Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-05 / 261. szám
4. . NÉPÚJSÁG, 1987. november 5., csütörtök PEDAGÓGUSOK MŰHELYÉBEN „Nekem mindig jó osztályaim voltak” Dr. Gál Istvánná: Hiszem, hogy a tanár egész személyiségével nevel (Fotó: Tóth Gizella) örömmel vegyes csodál, kozás ül Dr. Gál István, né arcán, amikor arra kérjük: a katedrán eltol, tött több mint 30 évről valljon. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 2. Számú Gyakorló Általános Iskolájának magyar szakos szakvezetőjét, mint ahogy általában kollégáit sem, nem szokták reflektorlénybe állítani. Mégis úgy gondoltuk, a hosszú évek alatt felgyűlt tapasz, talatainak közreadásával segíthetünk a fáradóknak, kételkedőknek, hogy meg. erősödjenek akarásaik, ban, hitükben. — Szerintem a család szerepe meghatározó egy élet alakulásában — emlékszik a kezdetekre beszélgetőpartnerünk. — Édesapám szobrászművész volt, édesanyám nevelésünkkel foglalkozott. Heten voltunk testvérek, köztük én a legidősebb. Valamennyiünket taníttattak. A háború utáni nehéz években a 8. osztály után már ezt a pályát választottam. Azóta megszűnt iskolatípusban: a cinkotai női tanítóképzőben érettségiztem. Egy év gyakorlat után képesítő vizsgával szereztem oklevelet. Budapestről jó messzire, Mezőcsátra mentem, s hat évig ott dolgoztam. — Milyen emlékei van. nak ezekből az időkből? — A falusi élet az 50-es években nem tartozott a legkönnyebbek közé. Tíz év körüli tanítványaim közül sokan reggel ellátták a ház körüli teendőket, megetették az állatokat, s úgy jöttek a tudás otthonába. A tanulásban igyekvőek voltak, sokukból lett ügyvéd, pedagógus, rendező stb. Ez a mai gyerekeknek elképzelhetetlen életforma, főleg, városon. Mégis szívesen emlékszem vissza, mert ebben a kemény magunkra és egymásrautaltságban szerettem meg a hivatásomat, s vált szilárddá családom. Tudtuk, hogy csak magunkra számíthatunk, s a boldogulás egyetlen útja a szívós, kitartó munka, s a tanulás. Ez utóbbira Egerben nyílott lehetőség, s vörös diplomával végeztem el a magyar—történelem szakot a főiskolán. 1959 óta a 2. iskolában osztályfőnökként, s 25 éve szakvezetőként dolgozom. Életem kiszakíthatatlan részeivé váltak ezek a falak, folyosók, termek. — Milyen változást jelentett mindez? — A városi gyerekek másak, a helyzet is megváltozott: a politikai és gazdasági konszolidáció, a talpra állás szakasza folyamatosan javította körülményeinket. Elég. ha a televízió térhódítására, s egyéb technikai segédeszközök meghonosodására, s ma a számitástech- rtika elterjedésére gondolunk. A családok életén keresztül a hozzánkkerülők is formálódtak. Egyre jobban informáltakká, tág érdeklődési körűvé váltak. Ez sokszor szórt vagy felszínes tudást jelentett. Egyébként jónál magabiztosabbak mindezek birtokában a mai fiatalok. Ahhoz, hogy komoly, életreszóló alapokat adjunk, ahhoz elmélyültség szükséges a tanításban és a tanulásban. Tapasztalataim szerint ma sajnos nem szeretnek olvasni, s jóval kevesebben is teszik ezt. A képregények, a tévé, a video nem pótolhatják azt az élményt, amit az olvasás során szerezhetnének. A képzelet szabadsága, a beleélés élménye más úton nem szerezhető meg. — Időzavarban, időszűkében nehéz elmélyülni. Rengeteg a szakkör, sport, nyelv- tanfolyamok stb., amelyek mind-mind hasznosak, de valahol szinkronba kell hozni mindezeket, mert különben szegény marad a személyiség. Az anyanyelv ismerete, a szép magyar beszéd mindennek az alapja. Éneikül sem tanulni, de magunkat kifejezni is csak hézagosán vagyunk képesek. — Gyakran halljuk, hogy nehéz fegyelmezni mostanában. Jelent-e ez önnek problémát? — Egyszer azt álmondtam, hogy magyarázok, és nem figyelnek rám. Rémséges volt. de szerencse, hogy nem ez a valóság. Nekem soha nem voltak fegyelmezési gondjaim. Azt tapasztaltam, hogy a legjobb rendteremtő erő a kemény, következetes munka. Ebben igyekszem önállóságra, önismeretre, társaik tevékenységének reális értékelésére készíteni fel őket. Az igazságérzetükre mindig csalhatatlanul számíthatok. Nekem soha nem hazudnak, mert közöttük élve minden ilyen szándék érdemét veszíti. Szerintem az iskola egy pontosan körülhatárolt, igazságos világot teremthet meg, amelyben komoly feladatokkal meghatározhatja magát a tanuló. Engedni kell, hogy a saját életüket ők tervezzék meg, hisz így szokhatják meg a későbbi felnőtt követelményeket. — Ügy érzem, mindig szerencsém volt, az évek során jó osztályaim voltak. Volt úgy. hogy gyerekeim 80 százaléka később értelmiségivé vált. — Az élet és az iskola kapcsolatát hogyan látja? — Ezek szembeállítása értelmetlen, hiszen számukra az életet az iskola jelenti. Ez azonban egy védettebb, szerintem demokratikusabb, igazságosabb helyzetet teremt. Itt kevésbé szembesülnek a gondokkal, nem úgy, .mint később, s kikerülve szinte rájuk szakad a nagybetűs élet. Ezt az ellentmondást csak a társadalommal, a családdal közösen lehet feloldani. Fontos, hogy legyen otthon is feladata a kisebbeknek is. Nem elzárni. megvédeni, kímélni, hanem arányosan le kell terhelni őket, be kell avatni a hétköznapok nehézségeibe is. Ha visszagondolok, a beszélgetésünk elején említett falusi viszonyokra, az mindenképpen jó volt, hogy ki kellett venni a gyerekeknek is a családi terhekből a részüket. Ez keménnyé edzette ezt a nemzedéket... — Egyébként én hiszek abban, hogy a pedagógus egész személyiségével navel. ★ A megyei kórház gyermekosztályán dr. Vajon Ildikó gyermekorvost hívom, aki tanítványa volt Gál Ist- vánnénak. — Kérem, idézze fel az általános iskolai életet, hogyan emlékszik az órákra, s valamikori tanárnőjére? — Szívesen gondolok mindig a 2-es iskolára. A magyar órákon az igényesség és a maximális kivánalom volt a jellemző. Éreztük, hogy előre megtervezett, meglepetésekkel teli. hangulatos percek jönnek majd. Mint osztályfőnökömnek én a magammal szembeni igényi köszönhetem a tanárnőnek, hogy olyan munkát találjak, amit szeretek, ami megfelel a legbensőbb igényeimnek. Megkövetelte a tudás, az emberség tiszteletét, s ezt példaadásával erősítette hitté bennünk. ★ Bartus Ildikó, negyedéves magyar—történelem szakos főiskolás, már túl van a vizsgatanításon. — Elég rázós napokat éltem át előtte. De az órán olyan hangulat alakult ki, hogy éreztem; magamnak, s a gyermekeknek tartozom azzal, hogy jól tanítsak. — Különben kezdve attól, hogy mikor és hogyan illik virággal bárkit megajándékozni, a megszólítási szokásokig a tanárnőnek mindenre kiterjed a figyelme. A legjobb fegyelmezési eszköze az „ellenőrző szemmelverés”, ebben utánozhatatlan . . . — Megadta számunkra a tévedés- lehetőségét — kapcsolódik a beszélgetésbe Ba- kondi Magdolna magyar— történelem szakos főiskolai hallgató. Gál tanárnő nagyon szigorú, igen nagy rend van az óráin, követelményei magasak. Mindig érezni, hogy mindez értünk, s a gyerekekért történik. B. Szabó Pál Sajtótükör, megyénkről Tájegységünk szeptemberi krónikájából kiemelkedik a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlés küldöttségének. másik alkalommal Szűrös Mátyásnak, az MSZMP KB titkárának Heves megyei látogatása. Szintén az MTI jelentette, hogy az őszi szolidaritási akciósorozat megyei megnyitóján, a Mátravidéki Fémművek központjában Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára volt a békenagygyűlés szónoka. Közölte a napisajtó országgyűlési képviselőink szakbizottsági és parlamenti felszólalásait. •Arról is értesülhetett az egész ország, hogy az őszi BNV nagydíjasai között az egészségesebb táplálkozást segíti megyénk sütő- és édesipari vállalatának búza- törekes kenyere. Bő terjedelmet kaptak a szőlő és a bor nemzetközi évében az egri bonhét és szüret eseményei. Minden lap közölte, hogy önálló színtársulattal kezdi az évadot a Gárdonyi Gáza Színház. Megemlékeztek az irodalmi rovatok a 75 éve Egerben született, s két éve meghalt Kálnoky László költőről. Több megyei újságban fénykép jelent meg a Bükkszéken avatott faluházról ás a Síkfőkúton befejeződött turistaszálló felújításáról. Hevesi képek. Felhívták a lapok a figyelmet a Képző- művészeti Kiadó németül is megjelent fotóalbumára. Népiellerőrzés. szeptember Hiányos a feltételrendszer. A folyóirat Tapasztalatunk, módszereink rovatában Kó- cza Imre, a Finomszerslvány- gyár vezérigazgatója, a vizsgálat vezetője, a műszaki fejlesztés helyzetét elemzi Heves megyében. Turizmus, 97/8. A vendégek fele Egerben jelenik meg. Schmidt Rezső, Heves Megye Tanácsának elnöke írt bevezetőt az országrészünket bemutató melléklethez. Népszava, szeptember 1. Vörösdiplomás munkásőr. A legjobbak közül is elsőnek lenni: nagy dolog. Os- váth Péter, a Heves megyei munkásőrség parancsnokhelyettese két diplomát vehetett át, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola tanári szakán, és a Munkásőr Parancsnoki Iskolán kiváló eredményt nyújtott. Magyar Hírek, szeptember 1. A táj sebei lassan begyógyulnak. Visontán. a napfényes bánya, a húsz évvel ezelőtt letarolt, kietlenné tett területén, az évről évre gazdagodó termés bizonyítja, hogy rekultivációs eljárással megint termővé varázsolható a talaj. Közben több millió kilowattóra energiát kapott innen az ország. Daily News. szeptember 9. Egri Csillagok Vietnamban, A magyar irodalom tolmácsolóinak magyarországi táborából tudósít a lap. Vietnamban az Egri Csillagok százezer példányú kiadása abszolút, rekordnak számít. Szabad Föld. szeptember 4. A világhírű amerikai cigarettagyár, a Philip Morris és az Egri Dohánygyár gyümölcsöző együttműködésének évtizedét ismerteti a he- ti újság. További riportokban az egerszólá.ti falusi hétvégéről ás Komlóról olvashatunk. búcsú idején. Képes IJjság, szeptember 5. Kemence az ABC-ben. A Gyöngyszöv megvette, és az egyik legforgalmasabb helyi ABC-áruházában állította fel a Dahlen cég helyben sütő kemencéjét. Új Tükör, szeptember 13. Jeles helyek — fontos pontok. Képriport az ország tetejéről. Egy írás a lap pé- tervásári klubját is bemutatja. ahol a felnőttek ás a gyerekek elmondhatják gondjaikat. Ország-Világ, szeptember 23. Galéria — hiányérzetből. A sokoldalú ismeretterjesztés fórumává lett Hatvan városának kiállítóhelye. Volán Hírlap, szeptember 24. Egerben tesztelték az Au- tóker és a Mátra Volán közös rendezvényén a Skoda Liaz gyár két új fixes gépkocsi család első példányát. Magyar Hírlap, szeptember 26. Környezetkímélő megoldást keresnek a kutatók. Modern növénytermesztés és környezetvédelem címmel konferenciát tartottak Kom- polton. A hobbitelkek tulajdonosainak jó része nincs igazán tisztában azzal, ,jni- vel játszik”, amikor mező- gazdasági vegyszerhez nyúl. Népszabadság, szeptember 30. Marika néni. miután elvégezte a nyugdíjasok főiskoláját, kérésére a minisztérium „szigorú kivételként” megadta az engedélyt a továbbtanulásra. Iü86-ban hivatalos diplomát kapott. A történelemszakos általános iskolai tanár néhány évig még nagyon szeretne tanítani. Magyar Rádió, szeptember 30. Jó reggelt! Párád térségében egy svéd cég a Várhegy környékén talált egy olyan területet, ahol egy vegyesvállalat formában hajlandólenne tőkét beinvesztálni szállodaprogramra. Simon Imre BÁN ZSUZSA A másik ősz IV/l. Egészen más a helyszín, ahol annyi év után összetalálkoztunk, csak az ősz olyan, mint az a régi volt. Ez egy másik erdő, de lombjai ugyanolyan gazdagon ragyognak az októberi délután tiszta kék ege alatt. A zöld megfakult, fáradt színe, a nap sárga aranya, a lángoló piros, és a nyugodt barna színek ugyanúgy tükröződnek a szememben, mint régen, amikor szerettük egymást. De mi. mi ketten mennyire megváltoztunk! Gondoltál-e rám a sok év alatt, amíg nem láttuk egymást? Emlékszel-e akkori szavainkra, mozdulatainkra? Emlékszel-e akkori hitünkre? Azt gondoltuk, minden csak rajtunk múlik. S megtet- tünk-e mindent, amit lehetett? Ügy ülsz, messze nézve, mint aki az elmúlt éveket ízlelgeti, és nem akarsz beszélni arról, miért is nem fejezted be a műszaki egyetemet Valamikor olyan magabiztosan mondtad, hogy elvégzed, és abban is biztos voltál, hogy ha egyszer megint találkozunk, már nem állhat semmi közénk. Most eljött a nap, ez a délután. Te is látod, ugyanúgy, mint én, hogy az ősz színei pontosan olyan gazdagok, mint régen. Ha besétálunk az erdei ösvényre, a lila árnyékokat is látod messze a fák között, de valami tebenned változott, kedvesem. Már nincsenek olyan hittel teli szavaid, melyek magukkal ragadtak engem is akkor, nézlek, és nem tud um. hová tűnt az a tűz, mely a hangodban vibrált, hol az erő, melybe olyan jó volt beleiogódzni ? Nem tudom, milyennek látsz engem most? Talán azért hallgatunk, mert egyikünk sem akarja megbántani a másikat. Lehet, hogy nem azt jelentem már neked, amit régen? Kivel találkoztál, aki elhomályosította az én emlékemet, kinek a szeme villanása feledtette az én tekintetemet? S ha volt ilyen, miért nincs most veled? Miért kerestél, ahogyan én is téged, sok-sok év után? Mennyire változhat meg az ember? Valahol mégiscsak itt van bennem az akkori nő, benned a férfi, akit szerettem. Emlékszünk mindketten a régi szerelemre, az elválás fájdalmára, és ígéretünkre, hogy egyszer még találkozunk, és akkor már minden jó lesz. Most itt vagyunk. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha átkarolnád a váltamat, és te abban a pillanatban magadhoz öleltél. Érzem arcomon a tiéd melegét, hallom lélegzésedet, és ahogyan akkor, most is azt kívánom, bárcsak állna meg az idő, bár ne lennénk mi ketten is olyan bonyolultak, semmi más ne maradna, csak te meg én. ez a pillanat, a szoros testközelség, melyben feloldódik minden más, ami elválaszthat bennünket egymástól. Talán, ha nem beszélnénk többet, ha nem akarnánk mindent megmagyarázni. sokkal egyszerűbb és egyértelműbb lenne minden. Az is baj, hogy azt hisszük, beszélni kell. Mert a szavak néha gyilkos méreggel vannak átitatva, magukkal hordozzák a lehetőséget, hogy egyre jobban elkülönüljünk egymástól, hogy csak önmagunk körül forogjunk. Mint a selyemhernyó bábjai, beléjük gubózunk külön-ikü- lön. Néha akaratunktól függetlenül egészen más irányban peregnek a szavak, elkalandoznak attól, amit igazás ki szeretnénk fejezni. Most jó. Most együtt vagyunk megint, szótlanul átölelve egymást. Emlékszem, akkor régen is így zizegett a szél a fák között. Olyan jó, hogy megcsókolsz megint, mint akkor! Bár soha ne múlna el ez a pilanat! (Folytatjuk)
