Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-14 / 294. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1987. december 14., hétfő Egy hét...- — A KÉPERNYŐ ELŐTT ratflBgjmfc'TMIIIIINMIHiaWBMM Nemcsak a pénzen múlik Nemrégiben nyilatkozott a televízió elnöke, s indokol­tan panaszkodott a náluk is mind aggasztóbban jelentke­ző pénzhiányról. Elmondta azt is, hogy az elkövetkező esztendőben műhelyeikben aligha készülnek majd ma­gyar alkotások. Inkább kül­honból vásárolnak filmeket, mert ez az olcsóbb, a gaz­daságosabb megoldás. Érvelése logikus, mégsem érthetek egyet vele, mert meggyőződésem az, hogy lé­tezik másféle kiút is. olyan járható ösvény, amelyre ér­demes rátérni. Alapozhatnának ugyanis arra a kincsre, amely a leg­gazdaságosabban kiaknáz­ható. Persze csak akkor, ha az ötletesség fegyvertáráról sem feledkeznek meg. Mindnyájan tudjuk — büszkék is lehetünk rá —, hogy színészeink jelentős ré­szének képességei — ezt túlzás nélkül jelenthetjük ki — világszínvonalúak. Iga­zolásként elég csak az el­múlt napok hazai kínálatá­ra utalni. A hétfőn este ve­tített Csehou-adaptációban, a Dráma a vadászatonban Gálffi László, Puskás Tamás, Kováts Adél és Szirtes Adám remekelt. A szerdai Balzac- siker. a Chabert ezredes nemcsak a szerző, hanem a három főszerepet alakító Mádi Szabó Gábor. Moór Marianna és Szilágyi Tibor érdeme is. A babérokon mindkét esetben méltán osz­toztak az átlagon felüli te­hetségű. az egyéni hangvé­telű rendezők: Esztergályos Károly, illetve Félix László is. Ráadásul nincsenek egye­dül, hanem népes gárda tag­jai. Ez a kollektíva marad­jon ezután megbízatások nélkül? Mi meg szenved­jünk a „filléres” vételekből szinte törvényszerűen szár­mazó szirupos, garantáltan értéktelen, még szórakozást sem nyújtó munkák regi­mentjétől? Azt ugyanis sen­ki sem szavatolja, hogy ilyenkor legalább az a Franco Zeffirelli lesz a mér­ce, akinek eredeti stílusa, irigylendő romantikája szom baton valamennyiőnket el­bűvölt (Végtelen szerelem). Merre hát tovább? Az előbbi fundamentumra kellene építeni, s azokra a mai írókra, akik vállalkoz­nának kevés helyszínes, el­sősorban belső teres drá­mák. vígjátékok, társadalmi kötődésű, illetve bűnügyi sztorik papírra vetésére. Mindez nem vágyálom, csak kitartás, szervezés, le­leményesség és következe­tesség kérdése. Olyan cél, amelyért érdemes összefog­ni. Ha nem ez történik, ak­kor egyre többen leszünk hűtlenek hajdani varázsdo­bozunkhoz, s kikötünk a még gyermekcipőben topo­gó videózásnál. Ekkor még válogathatunk is, s nem kell bosszankodnunk például a Mestersége: színész sorozat elszürkülése, jellegtelenné válása miatt, amiben szom­baton kétségkívül Mészáros Tamás riporteri botladozása volt a ludas. * Higgyék el: a szürkeállo­mány krőzusi tartalék. Ezt ki nem aknázni feloldozást kizáró vétek ... Pécsi István Érzelmi zűrzavar Az elmúlt héten is néz­tünk, nézhettünk sokfélét: már a közeledő karácsony fényei is feltűnnek a kép­ernyőn. Először talán a reklámok „startoltak”, fe­nyőfával és áruházzal, ara­nyozott szívvel és szavatolt boldogsággal. Hát igen, az érzelmek évada ez: a tél beszorít min­denkit a szobába, ezért számba kell vennünk családi hátországunkat, amelyben nem csilingel mindig a ka­rácsonyi aranycsengettyű boldogsága. No, persze, nem kell azonnal a Kék fény lecsú­szott, emberségbőn teljesen kifordult riportalanyaira gondolni. Egyszerűbben, oly­kor a hétköznapokban is szembekerülünk azokkal a zavarokkal, amelyek megke­seríthetik életünket. Nem­csak a riportokban, de a művészet nyelvén is eljut­hat hozzánk egy-két olyan gondolat, amelyet érdemes emésztgetni. Itt volt például a szom­bati Végtelen szerelem című film Franco Zeffirelli alko­tása: látszatra egy modern Rómeó és Júlia-történet. Nem véletlen a hasonlóság, hiszen ezt a rendezőt sok­szor megkísértette ez a té­ma, el is készítette a Shakes­peare-mű feldolgozását is. Ám a Végtelen szerelem­ben ahogy peregnek az ese­mények, hamar kiderül, hogy társadalmi és családi gyűlölségek nélkül is be­következhet a tragédia. Nem szükséges ahhoz homályos családi kripta, hogy indula­tok emésszék el a fiatalok egymáshoz |kötődését, sok­kal könnyebben elindulhat a lavina. Sérülékenyek va­gyunk, kardipárbajok, álar­cosbálok kulisszái nélkül is itt a baj. Mondhatná persze bárki, hogy a jó alapgondolat el­lenére némileg kimódoltnak tűnt a történet. A szerep­lők szélsőséges magatartása egyáltalán nem hitette el a nézővel, hogy ilyesmi a va­lóságban is lejátszódhat. Ám számításba kell azt venni, hogy a nagy nevű ka­maszszereplők — különösen a világhírű, Jade-t játszó Brooke Shieds —, inkább csak nevüket, testi jelenlé­tüket adták a szerephez, mintsem élettapasztalatu­kat, teljes létüket. Így nem vált teljesen meggyőzővé az a heves érzelmi lobogás, amely felkavarta a körülöt­tük élőket is. Egy effajta kamaszkapcsolat nem kelt­het ekkora hullámverést: nehezen elképzelhető, hogy családok bomlanak föl et­től a hevülettől. Itt pedig ez történt, teljesen hitelte­lenül, csupán a forgató- könyv diktálta logika sze­rint. Így aztán felemás érzé­sekkel állt föl a néző a ké­szülék előtt: egy olyan fil­met várt. amelyet híre meg­előzött, s alig talált többet benne, mint egy kevesebb költséggel, s sztárok nélkül készített társában. Nem irigylem azokat, akik filmeket vásárolnak a Ma­gyar Televízió számára. Sokszor hiányolják tőlük a valamikori nagy sikereket, s lám csak, amikor végül szembekerülünk velük, csa­lódást kelt az alkotások je­lentős része. Vagy azért, ímert túlment rajtuk az idő, vagy nagyobb volt a füst mint a láng, esetleg a tele­vízió műfaja sem kedvez a bemutatásuknak. Most sem kaptunk sokat: érzelemgazdagság helyett szinte értelmetlen cseleke­detek sokasága. Sajnos csak ennyi telt, kétórai gub- basztás a képernyő előtt az ígéretes bemutató ellenére majdnem feleslegesen. (gábot) ÚJ BEMUTATÓ AZ EGRI GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZBAN Miért borotvál Figaro? 1 Talán furcsának tűnik a címben feltett kérdés, hiszen Figaro neve úgy összekapcsolódott a bor- bélyság fogalmával, hogy a mesterség elnevezéséül is szokták néha használ­ni. Beaumarchais vígjáté­ka, különösen népszerű operafeldolgozásai révén annyira része a köztudat­nak, hogy szövegének ér­telmére sem igen ügye­lünk. Inkább csak a fő­hős praktikáira, ördöngös cselvetéseire emlékezünk. Valló Péter, az egri Gár­donyi Géza Színház új bemutatójának rendezője azzal kezdte munkáját, hogy előítéletek nélkül olvasta el a darabot. A nevetés többféle. Le­het harsány és felszabadult, de kesernyés és mindentu­dó is. Ez utóbbi jellemzi az egri Figaro házasságát, de nem azért, mert nem elég lendületes, fordulatos a cse­lekmény. Más ennek az ér- aésnek az oka: arra figyel­meztet bennünket a társu­lat, hogy minden poén mö­gött ott rejtőzködik vala­milyen mélyebb értelem. Már Beaumarchias sze­mélye is arra int, hogy nem lehet csupán mulatságos helyzetek sorozatának te­kinteni alkotását. Ha nem vennénk észre a mögötte megbújó társadalmi mélysé­get, talán meg sem . érte­nénk töretlen népszerűségét. A történetet már régen el­felejtették volna, ha nem a nagy francia forradalom szellemi töltését hordozná. Nagy indulatok feszülnek benne, s alakulnak köny- •nyed piruetté. Hajlamosak vagyunk csak ez utóbbit észrevenni, a szalonvígjáté­kok hatására. Pedig a főhős, Figaro már úgy lép színre, hogy el­mondja: tisztázatlan polgá­ri származású értelmiségi­ként megpróbálkozott az iro­dalommal, a politikával, a közgazdaságtannal, de min­den törekvése zátonyra fu­tott, mivel összeütközésbe került a hatalommal. Így személyes szolgálatokat kel­lett vállalnia egy nagyúrnál. Egyetlen vágya maradt, hogy magánéletében megtalálja boldogságát. Ezt az egyszerű célt sem könnyű elérni, mert fele­más közegben kell meg­valósítania álmait. Gazdá­Figaro a ...sevillai értelmiségi" — Epres Attila Egy mozgalmas jelenet (Fotó: Koncz János) ja világa kétértelmű: gon­dolatai felvilágosodottak, de reflexei még feudális szí­nezetűek. Például eltörölte az első éjszaka jogát, de igényt tart a környezetében élő szép nők kegyeire. Ez utóbbi keseríti meg Figaro életét, mivel háza­sodni szeretne, s nem kíván feleségén osztozni Almaviva gróffal. S ez a mozzanat ke­resztúri a színrevivők vagy elindulnak a sablonos víg­játéki kavargás felé, vagy pedig érzékeltetni próbálják azt a sajátos kettősséget, amely Beaumarchais szem­léletét jellemzi. Az egri elő­adás varázsát épp az adja meg: szinte a lehetetlenre vállalkozott a társulat, mert megpróbálta „lemeztelení­teni” a darabot. Igyekeztek Valló Péter irányításával a szerző szelleméhez hűen, egyben nagyon maian meg­mutatni Figaro hányattatá­sán át egy ellentmondásos kor gyermekének életét. Ez a kissé hosszúra nyúlt bevezetés mindenképpen szükséges ahhoz, hogy ér­tékelni tudjuk az együttes teljesítményét. Nem egy szokványos Figaro házassá­gát tekinthetünk meg a Gár­donyi Géza Színházban: a művészek a nehezebb, a há­látlanabb utat választották. Nem építettek a mindnyá­junkban meglévő előképek­re, hanem a látványban és a játékban végig érvényesí­teni igyekeztek sokoldalú szemléletüket. Nem akármilyen munkát követel ez. Egy színésztől könnyedén lehet azt kérni, hogy egy középkorú figu­rát játsszon el, aki éppen vár valakit a pádon. De hogy azt jelenítse meg, hegy valaki akar is valamit, meg nem is, gondol valamit, meg nem is: állandó ellentmon­dások között vibrál — ez alkotás a javából. S Valló Péter rendező jó társakra talált a lelkes egri társulat tagjaiban. Nincs üresjárat a színpadon, a kifejező díszlet­ben minden él, mozog, mu­zsikál, teljes személyiségek bukkannak fel. A címszerepet Epres At­tila játssza, áki feszültséget, atmoszférát tud maga köré teremteni. Örömtelenül sző. vi hálóját, mert a sorskény- szerítette rá, hogy éles eszét szerelmi cselvetésekre hasz. nálja. Nem a régi játék­mester, aki annyi előző előadásban feltűnhetett: ha úgy tetszik, ő a „sevillai ér­telmiségi”, aki azért borot­vál, mert toll helyett csak éles pengét vehetett a ke­zébe. Ezek szerint nem le­het olyan színes egyéniség, sókkal komonabbak meg­nyilvánulásai. de így leg­alább jobban érvényesül a darab teljessége, nem fedi el a többi szereplőt. És éppen ebben igazoló­dik Valló elképzelése: Fi­garo nem abszolút főszerep­lő: több sors, kisebb-na- gyobb dráma feltűnik még az övén kívül. Így legalább egyenrangú társa a Szatmá­ri György megformálta Al- maviva gróf, akinek tétova- sága a szemérmes, de jo­gait érvényesítő hatalmat mutatja meg. Nehéz Alma­viva grófot így színpadra ál­lítani. A szöveg sokféle le­hetőséget teremt, de legin­kább a leegyszerűsítésre ad alkalmat. A becsapott, két­színű nagyúr közismert fi­gurája helyett itt egy fel­világosodott abszolút ural­kodó képe jelenik meg. ép­pen az, ami miatt XVI. La­jos annyira megorrolt Beau- marohais-ra. Szatmári György végig nagy erővel képviseli ezt a személyisé­get, érett színészi eszkö­zökkel él. Hasonlóan meglepően „kész” alakítás Román Ju­dité, aki Figaro menyasszo­nyát formálja meg. Nem kiszolgáltatott teremtés: pontosan ismeri helyét és értékét a világban és azt is. hogy védelemre szorul. Bár­dos Margit, a grófné szere­pében az öntudatra ébredő asszonyt állítja közönség elé. Lenyűgöző megjelenése, tar­tása: némileg nagyobb fe­gyelem, méltóság hihetőbbe tenné szerepét. Ezenkívül még egyenran­gú, intenzív alakítások so­ra változtatja valóban élő­vé, mozgalmassá az elő­adást. M. Horváth József, Pasqualetti Ilona, Megyei Zoltán, Tunyogi Péter. Ri- bár Éva vagy Kiss László teljesítménye meggyőző: va­lamennyien mindent meg­tesznek azért, hogy a tár­sulat elgondolása mind fé­nyesebben tűnjön fel. Ér­dekes színfolt a Harlekin Bábszínház közjátéka: a lát­ványos mozzanatokban egyébként is bővelkedő elő­adást még gazdagabbá vál­toztatják. A darab végén a szinte végtelenbe táguló díszletben hóna alá szorítva kis va­gyonkáját, átölelve feleségét Figaro menekül. Mögötte összecsapnak a hullámok, az egyébként is ingatag rend teljesen felbomlik. Keser­nyésen zárul a Figaro há­zassága, a vígjáték mélyén felcsillan Beaumarchais iga­zi mondanivalója: a magán­élet is lehetetlenné válik, mikor a közélet kudarcba fullad. Egyik a másik nél-' kül elképzelhetetlen. Kese­rű tanulság az 1700-as évek végéről. Gábor László CS. VARGA ISTVÁN Irodalmi életjelek H/i. A Heves megyei irodalmi alkotókör belső kiadványa a már négy számot megért Életjel című antológia. Az alkotókor támogatója, a He­ves Megyei KISZ-bizottság, otthona pedig az Egri Ifjú­sági Ház. Ha az egri fiatal vers- és prózaírók alapprob­lémáját megoldani nem is tudják a mecénások, mégis csökkentik a halmozott hát­rányokat, segítik a kezde­ményező kedvet, jobbítják az alkotáshoz szükséges feltéte­leket. és ezáltal növelik az. irodalom megbecsülésének esélyét. Az első Életjel 1984-ben látott napvilágot, összkép­re tekintő rendező elv érvé­nyesült benne. Az indulás, a tolipróbák időszaka volt ez az alkotókor életében. Ekkor még eléggé együtt ha­ladt a kör mezőnye. Az értékek szerinti válo­gatás a második Életjelnek már célkitűzése volt. Az erő­sen divergáló és eklektikus versvilágban lassan már az érvényesülés jeleit is fel le­hetett ismerni. Üjult és bő­vült az alkotókor tagsága, megmutatkoztak az erőtel­jesebb tehetségek. Bányász István, Anga Mária, Kará- csondi Imre versei emelked­tek ki, de költői érzékeny­ségről tanúskodtak Bodza László, Litya László, Havas András, Pogonyi Pál, Fejes Erika, Nagy István írásai is. Prózaíróként Körmendi Ju­dit, Szabó Zoltán, Kakuk Imre és Mérai Mária mu­tatott ígéretes tehetséget. Az Életjel harmadik ki­adványának szerkesztői már a minőségre tekintettek. Ez a válogatási és szerkesztési elv a lehetőség szerint tel­jesedett ki a negyedik szám­ban. A lokalitás mellett dön­tő tényezővé vált a minőség­elv. Az alkotókör legtehetsége­sebb tagja: a költő és pró­zaíró Bányász István. Vers­ben, majd a Napjaink idei, jubileumi pályázatán elért díjával, prózában is bizonyí­totta képességeit. Konkrét­ságra, a gondolat plasztikus megfogalmazására törek­szik. Az apjának ajánlott Hozd a bábokat című ver­sében írja: „fogd a gyer­mekkor sárkánykötelét... hozd a bábokat — légy a világos / aztán úgyis cseré­lünk.” Pénelopéja „Nap­hosszat a tengert kémleli”, míg az utolsó hajó is bevi­torlázik a kikötőbe: „ércnél súlyosabb rakományával / a hiányoddal”. Ars poétikája: „inkább a léptek / -bizony­talan kopogó bakái / minta szárnyalás / az egyre sűrülő semmibe...” Az Életjel negyedik szá­mában Bányász alkotásai kö­zül kiemelkedik az Arc cí­mű négysoros, a Tél, a Kül­detés és a Merthogy, akár­hogy című vers. Megszapo­rodtak nála a hó-motívu­mok: „a naplemente alatt nyárfiasírás / s mintha ha­vazna / havazna” (Tél). A Küldetés című verse vizuá­lisan is kirajzolja a szenve­dő. próbákat kiálló ember alakját, a megfeszítés foly­tonos kínjait. Az „élhet­nénk legalább gyönyörűn” szellemében üzen Ladányi Mihálynak, aki „könyv nél­kül fújta az életet”. Meg­kérdezi tőle: „Van-e olvas­nivalód odafönt. öreg, / ha már élnivalód idelent nem akadt!” Bányász István te­hetségének kibontakozásá­hoz a belső feltételek adót-, tak. a körülményein is mú­lik, mennyire lesz képes az egri irodalmi örökség mél­tó folytatására. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents