Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-21 / 300. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. december 21., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Hasznosítható ötletek Tizenhat vonóval A Liszt Ferenc Kamarazenekar sikerei ' A hatvanas évek elején, a legkedvezőtlenebb időszakban határozta el néhány zeneakadémista fiatal, hogy vonós kamarazenekart alakít: nem utolsósorban az I Musici di Roma együttes mintájára, amely 1958-ban vendégszerepeit először hazánkban. A Liszt Ferenc Kamarazenekar a fertődi Haydnemlékünnep ségeken, 1982-ben (MTI-fotó — KS) A szürkeségnek, a jelleg- telenségnek, a bántó középszernek is vannak szintjei. Az elmúlt napok kínálata sajnos ismét közelítette a legriasztóbb zónát. A fő műsoridőben tartalmas ki- kapcsolódásra vágyók ugyanis hiába kapcsolták be készüléküket, mivel szellempallérozó szórakozásra újból hiába számítottak. Unatkozhattak A nagy tölgyfa árnyékában című olasz sorozat álomba zson- gító blokkjainak jóvoltából. Dühönghettek a külhoni vásárlások átgondolatlansága, liberalizmusa miatt. Elég csak az amerikai cégjelzésű Kutya és macskára gondolni, amely épp olyan gyorsan feledhető sablonkrimi volt, mint a korábbiak. Ezek után nem csoda, hogy fanyalogva fogadtam az Angliából postázott Hitvesi gyengédséget is. Azt hittem, ezzel folytatódik a kudarcszéria. Szerencsére — ez bizony, a nem jellemző kivétel — kellemesen csalódtam, mert az alkotók frappánsan tálalt, leleményesen bonyolított cselekménnyel örvendeztettek meg. Olyannyira, hogy a receptet — természetesen nem másolt, hanem adaptált formában — javasolnám hazai hasznosításra is. Tessék töprengeni az íróasztalnál! Legalább addig, amíg ki nem rajzolódik valamiféle épkézláb ötlet. Korai még lelkendezni, hiszen Aligha akadt érdekesebb műsor a televízióban, mint az országgyűlési tudósítás. Lehet, hogy még az esedékes krimi nézettségét is fölülmúlta, mivel a parlamenti hangulat más, mint az évekkel ezelőtti. Szemünk előtt döntenek kérdésekről, egy-egy interpellációban magunkra ismerhetünk, kétségeink. véleményünk csendül föl egy-egy képviselő szavaiból. Lehet, hogy olykor kétségeket is hagy maga után a kapott válasz, de maguk a honatyák is kifejezik hiányérzetüket: az egész élő, izgalmas. Persze, erről a stáb is gondoskodott, hiszen kerülték a hosszadalmas felszólalásokat, kivágták az érdektelen, szószaporító megnyilvánulásokat. Arra törekedtek, hogy a kép minél hitelesebb legyen, s valamiféle dramaturgiája alakuljon ki az elhangzottaknak. így például magával ragadó volt, ahogy Király Zoltán képviselő felvetését és Korom Mihály válaszát egymás mellé tették: többet mondott el ez a néhány mondat, mint máskor egy hosszú szónoklat. Éreztette, hogy legfelsőbb törvényhozó szervünk a megújulás korszakába lépett, megnőtt tekintélye, szerepe. S miközben saját lehetőségeit kutatja. tágítja, az egész haza sorsával is törődnie kell. Persze, lehet olyan hangot hallani, hogy mindez nehéz helyzetünk következménye, nincs más választásunk. De ha határainkon kívülre tekintünk, rájöhetünk, hogy nem automatikus válasz a demokratizálás, akad, ahol nem vonják le ezeket a tanulságokat. Különben is nehéz iskola ez. De elnapolhakövetkezhet a sztori felépítése, a váratlan fordulatok értő adagolása, a nélkülözhetetlen meglepetések beiktatása. Mindehhez ötvöződnie kell az egyértelmű csattanónak, a talpraesett, a némi életbölcsességet is tükröző, hatásos zárásnak. A „fűszereket" sem szabad kihagyni, nélkülözhetetlenek az ízes dialógusok, a felvillanyozó párbeszédek, s a legalább rutinosan megfestett karakterek is. Vigyázat: az összetevők közül semmi sem maradhat ki. Megijedni persze, felesleges, mivel az egyértelmű tehetség feltétlenül garantálja az előírt keverési arányokat is. Az efféle vállalkozás azért is kívánatos, mert^költségkí- mélő: az akció csüpán néhány helyszínen bonyolódott, méghozzá szerény számú szereplővel. Manapság pénzszűke a módi, így aztán különösképp aktuális az előbbi tipp. Csábító lehetőség az itteni toliforgatók számára is. A szerkesztők dolga? Keressék, találják meg őket. Küldetésük teljesíthető, hiszen az átlagon felüli adottságok könnyen érzékelhetők. Igaz, csak akkor, ha az a bizonyos vevőapparátus is működik. azaz a sarkalló erő a felfedezés óhaja és képessége. Ez talán nem hibádzik ... ? Pécsi István tatlan számunkra, mivel korszakos felismerés volt, hogy nem lehet gazdasági problémákból kilábalni pusztán közgazdasági változtatásokkal. S végül az élet segített a televíziónak, mert hiába bíráljuk a műsorszerkesztést, ha az csupán langyos belpolitikai tudósításokat képes leadni. Ha a világ nem másmilyen, ha a közvetített helyzet nem teszi lehetővé az érdekes riportokat, interjúkat, nehezen kelthet érdeklődést .saját szakállára” a tévé. Most viszont maga az esemény adta föl a leckét, felszínre kerültek ellentmondások, feszültségek, s a hírközlésnek, főleg a legnépszerűbb televíziónak kell megértetnie azt. hogy nem öncélú változások sorozata történt, amikor például a kormányt átalakították, hanem a dolgok belső logikája diktálta ezt a fejleményt. Egy-egy jól sikerült riport vagy közvetítés ilyenkor közvéleményformáló lehet, s ezáltal politikai, társadalmi, gazdasági jelentőségű. Ilyen szempontból jól vette az akadályt a televízió stábja, de nem árt fölkészülni arra, hogy még keményebb próbatételek következnek. Nem szabad az események után kullogni, a frissesség létkérdés. S egyúttal a mélység, a pontosság, az alaposság is. A legérdekesebb műsor az elmúlt héten mégiscsak a parlamenti tudósítás volt. Ez már jelent valamit, mégpedig érzékenységet, amely a hazai televízióban megvan. Tartalék ez, amely a következő, nem könnyű időszakban jól kamatozhat. Gábor László Szokatlanul élénk, pezsgő zenei kibontakozás, a közelmúlt normáit részben megkérdőjelező szellemi magatartás jelent meg ugyanis az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a magyar muzsikustársadalom köreiben. Mint Breuer János írta:„a2 ország politikai, társadalmi életével párhuzamosan konszolidálódott a zenekultúra is”. Erre a konszolidálódásra természetesen a legélénkebben éppen a fiatal muzsikusok reagáltak, a háború utáni első generáció, amelynek tagjai a koruk - nák megfelelő mohósággal szívták magukba azt az áramlatot, melynek megjelenését az I Musici di Roma vendégjátékához kötötték. Mert az a kamarazenekari stílus. amelyet az olaszok hoztak el hozzánk, szinte viharként söpört végig az évek óta állóvízszerű mozdulatlanságba merevedett zenei normák fölött. Az „így is lehet? — így is lehet!" kérdés-felelet érthető módon főként az ifjú vonósokat foglalkoztatta. Nem volt hegedű- és csellóóra, kamarazene-óra, zenekari próba, ahol ez nem került szóba. És itt volt a Vivaldi- kérdés; egyáltalában — az olasz barokk, amely revelá- cióként hatott, ahogy a rómaiak keze alatt megszólalt. Ki ez a muzsikus, akiről eddig azt hittük, ismerjük őt? — kérdezték a fiatalok. Miféle színpompa, expresszív hatás. mediterrán derű és költészet áramlik ebből a muzsikából, melyre eddig szinte múzeumi tárgyként tekintettünk ... ? Sándor tanár úr, a főiskola kamarazene-tanára személyében a legkitűnőbb hazai pedagógust nyerték meg a fiatalok, amikor felkérték őt az együttes művészeti vezetésére. A barokk és a klasszicizmus nagy tudású szakértője, a mélyen humanista meslter, aki egykor maga is kitűnő hegedűs volt, megsejtette a fiatalok lelkesedésében, a jó, a nemes zenéért való áldozat- vállalásukban a lehetőséget, amely a későbbi években felvirágoztathatja a magyar kamarazenekari kultúrát. Mert az 1963 tavaszát, a bemutatkozó koncertet követő hosszú időszak nem kevés áldozatot követelt a muzsikáló közösség minden tagjától. Áldozatot eleinte elsősorban persze szabadidejüket illetően. Mert főiskoláséveik alatt a kora reggeli próbák, nem ritkán pedig a vasárnap délutániak, és a szaporodó koncertek alaposan igénybe vették őket. Nem változott mindez tanulmányaik befejezése után sem. amikor már mindegyikük valamelyik fővárosi nagy- zenekar tagja volt, ahonnan egyre gyakrabban kellett elkéredzkedniük a próbáról, sőt a hangversenyekről, hogy a mind sikeresebben működő kamarazenekarban dolgozhassanak. Olyan helytállást követelt ez a „hőskorszak” a fiataloktól — akiket akkoriban sokan Sándor Frigyes „rövid nad- rágos cserkészcsapatá”-nak neveztek — amilyenre csak a legamlbíciózusdbbak voltak képesek. Nem is maradtak meg mindannyian az együttesben. A mind gyakoribb hazai, majd külföldi szereplések egy idő után választás elé állították a muzsikusokat: vagy megmaradnak kenyéradó munkahelyükön, a nagyzenekaroknál. vagy kilépnek onnan, s vállalják egy időre — ki tudlja, mennyi időre — — a létbizonytalanságot. Mert az együttesben maradiaknak még jó ideig csak a hanglemezfelvételek, s a koncertek szerény fellépti díja biztosított némi jövedelmet. 1969-ben — Lehel György vezényletével — egy minden tekintetben rendkívüli produkciójukkal, Bach János passiójának előadásával a szokottnál is jobban magukra vonták a zenei közvélemény figyelmét, elérték, hogy szerény, de állandó megélhetést nyújtó ösztöndíjat kaptak az Országos Filharmóniától. Hivatalos státusuk, állami intézményként való elismerésük azonban csak jóval később, 1976. január 1-jén valósult meg. Sokan, sokféleképpen feltették az évek során a kérdést: miképp történhetett, hogy egy maréknyi lelkes, tizenhat vonóval s egy csembalóval muzsikáló fiatalból másfél-két évtized alatt a világ egyik élvonalbeli kamarazenekara fejlődött, főként a barokk és klasszikus de részben a kortárs magyar zene autentikus előadója. amelynek művészetét ma már Európán kívül az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Ausztráliában egyaránt ismerik, nevét együtt emlegetik a műfajmeghatározó világhírű együttesekével? És akikkel a világ legnevesebb előadóművészei is szívesen lépnek pódiumra bárhol, a nagy zenei .központokban .., Mert a Liszt Ferenc Kamarazenekar olyan egyéniségek rökonszenvét nyerte meg magának, mint Maurice André, Jean-Pierre Rámpái, Henryk Szeryng, Cziffra György, Vásáry Tamás, Helmuth Rilling... A hosszan sorolható névsorból jó né* hányan vissza-visszatérő vendégként dolgoztak, dolgoznak ma is szívesen Sándor Frigyes egykori neveltjeivel, akikre példaként mutatott nemrég egyik zenekritikusunk, válaszolva a hosszú idő óta aktuális kérdésre: „Hol vannak a magyar vonósok?” — Itt vannak, ők azok, — hívta fel a figyelmet a kritikus a „zenei konszolidáció” éveinek egykori fiataljaira, akiknek tenniakarása, lelkesedése példamutató lehet ma is; akik olyan vonóskultúrát mutattak fel az elmúlt negyedszázad alatt, akik mesterük, Sándor Frigyes halála óta is — a hangversenymester. Rolla János vezetésével — olyan előadói kultúrát képviselnek, amely mindenképpen átmentésre érdemes a mai fiatalok, a jövő magyar vonósmuzsikusai számára. új könyvek AKADÉMIAI KIADÓ: A király virágoskertje. Korcsai népmesék. Magyar néprajzi atlasz 1—3. kötet. EUROPA KIADÓ: Csernyák, Viktor. Ütött az óra. Regény. Ford.: Földeák Iván. Dusek, Dusán. Gyűszű. Ford.: Rácz Olivér. Hasek, JaroSlav Dekame- ron. Ford.: D Sidó Ágnes,’ Hosszú Ferenc. Jung G. C. Emlékek, álmok, gondolatok. Feljegyezte Aniela Jaffé. Bp. kve. 99,— Ft. Pausztovszkij, Konsztan- tyin. Az aranyrózsa. Vallomások az írój munkáról, emlékezések. 2. kiad. Shakespeare. Sok hűhó semmiért. Ford.: Mészöly Dezső. GONDOLAT KÖNYVKIADÓ: Sulloway Frank J. Freue, a lélek biológusa. Túl a pszichoanalitikus legendán. Ford.: Siklaki István. HELIKON KIADÓ: Képes krónika. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Clame 404. jelzésű kódex hasonmása. KOSSUTH KÖNYVKIADÓ: Grósz Károly. Szocializmus és korszerűség. Nemzeti és történelmi felelősség. Pelle Józsefné: Csemegék könyve. KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ: Hajková, Mária. Grill, kukta és alufólia a konyhában. Háztartási ABC összeáll. Köves J. Julianna. Trócsányi Zoltán. Magyar régiáégek és furcsaságok. SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ: Illyés Gyula. Naplójegyzetek. 1946—1960. Vál., szerk. Illyés Gy.uláné. József Attila. Minden verse és versfordítása. Keresztúry Dezső. „Csak hangköre más". ZRÍNYI KATONAI KIADÓ: Bona Gábor. Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 2„ Bp. 426 1. il- illusztrálva. Kováts Andor. Rejtvény- fejtők kézikönyve. Bp. 1987 Zrínyi. 447 1. Sz. Gy. FELIKS DERECKI: Átszervezés Elterpeszkedtem a kanapén, és a nyitott konyhaiajtón keresztül szemügyre vettem a feleségemet. Háttal állt nekem és galuskát kavart. Tüzetesen megnéztem, hogyan mozgatja a kanját, és kritikus szemj- mel, aprólékosan sorra vettem testének többi részét is. Egy kicsit vastag a dereka, és már régóta kialakult bennem a vélemény, hogy nem valami vonzó jelenség. — Hallottad már azt a szót, hogy átszervezés? — kiabáltam ki a konyhába. — Mj közöm hozzá — vonogatta a vállát. — Ez csak a vállalatokat érinti. Együttérzően felsóhajtottam. Sohasem tartott lépést a társadalmi-politikai változásokkal. — Pedig példát vehetnél egyik-másik vállalatról, annál is inkább, mivel minden tisztességes állampolgárnak hasonlóan kell cselekednie a csaldájában is. Abbahagyta a kavarást, és felém fordult. — Mi a szösz, te talán már cselekedtél is? — Igen. Úgyhogy távozz kérlek! Egy ideig hitetlenkedve bámult rám, majd gondosan leporolta a kötényéről a lisztet a mosogató felett, és bejött a szobába. — Én menjek el? — kérdezte, mintha nem jól hallotta volna. — Naná! Te vagy az egyetlen feleségem! Elővette a bőröndjét, és igyekezett megőrizni a nyugalmát. Kiürítette a szekrényt, és mindenféle kaca- tot hányt a bőröndbe. Segítettem neki begyömöszölni a holmit, és becsuktam a bőröndöt. Ekkor már nem bírta tovább, és sírva fakadt. — De hát miért? — hüp- pögött. — Hűséges voltam, mint egy eb. Éveken keresztül mostam, főztem, stoppoltam rád, és most ez a hála? — Mit tegyünk, ez az élet rendje! — és utolsó nemes gesztusként hívtam neki egy taxit. — Álmomban sem gondoltam volna, hogy megeshet velem ilyesmi — mondta, és nem akart belenyugodni a vereségbe. — Az idő mindent meggyógyít! adtam neki egy közhelyes tanácsot. Gyűlölet lángolt a szemében. — Éhen fogsz veszni nélkülem, megesz a kosz! — Én nem látom ilyen sötéten a helyzetet. — Emlékezni fogsz a szavaimra .... Gondold meg még egyszer! — Már meggondoltam. Az embernek fel kell magát áldoznia a nemes eszmék oltárán! Dudaszó hallatszott. Megragadta a bőröndöt, és úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy egy darabon lejött a vakolat. Megvártam, amíg elrobog a taxi, és csak ezután tárcsáztam fel a barátnőmet. — Na, nálam már megvolt az átszervezés — mondtam a kagylóba. — Drágám! — turbékolta. Tüstént ott leszek! Csak egy tökfilkó állíthatja, hogy nem volt szükség, átszervezésre. Elegendő egyetlen pillantást vetni a barátnőm és a feleségem alakjára. (Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán) Jelentés az Országházból
