voltak, mint bármikor is gondoltam volna, s bizton állíthatom, hogy a mi országunkban egyetlen gimnázium sem büszkélkedhet hasonlóval. Több nagy .termet megtöltöttek az értékes, s jó állapotban megőrzött fizikai, vegytani, természettudományos és őslénytani gyűjtemények. A tantermek ugyancsak tágasak, világosak, taneszközeik célszerűek voltak. Mint hallottam, nyolc osztályban, majd négyszáz diák tanul az iskoláiban. Miután végignéztük a gyűjteményeket, s a tantermeket, az igazgató úr egy apró parkba vezetett, mely valóban szép és gondosan ápolt volt. Itt sétálgattunk, üldögéltünk, hosszasan, élvezvén a kellemesen hűvös estét, míg meg nem kon- dult a kolostor, s a többi templom harangja. Most udvarias házigazdám vacsorára invitált a kolostor refektóriumába avagy étkezőtermébe, egy meglehetősen nagy, tojásdad alakú helyiségbe. Körülállva a hosszú étkezőasztalt, már vártak bennünket a kolostor lakói, tehát a gimnázium tanárai, tizenhárom férfiú, mindenik a cisztercita rend öltözékében: hosszú, fehér palástban, elöl, s hátul fekete ska- puláréval, hasonlóképp a mi papjaink miseruhájához, ámbár a cisztereké jóval szúkebb volt, s a test körül széles, fekete öv fogt.J össze. Bemutatta^ a társaságnak, s fölolvasták az étkezés előtti imát, majd asztalhoz ültünk. Elfogyasztottuk az ízletes vacsorát, hat különböző fogást, egyik a másikat múlta fölül. Pompás, tüzes borok sem hiányoztak asztalunkról. A vecsernye egész ideje alatt élénk társalgás folyt, Finnországról kérdezgettek, az ottani szokásokról és én legjobb tudomásom szerint igyekeztem megfelelni mindenre. Bizony elszállt két óra. mire elváltunk, s nyugovóra tértünk. Másnap reggel nyolc órakor a tanári karral és a diáksággal a kolostor templomába mentem, ahol az említett órában minden napon rövid szentmise tartatlk. A diákok éneke »Vend sancte spirito«, orgonakísérettel, csodálatosan szólt. Rögvest a szentmise után elkezdődtek az éves vizsgák, s én hallgatóként egész délelőtt jelen lehettem. Általában mindenik vizsga jól sikerült, különösképpen algebrából, ám német nyelvből senki sem mutatott kimagasló tudást. A vizsgák befejeztével egy fiatal tanár kíséretében nekivágtunk a városnak. Elsőként a kollégiumba mentünk, melyhez hasonló található Debrecenben. A tanulás mar itt is 'bevégződött, így aztán csak a termeket jártuk sorra. Bizony, nagyszerűek voltak, főként a díszterem és a könyvtár." (Folytatjuk) (Fordította: Kausz Nóra)
