Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-15 / 295. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. december 15., kedd A SZAMOK TÜKRÉBEN (111/1.) A megyei labdarúgóbajnokság A Petöfibányai Bányász őszi bajnok labdarúgócsapata. Álló sor balról, jobbra: Pásztor István edző, Bata, Móczár, Tóth J., Huszár Gy., Novák József szakosztályvezető, Komáromi, Oldal, Kotrócz, Lénárt, Lehotai, Herle István sportköri elnök, Verebélyi István intéző. Guggolnak: Papp, Tóth Gy., Bekecs, Szabó, Ottlik, Kemenár, Jancsó, Szabó J„ Kovács, Budai November utolsó vasárnapján befejeződött az őszi idény a Heves megyei labdarúgó-bajnokságban. A Fordulóról fordulóra című heti értékeléssorozatunk statisztikai adatainak összesítése előtt röviden értékeljük a 16 csapat teljesítményét a táblázaton elfoglalt sorrend szerint, s közöljük a főtitkár véleményét is. A csapatok neve után feltüntetjük a mostani helyezésüket és pontjaik számát, a gondolatjelet követően pedig a múlt bajnoki esztendő hasonló időszakában elért teljesítmények szerepelnek. Petöfibányai Bányász (1. 24 — 1. 23) Az előző évhez hasonlóan ismét az élen várhatják a tavaszi folytatást. Akkor csak jobb gólkülönbségükkel vezettek, most pedig két ponttal. Elsősorban százszázalékos hazai teljesítményükkel lettek őszi bajnokok. A rangadókon is legjobbnak bizonyultak, erről tanúskodik az első öt helyezett, a „huszon- pontosok” egymás ellen elért eredmények alapján ösz- szeállított tabella, amely a következőképpen alakult: 1. Petőfibánya 2. Sírok 3. Apc 4. H. Gáspár SE 5. Gyöngyöshalász 43-14-16 42115-25 41214-44 41123-43 41-32-72 Honvéd Gáspár SE (2. 22 — 4. 19) Remekül hajrázott a pirosfehér gárda. Az utolsó hat mérkőzésüket zsinórban nyerték 24—4-es nagyszerű gólkülönbséggel. Az Oláh Ferenc edző által irányított csapat ponterősebbnek bizonyult. mint egy évvel korábban. Hogy végül dobogón maradnak-e? Ez főként attól függ, majd, hogy milyen változások lesznek a személyi állományban. Apci Vasas (3. 21 — A Mátra-csoportban szerepelt) A kiesést követően rendezni kellett a sorokat, feloldani a letörtséget. Az idény derekán még csak 50 százalékos teljesítménnyel álltak a tabella középmezőnyében. A Qualitál gárdája a katonacsapathoz hasonlóan remekül hajrázott. A gólerős Kovács III. valósággal „fellőtte” együttesét a bronzérmes helyre. Országh János edző elmondta, hogy szeretnének beleszólni az első helyért folyó küzdelembe. Siroki Vasas (4. 20 — 6. 18) A szakemberek véleménye szerint a Fémművek csapatának az erősítése sikerült a legjobban a nyári átigazolási időszakban. Ezért is érte váratlanul a piros-kék szurkolókat a döcögős kezdés, a hatodik fordulóban már harmadik vereségüket gyűjtötték be. Ekkor öt ponttal 6—7-es gólkülönbséggel a kilencedik helyen álltak. Ettől kezdve már nem találtak legyőzőre, nyertek vagy döntetlenül mérkőztek, végül felzárkóztak az élmezőnyhöz. Gyöngyöshalászi TSZSK (5. 20 — 9. 13) Nagyszerű rajtot vettek a termelőszövetkezeti labdarúgók. a 9. forduló után már ötpontos előnnyel álltak az élen. A tizedik körben elszenvedett első vereségük után valósággal összeomlottak, sorrendben 9 pontot vesztettek, s lezuhantak a hatodik helyre. Az utolsó fordulóban sikerült nyerniük, ezzel megelőzték a ve- télytárs Nagyrédét, ami egyben azt is jelentette, hogy az őszi idény legjobb szövetkezeti csapat cím birtokosai lettek. Nagyrédei TSZSK (6. 19 — 8. 14) Játékosállományuk erősödött. Ennek ellenére rapszodikusan szerepeltek. Ha az első és utolsó fordulóban nem szenvednek váratlan vereséget, akkor akár őszi másodikok is lehettek volna. A H. Gáspár SE mellett ők voltak azok, akik le tudták győzni a Petőfibányát. Ezt a bravúrt méghozzá a tarnaleleszi fiaskó után érték el. Selyp! Kinizsi (7.17. — 3. 22) A vártnál jóval szolidabb idényt zártak. Játékosaik sokat idegeskedtek, amikor nem ment a játék, akkor szabálytalankodtak, reklamáltak, ennek öt kiállítás lett a vége. Gyenge szereplésükre az utolsó fordulóban tették fel a „koronát”, amikor hazai pályán kikaptak a Kompolttól. Kompolti Medosz (8. 15 — 11. 13) Gyengén kezdtek, csak az ötödik játéknapon sikerült megszerezni első győzelmüket. Akkor vált eredményesebbé a játékuk, amikor a rutinos Mártha Sándor is a rendelkezésükre állt. Az utolsó három mérkőzésen (ebből kétszer idegenben) hat pontot szereztek 6—1-es gól- különbséggel. A bajnoki mezőnyben egyedül a Tarna- partiak értek el 50 százalékos teljesítményt. Poroszlói TSZSK (9. 14 — 7. 15) A nyitányon súlyos, de nem megrendítő 5—0-ás vereséget szenvedtek Petőfibányán. Majd magabiztosan 3—0-ra verték az Apcot, s nyertek Kompolton is. Ezt követően felváltva győztek, vesztettek. Egyedül a Tisza mentiek táblázatsorában nem található a döntetlenre utaló szám. Tarnaleleszi TSZSK (10, 14 — az egri körzeti bajnokságban játszottak) A három újonc közül a le- lesziek szerepeltek a legjobban, pontszámaik alapján a középmezőnyhöz tartoznak. Otthonukban bravúrokra is képesek voltak: például pontot raboltak a H. Gáspár SE-től és 1—0-ra legyőzték a Sirokot. Kezdetben idegenben három nagy gólkülcnbségű vereséget szén-' védték. Ahogy kezdett feloldódni vendégként tapasztalt feszültségük, úgy javultak eredményeik. Utolsó két vendégszereplésükről már három ponttal tértek haza. Pétervására-Selyp (11. 11 — 14. 11) Annyi pontot gyűjtöttek, mint egy évvel korábban, de most három hellyel előbb végeztek. Sorukban található a bajnoki mezőny második legeredményesebb csatára, Buktrán személyében, aki csapata 25 góljából egymaga 15- öt szerzett. Mind az öt győztes mérkőzésüknek főszereplője volt. Füzesabonyi SC (12. 11 — 2. 23) Egymást követő két érmes helyezés után a legnagyobbat zuhantak. Idényközben a „24. óra” című glosszánkban utaltunk a visszaesésük fő okaira, s ezért most nem kívánunk ismétlésekbe bocsátkozni ... Tarnaörsi TSZSK (13. 10 — 13. 12) A megszerezhető pontok egyharmadát gyűjtötték be, ez főként gyengére sikeredett idegenbeli teljesítményüknek tudható be. Csak a Füzesabony otthonából voltak képesek egy pontot hazavinni. Az idény végefelé átadott új öltözőépülettel sokat javultak felkészülési lehetőségeik. Gyöngyösoroszi TSZSK (14. 8 — A gyöngyösi körzeti bajnokságban játszottak) Otthonukban bravúrokra is képesek voltak: legyőzték a H. Gáspár SE-t, s döntetlent játszottak a Sírokkal. Idegenben csak egy pontra futott erejükből, s a négy lőtt gól ellenében 19 kapottal tértek haza. A lelkes újcncgár- da szerény helyezését beárnyékolja a Petőfibánya elleni rendbontás. Parádi KÜSE (15. 7 — 10.13) A Füzesabony és a Selyp mellett ők is nagy csalódást okoztak híveiknek. Az utóbbi évek egyik legsúlyosabb (0—6) hazai vereségüket szenvedték el a H. Gáspár SE-től. A gólerős Fejes tíz találatával ismét megtette a magáért. Kápolnai TSZSK (16. 7 — a füzesabonyi körzeti bajnokságban szerepeltek) A leggyengébb teljesítményt elért újonc gárda csak egyszer nem állt a biztos kiesést jelentő utolsó két hely egyikén. A nyolc idegenbeli mérkőzésüket mind elvesztették 6—31-es összesített gólkülönbséggel, (Folytatjuk) Szigeíváry József BIRKÓZÁS Mátra-kupa ’87: 3. ESE Folytatás Hajdúszoboszlón Pihenőben 'A hét végén befejeződött Pásztón az idei Mátra-kupa sorozat. Szombaton a „B” korcsoportos úttörők léptek szőnyegre hetvenhetén és küzdöttek a helyezésekért. Megyénkből ezen a viadalon az egri és a gyöngyösi fiatalok bizonyították tudásukat a következőképpen: 37 kg: 1. Szálai G.. 4. Sütő I. (mindkettő ESE). 45 kg: 2. Popovics P. (ESE). 50 kg: 1. Sűrű Zs., 3. Csépány P. (mindkettő ESE). 55 kg: 4. Godó Zs. (ESE). 60 kg: 2. Kiss R. (GYSE), 4. Eged R. (ESE). 66 kg: 1. Soproni B. (GYSE). 2. Virág Cs. Röplabdában is lezajlottak a diákolimpia megyei döntői. A színvonalas, izgalmas, többnyire az utolsó pillanatig nyílt mérkőzéseken a lányoknál az egri 12-es számú iskola, a fiúknál pedig az Egerszólát csapata harcolta ki az ország legjobb 32 együttese közé kerülést. A további ellenfelek kiléte a januári sorsoláson derül ki. Mindkét csapatnak kívánjuk, hogy az országos döntőben is eredménnyel képviseljék megyénk és iskolá juk színeit. (ESE). 73 kg: 4. Kürti A. (ESE). + 73 kg: 1. Sütő D. (ESE), 2. Lakatos F. (GYSE). Szombati eredményeik alapján csapatban a második helyezettnek járó serleget vehették át az egri fiatalok. A rendezők értékelték a Mátra-kupa sorozat egész éves csapatteljesítményét. Az Eger SE utánpótláskorú birkózói a Bp. Honvéd és a rendező Pásztó mögött a tiszteletre méltó 3. helyezést érték el. A legtechnikásabb versenyzőnek járó tisztelet- díjat Szalai Gábor, a megyeszékhely versenyzője vehette át. Eredmények. Lányok: 1. egri 12-es Számú Alt. Isk. (Kurucz, Cseh. Fekete. Vá- lyi. Ács, Tímár, Köböly, Román, Berta, Barkóczi, testnevelő: Molnár Endre.) 2. hatvani 1-es Számú Ált. Isk., 3. Tarnalelesz, 4. Bélapátfalva. Fiúk: 1. Egerszólát (Horváth T„ Erdélyi, Sike J., Kovács, Pusztai, Horváth L., Sike L., Antal, Nagy R., Pető, Román, Kiss A., testnevelő: Zvara József). 2. Tarnalelesz, 3. gyöngyösi 6-os Sz. Ált. Isk.. 4. Bükkszék. A hét végén Miskolcon teremlabdarúgó-tornán zárta az idei esztendőt az Eger SE NB Il-es csapata. A piros-kékek a II. Avas-kupán közepes teljesítményt nyújtottak. Legyőzték 3—1 arányban a Borsodi Bányászt, de ugyanilyen arányban vereséget szenvedtek az NB III- as Mádtól. Csoportjukban másodikként végeztek és nem jutottak a döntőbe. Káló József technikai vezető elmondta, hogy a játékosok pihenője január 3- ig tart. A keret akkor orvosi vizsgálattal kezd, majd a csapat másnap kéthetes edzőtáborozásra Hajdúszoboszlóra utazik. A klub a bajnoki szünetben megpróbál erősíteni. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 50. játékhetének tájékoztató adatai a következők: 13+1 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 932 065 forint; 13 találatos szelvény 11 darab, nyereményük egyenként 479 348 forint; 12 találatos szelvény 736 darab, nyereményük egyenként 7381 forint; 11 találatos szelvény 12 677 darab, nyereményük egyenként 429 forint; 10 találatos szelvény 104 021 darab, nyereményük egyenként 78 forint. TOVÁBBJUTOTT: AZ EGRI 12-ES ISKOLA ÉS EGERSZÓLÁT Diákolimpia röplabdában MÓDI Kereskedelmi Vállalat felvételre keres üzletszerzőt Heves és Nógrád megye területére. Feltétel: középfokú iskolai végzettség, legalább 3 éves üzletszerzői, vagy ruházati szakmában eltöltött gyakorlat. Jelentkezni lehet: írásos önéletrajzzal az alábbi címen: MÓDI Kereskedelmi Vállalat Személyzeti Osztály BUDAPEST, Alpári Gy. u. 8. 1051 Azonnali belépéssel felveszünk VARRÓGÉPMÜSZERÉSZT, fő vagy mellékállásba. Érdeklődni lehet: Pély, Dobó u. 19. sz. alatt. SPORTIS Sportáru Ipari Szövetkezet Varrodájában Naponta: 7—14 óráig. A Vasvill Kereskedelmi Vállalat tájékoztatja Kedves Vásárlóit, az 1987. december 12-i jutalomsorsolás nyereményjegyzékéről: TS 3306 tip. színes televízió AIWA Cs 250 sztereó rádiómagnó 2000,— Ft-os ajándékutalvány Combó 823 lemezjátszó GZ 041 lemezjátszó Satum MR asztali rádió 1000,— Ft-os ajándékutalvány 500,— Ft-os ajándékutalvány 33776 34449 1082 10106 18245 40396 12800 33917 14843 24482 40092 4424 5863 16509 40708 11674 14416 35468 18514 37061 29028 26855 30821 9671 A nyeremények átvehetők a Lehel-Vasvill mintaboltban, Eger, Rákóczi u. 28. sz. Telefon: 25-823 IMSUILL EDELMI KERESKEDELMI VÁLLALAT)