Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1987. november 2., hétfő (-------------------------A E gy hét... KÉPERNYŐ ELŐTT ■ y Behozatal, rangon alul Aligha dicsekedhetünk a hazai tévés produkciók színvonalával, hiszen többségük legfeljebb csak megközelíti a közepes minősítést, arról nem is szólva, hogy a szerzők az esetek zömében megfeledkeznek a rangos szórakoztatás követelményeinek betartásáról. Ennél is bosszantóbb azonban az, ha a műsorösszeállítók külhoni fércmunkák behozatalával szeretnének meggyőzni minkét arról, hegy másutt sem köröztek le bennünket. Miért nem döbbennek rá. hogy ez a csalafinta módi senkit sem vezet félre. Az viszont kétségtelen, hogy irritálja a nézőket. Különösképp akkor, ha az ..érvelés” erőteljesen ten- denciózus. bántóan okitó és felesel a félreérthetetlen, a mindnyájunk által ismert valósággal. Ez történt szerdán este a Frankie Walls nyerni akar című kanadai film vetítésekor. Nem kis türelem kellett az unalmas, 3 vontatott „cselekmény” elviseléséhez. A rosszul megrajzolt figurák tébláboltak, a mondvacsinált „konfliktusok” majdhogy álompirulát kényszerítettek ránk. Aztán felfedeztük a képesítés nélküli tanító bocsit, aki fél analfabétaként didaktikusán akarja leckéztetni szellemileg rég felnőtté ért gyermekeit. A főhős, ez az esetlen, fejlődésképtelen, tohonya, sörissza, negyvenöt esztendős, semmihez sem értő fizikai dolgozó állástalanná válik, mivel egy sovány szakmunkás-bizonyítványt sem tudott szerezni a korábbi években. Kapja a segélyt, amellyel elégedetlen, s már csak egyetlen reménysége marad: a lottózás. No, meg a poharazgatás, baráti körben, tetemes adagokban. Mit is tehetne? Háborog, vergődik, gyötri családját... Közben nemcsak dühöngünk, hanem töprengünk és számolunk is. Rá kell jönnünk, hogy ekként is megélhetne, ha ritkábban öblögetné torkát. Arról nem is beszélve, hogy ifjúként is tanulhatott volna, s asszonyának sem illene mégtiltania a kenyérkeresetet. Aztán minek pazarolni heti huszonöt fontot a cseppet sem engedékeny Fortunára? Ne folytassuk! íme a hamis diagnózis, méghozzá kínkeserves tálalásban. Vigyázat! Ne keressünk hasonlóságot! Gondjaink, bajaink más természetűek, gyökerűek, $ ezekkel önerőtől sarkallva birkózunk meg az elkövetkező időszakban. A teremtő lendülethez azonban szükségtelen az effajta szavatoltan hamis példatár. Hatásosabb a hazai portyázás, amelyet a nyíltság, az őszinteség és a félreérthetetlen tehetség fémjelez. Az import megválasztásában is. Nemcsak a kamerák világában ... Pécsi István A mi kis ... Az élet úgy hozta, hogy a Dunántúlon töltöttem két hetet. Ott természetes, hogy a készülék alkalmas az osztrák programok vételére. Mint félig-meddig hivatalból érdeklődő ember, kapcsolgattam is a gombot szorgalmasan: igyekeztem összehasonlítani a műsor- szerkezetet, a kínálatot. Nem túlzás, ha azt mondom: nem különbözött túlságosan a határon inneni adástól, esetleg csak abban, hogy jobban széthúzták a választékot: kora délelőttől késő éjszakáig kínálta magát valamilyen néznivaló. Sokszfbr éjszaka kezdődött egy-egy film, amit csak nagy néha kísérelnek meg honi szerkesztőink. összességében az a benyomásom, hogy mivel bővében vannak az időnek, jobban gazdálkodhatnak: tempóváltásaik természetesebben követik az élet ritmusát, ezért kevesebb holtjáték bosszantja a nézőt. Egyre több ilyen összehasonlításra nyílik majd lehetőség. A héten fordulópont állt be a hazai televíziózásban : műsorszóró műhold hatósugarába kerültünk, amely három külföldi adást tesz nézhetővé. Óriási a várakozás, talán még annál is többet remélnek ettől jó néhányan, mint amit valóban jelenthet ez a lehetőség. A múltkorában bepillanthattam a Sky Channel végeláthatatlan műsorfolyamának egy részébe: jó ideig lenyűgözött a látvány. Ki sem lehet mondani, milyen tempóban követték egymást az információk, a szórakoztató műsorok, a / legújabb videocsodák. Ám egy idő elteltével belefásultam az irdatlan sebességbe, s abba. hogy az egyébként szépen tagolt angol szöveg értelmén törjem a fejem. Nem is szólva arról, hogy a kínálat többsége korántsem volt ismeretlen számunkra. A különböző — itthon is vetített — bűnügyi sorozatok ugyanúgy helyet kaptak benne, mint sportközvetítések, esetleg a zenés összeállítások. Csak hát itt is felismerhettük az ősi igazságot: a gazdag jobban tud takarékoskodni. mint a szegény, mert neki van miből. Tehát hogy ha egy színes csemege kínálkozott, azt nem „lőtték el” csak úgy, hanem etökészítették, többször, lendületesen megelőlegezték. S mivel egyenletesebb egyébként is a választék, a „terített asztal" nagyobb étvágyat csinál a nézőnek, kelendőbb a portéka. Sokszor volt már szó arról, hogy föl kell venni a kesztyűt: s átgondoltabban, színvonalasabban szükséges megoldani a hazai adásokat. Jó néhány előítéleten, beidegződésen túl kell tennie magát annak, aki versenyre kíván kelni a külföldi társaságokkal. Nyilvánvalóan hosszabbítani is kell az adásidőt, s egyben gazdagítani a választékot. A mi kis televíziónk — úgy gondolom — megerősödve kerül ki ebből a „küzdelemből”, mert eddig bizony konkurencia nélkül (kivéve a határ közelében fogható külföldi programokat) el is kényelmesedéit. Reméljük, hamarosan tanúi leszünk a kedvező átalakulásoknak, amelyek elégedettebbé tehetik a nézőt. Gábor László EPRES ATTILA, KÉT FŐSZEREPBEN A „takarító" színész Epres Attila Kaposvárott született 19tí4-ben. a Balaton partján nőtt fel, 1986- ban diplomázott, és most egri színész. A többiről beszéljen ő maga. — Mondd, Attila, szeretsz takarítani? Csak azért kérdezem, mert Nádas Péter darabjában Berek Katival és Román Judittal két órán keresztül suvickoljátok a színpadot és a díszleteket... — Mi tagadás, a lovaglást például sokkal jobban kedvelem, erdész vagy vadász szerettem volna gyermekkoromtól fogva lenni. Ez az elhatározásom annyira komoly volt, hogy a híres Soproni F.rdészeti Szakközépiskolába iratkoztam be. Itt .fedezett fel" Víg Péter nevű biológiatanárom, ez a nagy bajszú és nagy érzelmű ember, aki „besorozott" a város Fintor Színpadába. Gyorsan megragadott ez a légkör .. . — ... és innen meg sem álltái a Színművészeti Főiskoláig, ahol á felvételik legendásan nehezek. Bodrogi, Haumann ha jól tudom négyszer is nekirugaszkodtak. Neked hanyadszorra sikerült? — Elsőre. De mielőtt zseninek kiáltanál ki. vagy nagyképűnek ítélnél, hadd tegyem hozzá, hegy szerintem a sikeres felvételi 90 százalékban szerencse és csak tíz százalékban rátermettség dolga. — Szóval úgy is, mint szerencsés fickó, főiskola előtt már alakítottál egy főszerepet Dobray György Vérszer- ződés című filmjében, így nem voltál egészen ismeretlen. Mégsem szerződtél le sehová. Nem volt rád szükség? — Három színházhoz is hívtak, de végül egyik ajánlatot sem fogadtam el, mert nem láttam biztosítottnak a szakmai fejlődésemet. Már akkor is Egerbe szerettem volna jönni, de még nem alakult meg a társulat. Ügy gondoltam, hogy szabadúszó színész leszek, és párhuzamosan egy kaszkadőrcsoport- ban dolgozom átmenetileg, de Bodrogi Gyula, aki meghívott egy vendégszerepre, véleménye egyértelmű kifejezéseként megütötte néhányszor a homlokát, és leszerződtetett egy évadra a Vidám Színpadhoz. — Mi viszont most a Gárdonyi Géza Színházban beszélgetünk ... ^ — Láttam Gáli László rendezésében a Macskák szerdáját, és úgy döntöttem, hogy meg kell próbálnom ismét Egert. Mint bizonyos ősi foglalkozású hölgyek, felkínáltam magamat Ha jól tudom én szerződtem legutoljára a társulathoz. — Most aztán takaríthatsz ... — Igen ... Az anyaszinhá- zon kívül álló okok miatt mindhármunknak nagyon sok bajunk volt a próbák rendjével. Csak azért nem vesztettük el a talajt, mert szerettük egymást és ez erőt adott. Én egyébként is szerencsés alkat vagyok, a magam javára tudom fordítani a kellemetlen dolgokat is, sokat tanulok belőlük. Maga a darab egyébként sem könnyű, színésztől, nézőtől egyaránt maximális figyelmet igényel. Egy olyan fiút alakítok benne, aki lelki zsarnokság alatt tartott, végletekig manipulált személyiség, ugyanakkor születetten intelligens. E kettősség komoly pszichikai feszültséget kelt, mely végül is gyilkosságba torkollik. — Hasonló figurát formáltál meg Tulák Józsefként a Vér szerződésben is. Nem félsz, hogy beskatulyáznak? — Nem tartok ettől. Jólesik. hogy ilyen, belső rugóktól mozgatott karakterek alakítását osztják rám, mert ez azt jelenti, hogy bíznak bennem és az ösztöneimben. — Rendszeresen feltűnsz kisebb-nagyobb szerepekben a mozivásznon és a képernyőn. Nem gondoltál még arra, hogy „filmszínész" legyél? — Azon ritka színészek közé tartozom, akiknek egy- egy forgatás boldog kiruccanásnak számít. A legtöbben macerásnak tartják a filmezést. mert felborul a megszokott munkarend. A legképtelenebb helyszíneken és időpontokban kell dolgozni, sokfelé figyelni, rengeteg emberrel együttműködni. Engem viszont éppen ez • dob fel. és vedd még hozzá, hogy imádom a technikát. Mit mondjak, még a Szomszédokat is szeretem csinálni . . . De azért az igazi mégis a színház, a jó színház. — Te mit értesz ezen? — Az igazi színház szerintem olyan, mint egy lelkes amatőr társulat, de profi szinten dolgozik, és nem neveli félre a közönséget. Az előadásoknak úgy kellene halniuk, hogy fejlesszék, ne pedig kiszolgálják a közízlést. Ez persze egyáltalán nem zárja ki a szórakoztatást. Ügy érzem, a mi műsorpolitikánk teljes egészeben megfelel ennek az elképzelésnek és a társulat is nagy energiával, szívvel-lélekkel harcol a közönség megnyeréséért, a színházteremtésért. — Olyannyira, hogy nemsokára bemutatjátok a harmadik darabot, a Figaro házasságát, amelyben ismét tiéd a főszerep. A nagyközönség előtt ez lesz az igazi bemutatkozásod. — Én is nagy várakozással nézek elébe. Amikor elkezdtem birkózni -1 szereppel, már éreztem, hegy ez a „borbély" emlékezetes lesz nekem, mint nagy siker, vagy óriási bukás. Azért remélem, hogy inkább az előbbi. mert azzal a határozott megérzéssel jöttem Egerbe, hogy ez az évad eddigi legboldogabb évem lesz akkor is. ha kevesebb idő jut az idén a filmekre és a lovakra. Koncz János Hatvani Galéria-naptár Hatodik országos portrétárlat - „Tanújelek” Németh László jegyében — Káin és Ábel — Különbusz a Vajdaságba A Hatvani Galéria termeiben november 15-ig két jeles vásárhelyi művész, Fodor József festő és Návai Sándor szobrász alkotásaiban gyönyörködhetnek a látogatók. Ezt követően kerül sor az év legjelentősebb tárlatára, amelyet Hatvan felszabadulása 43. évfordulójának megemlékezéseként rendez az intézmény. Az Arcok és sorsok című, immár hatodik országos portrébi- ennáléról van szó, amelynek zsűrije száznál több festő, szobrász művét fogadta el bemutatásra, és az alkotók közt találunk olyan idősebb mestereket, mint a nagybányai iskola utolsó, még élő tagjainak sorában számon tartott Pirk János, vagy a mai derékhadhoz tartozó Németh József, Vecsési Sándor, Patay László, Fejér Csaba, Szabó Iván, Orosz János, Várady Sándor, Duray Tibor. Az ünnepi kiállítás- megnyitó egyébként november 21-én, szombaton délelőtt fél 12 órakor lesz a galéria emeleti termében. Itt — az intézmények által alapított díjak, diplomák átadása előtt — Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész, a Képzőművészeti Főiskola rektora mond nyitóbeszédet, s az eseményt a Hatvani Galéria Trió szereplése teszi ünnepélyesebbé. A Délsziget című hatvani folyóirathoz hasonlóan a galéria is sokat tesz Németh László írói életművének jobb megbecsültetése végett. E programba illik az a könyv- bemutató, amelyre november 23-án, hétfőn este 6 órakor kerül sor az intézmény emeleti termében, ahol a Magvető Könyvkiadóval együttműködve rendezik meg dr. Cs. Varga István Tanú- jelek című, Németh Lászlóról írt tanulmányokat tartalmazó új kötetének bemutatóját. A kiadó és az író kapcsolatáról Hegedős Mária irodalmi vezető szól elöljáróban, ezt követően Veker- dy László értékeli a fiatal irodalomtörténész munkáját, s kettőjük szereplését gazdagítja majd Németh-idéze- tekkel Kulcsár Imre, a Debreceni Nemzeti Színház művésze. E galériabeli eseményhez tartozik, hogy annak vendége lesz az író özvegye, Németh Lászlóné Démusz Ella, a szerző pedig a helyszínen dedikálja kötetét. Nagy érdeklődés közepette indult meg a napokban a galéria új, ismeretgyarapító vállalkozása, amelynek keretében dr. Reisinger János, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa a Biblia és a művészetek kapcsolatának történetébe vezeti be hallgatóságát. A diaképekkel, muzsikával gazdagon illusztrált sorozat következő előadásának tárgya Káin és Ábel, időpontja november 27., péntek este 6 óra. Jövő év első negyedében, pontosan március 14-én háromnapos vajdasági útra indul a galériabusz, amelynek utasai Szabadka, majd Újvidék műemlékeivel, műgyűjteményeivel, illetve a magyar ajkúak legkiválóbb íróival, művészeivel találkozhatnak, s az egyik magyar színtársulat előadásán vesznek részt. Az útra november 20-ig jelentkezhetnek az érdeklődők írásban vagy személyesen, a galéria portáján. És ugyanott kapják meg az utazáshoz szükséges okmányokat. MARIAN CHIKEL A szépséges alvó leány Óvatosan kinyitottam az ajtót és bementem. Odabent meglepő csönd uralkodott. Ügy tűnt, hogy itt minden mélységes álomba dermedt. Körülnéztem és már fel akartam kiáltani: „Van itt valaki?” — amikor észrevettem egy feltűnően szép lányt aki lehunyt szemmel kecses pózban állt mozdulatlanul. Hosszú szőke haja gömbölyű vállára omlott. Bátortalanul közelebb mentem és megálltam. Közelről még gyönyörűbb volt. Megbabonázott a hosszú fekete szempillája, a kicsiny pisze orrocskája, meg az elbűvölő, puha ajka ... Hallgattam az ütemes lélegzését, és eszembe jutott a szépséges alvó leányról szóló mese. És legott királyfinak képzeltem magam, roppant vágy fogott el, hogy megszaba- dítsam a varázslattól a hercegkisasszonyt. Odahajoltam, és reszkető ajkammal hozzáértem a finom, rózsaszínű szájához. A hosszú szempilla megrebbent. a leány megmozdult. csodálkozó pillantást vetett rám. s azután ezt kérdezte: — Mit óhajt? — Kérek egy kiló cukrot, két zsúrkenyeret és egy csomag margarint — re- begtem. Fordította: Gellert György
